hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Vajúdtak a hegyek

2011.03.01. 12:39 Vérszegény éjszakai dúvad

Szóval azután, hogy kismilliószor meghallgattuk, hogy a Fidesz felkészült a kormányzásra, azok után, hogy túlestünk a júniusi, szimbolikus marhaságokkal való tökölődés okozta sokkon, majd az októberi semmittevés okozta sokkon, a decembertől pedig tűkön ülve vártuk a februárt, aztán a márciust, szóval mindezek után nekem valahogy nagyon kevésnek tűnik, hogy a nagy országmentő csomag tulajdonképpen semmi másból nem áll, mint abból, hogy melyik szerkezeti reformot milyen határidőre gondolnak kidolgozni. Ezt nyugodtan közölhették már decemberben is, ahelyett, hogy belengették volna a nagy országmegmentő csomagot.

Ami pedig a rokkantnyugdíjasok (akik közül sokan nyilván nem azok) munkába állítását illeti, teljesen jó ötlet, abszolút támogatható, csak éppen hol vannak a munkahelyek? És az újabb határidők kitűzése vajon segíti a munkalehetőségek számának gyarapodását?

Erre a "bejelentésre" mondhatnánk nyugodtan, hogy vajúdtak a hegyek, kisegér született, csakhogy ez tévedés lenne.

Most még kisegér sem született.

197 komment · 5 trackback

Címkék: reform abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr402701014

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jóléti rendszerváltás - elfújta a Széll? 2011.03.02. 01:59:28

Az Orbán-kormány a tegnap bejelentett változtatásokkal gyakorlatilag felszámolja jóléti rendszerváltást. A jobboldali gazdaságpolitikusok, politikai elemzők és politikusok által amúgy is élesen bírált politikai projektet, amely az állami újraelosztáson...

Trackback: Durva megszorítás – ködösítéssel, időhúzással és mellébeszéléssel 2011.03.02. 01:11:02

Megint az történt mint már annyiszor: hiába vártuk a konkrétumokat, most sem derült ki pontosan, mit tervez a kormány. Egy menetrendet kaptunk, határidőkkel, amikor majd kiderül valami. Vagy talán mégsem. Én azonban most már azt gondolom, nem felkészül...

Trackback: Mire lesz pénz, mire nem? 2011.03.01. 22:57:00

Miközben az ország egyik kulturális színét szürkíti az élet a West Balkán bezárásával, a romkocsmák egyre nehezebb körülményeivel, a csendrendelettel, a Tűzraktér kulturális centrumának megfojtásával Terézvárosban, miközben az oktatást szegényíti jó er...

Trackback: Mire lesz pénz, mire nem? 2011.03.01. 22:55:09

Miközben az ország egyik kulturális színét szürkíti az élet a West Balkán bezárásával, a romkocsmák egyre nehezebb körülményeivel, a csendrendelettel, a Tűzraktér kulturális centrumának megfojtásával Terézvárosban, miközben az oktatást szegényíti jó er...

Trackback: 187. Vége a rendőrök arany életének? 2011.03.01. 22:54:47

Ma Orbán Viktor és miniszterei bejelentették a megszorító csomagjaikat. Mivel ez nem egy politikai blog és engem amúgy sem érdemel a politika, csak egy dolgot emelnék ki. Hadd idézzek az Index.hu cikkéből: A korkedvezményes nyugdíj felszámolása a sza...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kormányzó 2011.03.01. 15:41:06

Amennyiben a II.Orbán "Nemzetmentő"Viktor kormányt és a nagy rakás lószart akarnám összehasonlítani,az komoly sértés lenne a lószar számára!És hogy hol vannak a munkahelyek? Amint készen lesz az ingyen köz-munkás törvény,lesz munkahely.A Vegyépszer már biztosan pályázik a gátépítésekre/évszázados tapasztalatuk van/,ehhez gépekre már nem kell költeni!A lapát és taliga biztosítása a közmuki kötelessége!Van egy álmom! A Miniszterelnök is közmunkás lesz!Négy órás bejelentéssel,28500-ért!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.03.01. 16:33:57

ez egy pénzügyér csomag. ahogy oszkó, most matolcsy közölte, hogy nincs pénz. a nagy kérdés - azon kívül persze, hogy mi a szájbavert akármire készültek olyan nagyon évekig - az, hogy ezek után hogyan ugorják át a saját árnyékukat, és lesz kevesebb pénzből jobb oktatás, egészségügy és közlekedés? (és hogyan nem fogják a saját apparátusuk éhes szájai keresztbe lenyelni őket)

spontan · http://erdekessegek.info 2011.03.01. 17:31:35

Olyan, mintha virtuális kormányzás folyna. Látszólag nagy tervek vannak, de valahogy nemigen tud semmi konkrét formát ölteni.

Battlestar Galactica 2011.03.01. 17:35:51

Dilettánsok!

A fidesz által lenyúlt cégekre ugyanez a jellemző. Kapkodás, ötletelés, boszorkányüldözés, nagyokat mondás, nyócévezés, hozzá nem értés.

Én egy viszonylag jól működő cégnél voltam, most a működésképesség határán vagyunk, feltöltve viszont debreceni komákkal haverok öccseivel, kollégiumi társakkal.

Az új tolvajbanda udrásra készen áll, hogy "dolgozhasson". A komcsikra csak köpködtek, de ezeket a nép (az istenadta nép), vasvillával fogja elkergetni!!!

Csak már lássam!

Publius Decius Mus 2011.03.01. 17:47:18

A mostani kormányt szidjátok pont ezért? Van ebben valai pervez. Nézzétek meg a képeket. Az eladósítás nagymesterei, az öreg népkztársasági hazudozó, meg a fiatal bohóc hazudozó. nyakunkon a brutál államadósság, közben a többi EU-s országcsőd miatt Brüsszel minket is halálba szivat, de azért csoda kellene, most azonnal.

Nem vettünk felújabb IMF hitelt és mégsem csődöltünk be. Ez a csoda.

Ppix 2011.03.01. 17:49:48

Jobban jártunk volna, ha maradt volna Bajnai meg Oszkó, mint helyette ez a nemzetiszinű pántlikával átkötött népbutító kutyaszar.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.03.01. 17:53:01

Ez az egész kb olyan volt, mintha én bevállaltam volna tavaly tavasszal egy munkát (legyen egy engedélyezési terv, épitész vagyok)

1. 2010 nyara
- Készülgetek, folyamatosan egyeztetnem kell a hatósággal, mindig kötözködnek.
/Rendben, legalább dolgozik. Előleget úgysem kért.../

2. 2010 ősz
- Sikerült a hatósággal megegyezni, nemsokára elkészitek egy koncepciót.
/Hmm... namindegy, télen úgysem akartunk nekiállni épitkezni. Tavaszra meg legalább meglesz az engedély, tudunk kezdeni/

3. 2011 februás
- Bocs, március lesz belőle!
/Semmi gond, biztos sok munkája van, két hét nem számit/

4.
Viszek március 1-én egy laptopot, amin slide-showban mennek az üres telekről és s környező házakról a fényképek.
Közben én szépen köritve előadom, hogy milyen házat szeretnének ide a megrendelők.
Ebből az alaprajzokat júniusig kidolgozom, a homlokzatokat jövő januárig, a metszeteket jövő júniusig.
/Liluló fejjel leszek elhajtva a halál retkes f.szára, az életben nem kapok több megrendelést tőlük, sőt a környezetükben sem lesz jóhirem/

driopios 2011.03.01. 17:57:10

"csak éppen hol vannak a munkahelyek?"

Majd lesz "munkahelykommandó", ami járja a magáncégeket és rájuk pirít, ha nem növelik a munkahelyek számát, ahogy az az ilyenolyan kerekasztal 2011-8895454-4224/123 számú senki nézve sem kötelező ajánlásának 47. bekezdésének C pontjának második albekezdésének utolsó félmondatában amúgy ki lesz mondva, hogy nagyon ajánlott.
Innentől kezdve a kormánynak semmi felelőssége a kérdésben.

WYW 2011.03.01. 17:57:43

Tévedésből került a köztudatba hogy ez a Széll Kálmán Nemzetmentő Terv, Matolcsy papírján azt szerepelt hogy Pató Pál Terv.

facsiga_ 2011.03.01. 18:00:53

@Kőmíves Kelemen: Nemrossz hasonlat!

Esetleg ezt megirhatnad a teljesseg kedveert abban a valtozatban is, amit 8 evig az szdsz-mszp kormany csinalt. A 4. pont az lehetne a vegen, hogy lerombolod az osszes tobbi szomszed hazat is, az egyseges latkepert.

Koszi!

Pernahajder Viktor 2011.03.01. 18:04:24

@facsiga_: és ha megírja, az mi a retkes lófaszt fog segíteni? Mégis ki a döbbenet kormányoz már lassan 1 éve?

eremita 2011.03.01. 18:07:02

@Kőmíves Kelemen: Fején találtad a szöget. Pontosan ez zajlik a szemünk előtt. a szerencsétlen szél Kálmán meg majd elviszi a balhét, már régen halott.

Orbán a saját (férc)művét sem hajlandó a nevére venni, van egyáltalán valami amiért felelősséget mer viselni?

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2011.03.01. 18:07:03

@Publius Decius Mus:
kell a francnak csoda. az vagy csak három napig tart, vagy nagyon rossz vége van.
ellenben azok után, hogy decemberben beharangozták, hogy micsoda nagy reformokra készülnek, most kiálltak, és közölték, hogy majd félévkor, addig meg (talán) kitalálnak valamit.
tényleg nem csodát szeretnék látni, hanem célt, de méginkább az oda vezető utat. a cél már megvan, de ez olyan dolog, hogy célként én is kitűzhetem magam elé, hogy négy év múlva Disneyland tartozzon Magyarországhoz, csakhogy...

Pernahajder Viktor 2011.03.01. 18:07:35

@Publius Decius Mus: akkor mi a telibevert istenharagjáért mondták majd 8 évig, hogy Ők majd tudják a tutit. Ezt mindenki tudta volna, ebben nincs semmi új meg kreatív basszameg.

campobaszo 2011.03.01. 18:07:53

@Publius Decius Mus: IMF hitel helyett államosított MNYP pénzek,válságadók,a munkavállalók döntő részének adóemelés!
Nincs itt csoda kérem!
A megszorítás akkor is megszorítás ha naponta 50-szer mondják el,hogy ez nem megszorítás.

milyen szép a Vértes, ó 2011.03.01. 18:12:30

@facsiga_:

Ugyan már, nem bonyolult, talán még te is össze tudnád hozni, felépítettek egy düledező házat, melyből részben kilopták az anyagot, részben ügyetlenkedésükkel rombolták azt, amihez csak odafértek.

Aztán jött a rivális brigád, mely 8 évig nem csinált semmit, legfeljebb éjjel stikában ledöntötte a véletlenül jól megépített falat is, meg teli pofával magyarázta, hogy "bezzeg ő öt perc alatt rendberakná" - és lassan egy éve nem csinál mást, mint próbál minden haverjának részt biztosítani az előlegekből, illetve ígérgeti, hogy egyszer majd nekifog a munkának, addig is 'aggyanak még pénzt', meg 'csudajó lesz, hisz ők a csudajók, meg nyugi van'. És 'pénzt'. Amúgy meg természetesen csak azért nem tudnak semmit tenni, mert az előzőek (akik sátánfajzatok és lámpavasra velük) rosszul építették fel a házat.

milyen szép a Vértes, ó 2011.03.01. 18:14:21

@campobaszo:

Az igazi rajongónak az a megszorítás, melyre a Vezér azt mondja, hogy nem az, nem megszorítás.

dr kíváncsivagyok 2011.03.01. 18:15:39

@Publius Decius Mus: "A mostani kormányt szidjátok pont ezért? Van ebben valai pervez. Nézzétek meg a képeket. Az eladósítás nagymesterei, az öreg népkztársasági hazudozó, meg a fiatal bohóc hazudozó. nyakunkon a brutál államadósság, közben a többi EU-s országcsőd miatt Brüsszel minket is halálba szivat, de azért csoda kellene, most azonnal.

Nem vettünk felújabb IMF hitelt és mégsem csődöltünk be. Ez a csoda. " Ugyan melyik kormányt kéne ? Hány évig fogtok még "nyócévezni" ? nyolc évig pofázta a Fidesz , hogy felkészült a kormányzásra , ....akkor kormányozzon - ja , hogy nem megy megszorítások nélkül ?? Ezt eddig is tudtuk...de akkor nem kell jólétet hazudni az emberek pofájába !! Nem ,,,, nem csődöltünk be....hála Bajnainak !!!

M&Ms (törölt) 2011.03.01. 18:17:10

Hát igen, elég érdekes, hogy ez lett volna az a várva-várt nagy bejelentés, amire a piac, és úgy általában mindenki tűkön ülve várt. De valamiért mégsem tudok meglepődni, hogy Fideszék részéről most is csak ennyire futotta, és semmi konkrét intézkedés nem jelentettek be. (Zárójelben megjegyzem, ahol Matolcsy még mindig miniszter lehet, ott ne is várjunk a későbbiekben se ennél sokkal érdemlegesebbet.)

facsiga_ 2011.03.01. 18:19:58

@milyen szép a Vértes, ó:
Aham.
Es ha mondjuk nem eleve egy romhalmazt vesznek at, nem lehet, hogy jobb lenne a helyzet?

dr kíváncsivagyok 2011.03.01. 18:20:34

@MMs drazsé: Ez volt Matolcsy hattyúdala.....

Publius Decius Mus 2011.03.01. 18:23:00

@campobaszo: Kissé elfelejtettétek a menet közben történt eseményeket. Őszre kiderült, hogy az EU leszarja a MNY pénztárak miatti költségvetési hiány beszámítását. Januárban pedig az, hogy az eddigi szabályoktól eltérően Brüsszel leszarja a bevételoldal növelését is az ellenünk 2004 óta folyó pénzügyi eljárásban. Változnak a szabályok. Persze lehet úgy is mint a románok, vagy Fletó annak idején, akik újabb hiteleket vesznek fel Na, az tetszik Brüsszelnek.

dr kíváncsivagyok 2011.03.01. 18:23:18

@facsiga_: Olyan "romhalmazt" vettek át , amelyet egész Európa és az USA is elismert.....Ezzel szemben Viktorod örjöngése kiváltotta az egész (demokratikus ) világ ellenszenvét, megdöbbenését....

Avatar 2011.03.01. 18:23:45

@Battlestar Galactica:
Ahogy a klasszikus Hofi viccben is szerepelt:
Jézus szenved a keresztfán, a sebei körül felhőkben gyülekeznek a legyek. Az egyik római katona megsajnálja, s próbálja elhessegetni őket. Jézus megtörten ezt mondja neki:
- Hagyd őket fiam, éhesebbek jönnek helyettük!

@WYW: Vagy inkább Szél Kakas Terv a nem a zemberekkel megfizettetett megszorításokról...

milyen szép a Vértes, ó 2011.03.01. 18:23:54

@facsiga_:

Ó, nem is tudom, természetesen lehetséges, hogy jobb helyzetből indulva nem sikerült volna idáig rombolni. :)))

M&Ms (törölt) 2011.03.01. 18:24:07

@kíváncsivagyok: Bár úgy lenne. De ő a Zorbán jobbkeze, akit semmi esetben sem menesztene. Pedig ennél az embernél tényleg akárki jobban tudná vezetni a gazdasági tárcát. Akár én is. :)

facsiga_ 2011.03.01. 18:24:42

"amelyet egész Európa és az USA is elismert"

:D :D :D :D

Neked nemcsak hogy atmosta a libsi sajto az agyadat, de meg tukorre is polirozta...hogy nem szakad rad az eg.

solaba · http://www.absolutechange.net 2011.03.01. 18:25:22

Mire kidolgozzák a részleteket, már el is telt a ciklus fele és közeledik a választási év.

Link Elek 2011.03.01. 18:25:27

bolond lyukbol bolond Széll fuj

dr kíváncsivagyok 2011.03.01. 18:26:02

@milyen szép a Vértes, ó: Kiváncsi vagyok , hogy a fanatikusok meddig fogják "élvezni" a megszorításokat....majd ha megy fel a gyógyszer , élelmiszer ( az már megy) , benzin ( jé...az is) ára ??

facsiga_ 2011.03.01. 18:26:05

@milyen szép a Vértes, ó: Nem baj a lenyeg, hogy fleto vezered mindent jol csinalt! :))
Hala egnek, hogy olyan kivalo emberek segitettek neki mint a koka es a horvath agnes.

Publius Decius Mus 2011.03.01. 18:26:08

@kíváncsivagyok: "Viktor sem húzza 2014 - ig....."

Te 5 évesen már ilyen komoly konklúziókra jutsz és egyedül ülsz a számíógép előtt. Biztos párnát tettek a feneked alá, hogy felérd a billentyűzetet.

dr kíváncsivagyok 2011.03.01. 18:27:51

@facsiga_: Most figyelj zombi : Ti ,....Ti , a legvérmesebb , seggnyaló hívei fogjátok a picsába elzavarni ezt a kormányt....emlékezz mit mondtam...

dr kíváncsivagyok 2011.03.01. 18:28:33

@Publius Decius Mus: Most figyelj zombi : Ti ,....Ti , a legvérmesebb , seggnyaló hívei fogjátok a picsába elzavarni ezt a kormányt....emlékezz mit mondtam...

milyen szép a Vértes, ó 2011.03.01. 18:28:34

@facsiga_:

Röhögni fogsz (pl. mert nem érted), a Bajnai-féle válságkezelést még a Vezér is elismerte - külföldön mármint, ahol csak furán néznének, ha 'nem a zemberekkel'-ezni kezdene, ami persze tökéletesen elég a rajongótábornak.

milyen szép a Vértes, ó 2011.03.01. 18:30:16

@facsiga_:

Mindig szórakoztató, amikor egy retardált rajongó "kikövetkezteti", hogy aki az ő Vezérét kritizálja, az a másik vezér rajongója. :)))

facsiga_ 2011.03.01. 18:31:34

@kíváncsivagyok: Furcsa is a dolog!
Hallod, nem is ertem! 8 eve minden lefele ment, mar regen jobban eltunk mint Svajc, meg Norvegia, az allamadossag csokkent, a benzin mar olcsobb volt mint Szaudban, a minimalber tobb volt mint amit egy nemet mernok keres 20 eves munkaviszonnyal, minden autopalyank futott mar, meg vegig ki vannak vilagitva, a vasutnal az eves keses negyede a japan shinkanzenekenek, a budapesti tomegkozlekedes receptjeert sorban allnak a nemet, kanadai, amerikai es japan szakemberek, hogy ezt hogy sikerult elerni, ok is akarjak, a magyar multicegek letaroltak a kozepeuropai piacot, es a dow jonesra bevezett cegek a legmenobb papirra valtak rovid ido alatt, mindekozben itthon deflacio volt, a bunozes kvazi megszunt, a jelenleg legbiztonsagosabbnak szamito Borsod megyeben mar korlatozast kellett bevezetni a betelepulo Luxemburgiak aradata miatt, es az IMFnek is mi adtunk penzt, hogy kisegitse Svajcot a katyubol amire a felelotlen kormanyzasa vitte.

De mindez csak egyvalaki miatt sikerulhetett.
Ferencnek hivjak a szentet.

milyen szép a Vértes, ó 2011.03.01. 18:31:41

@facsiga_:

Azt meg véletlenül se sikerült eltalálni, mit jelent, amire reagálsz, gondolom, ilyenkor jönnek a sablonszövegek a brosúrákból.

facsiga_ 2011.03.01. 18:33:40

@milyen szép a Vértes, ó: Nekem aztan nem vezerem ez a fasz, de azzal, hogy az szdsz eltakarodott, en mar elegedett vagyok.
Amugy meg eleg jol elek, hogy teljesen leszarjam azt ami itt folyik. Nem a Magyarorszagi viszonyoktol fugg a bevetelem.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.03.01. 18:35:21

facsiga_ 2011.03.01. 18:19:58
"Aham.
Es ha mondjuk nem eleve egy romhalmazt vesznek at, nem lehet, hogy jobb lenne a helyzet?"

Vaslogikád van! Ha jobb helyzetet örökölnek, lehet, hogy jobb lenne a helyzet! Hehe!

milyen szép a Vértes, ó 2011.03.01. 18:35:56

@facsiga_:

Persze, az eszdéesz az 'csúnya drogos buzik', annak, aki jelszavakban gondolkodik, ennyi bőven elég is ahhoz, hogy ne törődjön bonyolultabb dolgokkal. :)))

facsiga_ 2011.03.01. 18:37:50

@BPBP: De az nem szamit ugye?
A lenyeg, hogy jojjon vissza a feri ugye?

Hat nem fog, kisbaratom. :))

Netuddki. 2011.03.01. 18:39:47

@spontan: Milyen igazad van. Még mindig árnyékkormányosdit játszanak. Csak árnyékai egy normális kormánynak.

Bizony a fidesz Magyarország "Utólag okos kapitánya". Csak a pofájuk nagy. Javaslom az idevágó South Park részt...

facsiga_ 2011.03.01. 18:39:48

@milyen szép a Vértes, ó:
Na akkor legyszives sorold azokat a dolgokat, amik a zsdsztol eredeztethetoek, es jot tettek az orszaggal!

Netuddki. 2011.03.01. 18:41:41

@facsiga_: Ostoba fideszes bértroll! Kijafszomazaferi? Már 1 éve ti szopattok minket b+, ha nem tűnt volna föl...

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.03.01. 18:41:54

facsiga_ 2011.03.01. 18:37:50
Háháháhá! A Feri!??!!
Én az összeset a Dunába lőném, akinek bármilyen köze volt a parlamenti politikához az elmúlt 20 évben! Egyik bagázs dilettánsabb, mint a másik, egyik jobban lop, mint a másik, hazudik, csal, trükközik, mutyizik, bratyizik, hülyének néz, stb., stb. stb.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.03.01. 18:42:10

Csak 45 komment? Mostanában ezek a fideszanyázó blogok eléggé bénáznak.

Netuddki. 2011.03.01. 18:43:11

@facsiga_: Agyatlan barom! Az érveid kimerülnek a maszopozásban és a zsidózásban. Te fidesz szégyene, te!

facsiga_ 2011.03.01. 18:46:48

@kovi1970: Fuuu te, en egyenesen OV-tol kapom a penzemet Ericsonos dobozban (a nokia mar masnak a vedjegye) hogy ide ilyeneket irjak.
Ti mszp zombik ha tudnatok innen kinntrol nezve mennyire rohejesek vagytok. :)))

Aztan ferenc apatok hova megy legkozelebb ahol csapoltok neki? Naptarba mar be van irva? :D

Fufo 2011.03.01. 18:49:54

@facsiga_: Ez már anagyon alacsony színvonal...

M&Ms (törölt) 2011.03.01. 18:50:42

Igazából engem az egész mai cirkuszban az zavar, hogy gyakorlatilag bejelentették, hogy a jövőben be fognak jelenteni valamit. :) Sokkal gerincesebb lenne, ha kiállnának, és a két opció közül az egyiket kijelentenék:

1. nem értünk a gazdasághoz, hülyék vagyunk hozzá, nézzétek el nekünk, hogy töketlenkedünk
2. nem fogjuk az idegeket őrölni, hogy kéthavonta parasztvakítást végzünk, év végére valami ütőset kidolgozzunk, addig kuss van felőlünk, és fordítva is

facsiga_ 2011.03.01. 18:53:45

@Fufo: De megis akarhogy kemlelek lefele, meg mindig nem latok egy mszp zombit sem. :)))

(susd el, hogy mert felettunk vagytok)

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2011.03.01. 18:54:23

@facsiga_: (meg másoknak is)
őszintén szólva részemről nyugodtan ráengedhetik Budait Gyurcsányra, utóbbit nyugodtan börtönbe is zárhatják, annyira érdekel a sorsa, mint egy ingyen hátbarúgás.
ellenben azért nem érdemes (csak) nyolcévezni, mert abban a nyakig érő kakiban, amiben éppen az egész ország leledzik, az utóbbi húsz év minden politikai szereplője kőkeményen benne van. egyrészt. másrészt sokkal logikusabb lenne azután nyolcévezni, hogy kimásztunk a kakiból. mert a sok mutogatás közben esetleg a fejünk búbjáig elsüllyedünk benne. és miután kimásztunk belőle, részemről a fidesz nyugodtan elbaromkodhat megint a szimbolikus faszságaival, meg minden egyébbel, az megint csak annyira fog érdekelni, mint a fentebb említett ingyen hátbarúgás.
az a legnagyobb probléma, hogy jelenleg viszont csak a mutogatás működik. egyrészt hátrafele (nyolcév), másrészt előre (majdjúliuselsején).
ez viszont nagyon kevés, és lazán felér egy hátbarúgással (ami engem nagyon nem érdekel).

Őszinte Őrült 2011.03.01. 18:56:02

ezt most azoknak akik az elmúlt 4-8 évre hivatkoznak:

tévedtek feleim, Mohács óta szar itt minden, ami 2002 és 2010 között volt az csak ráadás. ha kicsit kitartóak vagytok hamarosan évforduló lesz és lehet majd 500 évezni. az lesz a szép

Sanya1965 2011.03.01. 18:57:39

Mongyuk ÉN hüjje vagyok. Nem értem: ha nyócévig a MASZOP-SZDSZ kormány tönkreteszi a zembereket, és monnyonle, mert a FIDESZ megoldja a problémákat azonnal-két hét alatt, miután átveszik a hatalmat beindul csotvázúthenger és ilyenkor merül fel bennem a kérdés, hogy ki volt a költségvetési bizottság elnöke, mit csinált és miért is vette fel a pénzt?

Teal\'c 2011.03.01. 18:57:42

@facsiga_: Hogy egyesek még mindig le vannak maradva 8 évvel. Kispofám, hány évig fogod még szajkózni, hogy a Gyurcsány tehet arról is, amit a mostani kormány bénázik össze? Az itt kommentelők nagy része, gondolom utálja az előző kormányt is és nem azért haragszik a mostanira, mert az előzőbe szerelmes lett volna, hanem mert ezek is béna f@szok, akik nem csinálnak semmi értelmeset, pedig az elmúlt néhány év alatt felkészülhettek volna a kormányzásra és nem csak a hülyeségek szajkózására.

Igaz Magyar 2011.03.01. 18:59:03

@BPBP: de hát orbán a legöregebb közpénz-eltartott a parlamentben!?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.01. 19:02:21

Volt már 4 évig is kormányon Viktor és simán megúszta reformcsinálás nélkül.

Az a hülye, aki azt hitte, hogy majd csinál valamit.

WYW 2011.03.01. 19:03:37

@facsiga_:

Ja és 120 hengeres Audid van!

:-)

Igaz Magyar 2011.03.01. 19:03:48

@Kőmíves Kelemen: Bazz te nem közpénzből élsz és lehet, hogy még szakmád is van.
Sőt amint látom még a számítógépet is be tudod kapcsolni.

Túl nagy elvárásaid vannak szeretett vezérünktől...

Igaz Magyar 2011.03.01. 19:04:19

@WYW: parlamenti képviselő.

Jofiu 2011.03.01. 19:05:28

@Kőmíves Kelemen:
: ))
Kifelejtetted, hogy mar evek ota ragod a megrendelok fulet, hogy te barmelyik pillanatban keszen allsz a munkara, es kulonben is fasza terveid vannak.

Igaz Magyar 2011.03.01. 19:06:08

@Teal\'c: teszi mindenki amihez ér.
Orbánék is teszik amihez értenek.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.03.01. 19:08:19

A handabanda szellentő Orbán kormány eddigi "sikerei":
Íme egy gyors leltár, amely messze nem teljes.

Az alkotmány szétverése, új, konszenzus nélküli pártalkotmány szerkesztése. Schmitt Pál a Sándor-palotában. Megfigyeléssel fenyegetett köztisztviselők, visszamenőleges 98 százalékos adóztatás. Az alkotmánybíróság szétverése, amely immár korlátozottan ellenőrizhet, ha akar egyáltalán. Pártkatonák a Költségvetési Tanácsban, az Állami Számvevőszékben, a médiatestületben, az ügyészség élén. Botrányos médiatörvény, amely nem más, mint a cenzúra bevezetése, pártos lett a "közszolgálati" hírszolgáltatás. A sajtó munkájának akadályozása a Parlamentben, házi DJ-ből tévéintendáns.

Béremelés ígéretével becsapták a pedagógusokat és az egészségügyi dolgozókat. Szétverik az oktatási rendszert, vegzálják a kórházigazgatókat, semmibe veszik a szakszervezeteket. A magáncégeket kommandóval fenyegetik, mintha bármi közük lenne ahhoz, hogy egy magáncég kit és mennyiért foglalkoztat. Akire éppen vonatkoznék egy törvény, azonnal egy lex-Akárki létrehozásával mentesítik. A brutális válságadók bevezetésével nemzetközi károkat okoztak, emiatt csökkent a hitelezés és nőtt a banki, a telekommunikációs szolgáltatások ára. Megbukott a cselédadó, ellopták a magánnyugdíjakat. Lassan egy éves munkásságuk alatt nőtt az ország kockázati felára és az államadósság. A hitelminősítők éppen a bóvli fölé árazták be az országot. Az előző ciklusban folyamatos építkezés folyt, a kormányváltás óta az uniós fejlesztések gyakorlatilag leálltak. (Ami épül: Mercedes, Audi, még Gyurcsány, majd Bajnai hozta ide.) Az egészségre káros hamburgerfogyasztást korlátozzák, de pálinkát bárki pancsolhat. Forintpusztító mondataikkal bedöntötték a devizahiteleseket, azóta sincs a gondra megoldás.

Rosszabbul élünk, mint egy éve: jóval drágább az élelmiszer, a benzinár az egekben, nő az infláció, egyre több embernek gond a mindennapi élelem beszerzése, a lakás fenntartása. Cserébe az egykulcsos adóval az emberek háromnegyedének csökkent a bére. Viszont Orbánéké nőtt. Nem kicsit, nagyon.
Szociális érzékenységükre jellemző a kétmillió forint feletti bér, az urizáló dolgozószoba, a havi 600 ezres Audi, az adósságban úszó önkormányzatok, néhol az adófizetők a cimborák perköltségét is kifizetik. Megbízási szerződések születnek a haveroknak a zuglói 40 milliótól az NFÜ-s kétmilliárdig. Kétes múltú elszámolók jelentenek fel mindenkit, de az esztergomi Meggyes esetében elfordítják a fejüket. Terrorelhárításnak nevezett házi kommandó létrehozása.

Magyarország nemzetközi tekintélye romokban. Szégyen, ahogyan a miniszterelnök Strasbourgban viselkedik, az uniós elnökség teljes kudarc. Orbán bűne, hogy elmarad a gödöllői csúcstalálkozó. A kettős állampolgárság diplomáciai gondokat okoz, a szavazati jog megadása megosztja a határon innen és túl élő magyarokat, ráadásul igazságtalan az itt adót fizető anyaországiakkal szemben. Szétverték a filmgyártást, az Operát, a színházi struktúrát pártkatonákkal töltötték fel, lapjaik támadják leghíresebb kortárs íróinkat, a filozófusok ellen már per is indult.

És most az elrontott kormányzás miatt a zemberek felkészülnek Orbán Viktor megszorító csomagjára. Egy legyengült, félelemben élő nemzet várja az újabb, "nemzeti megújhodásnak" nevezett kínzást.

Parajpuding 2011.03.01. 19:10:44

Lózung, mellébeszélés, dilettantizmus....
Ennyit tud a fityiszbanda. Sosem tudott többet (meg a hazudozáson és lopáson kívül), ezért tehát semmi meglepő nincs abban, hogy ennyire futotta. A posztíró viszont sajnos összetéveszti a hegyet a trágyadombbal.

Sanya1965 2011.03.01. 19:13:14

@Sanya1965: csontvázúthenger

Sorry, fáradt vagyok és kezdek aznapos lenni

Rob67 2011.03.01. 19:13:24

Azért a sajtó ha szivatni akarná ezt a kádár kedvenc komcsi dilettáns törpéz, akkor csak Orbán-csomagnak hívná ezt a szarkupacot.
Csak engedetlenségből.
Legalább szagolja amit főzött...

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.03.01. 19:13:30

IgazMagyar 2011.03.01. 18:59:03
Pont húsz éve van ott az a barom is!

Melee 2011.03.01. 19:23:48

A csomag értékét remekül mutatja a forint árfolyam változása. Minden olyan csomag bejelentésénél, amely a piac szerint értékelhetően stabilizálja a gazdaságot erősödik a forint.
Erre a handabandázásra gyengült.

kvadrillio 2011.03.01. 19:26:30

azért épült sokszáz 5-6 csillagos szállodánk, és többezer wellness.szállodánk.......mindegyikbe mehetnek üdülni a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a kirúgott közalkalmazott-köztisztviselők.....IS !
Naccó ez azér ám !

..igaz, higy Laisztinger kezdi eladogatni a szállodáit meg 1-2 wellnessét...meg hát illetzékesék is nyögdicsélik, hogy elhibázott beruházá sokk ezek....., de hát sztem ezek mind uttörő innovatív megvalósulások voltak.....ugye.......

trallallalllallaaa......:)

hejjjj, de sok milliárdot szartak el a vezetőink ebben az országban !!!

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.03.01. 19:41:20

Ha jól számolok, őszre ér ide az lázongás szele Líbiából.
Na az fogja elsodorni ezt a dilettáns balfékek gyülekezetét a 'csába.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 19:55:28

Na akkor most az a baj, hogy van 1 koncepció, hogy kb. 5 év alatt visszafizessük azt a hiteltengert(illetve a felét), amit a tisztelt vörös elvtársak felvettek az elmúlt 8 év alatt, miközben Mo-t leküzdötték az első helyről az uccsóra a régióban.

Most ez is baj? Mondjuk szocik soha semmilyen kölcsönt nem fizetnek vissza, az tény.

az_igazi_trebitsch 2011.03.01. 20:01:22

facsiga: "Amugy meg eleg jol elek, hogy teljesen leszarjam azt ami itt folyik. Nem a Magyarorszagi viszonyoktol fugg a bevetelem."

Ja, úgy könnyű pofázni és osztani az észt, seggfej.

gagauzz kalauzz 2011.03.01. 20:02:20

Nem merik a konkrétumokat bejelenteni, mert az kábé olyan durva, mint a Bokros csomag, vagy még annál is durvább. Egyrészt elnevezik mindenfélének, másrészt pedig épp ezért fokozatosan fogják csöpögtetni a kakit, mint a malactápot az önetetőbe.
Sűrű komcsizással, elmúlt nyolcévezéssel, elszámoltatással, eladósítás-felelősségezéssel.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 20:03:51

@simonmondja.: Ki a túrót érekel hogy volt-e reform? A lényeg hogy régiós elsők voltunk növekedésben kezelhető adósságállománnyal. A mostani terv is erről szól, aztán 8 év meló után megint jön egy baller, aki megduplázza az adósságot meg nullázza(tulképp negativ lett) a növekedést. Új Baloldal, a XX. században mindig ugyanazt hozta, de ilyen a demokrácia.

az_igazi_trebitsch 2011.03.01. 20:06:46

Bathory: "Na akkor most az a baj, hogy van 1 koncepció, hogy kb. 5 év alatt visszafizessük azt a hiteltengert(illetve a felét), amit a tisztelt vörös elvtársak felvettek az elmúlt 8 év alatt, miközben Mo-t leküzdötték az első helyről az uccsóra a régióban."

Na akkor most az a baj, hogy nincs koncepció, hogy kb. 5 év alatt visszafizessük azt a hiteltengert (illetve a felét), amit a tisztelt vörös elvtársak a narancsszínű ellenzék asszisztálása, nemegyszer buzgó egyetértese mellett felvettek az elmúlt 8 év alatt, miközben a parlamenti pártok Mo-t együttes erővel leküzdötték az első helyról az uccsóra a régióban.

Mert erről van szó, kispofám.

gagauzz kalauzz 2011.03.01. 20:08:32

Olyanok, mint a szovjetek voltak a hatvanas évek elején, amikor Hruscsov elvtárs kitűzte a célt miszerint 1980-ra a gazdaságnak meg kell haladnia az USA potenciálját. Ezek se jobbak Fletóéknál, bár a programok mennyiségét illetően nehéz lesz Őböszmeségét túlszárnyalni.:-)

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 20:11:12

@az_igazi_trebitsch: Hát, az ellenzéket felelőssé tenni az elmúlt 8 évért, igazi, hamisitatlan, dilettáns, beteg libsibolsi kunszt.

az_igazi_trebitsch 2011.03.01. 20:12:57

Bathory: hogy egy kicsit képben legyél, bár jobberekkel nem érdemes kezdeni, de azért hátha.

Szóval.

Nem az adósság mértéke a lényeg, mert az csak játék a számokkal, még csak nem is a visszafizetése, hanem a visszafizetés FINANSZÍROZÁSA. Azt pedig kétféle képpen lehet: a felvett hitelt termelő beruházásra fordítani, felpörgetni a gazdaságot, kedvezményeket adni a VALÓBAN termelő cégeknek, emelett pedig kőkeményen behajtani az adókat és járulékokat. Jobb helyeken ezt teszik, és ezt vártuk a Fidesztől. Van a másik módszer: gyáván sunyítani, és az előzőek helyett lenyúlni mindazt, amit lehet, megsanyargatni azokat, akik nem tudnak jövedelmet eltitkolni és adót csalni, és elvenni tőlük, amennyit csak lehet. Na, ezt teszi most a Fidesz.

alf (törölt) 2011.03.01. 20:13:16

@facsiga_: Kedves Facsiga! Ok, 8 évig az elődök mindent elqrtak, szétloptak és tönkretettek. Ezért aztán 2/3 megválasztotta a Nagy Nemzetmentő Nemzeti.... (le ne írjam, mert azért bünti jár) csapatot.
Akkor most már nem is kell semmit csinálni? Mert Fletóék elqrták, nincs kiút? De akkor mi a tökömért választottuk a Nagy Nemzetmentő Nemzeti... csapatot?
Nem arról volt szó, hogy nekik van megoldásuk? Az a megoldás, hogy hallgathatjuk, hogy 8 évig elqrták az elődök?
Tudjuk!
És?

az_igazi_trebitsch 2011.03.01. 20:15:06

Bathory: "Hát, az ellenzéket felelőssé tenni az elmúlt 8 évért, igazi, hamisitatlan, dilettáns, beteg libsibolsi kunszt. "

A tagadása pedig igazi, hamisítatlan, dilettáns, beteg agymosott jobber kunszt.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 20:15:51

@az_igazi_trebitsch: Én mondtam a számokat, te meg nyomod a bullshitet. Én nem akarlak meggyőzni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.01. 20:18:28

@Bathory: Hógyne.
Én drukkolok, hogy világelsők is legyünk és legyalázzuk az ufókat is.
Mondjuk hungarikumban mi vagyunk a legjobbak.
És mindezt a kádárkori berendezkedést őrizgetve, mert nem kell ide reform.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 20:23:06

@simonmondja.: Az a baj hogy te is bullshitet nyomsz, miközben a számok alapján(múltbeli teljesitményt véve alapul) kizárólag a mostani csapat képes elfogadhatóan kormányozni a választékból. Ezzel nem azt mondom, hogy minden rózsaszin.

Melee 2011.03.01. 20:26:05

@Bathory: Az államadósság több mint 20%-a az önkormányzatok adóssága, ez 2006-tól kb. megtízszereződött. Ergo azokat a polgármestereket nagyon kell szidni, valamint az azóta hivatalban lévő összes kormányt, mert az efféle adósságnövekedésnek nem szab(ott) gátat.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 20:27:15

Az a baj a vörösliberálisokkal, hogy a bullshitet nyomni, meg fikázni, kommunikálni azmegy, ha meg kormányra kerülnek az katasztrófa. Ha meg más kerül a kormányra akkor ők megmondják hogy hogy kéne meg mi, merre, hány méter, 17%kal....az Szdsz pont ezt csinálta 1%os korában...

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 20:30:47

@Melee: Hát persze. Miután kegyetlenül elpicsázták a szocikat az önkorm. választásokon, elvették a forrásokat az önkormányzatoktól, a feladatokat meg meghagyták. Tudták, hogy akkor piaci hiteleket fognak felvenni. Ez volt a cél. Amúgy a felelősség a mindenkori kormányé, azon belül a miniszterelnöké. Ezen lehet vitatkozni, de minek?

alf (törölt) 2011.03.01. 20:36:16

@Bathory: Tényleg? Támn a Nemzetinemzetmentőnemzeti 8 évig nem TV-ben, rádióban, jobbos sajtóban nem azt nyomta, hogy ők bezzeg tudnák? Tán nem népszavaztattak is - mert semmi nem volt drága - csak, hogy nekik legyen igazuk? (Igaz, a vizitdíjjal például totál kontraproduktívak voltak, mert éppen a nemkívánt kisebbséget lehetett volna a rendelőkből elűzni, de nekik akkor éppen fontosabb volt pusztán csak belerúgni a másik oldalba.)
8 évig hallgattuk a világmegváltásról szőtt sejtelmes csodatervet. És megszavaztuk.
Most meg amikor számonkérjük, akkor megint csak a ballib áskálódása miatt nem haladnak a dolgok?
Tényleg?
Qrvára unalmas ez már lassan egy év kormányzás után!
Ok, számoltassanak el. Ok, vonják felelősségre, akit kell. (mellesleg még ezt sem teszik rendesen.)
De könyörgöm, közben kormányozni kellene egy országot!
EU elnökséget az elején elqrták, most meg magyarázzák a bizonyítványt, hogy a "nagyok kihűzták a lábunk alól a talajt". Persze, lóf@szt, elcsesztük az 'európaiatlan' viselkedéssel.
Hallgatjuk sokadszorra is, hogy majd mi lesz a jövőben. Ja, mint Kádár alatt. Ott is mindig volt "majd egyszer".

Igen, ennek vasvilla lesz a vége... És a magamfajta nagyon retteg ettől, mert az mindig válogatás nélküli borzalmat jelent. Lásd Libia.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 20:42:13

@alf: Már bocs, de ez a csapat már bizonyitott valamit. Igaz, Gyurcsány is, azt hogy alkalmatlan.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.01. 20:44:35

@Bathory: Nem akarlak összezavarni, csak...
Azt mondtam az elején, hogy hülye, aki ezektől reformot várt.
Te is ezt mondod.

Akkor mi a gondod a bulsitemmel ?

sprenczl 2011.03.01. 20:44:41

Bezzeg Kókabuci és idióta Fletó idején!
Megasszonták hogy nagy a jólét és dübörgünk és még államcsődre is futotta majdnem!

Grigorij Pantyelejevics 2011.03.01. 20:45:11

@Bathory: "Na akkor most az a baj, hogy van 1 koncepció, hogy kb. 5 év alatt visszafizessük azt a hiteltengert(illetve a felét), amit a tisztelt vörös elvtársak felvettek az elmúlt 8 év alatt, miközben Mo-t leküzdötték az első helyről az uccsóra a régióban.

Most ez is baj? Mondjuk szocik soha semmilyen kölcsönt nem fizetnek vissza, az tény. "

Ezek a Szíjártós dadaista szlogenek ne lennének! Könyörgöm! Aki nem ért a focihoz, ne brekegjen bele! És ez a közgazdaságtanra fokozottan érvényes.
1.) a 'szocik' fizettek vissza leginkább adósságot. Azóta is mumus Bokros.
2.) az adósságot növelő összes tételt vagy megszavazta a Fidesz, vagy maga alkotta. Ergo a felelősségük ugyanolyan. Az itt trollkodó kedves szavazóbázisuk dettó vadul bólogatott. Ráadásul a választáson is adósságnövelő, népboldogításra szavaztak!!!! A legfőbb felelős nem Gyurcsány, nem Orbán. Hanem az a sok marha, aki erre adta a kétharmadot.
Orbán bűne csupán annyi, középszerű kis senki, ezért nem tud több lenni választóinál.
3.) ez az "első hely" meg "utolsó hely" egy vicc. Teli szájjal, nagy lelkesedéssel leírja kedves versenyzőnk, de hogy miben "első"? ... pfff! lehet vagy ezerféle szempont. A Magyar Nemzet is minden nap másikat választ, épp mire kell kilyukadni.

Akit nem fizetnek, az vegye komolyabban! Ne kelljen itt is folyton Szíjártós böffeneteken csámcsogni!

alf (törölt) 2011.03.01. 20:48:37

@Bathory: És ez a csapat mit is bizonyított? Azt, hogy 12 évvel ezelőtt a Bokros teremtette konszolidációt nem b@szták el 2 évig? (mert aztán persze rohamosan, tessen csak arra gondolni, hogy a most oly sokat szidott lakáshitelezési rendszer például az Orbán kabinetnek köszönhető.)
Szóval, mit bizonyított?
De jaj, mielőtt félreértene valaki, az előző 8 év TÉNYLEG MAGA VOLT A RETTENET!
De ebből MA nem élünk meg! Most kell csinálni jó dolgokat, a gyűlölködés még soha senkit nem vitt előre. Abból meg aztán végképp nem fogunk a jövőben megélni, ha annyi a muníció, hogy mutogatunk állandóan az elmúlt 8 évre!
Ja, és van már lassan elmúlt 1 év! Ideje volna arra is mutogatni kezdeni, merthogy ez nem múlt idő, hanem a jlene!

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 20:54:29

@Grigorij Pantyelejevics:

1, A szocik az mszmp adósságát fizették vissza, amit pl. Lengyelország nemes egyszerüséggel hagyott a picsába(az átkosban, szintén a vörösök által felvett hitelekről van szó). Ezúton is köszönjük. Ide tartozik, hogy mint ezerszer leirtam, 98-02 adósság 53ról 50re csökkent, aztán elvtársak alatt lett 80.

2, megszavazta, maga alkotta-bullshit, nem az ellenzék a felelős, hanem a többséget birtokló kormány. Mégpedig kizárólag.

3, Régiós első gazd. növekedés, versenyképesség, tőkebehozatal. Most rekord adósság, negativ növekedés, legalacsonyabb bérek a régióban, legszarabb foglalkoztatottság, legnagyobb népességcsökkenés....ennyi elég? Adatokat nem nehéz találni.

Szvidrigajlov 2011.03.01. 20:58:25

@kormányzó:
A vegyépszer csődeljárás alatt van, az biztos nem pályázik semmire azon kívül, hogy lenyúlja mintegy 100 kis és közepes vállalkozóról a garanciális visszatartásokat.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.03.01. 20:58:52

@facsiga_: Nemtudom. Egykulcsos adó, (amivel persze mindenki nyer, kivéve a keresők 80%-t) az nem véletlenül mocskos rohadt szadeszes ötlet volt? Hm hm... A kisebb állam, és a bürökrácia csükkentése? Egész komoly egyezések vannak a rohadék szadesz és hőn szeretett vezéred programja közt.
Nagyon prögsz az elmúlt 8 éven. Na de nem az volt a baj, hogy Gyurcsány hazudott.
Nézzük. Adócsökkentés amivel mindenki nyer. Mi lett belőle? Majdnem mindenki veszített. Neeem ez nem hazugság... Nyugdíjvédelmi ribanc. Mit csinál? Lenyúlja a jövőnket. Te leszarod, mert a "bevételeid" nem függnek magyarországtól. De a mienk meg igen. Jah és ha nem függnek, akkor talán nem kéne abba beleugatni, hogy mi milyen szarba éljünk. Tehát semmi különbség nincs az elmúlt 8 év és a mostani bagázs közt, kivéve, hogy te az ő seggüket nyalod. Hajrá

Szelki Lata 2011.03.01. 20:59:10

Az összes FIDESZ-fikázó értelmiségitől azt kérném, hogy először dobják össze azt a pénzt, amennyivel az állam eladósodott 2002 óta, és utána nyissa ki a száját, mert onnantól mosta magát tisztára.
És akkor az önkormányzatoktól elvont pénzekkel és a magánszféra adósságairól még nem is beszéltem.

Szelki Lata 2011.03.01. 21:03:44

@Tyson925:
Micsoda otromba hozzáállás az, hogy a MANYUP megtakarításaidat a sajátodként kezeled, de az általa generált államadósságot nem? Micsoda megtakarítás az, ahol a hiteled nagyobb, mint a félretett pénzed? Képmutató, a jövő generációja által megbetendő.
Nem bízol a jövő generációjának eltartóképességében, ezért a "saját megtakarításaidból" akarsz élni? Ezzel párhuzamosan viszont ráhagyod az adósságodat a jövő generációjára?
Undorító, mocsok szar ember az ilyen.

Szvidrigajlov 2011.03.01. 21:17:48

@simonmondja.:
Szerinted mi a reform lényege? Ki tudja mi a jó reform?

Én is azt gondolom, hogy ez nem jó terv, nem Széll Kálmán, hanem Fingg Gyuri program.

De akkor mi a jó? A nyugdíjasok kezéből kicsavarni a csirkelábat is, az jó program?
Vagy megvonni a pusztuló néptől a családtámogatást az jó program? A vén tyúkok húzzák a kerekesszatyrot a buszon (ingyé) az iskolák meg üresek, ez a jó - Bokros - program eredménye. Akkor az most jó program?

Versenyképességet növelni az etióp (kínai, indonéz stb) munkabérekkel versenyezve az jó program? Hátha akkor a günter többet beruház? Aztán a melós a gázszámlát se tudja kifizetni? MErt a günter a munkaerő újraelőállítási költségét se fizeti meg?

Egy munkásra rászervezni öt olyan munkafolyamatot amit bécsben, meg nyújorkban is öten végeznek el, az jó program? Hátha belehal a magyar barom?

Eladni már nincs mit. Aki nem tudná, amit eladtunk az vagy már nem működik, viszont a privatizátorok minden költséget ráterheltek a költségvetésre. (munkavállalók kirúgva, a szemét itthagyva) Ami mégi működik, abból meg a lóvét pumpálják ki az országból.

Nincs magyar tőke, nincs magyar vállalkozás nincs magyar termelés, minden kimegy az országból kamat, adósság, vagy osztalék címén. Nincs magyar bank, nincs magyar hírközlés, energia...és nincs olyan kapitalista, aki magyarként gondolkozik. Nincsenek új ganz ábrahámok se.

Ez a neolib bokros csomag eredménye, meg az eszelős privatizációé, meg a neoliberális doktrináé, ami csak üzemgazdasági szempontokkal tud operálni.

Szóval mi a jó program. A Bokrosé biztos nem. A Gyurcsányé biztos nem, az Orbáné valószínűleg nem.

Akkor?????
AKKOR????

sárkányfő 2011.03.01. 21:17:55

@Szelki Lata:
Undorító, mocsok szar ember az, aki úgy tesz, mintha a manyup miatt alakult volna ki az adósság, nem pedig az egész elkúrt gazdaság és világválság miatt.
Hogy azt ne említsem, milyen undorító, amikor valaki egy egész nemzet zsarolását, kirablását és szemberöhögését védi. Egykutya...

Más:
Ma a kormány bejelentette, hogy az elmúlt 10 hónapban semmit, ismétlem SEMMIT nem csinált (kivéve a haverok, lenyúlás, fanta...), de most összedobott egy határidőnaplót, ami alapján majd elkészül a programja kb. a ciklus felére.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.03.01. 21:21:09

@Szelki Lata: A stílus minősít...
Először is: "hogy a MANYUP megtakarításaidat a sajátodként kezeled"
Na, azt mondod a megtakarításaimat. Az ENYÉMET. Most akkor az enyém vagy nem? :-D
"Micsoda megtakarítás az, ahol a hiteled nagyobb, mint a félretett pénzed?"
Na tisztázzunk valamit. Az én kicsiny kis mnyp megtakarításom onnan van, h bejövök dolgozni, értéket teremtek, amiért valaki FIZET, mert megéri neki. Vagyis A MUNKÁMÉRT cserébe kaptam azt. Megdolgoztam érte. Minden forintom 8% vándorolt oda, bizony. Az, hogy közben a magyar állam felelőtlenül gazdálkodott (többek közt 40 évesen mentek egyesek nyugdíjba, stb. ) az már nem az én bűnöm.
Milyen jövő generációról beszélsz? Az amelyik pl már tavaly sem született meg?
Amúgy meg szívesen várlak és szemembe is mondhatod milyen ember vagyok ha van merszed...

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 21:25:22

@sárkányfő: Jaja, van egyfajta ember aki szerint a világválság a mindennek a világ......

Ez a tipus az mszp-re vagy szdsz-re szavazott, de sosem volt benne még annyi sem, hogy ezt nyiltan a szemébe mondja annak, aki megkérdezte. És kérjen bocsánatot a fosadék.

Mo. féllábon egyensúlyozott amikor jött a válság. Szlovákia, Csehország két lábon állt. Semmivel nem voltak előrébb 10 éve, de most más a helyzet.

sárkányfő 2011.03.01. 21:26:13

@Szvidrigajlov:

"Szerinted mi a reform lényege? Ki tudja mi a jó reform?"

énénénén ÉÉÉN!!! :)

csak így hasra ütve, kapsból, ha fizetnének komolyan kidolgoznám:

- államigaztasái rendszer (évi 2800 mrd ft) teljes átvilágítása, hatékonyságmérés bevezetése, hatékonyság alapján fölösleges, párhuzamos, kontraproduktív részeinek leépítése. Ez önmagában minimum évi 500 mrd ft megtakarítás lenne. csak kemény meló, meg szaltudás kéne hozzá. no meg szándék.

- állmai hivatalokat egymással és a magánszférával is versenyezetetni. a jobb maradhat.

- bürokrácia: nyíltan, neten menjen a hivatalok belső levelezése (értelmeszerű kivételekkel). ügyfélpanaszok alapján minden hivatalból évente-félévente kötelezően kirúgni a legbénábbat, az illető x évig nem kaphasson állami munkát.

- számítógépes vizsgára kötelezni a bürokráciát. aki nem megy át, repül. hidd el, sokan lennének.

- közbeszurzés: teljes nyilvánosság, a bírálók a jó döntéssel személyes vagyonukkal is feleljenek.

- pártfinanszírozás: egy párt csak egy nyilvános, valóüs idejű netes számlán keresztül intézhesse a pénzügyeit. ha megkerüli, durva szankció, pl. párt pénzügyi vezetője börtönbe. 5 e ft-nál nagyobb támogatók neve kötelezően nyilvános, ha nem, a pénz megy a vöröskereszthez, azonnal.

- lusztrációs törvény a közélet tisztulásáért, a múlt feldolgozásáért és lezárásáért(hahaha, a komcsi fidesz soha nem csinálja meg). ügynökakták felszabadítása.

- stb., most ennyihez volt kedvem.

sárkányfő 2011.03.01. 21:27:16

@Bathory: ez a komment téged minősített.

gyilkos fűegér 2011.03.01. 21:33:18

@Szelki Lata: "Az összes FIDESZ-fikázó értelmiségitől azt kérném, hogy először dobják össze azt a pénzt, amennyivel az állam eladósodott 2002 óta, és utána nyissa ki a száját, mert onnantól mosta magát tisztára."

A fideszdroidok meg betolhatják a közösbe az eszetlen barom módjára költekező fideszes önkormányzatok által felhalmozott gigaadósságot. (Meggyes, Kósa, Lézer Jani, folytassam?)

gyilkos fűegér 2011.03.01. 21:38:10

@sárkányfő:

A javaslataiddal egy apró probléma van. Ha megvalósulnának, az elvtársak nem tudnának LOPNI.

(Ja, fideszes sosem lop, elfelejtettem. Vagy, ha lop is, hát "ne mi lopjuk a legtöbbet".)

I can give you more than anything 2011.03.01. 21:38:13

füstbe ment terv, avagy elfújta széll

Gera 2011.03.01. 21:40:33

Ez engem kibaszottul emlékeztet Gyurcsány nagy reformjaira. Ez a mostani volt az utolsó lehetőség, hogy tényleg csináljanak valamit, de az orrunk előtt kúrják el. Gratulálok faszfejek, tudtam én, hogy hiába szavazok rátok, nem várhatok értelmes kormányzást. De akkor kitől? Nem a politikusokkal van itt baj, elbaszott egy nép ez, hogy nem kergeti el a picsába az ilyen kóklereket, hanem még tapsol is nekik.

delvideki 2011.03.01. 21:41:54

eltűnt a facsiga, végrehajtotta feladatát és más blogra vezérelték...

gyilkos fűegér 2011.03.01. 21:43:30

@Gera:

Így van, fel kéne köpnünk, azt aláállni. Micsoda egy pöcegödör ez az ország, szánalmas.

alf (törölt) 2011.03.01. 21:44:21

@Bathory: Hát képzeld el - még ha háttal nem is kezdünk mondatot -, hogy NEM a ballib oldalra szavaztam.
Ezt most sem bánom.
De Orbánék ámokfutását megdöbbenve és nagyon komoly aggodalmakkal figyelem.
Egyébként ez is egy komoly különbség. A ballib oldal képes volt elfordulni a politikai elítjétől, mert kiábrándult belőle. Ezért kapott 2/3-ot a "jobb" (megjegyzem, ennek a populista oldalnak a valódi jobboldalhoz köze nincs) de ahogy látom a droid sereg nemigen fog kiábrándulni. Egy liter benzin 370 forint, egy kiló krumpli 300 forint, liszt meg cukor már nincs is a boltokban. Ezért az előző rezsim alatt konchangulat lett volna. A droidsereg viszont megvárja Recsket és még ott is lelkendezni fog.
Fura "látkép" most innen nézve lekomcsizni "azokat". Az egész hatásmechanizmus és működés kísértetiesen hasonlít egy 50 éve már megtörtént forgatókönyvre. De úgy látszik, a történelembenmindig el lehet adni újra és újra ugyan azt abullshittet.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.03.01. 21:46:10

@alf: Ne fessük az ördögöt a falra!!!

Emiksz 2011.03.01. 21:50:53

"hogy igazán értékelni tudjuk a végeredményt, lássuk, hogy honnan is indult el a koncepció."

emiksz.blog.hu/2011/03/01/matolcsy_beta

Szelki Lata 2011.03.01. 22:07:09

@Tyson925:
"Na tisztázzunk valamit. Az én kicsiny kis mnyp megtakarításom onnan van, h bejövök dolgozni, értéket teremtek, amiért valaki FIZET, mert megéri neki. Vagyis A MUNKÁMÉRT cserébe kaptam azt. Megdolgoztam érte. Minden forintom 8% vándorolt oda, bizony."

Nem, barátom, az a szüleid, nagyszüleid nyugdíjára magy.
Először fizesd ki őket, és azon felül takaríts meg.
Csakis így lehet számolni. Máshogy hazugság.

Szelki Lata 2011.03.01. 22:08:07

@gyilkos fűegér:
Lendvai Ildikó kiszivárgott beszédére, ahol arról hadovál, hogy hogyan kell elvonni a pénzt az önkormányzatokról (2006 őszén), arra ugyen nem kell emlékeztesselek?

Szelki Lata 2011.03.01. 22:09:56

@Tyson925:
"Amúgy meg szívesen várlak és szemembe is mondhatod milyen ember vagyok ha van merszed..."

Szánalmas kics pöcs. Én tanultam, és az eszemből élek. Te meg bokszolj a hozzád valókkal?:)) Kis fika.

ostvan 2011.03.01. 22:13:34

@Szelki Lata: Amivel Magyarország eladósodott, azt - gyakorlatilag - szétosztotta az éppen hatalmon levő kormány, az éppen aktuális ellenzék egyetértésével. Minden magyar állampolgár részesült (és ma is részesül) azokból a hitelbe kapott pénzekből. Hogy arról a bizonyos 8 évről beszéljünk: a fidesz VÉGIG tele pofával követelte a kormánytól, hogy ADJANAK TÖBBET a népnek. Adtak. De ahhoz nem volt elég belső forrás, hogy ezt a pénzszórást fedezze, kellett a hitel. És azóta JÓL ÉLÜNK! Sokkal jobban, mint a szomszédaink.
Felelőst lehet keresni a vezetők között, de a hitelt MINDANNYIUNKNAK kell kiizzadni. Ha nem tetszik, akkor tessék elgondolkodni azon, hogy mire tetszett szavazni 2008 márciusában (akarunk-e 300 Ft-okat fizetni). Ha akkor mindannyian ELFOGADTUK VOLNA a vizitdíjat, akkor most pár %-ponttal kisebb lenne az államadósság. És sok ilyen kis lépés adja ki azt a 80 %-ot.

latrina01 2011.03.01. 22:14:09

Ezt a reformot nem kicsomagolták hanem becsomagolták, szép masnival megkötötték, jó magasra feltették, és mikor majd eljön az ideje és a néppel meghúzzatják a masni végét és a nyakunkba zúdul a fek..alia, na akkor rájövünk mekkora balekok voltunk.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.03.01. 22:17:25

@Szelki Lata: Leszarom miből élsz.
Na van merszed, vagy csak a képernyő mögül akkora az arcod?

alf (törölt) 2011.03.01. 22:17:42

@Szelki Lata: Kedves Tanult Barátom! Ha már oly büszke erre vagy, ugyan kicsit utána nézhetnél, hogy többféle nyugdíj rendszer létezik a világon. A miénk afféle kirovó-elosztó volt, ezen szeretett volna változtatni a MANYUP megjelenése. Nem volt jó? Nem volt az! De az sem jó ám ami volt/van helyette. És a MANYUP kifutásához kellett volna úgy 30 év. Ja igen, és közben a jónép persze fizette az állami társadalombiztosítást is. Merthogy a MANYUP tagok után a munkáltató azért a maga 32%-át ugyan úgy betette a közösbe!
Szóval ugyan nem volt a legjobb megoldás a MANYUP, de azért csak úgy egyszerűen einstand...:(
De mivel te Tanult elme vagy, érted ezt nálkülem/nélkülünk is, ugye...

agyamelhagyom 2011.03.01. 22:17:42

@Avatar: Szerintem direkt dobják fel a magas labdákat. Most a Széll Kálmánnal (szélkakassal).

szelviktor.blog.hu/

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 22:19:41

@alf: 300 forint a krumpli? Ha ezen izgulsz, komoly proli lehetsz. Erről a kormány tehet? Piacgazdaság van, ha drága a krumpli, akkor termelj krumplit, és megélsz.

ostvan 2011.03.01. 22:20:03

@Gera: Azt hiszem, Kupa Mihály mondta a Bokros-csomagról, hogy 2 óra alatt ki lehetett találni, és 2 nap alatt ki lehetett dolgozni a részleteit. Ami komoly teljesítmény, hogy el merték kezdeni.
(elnézést a hivatkozott úriembertől, ha pontatlanul idéztem)
Ami most folyik a határidők tologatásával, az már tragédia.

Szelki Lata 2011.03.01. 22:20:36

@ostvan:
Én 2008 márciusában arra szavaztam, hogy a TB pénztárat NE VIGYÉK A TŐSZSDÉRE A (MASZOP-SZADESZ ELŐRE TUDOTT, BETERVEZETT) PÉNZÜGYI VÁLSÁG ELŐTT!!
A szadesz 2008-ban május 1.-ig adott határidőt a kormánynak, hogy véghezvigye a több biztosítós rendszert, ezáltal még épp időben, hogy a válság az utolsó fillérig elvigye a TB kasszát.
Mivel a népszavazás után a kormány meghátrált, ezért a szadesz kilépett a koalícióból, és elkezdődött az, amit már tudunk.
Én erre szavaztam, nem a 300 Ft-ra, és nagyon jól jártunk ezzel a szavazással. Különben ma üres lenne a nyugdíj után a TB kassza is!
Gondolkodjunk...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.03.01. 22:24:14

@Szelki Lata:
"A tárcától azt is megtudtuk, hogy a MÁV 300 milliárd forintos adósságának átvállalása a nyugdíjvagyon terhére valósulna meg. Ennek kapcsán azt fontos látni, hogy az idei évre vonatkozó 2,94%-os GDP-arányos államháztartási hiányt úgy kell értelmezni, hogy "

"Nem, barátom, az a szüleid, nagyszüleid nyugdíjára magy.
Először fizesd ki őket, és azon felül takaríts meg.
Csakis így lehet számolni. Máshogy hazugság. "
Akkor Matolcsy hazudik?

Szelki Lata 2011.03.01. 22:25:50

@alf: Te meg nézz utána a nyugdíjrendszernek Chileben pl, barátom!
A felosztó-kiróvó rendszernél jobb a tőkefedezeti rendszer, de csak akkor, ha VALAKI 2X FIZET!!! Először a kifutó felosztó rendszert, utána lehet megtakarítani.
A MANYUP államkötvényt vásárolt, amire az állam magasabb kamatot fizetett, mint a MANYUP hozama. Tetejébe a MANYUP bármikor zsarolhatta az államot, mert nála volt a pénz.
30 év kifutás... És ki fizette volna meg a 30 év alatti E MIATT KELETKEZETT államadósságot? Mert soha, senki.
A manyup nem rakta volna vissza, mert hosszabb távon az állam pont annyival fizetett volna kevesebb nyugdíjat, amennyivel kevesebbet szedett volna be. A 30 év alatt kinyílt olló úgy maradt volna, kamatozva kellett volna betömni.
MATEMATIKA

alf (törölt) 2011.03.01. 22:26:25

@Bathory: Piacgazdaság van? Jesszus! 8 évig azt hallottam az akkor ellenzéktől, hogy az állam feladata megvédeni a Zemberek érdekeit! És most meg hirtelen mégis piacgazdaság van..? Jesszus... Kádár forog a sírjában, Rákosi meg hangosan viháncol.
Tudod ezt a kettős látást bírom. Amikor a büdös ballib szerint ez itt egy piacgazdaság, akkor a Zemberek szegény, elnyomott és kiszolgáltatott népek. Amikor a népnemzetinemzeti meg nem tud az üzemanyagárakkal meg a liszthiánnyal mit kezdeni, akkor meg piacgazdaság...:(
De ez ugye nem kettőslátás..? :/

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 22:27:28

@Szelki Lata: Aki a ballib kormányokat védi 2011ben, nem normális, és teljesen felesleges velük vitatkozni, hatalmas rutinjuk van a bullshitelésben meg a felelősségháritásban. De sajna az emberek egy része ilyen.

Szelki Lata 2011.03.01. 22:28:44

@Tyson925:
"Leszarom miből élsz.
Na van merszed, vagy csak a képernyő mögül akkora az arcod? "

Szerinted annak lesz igaza, aki beveri a másik arcát? :)) Kifogytál az észérvekből, vagy mi van? Mi vagy te, kisebbségi?

Szelki Lata 2011.03.01. 22:31:16

@Tyson925:
A MÁV-val kapcsolatban nézz utána ki privatizálta ki a CARGO-t a vasutakból, és ki hagyta a veszteséges személyszállítást az államra.
A világon mindenhol veszteséges a személyszállítás önmagában. De a vasutak nem. A legolcsóbb szárazföldi szállítás, messze a legolcsóbb.

Szerintem rohanj fejjel a falnak, ha már tényleg csak az agyrázkódás rakhat helyre. :))

ostvan 2011.03.01. 22:31:39

@Bathory: "Mondjuk szocik soha semmilyen kölcsönt nem fizetnek vissza, az tény." Azt hiszem, komoly gondjaid lehetnek a tények megítélése terén.
Javaslom, hogy nézz utána Fekete János egykori MNB alelnök munkásságának, illetve az általa nagyon keményen megkövetelt elvnek, hogy a HITELEKET VISSZA KELL FIZETNI. És mivel ez az elv érvényesült, mi lehettünk a legvidámabb barakk, sokkal-sokkal jobban éltünk évtizedekig, mint a szomszédaink (nyilván nem Ausztriáról beszélek). A lengyelek '81-ben beszüntették az addigi hiteleik törlesztését, de óriási árat fizettek érte. Én voltam náluk az északi országrészben. Nagyon szegényen éltek arra.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 22:31:50

@alf: Mégegyszer: Nem változot a benzin adója az utóbbi években, egyszerüen Magyarország ezt behozza és drágábban kapja meg. Világpiaci ár. Lehet olyat hogy a nyugdijadat elvesszük és abból levisszük a benzinadót, de akkor azért sirnál. Szlovákiában a benzin 1 euro 40 cent. Az nem ugyanannyi? Gyökér.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.03.01. 22:31:58

@Szelki Lata: Csak kíváncsi vagyok h élőben is mersz olyankot mondani, amiket leírsz... DE látom GYÁVA vagy. Legközelebb gondold meg kire mondod h szar ember...

Szelki Lata 2011.03.01. 22:35:26

@Bathory: Nyugi, mindjárt jön a CHF/HUF. Természetesen azt sem látják be, hogy amikor felvették a kölcsönt, akkor erősítették a HUF-ot, most meg gyengítik. Azt sem látják, hogy a CHF/EUR, CHF/USD árfolyam is erősen billent. Természetesen ez is a ZOrbán hibája, miért nem védte meg a dollárt és az eurót meg a jent a frankkal szemben:))

alf (törölt) 2011.03.01. 22:35:41

@Bathory: Ha nem vetted volna észre, nem azért háborgom, mert ennyi a benzin. Én speciel tényleg hiszek a piacban. Hanem azért, mert 8 évig azt hallottam - az akkor ellenzéktől -, hogy a kormány dolga tenni valamit. És a Zemberek ezt be is szopták.
Akkor most?
Miért nincs háborgás? Ha Fletóékat utáltuk mert hittek a piacban, akkor most...?
Csak ennyi. Azaz mondjuk ki, az a sok bullshit amit 8 évig hallgattunk, az bullshit volt.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 22:35:58

@ostvan: Nem igazán érdekelnek senkinek az elvei. Inkább az eredmények. Ezek:

Szocializmus-fenntarthatatlan adóssághegy, ami elkisért mostanáig

Fidesz ezt tudta kicsit korrigálni az ezredfordulón

Ballib majdnem duplázta az adósságot 8 év alatt.

Szóval szép dolgok az 5letek, meg elvek, de nem élünk meg belőle. Tökmin1 kinek az elve az adósságtörlesztés, ha folyamatosan nagy tételben veszi fel a hitelt.

Szelki Lata 2011.03.01. 22:36:02

@Tyson925:
"Csak kíváncsi vagyok h élőben is mersz olyankot mondani, amiket leírsz... DE látom GYÁVA vagy. Legközelebb gondold meg kire mondod h szar ember..."

Te tényleg hülye vagy:)))

Szelki Lata 2011.03.01. 22:38:40

@ostvan: "Javaslom, hogy nézz utána Fekete János egykori MNB alelnök munkásságának, illetve az általa nagyon keményen megkövetelt elvnek, hogy a HITELEKET VISSZA KELL FIZETNI. "

Kérem a grafikonokat. Nem az elvnek, szövegből hallottunk már sokat a szociktól. TÉNYEKET kérek, hogy mikor csökkent az államadósság alattuk. Ja, és tedd mellé a privatizációt is.

Más kárán tanul az okos, magáén az ostoba, de aki a saját kárán sem tanul, az a balliberális ál-értelmiségi.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 22:39:02

@alf: Lehet hogy az emberek képesek megbizni valakiben? Botrány, nem?

alf (törölt) 2011.03.01. 22:40:33

"Más kárán tanul az okos, magáén az ostoba, de aki a saját kárán sem tanul, az a balliberális ál-értelmiségi."
Kiváló végszó lefekvés előtt! Már csak az a kérdés, hogy ki is az a "balliberális ál-értelmiségi"!
:))))))))))))))

Szelki Lata 2011.03.01. 22:41:21

@Tyson925: Igenis szar ember vagy, ha az államadósságot a gyerekeidre hagynád, de a nyugdíjadat nem érzed általuk biztosítottnak. Ezen nincs mit szépíteni.

Kandabula 2011.03.01. 22:43:02

Mindent elhittem. Volt rá pár évük, láthatták az itthoni és a világgazdaság problémáit, konzultálhattak komoly, nemzetközileg elismert szakemberekkel, felmérhették a lehetőségeket, mindenről, minden információjuk meg volt, hiszen még a minisztériumi tervezeteket is korábban ismerték, mint az érintettek (és már kritizálták), "ügynökeik" (kell ide III/III?) beépültek az egész államapparátusba, ennek alapján rúgtak ki most minden "másképpengondolkodót". Szóval, elhittem. Viszont nem hittem volna, hogy ez az egész egy színjáték, a lényeg a hatalom, játék az emberek érzelmeivel. Úgy viselkednek, mint a kisgyerek, aki beszabadul egy cukrászdába, vagy játékboltba, mindent kipróbál, összemaszatol. De ez se lenne baj, ha lenne egy jövőkép. Attól, hogy most össze lett harácsolva egy csomó pénz, még nem látni azt, hogy mi lesz, ha ez elfogy. Mitől lesz egymillió munkahely, hol van a söralátétre írható adóbevallás, hogyan fogunk rész venni a nemzetközi munkamegosztásban, mi lesz a magyar iparral? Mert pálinkafőzésből el lehet hülyülni, de megélni kevésbé. Egyébként ez is egy röhej. Talán arra számítottak, hogy Európa polgárai ide jönnek lerészegedni, mint a narkósok Amszterdamba? Most még ott tartunk, hogy mi saját magunkat hülyítjük adómentesen. Fejlődésnek elég primitív. Mit jelent a felvázolt közmunka, mint munkalehetőség, amiből majd lesz dögivel és majd meg lehet élni belőle? Pld. Budapesten? Munkanélküli lányom hova menjen? Autópályát építeni? Az utcaseprők általam le nem nézett társadalma már betelt. Miről beszélnek itten? És megint minden el lett maszatolva, nincsenek konkrét határozatok, határidők. Nincs ez így jól.

Szelki Lata 2011.03.01. 22:43:22

@alf: Ez csak számodra kérdés.:))) Számomra a FIDESZ egyszer már bizonyított pozitívan, a "bal" oldal viszont már 40-12 évig bizonyította az ellenkezőjét.:) Keresd még a kérdéseket, cimbora!:))

Jó éjt!

ostvan 2011.03.01. 22:48:07

@Bathory: Pedig a tetteket elveknek kell irányítani (tervek és a megvalósíthatóság korlátainak, hatásainak a felmérése). Mindegy. Azokból a hitelekből mindannyian részesültünk. És ma is élvezzük azt a több pénzt, ami itt van az örszágban. Tehát a hitel alapvetően nem rossz (olvass Széchenyit), csak az a baj, ha a jövedelmünk nem nő (esetleg még csökken is), közben a hitelek törlesztésére meg többet kell fordítani (mert pl. a hitelnyújtók úgy látják, hogy nálunk egyre nagyobb a kockázat közel 1 év óta.) Na,innen nézve ki a felelős?

Kandabula 2011.03.01. 22:56:41

Most jut eszembe, hogy pálinkaivás mellett kellemes dolog elszívni egy cigarettát, vagy szivart, esetleg egy pipát. Nos, ennek már vége.

Szelki Lata 2011.03.01. 22:57:05

@ostvan: Hitelek.

Jártál te már Horvátországban? Láttad az új autópályákat? Hegyeket bontottak el.

Jártál már Magyarországon a Völgyhídon? Jártál már az M6-oson, ahol 10 cm föld van az alagút felett? Láttad, hogy azok az alagutak repedeznek?

Olvastál már összehasonlítást más országok metrói, és a 4-es metró között? Olvastál már megtérülési számításokat a 4-es metróról?

Moszkvai konzulátus, Posta székház, Sukorói KIEMELT beruházás? Rémlik?

"Azokból a hitelekből mindannyian részesültünk."
Ne haragudj, de ne kend szét a szart! ÉN NEM! Nálam egy fillér sincs abból! De pár szoci volt osztálytársamnál van, akik COACH szolgáltatásokat, valamint TANÁCSADÁSOKAT nyújtanak.
Az egyik nagyapja volt az, aki 56-ban Miskolcon a tömegbe lövetett, a másik apja a Lenin Kohászati Művek főkádáre volt. n-ed rangú senkik, de a mai napig jól élnek, semmittevésből. Tanácsadásból! Velem egyidős 36 éves emberkék.

Hát légyszíves ne terítsd a szart, azt a hitelt nem valamennyien vettük fel, kizárólag egyesek!

xboxer 2011.03.01. 22:59:35

mocskos fidesz takarodj!

Szelki Lata 2011.03.01. 23:00:53

A tanácsadó Keller Lászlónak adott informatikai tanácsokat. Keller elmondta, hogy mit szeretne, az emberünk erre azt mondta, hogy szerinte ez jó. 50e/óra díjazásért. Ezt biztos forrásból tudom, az érintett szájából.:)

ostvan 2011.03.01. 23:07:10

@Szelki Lata: Normális körülmények között működő országban az ELLENZÉK feladata az, hogy KORLÁTOZZA a kormány költekezéseit. Ha tudsz ilyen példákat mondani az elmúlt 8 évben, megköszönöm. Igaz, az ilyen ellenzéki magatartás kevesebb szavazatot hoz, mint amit a fidesztől tapasztaltunk.
Bármennyire nehéz is elfogadni, akik a Parlamentben dolgoznak, azok MIND felelősek a kialakult helyzetért. Pár héttel ezelőtt volt egyik blogban, hogy a Gyurcsányék nagy rakás trágyát hagytak maguk után. Miért nem takarították el! Válasz: mert valaki kívülről támasztotta az istállóajtót, nem lehetett a sz@rt kihordani. Kérdés mégegyszer: ki a felelős?
Tiszteletre méltó, ahogy próbálod védeni Orbánékat, de - hidd el - néha érdemes gondolkodni is. Egyik fél sem szent és a másik sem ördög. Lehet szeretni, vagy útálni bármelyiket (magánügy), de balgaság azt hinni, hogy bármelyikük ártani akart volna neked (nekem), vagy bármelyikük segíteni fog rajtad (rajtam). Gondolkozz, és olvass többet.

Kandabula 2011.03.01. 23:13:22

@Szelki Lata: lányom pajzsmirigy-működés-elégtelenséggel született, ami fejlődésében visszavetette. Volt pár munkahelye, de alkalmatlanság miatt eltanácsolták. Pár évig leszázalékolták, rokkantsági nyugdíjat kapott, aztán ezt megvonták. Munkanélküli segélyt nem kaphat, mert az előző év(ek)ben nem dolgozta ki az ahhoz szükséges megkívánt munkaidőt. Végzettségét tekintve lóápoló, ezt csinálta pár évig, de ezt a munkát fizikailag már nem tudja elvégezni. Helyzete és jövője egyszerűen reménytelen.

Szelki Lata 2011.03.01. 23:16:30

@Kandabula: Ebben nagyot tévedtél, és pont ennyire helytelen minden más véleményed és következtetésed.
Ennek az ellenkezője az igaz, egy jól menő nemzetközi cég vezetője vagyok, és ez az első munkahelyem.
Magától vonnám meg elsőként a szavazati jogot, mert képtelen a dolgok helyes felmérésére.

Szelki Lata 2011.03.01. 23:18:07

@Kandabula: Még mindig nem tudtuk meg, hogy mihez ért a lánya, aki munkanélküli. Ne értem aggódjon, én 7 számjegyűt keresek, válaszoljon arra, hogy mire vitte maga, és mihez ért a lánya. (Aki munkanélküli.)

Gera 2011.03.01. 23:19:32

@Szelki Lata: Te b+ hülyébb vagy, mint amilyennek elsőre tűnsz. Most írta le, mi van a lányával.

Szelki Lata 2011.03.01. 23:19:54

@ostvan: Vizitdíj=TB megóvása, hogy egy fontos példát említsek. Kifejtettem fentebb, olvasd el légyszíves.

Én a FIDESZtől az elmúlt 8 évben azt láttam, hogy menti a menthetőt.

Szelki Lata 2011.03.01. 23:21:27

@Gera: ÚH, TÉNYLEG ELNÉZÉST KÉREK!!!!!

FÉLREOLVASTAM, AZT OLVASTAM, HOGY "LÁTOM pajzsmirigy....."

EZERSZER ELNÉZÉST KÉREK, FÉLREOLVASTAM A VITA HEVÉBEN, NAGYON SAJNÁLOM!:(((

Szelki Lata 2011.03.01. 23:22:56

@Szelki Lata: URAM ISTEN, nagyon sajnálom, egy betűt félreolvastam és teljesen más értelmet nyert az egész!
NE HARAGUDJON!

Szelki Lata 2011.03.01. 23:23:38

@Kandabula:
URAM ISTEN, nagyon sajnálom, egy betűt félreolvastam és teljesen más értelmet nyert az egész!
NE HARAGUDJON!

Szelki Lata 2011.03.01. 23:28:20

...csába, az ember már megszokja, hogy mi mindennek lehordják, ezért félreolvas.

Ne haragudjon, nagyon sajnálom a lányát, és remélem, hogy a társadalombiztosítás tenni fogja, amiért elvileg fenntartjuk...

Kandabula 2011.03.01. 23:28:33

@Szelki Lata: Semmi gond. Én a Fideszt olvastam félre...

Szelki Lata 2011.03.01. 23:30:58

@Kandabula: Én abban reménykedem, hogy nem olvasta félre, csak előrelapozott:)

Sir Galahad 2011.03.01. 23:32:02

Tökéletesen mindegy, hogy mit jelentettek be, mi van a csomagban, megnyugtatja-e a piacot. az országot az elmúlt 20 évben olyan csődhelyzetbe vitte a politikai elit, amiből nincs kiút. Ez, meg bármiféle reform csak azt a pszichológiai célt szolgálja, hogy átmenetileg elodázza az elkerülhetetlen összeomlást. Ennél többet egyébként más sem tudna tenni.

Kandabula 2011.03.01. 23:36:35

@Szelki Lata: szeretném tájékoztatni, hogy a TB csak akkor vállalja lányom ellátását, (pontosabban annak költségeit), ha fizeti a havi 5000.- Forintos járulékot, miután nincs munkahelye. Nos, lányom ezt nem tudja fizetni, jóllehet egész életében folyamatos orvosi ellenőrzésre és gyógyszer-beállításra van szüksége. Van még kérdése? Szívesen válaszolok.

Szelki Lata 2011.03.01. 23:39:53

@Kandabula: Nagyon rossz a rendszer. Nagyon szegény országok vagyunk. Én azt gondolom nem most romlott el. És csodát, legalábbis ekkora társadalmi méretű csodát még senkitől nem láttunk. Jézus is csak egy maréknyi embernek teremtett halat.

Szelki Lata 2011.03.01. 23:41:36

@Kandabula: Hinnék az öngondoskodásban, de az Önnek pont nem segítene. És hinnék a magán-egészségügyben, a magán-nyugdíjban, ha nem itt éltem volna az elmúlt 20 évben.

Szelki Lata 2011.03.01. 23:51:09

@Kandabula: A dolog számomra ott sántít kissé, hogy havi 5000 Ft -ami napi 166Ft- a nagyon drága egészségügyi ellátásért cserébe nem finaszírozható. Számomra ez üzletileg nehezen érthető, de biztosan nehéz helyzetben vannak.

Szelki Lata 2011.03.02. 00:06:43

@ostvan: Olvasnon valóban többet kellene, sajnos nem mindig jut rá idő. Viszont gondolkozni gondolkozom kettő helyett is... Meg figyelek is.

Épp ezért gondolom, hogy igenis van ebben az országban egy oldal, amelyik ártani akar nekünk. Ebben nagyon sok tapasztalat támogat: TV székház (kiderült a provokáció), 2006-os rendőri fellépés, őrizetlenül hagyott fegyverek, hazament protások a rendőrségi laktanyából, államadósság alakulása 1998-ig, majd 2002-ig, majd azután. Segélyezés kontra adókedvezmény, családi adózás, stb-stb.

Természetesen meggyőzni senki nem lehet, mindenkinek magának kell meghoznia a döntését. Csak remélhetjük, hogy ez helyes döntés.

Kandabula 2011.03.02. 00:11:51

@Szelki Lata: nos, én meg abban rendszerben hinnék, amelyik úgy "ügyeskedik", hogy egy bármely korábbi rendszer szociális szolgáltatásait megőrizze. Szeretnék már végre egy dadogó, beszédeket elmondani képtelen, ámde zseni miniszterelnököt látni. Eddig csak pojácákat láttam. Sunyi számítókat, egymással viaskodókat a nép hátán. Azt, hogy a mostaniról mi a véleményem, az előzőekben olvasható. Az Ön által említett öngondoskodás egy szép álom. Ez akkor működhetne, ha az állam (lényegében a mindenkori kormányok) biztosítani tudná a foglalkoztatást és az ebből befizethető járulékokat. Viszont akkor nem is lenne semmi baj.

Kandabula 2011.03.02. 00:17:07

@Szelki Lata: akkor vegye úgy, hogy én még nem voltam orvosnál, így a "kvótámat" átruháztam a lányomra. Viszont úgy érzem, hogy kezdünk átmenni hülyébe, úgy hogy jóccakát! Üzletileg...

gitáros 2011.03.02. 00:25:45

@Kandabula:
Bocs, hogy beleszólok, de miért nem fizeted TE a lányod TB-jét, ha már így alakult? Megteheted.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.03.02. 00:47:30

Nekem lenne egy javaslatom, dobjuk ki a Parlamentből a saját érdekeiket védő, egymás közt a közvagyont elosztó, eme cél érdekében a nép figyelmét folyamatosan elterelő és az embereket direkt megosztó, rendszerátmentő pártokat. Mert a demokrácia jó! Ami viszont Magyarországon van helyette, az egy látszat demokrácia. Ezt keverik össze az emberek az igazi demokráciával, és hiszik az utóbbiról az előbbi miatt, hogy rossz! Pedig nem! A rendszerátmentő pártok a rosszak. Nem igaz,hogy nem dühít másokat rajtam kívül a szemforgató álszentségük, a hazugságaik. Figyeljétek meg, miután lejáratták az igazi demokráciát az áldemokráciájukkal, az emberek szájába adják majd, hogy az igazi jó a diktatúra. Majd az erős kezű "vezér" rendet tesz. Azonban a szabadságból fakad a rend. Mert a szabad ember természetéhez hozzátartozik a rendszeretet, a harmónia igénye. Ez a folyamatos "rend" skandálása valami másra utal a hatalom bitorlói részéről, és ez engem aggaszt. Nem hiszem el, hogy más nem akarja ezeket elzavarni! Pedig meg lehetne csinálni.

botfülű 2011.03.02. 00:47:40

tökéletes!
az általános iskola felkészítő tagozatának az előkészítő tanfolyamának a kigondolására!
csak így tovább!
:)

Labancz 2011.03.02. 01:00:46

Szeretnék gratulálni a Fidesz és a kormány politikusainak és a rájuk szavazóknak! A kinyíltak a fiókok, elő került a nagy terv. Ennyire futotta 8 ellenzékben töltött évből és 8 hónap kormányzásból. Ekúrták. Nem csak a lehetőséget, hanem az esélyt is arra, hogy az ország kimásszon a nyakig érő szarból!
Lehet csomagolni. Köszönjük, Önök is leülhetnek (néhány évet).

Zsola777 2011.03.02. 02:42:35

Ezekkel én nem ülök le egy asztalhoz a parlamentben!
Bármit is csinál, az rossz.
Én tudom, mi a megoldás, de nem én kormányozok.
Tüntessünk, mert ők rosszul csinálják!
Tudom a megoldást: legyen minden jobb!
Válasszatok meg, és akkor én nyomom a tutit!
Nem mondom meg, mi a tuti, mert akkor ők csinálják meg!
Tudjuk mit kell tenni, igenis, van programunk!
Köszi, hogy megválasztottatok, meglesz a tuti!
Nnnna, végre rend lesz, de elszámoltatjuk ezeket!
Ja, még lesz egy önkormányzati, ott is válasszatok, köszi!
Jé, egy csontváz!
Mindjá' lesz tuti, várjá' még!
Nohááát, csak nem félnek az urak? Még egy csontváz!
Itt csontváz lesz, tudom, de azért meglesz a tuti, no para!
Előbb akkor a lefontosabbak: stabilizáljuk a gazdaságot!
Nem, még csak gyorsmentés, mert ők elrontották. Mi majd jól csináljuk, így.
Mi? Kellene valami? Hű, pedig de sokat szavaztunk!
Nem is kellene nyáron ülésezni, minek? Minden tuti lesz.
Megmentjük az országot jól!
Mindjárt bejelentem, várj.
Még dolgozunk rajta, majd később.
Na, megvan. De nem jó hír, ezért nem én jelentem be.
(Talán nem tűnik fel nekik, hogy bármi legyen, csak jót mondok.)

Felmosórongy (törölt) 2011.03.02. 06:20:57

ÁLLÍTSUK MEG AZ ORBÁN ÁLTAL KITERVELT ALJAS SUMÁK GENOCÍDIUMOT!

(mely némi analógiát mutat pl. a sztálini ukrán vagy észak koreai kiéheztetésekkel ahol embermilliók haltak éhen az utcákon, ez a tömeggyilkos diktátor ugyanezt akarja!!!NE HAGYJUK!)

ÉSMÉG:

a vesztes kb 95% nevében ki kell mondanunk:

az új adórendszer nyertesei a nép ellenségei, börtönbe velük nemsokára.

mizrolist 2011.03.02. 06:33:07

@Bathory: emlékeztetnélek egy apróságra: a Fidesz 2006-ban a kampányban sokkal többet ígért, mint az MSZP. Ha akkor kormányra kerülnek és betartják a kampányígéreteket, akkor 2010 előtt átlépte volna az államadósság a GDP 100%-át. Ha nem akarták betartani, akkor szimplán belehazudtak a jónép szemébe... (amit akkor a jónép észre is vett és még nem adott nekik esélyt)

@Szelki Lata: a Grupo Milton megvan? Az éppenhogy megfúrt "beruházásaik" (Sávoly, Páty) megvannak? Az is, hogy a tulajdonos Orbán mellett ült a fehérvári lelátón?

sprenczl 2011.03.02. 06:47:44

Bezzeg fletó alatt dübörgött a gazdaság és nagy volt a jólét! Kókamiki ugrált is, mint a Pannon Puma. 300 Ft is volt akkor az euró, hmmmmmmmm....Szarházy persze akkor államtitkárként védte a hiteleseket...

walker57 2011.03.02. 07:02:38

Csak pontok és határidők!!!
A mézesmadzag pedig 2014 és utána: kisebb parlament életpálya modell stb.

Érdekes,hogy amióta kiszivárogtak egyes tételek (és azóta is) megfigyeltem, a hírek cikkek blogok, de még az elemző írásokban is keverik a korkedvezmény-korengedmény
A korkedvezmény érvényes a rendőrökre-tűzoltókr-katonákra-vámosokra
a korengedmény az, amikor pl 60 évesen elmehetek nyugdííjba úg,hogy a munkáltatóm (vagy én magam) kifizetem a fennmaradó 2 év (62 éves korig) megállapított nyugdíjösszegét egy összegben.
Ezt korábban a kormány 2011. dec 31-ig meghosszabbította mint lehetőságet(eredetileg 201. dec. 31 volt)
Ezen kívül már csak a : csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj lehetősége van ami az jelenti,hogy elmehetek 60 éves koromban, de a megállapított nyugdíj összegét 3,6% + annyiszor0,3-0,4% / hóval csökkentik, ahány hónappal hamarabb megyeek el,mint 62 év ( 60 évesnél ez max. 8,6%) ezt a csökkentést 62 éves kor elérésénél sem adják vissza.

Érdekesek a mai adatok a rendőrök tűzoltók és vámosokról. Ezek alapján ez sem hoz többet,mint 100 ezer rokkantnyugdíjas vegzálása

barata 2011.03.02. 07:13:46

Nehogy hirtelen mást akarjon az a 2/3.

Felmosórongy (törölt) 2011.03.02. 07:23:44

@sprenczl: már pedig igazam van.
egy jó széles alsó-középső társadalmi réteget (szegények, képzetlenek..stb ) simán kinyírnak.
hadd ne soroljam már hogy az összes eddigi intézkedésük erről szól.

mi ez ha nem egy modern genocídium?

nem csak bombákkal meg gázkamrákkal lehet csinálni.
azért is írtam a sztálini ukrán meg észak-koreai éhezési párhuzamot, ott sem lőttek akko le senkit csak hagyták őket éhenhalni.
itt is ez megy kicsit furmányosabban "európaiasítva"

krj 2011.03.02. 08:22:59

lófasz ez, nem reform, és csak megy el mellettünk a világ meg az élet, bazeg.

Kandabula 2011.03.02. 08:31:29

@gitáros: Köszi a tanácsot! Pillanatnyilag ez történik, de én már 69 éves nyugdíjas vagyok. Ez lenne a jövőkép? Vannak még egyéb tanácsaid is?

Netuddki. 2011.03.02. 09:11:22

Na folyamatosan hullanak a bullshit-bonbonok. Ez már bullshit-bonbon eső. Minden napra egy mese.

Tegnap az MR1-ben valamelyik környezetvédelmi államtitkár alaázta (a stílus miatt inkább magát) valamelyik üdítőmulti céges hölgyeményt.

Ma pedig az adósságok voltak terítéken. Egy példán vezette le az okosságot a fideszes matekzseni.
Hogyaszongya, ha egy család évi jövedelme 10milka és van 8milka adósságuk. Na itt van az első bibi. Egy átlag magyar családnak megnézem mikor 10milka a jövedelme, de nem is ez a lényeg.
Az adósság csökkentésére megtehetik, hogy CSAK 9 milkát költenek és 1milkával csökkentik az adósságot évente. Ezt szerinte az állam nem tudja megtenni.
Viszont azt is megtehetik, hogy évente 5%-al növelik a bevételüket és ehhez képest az adósság arányában csökken. Úgy hogy 1forintot nem törlesztenek.
B+, ezt a logikát! Szerintem nem kell magyarázni. Igen, és ilyenek határozzák meg a gazdaságpolitikáját az országnak...

carlo68 2011.03.02. 09:25:41

Ez volt a reformcsomag?Ez semmi nem volt csak homályos utalgatások,víziók!Be vannak szarva,hogy a népszerűségük lecsökken ha konkrétumokkal jönnek,ezért majd szép lassan,sunyiban próbálják majd lenyomni a Zemberek torkán a megszorításokat.Mert az lesz bőven!Persze folytatódik a szegényellenes kampány,az elit tömjénezése szintén.Mit akarnak Tunéziát,Egyiptomot?Nehogy azt higgyék,hogy majd 2-3 millió ember jószántából, önként éhen akar majd halni!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.03.02. 11:15:30

@Bathory: "Már bocs, de ez a csapat már bizonyitott valamit." Csak egy dolgot mondj. amiben bizonyítottak. A pálinka adó eltörlése? Vagy mi? Na lécci, lécci , lécci. Mert eddig semmit nem csináltak, illetve ha valamit mégis, akkor abban nem volt köszönet.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2011.03.02. 17:14:57

@Felmosórongy:
azért ne essünk túlzásokba. az az elgondolás teljesen rendben van, hogy próbáljuk meg támogatni a középosztályt, amely a vállalkozási kedvével (ötleteivel, vagyonával, stb.) munkahelyeket teremt(het), ahol aztán az alsóbb vagyoni dekádok képviselői elhelyezkedhetnek, és segély helyett fizetésből élhetnek.
az az elgondolás nincs rendben, hogy Magyarországon létezik még ilyen középosztály, mert az elmúlt 20 évben még azt a kicsit is sikerült kicsinálni, amelyik a kádári félrenézésnek köszönhetően a rendszerváltáskor valami hasonló helyzetben volt.
(ill. az sincs rendben - legalábbis szerintem -, hogy a gazdaság felpörgetését a belső fogyasztásra kívánják alapozni).

Kandabula 2011.03.03. 20:08:43

@gitáros: eltűntél, pedig érdekelnének további javaslataid. @Felmosórongy: nagyon egyetértek. @Vérszegény éjszakai dúvad: én megtoldom még azzal, hogy középosztályt nem lehet mesterségesen létrehozni, mert az oda juttatott tőke hamar elenyészik. A középosztálynak saját magának kell kifejlődnie, innovációs kapacitása révén (ha van ilyen). Különben egy feneketlen lyuk, amelyiknek pillanatnyi jóléte a pillanatnyi politikai támogatás fizetési hajlantóságtól függ és folyamatos támogatást igényel. Most itt tartunk. Legfontosabbnak a világpiacba (de legalább is az európaiba)történő beintegrálódást tartanám, ez lenne a kormány feladata, de most éppen mindenkivel összeveszünk.
süti beállítások módosítása