hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Az okos, a bolond, meg a magyar

2008.06.24. 19:24 Vérszegény éjszakai dúvad

Pánik van, kéremszépen, nagy pánik. De nem komoly, csak a szokásos. És persze, hogy pénzről van szó.

Amióta napvilágra került a Fidesz első emberének terve a nyugdíjak befagyasztásáról, ha nem rohamszerűen, de azért csökken a jobboldalinak mondott párt támogatottsága. Pedig még ez a befagyasztás is úgy történne, hogy közben a nyugdíjak megtartják a reálértéküket. Ebben persze az is szerepet játszhat, hogy alaposan rászálltak erre a kijelentésre, nem csak egy civil szervezet (honnan került elő ez a Nyubusz???), de az Mszp is, szóval úgy látszik, hogy az Mszp tagsága igazodik főnöke elképzeléseihez, és a kormányzás hátralévő idejét tényleg ellenzéki szerepben, ellenzéki fogásokat gyakorolgatva próbálja meg eltölteni. A szociknak azért annyit üzennék, hogy jelenleg még ők vannak kormányon - hiába kisebbségi a kormány -, tehát jobban tennék, ha nem azzal lennének elfoglalva, hogy mit csinálni az Orbán vezette Fidesz majd, ha hatalomra kerül, hanem megpróbálhatnának csinálni valamit végre. Mert az eddigi ténykedésük igen gyatra, nemhogy a reform kifejezést nem lehet utóbbi két évükkel kapcsolatban használni, de még a bársonyos reformot sem (ami mint tudjuk nem is létezik).

Azonban ezzel az esettel kapcsolatban az a legsajnálatosabb, hogy ilyen körülmények között tisztán látni, hogy a 2010-es (vagy bármikori) választási kampányban valószínűleg ugyanúgy a populista, nyilvánvalóan véghezvihetetlen ígéretek fognak dominálni, mint ahogy volt a 2006-os kampányban. A magyarok jelentős(?) része nem hajlandó megérteni, hogy ideje leszámolni az állami paternalizmussal, így hát mit is várhatnánk a pártoktól? Valahogy ezekkel az emberekkel is a megfelelő helyre kell tetetniük az ikszet, nem ígérhetnek nekik sem adóemelést, sem segélycsökkentést, marad a jól bevált adócsökkentés és nyugdíjemelés. Aztán vagy zavarognak majd, vagy nem. És ha zavarognak, akkor vagy hazamennek, vagy nem. Ha nem mennek haza, akkor meg bármikor a rendőrség élére lehet állítani egy Gergényi-féle figurát. Aztán szevasz...

De nem csak a nép körében van pánik, pánikolnak bizony az ún. elit körében is. Hogy mi lesz így a jogokkal! Mi az, hogy munkáért segélyt? Hiszen ez alkotmányellenes! (A monoki eset körül kibontakozó vita összefoglalója itt olvasható, hál'istennek vannak, akik a modell mellett érvelnek).

Szóval úgy látszik, hogy egy kicsivel "feljebb" sem mindenki érti, hogy a radikális struktúraváltásra van szükség - többek között a segélyezésben is. És mindazok, akik a monoki modell törvényellenességét, és a segélyezettek jogsérülését(?) hangoztatják, gondolhatnának azoknak a jogaira is, akik dolgoznak akik adójából fizetik ki a segélyeket, és akik olyan mértékű állami elvonást kapnak a nyakuk közé, hogy sokan inkább a feketegazdaságba menekülnek.

Azt mondja a népi bölcsesség, hogy a bolond a saját, míg az okos a bolond kárán tanul. De úgy látszik, hogy a nép nem volt elég bölcs, mert kihagyta a mondásból, hogy a magyar viszont még a saját kárán sem tanul. Persze, előbb-utóbb mindenképp észbe fogunk majd kapni. Amikor már nem csak a háztető, de az egész ház lángolni fog körülöttünk.

31 komment · 2 trackback

Címkék: mszp reform welcome to hungary az köznek állapotja monoki modell

A bejegyzés trackback címe:

https://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr59537639

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.06.25. 10:02:04

Az okos, a bolond, meg a magyarPánik van, kéremszépen, nagy pánik. De nem komoly, csak a szokásos. És persze, hogy pénzről van szó.

Trackback: Próbadolog 2008.06.24. 23:50:57

Mondd kit választanál?Közeleg a választás, maximum két év múlva új kormányunk lesz. De minek, ha azt várjuk, hogy ki tud megint nagyobb hazugsággal kényeztetni bennünket?Ha most lennének a választások, mindenki zavarba lenne.Az MSZP össze-vissza hazudott,…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gringo 2008.06.24. 20:13:06

Jó, jó, most már tudjuk, hogy hűderossz meg minden, meg hülyemagyarok vagyunk. Na és aztán? Ki nem sz.rja le? Nem lehet mindíg siránkozni, hogy mi nem jó.

Dixie.Flatline 2008.06.24. 20:21:56

Addig amíg a környezetemben élő romák olyan módon élnek állami segélyekből, hogy egymás gyerekeit nevelik (mert ugye erre is van lehetőségük) és per kopf 40ezer magyar forintot kapnak nevelt gyerekenként, addig nincs miről beszélni.
Élő példa Szentendrén: adott a Nagy roma család 5-7 gyerekkel.Rokonok szintén 5-7 gyerekkel. Ki lehet számolni mekkorka támogatást kapnak ÁLLAMILAG. Nagyszülők nevelik a gyerekeket, nők prostik, pasik szedik a lét. Nonszensz.Romákat támogassuk ha iskolába jár a gyerek? Magyarokat meg büntessük ha nem ? Hol van itt a korrekt balansz?
Kisebbségeknek minden jár? magyaroknak semmi? Ehh...
Elb@szott egy világ.

Dixie.Flatline 2008.06.24. 20:22:32

Gringo, ébredj má fel...

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.06.24. 20:26:05

Ugyan pánik? Honnan veszed? Ha arra van pénz, hogy Fodor Gábor vidéken "személyesen" felhívjon (előbb tettem le a kagylót) vagy arra, hogy reggel egy 24 oldalas, színes Új Magyarország kiadvány kandikáljon ki a postaládámból, de mondhatnám a sokszázmilliós honlapokat is.. Szóval miért is lenne pánik, amíg van pénze az elv-társaknak mindenre?!

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.06.24. 20:26:18

Egyszerűen, nem úgy kellene fogalmazni, hogy "munkáért segélyt". Munkáért nem segély jár, munkáért bér jár. Nevezzük mondjuk így: "közmunkáért, a közösen összedobott adóforintokat" kapják. Nincs segély. Ha van munka, és van munkaképes épkézláb ember, akkor ne segélyezzünk. Azt az összeget méltóbban is oda lehetne adni. Munkához és adófizetőkhöz méltóbban.
Mellesleg ne négy napért (jól emlékszem? Annyi?) kapjanak fix összeget. Kapjanak annyit, olyan mértékben, ahány napot dolgoznak. (Akik adójából kapják, azok is többnyire így kapnak fizetést...)

dei · http://erdei.aplus.pl 2008.06.24. 20:29:05

Azért az ügyben két téma összecsúszott.
De mindkettőre van javaslatom.
Az egyik egyébként a jogvédői logikából származó az a részmunkaidős közcélú munkavégzés kiterjesztése, kiszélesítése, egyidejűleg a segély összegének befagyasztásával esetleg csökkentésével (minimalizálásával).
A másik a jelenlegi törvények olyan módosítása a gyermeksegélyezésben, hogy a segélyek összege a tanulók iskolába járásától és az elért eredményeiktől is függjenek.

epes.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=9026

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.06.24. 20:29:51

Gringo,

mindig nem lehet, de időnként kell. S az a baj, hogy egyre sűrűbben.

A gyerek utáni támogatások esetében el kellene gondolkodni a francia példa bevezetésén, ami vhogy úgy néz ki, hogy csp. a második gyerektől jár csak, és asszem max. négy gyerek után járhat, hiába van a családnak öt, vagy hat.
Tessék szépen családtervezni, ugyebár...

Dixie.Flatline 2008.06.24. 20:30:36

Cyr, igen. Szerencsétlen elnevezés a munkáért segélyt. Munkáért munkabért. De legalább dolgozzanak...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.06.24. 20:33:23

Ja, igen ez már nekem is eszembe jutott, hogy ezeknek az alkotmányos aggályoknak mindössze szemantikai alapjai vannak.

republicator.blog.hu/2008/06/21/az_en_monokom#c2575390

Dixie.Flatline 2008.06.24. 20:34:46

Vérszegény éjszakai dúvad. Nem nem nem... ne legyen kivételezés a kisebbségekkel. Szlovákok mért nem sírnak hogy őket elnyomják? ( pilisszentkereszt egy exakt média által felfújt vacak.) horvátok, szerbek, svábok mértnem tiltakoznak? Ők is kisebbség. Nem csak a romák. Kormányunk kiket támogat? Romákat, szigorúan. Na erről ennyit.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.06.24. 20:45:55

Dixie.Flatline: Persze megtehetné, hogy nem őket támogatja, hanem az adózókat, mint kisebbséget. De azok túl kevesen vannak, és belátható időn belül nem fognak - még támogatással együtt sem - annyira elszaporodni, hogy a szavazataikért megérje inkább őket támogatni....

Dixie.Flatline 2008.06.24. 20:47:13

1. ha valaki dolgozni akar talál munkát.
2. ha valaki nem akar nem talál és okoskodik állami segélyek szintjén.
Persze az utóbbi, leginkább nem magyar emberekre jellemző. Bár manapság már ők is beszállnak a bűvös körbe...
Félreértés ne essék. Vannak rendesen becsületesen dolgozó roma ismerőseim. De vannak akik csak az állam által biztosított (kissé lyukas ) szabályokat használják ki. Akik inkább mennek segélyért minthogy dolgoznának.Mert ha dolgoznak, azzal tennének is valamit. Nem csak húznák az államot és a MI zsebünket.

Dixie.Flatline 2008.06.24. 20:48:41

Cxr, akkor szavazatokért mindent? Nonszensz...

pityuli 2008.06.24. 20:51:09

Nagyon oda kellene figyelni erre a kérdésre.
Azt viszont látni kell mindenkinek,baj van a munkához való hozzáállással.Valamit tenni kell,igy nem mehet tovább.Viszont ha a kormány cselekszik, az ellenzék azonnal támad.
Viktor egy pofonnal elintézi.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.06.24. 20:52:31

Dixie.Flatline,

teljesen egyetértünk, a kisebbségi (avagy roma) politikának nem lehet eleme a segélyezés rendszere. Bármelyik magyarországi kisebbség bármelyik tagjára ugyanazok a törvények, szabályok, sőt szokások vonatkoznak (mert az a jól bevált szöveg, hogy tkp. mindenki kisebbségi valamennyire, csak sovány maszlag, mert van egy olyan minimum - ezt nevezhetjük akár társadalmi szerződésnek is -, amelyet valaki elfogad és betart - ebben az esetben a többség tagja, vagy nem teszi ezt, és akkor kisebbségben van - és ehhez nem kell cigánynak lenni...), ergo a kisebbségi politikának egyetlen célja lehet: segíteni kialakítani ezt a minimumot, amely tökéletes alapja lehet különböző csoportok együttélésének.

Viszont a jelenlegi romapolitikát egy szóval jellemezve, azt lehetne mondani: etnobiznisz. És ezt nem én mondtam, hanem a korábbi kisebbségi ombudsman, akinek sajnos most nem jut eszembe a neve.

(Egyébként elnézést, maradnék, de elállt az eső, nekem pedig ki kell fizetnem egy kis adósságot, mert nagyon nem szeretek tartozni...)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.24. 20:58:37

Egyrész már most is folyik a 2010-es kampány, ez is annak a része, másrészt pedig ezeket még mindig reformoknak hívják...
azbeszt.blog.hu/2008/06/13/koronazasi_reformpolitika

Dixie.Flatline 2008.06.24. 20:59:08

Vérszegény éjszakai dúvad

hát ez az. Mai magyar kisebbségi politika a romákra van kihegyezve. Uszkve senki más nem sír csak ők. Holott ők kapják a legnagyobb támogatásokat. No ebben az irányban lenne érdemes elgondolkodni. Mit miért? Igenis dolgozzanak. Kapjanak érte fizetést jövedelmet. DE semmivel se legyenek már különbek mint bármelyik magyar ember a kulturhájuk miatt...

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.06.24. 21:07:23

Dixie.Flatline: Nonszensz, igen. És lám, mégis így van.

n-n-n (törölt) 2008.06.24. 22:06:16

ingyen kaja, ingyen lakás, ingyen wifi - hát mi a tököm nem kéne még ennek a csürhének?

El kell takarítani a nem is olyan sok, csak nagy hangú megélhetési jogvédőt és utána kezelhető a romakérdés is. Nem hülyék azok, sőt ...

De amíg MSZP és SZDSZ létezik, nincs esély semmire.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.06.24. 23:02:58

Dixie,

annyi az egész, hogy beígérsz egy-két dolgot a romáknak, aztán rád szavaznak. Per pill. ők vannak a legtöbben (asszem), tehát igen olcsón juthatsz pluszvoksokhoz.

Bármit is mondanak a pártvezérek, egyiknek sem az a célja, hogy a cigányokat bármi módon integrálják a társadalomba, mindössze annyi, hogy a szavazatok számát maximálják a körükben - is.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.06.24. 23:04:33

Ja, ezt meg kimaradt:

Dei,

a témák különböznek ugyan, de mindkettő egyfajta rövidlátásról tanúskodik. Ennyi a közös bennük.

is 2008.06.24. 23:16:59

"A magyarok jelentős(?) része nem hajlandó megérteni, hogy ideje leszámolni az állami paternalizmussal, így hát mit is várhatnánk a pártoktól? Valahogy ezekkel az emberekkel is a megfelelő helyre kell tetetniük az ikszet, nem ígérhetnek nekik sem adóemelést, sem segélycsökkentést, marad a jól bevált adócsökkentés és nyugdíjemelés."

A jelentős rész pontosan 8x%, hál istennek március 9-én pontosan megmérte a hőmérő. Statisztikai alapon az itteni hozzászólók között is van, aki magára ismerhetne. Akinek persze nem inge...

Büdös paraszt 2008.06.25. 06:43:44

Deszeretném én is segélyként kapni a fizetésem. Nem kell utána járulékokat fizetni a munkáltatóknak, felvevőnek nincs rajta szja... tiszta haszon. Csak nem adóottimalizál a monoki pógármester? Egyszer csak fel fog tünni, hogy túl magasak a béreket súlytó terhek. :)

bierkamp 2008.06.25. 06:46:57

Ha az Orsós vezette Fityisz " kampányolhat" állandóan, akkor a Kormány is kampányolhat és felhívhatja a figyelmet a gonosz törpe " kétfenekű" beszédére. Ezen ne csodálkozz buta Fityiszes!
Csak nektek lehet mi?
2010 ben megint zabálhatjátok a Narancsos buktát. és az Orsós OV mehet megint Ausztriába ideggyógyászatra!!! ( mint azt minden választás elvesztésekor teszi:)

bierkamp 2008.06.25. 06:49:31

csak a hülye magyar 300ft os szavaztatással nem lehet választást nyerni. Kiismerte a nem buta magyar a gonosz törpét!!!

Kukacospista 2008.06.25. 07:38:20

Hé,emberek!

Hát nem vágjátok,mind a két oldal csak hüjít!?Külömben is,fizzess minnél több adót!Az nem baj ha beledöglessz,csak az uraknak megmaradjon.Bár nem értem,ha a munkahelyemen kárt okozok(véletlenül)
ki kell fizetnem...ezek meg szépen költenek mindent...

tanár úr 2008.06.25. 08:04:21

Orbán, és a Fidesz programja: Cirkusz kell a népnek! Oszd meg, és uralkodj!

Maddness69 2008.06.25. 08:23:23

Gyurcsány, és az MSz(M)P programja: Cirkusz kell a népnek! Oszd meg, és uralkodj! (PC)

Megette az indapassomat a guláta (törölt) 2008.06.25. 08:42:15

"ezzel az esettel kapcsolatban az a legsajnálatosabb, hogy ilyen körülmények között tisztán látni, hogy a 2010-es (vagy bármikori) választási kampányban valószínűleg ugyanúgy a populista, nyilvánvalóan véghezvihetetlen ígéretek fognak dominálni"

Szerintem meg inkább az nyilvánvaló, hogy az ígérgetés-kampány 2006-ban végérvényesen megbukott, ma már a legutolsó nyugdíjas proli se hinné el Feri egy ígéretét sem. Úgyhogy a felelőtlen ígérgetés helyett nagy valószínűséggel egyrészt az öntömjénezés (lásd a most is futó "van mire büszkének lenni" kampányt) dominál majd, másrészt pedig minden korábbinál durvább mértéket ölt majd a jobboldal mocskolása, zorbánozás és félelemkeltés.

zebegeny 2008.06.25. 08:59:41

Ugyan már. Hol van itt probléma. Épülnek az új lakások, házak (nem 10-15Milliós kategóriában. A szelid motorosok a jó ég tudja hány liter üzemanyagot pöfögtettek el csoportosan a közelmúltban is (Alsóörs). Mindenki autózik. Drága az üzemanyag??! Egy sz@rt. Legyen 500Ft egy liter üzemanyag! (persze akkor sem hiszem, hogy változás lesz). Utazások külföldre, meg belföldi WELLNESSEKBE?! Vagy meg kell nézni az éttermeket. Egész nap mindenhol csak a FOGYASZTÓITÁRSADALOM indukálta költekezés, vásárlás. HOL a p.cs@ban van itt probléma???!!!! Jól élünk és nem élünk rosszabbul mint 4 éve. Azt sem hiszem el, hogy minden hitelből megy, nem igaz. Van itt jólét, csak szeretünk mindig sírni.

elyühet 2008.07.06. 09:44:23

Van abban valami esetlen báj, ahogy belenyúlnak a pöcébe, kiskanálra vesznek egy-egy darabkát, hozzávágják a másikhoz aztán befogott orral mutogatnak rá. Tényleg ennyire érdekes ez a meccs, hogy csak az adogatásokat nézitek és nem a lábatok elé?

Btk. 299/C § Piramisjáték szervezése (kommentárjaim)

"-Aki mások pénzének (járulékának)
-előre (törvényben) meghatározott formában történő
-és kockázati tényezőt (korai halál, államcsőd) is tartalmazó módon való
-összegyűjtésén és szétosztásán (APEH, NYUFI) alapuló olyan játékot szervez,
-amelyben a láncszerűen (az iskolapadból kilépve) bekapcsolódó résztvevők
-a láncban előttük álló (korhatárt elért) résztvevők számára
-közvetlenül vagy a szervező (Magyar Köztársaság) útján
-pénzfizetést (nyugdíjfizetést) vagy más szolgáltatást teljesítenek,
--->bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

L'état c'est le crime.
(Albert Camus)
süti beállítások módosítása