hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Az év vicce az Apeh-től

2008.11.10. 14:57 Vérszegény éjszakai dúvad

Egy korrupt Apeh alkalmazatottat fogott a rendőrség még szeptemberben. Erre persze az Apeh-nek is lépnie kellett valamit, meg is jelent a honlapjukon egy csodálatos prezentáció, "Az Apeh munkatársai elítélik a korrupció minden formáját" (szintén csodálatos) címmel. (PDF-ben itt elérhető). Egy csodálatos prezentációhoz pedig csodálatos megoldási javaslat is jár, miszerint növelni kell a bürokráciát a korrupció visszaszorítása érdekében.

Azt mondja az elnök, Dr. Szikora János neve által fémjelzett iromány (a 4. oldalon), hogy:

Az APEH Közép – Magyarországi Igazgatóságán a következő intézkedésekre került, illetve kerül sor:

Ezzel kapcsolatban csak annyit jegyeznék, hogy aki mostanában apehosnak szeretne állni, az szerintem most ne a Közép-Magyarországi Igazgatóságra adja be a jelentkezését, hanem valamelyik vidékire, hiszen úgy tűnik, hogy vidéken minden mehet tovább a régi kerékvágásban.
A szöveg folytatása a következő:

az ügyben érintett osztály által 2007. január 1.-től 2008. szeptemberéig végzett 573 db vizsgálat tételes áttekintésére, szükség esetén törvényességi vizsgálat, illetve felülellenőrzés elrendelésére kerül sor

Ez eddig rendben is van, a kolléga korábbi munkáit át kell tekinteni. Na, de most jön a vicces rész:

szakigazgatói irányítás mellett szakértői csoportot hoztak létre a gyanús, illetve komolyabb ügyek kontrolljára;

Vicces, mert úgy akarják csökkenteni a korrupciót, hogy növelik a korrumpálható egyének számát. A következő sorokról viszont nekem már egyenesen a South Park című sorozat pszichológusa jut eszembe:

folyamatos továbbképzést tartanak a revizoroknak a szakmai tapasztalatok
alapján;
az igazgatóság teljes osztályvezetői állománya részére soron kívül speciális
vezetőképző tanfolyamot szervezünk (kiemelve a vezetői felelősség
jelentőségét, a fegyelmi és biztonsági kérdéseket)

A korrupció rossz! Értem?

Ha valahol, hát az államot képviselő hatóságok körében mindig is jelen volt a korrupció. Ha most az Apeh újabb bizottságokat, csoportokat, főosztályokat hoz létre a korrupció elleni küzdelem jegyében, akkor ténylegesen a korrupció jelenségét erősíti ezzel. Legfeljebb ezek már nem csak egy, hanem két, esetleg három embert kell megkenni. A korrupció csökkentésének a legjobb módja az állami hatóságok munkájának hatékonyabb megszervezése, a bürokraták számának csökkentése. (Illetve jelen esetben az sem hátrány, ha az adóterhek elviselhető szinten lennének, és érdemesebb, kifizetődőbb inkább normálisan megfizetni az adót).

Egyébként érdemes egy kicsit átböngészni a prezentációt, hiszen van benne egy csodálatos ábra az Apeh belső biztonsági tevékenységéről, valamint ilyen csodálatos, könnycsordító mondat:

A korrupció elleni küzdelem komplex megközelítést, valójában társadalmi összefogást igényel.

Még egyszer mondom, csodálatos, igazi parasztvakító prezentáció.

18 komment

Címkék: apeh korrupció

A bejegyzés trackback címe:

https://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr27761569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Preis · http://www.glasso.hu 2008.11.10. 21:35:04

óóóó Magyarország....óóóóóó Magyarország ilyen is csak nálunk van-e...:)
Van a duplán adóztatást, a Gyurcsány adó...ami csak egyszerűen megérkezik év végén...miért is? CSAK! Mindig csak a kisemberek szívnak! Azért vannak a joghézagok, hogy FENT mindenki el tudjon lavírozni...

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.10. 21:46:49

Régen full jól működött a jelölt pénz, most is kb. ennyit kéne csinálni.

razzia (törölt) 2008.11.10. 21:49:43

Szánalmasan alacsony színvonalú szösszenet. Az cikizze már legyen kedves az apeh-ot, aki már látta belülről is, hogyan müködik. Na, kézcsók!

W Joe 2008.11.10. 22:02:05

Van egy probléma: A rendőrség korrupt Apeh alkalmazottat fogott. Ezt a helyzetet az APEH nem hagyhatja annyiban, ezért továbbképzést tart az Apeh alkalmazottaknak, arról hogyan kerüljék el a lebukást :)

Peltak 2008.11.10. 22:22:51

Ez standard eljárás, és nem azt jelenti, hogy nő a bürokraták száma, hanem pár apeches :)kartársnak és kartársnőnek többet kell dolgoznia, ugyanazért a pénzért....

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.11.10. 22:45:42

Kedves razzia!

Jelenleg - jobb híján - könyvelőként dolgozom. Szinte napi kapcsolatban vagyok a zapekkel. Tudom jól, hogyan dolgoznak, ismerem jól a szervezeti kommunikációt. Nem tudok a munkájukra pozitív jelzőt találni.

Qqriq 2008.11.10. 23:27:43

Király Rák · konzervatorium.blog.hu 2008.11.10. 21:46:49
"Régen full jól működött a jelölt pénz, most is kb. ennyit kéne csinálni. "

És mennyivel jobban működne a számlapénz! Csak be kellene vezetni. A kp-t meg ki. Oszt lehet korrumpálni átutalással....:-))

is 2008.11.11. 00:01:47

hát sajnos az elméletedet (kevesebb bürokrácia csökkenti a korrupciót) nem igazolja vissza az élet. pontosan az szorítja vissza a korrupciót, hogy két helyet kenni az háromszor-négyszer nagyobb kockázat, mint egyet, és még drágább is. már a BTK-val kapcsolatban is milliószor elmondták: nem a büntetési tétel nagysága, hanem a lebukás kockázata számít a bűnözőnél.

ahhoz képest, hogy mennyire egy egérlyukból elméleti okoskodás, nagyon magabiztosan van előadva.

Liberté_73 2008.11.11. 00:02:29

QQriQ: hát én nem szeretném, ha minden tranzakcióm logolva lenne valahol.
Jó az a kp, csak rendesen kell használni.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.11.11. 00:17:42

Kedves is!

Kérlek olvass! Nem azt mondtam/írtam, hogy a kevesebb bürokrácia _mindenképpen_ csökkenti a korrupciót, hanem azt, hogy a több bürokrácia (amit most az Apeh be(akar?)vezetni, biztos, hogy nem csökkenti.
Az állam maga a korrupció, tetszik, vagy sem. Növeljük meg az államot, vszeg nőni fog a korrupció is. (Nem feltétlenül a felderített esetek száma).
Abba meg, hogy a bűnelkövetésnél az elkövető mennyire mérlegel, mennyire veszi számba a büntetési tételt, vagy a lebukás kockázatát, ne menjünk bele. Szerintem a bűnözők zöme azért nem a jogászok és nem a rendőrök köréből kerül ki.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.11.11. 00:18:42

Ja, egyébként volt már ilyen ötlet a számlapénzre. Baromi könnyen ki lehetett játszani.

kpityu2 2008.11.11. 05:44:58

1. Meg kell szüntetni a megvesztegető személyek büntethetőségét és csak a hivatalnokot büntetni. Kíváncsi lennék ki merne pénzt elfogadni. (filozófusok aludjanak még egy kicsit :-) ) Mondjuk erre nincs nagy esély, ismerve az oknyomozó riporterek elleni hatósági fellépéseket.

2. Pénzbüntetés helyett rövid idejű (1-2 hónap) elzárásokat bevezetni.

3. A másik oldalon (adócsalók) hasonlóan megszüntetni a pénzbüntetést, és a cégvezetőt valamit a könyvelőt kivonni kicsit a forgalomból.

pokyvali 2008.11.11. 07:18:53

Kiváló ötlet: ha sokkal több embert kell megkorrumpálni, az már nem kicsit nehezíti meg a helyzetet :))))

Parajpuding 2008.11.11. 08:11:15

Aki az apehről pozitívumot ír, vagy védelmébe veszi, annak még vagy nem volt dolga vele, vagy ott dolgozik. Ezen felül nincs ember az országban, aki ezt tenné. 1. A sok mihaszna dolgozó min. felét ki kellene rúgni (értendő ez az egész közigazgatásra) 2. Az eljáró hatóságokra is ugyanolyan szankciórendszert kellene a jogszabályokban kialakítani, mint ami most csak az "ügyfelekre" áll.
Sajnos soha nem fog eljönni az az idő, amikor a sok moslék közalkalamzott felfogja, hogy nem szívességet tesz az állampolgároknak. A magánszférába ezek éhenhalnának.

Dr Kangörény 2008.11.11. 08:31:49

Nem igazán értem a posztot.
Én magam rühellem az apeh-ot (munkám miatt folyamatosan kapcsolatban vagyok velük), de a leírt dolgokat cikizni dőreség. Az ugyanis csak arról szól, hogy:
1. Felülvizsgálják a lefolytatott ellenőrzések egy részét.
2. Nem ad hoc, hanem szervezett formában vizsgálják a gyanús és zűrös ügyeket. (Nem egy mezei revizor fog dönteni minden ügyben.)
3. A vezetőket megtanítják arra, hogy nem engedhetik szabadjára a beosztottakat, mert az első rosta, akinek fel kell tűnnie egy korrupt hivatalnoknak, az a vezetője. Ha nem tűnik fel egy korrupt beosztott, azért a vezetője is felelős.

Én ezekben semmi rosszat nem látok, a gond azzal van, hogy ezek csak szólamok lesznek, és pont azért kéne pampogni, hogy tartsák is be a leírtakat.

Kodomo 2008.11.11. 09:02:45

Szerintem csökkentsük a rendőrök számát is. Egyrészt kevesebb lesz a bűnügy, másrészt kevesebb lesz a korrupt rendőr.

ironmemeberneck (törölt) 2008.11.11. 09:26:31

Preis,
Most fostam le a horgasinam a rémülettől! Lécci, ne hagyj kétségek között, légy oly kedves és meséld el már, hogy mi a bánat is az a gyurcsányadó, ki veti ki, kikre, mikor és mi alapján számítják ki? (Nekem ugyanis egy darab gyurcsányom sincs.) És kiknek, mikor és mihez képest (nopláne milyen indokkal) szokják megduplázni az adójukat.
Már, hogy fel tudjak készülni, gyűjthessek egy kis lóvét és ne azonnal a cihát rántsák ki a fejem alól!

webmasfel 2008.11.11. 09:32:23

Qqriq!
Számlapénz remek ötlet. Biztosan senkinek nem jutna eszébe, hogy alternatív készpénzt vezessen be. Gondolok itt az aranyra, ezüstre, sóra. Elvakult ötletként szóba jöhet az auro vagy a dollár is.
APEH-nek 1-2 éves késéssel leesne, hogy mi a helyzet és akkor felvehetnének néhány tízezer készpénz kommandóst, akik igyekeznek tetten érni a szemét euróval fizetőket.
Észre kéne már venni, hogy egy ilyen ügyeskedős országban a klassz adminisztratív korlátozások mindig fordítva sülnek el.
Ez a szokásos menetrend:
1. Állam több bevételt akar, meg akarja fékezni a korrupciót és igazságosabbá tenni a közteher viselést
2. Bevezetnek egy új sarcot és hozzá kiokoskodnak mindenféle adminisztratív korlátozásokat, hogy ne lehessen kibújni alóla.
3. Szenzációsan rövid idő alatt kiépül és intézményesül a korlátozások megkerülésének módja. Legjobban a gazdagok tudják kihasználni, de azért nemcsak ők.
4. Állam dühbe gurul. Újabb szabályozások készülnek és felvesznek egy rakás kommandóst, hogy fülön csípjék a gonosz sarc elkerülőket, azaz a magyar népet.
5. Szenzációsan gyorsan kiépül és intézményesül a korrupció rendszere a kommandósok és az elkerülők között.
6. Mivel a kommandósok prémiuma teljesítmény (azaz fülön csípés) arányos, ezért iszonyatosan keményen megfingatnak néhány ártatlan és becsületes játékost, akik gyanútlanul nem hajlandók korrumpálni és korrumpálódni az eljárás során.
7. Alkotmányossági aggályok merülnek fel a szabályozások és a kommandó eljárása irányában, állam beijed, az ellenőrzéseket visszafogják, kommandót leszerelik vagy átképzik :)
8. Fentiek hatására a népgazdasági egyenleg azaz a beszedett sarc mínusz a szabályozások kitalálásának és bevezetésének költsége mínusz a kommandó költségei mínusz a magyar nép tranzakciós költségei (kenőpénzek, tanácsadók megfizetése, megkerülő struktúrák fenntartása, dolguk helyett az ügyeskedéssel való foglalkozás)
határozottan negatív.

És akkor kezdődik újból az egész.
süti beállítások módosítása