hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Középszeren

2009.12.12. 12:58 Vérszegény éjszakai dúvad

Minap egy röpke beszélgetés erejéig szóba kerültek a magyarországi olvasási szokások, és e beszélgetés keretében én azt hiszem először mondtam el valakinek azt, amit már régóta érzek, tudok, csak nem szerettem hangoztatni, mert úgy tűnhet, hogy ez olyan sznob dolog.

Arról van szó tulajdonképpen, hogy távol tartom magam mindentől, ami népszerű, mert arra a következtetésre jutottam az évek során, hogy ami népszerű, az nem jó. Ami népszerű, az általában középszerű. Szóba került az egyik legújabb divat, Paolo Coelho is, akiről én azt mondtam, hogy nem mertem még hozzányúlni, mert túl sokan dicsérik. Erre azt a választ kaptam, hogy ne aggódjak, nem vesztettem semmit, mert jó, vagy inkább nem rossz ugyan, de korántsem annyira jó, mint amennyire Magyarországon rajonganak érte. És itt nem a stílusról volt szó, mert egy-egy stílus szeretete, vagy nem szeretete lehet egyéni ízlés kérdése - és mint ilyen nehezen kritizálható -, hanem inkább a mondanivalóról és szerkesztésről.

Aztán szóba került még Leslie L. Lawrence is, akinek a könyveit én el szoktam olvasni, de kifejezetten csak akkor, amikor nincs kedvem, vagy erőm gondolkodni, ugyanis ezeket a könyveket gondolkodás (tényleges értelmezés) nélkül lehet olvasni, nem történik semmi probléma, ha rutinolvasás közben hirtelen elterelődik a figyelmem és egy-másfél oldal kimarad az életemből. Kb. annyi történik minden könyvében, hogy általában tudósok gyilkolásszák egymást és/vagy szerzeteseket, a főhős megdug egy, vagy két nőt, persze legalább háromszor per éjszaka, isznak, főleg whiskeyt, mászkálnak az éjszakában, a Hold a fák csúcsára ül, a végén pedig leszámolás van, és kb. megjelenik minden még élő szereplő, mert mindenki csakis és kizárólag hátsó szándékokkal megy bármilyen tudományos expedícióra. Ja, hát tessék elképzelni mondjuk egy építészmérnököt, akinek meg kell terveznie mondjuk öt darab épületet, és adott építészmérnök tervez öt darab ugyanolyan épületet, ugyanolyan el- és berendezéssel, a különbség maximum csak abból adódik, hogy a különböző épültek falait más színűre képzeli el (jó, jó, tudom, hogy egy építészmérnöknek semmi köze a belső falak színeihez, de ez most csak egy példaszerű dolog óhajtana lenni). Gondolom illető nem sokáig dolgozhatna továbbra is építészmérnökként, és ezzel az emberek zöme egyet is értene, az egészben az a furcsa, hogy közben meg pl. LLL-től azt a viselkedési módot várják el, ahogy a példában szereplő építészmérnök viselkedett.

Nem oda akarok kilyukadni, hogy LLL egy rossz író lenne, mert nem tudom és jelenleg nem is akarom ezt megítélni, sőt egyáltalán nem gondolom, hogy ítélkeznem kellene felette. Sokkal inkább oda akarok kilyukadni, hogy Magyarországon az a könyv válhat/válik népszerűvé, ami nem igényel egyedi befogadási mintát, ami nem igényel saját értelmezést, sőt talán kifejezetten szűkre szabott értelmezési tartománnyal rendelkezik (ahol a tartomány elemeinek a száma akár egy is lehet), egyszerűen szólva, amin nem kell gondolkodni, ami instant. (És mindezekkel persze lehet, sőt kell is vitatkozni).

Hogy ezek mögött mi húzódhat meg, az talán a magyarországi irodalomoktatástól a kanonizáción és az olvasási szokásokon keresztül a kultúraközvetítésben egyre erőteljesebb szerepet kapó gazdasági szempontokig (lásd még: azt áruljuk, amire az emberek kíváncsiak, de vajon mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás?) húzódik, de a válasz egyáltalán nem lehet egy sima fekete-fehér egyszavas válasz.

De a legfontosabb kérdés talán mégis az, hogy rá kell-e erőltetni az emberekre ezt a kultúrának (vagy amit mi kultúrának gondolunk) nevezett dolgot, az ún. szépirodalmat mindenképp az ún. ponyva, vagy populáris fölé kell-e helyezni, és legfőképp vajon a szépirodalom és a populáris tényleg egymást kizáró fogalmak-e.

Ezekre a kérdésekre viszont adható egy egyszerű válasz, és ez a válasz a részemről nem. Miközben nem vagyok benne biztos, hogy igazam van.

Mindenesetre azt hiszem, hogy akár sznob dolognak tűnik, akár nem, akár lemaradok emiatt tök jó dolgokról, akár nem, én továbbra is kerülni fogom a népszerű dolgokat.

 

 

12 komment

Címkék: irodalom szerintem az köznek állapotja

A bejegyzés trackback címe:

https://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr111592262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.12.12. 13:26:40

ponyva-e rejtő?
mond-e valamit egy általános iskolásnak mikszáth?
jobban megérti-e a hangnemváltást a klasszikusokból, mint shakirából?
mit akarunk megtanítani a gyerekeknek/embereknek egyáltalán? motívumokat, mintákat, módszereket, vagy készterméket?

GargleBlaster · http://autostat.hu/hasznos 2009.12.12. 14:11:50

engem csak a harrypotter és a gyűrűk ura idegesít...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2009.12.12. 19:01:07

@bs395:

ez mondjuk még rendszerváltás előtt történt, amikor még általános iskolás voltam, hogy a téma József Attila. Ott van előttünk valamelyik verse, tényleg nem tudom melyik, és a tanár akkor úgy elmondta, hogy mit kell gondolni a versről. Aztán következő órán felelés verselemzésből...

szóval azért remélem, hogy azóta változott valami az oktatásban.

virágelvtárs 2009.12.13. 02:59:34

Igen, ezzel lehet vitázni, mint ahogy azzal is, hogy minél több oszkárt kap egy film, annál kevesebb az esélye, hogy megnézzem. És a "megtört" olvasók is mondják, hogy "najó, najó, nem volt olyan szörnyű, mint gondoltam".
Szóval tényleg lemaradunk jó dolgokról.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.12.13. 04:38:45

@Vérszegény éjszakai dúvad:
sajnos nem :-(
a gyereket még mindig nem gondolkodni tanítják, hanem a leckét felmondani, csak a lecke formai követelménye változott, a tartalomalig :-(.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2009.12.13. 15:58:35

@virágelvtárs:
hehe, ez az oszkardíjas dolog nálam is működik...

@bs395:
asszem ez mostanában elég erősen látszódik az egyetemi oktatásban :(

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.12.13. 16:08:27

@Vérszegény éjszakai dúvad:
nem csak most, korábban se az önállóságot erőltették, és ez táradalmi berendezkedéstől független.

Win Elen 2009.12.14. 11:40:47

Szerintem sem kell. De valamilyen alapot illendő adni. Aminek nem az kell legyen a célja, hogy egyszerűen csak tudja amit előírnak, aztán lehessen hátba veregetni, hogy nesze megvan kötelező műveltség. Sokkal inkább arra volna szükség, hogy ezekre építkezve, megtalálja a számára fontos dolgokat, amik önálló gondolkodásra serkentik. Megtanítani tanulni, különbséget tenni dolgok között, nem megmondani, hogy mi a jó és mi a rossz. Hiába az a legkényelmesebb.

Na ez hiányzik az oktatásunkból. Majd ráérsz önállóan gondolkodni, ha egyetemre mész, vagy később. Vagy még tudod mit, ne is gondolkodj, csak az adott feladatot végezd el jól. Pedig szerintem már jóval korábban el kellene kezdeni az önállóságra nevelést. Ezt viszont nem lehet csak az oktatástól elvárni. Ehhez kellenek a szülők, a környezet. Ma elsősorban a rágógumi kultúra fogyasztás a divatos. Ettől függetlenül én ezt sem tartom értéktelennek, mert szórakoztat, és bizonyos szempontból azért gondolkodásra is késztet - bár csak nagyon egyszerű összefüggésekben.

De ennek ellenére is úgy gondolom, hogy nem kell ráerőltetni senkire sem semmilyen kultúrát, inkább arra kell megtanítani, hogy ő maga érdeklődjön utána, és szabad idejében ne csak szórakoztassa magát, hanem nevelje is.

Valahogy sokaknál azt látom, hogy az az alap felfogás, hogy az embernek el >>kell<< végezni az iskolákat, az a tanulás része, aztán ha azzal végzet, többet ezzel nem is kell foglalkozni. Ez igazából érthető, hiszen kismillió problémája lesz, és amikor van egy kis ideje, akkor inkább jöhet a Mónika, meg a blikk. Magyarán, amit elé tesznek, azt eszi, és még örül is neki. Így nem fog alternatív megoldásokat keresni sem. Zene kell? Jöhet a mainstream, filmekből és könyvekből ugyanaz. Miért? Mert nincs ideje (sokszor pénze sem) próbálkozni. És amúgy is fölösleges.

És ez alatt nem gondolom, hogy itt mindenki tudós lenne, meg nagy filozófus, ha így épülne fel a társadalmunk. Pusztán mindenkinek lenne saját véleménye. Ismerné önmagát, tudná mire van szüksége. És nem lehetne így irányítani, és kihasználni, ahogyan ma történik.

Szerintem, lehet rosszul gondolom. Meg kicsit off is talán, bocsi :)

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2009.12.14. 18:58:37

@Win Elen: "De valamilyen alapot illendő adni"

ez tökéletesen így van, és abban is tökéletesen igazad van, hogy ezt az alapot, amire majd az iskola épít(hetne, ha...) otthon kell megkapja a gyerek pl. olyan formában, hogy esténként egész eccerűen apja és/vagy anyja odaül mellé és mesél neki, nem pedig csak akkor megy át, ha ki kell kapcsolni a tévét, mert elaludt közben a gyerek.

no aztán erre épül(hetne) egy fasza kis iskolarendszer.

épülhetne :(

hapcika 2009.12.14. 19:43:29

@Vérszegény éjszakai dúvad: Nekem a tanár nem mondott semmit se a versekről, csak kijelölte és másnep megbeszéltük, kielemeztük közösen és a következő órán feleltünk verselemzésből, de a közös elemzést egyénire kellett váltani.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2009.12.14. 19:50:55

@hapcika:

középsuliban egy-két órán már nekünk is volt ilyen, meg nálunk a tanár pár óra erejéig beemelte a tananyagba Csáthot és Mrozeket is, aminek én már akkor is örültem.

mondjuk az jó, hogy ilyen általános iskolai tanárod volt, de nemtom mennyire jellemző.

Win Elen 2009.12.19. 10:37:17

vimeo.com/7307853

erdemes megnezni, az oktatasrol beszel, es annak alapvetu nezetbeli hibajarol
süti beállítások módosítása