Erre a kérdésre röviden úgy lehet válaszolni, hogy legyen, de nem most, nem így és nem ezért.
Akkor lássuk hosszabban is.
De még mielőtt belevágnánk egy megjegyzés: Akik a tandíj miatt a társadalom kettészakadását vízionálják, tévednek. Ugyanis az már megtörtént. Akik megtehetik, nem magyar állami egyetemre küldik a gyerekeiket tanulni, hanem külföldre, vagy olyan magyarországi intézményekbe, ahol a tandíj félévente sokszor százezer forint. Mindenki másnak marad a nagy magyar posvány.
Nem most
A nem most kitétel nem arra vonatkozik, hogy ne most vezessük be a tandíjat, hanem arra, hogy nem most rögtön fizettessük be a hallgatókkal. Tetszik, vagy sem, az évi 105.000 forint sok család számára igenis megterhelő, főleg, ha a gyerekek kb. egyidőben kezdik meg egyetemi tanulmányaikat. (Amit a tandíjról anyagi szempontból tudni kell, azt már az Index összegyűjtötte, nem ismétlem őket).
Persze, a tandíjat ki lehet fizetni diákhitelből is, azonban, ha abból fedezik, akkor megélhetésre mindössze 195.000 forint marad náluk évente (a diákhitel felső határa a nappali tagozatos hallgatók számára 30.000 forint, és tíz hónapra jár). Ebben az esetben a hallgatónak vagy munkát kell vállalnia (ergo eleve nem kerülhet be a tandíjmentes legjobb 15%-ba), vagy a családnak kell valamilyen formában megoldani a megélhetési költségek finanszírozását, amely többletköltség fedezetét nem feltétlenül tudják megteremteni.
Ugyanakkor - szerintem - létezik megoldás.
Nemrég hallottam egy rádióadón, hogy felmerült az az ötlet, miszerint a diákhitel nem a hallgató folyószámlájára kell utalni, hanem az egyetemnek, ahonnan az esedékes tandíj levonása után továbbutalják a hallgatónak. Miért nem lehet a tandíjat egyfajta hitelként felfogni, amelyet majd a munkába állás után kell elkezdeni törleszteni? Az igaz, hogy így azok, akik a diákhitelt is felveszik, rögtön több, mint kétmillió forint adóssággal kezdik az életüket, viszont legalább esélyt kapnak a diploma megszerzésére. Való igaz, hogy ebben az esetben az egyetemek csak kb. öt év késéssel jutnak pluszbevételhez, azonban döntsük el: Az a fontosabb, hogy az egyetemeknek azonnal pluszforrásokat juttassunk, vagy az, hogy a hallgatókat tanulásra ösztökéljük?
Nem így
Szerintem erősen támadható az a kitétel, miszerint minden hallgató számára 105.000 forint lesz a tandíj, függetlenül attól, hogy milyen szakon tanul. Két dolgot ugyanis nem hiszek el: Hogy ugyanannyiba kerül a képzése egy közgazdasági szakon, egy orvosképzőn, egy mérnöki szakon, egy természettudományi szakon és egy bölcsész szakon tanuló hallgatónak. (Pont úgy, ahogy aztán a diploma megszerzése után is teljesen más lehetőségek várják őket abban a nagybetűsben). A másik dolog: Hogy ugyanakkora értéket képvisel a Budapesti Műszaki Egyetemen megszerzett diploma és a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karon megszerzett diploma. Aki azt mondja, hogy igen, az vagy hülye, vagy hazudik.
Az Szdsz amúgy is lelkesen hangoztatta a verseny szükségszerűségét az egészségügyi reform kapcsán, de úgy látszik, hogy az oktatási reform "vitájában" ez már nem jut eszükbe. Pedig igenis differenciálni kellene a tandíjat. Tudom, hogy most az oktatási intézmények szabad kezet kaptak ezen a téren, azonban jelenleg úgy tűnik, hogy lefelé nem, csak pár ezer forinttal felfelé térnek el az irányadó összegtől. Persze ahhoz, hogy valamilyen tényleges verseny alakuljon ki az egyetemek között, más is szükséges, konkrétan a hallgatók számának csökkentése, illetve a felvételi visszaállítása. De erről bővebben a következő részben.
Nem ezért
Kóka szerint "a magyar diplomák összehasonlíthatatlanul rosszabb minőségűek, mint a nyugat-európai vagy egyesült államokbeli egyetemek diplomái." Ha viccelni szeretnénk ezzel, akkor mondhatnánk, nyomtassák jobb minőségű papírra. De ne viccelődjünk.
Ragadjunk le inkább Kóka azon állításánál, hogy a magyar egyetemeken szerzett diplomák rosszabb minőségűek, mint a nyugat-európai egyetemek diplomái.
Ez azt jelenti, hogy a magyar felsőoktatás reformokra szorul.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján pontokba szedték a 2007-es esztendő legfontosabb összes reformlépését. Ezek a következők:
1. Új felvételi rendszer
2. Új hallgatói támogatási rendszer
3. Új költségvetési támogatások lehetőségei
4. Minőségfejlesztés meghonosítása
Látható, hogy ezek az intézkedések jellemzően technikai, finanszírozási változtatások. Az új felvételi rendszer jelen esetben mindössze annyit takar, hogy a pontszámítást megváltoztatták, tehát nem valami komoly változtatást. (Megjegyzés: A minőségfejlesztéssel nem nagyon tudok mit kezdeni, a felsőoktatás nem egy gyár, ahol a rossz alkatrészeket csak úgy cserélgetni lehetne... Úgy gondolom, hogy ez kb. azt jelenti, hogy az egyetemek odafigyelnek a hallgatói igényekre, ez viszont az én világomban a minimum lenne - már legalább 18 éve).
Ehhez a négy ponthoz még hozzávehetjük a bolognai képzési rendszer bevezetését, valamint a felvételi eljárás kiváltását az érettségivel.
Megtehetnénk, hogy mindezekre ráhúzzuk a reform címkét - és egyúttal fel is higítjuk a kifejezés értelmét -, azonban ne tegyük. Fogalmazzunk úgy, hogy ezek a lépések egyáltalán nem fogják a magyar diplomák versenyképességét javítani, a bolognai képzési rendszer bevezetése sem versenyképessé tesz, hanem csak összehasonlíthatóvá.
A valódi versenyképesség szerintem nem a mennyiségből fakad - amire most a magyar felsőoktatási intézmények koncentrálnak -, hanem a minőségből. Azaz csökkenteni a felvett hallgatók létszámát - hiszen ezt már sokan látják, hogy jelenleg egy diploma nem sokat ér Magyarországon, mert már szinte minden második embernek van -, és ennek egyik legegyszerűbb módja, hogy visszaállítjuk a felvételi rendszert. (Illetve természetesen a finanszírozás újragondolására is szükség van). Hadd döntsék már el az egyetemek, hogy ki alkalmas arra, hogy a padjaikat koptassa, és ne a középiskolai tanárok tegyék ezt az érettségi során.
A versenyképesség szempontjából fontos tényező még, hogy a felsőoktatási rendszer folyamatosan figyelje a munkaerőpiaci igényeket, és tartson kapcsolatot annak keresleti oldalával. Ennek során nagyobb hangsúlyt kell helyezni a gyakorlati képzésre (értsd: milyen képességekkel kell rendelkeznie a potenciális munkavállalóknak), ugyanis jelenleg az elméleti képzésben nagyon jól teljesítünk, azonban, ha a frissdiplomás kikerül a szakmájába, csak néz, mint egy hülyegyerek: Ez mi ez itt? Most mit csináljak? És hogyan?
Biztos hosszan lehetne még sorolni a szükséges lépéseket a felsőoktatás átalakítására, én a magam részéről ezeket tartom a legfontosabbnak.
És még egy utolsó megjegyzés: A felsőoktatási reformot talán érdemes lenne az általános iskolákban kezdeni azzal, hogy megtanítjuk a gyerekeket normálisan olvasni. Ebben az esetben talán egyszer még Ormos Mária is visszatér a katedrára, és Havas Henrik is szigorít egy picit a tesztjein...
Az utolsó 100 komment: