Úgy jellemzően nem igen szoktam törődni azzal, hogy ki milyen kitüntetést kap. De az idei névsortól többször is kinyílt a bicska a zsebemben. De menjünk csak szépen sorban.
Itt van először az a lista, amelyet a Sólyom, Gyurcsány, Szili trió adott át. Láthatjuk, hogy több, korábban évtizedekig az igazságszolgáltatásban dolgozó bíró, bírósági tanácselnök van a listán.
Horn Gyula az 1956-os szerepvállalása miatt nem kapott kitüntetést, pedig 1989-ben (és előtte és utána is) jelentős szerepet vállalt a kommunizmus szocializmus lebontásában. Na. Biztos, hogy ezek az emberek nem voltak a rendszer lojális kiszolgálói? Biztos, hogy - ha csak indirekten is - nem voltak részesei politikai foglyok halálának? Elvégre több évtizeden keresztül ott voltak az igazságszolgáltatás rendszerében, amely nem az aktív/passzív ellenállásáról volt híres. Persze, tudom, hogy ebben a rendszerben is voltak másként gondolkodók. De biztos, hogy a kitüntetettek azok voltak? Vagy a korábbi rendszerhez való viszony csak Horn esetében számít? (Persze, aztán Horn is kapott kitüntetést, hiszen az OTP vezér hirtelen gründolt egyet, csak hogy Horn ne érezze olyan rosszul magát)
Aztán itt van még a Hiller haver által átadott kitüntetések is. Tibi bácsi meglehetősen illusztris társaságba keveredett, úgy látszik, hogy már elfelejtették neki az évtized egyik legostobább kijelentését, elég volt ehhez az Mszp kampányban részt vennie. Persze tulajdonképpen nem is olyan rossz üzlet a tanácsadói posztot egy plecsnire felcserélni, kormányváltás esetén az állás ugrik, de ezt a Lovagkeresztet senkinek sem jut majd eszébe visszavenni. Azzal meg aztán végképp nem törődik senki, hogy ezt a kitüntetést semmilyen logikus észérvvel nem lehet alátámasztani, ha csak azzal nem, hogy olyan fessül volt képes pöttyös labdákat hajigálni. (Egyébként a bizonyítvány magyarázása itt olvasható, itt meg egy érdekes vélemény a retróról, ezzel együtt Tibi bácsi munkásságáról is.)
Kuncze feleségéről csak annyit, hogy van olyan ismerősöm, aki a Csonka Jánosba járt, és ő azt mondta, hogy Kunczéné jó és szerethető tanár volt. Hogy ezért kijár-e neki egy kitüntetés, valamint, hogy azok, akik nem politikusfeleségek, is megkapják-e, az más kérdés, de a válaszok nyilvánvalóak. (A másodikra mindenképp nem a válasz, maximum igazgatók kapnak állami kitüntetéseket.)
A kedvencem viszont mindenképp Lamperth Mónika ámokfutása. Amint látható nemzetközileg is elismert sportolók, sportvezetők mellett képes volt Verebes Józsefet is kiszúrni magának, aki az elmúlt évtizedben csak arról volt nevezetes, hogy még a szakkommentátorkodást is elszúrja. Verebes legjobb kommentjei arról szóltak, hogy elmondta azokat a történéseket, amit még a vak is láthatott a pályán. Edzőként már évek óta nem dolgozott, de amikor dolgozott is, akkor is heteken belül küldték el a csapattól. Szó se róla, a nyolcvanas években kimagasló eredményeket ért el aktuális csapataival, de azóta is a nyolcvanas években él, pont úgy, mint Tibi bácsi. Aztán ott van még Illés Béla is, aki nyert néhány bajnokságot ugyan egy mai szemmel már nem is olyan rossz Mtk-val, de azért mégis... Őszintén szólva a 'kimagasló teljesítmény' és a 'magyar futballista' jelzős szerkezeteket képtelen vagyok úgy elképzelni egy mondaton belül, hogy annak a mondatban nincs egyetlen tagadószó sem.
Persze az igazi ámokfutást azért Kóka János rendezte. Először is ott van a két mesterfodrász. Akik "a magyar fodrászati szakmában végzett kiemelkedő és magas színvonalú tevékenysége elismeréseként" kapták meg a kitüntetésüket. Mégis mit csináltak egész pontosan? Hajas többször is járt a VV házban, ennyi elég lenne? Vagy mert foglalkozik vele a bulvársajtó? Vajon a tőlünk nem messze lakó kőműves, aki felhúzta nekünk a házat, mikor kap bármilyen kitüntetést? Nagyon remek kis ház, remek kis falakkal. Nem repedezik, nem omladozik. Tényleg nagyon jó munka. Ja, hogy a kőműves nem szerepel rendszeresen a bulvárban, sőt még a VV házat sem ő építette? Senki nem mondta, hogy ez az egyik feltétele.
Ott van még Dési Albert, a GKM főtanácsosa és szakszervezetének az elnöke. Mi van? Mással már nem lehetett befogni a száját? Vagy csak egész egyszerűen a 'mi kutyánk kölyke'? Vagy Kovács László, aki a MÁV-nál dolgozik. Könyörgöm, a MÁV-ról beszélünk! Ami jóformán még mindig egy állami vállalat, annak minden hibájával egyetemben. Hát a MÁV az úgy szar, ahogy van!
Mi lesz itt jövőre? Kitüntetik Győzikét, Kiszel Tündét és Fekete Pákót? Kóka a saját mellkasára tűzi majd a plecsnit? Vagy az RTL Klub stábja kap egy kollektív kitüntetést a magyar kultúra ápolásáért, különös tekintettel a Barátok Közt főcímébe beemelt matyó hímzésért?
Annyit azért megtehetnének nekünk, hogy ha már plecsniket akarnak osztogatni az embereiknek, akkor legalább próbáljanak meg kitalálni egy - már nem is kell, hogy jó legyen - legalább elfogadható indoklást.