hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Kognitív disszonancia

2010.10.21. 12:38 Vérszegény éjszakai dúvad

Ha kezdhetem az egészet egy személyes vallomással, akkor be kell valljam, hogy a Fidesz nem a szívem csücske. Sőt... Orbánt arrogánsnak gondolom, aki egy ötvenperces beszédében kevesebbet mond, mint bárki más két perc alatt, ráadásul még a beszédein is lehet hallani, hogy bizonyos szavakat nagy kezdőbetűvel mond, Navracsics Tibort szívesen nevezném viccnek, de ezt a titulust elsősorban Szíjjártó birtokolja, Pintért sok helyen látnám szívesen, de a belügyminiszteri székben egyáltalán nem, Schmittről pedig - akinek az utolsó értelmes, önálló gondolata a müncheni olimpia pástján születhetett meg - inkább szót se ejtsünk. (Megjegyzés: az olimpiai bajnoki cím tiszteletreméltó teljesítmény. De a múltbéli sikerek senkit nem óvnak meg a jelenlegi tetteinek kritizálásától).

 

16 komment · 1 trackback

Címkék: fidesz jövőkép

Csak egy kérdés 31.

2010.10.18. 16:06 Vérszegény éjszakai dúvad

...a megadóztatott vállalatok nem fogják tudni áthárítani a költségeket, a magyar államnak megvannak az eszközei ennek kivédésére. Ellenfélnek nevezte a megadóztatandó cégeket.

Mondta Orbán ma az Országgyűlés előtt. Idézet innen. Na most ezzel az ellenfél nevű dologgal ne is foglalkozzunk, lesz még ebből karvalyglobálstb. tőkézés és rohadt multizás, meg zsidózás, meg másegyebek.

Ellenben felsorolná valaki azokat a bizonyos költségáthárítást kivédő eszközöket, amelyekkel a magyar állam rendelkezik?

Előre szólok: etikai kódex, szigorú tekintet közepette felemelt mutatóujj, kérlelés nem számít.

44 komment · 2 trackback

Címkék: orbán viktor abszurd akarom tudni?

Esélyes?

2010.10.15. 15:10 Vérszegény éjszakai dúvad

Bizonyára elsősorban Gyurcsány számára fájdalmas különösen, hogy nem ő, hanem fő mumusa, Orbán Viktor esélyes arra, hogy államférfivá emelkedjen.

Nem én mondtam ezt, hanem a DeDi munkatársai, ők is még június 11-én. Hozzáteszik, hogy ehhez Orbánnak nem kell mást csinálnia, mint végigvinni a reformokat.

3 komment

Címkék: reform orbán viktor szerintem

Tisztázásképpen

2010.10.13. 16:52 Vérszegény éjszakai dúvad

Van egy dolog, ami elég erősen keveredik a fejekben a vörösiszap katasztrófával kapcsolatban. A felelősség és a kártérítés kérdése.

 

Tolnay Lajos nyilatkozta, hogy a Mal Zrt nem felelős a katasztrófáért. Én elhiszem, hogy a dolgozók betartották az előírásokat, ha megeröltetem magam, akkor még azt is hajlandó vagyok elhinni, hogy az ellenőrzések során - amelyek nyilván voltak - semmilyen, a katasztrófára utaló jeleket nem találtak.

Azt, hogy ki a felelős ezért a tragédiáért, majd az idő, illetve a vizsgálat fogja eldönteni (legalábbis remélem). Felelősnek lehet majd nyilvánítani a gát építőitől kezdve, a fenntartóin át, az ellenőrzést végzőkig közül bárkit, vagy akár mindenkit.

Ad abszurdum fel lehet vetni az állam felelősségét is, azonban tényleg olyan törvényeket kellene hoznia a Parlamentnek, hogy kéretik olyan gátat építeni, amelyik nem szakad át? Vagy kéretik a gátra figyelni, hogy ne történjék gátszakadás?

Az a tulajdon, amelyet hétfő óta annyira féltenek, nem csak jogokkal jár, de kötelezettségekkel is. Ha kutyát tartok, akkor jogom van megsimogatni, ellenben kötelezettséget vállalok a mindennapos etetésére is. Ez gátak esetében is nyilván így működik (persze a gátakat nem simogatjuk és nem etetjük...). Büszkélkedhetek azzal, hogy milyen egy remekbeszabott gátam van, de ha átszakad, akkor bizony tartanom kell a hátam. Pont úgy, mint amikor a kutyám kiszabadul, és megharap valakit. Nem engedtem ki/el, nem bíztattam arra, hogy harapjon meg valakit, végeredményben nem én vagyok a okozója a harapásnak, hanem a kutya, viszont a felelősséget (esetleges kártérítés) nekem, mint gazdának kell állnom.

Ezen egyszerű logikánál fogva a kártérítést, a kármentesítést - a felelősséget - mindenképpen a Mal Zrt-nek kell viselnie, függetlenül attól, hogy ténylegesen ki volt, vagy volt-e egyáltalán felelőse a katasztrófának.

És ebből a szempontból egyáltalán nem probléma, hogy felügyelet alá vonták a Mal Zrt működését.

A kommunizmus, rákosizmus, putyinizmus kiabálásával meg várjunk addig, amíg ténylegesen lesz rá okunk.

3 komment

Címkék: szerintem vörösiszap

Miféle államosítás?

2010.10.11. 21:40 Vérszegény éjszakai dúvad

Megszavazták a Lex Mal-t, és azóta az államosítástól hangos az internet. Legalábbis a magyar nyelvű része. Gyurcsány először kiállt Orbán mellett (vagy talán a beszéde mellett, de mindegy is, igaza van, Orbán mai parlamenti beszédében kivetnivalót nem lehet találni), de aztán mégis harapott egyet. Még a Zugügyvéd is államosításról beszél, bár nekem kétségeim vannak, hogy tényleg így gondolja-e, vagy csak egy hatásvadász címet keresett. Pedig szó sincs államosításról. Egészen másról van szó.

226 komment · 8 trackback

Címkék: gyurcsány ferenc orbán viktor szerintem vörösiszap lex mal

Minek nevezzelek?

2010.10.11. 16:26 Vérszegény éjszakai dúvad

Azt írja a Népszabadság, hogy Angliában betiltották a cigányozást. Ahelyett, hogy cigányt mondanának, mostantól a "nomád közösség tagjá"-t kell mondaniuk. Persze mindez csak a bíróságokra vonatkozik, de ettől függetlenül azért vannak ellenzői a törvénynek, méghozzá pont a cigányok között.

Persze most mosolyoghatnánk az angolokon, hasonló próbálkozás volt már Magyarországon is Mária Terézia korában. Akkor a letelepedett cigányokat kellett (volna) újmagyaroknak hívni. Aztán persze azóta sem tudjuk, hogy kik az újmagyarok.

De ne mosolyogjuk meg a briteket, az ötlet egyáltalán nem hülyeség. Persze kicsit másképp, mint ahogy a britek csinálták.

A cigányok kifejezés használatát (kifejezetten csak a többes számot) szerintem is be kellene tiltani. Főleg a politikai és egyéb nyilvános kommunikáció során. De persze nem egy nyakatekert megfogalmazással kellene helyettesíteni (mint ahogy a britek teszik), meg nem is azok egyikével, amelyeket a kuruc.info használ előszeretettel a cikkeiben, hanem valami ilyesmivel pl:

"bizonyos cigány csoportok", vagy "egyes cigány csoportok".

Függetlenül attól, hogy valaki éppen cigánybűnözésről beszél, vagy arról, hogy ezek a jófej, Indiából érkezett színes inges cigány férfiak és színes szoknyás cigány nők milyen szépen tudnak gitározgatni és énekelgetni a tábortűz mellett.

Mert ha valaki a fenti állításokban a "cigányok" kifejezést használja alanyként, az nettó faszság, míg a "bizonyos cigány csoportok" kifejezés alanyként való használata mellett kifejezetten van igazságtartalma mindkét állításnak.

7 komment

Címkék: szerintem romapolitika

A manikür és a BKV ellenőrök

2010.10.04. 13:33 Vérszegény éjszakai dúvad

Volt egy olyan ötletem tegnapra, hogy szigorúan a kampánycsend megsértésének szándékával írok egy bejegyzést, amelyben a különböző pártok jelöltjeit csak úgy, spontán, minden különösebb indok nélkül leidiótázom. Aztán fontosabb dolgom akadt, felugrottam Budapestre, amely városról már azt is tudjuk jól, hogy ismét Magyarország fővárosa. A kirándulásom eredményeképpen két dologról mindenképp szót kell ejteni: A manikür és a BKV ellenőrök hasznosságáról.

Szólj hozzá!

Címkék: abszurd az köznek állapotja

A holnapi nap elé - egy cikk margójára

2010.10.02. 18:06 Vérszegény éjszakai dúvad

A Hírszerző véleményrovatában a Gavra-Seres szerzőpáros az otthon maradásra buzdít a voksolás helyett. Függetlenül attól, hogy a cikk logikájával és megállapításaival többé-kevésbé egyetértek (inkább többé, sőt...), azt azért nem mondanám, hogy az otthonmaradás az egyetlen alternatíva. Nem az egyetlen, mert nem a legjobb, sőt még csak nem is jó. Viszont egyáltalán nem rosszabb, mint a többi.

3 komment

Címkék: szerintem hirszerzo kampány2010

Erő-szak-szervezet

2010.10.01. 19:06 Vérszegény éjszakai dúvad

Mióta kitört a XXI. század nagy gazdasági világválsága sokan sokféle konzekvenciát vontak le a kapitalizmus jelenlegi formájáról, a bankokról, az államokról, meg azok gazdálkodásáról, stb. Na, mindezeket tegyük most félre, és koncentráljunk azokra a szervezetekre, amelyek eddig is hallatták ugyan a hangjukat, ám sokat nem törődtek velük. Ezek pedig a szakszervezet.

 

 

Tegnapelőtt éppen Spanyolországban volt általános sztrájk. A sztrájkolók egyik vezetője a következőképpen nyilatkozott:

...nehéz lenne a kormányt intézkedései visszavonására kényszeríteni, hiszen a spanyolok többsége a tiltakozás dacára szükségesnek ítéli azokat a válságból való kilábaláshoz.

Rögtön adódik a kérdés, hogy akkor mi a francért sztrájkolnak? Ha már a spanyolok többsége is szükségesnek ítéli meg a változtatásokat, akkor miért tiltakoznak ellene? Arról nem is beszélve, hogy a jóléti államnak nevezett berendezkedés minimum egyszeri átgondolását a beütött válság tényleg szükségessé tette, ezt viszont a legnagyobb valószínűséggel az ún. megszorító intézkedések révén lehet megtenni.

Egyébként nyilván azért tiltakoznak, mert a megszorítások hátrányosabb helyzetbe hozza a munkavállalókat, mint amilyen helyzetben voltak addig. Csak hát ez egyáltalán nem újdonság. Ez a válság jellemzője. Az emberek legalább 99%-át hátrányosabb helyzetbe hozta, gazdasági szempontból mindenképp.

A szakszervezet valaha jó dolog volt. De elmúlt már Marx kora, amikor tizenegynéhányéves gyerekek a bányákban dolgoztak, és túl vagyunk már Móriczon is, a "proletárok" már nem nedves, penészes alagsori lakásokban laknak, döglődve a TBC-től, és más egyéb betegségektől. Az eltelt időben kiépült (az ismétlem - szerintem - újragondolásra váró) jóléti állam, van nyugdíjrendszer, van táppénz, van munkanélküli ellátás.

Amíg a fentebb citált korokban a szakszervezetek (és más egyéb szervezetek) tényleg a munkavállalók jogaiért harcoltak, addig ma már van Munka Törvénykönyve, vannak munkaügyi perek, van munkaügyi bíróság. Az, hogy ma Magyarországon a szakszervezetek igazából csak az állami szférában vannak jelen, csak az állami szférában mozgolódnak, nem az az oka, hogy az állami szférában kb. percenként megsértik a munkavállalók jogait, hanem azért, mert a magyar állam kifejezetten gyáva (és nem csak ebben a kérdésben), illetve a magyar munkaerőpiac állapota. Nincs annyi szabad munkahely, hogy a munkavállalók szívesen kockáztatnák a munkahelyüket pl. félórás ebédszünetért, vagy cafeteria juttatásokért.

De hogy mégse nyilvánítsuk teljesen feleslegesnek a szakszervezeteket, annyi hasznuk tényleg van, hogy képviselik a munkavállalók összességét a kollektív szerződésről szóló tárgyalások során. (Illetve gondolom, hogy ez haszon, én még soha nem dolgoztam olyan helyen, ahol létezett volna a kollektív szerződés).

De összességében azt mondhatjuk, hogy manapság a szakszervezetek a részérdekek képviseletével makroszinten olyan károkat tudnak okozni, amelyek mindenkire terheket rónak.

Így, összességében, a szakszervezetek károsak.

Vagy legalábbis újragondolandó a tevékenységük.

6 komment

Címkék: gazdaság szerintem szakszervezet

Döbbenet

2010.09.30. 21:05 Vérszegény éjszakai dúvad

Pár perce ért véget a Sampdoria-Debrecen mérkőzés. Azt kell mondjam, teljesen meg vagyok döbbenve.

Nem a végeredmény miatt, nem a Debrecen játéka miatt, és nem is a Sampdoria játéka miatt.

Miután véget ért a meccs, és elköszönt a kommentátor, jött a reklámblokk. Mit ajánlott a figyelmünkbe az első reklám?

Szempillaspirált.

Ismétlem, szempillaspirált.

Egy meccs után az első reklám egy szempillaspirált ajánlott a figyelmünkbe.

Nem sört, nem autót, nem borotvát, szempillaspirált.

Meg vagyok döbbenve.

Mi a francot csinálnak a Storytv-nél????

Szólj hozzá!

Címkék: reklám storytv abszurd

A kedves mosoly mellé

2010.09.30. 16:49 Vérszegény éjszakai dúvad

Amikor meghallottam a hírt, hogy valaki hamis diplomával dolgozott a Bajcsy-Zsilinszky kórház intenzív osztályán főnővérként, rögtön az jutott eszembe, hogy na, ezt is biztos valami HR-es vette fel. Szóval most egy kis HR-es ekézés következik (tényleg kicsi).

1 komment

Címkék: hr szerintem az köznek állapotja

Hivatali eljárás

2010.08.13. 10:41 Vérszegény éjszakai dúvad

Nemrégiben valami hatalmas APEH ellenőrzési hadjárat folyhatott szűkebb pátriárkánkban pátriánkban, két helyről is visszahallottam, hogy ellenőrök jártak náluk.

Mindkét hely italkimérés volt, mindkét helyre teljesen váratlanul állítottak be, mindkét helyet egyéni vállalkozó üzemelteti, mindkét helyen teljesen rendben találtak mindent egy dolgot leszámítva.

Ez az egy dolog a szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartója volt. Az egyik helyen a vállalkozó elfelejtette felvezetni a számlatömbjének adatait, a másik helyen mindössze annyi hiányosságot találtak, hogy a számla-, illetve nyugtatömbök sorszámaiból a betűjelek nem voltak feltüntetve.

Na, tessék tippelni, hogy ki kapott figyelmeztetést, és ki kapott büntetést (ez utóbbiról már papír is van)!

Így van, a második esetben szabták ki a büntetést, az első esetben a figyelmeztetést.

Na, most akkor hogy a picsába van ez???

8 komment

Címkék: apeh abszurd welcome to hungary

Csak egy megjegyzés

2010.08.06. 11:27 Vérszegény éjszakai dúvad

Most, hogy az éjszaka és reggel kiadós villamlást, esőt, itt-ott elöntött pincéket, utcákat és jókora zavarokat okozó vihar már elvonult, (elvileg - nem tudom, mert nem vagyok tévé közelben, de ha lennék sem érdekelne) éppen államfővé avanzsál Schmitt.

Hát, mit mondjak?

Abszolút megértem az időjárás érzelmeit. Ettől az avanzsálástól nekem is nagyon viharos hangulatom van.

1 komment · 1 trackback

Címkék: schmitt pál

Csak egy kérdés 30.

2010.07.19. 23:57 Vérszegény éjszakai dúvad

Még anno, a középiskolában, megállapítottuk a magyar nyelv legfőbb szabályát. Így hangzott: Minden magyar mondat bazdmeggel kezdődik és végződik. Tehát arra a kérdésre, hogy: 'Bazdmeg, kérsz egy hosszúlépést, bazdmeg?' kétféleképpen lehetett válaszolni: 'Bazdmeg, nem, bazdmeg!', vagy: 'Bazdmeg, igen, bazdmeg!' Aztán, hogy ez a lelkes bazdmegelés lázadás volt-e, vagy csak divat (vagy csak szórakozás...), én bizony már meg nem mondom. De mindegy is, mert azóta már elmúlt.

És valóban, akkoriban minimum tizenötször annyi bazdmeget használtunk, mint most használunk. Én - naív - eddig abban a hitben éltem, hogy az eddig megélt évek száma és a bazdmeg kifejezésnek használatának a gyakorisága fordítottan arányos egymással.

De ma szembesültem egy olyan negyvenen túli emberrel, aki egy perc alatt minimum hatszor bazdmegelt. Közte ilyen aranyköpéssel: '... Megfogom a lábad bazdmeg és ledugom bazdmeg a torkodon bazdmeg'. Mondta ezt egy olyan embernek, akit egyébként a barátjának vallott.

Ja, szóval csak én gondolom úgy, hogy huszoniksz éven túl már ciki az állandó bazdmegelés?

104 komment

Címkék: abszurd az köznek állapotja akarom tudni?

Lazításképpen

2010.07.14. 20:43 Vérszegény éjszakai dúvad

Most, hogy túl vagyunk a világértelmezésen, dőljünk egy kicsit hátra, bitang meleg van, pihenjünk, kapcsolódjunk ki egy kicsit.

Őszintén szólva olyan meleg van, hogy nekem az éjszakai alvás is elég problémás. A légkondit nem szeretem, olyan kellemetlen hűvösséget csinál, a ventillátorral pedig történt valami.

Szóval az éjszaka nem volt semmi, ami legalább egy picit hűtsön, ezért hajnali háromkor már ébren kukorékoltam, és kíváncsiságból (na jó, unalomból is) elkezdtem a tévén a csatornák közt váltogatni.

Egész addig, amíg el nem értem az MTV-hez, ahol kb. három órán keresztül csak magyar klipeket adtak (mondjuk volt benne jónéhány ismétlés).

Egész meglepődtem, hogy a magyar zenei kínálatban (amelyet a rádiók nem játszanak, mert legyen Cserháti, Ákos, meg Quimby, és akkor baj nem lehet - most nem ezeket az előadókat akarom leszólni, hanem a rádiókat) milyen remek dolgok találhatóak, és talán az én szegénységi bizonyítványom, hogy egyiküket-másikukat eddig nem ismertem.

Itt van az elős az Esti Kornél együttes. Na, egy Esti Kornél koncertre mostanában biztos szeretnék eljutni, a youtube-os kommentekből azt silabizáltam ki, hogy veszprémiek, nem tudom milyen sűrűn járnak Pesten, remélem eljutnak majd fővárosunkba is. Meg azt is remélem, hogy meglesz nekik az áttörés, mert szerintem bitang jók: 

 

 Aztán itt van a Kerekes Band nevű zenekar, én bevallom, még róluk sem hallottam eddig. Pedig érdemes lett volna: 

 

 Ettől a kliptől konkrétan oda voltam és vissza: 

 

Aztán legyen itt még két klip egy olyan zenekartól, amelynek a koncertjére én biztos, hogy nem akarok elmenni, mert nem sokáig bírnám, viszont az első klip valami hihetetlenül profi munka, abszolút nem jellemző a magyar valóságra: 

 

 

 A másik videó viszont kifejezetten vicces (főleg a vége), továbba azt is megtudhatjuk belőle, hogy pacman egy pomogács: 

 

Szólj hozzá!

A borjú és az új kapu esete XII.

2010.07.14. 14:00 Vérszegény éjszakai dúvad

14. Az új identitás

Mi az az identitás, amit a Fidesz nyújt nekünk? Le van írva szóról-szóra a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatában. Illetve inkább körülírva, pontosan kiolvasni nem hiszem, hogy ki lehetne.

A NENYI ugyanis nem politikai nyilatkozat, nem röhejes, és legfőképpen nem szimbolikus szöveg. A NENYI-t szó szerint kell olvasni, érteni és értelmezni.

A megszállás és diktatúra negyvenhat éve után, amely negyvenhat év alatt egy hibás, értéktelen világképet, identitást erőltettek rá az országra, és az átmenet két zűrzavaros évtizede után, amelyre viszont az értékek, világképek, identitások tényleges zűrzavara volt a jellemző, legyen újra béke (a fejekben, az identitásban), szabadság (de nem, nem kommunizmus) és egyetértés (társadalmi szerződés, azaz normalitás, amely a Fidesz által nyújtott identitáson alapul).

A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott’, mert történt ugyan rendszerváltás, a politikai berendezkedés megváltozott, de a magyarok ugyanúgy kiszolgáltatott helyzetben maradtak.

végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott’, vagyis, igen, bevalljuk, senki nem értette a posztmodernt, és még most sem értjük.

A magyar nemzet (…) a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez’, mert igen, tényleg forradalom történt. A zűrzavarból rend lett, a káosznak, a kavalkádnak vége. Paradigmaváltás történt, újra van kitüntetett identitás, noha tagadás útján kapja meg a kitüntetettségét.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar nemzet tagjait. Munka, otthon, család, egészség és rend lesznek közös jövőnk tartóoszlopai.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere minden magyar számára nyitott, egyaránt részesei a határon innen és túl élő magyarok. Lehetőség mindenki számára és elvárás mindenki felé, aki Magyarországon él, dolgozik és vállalkozik.

Szilárd meggyőződésünk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák a saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következő éveit.

Ez magának az identitásnak a megfogalmazása, vagy talán inkább jellemzése. Az ebben megfogalmazott értékekkel (munka, otthon, család, egészség, rend) szemben kifogásokat nem támaszthatunk, azonban engem érdekelnének azok, amelyek kimaradtak, mert ez nyilván nem teljes, ez ahhoz kevés. (Mert a Fidesz pragmatikus is).

Úgy gondolom, ha van értelme keresni valahol ezt az identitást, akkor azt leginkább a Horthy éra alatt érdemes. Ha a Fidesz a Horthy korhoz nyúl vissza, akkor értelmet kap a Trianon nap, illetve a magyar nép önrendelkezésért vívott harca tényleg az 56-os forradalommal kezdődött. (Egyébként az előző Fidesz kormány volt az, amelyik visszaállította a Corvin-láncot 2001-ben). (De ettől még a Horthy-korszak restaurációját sem kell vízionálni).

Ebből a szempontból teljesen érthető a NENYI kifüggesztése. Nem pótcselekvés, és nem is erőfitogtatás ez. Ez ugyanúgy része az identitás erősítésének, mint Schmitt államfővé választása. Látjátok? Ezek vagyunk mi. A NENYI kifüggesztése akkor kap értelmet, ha feltesszük, hogy azt szó szerint kell értelmezni, nem szimbolikus szövegként.

A NENYI már csak azért is szó szerint értelmezendő, mert Orbán szerint csak addig kell kiakasztani, amíg el nem készül az új Alkotmány preambuluma.

A NENYI tulajdonképpen egy protoalkotmány.

 

15.Mi a probléma?

Az már eleve problémás, hogy létezik egy kitüntetett, állami értékrendszer (számomra legalábbis mindenképp). Eleve problémás, hogy úgy tűnik, a Fidesz sem érti a posztmodernt. Problémás, mert a posztmodern létezik, azzal együtt kell élni. Pont úgy, ahogy Géza fejedelem és Szent István felismerte, hogy kereszténységgel együtt kell élni.

A tényleges problémát azonban az jelenti, hogy az, amikor az állam, egy párt határozza meg az identitást, a világképet, a normalitást akár állítással, akár tagadással, végeredményben ugyanoda vezet.

Egy beszűkült, haladni, az újjal lépést tartani nem tudó, a világot nem értő társadalomhoz, amelyben szakképzettség, tudás és tehetség helyett ideológiai képzettségen és hűségen alapulnak a mobilitási lehetőségek, amelyek éppen ezért szűkülnek. Egy kádári pszeudofeudalizmushoz.

Nyilván nem olyan rossz a helyzet, mint volt a kommunizmusban, hiszen már kapitalizmus van, de vannak olyan területek (közszféra, kultúra, művészetek civil szféra – igen, mert Magyarországon a civil szféra is erősen átpolitizált), amelyekből a kapitalizmus jellemzően nem kér. Ezek állami feladatok. Ahhoz egy ország, egy társadalom megfelelően tudjon működni az is szükséges, hogy ezek a területek is jól működjenek. A tehetség és a képességek hanyagolása, az állami kiválasztás nem ebbe az irányba mutat.

Amikor egy borjú csak áll, és bámulja az új kaput, akkor – ha egyáltalán nem hajlandó belépni – a jó gazda bevezeti azon.

Nem pedig visszarakja a régit.

12 komment

A borjú és az új kapu esete XI.

2010.07.14. 12:00 Vérszegény éjszakai dúvad

12. Az identitás védelme

Welcome to a new kind of tension – énekli a Green Day. Az identitás bizonytalansága általánosan jellemző. A nap szinte minden percében olyan hatások érnek mindannyiunkat, amelyek az identitásunkat kérdőjelezik meg, bizonytalanítják el. Mindehhez társul az a politikai (maradjunk most csak ennél a területnél, de más területeken is jellemző) kommunikáció, amely során a különböző pártok egy témában és egy időben egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket állítanak be igazságként.

Hogyan lehet ezt kivédeni? Szabályozni kell az információáramlást.

A közszolgálai médiumoknak tájékoztatási kötelezettséget kell előírni, a netet pedig szabályozni. Amit természetesen nem lehet, olyan szűrők beállítása, amilyeneket Kínában alkalmaznak, Brüsszelben kiverné a biztosítékot, ezért regisztrálni kell a bloggereknek is, lássák, érezzék, hogy az állam rajtuk tartja a szemét (és emögött ne keressünk súlyosabb okokat, már csak azért sem, mert ezt a rendelkezésüket visszavonták), a véleményeket pedig helyre kell igazítani, mert a miénktől eltérő vélemény veszélyezteti az általunk nyújtott identitás biztonságát, stabilitását.

A médiával kapcsolatos rendelkezések nem a sajtószabadság megnyirbálását célozzák, hanem az állami, a hivatalos identitás védelmét.


13. Az identitás erősítése

Schmitt Pál egyértelműen ezt a funkciót tölti be. Schmittnek komoly sportolói- és diplomáciai múltja van. Schmittnek tekintélye van. Persze ez leginkább csak a Fidesz által nyújtott identitás szempontjából jelenthetjük ki.

Schmitt egy ’vagány csávó’, hiszen motorozik, de Schmitt volt az is, aki azt mondta, hogy az utóbbi évtizedekben erodálódott a magyar nyelv.

A változás az rossz, veszélyes. A változás, minden, ami új: ellenség. A változás:erodálódás.

Ha van valami, ami tényleg változásra sarkallhat bárkit, bármilyen témában, az a net. Az interneten szabadon áramolnak a hírek, álhírek, eszmék, gondolatok, összeesküvés-elméletek, hülyeségek. A net veszélyes, mert rombol. Nyelvet, de legfőképpen identitást, mert állandó kihívások elé állítja. Mert vannak örök, szent és változatlan dolgok. Mint például a nyelv. És vannak veszélyes dolgok. Mint például az internet.

Pedig a posztmodern legfőbb jellemzője az állandó változás. (Megjegyzés: a nyelv, akár a beszélt, akár az írott nyelv aztán végképp állandóan változik).

Schmitt, mint köztársasági elnök ténylegesen reprezentálni fog, és ténylegesen ez lesz az első számú és legfontosabb funkciója. Schmitt a Fidesz által nyújtott identitás megtestesítóje. 

(folyt. köv.)

Szólj hozzá! · 1 trackback

A borjú és az új kapu esete X.

2010.07.14. 10:00 Vérszegény éjszakai dúvad

11. Tagadás

A Fidesz abból a szempontból sem fundamentalista, hogy egyáltalán nem tagadja más eszmék, más értékrendek, világképek létezését. Nem azt mondja, hogy más elképzelések nem létezhetnek azon kívül, mint amit ők meghirdettek. A Fidesz ezek egyenlőségét tagadja. Azt mondja, hogy amit mi adunk az a legjobb, a többi ennél kevesebb.

(Ennek egyébként lehetnek pragmatikus okai is. Minden próbálkozásuk ellenére nem lehet kizárni az identitást veszélyeztető elemeket. Ezért inkább csökkentik azok hatásfokát).

Ebből a szempontból teljesen érthető Szőcs Géza megnyilvánulása: A giccset meg kell adóztatni, és az abból befolyó összegeket értékes kulturális teljesítmények finanszírozására kell fordítani. Ha van egy olyan identitás, és ahhoz tartozó értékrend, amelyiket értékesebbnek nyilvánítunk a többinél, akkor fel lehet állítani egy relációjelet, értelmet kap az értékes kulturális művek kifejezés, és nyilvánvalóan meg tudjuk határozni és törvénybe foglalni a giccset, azt a giccset, amely egyébként egy esztétikai fogalom. De a giccset itt nem esztétikai szempontból kell értelmezni, hanem az identitás szempontjából. Giccses minden, ami nem a mi világképünk szempontjából fogja meg a világot.

A Fidesz tehát nem más identitások létezését tagadja, hanem azok egyenlőségét, azonos értékét. Ezért is alkalmasabbnak tartom a kvázi-fundamentalista kifejezést rájuk.

De nem elég identitást adni, azt védeni és erősíteni is kell. 

(folyt. köv.)

Szólj hozzá!

A borjú és az új kapu esete IX.

2010.07.14. 08:00 Vérszegény éjszakai dúvad

10. A szekuláris állam

Gondolom sokan felhördültek. Mi van? Fundamentalista? Hiszen a fundamentalista kifejezés jelentése az idegen szavak szótára szerint a következő: „A bibliára vonatkozó kritikákat elutasító irányzat elveinek követője, vallási fanatikus” Fundamentalista? Hiszen a fundamentalizmust jellemzően az iszlámmal, vagy az ortodox zsidókkal kapcsolatban használjuk. Hogyan lehetne egy európai párt fundamentalista?

Hát úgy, hogy egyrészt nem azt mondtam, hogy a Fidesz fundamentalista, hanem azt, hogy kvázi-fundamentalista (illetve egész pontosan azt, hogy a Fidesz kormány irracionálisnak tűnő intézkedései ebből a szempontból koherens egészet alkotnak). Ezt két dologra alapozva mondom.

Az egyik a szekuláris állam értelmezése. Mit jelent a szekuláris állam?

A szekuláris állam azt jelenti, hogy az állam nem avatkozik be a vallásba, nem részesíti sem előnyben, sem hátrányban a vallásokat, egyházakat.

Mondja a Wikipedia, és ez elég magyarázat. Na, hát ilyet a Fidesz biztos nem csinál – és maradjunk most csak a történelmi egyházaknál, mert az is bőven elég.

De mi az, hogy vallás?

Istenhit? De a buddhizmusban nincs isten.

Butaság? Annak, aki hisz, semmiképp. (És remélem azok se tartják annak, akik nem hisznek).

A vallás eszmerendszer, világkép. A vallást legáltalánosabban talán így lehetne leírni: (és talán mindegyik vallásra értelmezhető – bár ebben egyáltalán nem vagyok biztos): Egy olyan értékrendszer, világkép és világmagyarázat, amely általában egy felsőbb hatalomtól, vagy egy szentként (kvázi-szentként?) tisztelt alapító személytől eredeztethető.

Értékrendszer, világkép és világmagyarázat: összességében az identitás meghatározó tényezői, azon tényezők, melyek a modernizáció során vesztették el örökölhetőségük és fix voltukat. Nem véletlen, hogy egyháziak megégették Giordano Brunot, perbe fogták Galileit, nem véletlen, hogy a pápa tiltakozik pl. az óvszer és az abortusz ellen. Ezek a dolgok a vallás legfőbb lényegét, a közös identitást veszélyeztetik, és az identitást márpedig meg kell védeni.

Csakhogy értékrendszere, világképe és világmagyarázata nem csak a vallásoknak van, hanem bármelyik, bármilyen eszmének. Bármilyen eszme képes arra, amire a vallás: identitást biztosítani a befogadójának. A modernizáció során egyre újabb és újabb eszmék születtek, és mára eljutottunk odáig, hogy ezek közül bárki szabadon összeállíthatja a saját identitását.

Azzal, hogy a Fidesz a lehetőségek miriádjából kiemel egyet, és felkínálja az embereknek, mint fix és adott identitást, azzal a Fidesz a szekuláris állam alapvető szabályát szegi meg. Előnyben részesít egy bizonyos világképet, értékrendet, míg a többit ezzel hátrányba hozza. Visszalép a premodernbe.

Semelyik állam nem lehet ebből a szempontból szekuláris, bizonyos értékek mellett ki kell állnia. Ezzel Nyugat-Európában is vannak gondok, l.: a fejkendő vita. Azonban amellett, hogy bizonyos értékek befogadását és normák betartását elvárja minden, a területén élő embertől, nem gátolja a különböző eszmék, irányzatok terjedését. (Igen, a náci eszmék kivételek. De a náci rendszer mögé ne képzeljünk pozitív értékeket, más emberek  ideológiai alapú legyilkolása semmilyen szempontból nem jelenthet pozitív értéket).

Nem vallásról beszélünk, tehát a Fidesz nem fundamentalista, azonban komplett identitásokat már nem csak vallások kínálnak, ebből a szempontból tehát a Fidesz fundamentalista. Maradjunk tehát abban, hogy kvázi-fundamentalista. 

(folyt. köv.)

Szólj hozzá!

A borjú és az új kapu esete VIII.

2010.07.13. 22:00 Vérszegény éjszakai dúvad

8. A politika válasza

Milyen választ adott a politika eddig az identitásválságra?

Igazából semmilyet, nem is vagyok biztos benne, hogy egyáltalán felismerték ezt. Ami választ adtak, az meglehetősen primitív volt. A hordákban vándorló ősemberek azt tudták, hogy mi az, ami saját, minden más ellenség volt.

A politikai pártok erre nem voltak képesek, hiszen a világ jóval bonyolultabbá vált, a politikusok viszont továbbra is ebben az ősi, primitív, dichotómiákon alapuló világképben gondolkodtak. Hogyan lehet így segíteni az identitásválságon? Csak primitív módon: Ha a sajátot nem tudjuk kijelölni, akkor jelöljük ki az ellenséget, hiszen az sokkal egyszerűbb. Ha tudod, hogy ki az ellenséged, tudod, hogy ki vagy te. Egy elég primitív eljáráson alapuló külső identitásképzéssel.

Így elkezdődött a viktorkirály-ozás, a konstans nácizás, és a gyurcsányozás, meg az ’egyik nagy párttal sem’-ozás.

De ez nem volt elég. Az ilyen módon képzett identitás túl szűkre szabja az ismert világ határait.

Kellett egy új módszer. 

9. A Fidesz módszere 

De az új módszer egyáltalán nem volt új.

Nem véletlen az ’Új Társadalmi Szerződés’ állandó emlegetése. A Fidesz ezzel, illetve a Nemzeti Együttműködés Rendszere-nek meghirdetésével ugyanúgy a külső identitásképzés eszközét használja, csak éppen előjelet fordít: Nem azt mondja meg, hogy ki az ellenségünk, hanem azt, hogy kik vagyunk mi. A Fidesz rendet akar tenni a káoszban, irányt akar mutatni a posztmodern forgatagában, de mindezt kádári technikákkal. A Fideszben nem az a kádári, hogy kádári népnek kádári politikát ad, hanem az, hogy az identitásválságra primitív, kádári technikával válaszol. Attól, mert előjelet fordít, még ugyanúgy primitív marad, nem segít megbirkózni a posztmodern kihívásaival, az ismert  világ határait a kelleténél szűkebben határozza meg.

De ettől a Fidesz még nem válik kommunistává, sőt, diktatúrát sem akar. Bár a technika kádári, de előjelet fordít.

A kommunisták azt állították, hogy az ő rendszerük, az ő világképük, az ő értékrendjük a legtökéletesebb, amit csak el lehet képzelni. A Fidesz nem ezt állítja, sőt (és itt van a lényeges különbség) a Fidesz nem állít, hanem tagad. Az egyet állítani és a többet tagadni egymással ekvivalens (ettől tűnhetnek kommunistáknak), azonban más logika áll mögötte.

A Fidesz minden, eddig nagyobb közfelháborodást kiváltó cselekedete egy nézőpontból logikus, koherens egészet alkot. De ez nem a kommunista nézőpont, nem is a diktatórikus, és nem is a konzervatív. Ez a nézőpont: a fundamentalista.

Illetve a kvázi-fundamentalista, és ezt nem csak azért mondom, hogy elkerüljük az értelmetlen és felesleges hermeneutikai vitákat.  

(folyt. köv.)

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása