Veszélyes dolog közlekedni. Akár biciklivel, akár autóval. Ezt megtapasztalhatta múlt kedden az a biciklis futár is, akire fegyvert fogtak egy kisebb közlekedési incidens során. Az első beszámolók szerint egy parlamenti képviselő hadonászott a fegyverrel, a Népszabadság nagyon hamar ki is derítette, hogy - miért is nem lepődünk meg? - egy Fideszes képviselőről van szó. Kontrát persze rögtön cáfolt, és a dolgok jelenlegi állása szerint teljes joggal, hiszen, ahogy most kinéz, inkább egy korábbi Mszp-s képviselőről van szó.
Vadász János úgy nyilatkozott, hogy semmi gond, hiszen a fegyver nem engedélyköteles, ráadásul még csak meg sem volt töltve. De ki a francot érdekel ez???
Itt nem arról van szó, hogy feltételeznénk, hogy Vadász bárkit is le akart volna lőni, hanem arról, hogy egyáltalán elővette a fegyverét egy ilyen közlekedési afférnál. Ez megint az a "parlamenti képviselő vagyok, nekem mindent lehet, ne állj az utamba, te büdös kis féreg" attitűd, még akkor is, ha Vadász csak volt képviselő és államtitkár.
Írhatnánk azért Vadász számlájára egy jópontot, hiszen önként jelentkezett. Aha, öt nap elteltével. Addig vajon hol járt? Az őserdők legmélyén, ahol még a madár sem jár? De foglalkozzunk inkább csak a nyilatkozatával.
Azt mondja Vadász, hogy nem is volt megtöltve a fegyver. De ez az információ gondolom nem volt ragasztószalaggal a fegyverre erősítve. Miféle védekezés ez? Mivel nem tudja megindokolni, hogy mi a francért kapta elő, ezért ilyen baromságokkal rukkol elő. Tanácsom minden potenciális késes gyilkosnak: a bíróság előtt védekezzenek majd azzal, hogy az a kés kb. három hónappal korábban lett utoljára megélesítve, és azzal már egy csirke nyakát sem lehetne elvágni.
Ja, hogy nem engedélyköteles a fegyver? Na, és akkor mi van? Akkor úton - útfélen hadonászni kell vele, és megfenyegetni azt, akinek nem tetszik a pofája? Amerikában van ilyen szokás. Ott hamar előkerülnek a fegyverek, méghozzá a töltött fegyverek. De ez itt Európa nem Amerika.
Persze rossz belegondolni, hogy mi lett volna, ha már itt van Amerika. Egy amolyan 'Összeomlás'-beli Michael Douglas-es ámokfutás? Még akkor is, ha Vadász nem omlott össze, mindössze parlamenti képviselő (volt)?