hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Következetesen

2009.12.03. 12:00 Vérszegény éjszakai dúvad

Draskovics lemondott. Ilyenkor az ember egyik szeme sír, hiszen egy igazi szuperhőst vesztett el a kormány, a másik pedig nevet visszagondolva Draskovics "munkásságára". Mondhatnánk. Viszont, ha hűek szeretnénk maradni a valósághoz, akkor inkább azt kell mondjuk, hogy mindkét szemünk nevet. Sőt, teli szájjal kacag, örömtáncot jár, és már szervezi a háromnapos örömünnepet. És egy kicsit már előre sajnáljuk azt a céget, ahol Draskovics dolgozni fog.

Már csak azért is, mert Draskovics eddigi életútjához méltóan, hülyeségek kinyilatkoztatása közepette lépett le, ami lehet már annyira a vérévé vált, hogy új munkahelyén is ezt a metódust fogja követni.

Draskovics a következőkkel indokolja a lemondását:

...az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét munkatársaival együtt sikerrel elvégezték, és a következő időszak sokkal inkább a pártpolitikáról, mint a szakmai munkáról szól.

Hehe, ez nagyon jó, ez a mondat legalább annyira jó, mint az iskolások terroristaakciójáról készült videó bemutatása körülötti felhajtás.

Nem tudom mit ért Draskovics a feladatok sikeres elvégzése alatt, amennyiben azt, hogy amikor a közhangulatban valami hirtelen kiveri a biztosítékot, akkor Draskovics gyorsan cselekszik mond valamit, tökéletesen igaza van, ebben azt hiszem nincs nála jobb. Amennyiben a feladatok alatt valami ténylegesen érdemi munkát ért (és azt hiszem, hogy inkább így érti), akkor viszont fogalmam sincs mire gondolhat. Én igazából szeretném mi lehet az a feladatlista, amit Draskovics kitűzött maga elé, amikor (éppen) rendészeti és igazságügyi miniszterré nevezték ki, de leginkább egy üres papírlapot tudok elképzelni. Amire, ugye meg, kifejezetten egyszerű pipákat rajzolni.

Persze az is elképzelhető, hogy Draskovics feladata az volt, hogy Magyarországon legalább szóban teremtse meg a terrorista archetípusát, hát az tényleg sikeres volt. Soha annyi terrorista még nem rohangált Magyarországon, mint amennyiről Draskovics az eltelt évek alatt mesélt. (Egyébként nem is értem miért nem képzünk még több Draskovics típusú embert, és exportáljuk bizonyos dél-amerikai országokba. A legkelendőbb exportcikkünk lehetne).

A mondat másik része legalább annyira nevetséges, mint az első. Nyilván a választások előtt szakmai munkának helye nincs, a bíróságok felfüggesztik a munkájukat, és a rendőrök is csak a saját pártszimpátiájukkal ellentétes gondolkodású emberekkel foglalkoznak. Azokat persze le is tartóztatják rögtön, függetlenül attól, hogy elkövettek-e valamit, vagy sem.

Egyébként értem én, hogy Draskovics nem állhatott elő olyan magyarázattal, mint "Hát, én tényleg hülye vagyok mindenhez", vagy "Már nincs senki a hátam mögött, az eddigi munkásságom pedig annyira súlytalan, hogy a legenyhébb tavaszi szellő is kilométerekre sodor el".

De ennél a nyilvánvalóan hülye indoknál kitalálhatott volna egy jobbat is. Mondjuk azt, hogy mivel az Mszp most valószínűleg megy ellenzékbe, ellenzéki politikusnak lenni pedig nem annyira kifizetődő, mint miniszternek, ezért elhagyom a süllyedő hajót, és megpróbálok valami tényleges munkát végezni.

21 komment · 2 trackback

Címkék: mszp szerintem draskovics tibor hülye nyilatkozat

A bejegyzés trackback címe:

https://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr751570640

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A hajó süllyed. A menekülés megkezdődött. 2009.12.03. 15:14:06

Hétfőn a parlament megszavazta a költségvetést, ami azt jelenti, hogy a választásokig már nincs nagyon szükség a "koalícióra". Vajon jót tesz-e Magyarországnak, hogy a kormány arra rendezkedik be, hogy a választásokig úgy-ahogy elbukdácsoljo...

Trackback: Benedek jelenség 2009.12.03. 13:39:44

Melyik RT-ben eshet meg az, hogy az igazgatóság leváltja magát, majd a részvényesek kifejezett tiltakozása ellenére új igazgatóságot jelöl ki önhatalmúlag? Egyikben sem, de mindez nem az ő hibájuk. A miénk. Mert hagyjuk és elvárjuk, hogy mindent...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr.kakaósbögre 2009.12.03. 13:39:13

Őszintén szólva a helyében hazamennék Izraelbe.

bugkiller 2009.12.03. 14:00:40

Ez a Drazsé már évekkel ezelőtt a KSZF-ben is közröhely tárgya volt. Egy igazi, hülyeségében egyedi és remélhetőleg példátlan fasz... Dunába vele.

ebfül 2009.12.03. 14:23:06

Most majd máshol lopja a pénzt. Nyilván nem utolsónak akart tavasszal lelépni. Megy, amíg még mehet. A patkányok nem így szokták?

darnmarquee 2009.12.03. 14:32:45

izrael? dunába vele? akkor ti most jobb miniszterek lennétek? kétlem. nekem sem szimpi, de ti ugyanazt a színvonalat hozzátok. bye bye európa!

Kármentő 2009.12.03. 14:32:51

Drazsé olyan kretén, hogy fölösleges így vagy úgy cikizni. Tehetségtelen senkibe minek belerúgni ? Agyampultált beteget gondozni kell, nem megmosolyogni...

Kármentő 2009.12.03. 14:34:55

hőte - Drazsé apád?

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.03. 14:43:07

"mindkét nevünk nevet" Hö?

Javítsd! ;)

baliquez 2009.12.03. 15:08:12

Lemondása tragikus veszteség, de nézzük a jó oldalát: nem jár neki többé testőrség, mentelmi joga sincs. Az tuti hogy ha meglátom gyalogolni akkor elcsapom autóval.

Werwolf 2009.12.03. 15:25:33

Drazset gyakran latni a rozsadomb centerben, ahol egyebkent Nyers elvtars is fel szokott bukkanni, meg Gal elvtars is.
Ott lehet oket leköpni, kinevetni, stb.
Nyugdijig nyilvan elvigyorog, nyaladzik meg par evet a PWC-nel, ott valszeg vigyaznak arra, hogy sok kart ne okozzon. Vörös segely.
Davidibolya elvtarsnot a Fenyogyongye etteremben lehet leköpni.

arvisura · turoczi.blog.hu 2009.12.03. 15:37:55

Ez a Rákosi mutánsfeltuningolta a cigányok körüli jogi bástyát és szétverte a tisztességes magyarok védelmére kelő gárdát. ilyen az MSZP, egy csira KISZ-esre futotta "igazságügy"-ben. Valaki igazíttassa meg a fogsorát:))

dr.kakaósbögre 2009.12.03. 15:41:19

@Werwolf: kösz az infót,tudok egypár embert aki csak úgy l'art pour l'art megtenné...mindenféle politikai háttér nélkül...
Egyébként azért valami a javára írható: 500 éve nem volt ilyen egyetértés a magyar nemzeten belül mint amit ő(is)idézett elő áldásosnak nemigen nevezhető tevékenységével...:)

Werwolf 2009.12.03. 15:45:11

@kakaósbögre:
igazad van, de ezert tobb langlelku elvtars is kuzdott vallvetve a nagyformatumu iranyitasa alatt, de mar elotte is.

BKV - Önnek megyünk 2009.12.03. 15:54:42

egy ulyevel kevesebb, csepp a tengerből

dr.kakaósbögre 2009.12.03. 15:58:48

Persze de valakit ki kell emelni,és akárhonnan nézem a többi "lánglelkű elvtárs" legalább következetesen hazudott.
Mindenki kedvenc Drazséja még erre sem volt képes.
Egyébként már az is valahol egy eredmény hogy képes volt megelőzni Bajnait a népszerűtlenségi toplistán..:)

Werwolf 2009.12.03. 16:30:50

@kakaósbögre:
nehez elkepzelni olyan toprongyot, aki egy ilyen univerzalisan alkalmatlan szarjankot (mint drazse elvtars) szeretni tud.
mamaja talan?
vagy az mszmp-s party babe, akire lecserelte az oregecskedot?

Werwolf 2009.12.03. 16:31:23

egy elet a nepert...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2009.12.03. 17:15:30

@Krajcs:

köszi, javítva

@hamlet79:

Draskovics indokolt, de hamár indokol, akkor tehetné kicsivel normálisabban is

dr.kakaósbögre 2009.12.03. 18:22:27

@Werwolf: van egy olyan érzésem hogy az anyja az első szoptatáskor felajánlotta neki hogy legyenek csak barátok...:)

tlac 2009.12.04. 09:57:16

RC-ben Baja elvtársat is le lehet köpni, meg Sucit is amikor épp ráér. Drazsé igazi szimboleúma a Megyó-Fletó-Baynau korszaknak. A Jolly Joker típus, mindenhez ért, de nem sokat. A permanens terrorista veszély azzal együtt félek nem az ő eredeti találmány, lehet csak átvette más képzettebb elvtársaktól.
süti beállítások módosítása