Ki mint vet, úgy arat - tartja a közmondás, és tartok tőle, hogy a népi bölcsesség jövőre megint be fog igazolódni. Vetni ugyanis vetettünk - mármint költségvetést -, de aratni nem hiszem, hogy fogunk mit.
Konkrétan két aggályom van. Az egyik az a bizonyos 3,6 4,3 milliárd forintos játszadozás. Amely ugyan már nem fogja növelni az államháztartási hiányt, azonban alig pár héttel a megszületése után nevetségessé teszi a nemrég elfogadott költségvetési plafon intézményét. Ha az ugyanis ennyire könnyen kijátszható, akkor mi a fenének megtartani? Azok a tartalékok (nem csak általános van, ha jól tudom van pl. katasztrófakárok enyhítésére is) ugyanis nem a vicc kedvéért vannak félrerakva, hanem azért, mert szükség van/lehet rájuk. Aztán persze, ha jövőre valamilyen okból ez bekövetkezik, és nem lesz elég a csökkentett összeg, akkor majd lehet bambán nézni, na meg persze növelni az államháztartási hiányt.
Lehet reménykedni ugyan abban, hogy erre való tekintettel Sólyom eseleg nem írja alá a költségvetést, de szerintem felesleges. Sólyom 2006-ban az ország érdekeire hivatkozott, amikor aláírta az első megszorító csomagot, márpedig erre hivatkozva alá kell írnia ezt a törvényt is. Ugyanis jelenleg az lenne a legrosszabb, ha költségvetés nélkül vágnánk neki a jövő esztendőnek. Nem feltétlenül ezért, hanem sokkal inkább az IMF hitel miatt, amire - tetszik, vagy sem - nagy valószínűséggel szükségünk lesz.
Szükségünk lesz - és itt jön a második aggályom -, hiszen ebből a pénzből tervezik élénkíteni a gazdaságot (idézet innen):
És mi mennyi pénzből, milyen forrásból fogunk élénkíteni, ha majd egyszer eljutunk odáig?
A gazdaságélénkítés három dologról szól a mostani helyzetben: pénzről, piacról és munkahelyről. Segítenünk kell a cégeket, hogy ne legyenek finanszírozási problémáik, segítenünk kell abban, hogy ha termelnek, el is tudják adni, és segítenünk kell, hogy a megszűnő munkahelyek helyett minél előbb újak keletkezzenek. Hogy a kis- és középvállalkozások finanszírozása ne lehetetlenüljön el, ezt a célt szolgálja a már említett 800 milliárdos program. Segítünk például azoknak a legkisebb cégeknek hitelhez jutni, akikkel eddig a bankok nem foglalkoztak, akár 10 millió forintot vehetnek fel tíz évre, kedvező kamatfeltételekkel. Ez persze csak az egyik eleme ennek a csomagnak, amelynek hamarosan ki is fogjuk bővíteni a keretét.
Gazdaságot élénkíteni jó dolog, szó se róla, főleg, ha azt jellemzően Eu-s pénzekből és IMF hitelből oldjuk meg, azonban figyeljünk Simor András szavaira (idézet innen):
Reformok kellenek, hogy versenyképesek legyünk, különben hiába kapunk bármennyi pénz, az ország mindig sebezhetõ és lemaradó lesz, mondta Simor, felidézve azt a mondást, hogy Magyarország mindig remekül tudott válságot kezelni, de amikor a válság elmúlik, hátradõlünk, és folytatjuk azt, amivel a válságba jutottunk.
Viszont ez az - mármint a reform -, ami ismét elmarad. Nagy válság ide, nagy válság oda, a szent tehén az márpedig szent tehén marad. A szociális kiadások szinten tartása, illetve a munkabért terhelő járulékok csökkentésének elmaradása azzal a hatással fog járni, hogy a gazdaságba pumpolt pénz jelentős része ismét az államnál fog kikötni, de még ott sem, mert az államnál kikötött összegek jelentős része viszont az inaktívaknak kerül majd kifizetésre. (És persze egy szintén jelentős rész fog eltűnni bizonyos helyeken, ha máshol nem, hát a feketegazdaságban).
Nem azt mondom, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék, hanem azt, hogy aki dolgozik, azt ugyan hagyjuk már enni legalább. Mert egy közvetlen fogyasztásnövekedésre beállt ország gazdasága (ugyanis a fogyasztásnövekedés elérhető más módszerekkel is), ha még esetleg növekszik is, lassan(?), de biztosan halad a következő nagy válság felé.
