Valami oknál fogva ez a szám arra indított embereket a világ számtalan pontján, hogy valami csináljanak a zenére valamit, amit rögzítsenek, aztán a jútúbon közzé is tegyenek. Pedig a(z állítólagosan) hivatalos videóklip után azt gondolná az ember, hogy ezt már nem lehet tovább fokozni. (Külön szeretném felhívni a figyelmet a kidobóemberekre, és az ő mellizmukra):
Pedig lehet. Az első (elég gyenge) próbálkozás egy finn hölgyé, akinek barátja (Marko) minden bizonnyal nagyszemű, rövid szoknyájú mangakislány-rajongó.
A német versenyző esetében sem lehet sokkal több jót mondani, mindössze annyit, hogy egy helyett, három idióta forgatja a hagymát, de különösebb kiegészítőkről itt sem beszélhetünk.
A csehek pályázata, a vidám iskolás fiúk, nem érdemelne sok szót, azonban az idétlen "annyira jó fej vagyok, hogy letolom a gatyámat a kamera előtt a wc-n" túlméretezett tinédzser alkalmazása nagyot dob a videón. (Ugyanakkor sokat levon a mű értékéből a legalább másfél perces bemutatkozás):
Vajon meglepő-e, ha azt mondom, hogy a két legidiótább klip magyarok nevéhez fűződik. Íme a gyengébbik, sokat ront rajta ugyanis, hogy hosszabb nyolc percnél, ugyanakkor a lényegi részek az első négy és fél percben megtörténnek. Mindenképp értékelni kell a környezetet a ruhaszárítóval, vagy a háttérben készülődő anyukával (nővérrel?), vagy pl. a békatalp használatát, illetve az először 1:35-nél feltűnő alsógatyás embert.
A véleményem szerinti első helyezett esetében nagyra kell értékelni a helyzet spontaneitását, az alkotás rövidségét, a fellépő ruhát, a koreográfia minden hiánya ellenére tökéletesen végrehajtott idióta mozgássort, a helyszínt (kisbolt előtt, a lakótelepen), illetve az egy perc alatt végig a kézben szorongatott előre csomagolt, fél kilós kenyeret.