Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy az egyszeri bloggernek kell-e magyarázkodnia, ha hirtelen hallgatásba süllyed. Mondjuk tulajdonképpen nem is érdekel, hogy kell-e. Én most (megint) megteszem, bár úgy érzem, hogy inkább nekem van szükségem egyfajta összefoglalásra.

Szóval úgy gondolom, hogy olyan ember ne próbáljon meg blogot írni, akinek már kb. délelőtt tizenegykor eltűnik a koncentrációja, az olyan ember meg végképp ne akarjon egy blogot vezetni, akinek minimum egy óra szükségeltetik ahhoz, hogy elolvassa a Nemzeti Sportot. Igen, rólam van szó.

Valamikor február környékén kezdődhetett ez a dolog, akkor még - emlékszem - jól voltam. Akár tizenhét órán keresztül is tudtam koncentrálni, akkor szükség is volt erre. Azóta a koncentrálóképességem egyre hamarabb tűnik el. Nyáron ez még kora délután történt meg, mostanság, mint ahogy írtam feljebb, már dél előtt.

Azt hiszem, ha egyáltalán van valami bajom, akkor azt ahhoz lehet hasonlítani, amit a 'szakirodalomban' (nemtom melyikben) kiégésnek neveznek.

De azt hiszem, hogy a lényeg az, hogy a változtatásra elszántam magam (bár, szó se róla, túl későn, de a felismerés is későn érkezett - sajnos), már csak egy inputra várok, ennek függvényében fogok választani két lehetőség közül.

Szóval, lesz még búza, lesz még lágy kenyér!

Köszönetnyilvánítás:

Ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre, ha nincs Acsády Ignác (akire vonatkozik, az érti :), aki pénteken engem sikeresen bezárt egy kilencedik emeleti lakásba, illetve Csücsök, meg az ő sms-e...