Vannak dolgok, amiknek nem lenne szabad megtörténnie. És mégis rendszeresen megtörténnek.

Arra gondolok, ami Bándy Katával történt.Soha nem történhetne meg egyetlen emberrel sem, hogy meggyilkolják. Soha nem történhetne meg egyetlen nővel sem, hogy megerőszakolják.

De arra is gondolok, ami most történik Bándy Katával. Ez sem történhetne meg soha. Mégis rendszeresen megtörténik, és senkinek nem tűnik fel, hogy mit művel: Senkinek nem tűnik fel, hogy elkövetőjévé válik egy tökéletes gyilkosságnak... amiből most én is kiveszem a részem.

Azt gondolnánk, hogy vannak dolgok, aminél rosszabb nem történhet senkivel. Ez így is van. Vannak ilyen dolgok. Ami Bándy Katával történt az pont ilyen dolog. És mégis: lehet rontani rajta.

Amikor nem csak a jövendő életet tagadják meg valakitől, de azt is, amit már leélt. Amikor kvázi szó szerint kitörlik az embert a létezésből.

Amikor a bosszú, az igazság, vagy akár a humánum nevében emlékművet kreálnak az áldozatból, aki védekezni sem tud ez ellen. Egy eszmét, amely nevében cselekedni lehet, hívószóként bedobni az emberek közé, hogy tömeget alkossanak, hogy legyen kiknek az élére állni. Jelen esetben: Bándy Katából bándykatát.

Ezzel az aktussal pedig elpusztítják azt, ami Bándy Kata valaha is volt. Már nem számít ki volt, kit - mit szeretett, kik voltak az ismerősei, hogyan élt, milyen történeteket lehet elmondani róla, milyen kedves ballépései voltak, amelyeket fel lehet idézni, hogy aztán mosolyogni lehessen rajtuk. Bándy Kata minden tette, cselekedete,  gondolata, hagyatéka: semmivé vált. Elpusztult, csak egy valami maradt utána: bándykata, aki már ember, hanem jelkép, szimbólum, aki akkor is arctalan, ha fényképet látunk róla.

Akkor történt/történik mindez amikor egy csipetnyi sótól kisírt szemmel állnak ki a nyilvánosság elé emberek, hogy egy gyilkosság hátán emelkedjenek magasabbra, szerezzenek népszerűséget, nem törődve, az áldozat hozzátartozóival, és lényegében nem törődve magával az áldozattal sem.

Amikor dühtől őrjöngve "cigánybűnőzés"-eznek, vagy amikor az őrjöngőktől őrjöngve "rasszásták"-oznak, vagy csak halálbüntetés után kiáltanak, mert az most hirtelen népszerűséget hozhat.

Ez mind-mind nem Bándy Katáról szól, hanem a talapzatra emelt bándykatáról, akinek soha nem is volt már élete, akinek árnyékában büszkeségtől dagadó mellkassal lehet fel-, kilépni a nyilvánosság elé, mondván: Látjátok? Igazam volt! Igazam! Csak ez számít: az én, a nekem. Hogy egy gyilkosság áldozata hátán lépdelek fel a saját magam állította piedesztálra? Ugyan már, kit érdekel, ha fellépdelhetek oda?

És már nem számít, hogy meghalt valaki, nem számít, hogy maradtak utána gyászolók, akik talán nem azzal akarnak szembesülni, hogy szerettük halála kapcsán egymást marják az emberek. Akik talán nem akarják, hogy nap mint nap az orruk alá dörgöljék azt, amit úgysem tudnak elfelejteni soha többé.

Mindez persze a gyász, a fájdalom, az áldozat családja iránti részvét nevében.

Magyarország. Én így szeretlek.

Schmitt Pál beszédét, illetve a beszédben bejelentett lemondását természetesen a Napi Bilik munkatársai is figyelemmel kísérték a Parlamentben. Illetve csak egy munkatársa, hiszen a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben nem volt lehetőségünk egynél több munkatárs kiküldésére. Szintén a takarossági kényszer diktálta azon lépésünket, hogy az egy szem kiküldött munkatársunk az egy szem alacsonynövésű munkatársunk legyen. Elsősorban fényképek készítése céljából küldtük ki, de hihetetlen hírrel pletykával tért vissza!

De először íme néhány kép a mai napról:

A képviselői roham az ülésterembe

Izgatott várakozás a nagy beszéd előtt

Néhány képviselő egy újságírói kérdésre performansszal válaszolt

Schmitt Pál a Fidesz páholyból

Schmitt Pál a szoci páholyból fényképezve

Meghívó a Fidesz új platformjának alakuló ülésére

 A beszéd után munkatársunk a Parlamentből távozva elcsípte két fideszes képviselő beszélgetését. A két képviselő munkatársunkat a magasságánál fogva nem vehette észre, így kollégánk egy érdekes eszmecserének lehetett fültanúja. Természetesen nem nevezhetjük őket néven, de a következő párbeszéd zajlott le köztük:

- Te, most tényleg a Kövér lesz az új KE?

- Lóf****t, te hülye! A Kövér? Ideiglenesen elvállalja, mert kénytelen lesz elvállalni, de hosszútávon a Viktor biztos nem számol vele.

- Hát akkor?

- Hát kinek vannak olyan képességei, amelyek még a Paliét is verik? A Szíjjártó Peti! Bizony ő lesz az új KE! Nem kérdez, nem gondolkodik, amit mondanak neki, azt minden gond nélkül megcsinálja, kimondja,aláírja, viszont k****ra szeret tetszelegni, meg fontoskodni.

Elképzelhető lenne, hogy Schmitt Pál lemondása Szíjjártó Péter előretörését hozhatja meg? És vajon köze lehet ehhez annak a fényképnek, amely az egyik képviselő iratcsomójából hullott munkatársunk lába elé, és amelyre gémkapoccsal egy kis cetli volt erősítve, rajta ezzel a szöveggel: "Peti új imázsához"?

Minap belefutottam Gréczy Zsolt blogjába. Mondhatom szürreális élmény volt, viszont időnként az embernek ilyen élményekre is szüksége van.

Persze, már azelőtt tudni lehetett, hogy az írást inkább a kabaré szintjén kell kezelni, mintsem komolyan venni, mielőtt a második sorban belefutottunk volna egy jó kis diktatúrázásba:

Érdekes jelenség rajzolódik ki a Fidesz kommunikációjában. Az odáig rendben is lenne, hogy diktátorék reagálgatnak az ellenzék sajtótájékoztatóira nyócévezni egy kicsit(...)

Ellenben amióta ezt elolvastam, óhatatlan vágyat érzek arra, hogy bebizonyítsam, lófasz van itt nem diktatúra.

Mert ugye vegyük példának okáért az ötösszámúpárttagkönyvtulajdonosa Zsoltit, aki majd' két éve a magánügyét közüggyé tette, és nyomtatásban fenyegette meg Nagyecsed polgármesterét.

Normális diktatúrában az ötösszámúpárttagkönyv lenne akkora hatalom, hogy egy "seggnyaló szocibérencet" eltakarítana az útból, de hát kérem szépen, jelentem alássan, Kovács Lajos még mindig Nagyecsed polgármestere.

Pedig a szívét a jobb oldalon hordó Zsolti nemrégiben olyan félelmetes sereget vezetett végig Budapest utcáin, amelyben a szíve fölött szegfűt hordó Zsolti a Gestapo megtestesülését látja:

Ráadásul Orbán meg is fenyegette az ellenzéket, amikor közölte, hogy általa letett alapok felszedhetetlenek. Ha valaki mégis megpróbálja, szembe találja magát a "békemenet" tagjaival. Ebből az következik, hogy Orbán, ha kell az erőszaktól sem rettenne vissza egy választási vereség esetén.

 Gréczy Zsolt rémálma

Fotó: Eifert János

Most akkor vagy megemeljük kalapunkat Bayer előtt az erkölcsi nagysága és a morális tartása miatt, hogy ezt az erőszakos bandát nem vezette le Nagyecsedre, hogy ízzé-porrá szedjék a polgármesteri hivatalt a polgármesterrel az élen, vagy pedig egy bágyadt sóhajjal tudomásul vesszük, hogy nem diktatúra van itt, hanem csak pattognak a bolhák, aztán elmegyünk inkább egy jóízűt sörözni.

Én a magam részéről a második verzióra szavazok.

Új év, új beszéd - régi sallangok.

Persze azért vegyük egy picit hosszabra a dolgot, ha már csinálunk valamit, hát csináljuk normálisan - vagy annak tetszőn.

Nem igazán van kedvem végigmazsolázgatni a beszédet, de Orbán egy-két állítására azért reflektálnom kell.

1. Az új alapok lényege, hogy munkájáért rendes fizetést kapjon és ne adósságokat kelljen törleszteni.

Kezeljük óvatosan ezt az idézetet, hiszen a cikkben sincs idézőjelben, ergo nem tudható (én legalábbis nem tudom), hogy pontos idézet-e, avagy több mondat összefoglalója egy kijelentésben, de: mégis hol függ össze a "rendes" fizetés és az adósságtörlesztés? "Nem rendes" fizetésre nem lehetett anno hitelt felvenni? Dehogynem. Van olyan, hogy "rendes" fizetésből élők nem tudják a hitelüket törleszteni? Naná.

Egyébként, ha már elkezdtünk "rendes"bérezni, akkor talán folytatni is érdemes:

2. Sokan nem szeretik az új adórendszert, de nincs is olyan adórendszer, amit mindenki szeretne.

Nyilván. Ellenben mutasson valaki egy olyan adórendszert, amit szeret valaki.

3. Szerinte kétféle adórendszer van, ami jutalmazza és ami bünteti a munkát

Hát, igazából van jövedelmi-, vagyon-, forgalmi-, szociális hozzájárulási-, és Magyarországon még legalább ötven másfajta adó. Nyilván, ezek összességében adják ki az adórendszert, azonban a munkához, és az azért kapott bérhez lényegében csak a jövedelemadónak van köze. A többinek max. a bér elköltéséhez lehet valami köze.

4. Az új adórendszer nem vesz el többet azoktól, akik többet dolgoznak.

De igen. Évi 2,424,000 forint felett. Ha valaki a túlórák miatt lép ezen korlát fölé - és vannak ilyen emberek Magyarországon - lényegében kevesebbet keres, mintha kevesebbet dolgozna.

5. A multimilliomosok meg amúgy is kivonják a jövedelmüket az adók alól, ezért végül mindig a középosztály fizeti meg a terheket, ezért kellett nekik csökkenteniük az adót

Azaz a multimilliomosok meg szabadon csalhatják az adót. Aha.

6.  Az alacsonyabb jövedelműek{nek} (...) nőni fog a jövedelmük.

Legyen úgy.

7. "Továbbra is kiállok a tíz százalékos társasági adó mellett" (...) mert ez a magyar vállalkozóknak kedvez, akik magyaroknak adnak munkát.

Ez igaz. De. Arra bárki mérget vehet, hogy nem abból 9%-os társasági adó megtakarításból teremtik a magyar vállalkozók azokat a munkahelyeket, amiket abból a kikényszerített minimum 15,000 forintos béremelés, és az azokra rakódó még mindig példátlanul magas munkáltatói járulékok újragondolásából teremthetnének. Mert manapság  nem munkahelyeket teremtenek, hanem inkább leépítenek, akár munkaidőben, akár létszámban. Vagy mindkettő. Aki nem hiszi, járjon utána.

Ja, igen erről jut eszembe: Szóval legyen úgy, hogy az alacsonyabb jövedelműeknek nőni fog a jövedelmük, de így, kierőszakolva, semmiképp.

Egyébként szép beszéd volt.

Disclaimer: Nem. Ez nem az. Sem szándékosan, sem véletlen, de pontosan nem az, amit a lenti szövegből a homo politicus mindent torzító szemüvegén keresztül ki lehet olvasni. Én is tudom, hogy ki lehet olvasni, de ne feledjük én írtam, így tudom: nincs benne. Illetve nem az van benne. Egész pontosan: Nem. Az nincs benne. Annál egy kicsivel több.

Van úgy, hogy szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik. Aztán ősz bárd emelkedik, hogy a végén ötszázan menjenek dalolva a lángsírba. Na, Magyarországon korántsem ez a helyzet.

Egyrészt ki a fene vágyik lángsírra, mártír legyen az, akinek nincs jobb dolga ezen a világon, meg (tegyük hozzá: hál'istennek) nincs is már nálunk szokásban embereket kínok között elpusztítani – mármint államilag. Másrészt a walesi bárdok daloltak eleget, csak pont azt az éneket nem, amelyet Edward király oly szívesen hallott volna.

Na, Magyarországon e tekintetben is eléggé elüt a helyzet az Arany János által megénekelt walesi állapotoktól. Itt aztán verselhet, nótázhat, dalolhat, énekelhet bárki az éppen regnáló hatalom felé, még annyiba sem veszik, hogy az egészet leszarják.
Amivel egyébként nincs semmi gond egy darabig. Ami viszont már a határon túl van, az az, hogy azért a kormánynak legalább a szakemberek véleményével illene törődni, vagy legalább meghallgatni. (Vagy legalább úgy tenni, mintha meghallgatnák). Mert azért vannak ám hozzáértő szakemberek Magyarországon. Nos, nyilván nem az éppen regnáló kormányban, de azért vannak…

Ám a szakemberek – még az éppen regnáló hatalommal szimpatizálók is – hiába dalolnak, az éppen regnáló magyar kormányban nem ülnek Edward királyok, siketek társasága ez.

Siketek? Nos, ez kifejezetten nézőpont kérdése. Mert végül mégis Nunez volt fogyatékos a vakok országában. Nunez volt az, aki nem tudta bebizonyítani, hogy nem a látás, hanem a vakság a fogyatékosság. Maradjunk tehát annyiban, hogy az éppen regnáló magyar kormány mindig a siketek társasága. Szerintem.

De persze mindettől függetlenül még lenne értelme a kisebb-nagyobb periodikájú véleménynyilvánításnak. Még talán a tüntetéseknek is lenne értelme. Bár a hatalomnak a tüntetéseknek való viszonyát már 2006 óta ismerjük. Tüntetgetnek, aztán majd hazamennek. És igazuk van, pontosan ez történik.

Illetve: 2006 óta? A francokat. Évszázadok óta. Elégedetlenkednek, kiegyenesítik a kaszát, de aztán vetni, aratni kell, meg még a végén még az állatok is elpusztulnak, aztán a család éhezni fog, úgyhogy hazamennek. Szóval a hatalom leszarja a tüntetéseket. Mindig is leszarta, mindig is leszarja és mindig is le fogja szarni. Persze ettől még van úgy, hogy reagál rá, de csak kritikus tömeg esetén. Amikor már jobb reagálni, mint megvárni a mindent elsöprő robbanást, meg az azt követő nukleáris telet. Mert a hatalom elsődleges célja a hatalom maga. Ettől viszont kiismerhetővé válik, így talapzat kell és preferencia rá, hogy legyen mit bámulni. Vagy csak egy írógépet elmélyülten csapkodó csapat majom néhány pucér nővel megspékelve.

De, ha már sem a talapzat, sem a majomhorda nem segít, akkor a kritikus tömeghez még mindig kell egy Dózsa. Vagy egy Martin Luther King.

Helyesbítés: kellene.

Mert persze Magyarországon nincs se Dózsa, se Martin Luther King. Se álom. Senkinek. Kasza az éppen lenne, de a munka meg már csak olyan, hogy büdös. Még a kasza kiegyenesítéséhez is meg kellene fogni a munka végét.

No.

Úgy érzem kissé elkanyarodtam onnan, ahonnan indultam, és kérdés, hogy arra tartok-e, ahova majd szeretnék megérkezni. Jelenleg még csak megsejteni sem tudom, hogy elérem-e azt a pontot, ahova indultam. Pont úgy vagyok, mint Magyarország.

Ha olyan rendszerető lennék, mint amilyen nem vagyok; ha képes lennék az eredeti cél mellé a saját magam által kitűzött szabály-, és feltételrendszernek megfelelni, mint ahogy nem vagyok képes, úgy persze nem lennének ilyen gondjaim. Pont úgy, mint Magyarországnak.

Időnként Rendszeresen úgy érzem magam, mint Bernard Vonnegut, amikor a homlokát kocogtatva a következőket mondja a General Electric biztonsági előadójának:

Ha maga szerint a laboratóriumom rendetlen, azt látná, mi van idebent.

De ez, kedves felebarátim, ez szigorúan az én problémám. Nem úgy, mint Magyarország állapota, amely mindenki problémája lett.

Hogy hova jutott Magyarország?

Ha Vonnegut, Heller, vagy Örkény még élnének, üvöltve vernék a fejüket a falba, egész összerogyásig. Megannyi tucatnyi kreatív, teremtő elme több évtizednyi alkotói tevékenység során – még ha képes is volt túllépni a groteszken, de – nem volt képes elérni az abszurditásnak azt a magas fokát, amelyre pár tökkelütött könnyedén fellépdel.

Mert hiába abszurd egy világ, attól még működnek benne bizonyos szabályok. Ki más téríthette volna észhez az embereket az időomlás után, mint Kilgore Trout? Ki más lehetne az amerikai elnök, mint a Kis Pöcs?

Hölderlin ist Ihnen unbekannt?

Mi mást is kérdezhetne Dr. K. H. G., miközben a lódögnek ássa a gödröt?

Egy abszurd világban a művészet le lehet szarva, és teljesen természetes, hogy a világegyetem csuklik egyet. Egy lelkész nehézvizet pisálhat, kétszer kettő pedig nem feltétlenül négy. Lem Kiberiádájában kétszer kettő az hét. Többszöri ellenőrzés után is konzekvensen és mindig hét.

Nem pedig három, vagy négy, vagy öt és hat, vagy pedig nyolc, de sohasem hét.

Félreértés ne essék: A nincs szabály, az nem szabály. Az improvizáció nem szabály. A hasra ütés nem szabály.

Amikor a kétszer kettő végeredménye egy három és tizenhat közé eső szabadon választott szám lehet, de soha nem hét, akkor a normalitás a sarokba vonul, és átadja a helyét az abszurdnak. (De ha megengedőek vagyunk és abszurd helyett „csak” groteszket mondunk, attól sem érezhetjük jobban magunkat). És amikor az abszurd átveszi a normalitás helyét, akkor a normalitás foglalja el az abszurd helyét.

És ebben a környezetben ugyanolyan hiábavaló amellett érvelni, hogy kétszer kettő márpedig hét, mint amellett, hogy kétszer kettő csakis és kizárólag négy lehet.

Értelmét veszti minden megszólalás.

Egyetlen dolog marad: a hallgatás.

Ha Nunez csöndben marad, élete végéig eléldegélhetett volna a vakok országában.

Ha Dr. K. H. G. csöndben marad, az ásóját a vállára vetve szépen elballaghatott volna a gödör kiásása után. Talán.

Ha walesi bárdok inkább hallgatnak… Nos, ki tudja.

Ha minden a feje tetejére áll, még mindig marad egy közmondás: Hallgatni arany.

Ja, Arany.

Jut eszembe.

Van úgy, hogy szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik. Aztán ősz bárd…

Nem tudom ki hogy van vele, én bizony örülök annak, hogy pártunk és kormányunk a szívén viseli a nemzet egészségi állapotát. A "népegészségügyileg nem hasznos élelmiszerek" megadóztatása bizony fontos dolog, főleg a népegészségügy szempontjából. Bennem szemernyi kétség nincs, hogy ez az intézkedés a népegészségügy szempontjából pozitív eredménnyel fog járni, hiszen nem csak a nem hasznos élelmiszerekre vetettek ki adót, de a hasznos élelmiszereket is kedvezményes áfakulcsba sorolták át.

Én bizony annak is örülök, hogy nem csak a chipsre, de a mekis hamburgerre és a kávéra is kivetették a népegészségügyi termékadót. Mert a kávéfogyasztás igenis egészségtelen, és Európa nem diktál nekünk, ezek pedig csak spontán idióták, mégis mit képzelnek magukról, és majd jól a nyakukba fog szakadni Szalai Annamária.

Pártunk és kormányunk eltökélve halad a népegészségügy felé vezető úton, még az olyan károgók sem tántorítják el, akik szerint a népegészségügyi termékadó mindössze pénzbehajtás. Tegyük hozzá, nagyon helyesen nem törődik ezzel, hiszen a szocialisták népegészségügyileg szintén nem hasznosak.

Azt azonban szomorúan veszem tudomásul, hogy pártunk és kormányunk eltökéltsége mindössze a népegészségügy igaz ügyének elérésének csak a feléig tart. Hiszen nem csak a kávé az, ami károsan hat az egészségre, hanem sok minden más is. Vegyük csak például az esős időt. Az esős időben az emberek depresszívebbé válnak, ami népegészségügyileg nem hasznos, így természetesen azonnal adót kell kivetni az esős időre.

Ja, igen. Erről jut eszembe: nem csak fizikai egészsége van az embernek, de mentálhigiéniája is, amit szintén rengeteg káros hatás érhet. Természetesen népegészségügyileg fontos lenne, hogy népegészségügyi termékadót vessünk ki ezekre a dolgokra, személyekre, még akkor is, ha jelen esetben termékről természetesen nem beszélhetünk. Népegészségügyi termékadót kell kivetni természetesen az idegesítő munkatársra, a hülye főnökre, az idióta szomszédra, a parasztra a buszon/úton/szórakozóhelyen, a dugóra, a szmogra, a MÁV-ra, a rossz hírekre, tévés/rádiós híradásokra, a valóságsókra, a tehetségkeresős műsorokra, Fekete Pákóra és társaira, a közszolgálati médiára, a reklámokra, az NB1-es futballbajnokságra és a sort még hosszan lehetne folytatni.

Aztán persze természetesen népegészségügyi termékadót kell kivetni a politikusi nyilatkozatokra is. Mert hát legyünk őszinték: Szerintem mindannyian jártunk már úgy, hogy egy-egy politikusi megnyilvánulástól stresszes állapotba kerültünk, és a vérnyomásunk felment, jól. És szerintem abban is egyetért mindenki, hogy heti kb. -40% Szijjártó Péter pozitív hatással lenne a magyar lélek állapotára.

Én már ki is találtam az egészet, esküszöm nem bonyolultabb, mint bármelyik magyar adótörvény:

Szóval, az adót minden politikusi nyilatkozat után kellene megfizetni, méghozzá a nyilatkozat szavai után. Az 1-4 betűs szavak után 500 forintot, az 5-8 betűs szavak után 1,000 forintot, az ennél több betűs szavak után pedig 2,000 forintot, és a kettős betűk természetesen kettőnek számítanak. +25% adó megfizetésére lenne kötelezett a nyilatkozattevő minden olyan szó után, amely egy legalább tízszavas mondatban szerepel, ellenben a maximum háromszavas mondatok után 10% jóváírás illeti meg. Az adó összegét +30%-kal emelné meg, ha a nyilatkozat tévéműsorban kerül nyilvánosságra, +20%-kal, ha rádióműsorban, +10%-kal, ha a nyomtatott sajtóban. Az online médiában való szereplés nem járna többletteherrel. A kormánypárti politikusok 75%-kal több adót kell fizetniük, ha kormánypárti médiában szerepelnek, míg az ellenzéki politikusok természetesen akkor fizetnek +75% adót, ha ellenzéki médiában szerepelnek. (A sajtótermékek besorolását természetesen a Szalai Annamária vezette Médiahatóság végezné. A Médihatóság kategorizációja megtámadható a bíróságon, de csak azzal a kitétellel, hogy amíg a per jogerősen le nem zárult, addig az adott médiában nyilatkozó politikusoknak +1,256% adót kell fizetni). De, ha a Médihatóság a politikusi nyilatkozat alapján bírságolja meg valamelyik sajtóorgánumot, úgy a nyilatkozó politikus, akinek a nyilatkozata alapján a Médiahatóság a bírságot kiszabta, 10% visszatérítésre jogosult.

És természetesen - szigorúan csak népegészségügyi szempontból - Orbán Viktornak is le kell cserélnie az elhíresült köszönését ("Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!") arra, hogy: "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok és fő az egészség!".

Természetesen ez legalább kb. tízezer forintjába fájna Orbán Viktornak minden egyes alkalommal, amikor elmondja, de hát ki gondolja azt, hogy Orbán nem a lehető leglelkesebben fizetné meg ezt a pénzt?

 Mivel nem szoktam szerencsejátékokat játszani, általában elkerülöm az ötöslottó nyerőszámai, meg totóeredmények típusú híreket. Ma azonban az Indexen felkeltette a figyelmem egy ilyen típusú hír. Lásd:

Ugye kíváncsi voltam, hogy miért ilyen nagy hír, hogy kisorsolták a 23-ast is. Hát nem tudtam meg. Egy kicsit elgondolkodtam rajta, hogy a 23-as ilyen kiemelése nem diszkrimináció-e mondjuk a 75-össel, vagy a 3-assal szemben, de aztán hagytam az egészet a francba. És hagytam is volna végleg az egészet, ha az egér mutatóját nem felejtem a címen:

Azóta ismét furdal a kíváncsiság: vajon a 23 olyan kivételes szám, mint a 42? A 23 is az élet értelmére adott válasz lenne? Vagy az Index népművelési feladatokat is felvállalt, és most éppen a nagy számok törvénye van soron? Vagy talán ez csak egy tipp a kenózóknak, hogy a 23-ast sűrűn kisorsolják?

Nem tudom, nem tudom. És ezen a nagy számok törvénye sem segít.

Áll a bál Deutsch Tamás körül, illetve a twittere körül.
Többek között azért, mert olyan kifejezéseket használt mint: "irtózatos gecik" "gusztustalan rohadékok" "picsába", vagy hazugsággal vádolja meg Kolláth Györgyöt, vagy a satjószabadság mellett szervezkedő facebookos csoportot.

Persze rögtön megindult az össznépi kiakadás, mégis miféle dolog ez, főleg egy európa parlementi képviselőtől, mégis hova süllyed ez a világ, stb.

Szerintem meg dajcstamás inkább követendő példa. (Végre) legalább van valaki, aki nem játssza azt az álszent faszkalapot, amelyet egyébként sokan játszanak (nem csak) a magyar politikában. Szerinte Gyurcsány az egyik (ha nem: a) legaljább ember Magyarországon, aki jobban tenné, ha elhúzna ebből az országból. Na és? Sokan gondolják így. Nem jobb, egyszerűbb ezt kimondani, mint foglalkoztatni egy Budait néphülyítési szándékból?

Persze lehet azt mondani, hogy egy keresztény ember hogy használhat ilyen nyelvezetet, de csak akkor, ha az ember még soha nem látott keresztény embert. A keresztény ember az keresztény, nem pedig szent, ha pedig odatartja a másik orcáját is, akkor egy idióta.

Tehát igenis, legyen sok-sok ilyen politikusi twitter, mert inkább ez és így, mint mindenféle nemzeti konzultáció, meg NER, meg az "emberek arra szavaztak" típusú faszoskodás, vagy olyan Gyurcsány-féle blogos országmegváltások, amelyekkel legalább két-három évet elkésett már.

Meghatározták, mi a közszolgálat?

– A közszolgálatot eddig senki nem tudta definiálni, de ha elém tesznek egy riportot, cikket vagy hírt, pontosan meg tudom mondani, hogy közszolgálati tartalmú-e vagy sem.

Nyilatkozta még tavaly decemberben Belénessy Csaba a 168 órának. Na, úgy néz ki, sikerült végre definiálni - csak kicsit félre -, vagy pedig a tavalyi választásokon az emberek nem csak arra szavaztak, hogy a kormány tegyen valamit a pofátlan végkielégítések ellen, hanem arra is, hogy az MTI tudósítson a villalakók szexuális életéről: 

Egyébként ránéztem az MTI honlapjára is. Nincs videó :(

Március 28.:

Levelet hozott a csőposta Gavra Gábortól. Ím:

Kedves Vérszegény Kolléga, a legutóbbi bejegyzésedben (http://hangorienidiocc.blog.hu/2011/03/26/uj_kozszolgalat?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index) szereplő Hírszerző-hír forrása nem az MTI volt, hanem a Blikk - tehát ezúttal nem az MTI értelmezte sajátosan a közszolgálatot, hanem mi adtuk meg rosszul a forrást (már javítottuk).

Köszönöm a megemlékezést.
üdv
Gavra Gábor

Szóval, ezt akkor benéztem no. Bár eleve voltak fenntartásaim, azokat azzal győztem le, hogy a korábbi esetekben - amikor helyesen a Blikk, vagy a Bors volt megnevezve forrásként - mindig volt egy, az adott oldalra mutató link, míg most nem.

Természetesen elnézést kérek az MTI-től, és minden munkatársától (ha egyáltalán megbántva érezték magukat).

vagy csak én maradtam le a tudomány jelenlegi állásától?

H. Cikk 

(1) A hivatalos nyelv a magyar.

(2) Magyarország védi a magyar nyelvet, tiszteletben tartja a hazai nemzetiségek és népcsoportok, valamint más nemzetek nyelvét.

O. Cikk 

(1) Magyarország védi és fenntartja az egészséges környezetet.

(2) A természeti erőforrások, különösen a termőföld és az ivóvízkészlet, valamint a biológiai sokféleség és a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.

(3) Magyarország védi a siketek és a némák jelnyelvét, mint a magyar kultúra részét.

Őszintén szólva azt hittem ez is olyan lesz, mint NER. Egy ideig emlegetik, aztán majd szépen leszállnak róla, mint az elvonóba vonult drogos a szerről. De nem, ezen a témán alaposan leragadtak. Hogy miért, nem tudom. Talán azért, mert Orbán megígérte, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel? (Orbán pedig - tudjuk jól, hiszen mondta - még sohasem hazudott). De hogy miért is, tulajdonképpen lényegtelen. A lényeg mindössze annyi, hogy Rogán Antal törvénnyel védené a nettó béreket.

Hogy ezt hogy gondolják pontosan végrehajtani, az legyen az ő dolguk. Ellenben épp itt az ideje, hogy ejtsünk pár szót a bérekről.

Mi is a baj azzal, hogy sok embernek csökken a nettó bére? Elmondom: semmi. Illetve ez a legkisebb probléma. (Azt leszámítva, hogy a Fideszben (joggal) veszélyben érzik a szavazótáboruk egy részét).

Ugyanis azzal az égegyadta világon semmi probléma nem lenne, ha az átlagos nettó bér kb. ötvenezer forint lenne. Miért is lenne baj, ha kb. negyvenezerből kijönne a rezsi, meg mondjuk a megélhetés, és akkor még tízezer forint maradna egyéb dolgokra is, teszem azt szórakozásra.

A probléma az, hogy nem jön ki. Nem csak ötvenezer nettóból nem jön ki mindez, de százezer nettóból sem, sőt...

Szóval a nettó bérekkel nincs semmi probléma, még akár a csökkentés is beleférne, ha a magyar reálbérek nem valahol a béka segge alatt lennének.

Arról, hogy a magyar reálbérek miért ilyen alacsonyak, könyveket lehetne írni, könyvtárakat megtölteni. Én csak egy dolgot emelnék ki, amelyen akár (sőt) változtatni is tudna a jelenlegi kormány.

Ez pedig maga az állam.

Honnan van az államnak pénze? Tkp. vagy a beszedett adókból, járulékokból, stb., vagy kölcsönből, ellenben a kölcsön azért nem játszik, mert azt vissza kell fizetni. Kamatokkal, de ezt tudjuk jól. (Nyilván, egy kölcsön kifizetődő is tud lenni (beruházás), ellenben állami szinten erre az utóbbi ... ömmm .... láttunk már erre egyáltalán példát Magyarországon?)

Szóval maradjunk az adóknál, járulékoknál. Ezeket nyilvánvalóan végső soron a polgárok fizetik, ám nem feltétlenül úgy, mint az szja-t, vagy a nyugdíjjárulékot, azaz nem a fizetésből vonják le, de nem is úgy, mint a gépjárműadót, vagy a telekadót, azaz csekken, hanem a fogyasztás révén. Pontosabban: a fogyasztott termékek árában foglaltatik benne.

Amikor tankol valaki, nem csak az áfát fizeti meg, de a jövedéki adót is, mert a benzinkút nem jótékonysági intézmény, hanem profitorientált vállalkozás, nem fogja benyelni a jövedéki adót, hanem szépen beleépíti a benzin árába.

Ugyanígy van bármilyen más termék esetében is. Bármely termék árát, nemcsak a munkaerő költségei, az alapanyagok árai, a szállítási költségek határozzák meg, de az államnak fizetendő adók, járulékok mértéke is.

És mit finanszíroz az állam a beszedett pénzből? Túl a nyugdíjon, egészségügyön (ha az egészségügyet egyáltalán finanszírozottnak lehet tekinteni), egyéb szociális ellátásokon? (Amelyekkel kapcsolatban tudjuk jól, hogy Magyarország olyan szociális hálót működtetett, amely messze meghaladta az ország lehetőségeit)

Hát pl. a korrupciót, a lopást - amelyek miatt mondjuk az M6-os úgy készült el, ahogy, és kvázi a duplájáért, mint amennyiért elkészülhetett volna. Pl. a hatalmas, túlburjánzó bürokráciát. Pl. a korábbi hitelek kamatait, amely hiteleket ostoba módon költöttek el.

Azt, hogy a magyar gazdaság mennyire drágán termel, jól mutatja, hogy a nagyobb bevásárlóközpontok tele vannak szlovák, olasz, meg egyéb országokból érkező UHT tejekkel. A bevásárlóközpontok sem hülyék, és a nacionalizmus láza sem fűti őket, ők csak profitot akarnak, a bevásárlók pedig minél gazdaságosabban elkölteni a pénzüket, így a két akarat találkozik és a magyar bevásárló szlovák tejet visz haza, mert az olcsóbb, és így talán hó végén is tud majd vásárolni valamit.

Ezen - ti. miért termel ennyire drágán egy magyar vállalkozás, hogy olcsóbb külhonból importálni a tejet - pedig sokkal érdemesebb lenne elgondolkodni, mint a nettó bérek megvédésén rugózni.

A válaszok között pedig mindenképp ott lenne a korrupció, a lopás, a bürokrácia. Persze csak többek között.

Ellenben kétharmaddal ezen még változtatni is lehet(ne).

Szóval azután, hogy kismilliószor meghallgattuk, hogy a Fidesz felkészült a kormányzásra, azok után, hogy túlestünk a júniusi, szimbolikus marhaságokkal való tökölődés okozta sokkon, majd az októberi semmittevés okozta sokkon, a decembertől pedig tűkön ülve vártuk a februárt, aztán a márciust, szóval mindezek után nekem valahogy nagyon kevésnek tűnik, hogy a nagy országmentő csomag tulajdonképpen semmi másból nem áll, mint abból, hogy melyik szerkezeti reformot milyen határidőre gondolnak kidolgozni. Ezt nyugodtan közölhették már decemberben is, ahelyett, hogy belengették volna a nagy országmegmentő csomagot.

Ami pedig a rokkantnyugdíjasok (akik közül sokan nyilván nem azok) munkába állítását illeti, teljesen jó ötlet, abszolút támogatható, csak éppen hol vannak a munkahelyek? És az újabb határidők kitűzése vajon segíti a munkalehetőségek számának gyarapodását?

Erre a "bejelentésre" mondhatnánk nyugodtan, hogy vajúdtak a hegyek, kisegér született, csakhogy ez tévedés lenne.

Most még kisegér sem született.

Nem, ezúttal nem én teszek fel kérdést, hanem megtette ezt már más. Egy néven nem nevezett (gondolom) sportújságíró volt az, aki - ha én lennék Kemény Dénes helyében - az utóbbi pár napot simán monoklival töltötte volna.

Nem akarok olyan dolgokba belemenni, mint a nemzetkarakterológia, toposz, vagy általánosítás, mert nem érdemes.

Adott újságíró egy idióta volt (illetve valószínűleg még mindig az), aki ha kapna ajándékba egy házat, rögtön azt kérdezné, hogy miért nem kettőt kapott. Amivel nekem nincs is semmi bajom. Csak ne tessék az illetőt többször billentyűzet közelbe engedni.

Hideg téli nap délelőttje, a nap nem süt, az eget szürke felhők borítják, amelyek az ablakon keresztül látszódnak is. (Esetleg ónos eső veri az ablakot). A helyszín egy iroda, monoton billentyűkattogás hallatszik, amelyet időnként papírsuhogás zaja tör meg. A termet idegesítően vibráló neonfény tölti be. A terem egyébként gazdagon díszített, a falakon festmények, a padlón perzsaszőnyeg, nagy, puha gurulós székek (ezek megszerzésére vagy írunk ki közbeszerzési pályázatot, vagy nem, odafönt még nem döntötték el). Az irodai munkatársak - mind kövér és gonosz arcú - éppen az első tízóraijukat fogyasztják. Zsírjában sült kacsa frissen sült kenyérrel, 100%-os narancslé és szőlő a menü.

Mostanában - akaratomon kívül ugyan, de - a két új(?) országos kereskedelmi rádióadó egyikét hallgattam. (Egyébként nem is tudom, hogy még mindig újnak kell-e őket nevezni, vagy sem - de ez most totálisan lényegtelen).

A január elseje hatályos médiaszabályozás értelmében pedig lényegesen több magyar zeneszámot kell leadniuk. Szó se róla, ennek böcsülettel eleget is tesznek.

Csak az a baj, hogy ettől egyáltalán nem lett élvezhetőbb a műsoruk. Sőt.

Sajnos. (Őszintén szólva lassan már a Quimby egyébként elég jól eltalált nótájától is erősen ajjajjaj-ozni támad kedvem, a többire pedig inkább szót se vesztegessünk)

De mivel a pár hete rámragadt pozitív életérzés még mindig erősen a markában tart, ezért tegyük hozzá: Ez biztos az én ízlésficamom miatt van.

Tudjuk jól - hiszen hallottuk már kb. milliószor -, hogy Orbán nem csak Magyarországot, de egész Európát is kivezetné abból a gazdasági, morális (felsorolás hosszan folytatható) válságból, amelybe a gonosz (a többi jelzőt most felejtsük el) kapitalizmus rángatta bele a szerencsétlen és tehetetlen (khm, khm) embereket. Lelki szemeinkkel már láthatjuk is azt a negyven évig tartó menetelést, amely során Orbán lángoszlopként vezeti népét a Kánaán felé, bármit is ért Orbán Kánaán alatt.

Aztán jön pl. Szijjártó és rögtön visszarángatja a szeretettől áthatott lelkületű hallgatókat/olvasókat abba a rideg valóságban, amelyben elég sokan tengetik az életüket. Ha pedig nem Szijjártó jön, akkor jön valaki más, most pl. Szalai Annamária. De először vegyünk fel egy új pozíciót!

Figyelem! A következő bejegyzésben előfordulnak majd olyan kifejezések, amelyek a nemi aktusra, vagy annak elmaradására utalnak. Aki úgy érzi bármilyen formában is sérti ez, nézegessen inkább naplementés képeket! Akinek ez nem tetszik, és ennek ellenére továbbolvas, az egy idióta! A feljelentését természetesen megteheti az itt felsorolt elérhetőségek egyikén, utána meg bátran jelentkezhet a hozzá legközelebb eső kórházban, ahol tűzoltó slag segítségével kap beöntést, majd rektális vizsgálatot hajtanak végre rajta. Természetesen szintén a tűzoltó slag segítségével. Nem azért, mert beteg lenne, hanem azért, mert megérdemli.

Arra gondoltam, idén a tavalyinál kissé bővebb évértékelő írással jelentkezem, de aztán meggondoltam magam. Minek? A kormányról már sokan elmondták a magukét, nem állok én is csatasorba, kötve hiszem, hogy tudnék újat mondani. Röviden talán úgy lehetne összefoglalni, hogy a kormányzás impotens volt, bár a kormány alaposan megbaszott mindent, amihez csak hozzáfért az elmúlt kb. fél év alatt.

Az a helyzet, hogy kb. 23-a óta tudatosan kerülöm a politikai (meg úgy egyáltalán: mindenféle) híreket, ezért fogalmam sincs arról, hogy beütött-e a viktatúra, a világvége, vagy bármi más, amitől nyugodtan lehet rettegni. Ez amolyan kikapcsolódás. Szerintem jó dolog, ajánlom mindenkinek. Mostanában, ha leülök egyáltalán a gép elé, azt leginkább azért teszem, hogy (most éppen) viking világbirodalmat építsek ki. Ezzel kapcsolatban jó hírekkel szolgálhatok: a zuluk már a vazallusaim lettek, viszont az aztékokat lenyúlták a kínaiak, ezért legközelebb vagy a kínaiakat kell megtámadnom, vagy az oroszokat, mert azok meg ott vannak a seggemben, és annyira nem kedvelnek. Mindenesetre az idei év legnagyobb eldöntendő kérdése már csak ez: kínaiak, vagy oroszok?

De persze nem ezért léptem be most a bloghura, hanem azért, mert a karácsonyi italvásárlással kapcsolatban merültek fel bennem kételyek.

Nem tudom, ki hogy van ezzel, én mindenesetre otthon annyira nem szeretek alkoholizálni. Persze azért általában van egy-két sör a hűtőben, de leginkább azért, mert van arra precedens, hogy valami kocsmázós sörözésből hazaérve meginnék még egyet. Így a karácsonyt is alkoholmentesen töltöttem (amibe azért belejátszott egy tréfás megfázós-köhögős betegség is).

Na, hogy végre a lényegre térjek: amikor éppen lelkesen vásároltuk az üdítőket, akkor láttam, hogy az emberek egy jelentős elég nagy tételben vásárolja a különböző márkájú kólákat. Ez a dolog pedig régóta furdalja az oldalam: ti. hogy a francba lehet a kólákat üdítőitalként árusítani? Bármelyik fajta kóláról legyen is szó, az egyértelműen nem üdítőital, hanem energiaital. Egy kávé plusz egy háromdecis kóla úgy felpörget bármikor, hogy utána az ember órákig nem tud leállni. Persze amikor végre leáll a pörgéssel, akkor iszonyú mélyre zuhan, de hát ezt gondolom már mindenki tapasztalta, aki nem kólafüggő.

A másik dolog az apentás üdítőitalokkal kapcsolatos. Mostanában legszívesebben ezek közül vásárolok (nem számítva a nemtommilyen családi gazdaság - vagy mi a szösz - által termelt tartósító-, és minden egyéb szer nélküli ötliteres gyümölcsleveket, de ezeket szerintem túl sok helyen nem árusítják, szóval a fentieken kívül több szó ne essék róla). Nekem jobban ízlik majdnem mindegyik apentás íz, mint a kólás cégek bármelyik másik íze - kivéve a gyömbért, mert azt imádom (kivéve a gyömbérteát - nem tudom kóstolta-e már valaki, de az valami egészen borzalmas cucc).

Azért írtam, hogy majdnem mindegyik, mert most sikerült belenyúlnom egy olyan apentás ízbe, amelyik egészen borzalmas volt. Mondjuk én voltam a hülye, mert nem néztem meg mi az, de hát ilyen íz létezése normális emberben fel sem vetődik. Limonádé volt, eddig nincs is gond vele, viszont megbolondították némi mentollal. Mentolos limonádé volt, na.
Ahelyett, hogy sokáig ekézném, elmondom, hogy mire jutottunk ezzel a mentolos limonádéval kapcsolatban: kb. olyan volt, mintha egy pohár szódában feloldottunk volna némi fogkrémet. Fogkrémes szóda.

Elfogyott, mert már csak megittuk, ha egyszer megvettük, de mégis miféle idiótának jut eszébe ilyen gondolat?

Na, ennyi skacok, egyébként bujjék mindenkinek, mert úgy vélem nem nagyon fogok már erre járni.

Most, hogy tegnap a józan eszem nem ment el, nem szeretném nem kihasználni az alkalmat a nemrég, nem ostoba módon megszavazott médiatörvény nem nem-üdvözlésére.

Természetesen nem nem-üdvözlöm a törvényt, még természetesebben nem gondolom, hogy a Cser-Palkovics, Rogán, Menczer, Szalai alkotta kvartett idióta lenne, mint ahogy nem gondolom, hogy Balsai utolsó pillanatban benyújtott módosító javaslata nem lenne nem ésszerű.

Egy pillanatig nem merült fel bennem, hogy Szalai Annamária kinevezése a Médiahatóság élére nem lenne nem logikus, hogy nem Szalai Annamária az, aki nem nem való a Médiahatóság vezetői tisztségére.

Nem hittem egy pillanatig azokat a nem kormánypárti hangokat, melyek szerint a Médiahatóság a sokmilliós büntetéseket nem nem csak szakmai, hanem politikai alapon hozná meg.

Nem hiszem, hogy tovább kéne folytatnom.

Most, hogy eljött a nagy nap, és nemsoká lesz új médiaalkotmányunk, megjött nekem is a jobbik (há-há, természetesen nem Jobbik) eszem, és készséggel elismerem, hogy erre a szabályozásra igenis szükség van. A mai magyar média tele van csúsztatásokkal, gonosz ellenforradalmi és a NER-t támadó aljas hazugságokkal. Itt van például ez az Index cikk. Gonosz, hazug, rágalmazó cikk.