Bár még relatíve messze van április 11-e, de már forrnak az indulatok. Nem arról, hogy hova ikszeljünk majd a szavazólapon, hanem arról, hogy ikszeljünk-e egyáltalán. A jellemző vélemény szerint igen, ikszeljünk, de a továbbiakban nagyon fals érvelést alkalmaznak.

Itt van először is Miklósi Gábor a Befogott orral, halkan anyázva című cikkel. Azzal a cikkel, amellyel első olvasatra akár egyet is lehetne érteni, azonban második olvasatra már eléggé Mszp (esetleg Mdf) propaganda íze van. Azt mondja Miklósi, hogy:

Csakhogy ilyen választói  preferenciákkal jelenleg nincs kire szavazni: nincs olyan, a parlamentbe jutásra esélyes párt, amelyik megfelel ezeknek a szempontoknak.

Ebben tökéletesen egyetértek vele. Majd így folytatja:

Mégsem engedhetjük meg maguknak azt a luxust, hogy nem megyünk el választani, mert ezzel felértékelődik a rosszabb alternatívákra adott szavazatok súlya.

A mondat első felével még mindig egyetértek, de a magyarázattal már nem. Miklósi végkövetkeztetése pedig így hangzik:

A képviseleti demokráciát és a hatalmi ágak egyensúlyát fontosnak tartó liberális szavazó tehát kénytelen lesz mégiscsak vagy az MSZP-re, vagy az MDF-re szavazni. (...) A választásig hátra lévő időben kénytelenek leszünk patikamérlegen méricskélni, hogy melyik párt mit mond a Jobbikról, a Fideszről, a kétharmadról. Aztán a kárminimalizálás jegyében majd elmegyünk, és befogott orral, halkan anyázva behúzzuk az ikszet valamelyikre. Már most hányingerem van az egésztől.

Az egyik - most éppen Index címlapos blog pedig így fogalmaz: 

Hogy mit tehetünk? Semmit. Pontosabban egy valamit, fogjuk magunkat, és elmegyünk szavazni. Mivel kis hazánk még nem jutott el odáig, hogy kollektívan küldjük el a búsba az elmúlt 20 év brigádjait, hát jelöljük meg a B-t, és irány az urnákhoz, kiválasztva a szerintünk kisebbik rosszat. Hogy miért? Mert csak ebben az egy esetben vonhatjuk majd őket kérdőre, hogy hát rendben, pofont kaptunk, de hát cukrot ígértek, most akkor hogy is van ez?

De persze lehet otthon is maradni, mondván, hogy „én már kiábrándultam az egészből”. De aki meg nem megy el, az ne is hőbörögjön az elkövetkező 4 évben, mert a lehetőség számára is adott volt.

Először is hadd szögezzem le mégegyszer: igenis, fontosnak tartom, hogy minél többen menjenek el választani. De ezt a befogott orral való kárminimalizálást már annál inkább károsnak tartom. A választáson való részvétellel a választó nem csak egy szavazatot ad le arra a pártra, amelyiket kormányon szeretné, nem csak egy szavazatot ad le arra a képviselőjelöltre, akit az Országgyűlésben szeretne látni, hanem véleményt is nyilvánít. Ha az egyik pártra szavazol, akkor arról nyilatkozol, hogy egyetértesz az adott párt által meghirdetett programmal. Ha adott pártnak nincs programja, vagy csak populista ömlengés az egész, akkor arról nyilatkozol, hogy ezzel értesz egyet, közvetve pedig arról, hogy vagy fogalmad sincs arról, hogy mi történt ebben az országban az elmúlt években, vagy pedig arról, hogy nem érdekel. (És igen, szerintem egy adott pártra leadott voks inkább árulkodik arról, hogy nem érdekel mi zajlik az országban, mint a le sem adott voks).

Ebben a kontextusban pedig a 'de hát választani kell' kifejezés értelmét veszti. Nem, nem kell. Jelenleg inkább véleményt kell nyilvánítani. És ha Miklósinak az a véleménye, hogy nincs olyan párt, amelyre nyugodt lélekkel tudna szavazni, akkor bizony élni tud az érvenytelen szavazat lehetőségével. Nemcsak ő, hanem mindenki.

A választás, egy vélemény kinyilvánítása nem jelenti, mert nem jelentheti a kárminimalizálást. Ahogy egy két hete döglött patkány teteme és egy tál három napig napon érlelt tál genny sem jelent tényleges lehetőséget unaloműző dolgok közti választásban, úgy a parlamenti választásokon sem kell mindenáron leadni érvényes szavazatot. Lehet mondani nyugodtan: 'Na, ne nézzetek már hülyének!'

Az állampolgárokat ugyanis választó jog illeti meg. Ismétlem jog. Nem kötelezettség, jog. Semmilyen jog nem tartalmaz olyan kényszert, hogy élni is kell vele, legfőképp olyan kényszert nem tartalmaz, miszerint az elvárásoknak megfelelően kell élne vele. Élni kíván ezzel a jogával? Igen? Mi módon? Aha, érvénytelen szavazattal. Kérem, tessék befáradni a szavazófülkébe, és az Ön által kiválasztott módon érvényteleni a szavazólapot.

Végezetül a kárminimalizálásról csak annyit, hogy egy étteremben sem a legkevésbé rossz fogást próbáljuk meg kiválasztani, hanem a lehető legjobb kiválasztására törekszünk. Ideje lenne ebben az országban végre mindenkinek felnőnie egy kicsit, és a szavazófülkében pár pillanatra elnyomni a gyermeki énjét, józan, felelős, döntésképes felnőttként viselkedni, legalább az ikszelés idejére, és nem gyávaságból, vagy félelemből valaki ellen ikszelni, hanem kiállni valami mellett, és aszerint ikszelni.

A kárminimalizálásra való törekvés félelmet jelent. Félelmet a potenciális, illetve a már most győztesnek gondolt féltől.

De ahol félelem uralja a választói magatartást, ott nem, vagy csak alig beszélhetünk demokráciáról. Szerintem.

Úgyhogy a mostani választás tétje már nem csak az, hogy ki kerül kormányra. Most már az is, hogy elhisszük-e magunkról, hogy képesek vagyunk felnőtt módjára viselkedni. Hogy elhisszük-e, hogy a magyar demokrácia még menthető, még működőképes lesz. És nem a politikusoktól válik egy demokrácia működővé, nem, egy demokráciát inkább az emberek, a választópolgárok, egy adott ország lakói működtetnek.

(Megjegyzés: Jelen bejegyzés szerzője április 11-én érvénytelen szavazatot fog leadni. Jelen bejegyzés szerzője ezt gondolja a legjobb megoldásnak. Függetlenül attól, hogy kétségei vannak, vajon igaza van-e. De jelen bejegyzés szerzője abban nem kételkedik, hogy nem ikszelni, hanem dönteni kell április 11-én).