Van az a mese, vagy mondás az okos és a buta pásztorról, miszerint az okos pásztor jól tartja a nyájat, hogy rendszeresen tudja nyírni a birkákat, a buta meg nem, ezért az ő birkái elpusztulnak. Na, ezt kéne a kapolcsiaknak jól az eszébe vésni. Persze, tudom én, ha az ember elmegy fesztiválozni, akkor fesztiválárakkal fog találkozni. Tehát már meg sem lepődök a négyszáz forintos hamburgeren, a hétszáz forintos gyroson, vagy a háromszáz forintos palacsintákon. Az, hogy a korsó sör sok helyen csak négy deciliter, ugyan kiben mozgatja meg az öntudatos vásárlót? Még mindig inkább a négy deciliter tiszta sör, mintsem "feljavítsák" egy deci vízzel. De a mai kapolcsi élmények egy kissé betették a kaput.
Monostorapátiban indult az idei völgyezésünk, ahol az ismerősöm egyik kedvenc kocsmája van. Ott rendben is volt a dolog, Kőbányai sör kettőnyolcvanért (vagy kettőhatvanért? Erre már nem emlékszem), de hát fesztivál van. Utána irány Taliándörögd (sátorozni ötszáz forint per kopfért lehetett, ez tulajdonképpen még olcsó is), konkrétan a Katica büfé, ami az én kedvenc helyem. Sok ember van, a dolgozók pörögnek, annak ellenére kedvesek az emberrel, hogy előző nap/éjjel a kultúrára vágyó fiatalok egy része teljesen hazavágta a férfi wc-t, és valaki magával vitte a női wc kulcsát. A sör kettőnyolcvan, a korsó csurig, nem is tűnik vizezettnek, melegszendvics kettőhatvan, drasztikus (erős pistás, finom volt ám) hamburger háromhetven, de hát fesztivál van. Mondjuk a gondok már tegnap(szombat) este elkezdődtek, mert a Lajkó Félix koncert élvezhetetlen (és láthatatlan) volt a rossz hangosítás és a tömeg miatt. De gondoltuk ez van, így jártunk, szerdán majd legalább Manu Chaot élvezni tudjuk a Szigeten, Lajkót meg megnézzük valahol máshol. Úgyhogy irány a sörsátor!
Ma (vasárnap) úgy gondoltuk, hogy azért még jó alaposan szétnézünk Kapolcson, mielőtt eljövünk. S ha már ott voltunk, akkor fogyasztottunk is. Na, ez volt a baj. Először a Csipszer nevű kocsmába mentünk, ahova régi emlékek fűznek minket, legelső völgyezésünk során ebben a kocsmában töltöttünk el több órát, miközben Ki nevet a végént játszottunk és hihetetlen jól szórakoztunk közben. Kölcsönözhető játékok már nincsenek, kifejezetten bunkók a felszolgálók sem voltak, de azon óhajunkat, hogy egy korsó és egy pohár sört szeretnénk fogyasztani már nem teljesítették, mivel: "Nem tudunk pohárral csapolni."! Aha, gondolom az éjszaka a pohárcsenő manók jártak arra. Hosszú szájhuzogatás és eredménytelen kompromisszum keresés ("Mi lenne, ha a korsót csak félig csapolnád?" és társai) után lett belőle két korsó sör, csak elfogy mindkettő. No, de ez délután kettő körül volt, és én aznap még nem ettem semmit, gondoltam, hogy azért valamit mégiscsak kéne, mert éhgyomorra sörözni nem jó. Ok, legyen sült kolbász, négyszáz forint, aránylag kockázatmentes, hiszen azt elrontani nem lehet, legfeljebb nem lesz olyan nagy adag. Hát tévedtem. Aránylag nagy adag volt, viszont a sült kolbászt is el lehet rontani. Tehát eleve lecsókolbászból készült, aminek kilója a boltban négyszáz forint, de mindegy, mert fesztivál van, viszont egyáltalán nem volt megsütve. A belseje. A külső, kb. három mm-es régeggel nem volt gond, az korrekten meg volt sütve, csak sajnos az volt a kisebbik része. Ezek után úgy gondoltuk, hogy egy életre kicsipszereztük magunkat (ráadásul ott volt valami zsírhülye tag, valami zsírhülye eszközzel zsírhülye hangokat adott ki folyamatosan, és élvezte, hogy mindenkit halálra idegesít) szétnéztünk a kézműves részen.
Semmi szokatlan, a szokásos fesztiváltárgyak a szokásos fesztiválárakon + 20%. Ezek után az ismerősöm kitalálta, hogy ő is éhes, sőt meleg ételre vágyik, úgyhogy elindultunk megint. A következő dolgokat láttuk: Palacsinta kettőkilencvenért (és itt még sor is volt!), egy tenyérnyi kövön sütött pizzaszerű, de nem pizza nevű valami, a legolcsóbb hatszár forint körül volt. (Lángost nem is néztünk, az már híresen drága) Végül kikötöttünk az óvóda kertjében kialakított kajáldában. Na, az se volt semmi. Tökfőzelék ötszáz forint, úgyhogy el lehet képzelni, hogy minden más mennyibe került. Végül is az ismerősöm választása valami zöldséges kajára esett. A zöldségek talán még rendben is voltak, viszont a köretként adott krumplik belseje teljesen nyers volt. Mindez nyolcszáz forintért, a fele ott is maradt. Mindezt azzal tetézték, hogy mikor kértünk sört, közölték, hogy csak barna van. Négyötvenért. Amiből persze csak négy deci egy korsó. Én megértem, hogy félnek, hogy rajtuk marad, de az elfekvő készlettől való megszabadulásnak más módja is van, mint hogy lenyomjuk a vevő torkán. Esetleg egy kicsit lenyomjuk az árát. Nem kell sokkal. Négyötven helyett esetleg csak háromhetvenért kellene adni, talán többen szavaznak a barnasörre. Mi voltunk tehát a birkák, de szomorúan(?) jelentem, hogy az idén végleg "megdöglöttünk". Legalábbis a kapolcsiak számára, mert jövőre, ha megyünk, akkor Kapolcson csak át fogunk utazni.
Viszont innen küldöm köszönetemet a tapolcai Park büfé pultoslányának, aki nagyon kedves volt és hatalmas mosollyal az arcán szolgált ki minket. (Tudom, ingyenreklám, de megérdemlik) Ja, és küldöm mindazoknak is, akik felvettek minket, így idén nem esett meg az a szégyen, hogy gyalog kellett volna megtenni a Monostorapáti - Kapolcs távolságot. Külön köszönet annak a három fiatalembernek, akik a Monostorapáti után felvettek és elvittek Tapolcára, egyébként még lehet, hogy mindig ott gyalogolnánk, és nem értük volna el a vonatot. A vonatozás megint egy vicces sztori volt, de abba inkább már nem kezdek bele.