hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Az idióta kvartett

2010.11.29. 13:30 Vérszegény éjszakai dúvad

Nem értek egyet azzal, amit mond, de az életemmel adnám, hogy elmondhassa."

Evelyn Beatrice Hall

Nem, nem, nem olvasok ilyen magasröptű olvasmányokat, ellenben a Liberatórium blogot, Lord_Valdez nagyszerű blogját igen, és onnan loptam ezt az idézetet.

És pont kapóra jött ez az idézet, hiszen a Cser-Palkovics András, Rogán Antal és Menczer Erzsébet alkotta trió benyújtotta a maga javaslatát a médiatörvényhez. Hosszan lehetne sorolni, hogy mik a problémák, én csak egyet emelnék ki:

Így a jogsértő országos napilapot és internetes sajtóterméket akár 25 millióra, a hetilapokat akár tízmillióra büntethetnék a javaslat szerint. A nagy piaci részesedéssel rendelkező rádiókra és tévékre 200 millió, a kisebbekre pedig 50 millió forint bírságot vethetnének ki.  Ugyanakkor a jogsértő médium köteles lesz közzétenni a büntető határozatot. Ha egy súlyos jogsértést elkövető tévé vagy rádió visszaesőnek számít, akár még a nyilvántartásból is törölhetik, és mivel a kötelező regisztráció nélkül nem lehet Magyarországon sugározni, ez az adott médium megszüntetését jelentheti.  Ám, hogy mi minősül súlyos jogsértésnek, a törvénytervezet nem bontja ki, ezt a Médiatanács feladata és lehetősége lesz eldönteni.

Szóval kilátásba helyezünk többmillió forintos bírságokat, de nem mondjuk meg, hogy mik azok a szabálysértések, amelyekért ki is szabjuk. Elmés, elmés. Mintha a Kresz mindössze egyetlen paragrafusból állna: Minden utcasarkon kötelező egy rendőrnek posztolnia, aki a szabályszegőket megbünteti. A büntetés minimuma százezer forint. A  szabályokról és a szabályszegésről minden esetben a posztoló rendőr dönt.

Nem tudom, ki az, aki egy ilyen szabályozás után venné magának a bátorságot közlekedni az utcán.

Nem akarom túl sokáig húzni, szólt erről már a Varánusz blog is, Gavra Gábor is, Fedor pedig már napokkal ezelőtt tiltakozott.

Én a magam részéről - tiltakozásul a törvény elfogadása beterjesztése ellen - egy új, napi rendszerességű sorozatot indítok, amely a világ legunalmasabb sorozata lesz: minden egyes áldott nap le fogom idiótázni a törvény beterjesztőit, illetve a Médiatanács elnökét. Szóval:

Vajon élnek nagyobb idióták ebben az országban a Cser-Palkovics András, Rogán Antal, Menczer Erzsébet és Szalai Annamária alkotta kvartettnél?

41 komment · 1 trackback

Címkék: botrány idióta rogán antal abszurd szólásszabadság szerintem sajtószabadság hülye törvény cser palkovics andrás szalai annamária menczer erzsébet

A bejegyzés trackback címe:

https://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr442481060

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kibic kormány meséje 2010.11.30. 10:47:29

életmese Atyafiak, most van, bár ne lenne! Nagy kártyacsata zajlik biza mai napság is a kormányunk köreiben, ahol leültették a népünket is az asztalhoz. Igazi pókerarccal ülnek velünk szemben, és képesek azt mondani, hogy miközben az utolsó filléreket ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2010.11.29. 16:58:50

"Vajon élnek nagyobb idióták ebben az országban a Cser-Palkovics András, Rogán Antal, Menczer Erzsébet és Szalai Annamária alkotta kvartettnél?"

Élnek:

A szerző is közéjük tartozik.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.11.29. 19:07:01

@Vidéki:
jajj te, már olyan régen jártál erre, hogy már kezdtem aggódni miattad...

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.11.29. 19:48:50

Ez a kormány... ez kizárólag a büntető jogi órákon vehetett részt kis korában... Idióta az egész bagázsuk! No meg az is, aki védi őket - mert Magyarországon olyan, mint jogszerű bármi, netán csak értelmes döntés... ? Hát? Hat hónapja nincs. Kitakarították az országból a szak- és hozzáértést, a megbecsülést, a jó indulatot, az emberséget, az erényt, az etikát, a jövőt... mindent, amiért élni érdemes. Csak a bosszú munkál az országgyűlésben és a közgyűlésekben. Undorító, amit orbán feltalált és hányingert keltő a feltálalása is. Merénylet egy ország ellen.

fitball 2010.11.29. 23:31:08

mINDEN VOLT ITT 8 ÉV ALATT VALÓBAN:SZAK ÉS HOZZÁÉRTÉS BECSÜLÉS JÓINDULAT EMBERSÉG ERÉNY!!! ETIKA AMIÉRT ÉLNI ÉRDEMES uGY BIZONY EZ VOLT 8 ÉVIG!

szita szita péntek 2010.11.29. 23:38:11

Nem idióták ezek, hanem autokraták.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.11.29. 23:43:20

@fitball:
nézd: az, hogy nyolc évig idióták voltak kormányon, és amit csak lehetett, azt szét is basztak - kb. szó szerint -,nem jelenti azt, hogy folytatni kell a hagyományaikat - ha már konzervatív pártról beszélünk, vagy mi a szöszről.
pedig pont ezt teszik, folytatják a szocik elbaszott kormányzását, csak más eszközökkel.
legalábbis szerintem, remélem erről pár napon belül össze tudok ütni egy bejegyzést.
egyébként meg capslock off lécci.

is 2010.11.30. 00:08:04

@fitball: köszönjük a hozzáordítást.

valami esetleg a poszthoz is? mert itt mink egy konkrét témát beszélnénk meg...

@poszt: december 12, civil tüntetés. minél többen legyünk.

is 2010.11.30. 00:08:41

@is: dec 12: függetlenül attól, hogy ki áll még melletted. mindenki csak magára koncentráljon.

Közbiztonság Szilárd? 2010.11.30. 02:13:42

"Nem értek egyet azzal, amit mond, de az életemmel adnám, hogy elmondhassa."

Hát majd ha eccer nagy lesző, akkor te is látnya fogod, hogy e' nnem lyó így, ez a zottó.

Helyes mekkfelytők nyereménnyi 1 zacskó Duna-kavics, amit magok szehetnek össze bármelyik általok választott rakpartonn.

Másrészt nem is pont így hankszott el, mek nem is a nevezett némber monta.

A zeredeti így hanxott:
"Je ne suis pas d’accord avec ce que vous dites, mais je me battrai jusqu’à la mort pour que vous ayez le droit de le dire."

Egy bizonyos Valter bácsi monta, aki francia vót és nagy gondokozó. Régen. Bár valami fityiszes barmoknak még mindég gondokot okoz, mert ijjeneket modott.

Ja, kb. asztat jelenti, hoty:
Nem értek ugyan 1-gyet magának a véleménnyivel, de halállig küszdenék azé ja jogajé, hogy elmondhassa.

Hát ilyen nagy gondokozó vót ez a Valter bácsi.

sunázósün 2010.11.30. 02:14:00

Biztos lesz idén dec. 12?
Nagyon zakatol a törvénygyár.

Közbiztonság Szilárd? 2010.11.30. 02:24:08

@Vidéki:
Hát a szerzőt nem ismerem, de enné a 4S-né idijótább má nemigen lehetne, mer akkor már nem tunna levegőt venni magátú.
Má nem téged magázlak, kedves narancshajra cserét agyú fityisznyik komenistabérenc, hanem hogy segíccség nékű-e.

@dtk74:
Nem úgy vidéki lyő, csak elcseréte a zagyát egy fé kilo narancshajra. Azóta azt hasznájja, oszt nem tudik vele gondolkonnya.
Azé ijjen.

@fitball:
Hát azok se vótak lyók, de legalább ennyire nyítan nem raboltak, a zannyok úristenit!
Mellesleg nem azé lettek mevválasztva, hogy méttöbet loplyonak, méppofátlanabbú, meg még zarollylyonak is, hanem mer azemberek má unták, hogy azok lopnak.

Ez a bérszegény éccakázó dút vad lyó mongya.

Teccik érteni?
Mer ha nem, kiszedek belőled valamit, bazmeg, mint a zárpi ja vízbű ja zoxigént...

Közbiztonság Szilárd? 2010.11.30. 02:27:13

@sunázósün:
Nem, a dec. 12-t törlik a naptárbú.
De karácsonra ártunk és ormányunk mán gyárcsa ja zújabb alyándékot, a bankbetéted inkasszója formályába.
Ja, meg mikuláscsomag is lesz. Lehet, hogy mi nékű... (lünk, persze).

Link Elek 2010.11.30. 02:59:00

felhivnam mindenkinek a figyelmet, hogy legeyn ovatos. a rendorseg kezd nagyuon hatekony lenni. pl a bankrablot, is ~10 perc alatt agyonlottek.
vagysi reggel _mielott_ kilep az ajton mindenki OLVASSA EL az az napra ervenyes alkotmanyt!!! ha fgyelmetlen, es nem tudja milyen szabalyok vonatkoznak az napra percek alatt _jogszeruen_ agyonlohetik a rendorok!!!

kakamatyko 2010.11.30. 03:49:04

@Közbiztonság Szilárd?:
Kedves Szilárd,
Ennek bizony alászaladt. Majdnem én is, ha ez megnyugtatja.

Yeto 2010.11.30. 06:43:43

Igen, élnek nagyobb idióták; azok akik kinevezték őket, és azok, akik hatalomra juttatták azokat akik kinevezték őket.

csoko20 2010.11.30. 07:25:29

Matolcsy, Szíjjártó, Tömjén Zsolt, Lázár, Medgyes...

SCHMITT PÁL????

fourgee 2010.11.30. 07:59:48

@Link Elek: "ha fgyelmetlen, es nem tudja milyen szabalyok vonatkoznak az napra percek alatt _jogszeruen_ agyonlohetik a rendorok!!! "

Te jó ég, te meg honnan szöktél meg? :)
Már nem azért, de kormánytól függetlenül ha rálősz rendőrökre, valószínűleg viszonozni fogják ha úgy ítélik meg hogy a saját életük vagy mások élete veszélyben van.
De mondok egy jobbat, menj végig Londonon egy késsel a kezedben. Amit azután kapsz a brit rendőröktől, abból azt a következtetést fogod levonni hogy ott is Orbán van kormányon...
:))))

cm121 2010.11.30. 08:01:53

@Közbiztonság Szilárd?: 2010.11.30. 02:13:42
1. en.wikipedia.org/wiki/Evelyn_Beatrice_Hall
2. www.classroomtools.com/voltaire.htm:
"... The phrase "I disapprove of what you say, but I will defend to the death your right to say it" is widely attributed to Voltaire, but cannot be found in his writings. ..."

borovi 2010.11.30. 08:05:22

@Vidéki: öreg, te vagy az, aki a sztereotípiát erősíted: minden vidéki paraszt

Selli69 2010.11.30. 08:24:59

@cm121: Hát, én azé Szilárdunk fordítását jobbnak tartom, már csak azért is, mert a magyar mondatban sikerült elütni egy lényeges szót, ami agyonvágja az egészet.

Hogy ki mondta, leszarom, de jó.

Egyébként tényleg idióták. Ezzel csak idióta nem ért egyet.Pl. a fitball-félék, akik finomabb disztinkciókra láthatóan képtelenek.

Gempacsöki boborján 2010.11.30. 08:27:21

@Közbiztonság Szilárd?: ez azt jelenti hogy megugranak a széf eladások az obi áruházakban?

Pajtás 2010.11.30. 08:51:21

a II/III-ad bekaphassa, a F.A.SZ. megbukott

Caprica99 2010.11.30. 09:00:45

@fitball: mi az?
Beragadt a caps lock a billentyűdön?
Nem unalmas nektek még ez az "elmúlt 8 évezés"?
Ba+, több mint fél év telt el és azóta már háromszor döntötték be a forintot a nagy hozzáértésükkel, az egész világ először rajtunk röhögött, most meg aggódva figyel a kis kimirszenre!

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.30. 09:29:40

"Mintha a Kresz mindössze egyetlen paragrafusból állna: Minden utcasarkon kötelező egy rendőrnek posztolnia, aki a szabályszegőket megbünteti. A büntetés minimuma százezer forint. A szabályokról és a szabályszegésről minden esetben a posztoló rendőr dönt."

Röhögni fogsz: ez jelenleg is így van. Annyi a különbség, hogy nem posztol mnden sarkon rendőr és találni a kell valamit a kreszban, ami miatt megbüntethet. A többi stimmel: fellebbeezsének helye nincs, 100 rugó a plafon, rendőr büntet.

Nézzetel utána, ha nem hiszitek!

Kotkodus 2010.11.30. 09:41:22

azt hiszem ezt nevezik CENZÚRÁNAK...

úgy emlékszem a 98-02es orbánkormány már bevezette ezt az állami médiába, de hogy még a magánszektort is betámadja... ezt nem gondoltam volna...

szerintem ez a mai világban rettenetes öngól!
már nem a 20. században vagyunk...

hát, majd meglátjuk mi lesz ennek a vége...

én már azt várom, ami lesz a ciklus végén, amikor látják majd, hogy nem tudják megnyerni a választásokat (fideszes káderek elkezdik a felelősöket keresni, vádaskodások, egymás szekálása, helyezkedés és harc a poziciókért, stb.)
és jogilag mi lesz? mindent visszacsinálnak?

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.30. 09:53:27

Egyébként nem lesz itt gond. A köztévések beállnak a sorba, mert vonalasak, eleve így lettek kiszelektálva. A kertévék meg csak a pénzre hallgatnak: nem fognak 200 milliós bírságot kockáztatni, azaz ők is beállnak a sorba. Biztos lesz pár kábelen fogható rétegtévé, aki bejegyezteti magát külföldön, de azokat meg a paraszt nem nézi. Nem beszélve arról, hogy semmeddig nem tart megbírságolni a kábelszolgáltatót a csomagban szereplő jogsértő tartalom miatt. (Na bumm, módosítani kell a törvényt, 5 évre visszamenőleg.) Marad a net: twitter, fácsebukk, blogspot. Azokat nem tudják megfingatni sehogy. Az meg necces volna, ha letiltanák az elérhetőségüket... Ahhzo már ki kéne lépni az euból. (Meglesz.)

De ne legyenek illúziótitok: ahogyan más diktatúrák, úgy a magyar sem rendül bele a netbe. Az embereknek mifelénk nem kell a szabadság, nekik kádár kell. Megkapják, oszt jónapot.

sárkányfő 2010.11.30. 10:05:04

A közismert, és szerencsésebb országokban rongyosra idézett mondás valójában egy bizony Voltaire nwevű, kevéséé ismert francia úriemberhez köthető...

És pontosan így hangzik: „Nem értek egyet azzal, amit mond, de halálig védelmezem a jogát, hogy elmondhassa”.

sárkányfő 2010.11.30. 10:06:04

Egyébként cenzúra lesz, naná.

Köszönjük, fülkeforradalmárok...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.11.30. 10:13:57

@ó jaj:

www.szazadveg.hu/files/kiadoarchivum/49koltay.pdf

nem Voltaire mondta. (2. oldalon)
egyébként pont úgy nem mondta Voltaire, ahogy te írtad, és nem úgy nem mondta, ahogy én írtam :)
vagy legalábbis Koltay másképp fordította, mint valaki más :)

sárkányfő 2010.11.30. 10:25:58

@Vérszegény éjszakai dúvad:

Köszi a linket, az is engem igazol :)
Elolvastad, mielőtt belinkelted? :)

Ezz írják a 2. oldalon:

"Többen számos alkalommal idézték már a nagyok közt is az egyik legnagyobb, Voltaire „klasszikus megállapítását”: „Nem értek egyet azzal, amit mond, de halálomig védelmezni fogom azon jogát, hogy kimondja”."

Csáó! :)

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.11.30. 10:34:53

@ó jaj:
én igen, és te? ;)

"Mindezt tudomásul vettem, és ha a teljes képet
árnyaltabbnak is láttam ennél, Voltaire gondolatát a szólásszabadságért
folytatott küzdelem fontos állomásaként értékeltem. Csak évek múltán
vált nyilvánvalóvá számomra, hogy a párizsi Panthéonban porladó
legenda soha nem mondott ilyesmit, a kedvelt idézet Evelyn Beatrice
Hall róla és kortársairól szóló, 1906-ban megjelent könyvéből származik."

pár sorral lejjebb :)

fogatlan_provokátor 2010.11.30. 10:49:50

Naiv vagy! A jóindulatod áldozata.
Egyáltalán nem idióták.

Tudatosan fogalmaznak homályosan, hogy majd akkor és azt büntessék ami a politikai és gazdasági céljaikat veszélyezteti.
Nem véletlen a nagy összegű pénzbüntetéssel való riogatás sem. Az lesz a korbács, a fegyelmezés eszköze azokkal szemben akik nem úgy tálalják a híreket, ahogy nekik tetszik.
Ezért lesz 1 hírgyár, és ezért volt az a rendelkezés is, hogy a kormány szervei által fontos hírnek vélt tartalmat minden médiának kötelező lesz leadni. Úgy, ahogy kapják, magyarázat nélkül.
Nem bíznak semmit a véletlenre, kizárólag a saját, napi érdekeik szerint fognak dönteni és büntetni.

sárkányfő 2010.11.30. 10:56:13

@Vérszegény éjszakai dúvad:
a fenébe! ezt jól megszívtam! :D

(ezzel együtt én már annyi helyen olvastam a mondást voltaire-nek tulajdonítva, hogy még mindig erősen kétkedek :))

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.11.30. 11:44:39

@ó jaj:
a kételkedés joga mindenkinek megadatott :)

@fogatlan_provokátor:
de akkor mit csinálnak pl. a tumblr, a twitter, meg a facebook jellegű dolgokkal? lekapcsolják? cenzort ültetnek mindenki nyakába? szájkosarat lehet tenni a médiára, de azért idióták, mert azt hiszik, hogy ezzel az uralmuk alá vonták a nyilvánosságot.

Vidéki 2010.11.30. 13:27:09

@borovi:
Mucsán is van élet, nemcsak a Rózsadombon.

Ott fenn a Rózsadombon, már nagyon ritka a levegő és az oxigénhiány megárt az agyműködésnek.

Az agyfogyatkozás tünete nálatok, hogy magatokon kívül mindenki mást hülyének néztek.

A_ Közbiztonság Szilárd 2010.12.01. 02:33:48

@cm121:
Igen, amit mondok, az nekem sem szerepel az írásaim között.
És ezt ő mondta.
Ennyire egyszerű.

A nővel és dumájával meg az a baj, hogy ő angolul írta, amit írt, Voltaire meg franciául mondta vagy 120 évvel korábban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.12.01. 07:08:48

Köszönöm a reklámot és a dicséretet. Engedelmeddel most virtuálisan elpirulok :)

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.12.01. 16:58:03

@Lord_Valdez:
á nem kell ám. én a magam részéről teljesen egyet tudok érteni, a blogodon leírtakkal, úgyhogy hajrá a továbbiakban is :)