hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Végre vége van

2007.08.15. 16:51 Vérszegény éjszakai dúvad

Mármint a Szigetnek. Azt hiszem ez volt az első év, hogy örülök ennek és az utolsó év, amikor huzamosabb időt töltöttem kint. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom mondani, de hiányoznak a mindig részeg és állandóan kéregető pánkok.

 Nem szerettem őket, amíg ott voltak, kissé unalmas volt, hogy a Szigetre vezető rövidke úton is legalább 37-szer próbáltak meg tőlünk pénzt kérni. Aztán ahogy mentek egyre feljebb a jegy- és italárak, szépen lassan kihaltak a Szigetről. Csak az a baj, hogy eltűnésükkel párhuzamosan sokkal több olyan dolog, jelenség jelent meg a Szigeten amit nem szeretek.

Itt van például a nagyszínpad. Tényleg szükségünk van nekünk arra, hogy külföldi világsztárok nevesebb zenekarok itt pihenjék ki a fáradalmaikat? Pink koncertjén majdnem elaludtunk, valaki mondjon még egy fesztivált, ahol a Madness még nagyszínpados lehetne; a Faithless alatt a magunk részéről snapszeroztunk egy jót, Kispálra már ki sem mentünk, akik kint voltak azt mondják nem volt jó, de mit kell ezen csodálkozni, Lovasi mára már jellemzően megfáradt, inkább ezer 30Y koncert, mint egy Kispál; a továbbiakban pedig véglegesen hanyagoljuk a nagyszínpadot, mert mostanában ideösszpontosulnak a Sziget legszarabb bulijai.

No, de mindez semmi, mert az idén sikerült a kisszínpadokat is tökéletesen elszúrni. A blues színpad szinte teljesen élvezhetetlen, mert kb. 50 méteren belül van az egyik szórakozóhely terasza, a hírcsatorna sátra és a blues színpad; így jó kis blues helyett inkább kakofóniát kapunk; de ugyanez a helyzet a világrekord kísérlet helyszínénél is, ahova kb. még három helyről zúdul a hangözön, élvezhetelen ez is, pedig aranyos helyszín, mert nemegyszer előfordul, hogy az együttes sokkal részegebb, mint a közönség, de legalább a lelkes amatőrök mindig egy amatőr, de lelkes koncertet adnak.

Aztán itt vannak az italok és az ételek. A szigeti sör mindig is arról volt híres, hogy hamar megdöglik, idén is többször inkább kiöntöttem egy fél korsó sört, mert eltűnt belőle minden buborék, maradt a sima, sárga, ihatatlan lötty, isten se tudja mennyi alkoholtartalommal, a dobozos meg drágább, mint a csapolt, én nem tudom, hogy miért jobb az, ha inkább műanyagot szemetelünk, mintsem fémdobozt; a borral is vannak problémák, egyik este kb. hat darab 3:2-es arányú boroskólát iszok meg, de ennyi erővel ihattam volna ásványvizet is, pedig direkt döntöttem a bor mellett, mert hideg volt az este.

Egyszer meglátogattuk a bécsi hotdogost, megkérdeztük, hogy miért bécsi, a néni azt válaszolja, hogy ez kétszáz éves bécsi receptúra, ezen jót mulatunk, aztán egy ismerősöm elárulja, hogy azért bécsi, mert bécsi kolbászt tesznek bele, a sztorin jót mulat egy lávaköves hotdogos is, egész addig, amíg azt mondjuk neki, hogy nem is lávakövön süti a virsliket, ezen felháborodik, azt mondja, hogy azok az izék márpedig lávakövek, legyen neki, mi úgysem veszünk sem ilyen, sem olyan hotdogot; vettünk viszont tortillát, kár volt; vettünk mexikói croissant, ami jó volt; vettünk csilis-tejfölös-sajtos lángost, ami szintén jó volt, de bitang drága; nem vettünk még: kis üveg/fém/műanyag mütyűröket, nagy üveg/fém/műanyag mütyűröket, grafológiai elemzést, cd-ket, sapkát, sálat, napszemüveget, sörösdoboz-tartós sisakot, cipőt, csizmát, nyakbaakaszthatós dolgokat, amire akár egy félliteres műanyag palackot, mobilt, kulcsot, kulacsot, isten tudja még mit lehet akasztani, pólót, túró rudit, pénzt fel az automatákból, nem hennáztattunk, nem tetováltattunk (voltak kint az idén egyáltalán?), és még ezernyi dolgot, ami volt kint ugyan, de lényegesen drágábban, mintha nem a Szigeten veszi az ember, és ahogy az ismert szlogen mondja: hülye azért nem vagyok.

No meg a vendégsereg. Sok a külföldi, amivel nekem mindössze annyi a bajom, hogy mániákusan angolul akarnak beszélni, amely nyelvet én nem bírom, még a németek is angolul szólnak hozzám, így jellemzően velük sem kerülök kommunikációs kapcsolatba, pedig németül egész jól beszélek; a sok külföldivel párhuzamosan pedig szorulnak ki a magyarok, szinte felemelő volt legalább a söröspultoknál a magyar szót hallani, ismerőseim (már aki kijutott idén a Szigetre), is lamentálnak ezen, pedig ők sem azok a kifejezett MIÉP szavazók; de hát mit lehet tenni, a Sziget már csak a külföldiekből tud megélni, ők jelentik a fizetőképes keresletet; amit viccesnek tartok az az, hogy idejönnek egy hétre, dagonyáznak a sárban, aztán hazamennek és visszabújnak az öltönyükbe, egyszer valószínűleg elmegyek egy külföldi fesztiválra, mondjuk egy németre, ott vajon hogy viselkednek a németek?

A napijegyek is a vicces kategóriába tartoznak. Ha jól tudom, akkor nyolcezer forintba került egy napra a Sziget. Gerendai a mai Metróban nyilatkozta azt, hogy eső miatt hétfőig egyszer sem volt telt ház a Szigeten. Nos, azért szerintem a helyes megfogalmazás igy hangzik, hogy az eső és a napijegyek ára miatt nem volt teltház. Tudom én, hogy nyolcezert forintért akár három-négy világsztárt nevesebb külföldi zenekart is láthatunk, akiknek egy koncertjére több lenne a belépő, de ott vérprofi hangosítás mellett vérprofi showműsort kapnánk az arcunkba, ellentétben a Szigettel, ahol ez gyakran hiányolható. Egy ismerősöm - családos ember egy tizenéves kamasszal - mondta, hogy kimennének ők, de a három jegy már eleve huszonnégyezer forint, úgyhogy maradnak otthon.

Meg lehetne említeni még sokmindent, de nem teszem. Talán már érthető az a kijelentésem, hogy hiányoznak a folyton részeg és mindig kéregető pánkok. A Sziget elindult egy ötletből, képviselt volna valamilyen eszmét, irányultságot, mára mindez eltűnt.

A "Kell egy hét együttlét" szlogent már évek óta nem emlegetik, maradt helyette a "Kell egy hét..." Micsoda is?

De hogy a végére valami jót is írjak: idén felfedeztük a Sonar és a Zuboly nevű együtteseket. Jók. Keresni fogjuk őket a programmagazinokban.

39 komment

Címkék: sziget mulatozás

A bejegyzés trackback címe:

https://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr38140692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beautyqueen 2007.08.15. 18:26:43

Minden szavaddal egyetértek, kivéve az utóbb említett 2 zenekart, őket még nem ismerem. :)
Aki még nem is él olyan full rossz anyagi körülmények között, mint sokan ebben az országban, az is meggondolja, kiadjon e nyolcezret azért, hogy ugyanazokkal a haverokkal és sokezer külföldivel lődörögjön a Sziget utcáin és igya a - ha nem is felvizezett - meleg piákat, jég és citrom nélkül, mert az persze nincs. Ha azt mondom, talán csak 5-6 koncert érdekelt az egész programból (azok is magyarok) akkor az nem kizárólag engem minősít.
De ez is megvolt és jövőre meg majd biztos másképp lesz, pláne, hogy látom most az indexes hírek között, hogy buktak egy kicsit az idein a szervezők.

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2007.08.15. 18:45:02

A Manu Chao naggyon jó volt.
Egyébként igazad van.
És az a baj, h a sok-sok külföldi a legrosszabbat hozza ki magából. vagy éppen a legrosszabbat hozzák el magukból, otthonról, vagy valahogy így... Már naon untam őket és az értelmetlenségeiket. na mindegy. Jövőre végre elmegyek voltra, az kisebb. Idén efott jó móka volt (kicsi, poros, de nyugis és mókás)

Ishi 2007.08.15. 18:59:22

Az írás jó, bár én még ennél is rosszabbnak látom a helyzetet. Már az elmúlt két évben is győzködtem magam, hogy ennyi áldozat még belefér csak legyen Sziget, azonban idénre már betelt a pohár, nagyjából idegennek éreztem magam. Távolról nézve, kicsit objektívebben viszont nagyon elkeserítő volt, hogy mennyire elkurvult az egy hét együttlét. Egyrészt lenyilatkozzák a szervezők nagy büszkén, hogy mennyi külföldi vett elővételben hetijegyet. Ezek a fiatalok le se szarják Magyarországot, egy helyet keresnek ahol lehetnek annyira állatok mint otthon sosem, ki sem jönnek a Szigetről úgyhogy nem gondolom, hogy az állami támmogatást rájuk kellene pazarolni, viszont arra kiválóan alkalmasak, hogy felvigyék az árakat. A kisebb színpadokon fellépő amatőröknek is sokkal jobb biztos, ha minél több külfödi előtt játszanak :-( Másrészt pedig a kevésbé szerencsés anyagi körülmények közt élők kiszorítása olyan jól sikerült, hogy nyoma sem volt már tömegnek, hangulatnak. A Diáksziget elmúlt, keresni kell újabb lehetőséget szerencsére van még néhány kisebb költségvetésű buli. Azt azért remélem senki sem hiszi el, hogy a Sziget veszteséges, amikor ezzel jönnek ott szakad el nálam a cérna, van pofátlanság amit nem tolerálok! Jövőre maximum egynapi látogatóként megyek. Szomorú vagyok. De legalább volt 15 jó évem Remélem minden egyetemista örül, hogy egyre nyílak a golfpályák és a yahtkikötők, megannyi lehetőséget adva a sportolásra és a szabadidő eltöltésére.


Ui: A kisszínpadok élvezhetetlenné tételét magam is pont így gondolom

madz 2007.08.15. 19:17:29

heló
kb megértem a problémádat, a sziget tényleg nem az már, mint régen, és a kéregető punkok emléke bennem is nosztalgikus érzéseket kelt
de szerintem a sziget volt már rosszabb is, én örülök neki, hogy bizonyos túlkapásokon (pl pár éve egy "sun city" nevű rész) sikerült túljutni, nem is beszélve arról az időszakról, amikor pepsi-sziget volt a neve, akkor nem is volt kedvem kimenni
a külföldiek közül néhányan tényleg idiótán viselkednek, de nekem mindig sikerül összefutnom olyanokkal, akik teljesen normálisak. idén egy francia csapat volt teljesen szimpatikus, ők salif keita miatt jöttek, és napközben megnézték a várost is, nagyon tetszett nekik.
és annak is örültem, hogy az inkalosok valahogy már nem annyira taplón dolgoznak
persze ez mind csak személyes benyomás, lehet, hogy épp csak jókor voltam jó helyen

proci 2007.08.15. 19:28:06

a hangosítás nagyon rossz volt. a metal hammerre 2/10et adtam magamban átlag alapján, és a wan2nak/arany ászoknak ezt is sikerült alulmúlni. amikor within temptationon kívül élvezhetőbb volt a csaj hangja, akkor buktam ki igazán. bár napalm death is átcsúszott zörejbe.

kaja lehetett volna melegebb. sör megint 0.4es korsóban, idén már nem töltötték csurig. de már lehet kapni dobozost is, és nem csak egy helyen, mint tavaly. kevésbé fesztiválfíling de kevésbé is lötyélik ki.

franciák voltak dögivel:) amikor reggel8kor a sátor fölött friszbiztek, akkor kedvem lett volna szétcsapni őket:). meg amikor éjjel3kor a sátor mögött kellett bajos ügyeiket elintézni, túlharsogva az iwiwet és romasátort. egyébként a barátommal akivel kint voltunk, fogadtunk... ha franciával találkozunk először, ő hozza az első kört, egyébként én. 5ször kezdett ő...:)

a biztonsági őrök sokat fejlődtek (teljesen normálisak), a toitoiok és toiforok tisztasága is.

a nagyszínpad felhozatala általában a koncertekig erősnek tűnt, külföldi fellépők jórésze alibizett.de a csapdától az első értelmes koncertet hallottam az utóbbi 5 évben.

a nokia party arénában megint megkeverték az indulási időket, volt, hogy fél1kor még warmup ment. eltűnt a lézersó, meg a táncoslányok is, olyan lepukkant gyár fílingje lett (ez negatívum). hiányzott a cinetrip is, az mindig fless volt.

a két évvel ezelőtti jobb volt, de a tavalyinál (amikor utolsó két nap volt számomra összesen érdekes), mindenképpen jobban sikerült.

és nekem is feltűnt, hogy eltűntek a kéregetők (ketten próbáltak lehúzni összesen) meg pánkok. és tényleg valami a fílingből is...

anonim 2007.08.15. 19:58:51

Sokat gondolkoztam azon, hogy írjak-e ide. De néhány gondolatot azért szeretnék én is megosztani az emberekkel.
1. A HVG több cikke is foglalkozott már az utóbbi egy évben a magyar fesztiválokkal, ill. a Szget kontra más európai nagyobb fesztiválok összehasonlításával. Az ott leírtak jó gondolatok, de nem akarnak a dolgok mögé nézni igazán. Az ár-érték arány egyre romlik a Szigetet tekintve, ez biztos.
2. Én még egyszer sem voltam a Szigeten vendégként, de voltam néhányszor takarítóként, és hát mi is "érdekes" módon voltunk felvéve, mert munkabér-elszámolást azt mondanom sem kell, hogy nem kaptunk. Minden szóbeli megegyezés alapján történt. Lényeg az, hogy fizettek napi 3000 Ft-ot + bentvoltunk ingyen, de nyilvánvaló volt számunkra is, hogy sokat nyernek rajtunk a főnökeink, és bizonyára a piramis csúcsán a legnagyobb a haszon. Ha nem lenne nyereség, akkor nem csinálná a bulit egy vállalkozó, még akkor sem, ha más feszkó pozitívuma fedezné a "legnagyobb durranás" minuszát.
3. Egy fesztivált sokféleképpen lehet finanszírozni. Arra viszonylag kevesen gondolnak, hogy csinálok egy bazinagy bulit x pénzből, aminek egy része lehet "ne kérdezd, honnan van", majd a bevételnél már az egész tiszta pénzként jelentkezik. Még ezért is megéri, nem igaz?
4. Egy ilyen rendezvénynél számtalan módja van a "kedves vevő" sarcolásának, és ezt a sörnél, a lángosnál és ált. mindenhol ki is használják. De hát ilyen a mi kis országunk! Itt mindenki csal, mert évtizedes berögződésekről van szó, csak a slusszpoén az, hogy még kevesebb lett a gát, a korlát a "módszerváltás" után!
5. A külföldiek ezt észre is veszik, tudják, de nekik még így is megéri! Nekünk már annyira nem.
Aki külföldiként idejön, az sok pénzből nem garasoskodik. Mi ált. jóval kevesebb pénzből élünk, ezért sokkal hamarabb nehezményezzük, hogy szemforgatóan magasak az árak. Szerintem a Szigeten sem az országimázsunkat építjük, és a magyar vendégszeretet vendéglátós vállalkozói szinten legjobb esetben a falusi turizmusnál, vendégházaknál eshet le egy külföldinek.
Ez a hozzáállás nem lesz jó, ha továbbra is ilyen marad!

bbbb 2007.08.15. 20:01:56

"Ezek a fiatalok le se szarják Magyarországot, egy helyet keresnek ahol lehetnek annyira állatok mint otthon sosem"

Na, ilyet felvidéki nyugger értelmiségben láttam debreceni kiránduláson. Az egyik koliban szálltak meg. Hát ilyen borzalmas tahó állatokat én még fiatalban-egytesmistában nem láttam, pedig.
Szóval en nem jelent semmit a világon.

bbbb 2007.08.15. 20:03:23

egytesmistában=egyetemistában
Szóval en = Szóval ez

Nyikos János (törölt) 2007.08.15. 20:08:31

már '96-ban is csak berángatni tudtak a haverok, magamtól nem mentem volna be már akkor sem

fotelfingo 2007.08.15. 20:58:24

sokat gondolkoztam azon, hogy írjak-e ide.

morpho 2007.08.15. 21:29:21

Ezt egy évvel ezelőtt írtam,de sajna lehetett volna most is.

Kell egy hét,hogy költsd a lét

Tulajdonképpen köszönettel tartozunk két úriembernek, név szerint Gerendai NullSzalldó Károlynak, valamint Müller SzázBolha Péter Sziáminak, amiért valamikor a 90-es évek elején ajándékoztak Budapestnek egy olyan rendezvényt, amelyhez hasonló korábban még mutatóban sem volt Magyarországon.

Az egész történet középpontjában a zene állt, a színvonalas koncertek és az a bizonyos, sokat emlegetett együttlét. A morpho el nem tudta volna képzelni, hogy akárcsak egy percet is kihagyjon ennek a remek rendezvénynek a forgatagából és aprópénzzel a zsebében szállt le a hévről, hogy legyen mit elosztogatni a bejáratig lejmoló punkoknak.

Az összeomlás első jelei a korábban kanalas orvosságként is alkalmazott üdítőital-gyártó cég megjelenésével tűntek fel. A buborékos üdítő esetünkben nem volt jó gyógyír. A koncepciót persze értem: a biztos szponzori háttérrel leegyszerűsödik a szervezés, és kisebb a kockázat. Csakhogy a fent említett urak arról feledkeztek el, hogy abban a pillanatban, amint beengedjük egy zenei fesztiválra a nagytőke nevű úriembert, az illető öt perc alatt ráteszi a kezét az egészre. Ez mára odáig jutott, hogy már csak a zene és az a bizonyos együttlét nincs jelen, ezt leszámítva azonban minden, aminek semmi köze az eredeti koncepcióhoz.

Az idei fesztivál az előző évekhez hasonlóan már nem a magyaroknak szól, és ez nem csak a véletlen műve. A szervezés tudatosan a külföldi látogatókat célozza meg – teljes sikerrel. Hosszú percekig lehet sétálgatni a szigeten úgy, hogy magyar szót még véletlenül sem hall az ember, sőt, alapfokú német, angol vagy francia nyelv ismerete nélkül már kimenni sem érdemes. A morpho itt rögtön el is bizonytalanodik egy pillanatra: Tulajdonképpen kinek kell az az együttlét? A franciáknak, akik országszerte tobzódnak a jobbnál jobb nyári fesztiváljaik között? A németeknek, akik csak azért utaznak ide, hogy fél áron ihassák magukat seggrészegre – baromira nem törődve azzal, hogy ki játszik a színpadon?

Vagy azoknak a közép-európaiaknak, akik pontosan ugyanezeket a zenekarokat kapják hazájukban is a nyári fesztiválokon, akár Lengyelországban, Csehországban vagy Horvátországban? Ezek a nációk biztosan nem együttlenni utaznak Budapestre – szemben a magyarokkal, akik el sem utaznak. Már a programot is régóta úgy szervezik, hogy magyar ember még véletlenül se ismerjen senkit az úgy nevezett világsztárok közül. Arról nem is beszélve, hogy az egész egy kész átverés show.

A nagyszínpados főattrakciók közül Jovanotti 1999-ben, pályája csúcsán színpadi töltelék volt délután, míg most, hogy már a kutya sem ismeri, és évek óta nem csinált semmit, egyszer csak nagyszínpados megasztárrá változott. A Scissor Sisters és a Palcebo amellett, hogy mindkét zenekar leszálló ágban van, Magyarországon teljesen ismeretlen.

A Rasmus Petőfi Csarnoki koncertjére kétezren látogattak el nyár elején. A Prodigy hat éve nem csinált semmit, mégis beetették nagyszínpadi megasztárnak. A két igazi sztárzenekar a Franz Ferdinand valamint a Radiohead koncertjét az összes többivel egyetemben sikerült a használhatatlan és élvezhetetlen hangtechnikával hazavágni.

A sziget nagyszínpadán fellépni már-már inkább büntetés, mint kuriózum. A Radiohead például olyan pocsékul szólalt meg, hogy a mellettem tomboló német fiatalok vidám náci indulók ordibálásába kezdtek, mert nem tűnt föl nekik, hogy a zenekar már játszik.

Érdemes elgondolkodni, Gerendai Hatezerért Károly tréfás megjegyzésén, miszerint a sziget napijegyekkel ellentétben az Arénában egy világsztár 15 ezer forintba kerül. Ja, csak ott éppen nem kell végighallgatnom az aktuális finn egytálétel receptjét, nem vernek fejbe kétpercenként, és egyetlen biciklit sem tesznek a nyakamba – mindezt hatezerért.

Karesz, neked igazad van.

A morphónak szöget ütött a fejébe számtalan szebbnél szebb gondolat, míg a reptér megállt, a fesztivál haladt. Hogy a retekbe történhet meg az, hogy valaki lemond egy fixált fellépést állítólagos terrorveszélyre való hivatkozással? Hát, úgy lehet, hogy szarik az egészre, és nem is akart jönni igazán. Ez a probléma egyébként szintén többéves hagyományra tekint vissza, kis pannonfesztiválunk az együttlét mellett a lemondás szigete is.

A szervezőket átverte már a Prodigy, a Game, a Coldcut, a Gomez, Femi Kuti, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Egy komoly zenei fesztiválon ezt nem lehetne megtenni, rossz nyelvek szerint a Radioheadet is csak úgy tudták rávenni az utazásra, hogy repülőgépüket egy komplett csillagromboló flotta kísérte. Az egész fesztivál olyan, mintha a taktaharkányi búcsút enyhén felturbózva átköltöztették volna Budapestre, sőt, még kis vöröskakasos nyalókát is lehet kapni.

Egyébként minden van, lángos, dodgem, zsákbanfutás, tibicsoki, napszemüveg, fél orbitrágó – egy valami hiányzik: a zene, ami meg nincs. Azt nem is értem, hogy a sátrakba kényszerített kis színpadokon minek kell délután koncerteket rendezni 10 embernek, azt meg végképp nem, hogy a civil szervezetek, a szigetre települt legfelsőbb bíróságtól a magyar honvédségig, magyarok híján vajon kikhez szólnak? A franciáknak tartanak kiselőadást a magyar jogrendszer bugyrairól, esetleg a németeknek próbálnak bemutatót tartani a magyar fegyverarzenálból későbbi zsíros üzletek reményében?

Szóval, sétálgatott a morpho a nagy külföldi plázában, ami állítólag multikulti, de csak annyit vett észre az egészből, hogy megvásárolható a helikoptertől a koporsószögig minden, a zene pedig mintha nem a hangszórókból jönne. A Danubius rádió aktuális hírei helyett a színpadokon távoli pontokként emberek állnak kezükben hangszerekkel és a jól megérdemelt gázsijukért jól megérdemelt produkcióval látják el ezt a sok szerencsétlen, átcseszett lúzert. Megköszönhetjük mindezt a Gerendai-Müller párosnak: amit adtak Magyarországnak, azt is el is vették tőle.

Schakaal 2007.08.15. 21:55:07

Sajnos egyet kell értenem a negatívumokkal.. Nekem ez volt az utolsó szigetem,. mert tényleg rég nem arról szól, mint régen, pedig hát az első óta csak 3 évet hagytam ki. Most sokalltam be, főleg a hangulat miatt, és amiatt, hogy szinte nagyítóval kellett keresni a magyarokat. Az anagiakról annyit, hogy 1 nap alatt, a Barátnőmet is befizetve, elvertem több mint 30 rongyot, és igazából nincs látszata, egyszerűen nem éri meg. Inkább vidéki fesztekre megyek el, ott legalább megtalálom mindazt, amit a Sziget régen jelentett. A szervezőknek meg lassan "sikerük" lesz, és csak a sznobok, vmint a külföldiek látogatják majd ezt a fesztet, hiába, ők jelentik a bevételt, nem mi... Pedig...

_Dob 2007.08.15. 22:06:22

Amikor én külföldi fesztiválon vagyok, én is jobban elengedem magamat annak ellenére, hogy arany árban van minden. Amikor egy sör 4 euro, akkor azért kicsit más. Így nem meglepő, hogy sok a külfödli a Szigeten.
A Sziget most már valóban túl nagy, mindnekinek meg akar felelni így már nem jó. Sajnos a Soproni Volt fesztivál is kezd ebbe fordulni, de ott még van remény.

P74 2007.08.15. 22:13:32

hmmm de nagyon EU tagok akartunk lenni, most meg zavar egy pár külföldi zenei fesztiválon. Ezt sose fogom megérteni. Valahol olvastam, hogy 500 magyar és 250 külföldi zenekra lépett fel, és valaki nem talált kedvére valót ?! Én nagyon jól éreztem magam, sajnálom,hogy ti nem. Megyek jövőre is..

motor1 2007.08.15. 22:26:49

Mivel nem szokas koszonni, ezert en sem teszem.
Persze mint minden magyarnak, feltunt, hogy keves a magyar a szigeten. Bar en most voltam eloszor, igy nincs osszehasonlitasi alapom, de messze jobb volt a fesztival, mint a hegyalja, vagy akar a volt fesztival. Az hogy nem volt kinn annyi punk, meg csoro magyar, en szemely szerint nem sajnaltam. Hogy gaz-e, hogy csak tehetosebb magyarok johetnek a szigetre abbol is egyre kevesebb, s joval tobb a kulfoldi, nem erzem ugy, hogy ez sujos problema lenne. Sosem tartottam a szigetet egy magyaroknak szant fesztivalnak, mert egyaltalan nem azon a szinten van szerintem.
Az hogy nem elveztetek a fesztivalt, talan magatokban kellene keresni, nem pedig mindenfele kifogasokat keresni.
En nem lattam kulfoldit, aki kikelve magabol orult modjara viselkedett volna, szemben a megszokott magyar virtussal, amibol volt mar eleg reszem, s boven elegem van belole. Lehet hogy en vagyok tul nyugat europai, de semmivel sem bulizunk mi visszafogottabban, akarhol is jarunk a vilagban.
Es egyaltalan nem vagyok naiv, lattam mi folyik a fesztivalon, ismerem a lehuzasokat, de minden pultos normalis volt, a kidobok nem kotekedtek, s vegig biztonsagban ereztem magam, pont abbol kifolyolag, mert a magyar csocselek meg volt szurve, a nyugateuropai csocselek pedig elvolt magaban, nem kotekedtek, mint ahogy az a magyaroknal szokott.

Egyebkent eloszor es utoljara voltam, mert jovore mar nem fogok hunganisztanban elni, ahol mindenki csak a problemat latja, meg csak szitkozodni tud, semminek nem tud orulni. Lehet hogy nem volt a legjobb a sziget, lehet hogy volt mar regen sokkal jobb, de nekem messze jobb volt barmelyik keleteuropai arakkal, s belepovel arazott kis fesztivalunknal, amin jartam.
Egyebkent 2002ben 250 forint volt a feliteres asvanyviz a hegyaljan! Az nem volt lehuzas?
Menjetek a Voltra, vazze! Me ott profi am a hangositas, szinte ma studioba vagytok.

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2007.08.15. 22:35:28

hát lehet, h a Prodigy egyszer "átverte" a szigetet, de így is már 2x volt...megy 1x volton, na?

motor, te mondod, most voltál először. mi mondtuk, nem most voltunk először. mi másképp láttuk. szal nem kell agresszíven kaffogni

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2007.08.15. 22:40:06

a civilekről: hozzánk - mert 9 éve rendszeresen ott vunk - rendesen gyünnek magyarok, fhansziák, németek, meg mindenki. mert érdekli őket. (mi fizikával foglalkozunk. aki tudja, miről beszélek, jövőre kap egy sört)
és mi is értsük az ő nyelvüket. szóval a morph egy kicsit buta, dehát sok beszédnek híg a leve...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2007.08.15. 23:27:01

Semmi gond

Olyan trendi a szigetet fikázni

Épp 14 éve...

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2007.08.15. 23:35:49

a bejegyzés írója jövőre ugyanúgy kimegy és utána megismétli azt amit most írt.

aaaaaaron 2007.08.15. 23:35:59

Hajjaj...Tegyük hozzá én nem voltam Szigeten idén meg tavaly sem, de bizonyos tendenciákat felfedeztem én is. Az ilyen "régen jobb volt, régen más volt" blabla hozzászólásokhoz az is hozzátartozik, hogy régen fiatalabb voltál, kevesebb volt a probléma (haverok, kis piálás stb. és minden oké). Csúnya dolog, de ha így folytatjuk teniszezni járó családapákká majd később a villamosra bottal tolakodó öregemberekké válunk, pedig pont ezt nem akartuk...

motor1 2007.08.15. 23:46:54

aaaaaaaron. pontosan ezt latom a fentebbi kommentekben.
Egyebkent meg meg trendi a szigetet fikazni, ahogyan Hannibal is irta, en pedig ugy gondolom, hogy mindent trendi manapsag fikazni, mert ugy biza a tenyleges problemakrol el lehet terelni a figyelmet. Fel lehet fujni kis problemakat, csinalni belole feloras kis riportokat, mindefele szemszogbol, a lenyeg az, hogy a vegen levonjuk a kovetkeztetest, minden milyen szar. Es minden jobb volt regen. Na meg hogy en jobban tudnam csinalni...
Egyebkent igazatok van, nem akartam pampogni, lehet hogy igazatok van, s szarabb most a sziget, mint regen volt. Az elozo sor beszelt belolem.
Most a masodik sor beszel belolem, ugyhogy ezt a levelemet egyaltalan nem kell kommolyan venni...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.08.15. 23:50:58

Nos, akkor reflexió a reflexiókra.
Tehát: Nyilvánvaló, hogy változott a Sziget és változtam én is. Ez eddig nem okozott problémát.
A bejegyzés írója jövőre már nem megy ki, a szigetes pénzéből inkább elmegy egy olyan országba, ahova már régóta vágyik. :)
Nemtom, hogy trendi-e a Szigetet fikázni, eddig nem tettem, bár már jóval korábban elkezdtem húzni a számat. Ugyanis kint voltam 1993-ban, aki szintén volt kint, az tudja, hogy miről beszélek. De eddig még mindig visszamentem.
Motor1! A Volt fesztivált szintén a szigetesek csinálják. A kritizálásról meg annyi, hogy az a szükséges rossz. A dícséret/seggnyalás még soha nem vitte előre a világot - ezt anélkül mondom, hogy túl sokat gondolnék erről a blogról.
P74! Örülök, hogy jól érezted magad, menj ki jövőre is! Nekem tényleg a 'tól - ig' folyamattal van bajom.
Ja, és majdnem elfelejtettem: Bogesz! FINE?
Mellesleg holnap (remélem) majd jelentkezem akkor a pozitívumokkal is, meg egy kissé objektívebb áttekintéssel, ami talán nem is a Szigetről fog szólni, hanem a szervezésről/szervezőkről.

Kanbatu 2007.08.16. 00:22:24

Aki ingyen szeretne koncertet rendezni, az tegye meg, akinek ez nem sikerül, nézze el másnak is, hogy csak pénzért tudott koncertet rendezni, a sok előadó sok pénzbe kerül, a külföldiek pedig megtanították a magyar közönséget a színpad előtt önfeledten táncolni, mert bármilyen sanyarú ezt elismerni a külföldiek beözönlése előtt a magyarok erre nem voltak képesek, kizárólag a speciálisan erre a célra készült intézményekben.
A hangosítás tényleg pocsék volt a szolgáltatások színvonala a büféktől a klotyókig viszont javult. (Angliai ismerősömtől hallottam tegnapelőtt a Szigeten, hogy a külföldi fesztiválokhoz képest klotyótisztaságban - még ha hihetetlen is - a Sziget vezet.)

morpho 2007.08.16. 00:30:20

Kanbatu

"Aki ingyen szeretne koncertet rendezni, az tegye meg, akinek ez nem sikerül, nézze el másnak is, hogy csak pénzért tudott koncertet rendezni"

Ez teljesen rendben van,de ki akart it koncertet rendezni?Gerendai tanár úr biztosan nem.Ő pénzt akart keresni,amivel nincsen semmi baj,csak akkor meg kell mondani,hogy ez igenis egy üzleti vállalkozás.
A fellépő külföldi zenekarok pedíg haknizni jönnek ide,szintén pénzért,és szarnak arra,hogy te mit gondolsz,meg hogy én mit gondolok.

kemtam 2007.08.16. 00:46:29

Ismerek jónéhány egykori szervezőt, közreműkdöt a néhai Diákszigetről. Hat sziget alatt - ha mondhatom így - dolgoztam együtt velük mint Sziget Hiradós. A kezdeti évek nagyon igazak voltak. Kósza emlék, de pl '93-ban 300 Ft volt a napijegy és a legnagyobb fellépő a Kaláka Együttes volt, s alegnagyobb szórakozási csoda a lég-korong asztal :) Az Ős-Szigeten csomó akkoriban érlelődő értelmiségi kezdte pályájának szárnypróbálgatásait, abszolút nem anyagi oldalról felfogva a dolgot. Hanem kisérletből, örömből, tanulásból. Ez - a szó jóértelmében - látszott is az akkori rendezvényeken. Minden hibájával együtt (sosem elég wc, sosemelég zuhanyzókonténer). A romlás virágait a kereskedelmi tévék, mobilcégek és bankok felbukkanása és meghonosodása ültette el a hajógyári szigeten. A nagy kólacégek "háborúja" hozzájuk képest annó kismiska volt.
No de az alapeszméhez visszatérve, valóban egy hét együttlétről szólt jó pár évig a sziget. Csakhogy a kezdeti létrehozók, szervezők, bedolgozók közben felnöttek. Szakmájukban és egzisztenciájukban egyaránt. S a közösen megkapott szigettudást elkezdték nem is annyira aprópénzre váltani - valahol érthető módon. Ahogy akkoriban még beértük két szigethiradó riport közé ékelt barteljellegű fagyireklámmal, ma már az akkoriak - akik közül nem egynek hivatása lett az akkori önkéntes hobbi - nagyon nem érik be ennyivel.
Ez is hát az ok, hogy a Szigeten ma már minden lehet talűálni, csak egy hét lázadó, kiteljesítü, önfelfedező együttlétet nem.

morpho 2007.08.16. 01:50:44

kemtam

Maximálisan osztom.Nem tudom észrevetted e,hogy a sziget.hu oldal 1999-től kezdődik.Mintha korábban semmi sem lett volna.Mindenesetre vicces.

mángorló 2007.08.16. 01:54:19

nekem is uccsó sziget volt, pedig ez volt a 13. és elég nagy sziget fab vagyok.
én tényleg mindent elviselek a szigettől, de azt már nem hogy az open színpad előtt 5(!) féle zenét hallottam egyszerre, benn a sátorban pedig halkabb zenénél a volt diszkó elnyomott mindent. és azt már nem is veszem fel hogy sikerül a nagyszínpadot (stb) elbaszni pl tankcsapda csapnivaló volt hangosításilag, manu chao mrg élvezhetetlen volt a tömeg miatt. ami még gáz, hogy eltűntek a nyugis beszélgetős terek, és minden eddiginél zsúfoltabb lett a sziget. jövőre ha nem muszáj (munka) kimenni a szigetre nem megyek

Pop Szart 2007.08.16. 03:48:05

izé, én speciel jelenleg külföldön élek, ezért idén nem voltam kint, am elotte minden évben. Szoval azért izé, mert hogy: Oké, van nekünk ez a kis, poros orszagunk ami egy fia nyugati politikust se izgat (és ezért oszintén haragudjunk?) létezik egy nyugodt, provincialis kulturalis életünk kb mint egy német vagy francia kis/közepes varosban. Es akkor van ez a tulméretezett (marmint az orszagos körülményekhez képest) fesztival. Ezt lehet fikazni, de több értelmet latok a program zenei kritikajaban aminek van talapja, hisz elég sok draga külföldi \\\\\\\"szupersztar\\\\\\\" lefutott, gagyi, harmad vonalas csapat. Ezzel valamit kéne kezdeni mert sokaig nem tarthato. De azért uram bocsa\\\\\\\' hogy a relative fiatal közönség azért kezd el nyafogni mert tul sok a külföldi az egyetlen (nem sok szaz, egy!) olyan kulturalis/zenei programon ami létezik az orszagban az egy kicsit sok. A diaksziget elmult, igen, ez business, ez valoban szomoru..de ez ma ér mint villamcsapas?! Ha a Diak részének vége, és csupan pénz és show akkor viszont talan az egyetlen haladhato ut, ha egy picit nivosabb produkciok lépnek fel, akar kevesebb ideig, kevesebb együttes, de egy olyan line-up ami nem ciki (mert a sok izlés tisztelete az OK, de ez nem jelenti a sok zenei iranyzatbol elhozni azokat akikrol 5 éve valaki hallott). Ebben az orszagban alapvetoen sok dolog nem mukodik, illetve nincs, de az a tipikusan magyar jo szokas, hogy nyalogatjuk a sebeinket meg a farkunkat nem vezet sehova. Akartok diak fesztivalt a magyar fizetésképtelen fiataloknak: gyerekek, csinaljatok meg! Draga, nehéz, veszteséges? Persze, hogy az, de bazmeg itt semmi nem fog történni a következo 2000 évben ilyen attitüddel, az EU nem fogja megoldani. Tamogatnam. De az isten szerelmére mi a lofasz a baj azzal, ha jönnek a külföldiek: elképzelem, ahogy sanyarognak Glastonbury ben hogy sok a részeg dan meg a hülye franciak mar megint croissant akarnak.

morpho 2007.08.16. 04:28:44

Pop Szart

Két megjegyzés.
1."Ezt lehet fikazni, de több értelmet latok a program zenei kritikájában aminek van alapja, hisz elég sok drága külföldi "szupersztar" lefutott, gagyi, harmad vonalas csapat. Ezzel valamit kéne kezdeni mert sokáig nem tartható"

Szerintem ez tökmindegy.Ha mi ketten beszélgetnénk a színpadon másfél órát a hóesésről,akkor is eljönnének az arcok.Már a kutyát nem érdekli,hogy ki lép fel és hol.

2."Akartok diák fesztivált a magyar fizetésképtelen fiataloknak: gyerekek, csináljátok meg! Drága, nehéz, veszteséges? Persze, hogy az, de bazmeg itt semmi nem fog történni a következő 2000 évben ilyen attitüddel, az EU nem fogja megoldani."

Én nem akarom azt,hogy az EU bármit is megoldjon.
Ez a történet eredetileg "kell egy hét együttlét"
felkiáltással arról szólt,hogy legyen Magyarországon egy nyugati jellegű zenei fesztivál
a magyaroknak.Most meg ott tartunk,hogy csak a magyarok nincsenek ott,egy olyan fesztiválon,ahol a program egy nagy kalap szar.A Citadellára sem a magyarok járnak,rendben...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.08.16. 05:43:48

Morpho egész jól előadta ismét a mondókámat, köszi ezért. :)
Tényleg arról szól a fáma, hogy a Szigetből egy üzleti vállalkozás lett, mégpedig akkora büdzsével, amelyet ennek az országnak a lakosai már nem tudnak kitermelni. Ezért kellenek a külföldiek, ami pedig kihat a zenei kínálatra. Mert csak akkor jönnek, ha van elég külföldi fellépő, jellemzően a másod-, harmadvonalból, mert az elsőből úgysem jönnek - ezért baj a sok külföldi.
Volt nekünk egy szerethető fesztiválunk, de Európa-szerte híres rendezvényt akartak, pedig megmaradhattak volna az országos szintnél is. Ennek gondolom anyagi okai voltak, mert mi más lehetne. Esetleg büszkeség? Hogy csak azért is meg tudjuk csinálni?
Ja, és még valami: ha a Sziget üzlet, azaz szolgáltatás, akkor legyen megfelelő a színvonala. Ne legyen szar a hangosítás, a sártengert azonnal kezdjék eltüntetni, ne álljon ott három napig, stb.

rokica · http://www.rokica.blog.hu 2007.08.16. 06:23:44

RE: motor1

"Egyebkent eloszor es utoljara voltam, mert jovore mar nem fogok hunganisztanban elni, ahol mindenki csak a problemat latja, meg csak szitkozodni tud, semminek nem tud orulni."
"Most a masodik sor beszel belolem, ugyhogy ezt a levelemet egyaltalan nem kell kommolyan venni..."

Nem is teszem, hiszen akkor meg kellene kérdeznem, hogy mennyivel más a véleményalkotásod, amikor quasi jófejként Hungarisztánnak becézett hazádról vélekedsz úgy, hogy onnan bizony el kell húzni, mint akkor, amikor másnak nem teszik a Sziget.
Inkább idd meg a harmadik sörödet is – de már ne ülj motorra.

Kanbatu 2007.08.16. 10:13:03

Naiv szocialisták vagytok, akik azon csodálkoznak, hogy a Sziget üzleti vállalkozás. Mi más lenne? Az, amióta létrejött. Az akkor még szocializmusnak nevezett rendszer a sziget létrejötte előtt néhány évvel omlott össze, mert működésképtelen volt. Amíg az létezett, még szerveztek rendezvényeket "nem üzleti alapon" meg is lehet nézni, a színvonalukat, és bárminek a színvonalát, ami úgy született. Woodstocktól mostanáig minden üzleti alapon lött létre, mert különben nem jöhetett volna létre, de mi nem ezért szeretjük vagy nem szeretjük, hanem mert jó vagy nem jó.
Az az igazság, hogy irigykedtek Gerendai Károlyra, hogy volt egy ötlete, amivel meggazdagodott, és be kell vallanom azt, hogy én is irigylem, de azt az ötletet meg is kellett valósítani, és a Sziget nem egy rossz találmány, izé, mára a világ egyik legnagyobb kulturális eseménye lett.

Kanbatu 2007.08.16. 10:25:23

Naiv szocialisták vagytok, akik azon csodálkoznak, hogy a Sziget üzleti vállalkozás. Mi más lenne? Az, amióta létrejött. Az akkor még szocializmusnak nevezett rendszer a Sziget létrejötte előtt néhány évvel omlott össze, mert működésképtelen volt. Amíg az létezett, még szerveztek rendezvényeket "nem üzleti alapon" meg is lehet nézni, a színvonalukat, és bárminek a színvonalát, ami úgy született. Woodstocktól mostanáig minden üzleti alapon lött létre, mert különben nem jöhetett volna létre, de mi nem ezért szeretjük vagy nem szeretjük, hanem mert jó vagy nem jó.
Az az igazság, hogy irigykedtek Gerendai Károlyra, hogy volt egy ötlete, amivel meggazdagodott, és be kell vallanom azt, hogy én is irigylem, de azt az ötletet meg is kellett valósítani, és a Sziget nem egy rossz találmány, izé, mára a világ egyik legnagyobb kulturális eseménye lett.

morpho 2007.08.16. 17:12:53

Kanbatu

Ez most komoly?Igazán utánanézhetnél,mielőtt hülyeségeket irogatsz.Az első sziget '93-ban volt,úgy,hogy a területet ingyen kapták a fővárosi önkormányzattól,és kaptak mellé egy halom állami támogatást,mondván,hogy ez egy nonprofit szervezet.NONPROFIT!Ismered ezt a szót ember?Szó nem volt itt üzleti vállalkozásról évekig.A területet ingyen kapták az idén is,és még az elmúlt évben is százmillió (100 000000)
forintot kapott állambácsitól,vagyis mitőlünk
az általam kurvára irigyelt Gerendai nullszaldó Károly,hogy a közben tök véletlenül nyereségessé vált Sziget kft eltengődjön.

Anonym 2007.08.16. 18:37:53

Érdekes kommentek pro és kontra.
Jómagam tavaly voltam kint egy alkalommal és amíg le nem ittam magam, nagyon zavart a környezet igénytelensége.

A szervező urakról szólván, egyet kell, hogy értsek azokkal, akik a pénzükért kapni is szeretnének valamit.
Mivel köztudomású (vagy sem), hogy az összes tulajdonos igazán jól él (világkörüli utak, maserati, jaguar stb.) felvetődhet a kérdés, hogy ha mondjuk megragadnának egy disztingváltabb színvonalon, akkor vajon tudnának-e jobbat nyújtani.
Szerintem igen és jómagam a problémát itt látom.
Ettől magyaros szerintem ez a történet :)

Ezért nem is megyek ki többet, azt azonban őszintén sajnálom, hogy azok, akik valóban szórakozni szeretnének úgy jönnek el, hogy "no .. ismét lehúztak és nem kaptam semmit".

Az már csak hab a tortán, hogy valószínűleg sekélyes zenei ízlésem miatt az idén pl. az lgt-n kívül nem sok minden érdekelt volna.

HuncsiBácsi 2007.08.16. 19:45:11

Hát az az igazság, hogy sajnálatos módon én is cikkíróval értek egyet.
Motor1! Tudod azoknak, akik már régóta kijárnak vagy kijártak az a bajuk - nekem is - hogy régebben az ember kiment és egy teljesen más világban érezhetted magad. Konkrétan az eredeti koncepció az volt, hogy az ember - ha csak 1 hétre is - de gyakorlatilag elfelejthette Mo.-t, annyira más, különböző volt a kinti világtól, hogy az el se hinnéd! Amíg bent voltál, elfeljthetted a kinti Mo. minden nyomorúságát, az összes negatív jelenséget, melyekből kis hazánk sajnos oly sokkal szolgál! Hogy ez menekülés a valóság elől? Igen az volt! De egy BULI végülis mire való, ha nem arra, hogy az ember egy kicsit lazíthasson és hátrahagyja a szürke hétköznapokat?
Na szerintem ez tűnik el az évek során egyre jobban...mára már szinte teljesen eltünt...
Vagyis gyakorlatilag ugyanazt a szart kapod odabent is mint idekint ez pedig napi 8 rúgóér' egy kicsikét sok...
Egy konkrét példa: régebben még lehetet ismerkedni a Szigeten míg ma? Mindenki elvan magának, mint a befőtt, üveges szemmel mered előre és qrvára le szarja a másikat...(maximum a barátait nem) És igen ez a BULI mint midegyik igenis a csajozásról/pasizásról is szól(t)!!!


HuncsiBácsi

motor1 2007.08.16. 21:59:48

Hm. Belatom, lehet hogy nektek lehet igazatok. Lehet hogy nektek, akik mar sokat voltatok kint, megrazo megelni ezeket a valtozasokat. Azthiszem megertelek benneteket.
Hogy en miert lathatom maskeppen? Mert meg nem voltam kinn, nem tudom milyen volt ezelott. Es en sokkal, de sokkal rosszabbra szamitottam. Nem szeretem a tomeget, foleg nem, ha tudom hogy jelentos resze ittas. Mi heti jeggyel voltunk kinnt, s nem volt olyan idopont, amikor nem tudtunk volna ertelmes koncertre menni. S lehet hogy mi nem kovetjuk a trendet, de minket pont ezek a zenekarok erdekeltek, s orultunk, hogy 25 ezer penzert egy het alatt napi 3-5 koncertet meghallgathatunk, akiket szeretunk. s nem vartunk el hangstudios hangzast. Egyebkent szerintem is tul kozel voltak egymashoz a satrak, errol nem tudok tobbet mondani.
En nem sokaltam a 25 ezer forintot, szerintem egy ekkora fesztival ma mar siman kerul ennyibe, a bennti arakon elso nap kiakadtam, de a csapolt sor nekem "megfelelt", bar az atlagom napi 2 korso volt, nem bebaszni mentem...
Erezhetoen nem a magyar kozonsegnek szerveztek elsosorban, ami engem nem viselt meg, mert szamomra mar regen nem egy kis hazai fesztival a sziget. Nem vettem eszre orultkodo kulfoldi fiatalokat. Sőt, talalkoztam egy drezdai nemettel, aki kifejezetten ezert jott, mert tanult magyarul, s a huga itt vegez tarsadalmi munkat, s ugy gondoltak, itt a legjobb ha meglatogatja. Nem volt hajlando csak magyarul beszelni, s nagyon jo fej volt, bar o nagyon hianyolta a magyarokat.
Szoval lehet hogy nekem mas jelent a sziget, mint nektek, s ellentetben veletek, en pont azt kaptam, amire szamitottam.
Jellemzoen antiszocok vagyunk, nem szertunk idegenekkel ismerkedni, foleg nem punkokkal. Valami regi beidegzodes lehet...

RE: rokica:

A harmadik sorom jol esett, s mar nem ulok a motoromra, honapok ota, mivel egy kedves baratom baleseten nem tudom tultenni magam. Kitalalhatod, hogy ki volt a hibas...
Es sajnos nem viccbol hivom kis hazamat Hunganisztannak. De ertem a gondolatmenetedet, s elsore valoban ellentmondasos lehetett a hozzaszolasom, de ezt inkabb nem itt, s nem most fejtem ki.

P74 2007.08.16. 22:40:44

Sziasztok ! Olvasgatom a kommenteket és mindegyik ébreszt bennem gondolatokat... Akárhogy is a Sziget egy szuper lehetőség, hogy kikapcsolódj, jól szórakozz, megtaláld a neked való zenét, ismerked stb. stb. Szerintem csak rajtad múlik, hogy kihasználod-e... Én már nagyon várom a jövő évit ! :-))

koba 2007.08.17. 01:29:37

A szigetet én is szerettem valaha és ha teli lennék pénzzel, akkor most is tudnám élvezni, de mivel ez nem így van ezért idén már el se mentem...
süti beállítások módosítása