hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

A hallgatás szabadsága

2012.01.31. 15:43 Vérszegény éjszakai dúvad

Disclaimer: Nem. Ez nem az. Sem szándékosan, sem véletlen, de pontosan nem az, amit a lenti szövegből a homo politicus mindent torzító szemüvegén keresztül ki lehet olvasni. Én is tudom, hogy ki lehet olvasni, de ne feledjük én írtam, így tudom: nincs benne. Illetve nem az van benne. Egész pontosan: Nem. Az nincs benne. Annál egy kicsivel több.

Van úgy, hogy szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik. Aztán ősz bárd emelkedik, hogy a végén ötszázan menjenek dalolva a lángsírba. Na, Magyarországon korántsem ez a helyzet.

Egyrészt ki a fene vágyik lángsírra, mártír legyen az, akinek nincs jobb dolga ezen a világon, meg (tegyük hozzá: hál'istennek) nincs is már nálunk szokásban embereket kínok között elpusztítani – mármint államilag. Másrészt a walesi bárdok daloltak eleget, csak pont azt az éneket nem, amelyet Edward király oly szívesen hallott volna.

Na, Magyarországon e tekintetben is eléggé elüt a helyzet az Arany János által megénekelt walesi állapotoktól. Itt aztán verselhet, nótázhat, dalolhat, énekelhet bárki az éppen regnáló hatalom felé, még annyiba sem veszik, hogy az egészet leszarják.
Amivel egyébként nincs semmi gond egy darabig. Ami viszont már a határon túl van, az az, hogy azért a kormánynak legalább a szakemberek véleményével illene törődni, vagy legalább meghallgatni. (Vagy legalább úgy tenni, mintha meghallgatnák). Mert azért vannak ám hozzáértő szakemberek Magyarországon. Nos, nyilván nem az éppen regnáló kormányban, de azért vannak…

Ám a szakemberek – még az éppen regnáló hatalommal szimpatizálók is – hiába dalolnak, az éppen regnáló magyar kormányban nem ülnek Edward királyok, siketek társasága ez.

Siketek? Nos, ez kifejezetten nézőpont kérdése. Mert végül mégis Nunez volt fogyatékos a vakok országában. Nunez volt az, aki nem tudta bebizonyítani, hogy nem a látás, hanem a vakság a fogyatékosság. Maradjunk tehát annyiban, hogy az éppen regnáló magyar kormány mindig a siketek társasága. Szerintem.

De persze mindettől függetlenül még lenne értelme a kisebb-nagyobb periodikájú véleménynyilvánításnak. Még talán a tüntetéseknek is lenne értelme. Bár a hatalomnak a tüntetéseknek való viszonyát már 2006 óta ismerjük. Tüntetgetnek, aztán majd hazamennek. És igazuk van, pontosan ez történik.

Illetve: 2006 óta? A francokat. Évszázadok óta. Elégedetlenkednek, kiegyenesítik a kaszát, de aztán vetni, aratni kell, meg még a végén még az állatok is elpusztulnak, aztán a család éhezni fog, úgyhogy hazamennek. Szóval a hatalom leszarja a tüntetéseket. Mindig is leszarta, mindig is leszarja és mindig is le fogja szarni. Persze ettől még van úgy, hogy reagál rá, de csak kritikus tömeg esetén. Amikor már jobb reagálni, mint megvárni a mindent elsöprő robbanást, meg az azt követő nukleáris telet. Mert a hatalom elsődleges célja a hatalom maga. Ettől viszont kiismerhetővé válik, így talapzat kell és preferencia rá, hogy legyen mit bámulni. Vagy csak egy írógépet elmélyülten csapkodó csapat majom néhány pucér nővel megspékelve.

De, ha már sem a talapzat, sem a majomhorda nem segít, akkor a kritikus tömeghez még mindig kell egy Dózsa. Vagy egy Martin Luther King.

Helyesbítés: kellene.

Mert persze Magyarországon nincs se Dózsa, se Martin Luther King. Se álom. Senkinek. Kasza az éppen lenne, de a munka meg már csak olyan, hogy büdös. Még a kasza kiegyenesítéséhez is meg kellene fogni a munka végét.

No.

Úgy érzem kissé elkanyarodtam onnan, ahonnan indultam, és kérdés, hogy arra tartok-e, ahova majd szeretnék megérkezni. Jelenleg még csak megsejteni sem tudom, hogy elérem-e azt a pontot, ahova indultam. Pont úgy vagyok, mint Magyarország.

Ha olyan rendszerető lennék, mint amilyen nem vagyok; ha képes lennék az eredeti cél mellé a saját magam által kitűzött szabály-, és feltételrendszernek megfelelni, mint ahogy nem vagyok képes, úgy persze nem lennének ilyen gondjaim. Pont úgy, mint Magyarországnak.

Időnként Rendszeresen úgy érzem magam, mint Bernard Vonnegut, amikor a homlokát kocogtatva a következőket mondja a General Electric biztonsági előadójának:

Ha maga szerint a laboratóriumom rendetlen, azt látná, mi van idebent.



De ez, kedves felebarátim, ez szigorúan az én problémám. Nem úgy, mint Magyarország állapota, amely mindenki problémája lett.

Hogy hova jutott Magyarország?

Ha Vonnegut, Heller, vagy Örkény még élnének, üvöltve vernék a fejüket a falba, egész összerogyásig. Megannyi tucatnyi kreatív, teremtő elme több évtizednyi alkotói tevékenység során – még ha képes is volt túllépni a groteszken, de – nem volt képes elérni az abszurditásnak azt a magas fokát, amelyre pár tökkelütött könnyedén fellépdel.

Mert hiába abszurd egy világ, attól még működnek benne bizonyos szabályok. Ki más téríthette volna észhez az embereket az időomlás után, mint Kilgore Trout? Ki más lehetne az amerikai elnök, mint a Kis Pöcs?

Hölderlin ist Ihnen unbekannt?



Mi mást is kérdezhetne Dr. K. H. G., miközben a lódögnek ássa a gödröt?

Egy abszurd világban a művészet le lehet szarva, és teljesen természetes, hogy a világegyetem csuklik egyet. Egy lelkész nehézvizet pisálhat, kétszer kettő pedig nem feltétlenül négy. Lem Kiberiádájában kétszer kettő az hét. Többszöri ellenőrzés után is konzekvensen és mindig hét.

Nem pedig három, vagy négy, vagy öt és hat, vagy pedig nyolc, de sohasem hét.

Félreértés ne essék: A nincs szabály, az nem szabály. Az improvizáció nem szabály. A hasra ütés nem szabály.

Amikor a kétszer kettő végeredménye egy három és tizenhat közé eső szabadon választott szám lehet, de soha nem hét, akkor a normalitás a sarokba vonul, és átadja a helyét az abszurdnak. (De ha megengedőek vagyunk és abszurd helyett „csak” groteszket mondunk, attól sem érezhetjük jobban magunkat). És amikor az abszurd átveszi a normalitás helyét, akkor a normalitás foglalja el az abszurd helyét.

És ebben a környezetben ugyanolyan hiábavaló amellett érvelni, hogy kétszer kettő márpedig hét, mint amellett, hogy kétszer kettő csakis és kizárólag négy lehet.

Értelmét veszti minden megszólalás.

Egyetlen dolog marad: a hallgatás.

Ha Nunez csöndben marad, élete végéig eléldegélhetett volna a vakok országában.

Ha Dr. K. H. G. csöndben marad, az ásóját a vállára vetve szépen elballaghatott volna a gödör kiásása után. Talán.

Ha walesi bárdok inkább hallgatnak… Nos, ki tudja.

Ha minden a feje tetejére áll, még mindig marad egy közmondás: Hallgatni arany.

Ja, Arany.

Jut eszembe.

Van úgy, hogy szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik. Aztán ősz bárd…



 

Szólj hozzá!

Címkék: szerintem

A bejegyzés trackback címe:

http://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr123541023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.