Mármint a Szigetnek. Azt hiszem ez volt az első év, hogy örülök ennek és az utolsó év, amikor huzamosabb időt töltöttem kint. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom mondani, de hiányoznak a mindig részeg és állandóan kéregető pánkok.
Nem szerettem őket, amíg ott voltak, kissé unalmas volt, hogy a Szigetre vezető rövidke úton is legalább 37-szer próbáltak meg tőlünk pénzt kérni. Aztán ahogy mentek egyre feljebb a jegy- és italárak, szépen lassan kihaltak a Szigetről. Csak az a baj, hogy eltűnésükkel párhuzamosan sokkal több olyan dolog, jelenség jelent meg a Szigeten amit nem szeretek.
Itt van például a nagyszínpad. Tényleg szükségünk van nekünk arra, hogy külföldi világsztárok nevesebb zenekarok itt pihenjék ki a fáradalmaikat? Pink koncertjén majdnem elaludtunk, valaki mondjon még egy fesztivált, ahol a Madness még nagyszínpados lehetne; a Faithless alatt a magunk részéről snapszeroztunk egy jót, Kispálra már ki sem mentünk, akik kint voltak azt mondják nem volt jó, de mit kell ezen csodálkozni, Lovasi mára már jellemzően megfáradt, inkább ezer 30Y koncert, mint egy Kispál; a továbbiakban pedig véglegesen hanyagoljuk a nagyszínpadot, mert mostanában ideösszpontosulnak a Sziget legszarabb bulijai.
No, de mindez semmi, mert az idén sikerült a kisszínpadokat is tökéletesen elszúrni. A blues színpad szinte teljesen élvezhetetlen, mert kb. 50 méteren belül van az egyik szórakozóhely terasza, a hírcsatorna sátra és a blues színpad; így jó kis blues helyett inkább kakofóniát kapunk; de ugyanez a helyzet a világrekord kísérlet helyszínénél is, ahova kb. még három helyről zúdul a hangözön, élvezhetelen ez is, pedig aranyos helyszín, mert nemegyszer előfordul, hogy az együttes sokkal részegebb, mint a közönség, de legalább a lelkes amatőrök mindig egy amatőr, de lelkes koncertet adnak.
Aztán itt vannak az italok és az ételek. A szigeti sör mindig is arról volt híres, hogy hamar megdöglik, idén is többször inkább kiöntöttem egy fél korsó sört, mert eltűnt belőle minden buborék, maradt a sima, sárga, ihatatlan lötty, isten se tudja mennyi alkoholtartalommal, a dobozos meg drágább, mint a csapolt, én nem tudom, hogy miért jobb az, ha inkább műanyagot szemetelünk, mintsem fémdobozt; a borral is vannak problémák, egyik este kb. hat darab 3:2-es arányú boroskólát iszok meg, de ennyi erővel ihattam volna ásványvizet is, pedig direkt döntöttem a bor mellett, mert hideg volt az este.
Egyszer meglátogattuk a bécsi hotdogost, megkérdeztük, hogy miért bécsi, a néni azt válaszolja, hogy ez kétszáz éves bécsi receptúra, ezen jót mulatunk, aztán egy ismerősöm elárulja, hogy azért bécsi, mert bécsi kolbászt tesznek bele, a sztorin jót mulat egy lávaköves hotdogos is, egész addig, amíg azt mondjuk neki, hogy nem is lávakövön süti a virsliket, ezen felháborodik, azt mondja, hogy azok az izék márpedig lávakövek, legyen neki, mi úgysem veszünk sem ilyen, sem olyan hotdogot; vettünk viszont tortillát, kár volt; vettünk mexikói croissant, ami jó volt; vettünk csilis-tejfölös-sajtos lángost, ami szintén jó volt, de bitang drága; nem vettünk még: kis üveg/fém/műanyag mütyűröket, nagy üveg/fém/műanyag mütyűröket, grafológiai elemzést, cd-ket, sapkát, sálat, napszemüveget, sörösdoboz-tartós sisakot, cipőt, csizmát, nyakbaakaszthatós dolgokat, amire akár egy félliteres műanyag palackot, mobilt, kulcsot, kulacsot, isten tudja még mit lehet akasztani, pólót, túró rudit, pénzt fel az automatákból, nem hennáztattunk, nem tetováltattunk (voltak kint az idén egyáltalán?), és még ezernyi dolgot, ami volt kint ugyan, de lényegesen drágábban, mintha nem a Szigeten veszi az ember, és ahogy az ismert szlogen mondja: hülye azért nem vagyok.
No meg a vendégsereg. Sok a külföldi, amivel nekem mindössze annyi a bajom, hogy mániákusan angolul akarnak beszélni, amely nyelvet én nem bírom, még a németek is angolul szólnak hozzám, így jellemzően velük sem kerülök kommunikációs kapcsolatba, pedig németül egész jól beszélek; a sok külföldivel párhuzamosan pedig szorulnak ki a magyarok, szinte felemelő volt legalább a söröspultoknál a magyar szót hallani, ismerőseim (már aki kijutott idén a Szigetre), is lamentálnak ezen, pedig ők sem azok a kifejezett MIÉP szavazók; de hát mit lehet tenni, a Sziget már csak a külföldiekből tud megélni, ők jelentik a fizetőképes keresletet; amit viccesnek tartok az az, hogy idejönnek egy hétre, dagonyáznak a sárban, aztán hazamennek és visszabújnak az öltönyükbe, egyszer valószínűleg elmegyek egy külföldi fesztiválra, mondjuk egy németre, ott vajon hogy viselkednek a németek?
A napijegyek is a vicces kategóriába tartoznak. Ha jól tudom, akkor nyolcezer forintba került egy napra a Sziget. Gerendai a mai Metróban nyilatkozta azt, hogy eső miatt hétfőig egyszer sem volt telt ház a Szigeten. Nos, azért szerintem a helyes megfogalmazás igy hangzik, hogy az eső és a napijegyek ára miatt nem volt teltház. Tudom én, hogy nyolcezert forintért akár három-négy világsztárt nevesebb külföldi zenekart is láthatunk, akiknek egy koncertjére több lenne a belépő, de ott vérprofi hangosítás mellett vérprofi showműsort kapnánk az arcunkba, ellentétben a Szigettel, ahol ez gyakran hiányolható. Egy ismerősöm - családos ember egy tizenéves kamasszal - mondta, hogy kimennének ők, de a három jegy már eleve huszonnégyezer forint, úgyhogy maradnak otthon.
Meg lehetne említeni még sokmindent, de nem teszem. Talán már érthető az a kijelentésem, hogy hiányoznak a folyton részeg és mindig kéregető pánkok. A Sziget elindult egy ötletből, képviselt volna valamilyen eszmét, irányultságot, mára mindez eltűnt.
A "Kell egy hét együttlét" szlogent már évek óta nem emlegetik, maradt helyette a "Kell egy hét..." Micsoda is?
De hogy a végére valami jót is írjak: idén felfedeztük a Sonar és a Zuboly nevű együtteseket. Jók. Keresni fogjuk őket a programmagazinokban.
