hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Egy röpke óra a Kossuth téren

2007.09.11. 00:08 Vérszegény éjszakai dúvad

Mivel ma délután amúgy is Pestre szólított a kötelességem, ezért gondoltam csak kinézek már a Parlament elé, megnézni, hogy az Élőlánc miképpen is tüntet. Függetlenül attól volt vicces az az egy óra, amíg kint voltam, hogy a tüntetés céljával alapvetően egyetértek.

Mindenki ért itt magyarul?

Kb. hat óra körül értem oda, egy nő beszélt, a nevét sajnos nem hallottam és később sem mondták már be. Éppen valami konfliktusba keveredett a tömeggel, mert az egyik kijelentésére a tömeg felzúgott, ő pedig megpróbálta nyugtatni a népet, hogy 'ne hangoskodjunk, mert aki kiabál, annak rendszerint nincs igaza. Mutassuk meg, hogy tudunk csendben lenni!' Amire a tömeg persze még hangosabban felzúgott, felsípolt, felkiabált és egyéb nagy hanggal járó tevékenységbe kezdett. A hölgy persze rögtön kommunikációs problémára gyanakodott, miszerint esetleg nem a megfelelő kódot választotta mondandójának közlésére. 'Mindenki ért itt magyarul? Én magyarul mondtam el nektek, de biztos, hogy itt mindenki beszél magyarul?' kérdezte. Először olybá tűnt, hogy rajta kívül senki nem ért madzsar, de kb. három perc múlva kiderült, hogy de igen, mégis, mindenki érteni madzsar, csak kissé lassú a felfogásuk. A későbbi beszédében volt még egy érdekes kijelentése, ezt azért ajánlom mindenkinek megfontolás céljából: 'Nem biztos, hogy a vezetőink a hibásak, hiszen ők csak kihasználják azokat a lehetőségeket, amelyekhez mi juttattuk őket, mert hittünk nekik, mert nem gondolkodtunk!'

Persze a megfontolás és értelmezés egyeseknek azért nehezen megy, egy hajléktalanszerű fickó megjegyzése erre a mondatra: 'Na, 17 évig hallgattatok, most ilyen hülyeségeket beszéltek.'

A konyhaasztal a haza!

Utána Czakó Gábor következett (ha jól emlékszem a nevére, de ha nem, akkor valaki javítson ki legyenszíves!), aki egy meglehetősen individualista haza-fogalommal indította a beszédét. Pofonegyszerű volt, a haza én vagyok. Persze nem csak ő, hanem a felesége is, a konyhaasztala is, no meg persze a gyerekei is (azért kicsit furcsa a sorrend...). Na, most mit nem szokott az ember a gyerekével és a feleségével csinálni? Hát eladni. (Legalább is errefele) Na ezért nem szabad a hazát eladni. (Mármint a vagyont, gondolom...) A konyhaasztalról bölcsen hallgatott, lehet, hogy azt már eladta legalább egyszer.

Utána zenés szünet, én belemélyedtem egy könyvbe, valószínű ezért nem hallottam, hogy

a nép kifütyüli Kodály Psalmus Hungaricus művének egy részletét.

Erre utalt a zenés szünetet megszakító férfi, aki lehordta ezért a tömeget, de minimum kioktatta. Majd zene megint. Közben a csendes gyűlés koncepcióját seggbe rúgva próbálták megskandáltatni a tömeget a 'Nem eladó!' szöveggel, nem igazán ment, a 'Gyurcsány takarodj!' jelszóval viszont nem volt senkinek semmi problémája, időnként elő is vették.

Utána Lányi András, az Élőlánc Mozgalom egyik alapítója lép a színpadra. Na, most Lányi tipikusan az a figura, aki általában azzal is gondban lehet, hogy mit is akar pontosan, azzal meg aztán végképp, hogy azt hogyan is lehet elérni. (Közbevetés: Pécsen ott voltam az Élőlánc első nyilvános gyűlésén a Dante caféban, Lányi volt a meghívott vendég, aki közölte, hogy a multik szerepvállalásának korlátozásával - szerintem inkább azt mondta, hogy kizavarják őket a francba, de ebben már nem vagyok biztos - párhuzamosan növelik a foglalkoztatottságot. A hogyanról persze nem esett szó...)

Lányi megint arra kért mindenkit, hogy legyenek a nép szeme és füle, szóval maradjon mindenki csendben egy pillanatra, és lőn, hihetetlen, de teljesült a kívánsága. Majd kitért az árpádsávos lobogóra, hogy nincs vele semmi baj (egyébként igaza van, zömmel azokkal van baj - konkrétan a fejükben lehet valami baj -, akik a zászlók alatt menetelnek), szóval egy tartott egy amolyan teljesen érdektelen beszédet. Egy érdekes momentuma azért volt a beszédjének, felolvasta Szili Katalinnak a petícióra adott válaszát, illetve azt a részt, ahol Szili azzal vádolja meg őket, hogy ártanak Magyarország alkotmányos rendjének. Azt hiszem Szili népszerűsége most alapos pofont kaphatott.

Ezek után megint jött egy férfi, aki skandáltatta a korábban némaságra kért tömeget, én meg leléptem, mert elég volt a bohóckodásból.

Bohóckodás,

mert tetszik, vagy sem, de politikusnak lenni is egy szakma, azt meg kell tanulni. Ahogy az ember nem lesz egyik napról a másikra villanyszerelő, úgy politikus sem. Már legalább negyven éve tudjuk, hogy a politikában a stílus, a megjelenés többet számít, mint a tartalom. A stílus maga az ember, ugyebár. Ma az emberek zöme nem az Élőlánc Mozgalom miatt, hanem a kormány ellen ment ki a Kossuth térre, hiába próbálták meg a zavaró tényezőt elküldeni onnan, mégis lett balhé. Lányiék nem képesek a tömeget úgy kezelni, mint Orbánék, ráadásul az is hiba volt, hogy a Kossuth térre vitték ki a tömeget. A Kossuth tér szimbolikus hellyé vált a tüntetők szemében, hiszen tavaly hónapokig voltak ott.

Ráadásul nem ártana, ha tanulnának egy kis retorikát, mert hebegésekkel, közhelyekkel, honfiúi/-leányi érzelmeket kiváltó szavak puffogtatásával maximum csak hergelni lehet a népet, arra pedig most nincs semmi szükségünk.

Persze azért ettől függetlenül még érdemes odafigyelni, hogy mit mondanak, legközelebb hátha jobban fog sikerülni nekik.

Ja, a törvényt persze megszavazták, lesz itt privatizáció, akármilyen kis hülye változtatásokat is eszközöltek rajta.

(Még egy apró megjegyzés: Az idézetek természetesen nem szó szerintiek. A fene se akart ott jegyzetelni.)

35 komment

Címkék: tüntetés szerintem élőlánc mozgalom

A bejegyzés trackback címe:

https://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr75162281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2007.09.11. 11:58:46

Ezek a szerencsétlenek az képzelik, hogyha minden állami tulajdon volna, akkor ők több cucchoz jutnának. Mekkora tévedés...ők akkor is szegények maradnának, és az életük továbbra is örömtelen és kilátástalan maradna. Nem kéne őket erről felvilágosítani?

Hajrá Mieink!!!!!!!!

nikin 2007.09.11. 12:23:15

A politika valóban a stílusról szól nagyrészt... de ez nem csak a politikusokra igaz... Bárki aki politikai témában kifejti a véleményét, köteles figyelni a stilusra. És azok az emberek akik egy csoport nevében kivánnak beszélni (sajnos néha a csoport beleeggyezése nélkül) felelősek a csoport megitéléséért.

Teháthogyasszondja... Ha egyes pártok/szervezetek olyan komunikátort választanak aki agresszivan fröcsög, akkor ne csodálkozzanak azon, hogy az egész csoportot agresszivnak bélyegzik meg.
Éshapediglen... olyan embert jelölnek ki, aki nem képes normálisan, elhatározással, stílusosan megfogalmazni a csoport véleményét, akkor fogadják el, hogy senki nem halja meg őket.

Minekáltalkövetkezikhogy... Nem csak a politikus, de a Kommunikátor is egy szakma. És erre a szervezeteknek is ideje ráébredni. És manapság már egy 15 fős csoportnak is jobb ha van médiastratégiája, mert nem hiszem hogy megfelel nekik hogy a média úgy csűri-csavarja pártállás szerint azt, amit ott elmondtak, amit képviseltek.

Emelettmégmegjegyzendőhogy... Manapság ha valamitől nem határolodik el az ember, akkor a politika/média szemében cinkos vele. Evvel a nézettel én magam nem igazán értek egyet, de ha ezek a játékszabályok akkor tessék e szerint játszani, és ha szélsőségesek megzavarják a rendezvényemet, akkor szép artikuláltan bele a mikrofonba, elhatárolodom tőlük, kivéve persze ha elfogadom, hogy összemosnak velük.

Na asszem ennyi elég belőlem

nikin 2007.09.11. 12:23:15

A politika valóban a stílusról szól nagyrészt... de ez nem csak a politikusokra igaz... Bárki aki politikai témában kifejti a véleményét, köteles figyelni a stilusra. És azok az emberek akik egy csoport nevében kivánnak beszélni (sajnos néha a csoport beleeggyezése nélkül) felelősek a csoport megitéléséért.

Teháthogyasszondja... Ha egyes pártok/szervezetek olyan komunikátort választanak aki agresszivan fröcsög, akkor ne csodálkozzanak azon, hogy az egész csoportot agresszivnak bélyegzik meg.
Éshapediglen... olyan embert jelölnek ki, aki nem képes normálisan, elhatározással, stílusosan megfogalmazni a csoport véleményét, akkor fogadják el, hogy senki nem halja meg őket.

Minekáltalkövetkezikhogy... Nem csak a politikus, de a Kommunikátor is egy szakma. És erre a szervezeteknek is ideje ráébredni. És manapság már egy 15 fős csoportnak is jobb ha van médiastratégiája, mert nem hiszem hogy megfelel nekik hogy a média úgy csűri-csavarja pártállás szerint azt, amit ott elmondtak, amit képviseltek.

Emelettmégmegjegyzendőhogy... Manapság ha valamitől nem határolodik el az ember, akkor a politika/média szemében cinkos vele. Evvel a nézettel én magam nem igazán értek egyet, de ha ezek a játékszabályok akkor tessék e szerint játszani, és ha szélsőségesek megzavarják a rendezvényemet, akkor szép artikuláltan bele a mikrofonba, elhatárolodom tőlük, kivéve persze ha elfogadom, hogy összemosnak velük.

Na asszem ennyi elég belőlem

nikin 2007.09.11. 12:24:40

bocsi, duplaklikk vagy valami... sorry

m.á. 2007.09.11. 12:32:42

szerintem már önmagában is egy vicc, hogy békéscsöndestüntetéssel akarnak Magyarországon bármit elérni
azt én se tudom mivel... de nem is jelentek be a Kossuth térre ilyesmiket

_zsolti_ · http://flashgames.blog.hu/ 2007.09.11. 13:47:26

sztem a tüntetők fele azt se tudja miért volt ott. sőt nagy része azt se tudja mit jelképez az árpádsáv, de lóbálja, mint a bika faszát. szerintem kurva mind1 mi történik, mert ezek a nyomingerek úgyis csak a "gyurcsány takarodj" szarságot tudják üvölteni. túl hülyék, hogy gondolkodjanak.

preeda · http://szabadsag.blog.hu/ 2007.09.11. 13:57:36

Jó, de mit csináljon az ember, ha nem ért egyet a kormány politikájával, és demonstrálni akar? Hová menjen? A Városligetbe? Üllőre?

Lányiék még tanulják a médiaszereplést, eddig nem sok alkalmuk volt rutinra szert tenni, agyonhallgatja őket a T. média. Hosszú és keserves tanulás ez, de hátha lesz ebből valami.

Az meg mindegy, hogy a Kossuth tériek kimennek, legalább van vágóképe a tv2-nek. Csak a dühös kiabálókról mutattak képeket, Lányiékról meg semmit. Ha nincs balhé, a média sem tudósít. Amit meg mond, a ferdítés magasiskolája.
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének tüntetés mottója például az volt, hogy a Sírból is visszahozzuk az országot. Ezért indult a Fiumei úti tetmetőtől az élőlánc a Parlament felé. A tv2 tolmácsolásában ez így hangzik: a NOE szerint a kormány a sírba viszi az országot.

Sajna, úgy tűnik, mégiscsak a békés tüntetés az eurokonform. Ebben a játékban a saját pályáján, a saját játékában kell megverni az ellenfelet.

AzHofi 2007.09.11. 14:01:10

És különben ne takarodjon, mert szeretjük? Még a pofáját sem tudja tartani, elfecsegi az elkúrást, terroristázik, fasza médiastratégia hatvan kommunikátor vért hugyozik mögötte, hogy kimosogassa a szarból meg a baromságaiból amiket összefecseg.

baggins 2007.09.11. 14:12:54

Az a baj, hogy amit ezek a szerencsétlenek vagyonnak neveznek, az egy baromi nagy adósságállomány!
Ha magán kézben lennének egyes állami tulajdonok, lehet hogy még igényesek, nyereségesek és hatékonyak is lennének? :O Persze vannak kivételek, szerencsejáték zrt, mol, na ezeket pont nem kéne eladni, ezek az aranytojást tojó tyúkok.
Ki a multikkal és foglalkoztatottságot akar növelni?? Egy multi betelepülése legalább 10x több munkahelyet jelent Magyarországon, mint 5 kis és közép vállalkozás!!! Baromarcú Lányi, gyémántként ragyog a sötétségben ez az ember. Nincs valami fóruma, vagy blogja? Megkérem a nép nevében, ha szeretne valami jót tenni ezzel az országgal sürgősen kasztráltassa magát!

baggins 2007.09.11. 14:22:10

Kíváncsi lennék ezekre a demonstrálókra is! Ezeknek nincs munkahelyük ahol kiélhetik magukat? Mi lenne, ha az energiájukat álláskeresésre vagy tanulásra fordítanák? Családapák? Menjenek haza öleljék át az asszonyt és örüljenek, hogy van lyuk a seggükön. A nyugdíjasoknak végülis tök mindegy, ráérnek egész nap... A diák is mit csináljon iskola után? Tanulás? Sport? Az egyetemista/főiskolás az meg nyugdíjas 2. Akkor feltételezem a tömeg 80%-a nyugdíjas meg egyetemista volt!

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.09.11. 14:26:12

Lányiéknak még tényleg gyakorolniuk kell, egyébként nem olyan hülye az az ember, ugyanúgy Védegylet tag (alapító?) volt, mint pl. Sólyom. Erősen zöld gondolkodású, ami azért még teljesen ismeretlen a honi politikai palettán.

Meg persze nem szabad minden állami vállalatot kiárusítani, jelenleg ezt is mondják, hogy a Szerencsjáték Zrt, meg a Posta megmarad, de azért azt is hallottuk már, hogy nem lesz vizitdíj...
Meg mi értelme van az olyan ostoba privatizációnak, ami hosszútávon ráfizetéses. Ld.: a Posta székházának eladása, ők meg mennek bérletbe, ez néhány év tetemes veszteséget okoz...

Stílus és kommunikáció. Nem hiszem, hogy normális, hogy ezek alapján ítélünk meg egy politikai szervezetet/politikust (persze főleg a mediális megjelenítése alapján), de amíg nem vagyunk képesek megváltoztatni ezeket a játékszabályokat, addig sajnos ezek alapján kell játszani.

preeda · http://szabadsag.blog.hu/ 2007.09.11. 14:47:23

baggins - ez a jóKádári eszme- és érvözön gyönyörűséggel tölt el!
Ne vegyünk részt az ország dolgaiban, ne legyen véleményünk, nem értünk hozzá. Hát ennek VÉGE.
Engem minden négy évben kétszer megkérdeznek a véleményemről, sőt, választanom kell. Mi alapján válasszak, ha úgy gondolkodom magamról, hogy úgysem értek hozzá?

Baggins, Te merre viszed a labdát? Te mit játszol? Szerintem a demonstráció része a demokráciának, és miért ne tehetnénk? A sok semmittevő a strandokon meg a plázákban nem zavarnak, csak akinek esetleg más a véleménye, mint a tiéd?
Hát mit építünk itt?

Én éppen azért becsülöm a demonstrálókat, mert annak ELLENÉRE, hogy lenne mit tenni otthon, kimennek és tüntetnek.

Edge 2007.09.11. 14:48:15

fuxosbömis: Viszont azt se hidd, hogy az a megoldás ha mindent elprivatizálnak! Arra gondoltak, hogy mi lesz ha már nem lesz mit eladni? Mint minden esetben az arany középút a járható. Fontos, hogy bizonyos területeken jelen maradjon az állam, persze emellett privatizálni is kell. Ami most megy az viszont enyhén szólva túlzás. Az meg pláne abszurd, amikor a magyar állam más külföldi államnak ad el valami tulajdonát. Mert ilyen is van.

VJack · http://www.kormanyvalto.hu 2007.09.11. 16:33:21

Baggins, azért egy kicsit korlátolt a véleményed. Még jó, hogy azon az oldalon állsz, ahol nincs előítélet... Gondolod, hogy aki ezt a pökhendi, kioktató, elmebajos hatalommániás barmot a fenébe kívánja, az mind ostoba? Ha így van, ez megnyugtat téged, hogy értelmes vagy, mert a másik oldalon dekkolsz? Elárulok egy titkot. Tévedsz, ne nyugtasd meg magad. Én pl. dolgozom, teszem a dolgom, mellette futok, +egyébb hobby, ez mellett szerkesztjük a honlapunkat. Ja, barátnőm is van és ostobának sem hiszem magam. Az én olvasatomban inkább az az ostoba, aki dolgozik, mint egy marha, aztán mosolyogva tűri, hogy a csalással nyakára mászó hatalom elvegyen mindent tőle és megfojtsa. Gyurcsány nem a nép által megszavazott programot hatja végre, tehát nincs felhatalmazása. Ha pedig annélkül cselekszik, joga van az embereknek tenni ellene. És ezerszer inkább az Árpád-sávos zászló alá állok be, mint az SZDSZ és a Dávidcsillagos zászlók alá.

VJack

Zelendai Elemer 2007.09.11. 17:29:22

Szerintem ezeket a tuntetesek most mar tenleg csak a maszopszadeszes gengsztrbandanak kedveznek. Ok amugy is sz@rnak nagy ivbe arra amit ezek a szerencsetlen arpadsavos leszazalekolt nyugdijasok rikacsolnak, de ellenben tudnak mutogatni. Nini fasisztak!!

S Viktorek barmeddig hatarolodhatnak el ugyis duplaburokba rejtett antiszemitak maradnak.

Itt keremszepen elore legalabb 10 evre minden el van b@szva ebbe a kurva orszagba.
Amig mi itt ezekkel szorakozunk addig mashol elhuznak...
Es aztan tenleg fog jonni valamilyen fasisztoid-kommunista bagazs , de akkor mar visithat Lendvai mert ott tenleg nem lesz kegyelem.

gothmog 2007.09.11. 17:54:05

coolfox:
"sőt nagy része azt se tudja mit jelképez az árpádsáv" -tényleg, mit is? valaki elmagyarázhatná végre pontosan.
preeda:
"Sajna, úgy tűnik, mégiscsak a békés tüntetés az eurokonform."
-affaszt. nézz széjjel európában. mindíg akad valahol balhé. Csak ne kelljen már elhinnem, hogy ha ilyenkor a rendőr kékre fest vagy pofánlő gumipuskával pár delikvenst, esetleg megfingatja az előállítottakat, az diktatúra, meg rendőrállam.

ernő 2007.09.11. 18:36:24

"Es aztan tenleg fog jonni valamilyen fasisztoid-kommunista bagazs , de akkor mar visithat Lendvai mert ott tenleg nem lesz kegyelem."

Én is így gondolom. Ezért nem szavazok a fideszre.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.09.11. 18:59:20

Persze a nép igazából nincs helyzetben, mert maximum tüntetni tud, arról meg tudjuk, hogy 'majd hazamennek'.
Ez meg itten a szelsokozep.freeblog.hu -ról lett átkopipasztézva, úgy gondoltam, hogy ez a párbeszéd elfér itt is:

"Vérszegény Éjszakai Dúvad:
2007. 09. 11. 17:40
Ja, ez tényleg jó írás lett.

Az a szitu, hogy mind a Fideszben, mind az Mszp-ben, na meg a többi pártban is vannak idióták. Csak a Fidesz idiótái jobban szem előtt vannak, mert a szélsőjobbal kokettálnak, erre viszont a II. Vh. óta ugrik az egész európai közvélemény.
Plusz Orbánék nem tudják kezelni, amikor a saját maguk által itthon meghonosított kommunikációs offenzíva áldozataivá válnak. Nem tudják ezt kivédeni, maximum támadni tudnak.
Viszont az elvakult hívőkön kívül egyre kevesebben hiszik, hogy az automatikus tagadás - amit jelenleg művel a Fidesz - segítene az ország problémáin.
Tehát az Mszp nem tud mit csinálni, mert ez, amit most csinál, az nem reform, a Fidesznek ötlete sincs, vagy ha van is, nem árulja el (ld.: www.hirszerzo.hu/cikk.magyar_abszurd_titkos_lesz_a_novemberre_elkeszulo_fidesz-program.43297.html ), szóval marad az, hogy hergelik a népet 2010-ig, mert akkor gondolkodás nélkül, izomból fogják behúzni az x-et.

dowNLoad:
2007. 09. 11. 18:23
Dúvad, ezt olvastad? Ök is idióták, de azért annyira nem:
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=87379&sp=1&p=1
CSomag nélkül is megy?

Vérszegény Éjszakai Dúvad:
2007. 09. 11. 18:52
Most elolvastam, eddig nem ismertem.
Hát igen, reform nincs, a Fidesz alatt jobb volt, akkor viszont Orbánék nagyon elb#sztak valamit 2002-ben.
Ezek szerint a kommunikációt. Pedig abban ők voltak a legjobbak, de úgy néz ki, hogy a tanítvány (Mszp) a mester (Fidesz) fölé nőtt.
Az ország meg közben szép lassan tönkrement, és megszűnt a szakmai vita minden válfaja. Nincs egy egészséges, jól működő civil szféránk sem, eccóval masszívan menetelünk valami katasztrófa, de minimum egy újabb, kb. megint 10 év múlva bekövetkező reformcsomag felé."

VJack!
Én meg inkább a háromszínű zászló alá állok be.
Tudom én, hogy aki ezt a zászlót lobogtatja, az inkább a történelmünkre utal, de sajnos ilyen zászlók alatt vannak a nyilasszimpatizánsok is.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.09.11. 19:00:14

Ja, természetesen a 'hergelés' az mindkét oldalra vonatkozik.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.09.11. 19:09:20

Basszus, hogy miket írkálok már!
Szóval abban a tagmondatban, hogy :"Tudom én, hogy aki ezt a zászlót lobogtatja..." az ezt természetesen az árpádsávos zászlóra vonatkozik, nem a pirosfehérzöldre.

Rosszindulatú Vászka 2007.09.11. 21:10:32

Nem szokásom politizálni, most sem fogok :)
A munkahelyem ill. családom szállítása okán az őszi-téli attakkot volt szerencsém napi kétszer szemlélnem, estve hosszabb időre is. Az ott hőzöngő polgárok között az első pár nap után megjelentek az élősködők (perec és szendvicsárusok a Monnyonle téren). Osztán jött a jelvényárus (naggyon veretes igényes kivitelű tűzománc stuffokkal, a kedvencem a lukas trikolór lobogós volt). Ez elég fura nem? Ha esett az eső, lekoptak, a Karácsony ünneplése szint gátolta a forradalmi hevület kitolulásást (ezt akkor így most hogy?).
Amúgy télleg kultúrált viselkedésű csapat volt, ha útban voltam az szgk-mmal a Forradalmi Furgonnak (du. 6 óra körülo jött meg, szólt a tetejére nemzetiszín hevederrel rögzített hanfalakbúl az Igazság, egy agreggáttal besegítve a hangerőt), teljesen korrekt modorban kértek meg, hogy állnék arrébb, bár a tízpercenként hangosan követelt Magyarország dalt már kicsit úntam.
Nem tűntek adóalanynak az ott lévők (remélem ez elég píszí), szomorkásan bandázó, cigiző, néhol zászlót lobogtató csapat polgár. Semmi gáz ezzel sztem. Polgári jog. Csak ugye bele kéne gondolni abba, hogy tűntetéssel eddig csak Gandhi mesternek sikerült bármit is elérni - jelzem okos és következetes ember volt, soxor beverték a fejét és neki is sokáig tartott.
Summa summárum ezt a tűntetés dolgot kicsit súlytalannak érzem, viszont a rárakódott csíkosokat meg zsenántnak.

ducas 2007.09.11. 21:44:49

Mér hallom én az ilyen izékből messziről mindig aztat, hogy "munkát akarok"? /Gyurcsány takaroggy.../Süket a Ducas?

az igazi Svarc Enegger 2007.09.11. 21:54:13

A nép szava: isten szava.
Ha ez a nyáj ottan a nép, akkor nagy baj van. De félre a tréfát: szerintem igazán szórakoztató, amit csinálnak. Nem értem, hogy a fenébe lehet ezt komolyan venni? Miért nem vesszük annak ami; egy idétlen bohóctréfának?
És ne mondja senki, hogy bármi veszélyt jelentenek. Hát úgy néznek ezek ki, mint akik meg tudnak szervezni egy érettségi találkozót? Hogy komplikáltabb dologról most ne beszéljünk.

ja6ni 2007.09.11. 22:33:48


Rendesen kettészakadt ez a kicsi ország, köszönhetően drága, világéletében izgága, jelenlegi miniszterelnökünknek. Mert a jobboldal (és a korábbi baloldal) kormányzása idején azt sem tudtam, hogy mi az, hogy megosztottság.
Hát igen, fejlődünk. Most már osztódni is tudunk (a kárunkra - milyen nagyok is vagyunk?) miközben nap, mint nap lesújtó, apró bizonyítványokat állítunk ki a másik oldal tagjainak tevékenységével kapcsolatban, ami egy idő után persze spirális hergelődésbe torkollik és máris helyben vagyunk, mert a cirkusz már adott. Most már csak a kenyérrel kellene foglalkozni, mert megéheztem (és a kormánytól mégsem várhatom el, hogy megkönnyítse a dolgomat akkor, amikor ilyen nagy szarban van), de az meg a jelek szerint egyre drágább, nem is beszélve erről a randa szociális-hálóról, ami mindennek nevezhető csak hálónak nem, úgy potyognak kifele belőle az emberek az átszervezések alatt álló egészségügybe, nem is csoda, hogy káosz uralkodik benne.
Tehát, a kormánybácsi mindenhonnan kivonul a konvergenciaprogram miatt, mi meg mindenhová bevonulunk (egy páran!) a bizonyítványosztás érdekében. Felemelő ami itt megy. Jól is szórakozunk. Csak attól félek, mi lesz, ha megéhezik a társadalom és enni akar a sírban kóbórló jövője érdekében?
Mit fog, vagy kit megenni?
Mert enni kell, és ezt még a hülye is tudja.

Übü 2007.09.12. 00:15:57

"Hát úgy néznek ezek ki, mint akik meg tudnak szervezni egy érettségi találkozót? Hogy komplikáltabb dologról most ne beszéljünk."

:D:D

jaja, de azért teljesen korrekt h. ott vannak, addig, ameddig a véleményüket nyilvánítják ki. de az milyen, h. megállítják a villamost?

mekkora maaaarhák!

jó szar egy politikai elitet kaptunk sajnos. be kéne hozni egy finn, svéd, vagy dán, vagy valami jól működő kormányt ide, ezeket meg mind elzavarni!

Gyulus 2007.09.12. 00:41:51

"Rendesen kettészakadt ez a kicsi ország, köszönhetően drága, világéletében izgága, jelenlegi miniszterelnökünknek. Mert a jobboldal (és a korábbi baloldal) kormányzása idején azt sem tudtam, hogy mi az, hogy megosztottság."

Azért ne csúsztassunk ekkorát. :) Nem a 2002-es választási kampányban kezdte el a fidesz "ők"-re és "mi"-re osztani a magyart? Emlékszünk, kokárda, magyarzászló, satöbbi. A "megosztottság" szóval akkortájt ismerkedtünk meg, amikor valami izgága, veszíteni nemigen tudó pártvezér polgári köröket talált ki a nyakunkba.

Jegkoko 2007.09.12. 07:43:58

Kicsit vicces, hogy most tiltakoznak, hogy ne adjanak el semmilyen állami céget, bezzeg 90 ben amikor szétprivatizálták az országot és a gyárak nagyrészét eladták , meg bezárták, akkor az nem volt probléma.

kocka 2007.09.12. 08:20:00

Kedves, kis- nagy- közepes családok! Valahogy egy kis momentumról elfeledkezik mindenki. Igaz, hogy a kormány(ok) is felelősek a kialakult helyzetért, de ne feledkezzünk meg azokról az állampolgárokról sem akik megtehetik azt, hogy adót csalhassanak. Ezt meg is teszik, de rendesen. Ez nem kevés pénz. És gondolom, ez a pénz igencsak hiányzik a kasszából. Talán azokhoz a vállalkozókhoz kellene menni tüntetni akik ezt teszik.

molaris 2007.09.12. 08:39:41

Az itt a nagy baj barátim,hogy félreértésben létezünk.A magyar társadalmat nem a Fidesz osztotta meg,hanem már jóval ezt megelőzően az oly sok nevet viselt moszkovita brancs.Anno abszolút nem voltak kényesek és jó olvasztótégelynek bizonyultak.Zsidók és ex nyilasok békésen elkormányozták az országot,csak ez nem tetszett a NÉP-nek.89 utánra meg szépen átlavíroztak,most meg már szemtelenkednek is.Az a társulat amely köztörvényes bűnözőket válasz idolnak kiállítja a bizonyítványát is egyben./Che,Ságvári/
A másik nagy tévedés,az üvöltözés.Ez csak a mocsoknak való.Sajnálatosan nem méri föl senki,mennyivel nagyobb hatású,/és félelmetesebb/ egy némán,méltóságteljesen álló vagy vonuló tömeg.Hallotta valaki Ghandit kiabálni?

fool.fighter · http://foolfighter.blog.hu/ 2007.09.12. 12:07:28

óriási a zavar a társadalom fejében...

preeda · http://szabadsag.blog.hu/ 2007.09.12. 14:02:32

gothmag:
"nézz széjjel európában. mindíg akad valahol balhé." - persze, Párizs, Brüsszel állandó zavargási helyszín, de én nem is erről beszélek.
Hazánkban igen sokan laknak olyanok, akik nem szeretik a balhét, nem komálják, ha kocsikat gyújtanak fel. Nem szeretik a kiabálást sem. Rájuk is gondolni kell, őket manipulálja a leginkább a média, ők azok, akik elhiszik, amit a tv2-őn Tényeknek hirdetnek. Velük mi van? Az ő szimpátiájukat, egyetértésüket hogy lehet elnyerni? Őket nem érdekli Európa és a nagyvilág, a kis nyomorult életüket és egzisztenciájukat féltik. Az ő szemükben nem eurokonform a kiabálás és a kődobálás, és így nehéz közösséggé, nemzetté integrálódni.

Dömper Ármánd 2007.09.12. 20:59:25

"Hazánkban igen sokan laknak olyanok, akik nem szeretik a balhét, nem komálják, ha kocsikat gyújtanak fel. Nem szeretik a kiabálást sem. Rájuk is gondolni kell, őket manipulálja a leginkább a média, ők azok, akik elhiszik, amit a tv2-őn Tényeknek hirdetnek."

preeda, te egyszerűen hülye vagy.

m.á. 2007.09.13. 23:04:41

Ez a békeszeretés egy magyar betegség. Olyan, mint a szív- és érrendszeri problémák, rák, vagy az öngyilkosság, nálunk valamiért jobban elterjedt mint máshol.
süti beállítások módosítása