Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Isten egyik legnagyobb tévedése: D. Szebik Imre

2007.10.07. 22:36 Vérszegény éjszakai dúvad

Én ugyan nem vagyok vallásos - ha már a vallás nem magánügy, akkor gondolom ezt is ki lehet büntetlenül mondani -, de nem gondolom azt, hogy az államnak ki kellene teljesen vonulni az egyházak finanszírozásából, éppen a sokat emlegetett szolidaritás jelszava miatt, azt viszont gondolom, hogy az egyházaknak meg kellene tisztítani a soraikat az olyan kapitális marháktól, mint D. Szebik Imre.

Most indul a reformáció hónapja, az eseménysorozat ünnepélyes megnyitóján D. Szebik Imre volt szíves azt a marhaságot közölni az egybegyűltekkel, hogy a véleménye szerint a homoszexualitás az élet elleni vétek.



Tiszta szerencse, hogy ez csak a saját véleménye, nem pedig az általa képviselt evangélikus egyházé.  Hogy lehetne a homoszexualitás vétek? Miről beszél ez a szerencsétlen? Ha már az előző mondatában az anyákat emlegette, akkor azért mert a homoszexuális kapcsolatokból nem születnek gyerekek? Akkor talán az önkielégítés, meg az orális/anális szex és az óvszerhasználat is vétek? Mert ezektől sem lesz terhes senki. (A lyukas óvszer persze más téma). Mindez azért érdekes, mert az óvszer ellen leginkább a katolikus és nem a református egyház kel ki, nem érdekelve őket, hogy ezzel a lehető legjobbat teszik pl. az AIDS terjedésének Afrikában.



Meg azt nem értem, hogy mi a francért kell az egyházaknak állandóan boszorkányt üldözni? Nem volt elég még a máglyákból, kereszteshadjáratokból? Meg egyáltalán miért pont a homoszexuálisokat találták most meg? Az öngyilkos merénylők, a részeg, vagy drogos sofőrök, a dohánygyárak, vagy a mákföldek gazdái olyan nagy barátai lennének az életnek? Vagy esetleg D. Szebik elképzelése szerint drogozni lehet nyugodtan, de kotonnal dugni nem?

D. Szebik azt is mondta, hogy a vallásnak meghatározó szerepe van az emberek életében. Hát ez - az én véleményem szerint - tévedés. Az enyémre abszolút nincs hatással, egész addig, amíg meg nem talál valaki az utcán valamilyen katolikus, református, evangélikus, krisnás, stb. kiadvánnyal. De azóta sem hiszek Istenben abban az Istenben, amiről a keresztény egyházak prédikálnak. De ha hinnék benne, még akkor is biztos volnék abban, hogy Isten odafent nagyon szégyelli D. Szebik Imre létét, és nem nagyon büszkélkedik vele az angyalai, vagy ismerősei, vagy bárki előtt.

(A képek az idei melegfelvonulás elleni tüntetéseken készültek, forrás: www.ma.hu)

209 komment

Címkék: szex vallás idióta d. szebik imre

A bejegyzés trackback címe:

https://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr75189490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanya 2007.10.08. 08:12:27

az egy dolog, hogy nem hiszel Istenben, mert en sem. abszolut nem vagyok vallasos. viszont ettol fuggetlenul melegnek lenni beteg dolog. egyszeruen nem normalis. es gusztustalan. ugyanis elvileg errol szol a fenti iras..

Ardarich 2007.10.08. 08:25:38

Isten nem szégyelli Szebik Imre létét, mert őt is szereti. Én reformátusként viszont mélységesen szégyellem Szebik mondatait. Ez az ember nem egyszerűen az egyneműek házasságát ellenzi, nem is csak homofób, hanem sokkal súlyosabb: hülye. Méghozzá menthetetlenül. Ugyan kinek az élete kerül veszélybe két homoszexuális együttélésétől?
Szeretnék szólni, hogy az embereknek nem kötelességük gyermeket nemzeni akkor sem, ha heteroszexuálisok. Valószínűleg boldogtalanok nélküle, de nem követnek el a gyermektelenséggel bűnt. A homoszexuálisok viszont pont attól lennének boldogtalanok, ha heteroszexuális kapcsolatra kényszerítenénk őket gyerekgyártási céllal.

Ardarich 2007.10.08. 08:43:17

És a hülyéje ifjabb Pliniust parafrazeál a kereszténység dicsőítésére... ifjabb Plinius egy masszív keresztényüldöző helytartó volt, akinek Traianus császár külön felhívta rá a figyelmét, hogy névtelen feljelentések alapján ne ítéljen el többé keresztényként senkit.
Ez a hülye Szebik meg még ezt sem tudja.

mozis 2007.10.08. 08:44:05

Kedves V. é. d.!
Nyilván megtévesztett az ünnepségsorozat neve, de az általad belinkelt tudósításból is látható, hogy Szebik I. nem a református egyházat képviseli. Lévén, hogy evangélikus (lutheránus, ág. ev., ágostai, mindközönségesen lutyi)pispek, abból is nyugalmazott.
A kettő közti különbség:
www.lutheran.hu
www.reformatus.hu

Deidra 2007.10.08. 08:50:29

A homoszexuálisok heteroszexuális kapcsolatból születnek - tiltsuk be a heteroszexualitást! (... de leginkább D Szebiket!)

dunno 2007.10.08. 08:56:27

heló,
a poszt korrekt.

csak megjegyzem, hogy D. Szebik nem református, hanem evangélikus.

mint én is. ezzel együtt sok dologban nem értek vele együtt, pl a homoszexualitással kapcsolatos gondolataival sem.

Joel 2007.10.08. 08:59:35

Róma levél 1.27:
"Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban."

És még jónéhány félreértelmezhetetlen Ige. A homoszexualitás bűn (Isten szerint), és ocsmány (szerintem). És ki lehet belőle jönni, mert van szabadítás és van Szabadító.

Üdv

Ardarich 2007.10.08. 09:17:54

Joel: Nem lehet belőle kijönni, csak elnyomni. Aki igazán az (nem biszexuális, nem divatból próbálta ki stb.), az homoszexuális marad. Legfeljebb szexuális téren önmegtartóztató életet él, de attól még homoszexuális. Akkor is az, ha az életét egy szerelemmentes házasságban éli le, és születik hat gyereke. Stimmel, hogy a keresztény-keresztyén egyházak ezt logikusan követelik meg egy homoszexuális hívüktől. De miért követeljen tőlük ilyesmit a magyar állam? Állami szempontból nézve egy együttélő egynemű pár ugyanolyan társadalmi egység, mint egy meddő házaspár. Miért ne kezelhetné őket ugyanúgy? Anyakönyvvezetős Házasság, egymás ajánlott leveleinek átvétele, kicsivel egyszerűbb adminisztrációs élet- miért ne járhatna ki ez egy nem hívő homoszexuális párnak? Attól, hogy nem jár nekik, egyikükből sem lesz heteroszexuális.

Seven Deadly Sins 2007.10.08. 09:22:25

"És még jónéhány félreértelmezhetetlen Ige. A homoszexualitás bűn (Isten szerint), és ocsmány (szerintem). És ki lehet belőle jönni, mert van szabadítás és van Szabadító.
"

De mivel az ember ember iránt csakis isteni szeretettel, tehát az isten iránti szeretet kivetítésével fordulhat, a homoszexualitás kérdése tárgytalan, hisz férfiban, nőben is az urat imádjuk, minden egyéb szeretet pedig istenkáromlás.


homoszexualitában nincs belekódolva semmiféle erénytelenség vagy fő bűn. A homoszexualitás irányultság, meg van benne minden ami két ember közötti szeretethez kell. Jah hogy szexualitás is: Na bumm, jártál már a Budapest parádén barátom? Az aki azt hiszi hogy a homoszexualitás egyenlő paráznasággal ostoba mint egy doboz kalapács. az ég áldjon meg, nem látja hogy értékes embereket, felebarátokat bélyegez meg AZÉRT mert valamiről azt hallotta, meg mert ezt írták egy olyan könyvben ahol többek közt a keresztefeszítés is mindennapos népünnepél volt.

Persze ha komolyan vennéd azt a könyvet lehetne menni amishnak is. Jah, hogy azért annyira talán mégsem... csak azt a részt vesszük szó szerint amit a melegekről írnak, mert nekünk úgy kényelmes. Nekem ne sírjon senki, aki nem kibucban/kolostorban/amish közösségben él, alantas ösztönöket gerjesztő filmeket élvez, csajozik, iszik de azért mások felett ond nélkültélkezik.


Ki a franc vagy te hogy megmondd ki a bűnös, bazdmeg?

lombardusz 2007.10.08. 09:30:06

Még egy dolog! A beszúrt képeknek SEMMI közük sincs a reformáció hónapjához, sem az evangélikus D. Szebik püspökhöz, sem a többi protestáns felekezethez! Így kissé manipulatívnak hatnak, mondhatni ferdítik a tényeket! Az írásban egy - egyébként diktatúrákon kívül eső területeken megszokott - szabad véleményt idézel, a képek pedig korlátolt, buta emberek tüntetésnek hívott hőbörgését mutatják - akik között sajnos keresztények is vannak, meg ateisták, meg ősmagyarok, újmagyarok, sumérok stb. (a püspök nincs a képen!)
Még egyszer: ezek a képek nem a megnyitóhoz tartoznak...
ha pedig egy hivatalos nyilatkozatra kíváncsi, íme a református egyházé: www.reformatus.hu/archiv/zsin_04_05_06_2.htm

evilous 2007.10.08. 09:31:06

itt is egy félreértelmezhetetlen Ige:
3Móz. 21,5:

\\\"Ne nyírjanak kopaszságot a fejükön, szakálluk szélét le ne messék, és a testükbe vágásokat ne vágjanak.\\\"

tehat a borotvalkozas bun (legalabbis a papok szamara).

Joel 2007.10.08. 09:38:13

Ardarich:
Bizony ki lehet belőle jönni, sokaknak sikerült már. Akaraterőből nem lehet legyőzni valóban. De mégegyszer mondom: van Szabadító.

SDS (vagy SZDSZ?!?!):
"De mivel az ember ember iránt csakis isteni szeretettel, tehát az isten iránti szeretet kivetítésével fordulhat, a homoszexualitás kérdése tárgytalan, hisz férfiban, nőben is az urat imádjuk, minden egyéb szeretet pedig istenkáromlás."
Én szeretetből hívom fel a figyelmet rá, hogy bűn. Ugyanis ha elhallgatnám, sorsára hagynám (pokol). Inkább figyelmeztetem.
A második és harmadik bekezdésed úgy hülyeség, ahogy van, nem reagálnék rá.

"Ki a franc vagy te hogy megmondd ki a bűnös, bazdmeg?"
Ha csak én mondanám, senkinek sem kéne aggódnia. De Isten mondja, és így már egészen más a dolog. Én szóltam.

Athlay 2007.10.08. 09:41:13

Aki homo, az nem tehet róla, így született szegény, ez van - ezt bármiféle véteknek tekinteni hülyeség.

Ami viszont engem is nagyon idegesít, hogy manapság melegnek lenni az olyan divatdolog, sokan egyenesen kérkednek ezzel, ugye ott a sok meleg felvonulás ésatöbbi. Sok hollywoodi ribi is a leszbi kapcsolatainak emlegetésével akarja emelni a népszerűségét... Szerintem ez gusztustalan.

coyote 2007.10.08. 09:41:58

\"...és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.\"

Pontosan. Önmagokban. Azaz nem tőled, tőlem, az Anyaszentegyháztól, a homofóboktól, vagy akárki mástól. Az ítélkezés nem a mi dolgunk, ugyebár.
És semmiképp nem D. Szebik dolga.

Joel 2007.10.08. 09:44:53

evilous:
A fél Ószövetséget beidézhetnéd, tele van ilyetén előírásokkal. Ezeket bizony be kellett tartania annak, akire vonatkozott. Persze lehet vitatkozni azon, hogy volt-e értelme ezeknek a rendtartásoknak, de nem érdemes. Isten szerint volt, és ez a lényeg, a többi felesleges szócséplés.

Joel 2007.10.08. 09:47:25

coyote:
Én nem ítélkezem (hogy is tehetném), csak figyelmeztetek. Egyszer mindannyian odaállunk majd Isten ítélőszéke elé.

Joel 2007.10.08. 09:48:47

Athlay:
A veleszületett bűn is bűn. Ez van.

dezzie 2007.10.08. 09:52:43

Joel, ne ítélj, hogy ne ítéltess. ;)
Mindennapi életünket nem egy több ezer éves, néha bántóan félrefordított könyvnek kellene irányítania. Sok elveszett irat, sok új fordítás látott napvilágot azóta, és végre a mai kor követelményeit is figyelembe kellene venniük az egyházaknak, különben ne csodálkozzanak, hogy elvesztik híveiket, és így bevételeiket is.

Amúgy meg természetes dolog a homoszexualitás, az állatvilágban is gyakori. És bírom, ahogy pár nagyokos az intézeti gyerekek nevében kijelenti, hogy nekik nem lenne jobb egy szerető párnál a nevelők helyett...
Ha meg valaki azzal jön, hogy majd jól homoszexualizálják a gyereket az azonos nemű szülei, akkor arra feleljen, a homoszexuális embereknek mind homoszexuális szülei voltak?

Jobb lenne a világ, ha legalább a hívők tartanák magukat a szeresd felebarátod-kitételhez.

Buzzock 2007.10.08. 09:52:44

Joel: bazd meg az istenedet! Az istened mondja meg NEKED, hogy mit kell tenned, és tégy is úgy. De nem mondhatod meg TE, hogy MÁSNAK mit, hogyan kell tennie, mert a te istened neked ezt mondta. Érted, bazdmeg?
Ez a baj ezekkel a fasszopó keresztényekkel, hogy elvárják, hogy mindenki úgy éljen, ahogy ők gondolják. (Persze, ők se úgy élnek, ahogy a könyvükben benne van, de az ugye rendben van. Besúgni meg seggbedugni ugye lehet egy papnak is, az nem bűn. Az ilyet megvédjük, TŐLÜK. Áhh, álszent banda, atomot nekik!)

dezzie 2007.10.08. 09:56:33

Joel: Szeresd felebarátod, úgy, ahogy van, különben már nem őt szereted, hanem akit látni szeretnél helyette.

troppauer 2007.10.08. 09:57:16

A homoszexualitás egyáltalán nem született, eleve elrendelt dolog. Azt csak a mai, a homoszexualitást már-már kultusszá, "trendivé" tenni szándékozó gusztustalan homoszexuális propaganda hajtogatja mint egy mantrát.
(Homokosok mindíg voltak, de legalább nem számított sikknek.)
A hajlamok általában serdülőkorban jelentkeznek, és ha valaki időben szakemberhez fordul, lehet rajta segíteni.
Az USA-ban van az a pszichiátriai szövetség amelyik évente sok ezer emberen segít, hogy visszataláljon a normális nemi identitásához. Persze a homoszexuális szervezetek meg liberális pszichiáterek folyamatosan fenyegetik őket, acsarkodnak ellenük, de attól még sok embert megmentenek.
Kérdés, kinek az érdeke a homoszexualitás eddig elképzelhetetlen méretű propagálása? (Láttatok mostanában olyan filmet, ahol egy buzi rossz ember? Csak negédes, kedves, bátor langyikat mutatnak, pedig az élet tényei mást mutatnak.)
Ja, és nem vagyok "homofób". Az azt jelenti ugyanis, hogy "félek" a homokosoktól. A legkevésbé sem félek tőlük, viszont undorodom. Az teljesen más érzelem mint a félelem:).

Csülök 2007.10.08. 09:57:27

"Ha csak én mondanám, senkinek sem kéne aggódnia. De Isten mondja, és így már egészen más a dolog."
Mikor beszéltél az Öreggel?

Joel 2007.10.08. 10:00:42

dezzie:
Mint már írtam, én nem ítélkezem. Az pedig, hogy az állatvilágban előfordul valami, az nem jelenti azt, hogy akkor az természetes. A bűn alatt a természet is megromlott, az állatvilág is ezer sebből vérzik.
Nem az a szeretet, hogy ha hülyeséget csinál, akkor megsimogatom a buksiját. Sokkal inkább az, hogy ilyenkor ráverek a seggére. Ebből tanul, és korrigál.

Buzzock:
Hú, de felháborodtál! Netán a tyúkszemedre léptem?! Amúgy nem vagyok tagja egy "történelmi" egyháznak sem, amiket leírtál, azokat legalább annyira (de inkább jobban) fájlalom.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.10.08. 10:00:53

Lombardusz!
Való igaz, a képeknek közvetlenül semmi közük ehhez az esethez, de azt reméltem, hogy a legalsó kisbetűs sorból ez mindenki számára világossá válik. De akkor inkább ideírom megint, hogy azok az augusztusi melegfelvonuláson készültek, nem pedig a reformáció hónapjának megnyitóján.

Ezek meg idézetek az általad belinkelt állásfoglalásból:
"Ismeretes előttünk, hogy vannak embertársaink, akik öröklött, vagy szerzett hajlamként saját nemükhöz vonzódva képtelenek a teremtési rend szerinti házasságra.

Magát a hajlamot erkölcsileg nem minősítjük. Ezen testvéreinket lelkigondozói tapintattal fogadjuk, mély emberi drámájukat megértéssel és diszkréten kezeljük. Őket az emberi méltóságot sértő, mindenfajta diszkriminatív magatartással szemben kötelességünk megvédelmezni.

Mivel azonban a homoszexuális gyakorlatot mind az Ó-, mind az Újszövetség elítéli, s azt a házasságtöréssel egyenlő súlyú bűnnek tekinti (3Móz.18;45. Róma 1,26k), ezért egyházunk az ilyen kapcsolatokat elfogadni nem tudja, ezek egyházi megáldását lehetetlennek tartja."

Na. Szóval akkor ne áldják meg őket, mert ez ellenkezik a világképükkel, de legalább ne is támadják őket. Mert ugye a válások ügyében már hajlandóak voltak engedményeket tenni:

"Fájlaljuk és helytelenítjük az egyházunk tagjai és tisztségviselői között is előforduló házassági válásokat (a Zsinati Bíróság jogegységi határozata - 5/1985. bír. szám). Mégis, valamennyi kortársunkkal szolidaritást vállalva hirdetjük Isten kegyelmét, a megtérés evangéliumát és az újrakezdés lehetőségét, amelyet mind egyéni, mind közösségi életünk erkölcsi megújulása egyetlen lehetőségének tekintünk."

Ami meg azt illeti, hogy a homoszexualitás "kinőhető", ha genetikai eredetű, akkor semmiképp sem. Csak elnyomható.
Befestheted ugyan a szőke hajadat barnára, de attól még szőke maradsz, legfeljebb a külvilág barnának lát. A szexuális irányultság sem változtatható. Persze az más dolog, ha valaki divatból csinálja...
Egyébként meg a szexuális irányultság tényleg magánügy. Senkinek nem kéne nagydobra vernie. Ezek a coming outok gondolom az elismertségért küzdő mozgalmak részei, de őszintén szólva mit érdekel engem, hogy Szetey meleg, amíg jól végzi a dolgát. Ha meg nem jól végzi, akkor azért rúgják ki és ne azért mert meleg.

hollow 2007.10.08. 10:01:33

Az a szép, hogy bőven elég ha egy bárhogy felépített bejegyzést írsz, az se baj ha értelmetlen.

DE LEGYENEK BENNE KOMCSIK MEG KÖCSÖGÖK.

Ez FONTOS.

Hehehhe

Joel 2007.10.08. 10:03:36

Csülök:
"Mikor beszéltél az Öreggel?"
Szoktam olvasni az "Öregtől".

hollow 2007.10.08. 10:04:40

Régen elég volt két cici a címlaphoz.

A jövő PINÁJA a SEGG. Ugye..

Szinte mindenki biszex 2007.10.08. 10:06:28

Vajon D. Szebik Imre két csinos huszonéves barátnő leszbizését is undorítónak tartja?

troppauer 2007.10.08. 10:06:51

A homoszexualitás egyáltalán nem született, eleve elrendelt dolog. Azt csak a mai, a homoszexualitást már-már kultusszá, "trendivé" tenni szándékozó gusztustalan homoszexuális propaganda hajtogatja mint egy mantrát.
(Homokosok mindíg voltak, de legalább nem számított sikknek.)
A hajlamok általában serdülőkorban jelentkeznek, és ha valaki időben szakemberhez fordul, lehet rajta segíteni.
Az USA-ban van az a pszichiátriai szövetség amelyik évente sok ezer emberen segít, hogy visszataláljon a normális nemi identitásához. Persze a homoszexuális szervezetek meg liberális pszichiáterek folyamatosan fenyegetik őket, acsarkodnak ellenük, de attól még sok embert megmentenek.
Kérdés, kinek az érdeke a homoszexualitás eddig elképzelhetetlen méretű propagálása? (Láttatok mostanában olyan filmet, ahol egy buzi rossz ember? Csak negédes, kedves, bátor langyikat mutatnak, pedig az élet tényei mást mutatnak.)

Mocskos Állat Barbie 2007.10.08. 10:07:04

Isten mindenkit szeret, ha homo az ember, ha nem, nem válogat. Az ember az, aki nem szereti önmagát, elvágva ezzel magát a boldogságtól/Istentől. Saját boldogtalanságát és félelmeit másra kivetítve ítél meg másokat, ahelyett, hogy magában keresné meg azt a hiányt, ami miatt a másikat elítéli.
Ráadásul - bár ez csak az én elméletem - úgy érzem, az Ószövetségben foglalt tilalmak, előírások nagy része egészségügyi és fajnfenntartási célzattal íródott, aminek nagy része mára totálisan elavulttá vált.
Ja, és mégvalami: van egy szemmel láthatóan homo irányultságú kutyánk. (ez komoly, még barátot is szerzett magának, miután a másik -szintén kan kutyánk nem hagyta magát). A kutya amúgy nagyon jófej, aranyos, szeretnivaló. Vele mi van? Pokol, kárhozat, stb? Kétlem.

Jenyei 2007.10.08. 10:09:09

Aki bűnösnek/betegnek tartja őket, és/vagy utálja őket, az abban is biztos, hogy az ő gyereke, unokája, egyéb szerette sose volt, most se az és soha nem is lesz meleg/leszbikus.
Mert ha nem így lenne, el kellene gondolkodnia, hogy hogyan is néz majd a szemébe.
Szerencsés emberek.

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2007.10.08. 10:10:30

RE: Joel 2007.10.08. 09:38:13
Ha csak én mondanám, senkinek sem kéne aggódnia. De Isten mondja, és így már egészen más a dolog. Én szóltam.

Isten mondja???
Arany babám, nem azt mantrázzátok egyfolytában, hogy minden ember és állat Isten teremtménye? Akkor tudd meg, a homokosokat is ő termtette. ha pedig így van, ahogy mondjátok, akkor ezt el kell fogadnod még neked is. Vagy tányleg, ki a francnak képzeled magad, fakocka? Isten bácsi főnökének? Majd te megmondod, hol cseszte el a teremtést?

Joel 2007.10.08. 10:12:52

MÁB:
Isten valóban mindenkit szeret, de a bűnnel nem vállal közösséget, mert nem válallhat.
Ószövetségi meglátásod részben helyes.
Kutya: állatok nem üdvözülnek és nem kárhoznak. Isten az embert teremtette a saját képmására és nem az állatokat. Az embernek van szelleme, az állatnak nincs.

Joel 2007.10.08. 10:16:50

rokica:
Isten nem teremtett homokosokat, sem bálványimádókat, sem gyilkosokat, sem paráznákat sem stb... Isten tökéletes embert teremtett, akit a bűn degenerált homokossá, gyilkossá stb...

gr 2007.10.08. 10:17:39

Mindenesetre nem kellene keverni az evangélikust meg a reformátust. Bár rokonok.

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2007.10.08. 10:18:19

RE: Joel 2007.10.08. 10:16:50
Isten tökéletes embert teremtett

Sorba állhattál volna te is némi morzsáért.

troppauer 2007.10.08. 10:19:30

Szinte mindenki biszex:
Szerintem két csinos huszonéves barátnő leszbizését is undorító, de legalábbis természetellenes.
A szép nők rajongója vagyok de sok mindenben megváltozott a véleményem, mióta gyermekem van. Elmondok egy esetet ami velem történt meg. Egy belvárosi parkban sétáltam három éves kisfiammal. Az évzárók időszaka volt, és tele volt a park tizenéves pattanásos öltönyös fiúkkal, meg matrózblúzos lányokkal. Fiam elaludt a babakocsiban és toltam ki a park kapuján, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy padon, amely mellett el kellett haladnom két matrózblúzos lány vadúl csókolózik, majd mikor érzékelték jelenlétemet zavartan elkapták a fejüket egymástól. Az egyik naggyon zavarban volt, passzívan heherészett, a másik agresszíven szorongatta. Nagyon örültem, hogy a kisfiam alszik és nem látja és nem tesz fel kérdéseket. Másrászt a nyelvemen volt, hogy rájuk órdítok, hogy ha édesanyátok ezt csinálta volna, ti nem is lennétek. De persze nem tettem, csak döbbenten elhúztam onnan.
És ez egyáltalán nem genetikai okok miatt történt!!!
Ez azért történt mert a leszbikusságot minden média valami trendi, jópofa dolognak mutatja be, szinte minden videoklipben nők smárolnak és a kis buta lányok azt hiszik ez egy divatos dolog, pláne, hogy ráadásul a fiúknak tetszik, hát ki kell próbálni.
Az itt nagy hangon és agresszíven a homokosokat védőknek azt javaslom kicsit halkuljanak el, alapítsanak családot és ha majd megszületnek a gyermekeik, akarják-e, hogy végbelekben turkáljon fiú létére, vagy vaginákat nyaljon felnőtt korában a kislánya. Nem hiszem, hogy bármelyik szülő erre vágyna.

Oguz 2007.10.08. 10:22:41

"Meg egyáltalán miért pont a homoszexuálisokat találták most meg? Az öngyilkos merénylők, a részeg, vagy drogos sofőrök, a dohánygyárak, vagy a mákföldek gazdái olyan nagy barátai lennének az életnek?"

Ha egy kicsit jobban megfigyeled, észlelni fogod, hogy fellépnek a keresztény egyházak az utóbbiak ellen is. Csak tudod, amíg igen kevesek hirdetik fennen, hogy az öngyilkos merényletben, a részegen vezetésben nincs semmi kivetnivaló, addig a homokosokat elég sokan mentegetik - például te is.
Talán ezért a külön említés.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.10.08. 10:23:39

Ja, valóban reformátust írtam Szebik egyházának nem pedig evangélikust. Valószínűleg masszív koncentrációhiány okozta. Azóta javítva.
Elnézést a hibáért.

Egyébként ha meg annyi problémájuk van a melegekkel, akkor azt nevezzék Isten elleni véteknek, mert az a Bibliából levezetve oké, de nem élet elleni véteknek.
Persze azért azt is látjuk, hogy mennyi probléma keletkezett a történelem során abból, hogy a Biblia szerint a zsidók magukra vették Krisztus meggyilkolását.
Szóval csak óvatosan az ilyen vétkes kijelöléssel.

mimoid 2007.10.08. 10:24:42

Lehet támadni Szebik Imrét (akinek a neve előtti D. betű csupán díszdoktori címét jelzi, tehát nem a neve része, de ennek a ténynek ismeretét nem is várnám el egy olyan blogszerzőtől, aki nem képes megkülönböztetni az evangélikusokat a reformátusoktól), meg lehet totál manipulatív és az idézett személyhez semmilyen módon nem kapcsolódó képeket betenni, de nem árt figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy nem Szebik az egyetlen olyan (nyugalmazott vagy akármilyen) püspök a történelmi egyházak berkeiben, akinek ez a hivatalos véleménye a homoszexualitásról. Amikor az élet elleni bűnről beszél, természetesen nem arra gondol, hogy a melegek mások életét veszélyeztetnék meleg voltukkal (ugye Ardarich, te sem gondoltad komolyan, hogy így értelmezted?), hanem arra, hogy ezáltal nem tudnak megfelelni a "szaporodjatok és sokasodjatok" isteni parancsának (bár kerülő úton igenis meg tudnak). Szebik Imrének megvan a joga, hogy ez legyen a hitbeli alapon kifejtett véleménye, és ennek hangot is adjon. Ettől még nem homofób, és nem is hülye (ezt már csak azért is ki merem jelenteni, mert személyesen ismerem). Nekem meg megvan a jogom hozzá, hogy ne értsek vele egyet, sőt úgy gondoljam, nincs igaza. De ti úgy reagáltok, mintha Szebik legalábbis az itt illusztrált transzparensek nyelvén szólalt volna meg (ezért nagyon gusztustalan csúsztatás ez szerintem). Mondott olyat, hogy "máglyára a köcsögökkel"? Nézzetek már körül: mióta elfogadott dolog társadalmilag a homoszexualitás? Miért kell azon felháborodni, hogy egy egyházi embernek a hivatalos véleménye ezzel kapcsolatban nem elfogadó? Ez még nem jelent boszorkányüldözést, és nem jelenti azt, hogy Szebik Imre ne állna szóba egy homoszexuálissal, vagy ne tekintené teljes értékű embernek. Számára - és még biztos sok keresztény és nem keresztény számára - az illető homoszexualitása bűn lenne, ami az életét terheli, amitől meg kéne szabadulnia (ami persze orbitális baromság). De ezzel nem az egész embert ítéli vagy veti el, nem azt a sommás véleményt mondja ki, hogy " te mint ember nem érsz semmit". Persze a saját feltételeit diktálja, ami röhej, de nem arról beszél, hogy pusztuljon az összes. Ezt a különbséget kéne megérteni az egyház gondolkodásában, és nem rögtön boszorkányüldözést kiáltani. (Itt hadd idézzem Buzzock fenti véleményét ellenpéldaként, aki felől az egész faszszopó keresztény banda úgy, ahogy van, elmehetne a picsába. Na, ha valami, akkor ez az intolerancia és a skatulyázás.)
A másik oldalról meg persze az egyháznak (és egy csomó laikusnak is) meg kéne érteni, hogy a homoszexualitás gusztus dolga, amit el kell fogadni hétköznapi dologként, és nem bűnként kezelni - egyáltalán, nem folyton a szexualitás kérdésein kéne lovagolni, de ez már nagyon messzire vezet.

Joel 2007.10.08. 10:26:32

rokica:
Az emberek jellemzően kétféleképpen szoktak reagálni, ha az Igazsággal szembesítik őket. Egy: veszi a lapot és megpróbál korrigálni. Kettő: elborul az agya és szánalmas, hetyke sértegetésbe csap át. Te ez utóbbit választottad. Rossz döntés volt. Erre mondják: Sajnálom, Ön nem nyert!

Mocskos Állat Barbie 2007.10.08. 10:28:00

Kedves Joel, honnan veszed, hogy az állatnak nincs szelleme?
És mi alapján mondjuk meg mi emberek, mi a bűn?
Különböző nemzeteknél, törzseknél változó, hogy mi a bűn! Szerintem nagyképűek vagyunk mi európaiak és mindenkit a saját mércénkkel mérünk.
Én úgy gondolom, bűn az, amit annak tartok.

dezzie 2007.10.08. 10:28:46

Joel: Ha tökéletes embereket teremtett Isten, akkor miért lettek fogékonyak a bűnre? Mégsem voltak annyira tökéletesek...? Ha meg fogékonyak lettek, akkor ennek így kellett lennie, mert Isten akarta így és kész. Ha Isten annyira ellene lenne a homoszexuálisok létének, kénkővel súlytaná mindegyikük házát, vagy békákat küldene rájuk. haygjuk rá azt, mit gondol erről, hiszen a szószólói is emberek, bűnös lelkek, akik hallották vagy olvasták szavait, így nem megbízhatóak, emiatt a Biblia sem az...

Amúgy meg remélem erdetiben olvassátok a Bibliát, hogy elkerüljétek a fordítási hibákat! (pl. SZŰZ Mária :))

Szeresd felebarátod, úgy, ahogy van, különben már nem őt szereted, hanem akit látni szeretnél helyette.

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2007.10.08. 10:28:57

Joel, ezek után elvárom, bizonyítsd be, hogy nálad van az igazság. Különben kénytelen vagyok téged alávaló hazugnak nevezni.

Parapitty · http://parapitty.blog.hu 2007.10.08. 10:28:59

Joel, te ki tudnál jönni a heteróságból? Volt olyan pillanat az életedben, amikor dönthettél homo és hetero út között? Mert én nem emlékszem ilyesmire.
A homokosságból kb. annyira lehet kijönni, mint nőből férfivá válni, vagy fordítva. Meg lehet csinálni, hogy látszólag az ellenkező nem életvitelét folytatod, nem szexelsz, esetleg még a nemi szerveidet is átalakítod. De van értelme ezt kívülről erőltetni, ha az illető épp nem ezt akarja?

Joel 2007.10.08. 10:31:26

MÁB:

"Kedves Joel, honnan veszed, hogy az állatnak nincs szelleme? "
Meg fogsz lepődni: a Bibliából.

"És mi alapján mondjuk meg mi emberek, mi a bűn?"
Isten Igéje alapján.

"Én úgy gondolom, bűn az, amit annak tartok. "
Önmagad istene vagy. Azaz bálványimádó.

dezzie 2007.10.08. 10:31:55

tropperhauer: ha kisfiadról kiderül, hogy a saját neméhez vonzódik, kitagadod majd? mert ha homoszexuális, csak úgy tudod ebben megakadályozni majd, hogy megtöröd a lelkét.

hollow 2007.10.08. 10:36:17

Mocskos Állat Barbie tán a kutyájával is nyomja, hiszen az is isten áldott teremtménye..
"A kutya amúgy nagyon jófej, aranyos, szeretnivaló."

retek 2007.10.08. 10:36:38

@troppauer:

"Nem hiszem, hogy bármelyik szülő erre vágyna." Tiszta szerencse, hogy vannak, akik gyermekeiket csak a saját élképzelésükkel egyező módon élve szeretnek, mint ahogy ők maguk is saját szüleik vágyainak beteljesülései... nemde?

dezzie 2007.10.08. 10:37:40

hát, én inkább lennék a túlvilágon az állataim szellemével - aminek létezését, ha valaki tartott állatot, nem von kétségbe -, mint az emberiség nagy részével :)
Joel, régebben egyházi emberek mondták, hogy az asszonyoknak sincs szelleme, ugye ez is túlhaladott meggyőződés?

Parapitty · http://parapitty.blog.hu 2007.10.08. 10:39:40

troppauer, jó, hogy nem szóltál rá a lányokra, ugyanis semmi közöd hozzá mit csinálnak. Hasonlóképp ahhoz, ha 2 fiatal hetero pár csókolózik a padon.
A gyereked miatt meg ne aggódj, előbb utóbb úgyis megtudja, hogy a világban vannak homokosok is, jobb ha még időben, tőled tudja meg, hogy az micsoda.

Joel, szerintem te eléggé beszoptad ezt a biblia sztorit. Mentségedre legyen mondva, sokan mások is így jártak. Optimistán remélem, hogy azért sokáig választ kapsz még kérdéseidre abból a könyvből, de néha érdemes kételkedni.

Mocskos Állat Barbie 2007.10.08. 10:43:53

:D
Joel, úgy gondolom, más az Istenről alkotott képünk.
Számomra a Biblia nem hiteles forrás. Emnberek írták, emberek döntötték el, mi maradhat benne és mi nem. Elég rendesen meg lett cenzúrázva a hatalmukat féltő papok által.
Kérlek, nézz kicsit magadba, miért vagy ilyen korlátolt, miért zavar a másik felfogása.
Miért számít bálványimádásnak, ha nem a keresztények istenképének akarok megfelelni?
Sajnos a keresztény egyház(ak) több mint kétezer év alatt elvesztették a hitelüket. Nem hiába fordulnak el tőlük az emberek! És még a 21. sz-ban is ahelyett, hogy szerettel hívnák az embereket magukhoz, kirekesztenek és acsarkodnak, mint egy szekta. Tisztelet a kivételnek!

Mégvalami: ez valóban a te véleményed, tapasztalatod, vagy csak a jól megtanult Biblia fut benned, mint egy szoftver?

Joel 2007.10.08. 10:44:37

dezzie:
Isten tökéletes embert teremtett. Eddig szándékosan nem hozakodtam vele elő, de kénytelen vagyok: van a pályán még egy játékos, a sátán. Az ember eredendően nem volt fogékony a bűnre, de megbukott, mert megszegte Isten parancsát (almás sztori, emlékeztek). Hogy miért volt lehetősége mekbukni? Azért, mert Isten nem bábukat teremtett, hanem felvértezte az embert a SZABAD AKARAT-tal is. Az ember pedig döntött (és sátán itt jön a képbe), és rossz döntést hozott. Ezáltal került a bűn hatalma alá, a halál és az elmúlás börtönébe. Jézus pedig azért jött, hogy ebből a börtönből kijöhessünk:
"Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat,
19. Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.
20. És behajtván a könyvet, átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve.
21. Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra. "

Ez, és kizárólag ez a reménységünk, és ez a homokosok reménysége is. Van Szabadító!

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.10.08. 10:46:06

Mimoid!

Lehet, hogy Szebik nem homofób, csak mondjuk a bigott, konzervatív vallásosságot képviseli, de mi van akkor, ha a képen szereplő homofóbok másképp értelmezik a szavait, mint ahogy Szebik gondolta azt?
Azért az egyházról (most konkrétan a katolikusról) annyit, hogy II. János Pál alatt volt némi nyitás. II. J.P. például Franciaországban egy rockkoncert előtt szólt a fiatalokhoz! Vagy pl. ő volt az, aki ellátogatott egy kommunista országba, Lengyelországba, tudom, hogy a szülőhazája volt, de megtette. Nyitott az iszlám felé is.
Most XVI. Benedek alatt ez a trend megfordulni látszik, és nem biztos, hogy jó dolog.

Puritaan · http://bolygo.freeblog.hu 2007.10.08. 10:48:21

Ja, rengeteg sok deviáns van, akiket az utcára engednek. Aztán meg nem győzik reklámozni betegségeiket. A kerekesszékeseknél pl. ahelyett, hogy ki se engednék a lakásból a deviáns állatjait, még \"akadálymentesítik\" nekik az épületeket. A végén még kötelező lesz mozgássérültnek lenni. Na meg a látássérültek: bolygo.freeblog.hu/archives/2006/12/23/A_tuntetes/#_2031659

Joel 2007.10.08. 10:52:12

Parapitty:
"de néha érdemes kételkedni."
Tévedsz, nem érdemes. Én is próbáltam anno, de súlyos hiba volt.

MÁB:
A "történelmi" egyházak számomra is hiteltelenek, nem is emlékeztetnek az "ősegyházra". Az Igazi Evangélium erőben áll, és nem üres ceremóniákban.

ludwig 2007.10.08. 10:52:28

Joel 2007.10.08. 10:31:26 ... Meg fogsz lepődni: a Bibliából. ... Isten Igéje alapján. ... Önmagad istene vagy. Azaz bálványimádó. ... Ennek a Joelnek nincs saját véleménye? Amit szajkóz, azt kétezer (négyezer) éve írták, senki nem tudja, ki. AZT bátran elfogadja. A negyedrésze szép, nemes, a másik negyedrésze mocsok, a maradék fele semmire nem jó. Hehe.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.10.08. 10:54:30

jó címet adott az index ajánlója! :)

troppauer 2007.10.08. 10:54:50

dezzie, retek, Parapitty

Hogy miért véditek ilyen reszketve a homokosokat, az a ti dolgotok.
De:
Igenis van közöm ahhoz, hogy egyesek mit művelnek egy nyilvános parkban, és igenis rá fogok szólni azokra, akik aberrált módon viselkednek. Ha esetleg két ember nemi életet él nyilvánosan egy parkban, akkor is rájuk kell hagyni, azt csinálnak amit akarnak?
Miért nekem kellene minden beteg állatra tekintettel lennem?

Mint már kétszer is leírtam, de úgy látszik valamilyen oknál fogva elkerülte a figyelmeteket:

A homoszexualitás egyáltalán nem született, eleve elrendelt dolog. Azt csak a mai, a homoszexualitást már-már kultusszá, "trendivé" tenni szándékozó gusztustalan homoszexuális propaganda hajtogatja mint egy mantrát.
(Homokosok mindíg voltak, de legalább nem számított sikknek.)
A hajlamok általában serdülőkorban jelentkeznek, és ha valaki időben szakemberhez fordul, lehet rajta segíteni.
Az USA-ban van az a pszichiátriai szövetség amelyik évente sok ezer emberen segít, hogy visszataláljon a normális nemi identitásához. Persze a homoszexuális szervezetek meg liberális pszichiáterek folyamatosan fenyegetik őket, acsarkodnak ellenük, de attól még sok embert megmentenek.
Kérdés, kinek az érdeke a homoszexualitás eddig elképzelhetetlen méretű propagálása? (Láttatok mostanában olyan filmet, ahol egy buzi rossz ember? Csak negédes, kedves, bátor langyikat mutatnak, pedig az élet tényei mást mutatnak.)

ludwig 2007.10.08. 10:58:19

Joel 2007.10.08. 10:44:37 Isten tökéletes embert teremtett. Eddig szándékosan nem hozakodtam vele elő, de kénytelen vagyok: van a pályán még egy játékos, a sátán. És ki teremtette a sátánt? És elnézést a szóért, de mi a sz@rnak? Azért, hogy legyen aki elvégzi a piszkos munkát? (főzés, égetés, nyuvasztás örök időkig? Közben egy kis bűnbevitel?) Hehe

máglyatöltelék 2007.10.08. 10:58:51

Drága Joel, fogd már fel, te hiszel abban az istenben, rád érvényes a hülye szabálykönyve (ahogy látom, abból is csak a neked kényelmes szabályok). Miért gondolod, hogy mindenkinek körülötted be kéne tartani az általad kiválasztott vallás előírtásait? Az ilyenek gyújtanának fel embereket a köztereken, ha még megtehetnék. Szerencsére nem tehetitek. Bár a másik szektátok, a katolikusok papjai még mindig dugják a kisfiúkat a sekrestyében, ez elég szomorú egyébként.

megmondom 2007.10.08. 11:01:28

Kedves Papok! Miért is hordtok szoknyát?

Ardarich 2007.10.08. 11:05:41

Troppauer és mindenki más: a divatból fiatalon kipróbált hülyéskedés egy dolog. Lehet gusztustalan, de elmúlik. A pszichológiai alapú dolgok (pl. gyermekkorban apai ölelés hiánya) meg valóban feldolgozhatóak. Az igazi homoszexualitás viszont teljesen más. És nem attól homoszexuális valaki, hogy azonos neművel csókolódzik vagy közösül. A homoszexuális ember akkor is az, ha egész életét szűzen éli le. Egyszerűen hagyni kéne, hogy békében éljen, ahogy akar. Ha fontos neki az állami házasság, miért ne kaphatná meg? Szenved ettől hátrányt bárki?

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.10.08. 11:07:37

Troppauer!
Nem ismerem ugyan ezt az amerikai programot, de azért szerintem megérne egy alapos vizsgálódást, hogy azok az emberek visszatalálnak a heteroidentitáshoz, vagy elnyomják magukban a homoidentitást.
Egyébként nekem van néhány rossz tapasztalatom a melegekkel, konkrétan az elmúlt tizenegynéhány évben legalább hárman beprópálkoztak (valaki pénzt ajánlott azért, hogy betoljam a fenekem alá, valaki meg csak odaállt mellém és szépen mosolygott - nekem meg a hideg futkározott a hátamon...), de ettől még nem gondolom azt, hogy mindegyikük ilyen.
Ja, és ha nyilvános helyen csinálják, akkor azt nem szeretem és szabálysértés. Függetlenül attól, hogy homo, vagy hetero pár csinálja.
Persze ha hetero csinálja, akkor max. félrefordítom a fejem. Ha meg homo pár, akkor fejvesztve elrohanok onnan, mert én sem szeretem. De ettől még nem rohanok ki ellenük.

Jenyei 2007.10.08. 11:08:05

kedves Troppauer,

szülő vagyok, és nem erre vágyok. És akkor mi van? Mi a teendő? Várom az iránymutatásod.

Avatar 2007.10.08. 11:08:16

Kedves Joel, Isten nem mond semmit. Nagy valószínűséggel azért mert nem is létezik. Az idézett igét a Biblia mondja, ami egy könyv, amit emberek írtak, akárcsak a Koránt vagy a Védákat, melyeket szintén isteni származásúnak próbálnak elfogadtatni egyes vallási csoportok.

Gondolom jó kereszténynek tartod magad, és mieőtt bárkitől is elvárnád, hogy az általad szentnek tekintett könyvben leírt valamely parancsolatot betartsa, előtte Te önmagadra kötelezőnek vállaltad minden igéjét ennek a könyvnek, nem eszel húst péntekenként és böjti időszakban, sosem paráználkodtál életedben stb, stb...
Ja és gondolom harcosan kiállsz a házasságtörők halálrakövezéssel büntetése mellett is, hiszen a Bibliában ez is le van írva...

A klasszikus anekdotát gondolom már mindenki ismeri:

Laura Schessinger egy amerikai rádiós műsorvezető, aki egy lelki tanácsadó műsort vezet. Nemrég, mint buzgó keresztyén azt mondta, hogy a homoszexualitás megbocsáthatatlan bűn, *MERT* Leviticus (azaz Mózes harmadik könyve) 18:22 szerint utálatos az.

Ezen felbuzdulva ragadott tollat egy Jake nevű hallgatója:

"Kedves Laura doktor,

Nagyon köszönöm azt az önfeláldozó fáradozását, amit annak érdekében tesz, hogy Isten törvényeit az emberekhez közelebb hozza.
Sokat tanultam a műsoraiból, és megpróbálom ezt a tudást minél több emberrel megosztani. Ha például valaki megpróbálja homoszexuális életvitelét előttem megvédeni, egyszerűen emlékeztetem Lev. 18:22-re, ahol világosan le van írva, hogy ez bűn, és ezzel véget is vetek a vitának.
Mindazonáltal néhány törvény értelmezésében és végrehajtásában szükségem lenne a tanácsára.
a) Ha az áldozóoltárnál bikát áldozok, tudom (Lev. 1:9, illetve Lev 1:3,17), hogy az Úrnak kedves illatú az. A problémát a szomszédaim jelentik, akiknek ez az illat egyáltalán nem kedves. Leölhetem-e őket?

b) Szeretném a lányomat eladni rabszolgának, amint ezt Exodus 21:7 megengedi. Ön szerint mi lenne a méltányos ár érte mainapság?

c) Tudom, hogy nem szabad olyan nővel kapcsolatot teremtenem, aki a havibaj tisztátalan állapotában van. (Lev. 15:19-24). A probléma csak az, hogy miből lehet ezt tudni? Megpróbáltam megkérdezni, de a legtöbb nő nagyon pikírten reagált a kérdésre.

d) Lev. 25:44 kijelenti, hogy szomszédos nemzetségek fiai és lányai közül vehetek magamnak rabszolgákat. Az egyik barátom szerint ez a törvény a mexikóiakra érvényes, de a kanadaiakra nem. Meg tudná magyarázni, hogy miért ne lehetnének nekem kanadai rabszolgáim?

e) Az egyik szomszédom mindig szombaton dolgozik. Exodus 35:2 világosan kimondja, hogy az ilyet meg kell ölni. Erkölcsileg kötelezhető vagyok rá, hogy saját kezűleg öljem meg?

f) Az egyik barátom szerint, az úszószárny és pikkely nélküli vízi állatok (pl. kagylók vagy homár) fogyasztásának bűne (Lev. 11:10), nem olyan utálatos, mint a homoszexualitás bűne. Én ezzel nem értek egyet. Állást foglalna ebben a kérdésben?

g) Lev. 21:20 szerint ha szembetegségem van, az Úr oltárát nem közelíthetem meg. Be kell vallanom, hogy olvasószemüveget használok. Teljesen élesnek kell lennie a látásomnak, vagy itt van azért egy kis játéktér?

h) A legtöbb barátom vágatja a haját, illetve borotválja a szakálllt, beleértve a pajeszát is, holott ez Lev. 19:27 szerint egyértelműen tilos. Milyen halálnemet javasol nekik?

i) Lev. 11:8-bol tudom, hogy ha döglött disznó bőrét illetem, tisztátalan leszek. A kérdésem, hogy szabad-e futballoznom, ha cérnakesztyűt húzok?

j) A nagybátyámnak van egy kis háztájija. Megsérti Lev. 19:19-et, mert földjébe kétféle magot vet. Ezenkívül a felesége olyan ruhát hord, ami kétféle anyagból (pamut/poliészter) készült. Most tényleg össze kell hívnom az egész gyülekezetet (Lev. 24:16), hogy megkövezzük őket, vagy pedig elég, ha egy meghitt családi körben lefolytatott ceremónia keretében megégetjük őket, amint ez azok esetében megengedett, akik az anyósukkal hálnak (Lev. 20:14)?

Tudom, hogy Ön ezeknek a törvényeknek nagy ismerője lévén biztosan utat tud mutatni ezekben a kérdésekben.

Még egyszer köszönöm, hogy Ön a rádióban végzett munkájával folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy az Úr törvényei örökérvényűek ées megváltoztathatatlanok.

Az Ön odaadó rajongója:

Jake"

Ardarich 2007.10.08. 11:08:36

Másrészről meg senki vallásos hitét nem kéne itt sértegetni, ludwig és máglyatöltelék.

lot 2007.10.08. 11:10:00

A Biblia szerint bűn. Nem értem hogy emiatt miért szídtok olyan embereket, akik ebben hisznek és ezért nem teszik, illetve bűnnek tartják. Ti is valami alapján nem tartjátok annak. Mindenki legyen meggyőződve a saját "tanácsadóitól", és senki ne legyen erőszakos a más véleményen lévővel. Megmondhatjátok hogy a Biblia szerintetek nem mérvadó, de pl. Joelnek is joga van kitartani a meggyőződése mellett és akár hangot is adni neki.
Nagyon sok abnormális dolog van amit nem tud az akarat legyőzni. Ettől nem lesz normális. Gondoljatok az alkoholizmusra, drogfüggőségre, kleptomániára, pedofíliára, öngyilkossági hajlamra, és hasonlókra. Tehát ez nem érv.
Az állatvilágban tapasztalható? Nem értem ez hogy jön ide. Egyrészt nincs majomtörvény, másrészt éppen a természet törvényei bizonyítják, hogy ha szerintetek ez a génekben van, akkor ez a gén így szelektálódik ki a természetben is. Ezért mégsem normális.
A hozzászólás előtt illene bevállalni azt is, hogy ki milyen álláspontból beszél. Joel rögtön bevállalta hogy keresztény, míg az a gyanúm, hogy sokan a véleményetek mellé nem teszitek oda hogy volt vagy van homoszexuális tapasztalatotok. Hogyan is lehetnétek akkor elfogulatlanabbak mint Joel? Már én is keresztény vagyok, és volt tinikoromban tapasztalatom is. Úgy mondom, hogy elég rendesen bele van kódolva az emberbe hogy ez nem normális. Ezer gát van bennünk hogy megtegyük, és utána is tudja mindenki hogy abnormális volt amit tett. Döntésen múlik csupán hogy ezeket egyre könnyebben elnyomod, vagy figyelembe veszed. Az biztos, hogy az abortuszhoz hasonlóan az érintett személyek radikálisan fogják védeni az álláspontjukat. Észérvekkel meggyőzhetetlenek lesznek.

Mocskos Állat Barbie 2007.10.08. 11:13:32

Joel, azok alapján amit leírsz, nekem úgy tűnik, te igenis a számodra hiteltelen történelmi egyházak dogmái pártján állsz.
És szó szerint értelmezed a Bibliát (lásd az "almás sztori" :))
Ami szvsz nem túl helyes, mert te ez alapján ítélsz meg másokat...

dr. Ferenczi Csongor · http://Csekonics 2007.10.08. 11:13:49

Egy tökéletesen marginális kérdéshez ekkora feneket keríteni... Miért mindig csak akkor írnak az egyházakról, ha buzikról van szó? Az egyházak megújulásának sem ez a legfőbb kérdése.

hollow 2007.10.08. 11:17:04

Katolikus könyvajánló:

Noé birkája

Az Úr elhatározza, hogy lesújt a tisztátalan életet élő választott népre, csak az egyetlen igaz embenek, Noénak hajlandó kegyelmezni, figyelmezteti tehát, hogy pakolja össze fontosabb holmijait. Ám Noé ismeri már a Teremtő fanyar humorát, ezért nem is nagyon strapálja magát, nem csoda hát, hogy erősen homlokához csap, mikor éjszaka érzékeli a paplanhuzat alá bezúduló vizet. Heves szitkozódás közepette hóna alá csapja egyetlen birkáját, Bariit, akit eddig nem nagyon kedvelt, mivel bárgyú arckifejezése öccsére emlékeztette. Napokig hánykolódnak az ár hullámain dacolva a tífusszal, miközben különös baráti viszony kezd kialakulni köztünk. Ember és állat végtelenül megható története barátságról, összetartásról és szenvedélyről.

ludwig 2007.10.08. 11:18:29

Senki vallásos hitét nem sértegetem. Szívesen idézek a Bibliából szépet és nemeset, de ha kell, idézhetek feleslegeset, ha meg nagyon kell, akár mocskot is. Van benne mindháromból. Olyan emberek írták. Hehe

dezzie 2007.10.08. 11:18:53

Joel: gondoltam, hogy a sátános rész jön. :) ezek szerint kisebb Isten befolyása a dolgok menetébe, mint gondolná az ember? nem mindenható? hiszen az embert sem tudta megrendszabályozni, a Sátánnak, saját bukott angyalának - aki szintén szabad akaratot akart! - sem tud parancsolni... hogyan is számíthatott arra, hogy elfordulnak tőle, hiszen ő Isten...
miért tűri akkor a homoszexuálisok, maszturbálók, szüleiknek feleselők, óvszerrel védekezők létét és miért nem öli meg őket mint a régi időkben? gyenge hozzá, vagy esetleg elégedett a dolgok állásával?

troppauer 2007.10.08. 11:19:29

Ardarich
Én nem akarom bántani a homoszexuálisokat azért mert azok. Csak ne kelljen azt látnom, hallanom nap mint nap, hogy ezzel kérkednek. Hogy mire büszkék az titok számomra, de manapság már nem a megtűrésért folyik a harcuk. Ma ordítva és hangosan támadnak, mintha ők valami érdekes és értékes társadalmi csoport lennének. Milyen értéket képviselnek ők amit mások nem? Mi az az érték amit csak ők tesznek hozzá az emberiség egyetemes kultúrájához? (Tudnék mit írni de az ízlésem tiltja.) Szóval semmi okouk a büszkeségre.
Felőlem nem kell bujkálniuk, de ne is reklámozzák a hajlamaikat.
Én pl. büszke vagyok ifjabb koromban a nőknél elért sikereimre, mégsem rázom a seggem egy teherautó platóján, legfeljebb a haverjaimat untatom egy sör mellett a sztorikkal:)

De a lényeg: A házassággal az a problémám, hgy a következő lépés a gyermekvállalás, örökbefogadás. Tudom, hogy az itt jelenlévő hivatásos rettegők és jogvédők azonnal nekem fognak esni, de azt dsemmi képpen sem engedném.

Épp az Indexen jelent meg nemrég az alábbi cikk:

"Egy jelentés azt állítja, hogy a községi tanács hibája miatt molesztálhatott több kisfiút egy 2006 júniusában elítélt meleg pár Nagy-Britanniában. A gyermekvédők szerint a szociális munkások attól féltek, hogy homofóbnak tartanák őket, ezért nem ellenőrizték megfelelően a két nevelőszülő férfit.

Egy homoszexuális pár szabadon molesztálhatta a rájuk bízott védtelen kisfiúkat, mivel a szociális munkások attól féltek, hogy diszkriminációval vádolják őket, ha vizsgálódni kezdenek, írja a Daily Mail.

Craig Faunch és Ian Walthey egyike volt az első meleg pároknak, akik 2003-ban hivatalosan is nevelőszülőkké válhattak Nagy-Britanniában. A két férfi azt állította, hogy csak segíteni akarnak a problémás kisfiúknak, azonban kiderült, hogy valójában pedofilok, akik folyamatosan molesztálták a rájuk bízott gyerekeket.

Korábbi panaszok ellenére a hivatalnokok mindig elfogadták a férfiak magyarázatát és nem tettek semmit. Sőt, ahelyett, hogy eltiltották volna tőlük a gyerekeket, egyre komolyabb problémákkal küzdő fiúk örökbefogadását engedélyezték a két férfinek. Nem egészen 15 hónap alatt 18 gyereket vettek magukhoz, közülük a pár négy 8 és 14 év közötti fiút molesztált.

Mindenkit ellenőrizni kell
A Kidscape nevű gyermekvédelmi szervezet szerint a felügyeleti szerveknél a politikai korrektség győzött a józan ész felett. "Nem érdekel, hogy valaki homoszexuális vagy biszexuális - ha valaki gyerekeket fogad örökbe, akkor ugyanúgy ellenőrizni kell, mint bárki mást" - mondta a szervezet egyik vezetője.

"Egyértelmű, hogy az alkalmazottak egy része attól félt, hogy homofóbnak tartják majd" - olvasható az ügyről készült jelentésben. A jelentés azzal is vádolja az önkormányzatot, hogy a gyermekek elhelyezése előtt és után sem folytatta le megfelelően a kötelező vizsgálatokat.

A jelentés készítői leginkább azokat a középvezetőket kritizálják, akiknek munkakörükből kifolyólag ki kellett volna deríteniük, hogy mi történik, és fel kellett volna tenniük a megfelelő kérdéseket. A jelentés 41 javaslatot is kidolgozott az örökbeadási rendszer felülvizsgálatához.

A 42 éves Wathey-t tavaly júniusban gyermekek molesztálásáért öt év börtönre ítélték, a 33 éves Faunch pedig hat éves börtönbüntetést kapott, nála az is bebizonyosodott, hogy illetlen fényképeket készített gyerekekről. Az ügyet tárgyaló bíró hangsúlyozta, hogy az eljárás során egyikük sem mutatott semmilyen együttérzést vagy megbánást.

A tanács részéről elmondták, hogy a szeptember 12-ei ülés előtt nem kommentálják a jelentést."

Ideáig jutott a világ. Azért nem mertek a gyermekek védelmére kelni, mert féltek a homofóbia vádjától.
Ez a most folyó elmebeteg homoszexuális propaganda eredménye. Bravó!

gargoyle 2007.10.08. 11:21:34

joel: tavol alljon tolem hogy teologiai vitaba bonyolodjak, ilyen alapon arrol is beszelgethetnenk tenyleg faj-e nekem ha tut szurnak a viaszbabamba az is van ennyire fontos erkolcsi kerdes, de ha csak az embernek van szabad akarata akkor a satan (aki angyal volt ugye originalban, akiknek nincs szabad akaratuk es dontesuk spec) hogy a bus fuzfanfutyulobe lazadt fel? ja hogy az is isten kifurkeszhetetlen terve volt es amugy is cileben van az oreg ha kenyelmetlen kerdesek merulnek fel? lehet, hogy akkor ezek szerint _megis_ isten terve itten minden pont a ti elkepzelesetekbol kikovetkeztetve?

masreszt: akkor es annyira masszal bele az ágyamba vagy más ágyába amennyire én teszem azt a te templomoddal. majd en is bejarok korbekiabalni hogy "emberek agymosast hajtanak vegre rajtatok hatalmi es politikai celokbol" es elnezoen mosolygok ha valaki ezen felhaborodik .) tok jok leszunk egymas mellett (es nem, a szexualis buncselekmenyeket, amikor kiszolgaltatott helyzettel el vissza valaki ne keverd ide, kulonben en is elohozom megint az inkviziciot, meg a machetes torzsirtasokat az is van annyira vallas mint amennyire a pedofilia vagy a nemi eroszak szexualitas). te nyugodtan imadkozzal csendben kussolva mig en nyugodtan dugok csendben kussolva azzal akivel akarunk egymassal. ennyi a konkluzio :P

esetleg ha megborotvalom a fejem es az utcan bejelentem hogy minden kereszteny tervvaltozas miatt jegtombbe fog fagyni a halala utan es ezt nekem maga a haromkaporszakallu malnaszemu orrszarvu mondta szoval tuti az info akkor jobban hiszel nekem? mert ennyire hiteles a kenetteljes szoveged pont :)

harmadreszt: ha szoros ronda 120 kilos ferfiallat vaginat nyalogat az szep es istennek tetszo, mig ha ezt a heidi klum teszi akkor mocskos bun? teso neked fura am az esztetikai erzeked meg kell mondjam :)

kisbalas · http://kisbalas 2007.10.08. 11:27:59

Szebik egy fasz. Ezekszerint a komplett katolikus papság élet elleni vétek volna amúúúúgy... nade mindegy. Amúgy meg ha ez egy szeretetvallás, akkor miért nem képes a szeretetről, elfogadásról szólni? Hiszek Istenben, de pont az ilyen feltételeket szabó, gyűlölködő barmok miatt menekülök visítva az egyházak közeléből :((( Hiteltelen az egész.

abuhasz 2007.10.08. 11:28:30

Elképesztő mintha ezt a bejegyzést egy 11 éves gyerek íta volna. Ennyire vulgáris idiótaságot inkább nem kellene kiejteni a szádon. Maradj csöndben, és szégyeld magad!
Hogy az xy szex az bűn -e, meg a gyerekpornó és recskázni? hogy Afrikában szájbabaszni mindenkit óvszerrel vagy anélkül nem qrva mindegy?
Te egyébként mitől élnél ha 2 apád lenne vagy 2 anyád? szerencsétlen.
Ezt nem látni, hogy egy masszív homoszexuális propaganda folyik a világban... (de az is lehet, hogy tudod te ezt)

És most ettől lett tumorod, hogy mindez "életellenes"?

Köszi. Törölhetsz.

Pink Freud 2007.10.08. 11:30:06

Avatar: köszönöm, hogy bemásoltad Jake levelét, már rég szórakoztam ilyen jól. Az jutott eszembe róla, hogy egy a kétezer év során bármikor élt gondolkodó keresztyén nem az itt írogató Joel félékre volt büszke, hanem akik adekvát válaszokat tudtak adni a saját korukban fellépő kérdésekre. Pl. Szt. Tamás, Szt. Ferenc, Luther, stb. Ezek nem a biblia sorait, hanem szellemét vették alapul. Pl. egymás elviselése, megbocsátás, szabad akarat és szabadság Isten tiszteletének módjában - vagy éppen Isten nem tiszteletében.

Avatar 2007.10.08. 11:31:15

Kedves Joel,

1, Honnan veszed, hogy létezik Isten? Mert benne van a Bibliában?

2, Honnan veszed, hogy a Bibliában valóbvan az ő igéi vannak lejegyezve? Mert benne van a Bibliában?


Remélem érzed, hogy mi a probléma az állításaid megalapozottságával...
na még egy klasszikus:

Csókolja meg Hank fenekét
(Kissing Hank's Ass)


Ma reggel csöngettek. Amikor az ajtót kinyitottam, egy jól öltözött párt láttam kint ácsorogni. A férfi szólalt meg elsőként.
JOHN: Hello, én John vagyok, ö meg Mary.
MARY: Hello! Meg szeretnénk Önt hívni, hogy megcsókolja Hank fenekét velünk együtt.
ÉN: Micsoda? Miről beszélnek? Ki az a Hank, és miért kellene nekem az ö fenekét megcsókolnom?
JOHN: Ha megcsókolja Hank fenekét, akkor kap egy millió eurót, és ha nem, akkor Hank kiveri magából a lelket.
ÉN: Mi? Milyen bizarr zsarolás ez?
JOHN: Hank egy philantrop, egy emberbarát. Hank építi a saját városát. Hank birtokában van ez a város. Azt tesz, amit akar, és most szeretne egy millió eurót magának adni, de addig nem tudja megtenni, amíg nem csókolja meg a fenekét.
ÉN: Ennek nincs semmi értelme. Miért ...
MARY: Kicsoda Ön, hogy Hank ajándékát megkérdőjelezi? Nem akar egy millió eurót? Nem éri meg, a fenekét egy kicsit megcsókolni?
ÉN: Lehetséges, ha ez legális, de ....
JOHN: Akkor jöjjön velünk és csókolja meg a fenekét.
ÉN: Gyakran csókolják Hank fenekét?
MARY: Igen, elég gyakran...
ÉN: És adott már Önöknek egy millió eurót?
JOHN: Nem, a pénzt valójában csak akkor kapjuk meg, ha elhagyjuk a várost.
ÉN: Miért nem távoznak azonnal a városból?
MARY: Addig nem hagyhatjuk el a várost, amíg Hank nem mondja, különben nincs pénz, és Hank kiveri az emberből a lelket.
ÉN: Ismernek valakit, aki Hank fenekét megcsókolta, a várost elhagyta és egy millió eurot megkapta?
JOHN: Az én anyám éveken keresztül csókolta Hank fenekét. Aztán elhagyta a várost, és én teljesen biztos vagyok, hogy a pénzt is megkapta.
ÉN: Beszélt vele erről?
JOHN: Természetesen nem. Hank nem engedélyezi ezt.
ÉN: Miért hisz abban, hogy az édesanyja tényleg megkapta a pénzt, ha soha nem beszélt vele erről?
MARY: Nos, az emberek kapnak valamit tőle, mielőtt a várost elhagyják. Lehet, hogy fizetésemelést, lehet, hogy nyernek a lottón, vagy lehet hogy találnak 20 eurót az utcán.
ÉN: Mi köze ehhez Hanknek?
JOHN: Hank "bizonyos kapcsolatok" birtokában van.
ÉN: Sajnálom, de ez inkább valami bizarr szerencsejátékhoz hasonlít.
JOHN: De itt egy millió euróról van szó. hogyan hagyhatná a véletlenre? És gondolja jól meg, ha nem csókolja meg Hank fenekét, akkor kiveri magából a lelket.
ÉN: Hm, ha talán Hank-el beszélnék és a részleteket egyenesen tőle hallanám ..
MARY: Senki nem látta Hanket, senki nem beszélt vele.
ÉN: De akkor hogy csókolhatják meg a fenekét?
JOHN: Néha egy-egy csókot dobunk, néha meg a fenekére gondolunk. Néha Karl fenekét csókoljuk meg, aki ezt nekünk Hank felé továbbítja.
ÉN: Ki az a Karl??
MARY: Az egyik barátunk. Ö tanított bennünket mindenről, Hank fenekéről is. Csak párszor meg kellett öt hívnunk vacsorára.
ÉN: És minden szót elhittek neki, amikor Karl mondta, hogy egy Hank létezik, aki azt akarja, hogy a fenekét megcsókolják, és az meg lesz jutalmazva?
JOHN: Oh, igen! Karl egy levelet kapott Hanktől már évekkel ezelőtt, amiben Hank neki mindent elmagyaráz. Itt van egy másolat a levélről, nézze meg saját maga:


A levél Karl íróasztaláról:
1.Csókold meg Hank fenekét és ő ad 1 millió eurót, ha a várost elhagyod.
2.Alkoholt mértékkel igyál.
3.Verd ki az emberekből a lelket, ha nem olyanok, mint te.
4. Étkezz rendesen.
5. Hank saját maga diktálta ezt a levelet.
6. A hold zöld sajtból van.
7. Minden, amit Hank mond, igaz.
8. Mosd meg a kezed, mielőtt kimész a fürdőszobából.
9. Ne igyál alkoholt.
10. Egyél virslit édes zsömlével, de fűszer nélkül
11.Csókold Hank fenekét, különben kiveri belőled a lelket


ÉN: Nekem úgy tűnik, ez Karl levélpapírján van írva.
MARY: Hanknek éppen nem volt papírja.
ÉN: Az a gyanúm, hogy ez Karl írásával lett írva.
JOHN: Természetesen, Hank diktálta a levelet.
ÉN: Úgy emlékszem, Ön azt mondta, hogy senki sem látta Hankot.
MARY: Ma már nem, de évekkel ezelőtt igen. Egy pár emberhez beszélt is.
ÉN: Az előbb azt is mondta, hogy Hank egy emberbarát. Milyen emberbarát az, aki kiveri az emberböl a lelket, ha más, mint ö?
MARY: Ez Hank kívánsága, és neki mindig igaza van.
ÉN: Honnan tudhatjuk azt olyan biztosan?
MARY: A lista 7.pontja mondja, hogy Hank mindig az igazat mondja. Ez nekem elég válaszként.
ÉN: Lehet hogy Karl kitalálta csupán az egészet?
JOHN: SOHA! Az 5.pont mondja, hogy Hank a levelet saját maga diktálta. Mellékesen a 2. pont mondja : "Alkoholt mértékkel igyál!" , 4.pont mondja "Étkezz rendesen" és 8.pont "Mosd meg a kezed, mielőtt kimész a fürdőszobából". Mindenki tudja, hogy ez így helyes, és ezért a többi pontnak is az igazságot kell mondania.
ÉN: De a 9. pont azt mondja "Ne igyál alkoholt" , ami kissé ellentmond a 2. ponttal, és a 6. pont azt állítja, hogy a hold zöld sajtból áll, ami teljesen hamis.
JOHN: Semmilyen ellentmondás nincsen a 9. és 2. pont között. A 9. pont csak még világosabbá teszi a 2. pontot. Ami a 6. pontot illeti, Ön még sohasem volt a holdon, tehát nem tud arról semmit sem biztonsággal mondani.
ÉN: A tudósok nagy valószínűséggel megállapították, hogy a hold kőzetből áll....
MARY: De ők nem tudják, hogy az a kőzet a földről származik, vagy a világűrből, tehát ez ugyanúgy lehet zöld sajt is.
ÉN: Én nem vagyok ebben egy profi, de akkor is, ha nem tudjuk honnan jött a kőzet, abból nem lesz egyszerűen sajt.
JOHN: HAH! Ön éppen bevallotta, hogy tudósok is csinálnak hibákat, de mi tudjuk, hogy Hank mindig a valóságot állítja.
ÉN: Tudjuk ezt igazán?
JOHN: Természetesen, az 5. pont mondja ezt nekünk.
ÉN: Ön azt mondja, hogy Hanknek mindig igaza van, mert a levél ezt állítja, a levél valódi, mert Hank diktálta, és mi tudjuk, hogy a levél igaz, mert ezt a levél bizonyítja. Ez egy körbezárt logika, nem más, mintha azt mondanánk : Hanknek igaza van, mert Hank azt mondja, hogy igaza van.
JOHN: Értse már meg! Nekünk ez mindig egy nagy jutalom, ha valaki Hank gondolatait felfogja.
ÉN: De... na mindegy. És hogy van ez a virslivel?
MARY: (elpirul)
JOHN: Virsli édes zsömlével, fűszer nélkül. Ez Hank stílusa. Minden más hamis.
ÉN: Mi van akkor, ha nekem nincs édes zsömlém?
JOHN: Édes zsömle nélkül nincs virsli. Egy virsli zsömle nélkül hamis.
ÉN: Fűszer nélkül? Mustár sem lehet?
MARY: (nagyon megdöbbenve néz ki)
JOHN: (kiabál) Semmi joga nincs ilyen dolgokat mondani. Mindenfajta fűszer hamis!
ÉN: Mondjuk, egy nagy halom savanyú káposzta sem jöhet szóba?
MARY: (befogja a fülét) Én nem hallok semmit.. La la la, la la la....
JOHN: Ez undorító. Csak egy abnormális gonosztevő enné meg ezt....
ÉN: Akkor jó. Én majdnem mindennap ezt eszem.
MARY: (elájul)
JOHN: (elkapja Maryt) Ha én ezt előbb tudom, hogy magával csak az időmet pocsékolom... Ha Hank kiveri magából a lelket, akkor én számolom a pénzemet és nevetek. Én megcsókolom maga helyett is Hank fenekét, maga zsömle nélküli, savanyúkáposzta-zabáló gonosz.

Ezekkel a szavakkal John Maryt az autóba pakolta és elhúzták a csíkot.

troppauer 2007.10.08. 11:35:13

Jenyei

Mit csináljunk? Először is nem kell mindent elhinni amit a tv-ben beszélnek:)
Másodszor normális világot kellene teremteni magunk körül.
Tudom, hogy manapság szinte vicces, de pl. vissza kellene adni a szerepét a morálnak, az erkölcsnek a hétköznapi életben is.
Ne csak a homokosok ne falják egymást nyilvánosan, hanem tanuljon illemet mindenki.
Ne legyen divat a szabadosság. (Nemrég olvastam, mit gondolnak amerikai egyetemisták a magyarokról. Szégyelltem magam miatatta. Azt nyilatkozták a legszabadabb ország fiataljai, hogy olyan mértékű szabadosság amit nálunk tapasztaltak a fiatalok között, náluk elképzelhetetlen. Pl. nem ot nem nagyon smárolnak nyilvános helyen, és azt mondták, hogy az olyan laza ruhák amiket a magyar lányok hordanak nyáron, otthon csak a tengerparton tartanak elfogadhatónak. Amúgy is unom már, hogy M.O. arról híres, milyen szépek és könnyen megkaphatóak a magyar nők. Ez tényleg jó? Arról vagyunk híresek, hogy a lányainkban nics tartás, büszkeség és ócska ribancok?)
Szóval ha kicsit normálisabb lenne a környezet, akkor nem kapna ekkora helyet benne a homokos propaganda, és akkor a gyermekeink fejét sem tömnék tele hazug hülyeségekkel.

Nem bántom én a homoszexuálisakt, de legyen a magánügyük amit csinálnak és ne harcoljanak állami támogatásért a buzuláshoz.

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 11:36:36

Okostojások, miért lenne marhaság amit mondott? Két buzi vagy leszbi tud gyereket csinálni? Tudnak életet adni? NEM...akkor meg minek dicsőitsük. A 4 fal között mindenki azzal kefél akivel akar,de én nem vagyok rájuk kiváncsi. És olyan jogokat meg végképp nem akarok nekik adni,amit egy rendes normális család kap.

dezzie 2007.10.08. 11:39:10

troppauer: akkor beszéljünk azokról a kislányokról, akit nevelőszülő apjuk erőszakolt meg! rengetegen vannak! nem csak egy szülőpár! a hatóságok ez esetben nem véegzték jól a munkájukat, mert nem vizsgálták meg kellőképpen a szülőket, és az együttélés során a gyerekeket. ebből az esetből nem lehet általánosítani, mert akkor lehetne az általam fent említett esetek kapcsűán: akkor ne fogadhassanak heterók se örökbe, mert több esetben megerőszakolták az apák a lányokat...

Avatar 2007.10.08. 11:42:02

X-polgártárs: Két meddő hetero tud gyereket csinálni (vagy ha akár csak a házaspár egyik tagja az)? Akkor a meddőktől is tiltsuk el a házasságkötés, és az örökbefogadás lehetőségét?
A katolikus papok és apácák csinálnak gyereket? Akkor súlytsuk őket is mélységes megvetéssel?

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 11:46:15

troppauer:riszpekt,jól szóltál :)
egyébként nekem sincs bajom a leszbikkel meg a buzikkal,ha nem látom őket...igy az sem érdekel,ha kutyával kefél valaki,csak NE lássam és NE vonuljanak fel a büszkeségüket hirdetvén. Megfarkalni egy szaros segglukat,istenem,erre büszke lehet az összes buzi.
Másik az,hogy akiket lányokat látunk csókolozni,azok szinte mind divat leszbik. Az igazi leszbik fiúsabbak,férfi szemmel nem is annyira vonzóak. És nem táncolnak kamionokon...

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 11:49:02

"Ardarich: Ha fontos neki az állami házasság, miért ne kaphatná meg? Szenved ettől hátrányt bárki? "
Igen,a többi normális család.

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 11:51:20

"Én pl. büszke vagyok ifjabb koromban a nőknél elért sikereimre, mégsem rázom a seggem egy teherautó platóján"

Nagyooooooooon jóóóó! Rendezzük meg a hetero büszkeség napját :)))

dezzie 2007.10.08. 11:52:09

X-polgártárs:
"Megfarkalni egy szaros segglukat,istenem,erre büszke lehet az összes buzi."
hidd el, sok heteró is büszke erre, már ha a barátnője belemegy :D

dezzie 2007.10.08. 11:54:13

X-polgártárs: van ilyen, budapest parádé :D

_zsolti_ · http://flashgames.blog.hu/ 2007.10.08. 11:55:38

Joel
"Az emberek jellemzően kétféleképpen szoktak reagálni, ha az Igazsággal szembesítik őket. Egy: veszi a lapot és megpróbál korrigálni. Kettő: elborul az agya és szánalmas, hetyke sértegetésbe csap át."
Te hogy reagálsz erre? Nincs Isten. Csak egy kitalált személy, csupán fikció, hogy ő teremtette az embert a saját képmására. Szted van? Bizonyítsd be. a Biblia egy ósdi és szarul megírt mesekönyv. Tudod az utókor számára a könyveket mindig a győztesek írják. Azzal a szarsaggal meg ne gyere, hogy hinni kell benne, mert baromság. Bizonyíték, nem igéret.

troppauer
"Hogy miért véditek ilyen reszketve a homokosokat, az a ti dolgotok.
De:Igenis van közöm ahhoz, hogy egyesek mit művelnek egy nyilvános parkban"
Neked pl ehhez kurvára semmi közöd nincs.

"Az USA-ban van az a pszichiátriai szövetség amelyik évente sok ezer emberen segít, hogy visszataláljon a normális nemi identitásához."
Ekkora baromságot még életembe nem hallottam. persz az összes pszichofasznak ott van a zsebében a genetikai kisokos és szépen átírja a dns láncod.

Mocskos Állat Barbie 2007.10.08. 11:58:33

Lot, azt hiszem, abban igazad van, hogy mindannyian ugyanazt csináljuk: támadjuk, akinek tőlünk különböző a véleménye..
De azt, hogy mi a normális, azt sajnos mi, emberek mondjuk meg, nem Isten, és ez a gondolkodás nélküli ítélkezés zavar kicsit. A görögöknél párezer éve pl. normális és teljesen elfogadott volt a homoszexualitás. Sőt. Magasabbrendűnek tartották a két férfi közti szerelmet, mint a hagyományos kapcsolatot.

És azért nem írjuk oda, hogy milyen irányultságunk, mert ez magánügy, ráadásul olyan magyarázkodás-szagú, hogy odabiggyesszük, hogy „amúgymeg heteró vagyok ám”.
Pár meleget a barátomnak vallok, akik pedig ha ezt nem mondják el nekem, nem valószínű, h. rájövök magamtól; és zavar, ha ledegenráltozzák őket, mert tudom, hogy ugyanolyan értékes emberek, mint bárki más.

durmi 2007.10.08. 12:01:20

üdv mindenkinek!
azt gondolom, de nem szeretném senkire ráerőltetni a dolgot, hogy:
1. ez az egész istenes dolog egy faszság, illetve isten még csak-csak, (mivel nem tudom érdemben cáfolni a létét), de a ráépült vallások aztán biztos. Ennyi erővel élhetnénk Anderssen vagy a Grimm fivérek összes művei alapján is, miért pont a biblia? Tehát ebből kiindulni már eleve tévedés, ergo csak téves konklusio lehet az eredmény.
2. nem szeretem a melegeket, engem leginkább undorítanak, legalábbis ha valahogy állást kell foglalni, de ameddig nem kell nekem kötelezően melegnek lennem addig 2 ember úgy éli az életét, ahogy akarja. Abba sem szólunk bele, pedig kellene amikor a hetero apuci agyba-főbe veri a családját, kurvázik és iszik. Aki itt arról írogat milyen veszélyt jelentene a homok kapcsolatok legalizálása, az nézzen már körül kicsit az általa preferált heterók között. Látatlanba fogadok bármiben, hogy több a gyerekmolesztálás a hetero családokban, mint a homóknál.
Végszó: A helyes megoldás az egyházak betiltása lenne, vagy legalábbis a 18 év alattiak kitiltása onnan, és ugyanúgy mint a kocsmák esetében a templomok is legyenek legalább 200m távolságra bármilyen oktatási inézménytől, a többi legyen múzeum vagy bármi. 2007-ben hittanórára járatni gyerekeket annyira nonszensz, hogy nem is hiszem el, hogy ilyen van, pedig de.Annyi hülye van már így is ebben az országban, nem kell még több vallásba forduló bigott idióta. A buzikat meg hagyjuk békén, van elég bajuk magukkal amúgy is. Itt is legyen 18 év a korhatár. Döntse el ki-ki maga, nunira vagy kukira bukik. A békesség kedvéért az sem baj ha nem sajtótájékoztatókon propagálják magukat persze.
Lehet fikázni :)

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 12:02:57

az egyházról is meg van a külön véleményem,de most nem erről szól a blog.
a 2 hetero házaspár nem tehet arról,hogy meddő és nem lehet gyerekük...a buzik igen,mert tudhatják,hogy egy farokból és egy segglukból nem lesz gyerek...a 2 hetero házaspár megprobálja majd magát kigyógyitani a betegségéből,a buzik nem...

gargoyle 2007.10.08. 12:03:32

X polgártárs: amennyiben nem lrzik magukat eléggé fontosnak? vagy mennyiben szenvednek? (:

ilyen alapon egyhazi iskola se legyen, imadkozzanak a szent gunyhojukban, de az egyhazi iskola letetol szenved mindenki mas aki masfele iskolakba jar...

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 12:04:48

dezzie: azért a csajszi seggluka még mindig illatosabb,mint egy férfié?(én nem tudom).+ ez a ő saját magánügyük,perverziójuk...az animal szex szerelmesei sem vonulnak fel a körúton. :)

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 12:06:52

Nem tudom észrevettétek e mennyire meggazdagotott a pest megyei Parád nevű kisfalu. Minden évben büszkén hirdeti,hogy Budapest Parádé.

Egyébként az inkább a kurvákról,a buzikról és a divat leszbikről szól.

Mocskos Állat Barbie 2007.10.08. 12:07:03

Avatar, kissing Hanks ass: :D :D :D

gargoyle 2007.10.08. 12:07:15

X polgartars: ez marhasag a 2 meddo is tudhatja hogy akarmennyit csinaljak, apunak rokkantkocsis spermai vannak/anyunak nincsen peteerese egyaltalan. akkor ok se csinaljak. sot ovszerrel se csinald vagy mas fogamzasgatlo modszerrel, hisz tudod hogy 98% esellyel abbol se lesz gyerek.

miert lehetetlen felfogni hogy a szexnek annyira celja a fajfenntartas amennyire a francia konyhanak a gyomrod megtoltese :P ugy 10%ra tippelem ezen tartalmat :P

gargoyle 2007.10.08. 12:08:57

X polgartars: igen, a csajok rozsaszirmot pukiznak mert mas az anyagcserejuk... te olvasod neha amiket irsz? (:

a melegfelvonulasok meg immunreakciok, mint a laz. az se jo dolog de nem poenbol generalja a szervezeted hanem hogy elpusztuljanak a szerencsetlen karos organizmusok. akik szamotokra sajna jelen esetben a habzo szaju fanatikus homofobok. (:

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 12:09:20

Coolfox
troppauer
"Hogy miért véditek ilyen reszketve a homokosokat, az a ti dolgotok.
De:Igenis van közöm ahhoz, hogy egyesek mit művelnek egy nyilvános parkban"
Neked pl ehhez kurvára semmi közöd nincs.

Már miért ne lenne?Hol élsz te?

MÁB:amelyik buziról nem mondod meg,hogy buzi,az jól csinálja.

megmondom 2007.10.08. 12:10:31

Miért kell minen kisebbségi kérdésből műbalhét csinálni? Egy oka van: elterelni a szót a valódi problémákról. Erre a melegek kérdése ma nagyon alkalmas. (Mert ugye zsidózni azt azért a papoknak mégse illik és így mi is maradna szegényeknek.) Talán az a tény sem elgondolkodtató, hogy a katolikusoknak a sötét 3. világ a támasza? Értelmes válaszokat rég nem tudnak adni a kedvesek egy létező problémára sem, így alkotnak néhány mű-gondot, aminek a megválaszolásával fitogtatják a semmivel sem igazolható létüket. GRATULÁLOK. (Néhány párt is ebből él.)És ebben a tekintetben a kedves történelmi egyházak (kat-ref-ev) teljesen azonosak.

gargoyle 2007.10.08. 12:29:27

X polgártárs: te tenyleg mindenkirol ranezesre latod mit kedvel a szexben? kivul hordod az alsonadragodat is vagy ennyire azert nem vagy szupermen? :o

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 12:31:06

durmi:ez is jó :)
Vallás is csak azért van még,hogy bezsebeljék a sok hülyétől meg az öregektől a pénzt. Régen is lehetett bűnbocsánatot venni pénzért,most is ugyanez folyik. Nézd meg,hogy néznek ki az új templomok vagy az egyházi iskolák.És az állam még támogatja őket...inkább erről kellene népszavazást kiirni és nem a tandijról.

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 12:34:29

gargoyle:rózsaszirom? :)
Ez a 22-es csapdája...mert mi pedig csak az "immunreakciót" látjuk,ergo még jobban meggyűlöljük a buzikat.

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 12:36:01

iszlámok és a zsidók sem jobbak :) a távol-keleti vallások sokkal szimpik,de asszem én maradok ateista.

megmondom 2007.10.08. 12:42:50

X.! lehet, hogy nem jobbak, de mi itt élünk. Ja: és ateista is lehet hülye. Joga van hozzá. De élje ki saját magán. Persze a pótcselekvés olcsóbb mulatság mint gondolkodni. Főleg, ha közbe bárkit lehet okolni a saját gondjainkért. TUTI BULI.

troppauer 2007.10.08. 12:49:35

Coolfox

Szóval felőled szarnak, baszhatnak, tábortüzet gyújthatnak egy közparkban, az rendben van, senkinek semmi köze hozzá?!

Már bocs, de akkor te nem vagy emberek közé való. A demokrácia azt jelenti, hogy mindent megtehetünk ami MÁSOKAT NEM ZAVAR.

Amúgy javasolom menj ki mondjuk egy olyan elmaradott, prűd nagyváros centrumában egy parkba mint pl. Párizs, és fényes nappal csinálj "azt amit akarsz".
Stopperral lehetne csak mérni az időt, amíg megjelenne a parkőr vagy a rendőr.

Az az amerikai pszihiátriai szövetség amiről írtam pedig valóság, legfeljebb azért nem akarod tudomásul venni, mert ellentmond azoknak a hazug baromságoknak, amikben hinni akarsz. Egy amerikai republikánus szenátor, Pat Buchanan ír róla a könyvében. Gondolom ő is hülye és nem tudja mi zajlik a hazájában.
Ha te esetleg homokos vagy és szeretsz az lenni, az a te dolgod, de azért nem kell itt habzó szájjal fröcsögni azokra, akik nem tapsikolnak a laza záróizmok kultuszának.

Tudtátok, hogy sok homokos férfi öreg korában gumibugyit hord? Mivel rendre összeszarják magukat.
Világhírű karmesterünk (nevét kegyeletből nem írom le, hiszen elhunyt)hirhedt vén buzeráns volt. Próba közben sokszor beszart a gumibugyijába, a zenészek alig tudták leplezni fintoraikat a bűzt érezvén.
Éljenek a MÁSOK

dezzie

A kislányokat megerőszakoló apákat (akár vér szerinti, akár nevelő) még undorítóbbnak találom.
Beszélhetünk erről is, de ez a topic speciel nem erről szól.
Ha érdekel én a felnőtt nőkön nemi erőszakot elkövető férgeket is utálom, sőt az egyszerű szexuális zaklatókat is mélyen megvetem. (Több ismerős nőnek, kolléganőnek nyújtottam már jogi, szituációs és bizony már fizikai segítéget is elmebeteg főnökök, pszichopata udvarlók vagy egyszerűen neveletlenül nyomuló tuskókkal szemben.)
Ha viszont fennáll a kockázata annak, hogy homokos párok gyerekek tucatjainak életét teszik tönkre, akkor valami álságos, hazug, beteges "tolerancia" miatt engedjük ezt meg nekik?

Jenyei 2007.10.08. 13:05:00

-----
Tudtátok, hogy sok homokos férfi öreg korában gumibugyit hord? Mivel rendre összeszarják magukat.
Világhírű karmesterünk (nevét kegyeletből nem írom le, hiszen elhunyt)hirhedt vén buzeráns volt. Próba közben sokszor beszart a gumibugyijába, a zenészek alig tudták leplezni fintoraikat a bűzt érezvén.
Éljenek a MÁSOK
-----
Troppauer, őszintén reménykedek, hogy a névtelenség álarca nem egy kedvesnek gondolt ismerősömet rejti. 'Nincs semmi bajom a rohadt beszaró buzeránsokkal, ha nem látom őket' - ha jól veszem ki a toleranciád lényegét.

_zsolti_ · http://flashgames.blog.hu/ 2007.10.08. 13:11:45

"Az az amerikai pszihiátriai szövetség amiről írtam pedig valóság, legfeljebb azért nem akarod tudomásul venni, mert ellentmond azoknak a hazug baromságoknak, amikben hinni akarsz."

Szóval a genetika szerinted baromság. Te pedig megmondod, hogy mi a jó és a rossz. miért is?

"Ha viszont fennáll a kockázata annak, hogy homokos párok gyerekek tucatjainak életét teszik tönkre, akkor valami álságos, hazug, beteges "tolerancia" miatt engedjük ezt meg nekik?"
Mivel teszik tönkre?

"Már bocs, de akkor te nem vagy emberek közé való. A demokrácia azt jelenti, hogy mindent megtehetünk ami MÁSOKAT NEM ZAVAR."
óh. te tudod egyáltalán miről írsz? tudod mi a demokrácia? A demokrácia egy kormányzati forma.

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2007.10.08. 13:30:20

Mielőtt fülig belefeledkeznénk a fujjolásba, hadd meséljek el egy féltve őrzött titkot.
Elég sok évet megéltem már, a középkorúak táborába tartozom. Mégis, úgy tűnik, én valahogy burokban éltem az itteni zsigerből érvelőkhöz képest.
Mert én bizony, hosszú életem folyamán csak két alkalommal láttam meleg párt, ahogy egymás kezét fogva sétáltak az utcán. Feltéve persze, ha nem sorolom ide azokat az óvodás társaimat, akiket a ferde hajlamra való nyitásra nevelésű óvó nénik, minden utcai sétánál egymás mellé kényszerítettek a csoportban, három erős éven keresztül. Ám én masszívan ellenálltam, mert a későbbiek folyamán férjhez mentem egy ellenkező neműhöz és még gyereket is szültem.
A korábbiakban említetten kívül is hátrányos helyzetű gyerekkorom volt, mert a szüleim soha nem mutatták meg, hogyan kell egy heteró kapcsolatban illedelmesen, tisztességesen szexelni, gyereket csinálni. Sőt, egyáltalán nem láttam példát eme tevékenységre, pedig nyilvánvalóan ők alkalmazták a technikát, bizonyíték erre a húgom. Mindenre magamtól kellet rájönnöm.
Bevallom, a későbbiekben elő-előfordult, hogy pornót is néztem, de megesküszöm bárki Istenére, soha nem a tévé kattintott rám, mindig saját magam irányítottam a csatornaváltót. Elnyomorított ifjúságomat erősíti az a tény is, hogy egyetlen egyszer sem vonultak fel a melegek – akár fenekükben pávatollal – a lakásomon. Ha láttam a parádéból képsorokat, akkor az is azért volt, mert meg akartam nézni (magyarul kukkoltam a tévé előtt). Én soha nem láttam Szetey, vagy Orosz seggét, de még Ungár Klára, vagy anno Gobbi Hilda csöcseit sem.
Szóval, igazán nem tudom, milyen lehet foggal-körömmel szabadulni akarni a gumibugyik és erősen szagló nemiszervek forgatagából. Az itt fröcsögők ezt bizonyosan sokkal jobban tudják nálam.
...És most vessetek a mókusok elé...

troppauer 2007.10.08. 13:37:55

rokica

Én sem akartasm látni őket soha. De mostanában sűrűn bepofátlankodnak a látóterembe.
Ez zavar.
Ne tegyék.
Ennyi.
(Amúgy a "segg" szerencsére(!) még(!) nem nemiszerv. Nem is akarom megvárni) míg biológia órán kötelező lesz odasorolni.

troppauer 2007.10.08. 13:42:48

Jenyei
Nem tudom milyen ismerősödre gondolsz, mivel én sem tudom ki vagy (ha tényleg Jenyei akkor biztosan nem ismerlek) azt sem tudom megmondani, hogy én ismerlek-e.
De ez tulajdonképpen teljesen lényegtelen.
Én az ismerőseimnek ugyanezt és ugyanígy mondom el a homokosokról, ahogyan azt itt leírtam.
Nem mondtam a homoszexuálisokra, hogy \\\"rohadt beszaró\\\" mind.
Csupán fel szeretném hívni a figyelmet arra a betegesen agresszív propagandaháborúra ami a homokosok érdekében folyik, holott ez az embercsoport az eltérő és sok esetben (számomra) nagyon taszító, sőt gusztustalan szexuális szokásain kívül semmi egyebet nem tud felmutatni, ami miatt kiérdemelnék ezt a harsány pozitív megkülönböztetést.

A toleranciámmal mi a bajod?

Nem zavarnak, ha nem kérkednek, feltünősködnek az utcán, és ne legyen már kötelező szeretni őket.

Felőlem éljenek szép, harmonikus párkapcsolatban élettársi viszonyban.
Sőt akár házasodjanak össze (ha már ez annyira fontos, bár nem hiszem, hogy a mai M.O-nak ez lenne most a legfontosabb problémája), de a gyermekvállalást ellenzem.

troppauer 2007.10.08. 13:55:07

Coolfox

A genetika nem hülyeség. Az a hülyeség amit arról halandzsáznak, hogy a homoszexualitás genetikailag kódolt. Nos ez hazugság, a homoszexuális propaganda része, mantrája. Biztosan van genetikailag küdolt homokos is, de azok az elenyésző kisebbséget alkotják még a saját szubkultúrájukban is.

Én úhy látom inkább te akarod megmondani mia jó és rossz, mia helyes álláspont és mi nem az. Az ifjú ultraliberális anarchisták agresszivitásával és nagyképűségével. Pedig semmi okod sincs egyikre sem.

A gyermekek tönkretétele.
Egy cikket idéztem fentebb, ami arról szólt, hogy Nagy-Britanniában kiderült, hogy az első ott összeadott homokos házaspár sorban vette ki az árvaházakból a kisfiúkat és molesztálták őket. A bejelentések alapján sem mertek azonban lépni a hatóságok, mert féltek, hogy homofóbiával vádolják majd őket. Ideáig jutottunk ugyanis, hogy nem mertek segíteni szerencsétlen gyerekeknek, mert féltek az ottani nyálladzó jogvédőktől, hogy diszkriminációval vádolják majd őket.
Amúgy pedig ha szerinted kiskorú gyermekek nincsenek tönkretéve azzal, hogy szexuálisan molesztálják őket (akár saját nemü, akár ellenkező nemű felnöttek által)az gáz.

Azért írtam "demokráciát", mert azt talán te is megérted.
Gondoltam, hogy az "illendő viselkedés", "polgári illemtudás", "erkölcsös magatartás" számodra értelmetlen fogalmak.

troppauer 2007.10.08. 13:56:27

Coolfox

A genetika nem hülyeség. Az a hülyeség amit arról halandzsáznak, hogy a homoszexualitás genetikailag kódolt. Nos ez hazugság, a homoszexuális propaganda része, mantrája. Biztosan van genetikailag küdolt homokos is, de azok az elenyésző kisebbséget alkotják még a saját szubkultúrájukban is.

Én úhy látom inkább te akarod megmondani mia jó és rossz, mia helyes álláspont és mi nem az. Az ifjú ultraliberális anarchisták agresszivitásával és nagyképűségével. Pedig semmi okod sincs egyikre sem.

A gyermekek tönkretétele.
Egy cikket idéztem fentebb, ami arról szólt, hogy Nagy-Britanniában kiderült, hogy az első ott összeadott homokos házaspár sorban vette ki az árvaházakból a kisfiúkat és molesztálták őket. A bejelentések alapján sem mertek azonban lépni a hatóságok, mert féltek, hogy homofóbiával vádolják majd őket. Ideáig jutottunk ugyanis, hogy nem mertek segíteni szerencsétlen gyerekeknek, mert féltek az ottani nyálladzó jogvédőktől, hogy diszkriminációval vádolják majd őket.
Amúgy pedig ha szerinted kiskorú gyermekek nincsenek tönkretéve azzal, hogy szexuálisan molesztálják őket (akár saját nemü, akár ellenkező nemű felnöttek által)az gáz.

Azért írtam "demokráciát", mert azt talán te is megérted.
Gondoltam, hogy az "illendő viselkedés", "polgári illemtudás", "erkölcsös magatartás" számodra értelmetlen fogalmak.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.10.08. 14:11:49

Azt szokták mondani, hogy minden férfi potenciális homoszexuális. Lehet, hogy a homoszexualitásra való hajlam kódolva van mindenkiben, valakiben jobban, valakiben kevésbé.
De az, hogy mostanában több a meleg, vagy többnek látszik, az az ún. szexuális forradalom miatt is lehet. Tehát nem érzi senki kényszernek, hogy elnyomja magában, ha előtört belőle.
Egyébként meg ez a házasodási vita inkább arról szól, hogy örökölhessenek egymás után, meg, hogy kapjanak erről egy papírt, ha nekik úgy tetszik. Hát kapjanak. De szerintem azért gyerekeket nem kéne nekik örökbeadni, nem azért, mert biztos molesztálni fogják, nem is azért, mert biztos meleg lesz abból a gyerekből, hanem mert a gyerekek mintakövetést alkalmaznak. Azaz a lányok utánozzák az anyjukat, a fiúk az apjukat. Na most ez elég problémás egy homoszexuális pár esetében, arról nem is beszélve, hogy ha a gyerek iskolába, óvódába kerül, ott aztán jó alaposan megkapja majd a magáét a társaitól, mert két igaz ember van, a gyerek és a részeg, ugyebár.
Azaz valszeg rögtön rendszeres pszichológus látogatással kezdheti az életét. Ezt meg senki nem kívánhatja egy gyereknek.

Avatar 2007.10.08. 14:13:17

"A demokrácia azt jelenti, hogy mindent megtehetünk ami MÁSOKAT NEM ZAVAR."
És ha engem a homofób szövegeid zavarnak, akkor leállsz velük, vagy inkább újragondolod, hogy a demokráciának valóban az-e a definíciója, amit beírtál...

Avatar 2007.10.08. 14:20:13

Kedves Dúvad,

Ha a gyerekeknél mintakövetés van, akkor hogy lesz a hetero szülők gyerekéből meleg?
Miért baj, ha egy gyerek meleg lesz? A meleg ember kevébé értékes?
Ha egy gyerek apja/anyja mozgássérült/törpe növésű, és azért csúfolják a gyereket, mert "nyomi/törpe az apád/anyád", az érv-e arra, hogy a mozgássérülteket és a törpe növésűeket is eltiltsuk a gyerekneveléstől?

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2007.10.08. 14:21:30

V-É.D.!
Csak zárójelben kérdezném, ugye, tudunk olyan kisfiúkról, akiket a mamájuk egyedül nevel föl és mégis egészséges felnőtt válik belőlük?
Persze, hogy tudunk. A Te mondandódban is a lényeg a PROBLÉMÁSon van és nem a homoszexuálison. Egyébként nem tartom valószínűnek, hogy e ygerek nevelését a szakemberek bárkire rábíznák, csak vigye a kölköt. gyereket örökbefogadni sokkal nagyobb macera, mit balkézről összeszedni hozzá egy ellenkező nemű társat.

troppauer 2007.10.08. 14:31:05

Vérszegény éjszakai dúvad

Tökéletesen egyetértek Veled.
Annyi eltéréssel talán, hogy sok fiatal, aki érzi nemi identitása elbizonytalanodását, szívesen fordulna segítségért, de a mai nyomás amit a média kelt, nem erre ösztönzi őket, hanem arra, hogy legyenek nyugodtan homokosok (pedig lehet, hogy amúgy nagyon nem akarnak, szép esküvőt szeretnének fehér ruhás menyasszonnyal, gyerekeket, unokákat stb.), mert az teljesen normális. Pedig nem.

Na, én erről a témáról már többet nem tudok mondani, úgyhogy búcsúzom.

Sikerült újfent találkoznom sok-sok dühöngve fröcsögő "toleránsan liberális" jogvédővel, szintén nagyon toleráns vallásgyalázóval, kereszténygűlölővel, akik hozzászólásaikban rendkívül odafigyeltek mások érzékenységére. Vélhetően igazuk van, hiszen ezer-kétezer éves vallásokról műveltségük és bölcsességük folytán megalapozott véleményt tudnak mondani, hiszen sokkal okosabbak ők, mint eme vallások sokezer művelt filozófusa.
Vélhetően azon egyházak, akiknek Európa a ma ismert műveltségét köszönheti, melyek létrehozták az első szociális intézményeket, egyedülállót alkottak építészetben, zenében és más művészetekben, feloszlatásra való ellenséges bandák.
Vélhetően meg kell szüntetni a vallást és az emberiségből zabáló, ordítozó, verekedő, üzekedő, lelkiség nélküli állatokat kell csinálni hiszen azáltal válnak szabaddá.
Szerintem is így van, a homoszexualitást pedig közpénzekből támogatni kellene, míg aki heteroszexuális kapcsolatot akar létesíteni, azt meg kellene bírságolni. Aki heteroszexuális házasságban gyermeket mer vállalni, azt pedig nagyon meg kell büntetni. Fizessen a rohadék, hogy a kölyke óbégatását kell hallgatni. A tőlük elvett pénzt pedig homokos párok első lakáshoz juttatására fordítanám.

Kívánok mindenkinek szép családot, gyermekáldást és mindehez egy normálisabb világot.

troppauer 2007.10.08. 14:39:18

Avatar

Már vártam, hogy megkapom a "homofób" jelzőt. Pedig nem vagyok az.
Én nem félek ugyanis a homokosoktól. Semmi félelmeteset nem látok bennük, inkább szánalmasak.
Én inkább ... hogy is mondjam ... viszolygok tőlük. Az pedig egészen más érzelem mint a félelem.

Amúgy azokban a heteroszexuális házasságokban ahol harmonikus az érzelmi, lelki kapcsolat mind a két szülővel, ott szinte teljesen kizárt az, hogy a gyerek homokos lesz. Ez is statisztika.

Na tényleg viszlát.

_zsolti_ · http://flashgames.blog.hu/ 2007.10.08. 14:39:38

"Azért írtam "demokráciát", mert azt talán te is megérted."
én értem, de te nem nagyon.

"Az a hülyeség amit arról halandzsáznak, hogy a homoszexualitás genetikailag kódolt. Nos ez hazugság, a homoszexuális propaganda része, mantrája."
Pedig igaz. Viszont az megint hülyeség, hogy a "propaganda része". Csupán azért tűnik annak, mert eddig sokan nem merték felvállalni. Ugyanis nem feleltek meg a társadalmi elvásároknak. Pár évvel ezelőttig hozzád hasonló szűklátókörű emberek a zéró tolerancia elvet valták, de a világ változik. Szokj hozzá.

Avatarral egyetértek. mind2 kommentben :)

Joel 2007.10.08. 14:42:58

Elnézést, mostanra tudtam csak viszajönni (tudom, tudom, bár ne tettem volna :))).

Avatar:
A Jake-es sztorival csak az a baj, hogy úgy hülyeség, ahogy van. Ugyanis az ószövetségi törvényeket felülírta az Újszövetség szívbe vésett törvénye.
Pál apostoltól: "Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít."

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.10.08. 14:50:27

Való igaz, vannak problémás hetero családok, ahol az a normális, hogy pl. apuka veri anyukát, mert az a férfias, stb., para persze.
Az egyik probléma a melegek által nevelt gyerekekkel az lehet, hogy a nemi identitásunkat a mozgás-, gesztuskészlettel is kifejezzük.
Meg persze azt is tudom, hogy nem lehet általánosítani, találkoztam olyan emberekkel, akikről szinte üvöltött, hogy meleg, aztán mégse volt az, meg olyanokkal is, akik aztán tényleg azok voltak, de olyannal is találkoztam, aki teljesen heteronak tűnt, de aztán elmondta, hogy meleg. Én meg nem akartam elhinni, azt hittem, hogy szívat :)
Valami viszolygást én is érzek a férfi homoszexuálisokkal kapcsolatban, de erről azt gondolom, hogy ezt belénknevelték. El is mondom, hogy miért.
Beszélgettem egyszer egy lánnyal, szóba került a homoszexualitás is. Kérdeztem tőle, hogy két meztelen nő az ágyban ugyanakkor viszolygást vált-e ki belőle, mint belőlem két meztelen férfi az ágyban. Azt mondta, hogy nem, ezerszer inkább két nő, mint két férfi. Szóval amíg két nőt mindenki - de a férfiak biztos - szívesen megnézi, addig a két férfit meg senki. Ez meg valahogy a férfiak vezérelte társadalom logikájából következhet... gondolom... igazából biztosan nem tudom, csak sejtem...

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2007.10.08. 14:53:22

RE: troppauer 2007.10.08. 14:31:05
...szintén nagyon toleráns vallásgyalázóval, kereszténygűlölővel, akik hozzászólásaikban rendkívül odafigyeltek mások érzékenységére. Vélhetően igazuk van, hiszen ezer-kétezer éves vallásokról műveltségük és bölcsességük folytán megalapozott véleményt tudnak mondani, hiszen sokkal okosabbak ők, mint eme vallások sokezer művelt filozófusa.

Rendben. Csak azt nem tudom még, ki a bölcsebb, a Dalai Láma Őszentsége, vagy XVI. Benedek pápa Őszentsége?
Béke veled.

troppeuer 2007.10.08. 14:57:05

Coolfox

Aki szerint a homoszexualitás nem normális, "természetes" dolog, az szűklátókörű:)

Szegény. Szeresd hát a te változó szép világodat benne segítségre szoruló barátaiddal.

Nem szokom hozzá, hanem harcolni fogok a degenerálodás ellen, minden eszközzel. És sokan vagyunk így ezzel az elhatározással. Elértünk ugyanis türelmünk végéhez.

Legyetek hitetlenek, gyermektelenek, individualisták és akármik. De az én hitemet ne gyalázzátok, a ti értékrendeteket ne akarjátok rám erőszakolni, a fajtalankodást normálissá mesélni gyerekeimnek. Nem fog menni.

Joel 2007.10.08. 15:01:56

Több posztban is olvastam, hogy különbség van aközött, hogy férfi vagy női homoszexualitásról van-e szó. Nos, az hogy két gyönyörű nő vagy pedig két izzadt, szőrös, túlsúlyos szakállas bácsi kényezteti-e egymást, a dolog megítélése szempontjából tökmindegy. Mindkettő pontosan egyformán gáz. Ugyanis: A BŰN NEM ESZTÉTIKAI KATEGÓRIA!!!

Avatar 2007.10.08. 15:09:10

troppeuer

Gondolom Galileinek is megmondtad volna, hogy ne okoskodjon már hogy "mégis mozog a föld", hiszen a vallás sokezer filozófusa, teológusa a Biblia alapján levezette, hogy csakis a föld lehet a világ közepe, Isten szeme fénye stb... Máglyán a helye az ilyen kukacoskodóknak, akik kétségbe merik vonni az ezredéves hiteket.

A szociális intézmények mellé meg tegyük oda az inkvizíció intézményét is, hogy kicsit átbillenjen a vallások megítélésének mérlege.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.10.08. 15:10:00

Ja, és még egy érdekes adalék:
Platón a Lakoma című írásában például kifejezetten a férfiak közti szerelmet isteníti. Valami olyasmit mond, hogy a férfiak közti szerelem a test és lélek szerelme, míg a férfi és nő közti szerelem meg csak a testé, mert akkoriban még ennyire sem volt nemi egyenlőség, mint manapság.
Ezek szerint az európai kultúrát egy homo-, de minimum biszexuális társadalom alapozta meg.

Jenyei 2007.10.08. 15:10:27

Értékrend erőszakolás? Talán felkért egy meleg egy aktusra? Mert akkor jelentsd fel. Különben pedig csak elfogadásról lenne szó. Van épp elég nyomorúság ebben a rohadt világban, egyebek között azoknak a nyomora, akik rettegve, öngyűlölettel élik meg a másságukat. És nem azért, mert genetikailag kódolva van hogy ezzel együtt jár az öngyűlölet, hanem mert -például- végigolvassák ennek a fórumnak a bejegyzéseit.
Én például a fiam életkorának okán még nem lehetek biztos benne, hogy ő nem az. De ha az lenne, nagyon félteném az alapján amit itt látok.

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 15:14:23

Nekem nincs gondom,én tudok találni magamnak pinát ha kell,nem fanyalodok egy szőrős seggre.

Avatar 2007.10.08. 15:15:35

"De az én hitemet ne gyalázzátok, a ti értékrendeteket ne akarjátok rám erőszakolni, a fajtalankodást normálissá mesélni gyerekeimnek. Nem fog menni."

Te pedig ne akard rám erőszakolni a keresztény értékrendedet, és a homofóbiát se akard normálissá mesélni a gyerekeimnek. :)

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 15:20:14

Ha a buziság genetikailag kódolt lenne,akkor az is,hogy milyen szinű haju,testű koru nő,férfi tetszik nekünk...de szerintem ez nincs...hanem a körülmények hatására változik az izlésünk...

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 15:22:43

Avatar,ez egy virtuális tér...ha nem tetszik kikapcsolod...ha buzik vannak a tvben kikapcsolod...a való világot sajna nem tudod kikapcsolni...

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 15:28:05

VÉD:és nézd meg hol van most a görög birodalom? :)
a buziság gusztustalan dolog és kész...amig nem mennek utcára és nem látom őket,nincs bajom velül...de ha kimennek és tüntetnek egy idő nem fogjuk mi sem tovább tűrni...

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 15:29:44

buziság természetellenes,nem tudom,hogy ezt miért olyan nehéz felfogni?ha csak buzik lennének születnének gyermekek?

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.10.08. 15:30:31

Hát, hallottam már olyan elméletet, hogy genetikusan meghatározott, hogy milyen típusú nő/férfi a zsánerünk...

troppauer 2007.10.08. 15:33:50

Avatar

Ah... a Szent Inkvizíció. Ennek mindíg elő kell jönnie. Egy kereszténygűlölő érvkészletéből ez nem nélkülözhető.
Az utóbbi párszáz évben hány embert égetett meg az inkvizíció? Hogy jön ez most ide?
De ha egész népírtásokról akarsz olvasni, vedd elő az Ótestamentumot. Ott olvashatsz arról bőven hogyan kellett kiírtani egyes népeket az utolsó csecsemőig, aztán pedig nagyon örvendezni annak.

MINDEN vallásnak vannak kilengései, mégsem az alapján itéljük meg őket.

Avatar 2007.10.08. 15:36:40

X: És hol van most a Pápai birodalom? :)
Keresztrefeszített emberszoborral masírozni gusztustalan dolog és kész....amig nem mennek utcára és nem látom őket, nincs bajom a keresztényekkel...
Kereszténynek lenni természetellenes, nem tudom, hogy ezt miért olyan nehéz felfogni?

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 15:38:39

VÉD:persze,mindenféle hülyeséget kitalálnak csak,hogy felfigyeljenek valakire...

Avatar 2007.10.08. 15:42:19

troppauer:
"Az utóbbi párszáz évben hány embert égetett meg az inkvizíció?"
Szerencsére immár nincs akkora hatalom az egyház kezében, hogy sok ilyet megtehessen, viszont épp az idén feszítettek keresztre romániában egy apácát, merthogy belé szállt az ördög. A szerencsétlen belehalt az ördögűzésbe. Valójában csak skizofrén volt.

"Hogy jön ez most ide?"
Nem te emlegetted a többszáz évvel ezelőtti karitatív tevékenységeket? Én csak mellé tettem a kevésbé karitatívakat is.

"MINDEN vallásnak vannak kilengései, mégsem az alapján itéljük meg őket."
Vegyük úgy hogy a keresztény vallások homofóbiája is csak ilyen kilengés, és idővel majd rátalálnak a helyes hozzáállásra?

troppauer 2007.10.08. 15:43:15

Avatar

Ezt a ripacskodó, kötekedő utánzást utoljára óvodásoktól vagy alsó tagozatos kisiskolásoktól tapasztaltam.
Érveid is vannak, vagy ilyen nyiltan felvállalod, hogy ... éretlen vagy egy vitához?
Ez is rendben van, én kedvelem az önkritikát:)

rokica · http://www.rokica.blog.hu 2007.10.08. 15:43:25

RE: polgártárs 2007.10.08. 15:29:44
ha csak buzik lennének születnének gyermekek?

A keresztény papoknak van gyerekük?
(Persze, van. Ámde a vallás elvárása szerint lehet?)

rokica 2007.10.08. 15:45:56

Jav: katolikus

troppauer 2007.10.08. 15:48:48

rokica

Hú de csúsztatsz. Ez szép liberális szokás.
A keresztény papoknak nem az a feladatuk, hogy fenntartsák a társadalmat. Nekik az (lenne)a feladatuk, hogy a hívek lelkét ápolják és a vallásuk erkölcsének megfelelő magatartásra ösztönözzék, neveljék őket.

Mondok egy meglepőt:
A buddhista szerzetesek is cölibátusban élnek.
És kopaszok, a keresztény papoknak meg tonzúra volt a fején.
Lehet, hogy a két vallásnak több köze van egymáshoz mint hinnéd.
Csak egy műveletlen ember állítja szembe egymással a nagy világvallásokat. Hidd el, a Dalai Láma őszentsége (akit egyébként a keleti világ egy jelentős része nem fogad el) és a pápa elég jól megértenék egymást. Jobban mint képzeled.

troppauer 2007.10.08. 15:52:32

Avatar

Azért mert a világ meghülyült körülötte az egyháznak nem kell meghülyülnie.

Majd ez a buzidivat is lecseng, mint az első szexuális forradalom, meg a kommunák, meg hippi-mozgalmak, az egyház pedig tanítja tovább ősi értékeit és el is felejti a ma oly hangos kis idiótákat, jogvédőket.
Tudod: "A kutya ugat, a karaván halad".

rokica 2007.10.08. 15:56:35

Igen, és mindkettőnek az arca közepén van az orra.

troppauer 2007.10.08. 15:56:55

Avatar

Azért mert a világ időnként meghülyül körülötte, az egyháznak még nincs oka meghülyülni.

Ez a buzidivat is lecseng majd, mint az első szexuális forradalom, a kommunák, hippimozgalmak, kommunista felforgatás és a többi idiotizmus, az egyház pedig marad és tanítja tovább nézeteit.

Tudod: "A kutya ugat, a karaván halad". Azért mert valamit sokan kiabálnak még nincs igazuk.

Avatar 2007.10.08. 15:59:08

troppauer:
A katolikus papoknak és apácáknak lehet más életcélja, mint a fajfenntartás, senki másnak nem?

rokica 2007.10.08. 16:00:14

Hm. Én is tudok ám közmondást! Tanultuk az oviban. Szálkáról és gerendáról szól.

Avatar 2007.10.08. 16:00:32

"A kutya ugat, a karaván halad"
én úgy látom a világ karavánja már messze jár attól ahol a katolikus egyház kutyája leült ugatni.

troppauer 2007.10.08. 16:05:42

Avatar

Szerintem ne sértegessük egymást tovább, nem vezet sehová. Akármit is hiszel, én nem akarom táborba zárni a homoszexuálisokat, csak azt szeretném, ha egy eltérő szexuális szokás nem élvezne pozitív diszkriminációt, mivel semmivel nem szolgál rá.

Nem kell, hogy mindenkinek a fajfenntartás legyen a célja.
De a társadalmat, mondhatni a világot a heteroszexuális kapcsolatok szépséges gyümölcsei, a gyermekek tartják fenn. Az ő szuszogásuk tartja egyben a Földet, és nem egy agresszív kisebbség rikácsolása.

Joel 2007.10.08. 16:07:12

Ne keverjük a kereszténységet a katolicizmussal! Sok esetben köszönőviszonyban sincsenek egymással. Pl.: lsd. cölibátus. Intézményesített cölibátusról a Bibliában nem olvashatsz, ez katolikus tradíció. Milyen legyen pl. egy püspök a Biblia szerint?
Hát ilyen (I. Timóteus 3. rész):

"Ha valaki püspökséget kiván, jó dolgot kíván.
2. Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos;
3. Nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstől ment, nem pénzsóvárgó;
4. Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel;
5. (Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mimódon visel gondot az Isten egyházára?)"

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 16:09:36

Vatikánban,a vallás a legnagyobb világméretű néphülyités,én inkább arra koncentrálnék,mi lesz a Földön 20 év múlva,amikoris kb 2szer ennyien leszünk megint...

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 16:11:43

nem kell mindenkinek papnak lenni a keresztény vallás szerint...én úgy tudom,de nem vagyok biztos benne...

Joel 2007.10.08. 16:11:45

Pál apostolnak volt cölibátus ajándéka, de ez egy személyes, kivételes állapot, semmiképpen sem egyházi előírás. Az igazi keresztény pap családos ember, FELESÉGE van és GYERMEKEI!

az anyaszentegyház ökle 2007.10.08. 16:13:39

szerintem nácinak lenni betegség, és én, az egyházzal teljes egyetértésben undorítónak és életellenesnek tartom. ivartalanítani kéne az összes undorító-parazita nácit, elvenni a gyerekeiket tőlük, mert vétenek a jézusi törvénynek: szeresd felebarátodat. na most az van, hogy pont ez a felebaráti szeretet kell ahhoz, hogy elfogadjam a nácikat (vagy komancsokat, vagy windows felhasználókat, whateva), és habár nem tetszik a nyomuló hamis propagandájuk, és gyomorforgatónak tartom a felvonulásaikat, mégis elfogadom őket. joguk van hozzá. a vallási fanatikus néninek is joga van minden áldott nap apokalipszist kiáltani a 70-es trolin. valahogy mindig a toleranciát kárhoztatjuk, pedig az csak a jó öreg jézusi útmutatás: szeresd felebarátodat.
a homoszexualitás nem választás kérdése, mint a heteroszexualitás sem. kialakul magától. isten mégnagyobb dicsőségére.

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 16:15:21

Avatar:
1. az apácák nem vonulnak végig egy szál tangában az Andrássy úton hirdetve,hogy legyen mindenki apáca,mert az milyen jó,és hogy ők erre milyen büszkék.
2. az apácák és a papok nem öltöznek úgy,mint egy utolsó riherongy + semmi olyan dolgot nem csinálnak nyilvánosan,ami irritáló lenne egy normális ember számára.

Avatar 2007.10.08. 16:17:59

troppauer:
A melegek nem pozitív diszkriminációt szeretnének, hanem a negatív diszkrimináció eltörlését. Negatív diszkrimináció pl az, hogy nem örökölhetnek egymás után, nem fogadhatnak örökbe gyereket, stb.. míg a hetero párok ezeket megtehetik.
Mivel az emberek többsége nem meleg, ezért a fajfenntartást egyáltalán nem veszélyeztetné, ha a pár %-nyi meleget nem kényszerítenék identitása eltitkolására, elnyomására, hetero házasságkötésre.
Senki nem mondja hogy legyen kötelező melegnek lenni!

A katolikus papság is egy gyermektelen kisebbség, de ha az ő véleménynyilvánításukat minősítem "egy agresszív kisebbség rikácsolásának", akkor én bunkó vallásgyalázó vagyok, de a melegek esetében ez elfogadható hozzáállás?

rokica 2007.10.08. 16:18:27

RE: X-polgártárs 2007.10.08. 16:11:43
nem kell mindenkinek papnak lenni a keresztény vallás szerint

Nem is szabad! Én például az alábbiakban idézett fajtákat azonnal lelőném, mint a kutyát. Pedig szerintetek talán túlontúl liberális vagyok.
Ám mégsem általánosítok. Mint ahogy azt sem állítom, hogy a katolikus papok en-block betegesek.
Csak épp így azt sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy minden homoszexuális az. Pedig hozzájuk sincs közöm.

index.hu/politika/bulvar/torokb0927/

Joel 2007.10.08. 16:24:02

ököl:
Alapvető terminus technicusokkal sem vagy tisztában (és ahogy elnézem, sokan mások sem). Mik ezek: szeretet, tolerancia.

SZERETET:
Azt látom, hogy a gyermekem valami fémbigyót akar beletömködni a konnektorba. Mikor szeretem jobban a gyermekemet, ha mosolyogva megdícsérem, vagy ha ráverek a valagára két hatalmasat? Melyik a szeretet? Mi szolgálja az ő javát?

TOLERANCIA:
Isten sehol sem szólít fel arra, hogy a bűnt toleráljuk. Sőt!!! Az a fajta tolerancia, amit itt egyesek számon kérnek, nem egyéb, mint humanista maszlag! Ilyen toleranciát Isten nem vár el senkitől sem. A bűnnel szemben a Biblia tanítása a zéró tolerancia.

Avatar 2007.10.08. 16:29:36

X:
Számomra egy tangával alig takart formás női fenék sokkal vonzóbb utcakép elem, mint egy hagyományos apácaruhába öltözött nő.

A keresztények rendszeresen tartanak körmenetet (itthon is, máshol is a világban), tehát mégis utcára vonulnak ők is. Magamutogató népség. :)

Nem minden meleg öltözik tollboába, persze a sajtósok elsősorban a botrányos megjelenésűeket fotózzák, így neked torz a képed a melegekről.
A heterok között is vannak fiúk-lányok akik legalább annyira riherongy stílusban öltözködnek, mint a "party queen" melegek, mégsem általánosítod ezt az öltözködési stílust a teljes meleg társadalomra.
Szetei Gábor államtitkárt te mikor láttad tangában?

Avatar 2007.10.08. 16:32:49

Joel: Az előbb még azt mondtad, hogy a Biblia szerint is mindent szabad (de nem minden épít)... Most akkor a homoszexualitás ellenességet mégsem írta felül az újszövetség?

Avatar 2007.10.08. 16:35:21

Joel: azt próbáltad már, hogy csak úgy simán, verés nélkül nem hagyod a gyereket a konnektorba nyúlkálni, vagy esetleg eleve ledugózni a konnektorokat, ha kisgyerek van a háztartásban?
Vagy te csak a verést ismered pedagógiai módszerként?

Joel 2007.10.08. 16:36:47

Avatar:
Nem. A paráznaság minden válfaja bűn.

_zsolti_ · http://flashgames.blog.hu/ 2007.10.08. 16:39:26

az érdekelt emberkék válaszoljanak már egy kérdésre. miért rühellik a melegeket? Joel, troppauer ..etc

a, mert természetellenes, pfúúúúúúúj
b, biblia nevű mesekönyben azt írják, hogy az bűn

hm?
mert a kettő tökéletes ellentéte egymásnak, de mindkettőt írták.

troppauer 2007.10.08. 16:39:30

Avatar
Énfelőlem örököljenek egymástól a melegek, bár nem értem ezt eddig mi akadályozta? Csak egy végrendeletet kellett írni és kész.
Gyermeket viszont ne fogadjanak örökbe, ezt határozottan fenntartom. Ha csak egyetlen gyermeket is nemi inzultus ér egy ilyen "családban" (és az általam citált cikkben ez nem eggyel fordult elő), már nem szabadna megengedni.
Tudom, hogy milyen inzultusok érnek gyermekeket hetero családokban is. Elég nagy baj az, és ugyanúgy elítélem azt is. Éppen ezért egy feltételezéseken alapuló, szinte kötelelzően pozitív, majdhogynem bárgyún jóindulatú hozzáállás alapján ne növeljük a rizikófaktort ha lehet.

És hidd el, akármilyen törvényeket hoznak most divatos ideológiáknak megfelelően, ha betiltanak szavakat, ha nem szabad kimutatni az ellenérzéseit az embereknek, ha rendőr fogja üldözni azt, aki ki meri mondani negatív véleményét mondjuk a homoszexuálisokról, nos akkor sem fogják őket jobban szeretni, akkor sem fogják őket normálisnak találni, lesznek buziviccek és gúny tárgyai lesznek, félteni fogják tőlük a gyerekeket, csak legfeljebb titokban.

A többség mindíg igazolva látja majd értékrendjét, mivel az ő társadalma sok-sok éve sikeresen működik azokkal az elvekkel.
A kisebbségek pedig gyakorolják nyugodtan kisebbségi szokásaikat, ezért senki ne üldözze őket. De ők meg ne provokálják a többséget, ne gúnyolják szokásaikat, ne akarják megmondani, a többség miről mit gondoljon.

Joel 2007.10.08. 16:39:54

Avatar:
Nemcsak a verést ismerem, de egy kétéves gyereknek kezdj el értekezni a magasfeszültség egészségtelen mivoltáról, aztán aludj nyugodtan, hogy már nem lehet baj, hisz megbeszéltétek a dolgot.

Jenyei 2007.10.08. 16:41:44

Joel, mit tekintesz paráznaságnak?

Joel 2007.10.08. 16:44:34

Coolfox:
Hogy mi a problémám a "melegséggel"? Ne haragudj, Te ebben a pillanatban érkeztél a Holdról? Egész eddig ezt fejtegettem.

Avatar 2007.10.08. 16:46:28

Akkor a házasságtörőket mégiscsak agyon kéne kövezni, ahogy Jake levelében is volt, amit te hülyeségnek aposztrofáltál?

Joel 2007.10.08. 16:47:00

Jenyei:
Paráznaság minden szexuális cselekedet (sőt gondolat is!), amely nem egy férfi és egy nő házasságának keretei közt zajlik.

rokica 2007.10.08. 16:48:13

RE: Jenyei 2007.10.08. 16:41:44

Gondolom azt, hogy ha valakik nem gyermekáldás céljából szeretkeznek. Így aztán ezt egy igaz hívő be is tartja. Mint a felebaráti szeretetet. Mert így kell lennie.
:p

Avatar 2007.10.08. 16:51:47

"Ha csak egyetlen gyermeket is nemi inzultus ér egy ilyen "családban" (és az általam citált cikkben ez nem eggyel fordult elő), már nem szabadna megengedni."
Tehát ha egyetlen gyermeket inzultus ér hetero családban, akkor az összes heteró párt is el kell tiltani a gyerekneveléstől. Ha egyetlen gyereket is inzultus ér árvaházban, akkor ezeket az intézeteket is mind fel kell számolni, és ha egyetlen ministráns gyereket is molesztál a pap, akkor többé a papokat se engedjük a gyerekek közelébe.

Joel 2007.10.08. 16:52:50

Avatar:
Jézus beállt a megkövezők közé? Én úgy tudom, leállította őket, a bűnös nőnek pedig azt mondta, hogy eredjen el, és többé ne vétkezzen.

rokica:
A Bibliában nem olvasol olyat, hogy a szex célja pusztán a gyermeknemzés. Ez megintcsak katolikus tradíció, köze nincs a Bibliához.

troppauer 2007.10.08. 16:53:17

Coolfox

Meg fogsz lepődni, de én nem "rühellem" a homoszexuálisokat.
(Milyen szó az hogy "meleg"? Akkor a heterok "hidegek"? Miféle negatív diszkrimináció ez?)

Én azt az elmebeteg kampányt rühellem amit csapnak körülöttük. Hogy szinte kultuszt csinálnak a homokosságból.
Pedig semmiféle olyan értéket nem képvisel a homoszexuálisok közössége ami miatt tisztelni kellene őket, csak a számomra (és az emberek többsége számára) taszító szexuális irányultságuk miatt akarnak feltünősködni. Vagyis a többségük nem is akar, szívesen meghúznák magukat csendben, csak hát vannak a hivatásos jogvédők, akik mindíg ellenséget keresnek maguknak, hiszen ebből élnek. Vannak hivatásos homokosok, akik állandó feszültséget gerjesztenek, provokálnak, hogy aztán egy "álljonmármegamenetkére"-jellegű beszólás után ordítozni kezdjenek intoleranciáűról, fasoizmusról, inkvizícióról, egyéb hülyeségről. Csak a sajátjaiknak ártanak.

Na, ezeket utálom nagyon.
És igen. Természetellenesnek tartom, de legalábbis a természet megerőszakolásának. A fallosznak a vaginát teremtették, a segget pedig a salakanyagok távozására tervezték:) Pl. a wc-ből sem eszünk ugye.

Az tetszik, hogy mint nagy toleranciabajnok, azért a sértegeted egy kicsit a keresztényeket, a Bibliát mesekönyvnek titulálva. Végül is több mint egymilliárd keresztény hisz benne, rúgjál rajtuk egy kicsit, te nagy nagy liberális. Seggbekuki igen, Mózes, Jézus nem. Egy szinten mozgó értékek tényleg:) Sivár egy világban élsz te.

rokica 2007.10.08. 16:54:16

RE: Joel 2007.10.08. 16:47:00
sőt gondolat is

???
Ezek szerint, akik házasságra készülnek és arra gondolnak, hogy gyerekeik lesznek (mint tudjuk, a szeplőtelen fogantatás nem minden esetben jön be), azok bűnösök? Na menj a fenébe.

troppauer 2007.10.08. 16:59:26

Avatar

Szándékosan magyarázod félre amit írtam? Olvasd tovább a citált szöveget.

Avatar 2007.10.08. 17:00:13

Joel: Épp azért írtam, hogy kisgyerekes háztartásban a konnektorok ledugózása a követendő megoldás szerintem, mert én sem gondolom, hogy egy gyermeknek mindent el lehet magyarázni. De valahogy neked a seggreverés módszere ugrott be alternatívaként. Hát más a gondolkodásmódunk.

Ledugózott konnektorokkal sokkal nyugodtabban alszok, mintha a veréstől való félelem tartja csak vissza a gyereket attól, hogy újra a konnektorba akarjon nyúlni. Úgysem lehetsz mindig ott, hogy ilyenkor a seggére verj.

Viszont a meleg kérdésben önálló gondolkodásra képes felnőttekről van szó, akik szerintem képesek eldönteni, hogy homo vagy hetero életvitel mellett érzik boldogabbnak magukat, és semmi szükségük rá, hogy ott állj mellettük és rájuk verj, ha nem azt választják, amit te helyesnek gondolsz.

Joel 2007.10.08. 17:00:27

rokica:
Ne tedd magad nevetségessé. Mi köze van a jövendőbeli családról való álmodozásnak a szexhez? szerintem elég világos, hogy mire gondoltam, de segítek: pl. ha elképzeled, hogy a Pamela Andersonnal hemperegsz, nos az bűn.

troppauer 2007.10.08. 17:03:08

Jenyei

Szerintem nem kell aggódnod. Ha a kisfiad normális családban él, ahol megfelelő érzelmi kapcsolatban áll a szülővel és megfelelő nemi mintákat lát, akkor nem lesz gond a szexuális irányultságával sem.

De ha mégis homoszexuális lenne (amit őszintén nem kívánok Neki), akkor sem kell féltened. A hozzám hasonlóktól biztosan nem. Csak ne provokáljon majd.
Azt csinálnak a hálószobájukban amit akarnak, de ne szerepeljen már reggeli tévéadásban a gay szépségverseny győztese, ne legyen állandó téma a "melegek" élete, jogaik, stb.

Joel 2007.10.08. 17:05:27

Avatar:
Teljesen félreérted. Nem a seggreverés a dolog lényege, egészen másról van szó. Arról, hogy nem a simogatás a szeretet lényege, hanem az, hogy a másiknak a javát akarod, még esetleg azon az áron is, hogy átmenetileg fájdalmat okozol neki. Persze nagyon jól érted ezt te is, csak kötözködsz.

nprobe 2007.10.08. 17:11:05

Joel 2007.10.08. 16:24:02
Én sosem verek rá a gyerekem valagára, mégsem tömköd semmit a konnektorba. Megsimogatom a buksiját, elmagyarázom neki mit miért nem szabad és ő megérti... Hát én bizony rossz keresztény vagyok :-D

Joel 2007.10.08. 17:15:02

nprobe:
Hagyjuk már a fenébe a seggrepacsit! Nem erről van szó! Hadd ne ismételgessem magamat ezredszer is!

Avatar 2007.10.08. 17:16:17

Troppauer:
Azt akarod mondani az orális szex is elvetendő, hiszen a számat már így is túlzottan sok feladatra használom: evés, beszéd, légzés? Mondjuk légzésre ott van az orr, (amin keresztül állítólag jobb is lélegezni, mert az orrjáratokban felmelegszik a levegő míg a tüdőbe ér) szóval a légzés kiváltható, de néha én mégis a számon veszek levegőt. Ez most bűn, vagy a természet megerőszakolása?
De basszus! Az orromat meg szaglásra is használom... Oda sem tehetem át a légzést.
És ha még abba belegondolok, hogy a kezemet mi mindenre szoktam használni!
Azzal eszek, és azzal törlöm ki a fenekem! ELFOGADHATATLAN! (Indiában a bal kéz a seggtörlésre, jobb kéz az evésre használatos... Át kell vennem!)
Szóval most mi legyen? A barátnőm imádja ha orálisan kényeztetem a nemi szervét, nehéz lesz elmagyaráznom, hogy a száj nem ennek a feladatnak a szerve...

A kisgyerekeknek meg végbél kúpot nyomnak a fenekébe ahelyett, hogy tablettát kapna... Ez is biztos a buzik mesterkedése miatt van...

Avatar 2007.10.08. 17:18:22

Joel: Kezd gyanússá válni ez a gyerekseggreverés téma... nem vagy te szadista pedofil véletlenül? ;)

Mocskos Állat Barbie 2007.10.08. 17:30:23

Bocsi, kicsit OFF: Vajon miért rettegnek az (elsősorban egyistenhiten alapuló) egyházak a szextől? Még a gondolatától is? Miért csak a gyereknemzés a szabad? MIÉRT? Komolyan érdekelne, mi az EREDETI oka, és nem a Biblia általi magyarázat.
Úgy tudom, régebben a szex egyfajta beavatásként is szolgált (pl tantra), para az egyházaknak, h. az emberek a segítségük nélkül is eljuthatnak Istenhez?
Az egyházaknak meg a birkák kellenek, akiket irányíthatnak(lásd terminológia: lelkipásztor, nyáj, eltévedt bárány, stb), az önálló gondolkodókat sose tűrték meg. Úgy érzem, a lényeg maga a megfélemlítés, hisz aki fél, az manipulálható. De nem mindenki bűnös! Hol fogjuk meg a őket? Hopp, a szex, azt mindenki csinálja, ha bűnnek állítjuk be, elérhető, h. előbb-utóbb mindenkiben bűntudatot keltsünk. Sztem az Ádám-Éva sztori is arra volt jó, h. jogalapot találjanak a nők elnyomására.
Bocs, de az egyházak sztem még a politikusoknál is rosszabbak, mert míg előbbiek csak a vagyonunkat akarják, az utóbbiak a lelkünket

Joel 2007.10.08. 17:30:32

Avatar:
A seggreverés nem az én vesszőparipám, már régen el is felejtettem volna, ha nem rángatnátok elő folytonosan. Amúgy évente egyszer, ha a gyerekeim hátsójára csapok, erről ennyit.
De időnként elfog a birkatürelem, mint most is, így mégegyszer (kissé átfogalmazva) megvilágítom a lényeget:
tökmindegy, hogy verbális, fizikális, vagy másmilyen úton-módon, de a tudtára adom, hogy amit csinál, az rossz. Teszem mindezt azért, hogy megvédjem a nagyobb bajtól. Teszem mindezt akkor is, ha nem tetszik neki, mert azt hiszi neki ez most rossz. Képletesen szólva inkább tőlem kapjon pofont, mint az élettől, mert ez utóbbi garantáltan fájdalmasabb, és meg akarom kímélni tőle.
(Mielőtt a pofonból is kultuszt csinálnátok elmondom, sosem adok pofont, így tessék ezt képletesen érteni.)

Joel 2007.10.08. 17:32:54

MÁB:
Ismétlem önmagam: "A Bibliában nem olvasol olyat, hogy a szex célja pusztán a gyermeknemzés. Ez megintcsak katolikus tradíció, köze nincs a Bibliához."

Mocskos Állat Barbie 2007.10.08. 17:36:56

Ebben igazad van, bocs.
De miért kéne a szexhez a házasság?

Joel 2007.10.08. 17:45:29

MÁB:
Mert egyébként paráznaságnak minősül, és mint ilyen, Isten előtt illegális. A szex legálisan csak két olyan ember között létesülhet, akik a házasság szövetségének keretei között élnek. A szex szellemi, lelki és testi közösség, az intimitásnak egy olyan szintje ez, melynek csak a legerősebb szövetség, a házasság adhat teret.
Máté 19.5:
"Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté."

_zsolti_ · http://flashgames.blog.hu/ 2007.10.08. 18:05:07

Joel saját gondolataid is vannak?

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.10.08. 18:08:29

MÁB:
Nemtom olvastad-e Orwelltől az 1984-et, abban van valahol egy érdekes elmélet a hatalom és a szexualitás viszonyáról. Persze az jelentősen más környezetben zajlik, de gondolom valamennyire alkalmazható az egyházak/vallás és a szex viszonyára is.

Egyébként meg azért, mert az egyház bűnnek tekinti a homoszexualitást azt nem élet elleni véteknek, hanem Isten elleni véteknek kellene tekinteni. Mert esetleg lehetnek olyan embertársaink, akik félreértelmezik a szavakat.

Abban meg szvsz egyetérthetünk, hogy a szexiuális orientáció mindenképpen magánügy, és a melegeknek is meg kellene érteni, hogy azzal, hogy kimennek az utcára parádézni, inkább nehezítik a saját helyzetüket, mintsem javítanának rajta, mert egyesekben (hogy a zömben-e, vagy sem, azt nem tudom) visszatetszést kelt.

Ha meg mindenáron ki akarnak menni parádézni, akkor tegyék azt normális ruhában, ne pávatollakkal, meg mittomén mikkel a testükön. Ha egyszer azt akarják elérni, hogy a 'normálisak' közé soroltassanak, akkor talán viselkedjenek is úgy az ilyen alkalmakkor is.

Joel 2007.10.08. 18:10:40

Coolfox:
Hogyne. De a saját gondolatai még senkit nem tettek bölccsé. A bölcsesség is Istennél van. Tetszik, nem tetszik, ez a helyzet. Az okoskodás még senkin nem segített.
Két Ige az okoskodásról:
"Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.

Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;"

P 2007.10.08. 19:13:10

Azt árulja el valaki, milyen alapon pofázik bele egy egyház olyanok életébe, akik nem hozzájuk tartoznak?
Valamiért sok vallás követője jogot formál magának, hogy mások élete felett uralkodjon.
Maradjanak csak szépen a saját kompániájuknál. Ne erőltessék rá a vallásukat másokra. Semmi közük hozzá.

Személy szerint én minden külső (főként állami) anyagi támogatást megszüntetnék minden egyház felé, és minden oktatási intézményből kitiltatnék mindennemű vallásos/egyházi tevékenységet. Ja, és persze adózniuk is kellene az egyházaknak, ugyanúgy mint mindenki másnak.

Joel 2007.10.08. 19:27:54

P:
Senki nem kényszerít semmire. Jogodban áll elkárhozni. Én csak figyelmeztetlek, a többi a te felelősséged. Isten törvényei egyetemlegesen vonatkoznak hívőre, hitetlenre egyaránt. A hitetlenség nem mentő körülmény.
Egyébként "egy egyház" nincs, hanem AZ EGYHÁZ van. Az Egyházon belül vannak felekezetek, ezek vagy szorosan, vagy semennyire sem követik a bibliai útmutatást. Széles a paletta.
Amúgy az egyházfinanszírozásra vonatkozó véleményeddel egyetértek. A felekezeteket tartsák el a híveik.

P 2007.10.08. 23:15:10

De. Ezzel a hozzászólásoddal is rám (és mindenki másra) akarod kényszeríteni a hitedet.

"egyetemlegesen vonatkoznak hívőre, hitetlenre egyaránt"

Nem, rám nem vonatkoznak. Hagyjál békén vele. Ne figyelmeztess semmire. Nem érdekel sem az istened, sem az egyházad, sem a vallásod egyáltalán. Tartsd meg magadnak és a veled azonos hitet osztók számára.
Te mit szólnál, ha mondjuk egy sintoista akarná rád erőltetni az ő hitvilágát? (Nem mintha ez őrájuk jellemző lenne.) Azt mondanád, rád nem vonatkozik, igaz? (Sőt, felteszem azt mondanád, nincs igaza.)
Köszönöm én sem kérek a te vallásodból. Tartsd meg nyugodtan.

"Egyébként "egy egyház" nincs, hanem AZ EGYHÁZ van"

Ez nem igaz. Számos egyház van világszerte. Keresztény és nem keresztény egyházak is, egyaránt.
Széles a paletta.

morpho 2007.10.08. 23:33:58

Végigolvastam ezt az egész izét,amit sikerült összedobnotok.Tanulságos volt,az tény.A vallás meg a szex 30ezer éve nem találkozik igazán össze,vagy nagyon is összeforr.Kúltúra,meg társadalom kérdése.De,volna egy kérdésem az őskeresztény homofób hozzászólókhóz(na jó nem homofób,hiszen azt mondja magáról két buzizás közt,hogy ő nem homofób és én ezt elhiszem).Szóval ki volt mrs.Káin? Hogy hívták Káin feleségét és ő honnan jött?Ha az anyja lett volna,az ugye gáz,ha meg az apja,arra gondolni sem merek.Több ember ugye meg nem élt a Földön.Esetleg valami animal vonal ugrott még be,de elbizonytalanodtam.Segítsetek!

P 2007.10.08. 23:44:15

Morpho:

Ugyan nem vagyok valami hozzáértő, de mintha Ádámot és Évát további emberek is követték a teremtésben, csak őket már nem sorolja a könyv tételesen. Legalábbis a hivatalos verzió. Ahogyan Seth-ről is hallgatni szoktak, aki elvileg Káin és Ábel testvére(?) volt.

Ha a hivatalos verziót vesszük alapul, és mindenki Ádám és Éva leszármazottja, akkor egyszerű a megoldás: Káin és Ábel a saját lánytestvéreiket vették el.

morpho 2007.10.08. 23:48:32

Kár,hogy a többiekről nem szól a fáma,de mit szólna hozzá egyházbácsi,ha feleségül venném a húgomat és elkezdenék neki gyerekeket gyártani?

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.08. 23:49:50

Avatar,ha te női tangás fenekeket akarsz látni az utcákon, akkor eléggé egy farok vezérelt életed lehet,szánlak érte...de legközelebb küld ki húgodat,lányodat,mert szivesen megnézném 1 szál semmiben...

troppauer 2007.10.08. 23:51:38

"1968-ban, amikor VI. Pál pápa kiadta a Humanae Vitae enciklikáját a fogamzásgátlás ellen, az a majdnem egyöntetű ellenségesség amellyel a világ, sőt sok katolikus is fogadta, a társadalomban végbemenő változásokról tanúskodott. Mégis, a néhai pápa kijelentése profétikusnak bizonyult. Az enciklikában a pápaelőre jelezte azt a négy következményt, amelyek a fogamzásgátlást felkaroló és támogató gondolkodásmód nyomában járnak: (1) A széles körben elterjedt házastársi hűtlenség és az erkölcsök általános lesüllyedése. (2)A nők többé nem a férfiak megbecsült és szeretett társai, hanem pusztán önző élvezetük eszközei. (3) Veszélyes fegyvert ad a hatóságok kezébe, amelyek nem törődnek az erkölcsi követelményekkel. (4) Az a szemlélet, amely használati tárgynak tekinti a férfiakat és a nőket, a meg nem született gyermekeket pedig megelőzendő betegségnek, a faj elembertelenedését eredményezi." Charles J. Chaput, Dnever püspöke.

troppauer 2007.10.09. 00:04:58

"A nők nem ugyanolyanok, mint a férfiak, és az, hogy ugyanolyannak mondjuk őket, nem teszi őket ugyanolyanná. A nők alapvetően különböznek a férfiaktól, különböző és megkülönböztetett társadalmi szerepeik vannak, amelyeket nem lehet felcserélni, tekintet nélkül bírósági rendeletekre. Ha férfiként próbálnak élni, az gyászos következményekkel ját a család, a társadalom és az ország életére nézve.
A homoszexualitás nem vezet megváltáshoz, ezzel szemben függőséget alakít ki. A homoszexuálisok fizikailag, erkölcsileg és szellemileg öngyilkosságot követnek el önmagában azzal, ahogyan meghatározzák magukat. Ezt mondja Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás és az Atlantai Betegségmegelőző Központ, ezenkívül a Tóra, az Újszövetség és a Korán. Ki állíthatja ezek után az ellenekezőjét? (Gusztos Péter?)
Elég egy pillantást vetni a gyászjelentésekre, hogy lássuk, a homoszexualitás nem fér össze a hosszú élettel."

morpho 2007.10.09. 01:17:59

Charles J. Chaputnak,Dnever püspökének igaza van!
Lehetett volna még'68-ban egy kicsit teszetoszáskodni,de nem sokat!Az isteni gondviselés,meg trükkök százai,amiről persze VI. Pálnak nem kellett tudnia,segítettek azon,hogy túléljük a szexuális forradalmat,a párisi,londoni,Colunbia egyetemi diáklázadásokat,a prágai tavaszt,a Ku-Klux-Klant,A Woodstocki zenei fesztivált,stb,stb,stb.1968 egy kicsit zsúfolt esztendőre sikeredett.Annyival voltunk túl,a Világ lehetőségein,hogy Charles J. Chaput,Dnever püspöke azt el nem tudta képzelni.Persze néhány millió hívő elcsábításáért,(ami kurva fontos) még a vatikán is piacra dob néhány enciklikát.A kérdés csak az,hogy képes lesz-e az elmúlt évezredek összes elkúrásán felülemelkedni és nem buzizik,meg fogamzást gátol,hanem rájön végre arra,hogy nem akkor kéne Gallileit rehabilitálni,amikor már emberek jártak a Holdon.

_zsolti_ · http://flashgames.blog.hu/ 2007.10.09. 01:48:53

pár száz évvel ezelőtt az értelmiségiek még azt mondták, hogy a Föld lapos és a világegyetem központja. jelenleg simán megcáfolom őket és te is, sőt még buzgó hívők is. aki akkor mást mondott azt kivégezték, mert bűnt követett el. kb ezen a szinten rekedt meg a bibli és a vallás egy része. pl szexualitás.
Joel kivégeznél egy embert aki azt mondja, hogy a Föld nem lapos? hm? vagy talán változik a világ? és lehet nem neked van igazad? arra nem gondoltál, hogy ez az isten mizéria csak átverés?
pont ti írjátok, hogy nem akarjátok ezt látni, mert zavar, meg pfúj. erre egyből írod, hogy a vallásod mindenkire vontakozik ha akarja, ha nem. nem tünt fel, hogy pont ugyanolyanok vagyok? sőt még rosszabbak. a melegek csak vannak és néha van 1-2 felvonulás. nem probálnak megváltoztatni senkit, nem magyarázzák mindenhol, hogy az a helyes.
ellenben ti a vallásos emberek mit csináltok? két kezemen nem tudom megszámolni hány háború füződik a nevetekhez, sok millió ember halála, akiknek csupán annyi volt a "bűnük", hogy nem a ti isteneteket imádták. ha azt mondod, hogy ez a múltban történt akkor mindent megcáfolsz amit eddig írtál, mert ők is a biblia szerint cseledtek és saját bevallásod szerint te is, mivel egy saját gondolatod nem nagyon volt. de úgye szerinted minek is, mert ő a bölcs és tudja mi a jó és rossz. ergo szerinted tök jogos volt a sok vérontás. vagy mégse? a világ tényleg változik?

Avatar 2007.10.09. 10:08:02

"Avatar,ha te női tangás fenekeket akarsz látni az utcákon, akkor eléggé egy farok vezérelt életed lehet,szánlak érte...de legközelebb küld ki húgodat,lányodat,mert szivesen megnézném 1 szál semmiben... "
Bocs, nekem hedvemre való a formás női test látványa, de ez nem jelenti azt, hogy a farkam vezérelne. Húgom és lányom nincsen, de ha lenne sem kötelezném rá hogy csak apácaruhában menjen ki az utcára. Törökországban nyaraláskor láttam épp elég szerencsétlen nőt, aki még a strandon is csadorban fürdött a gyerekeivel a tengerben... Na hát ez biztos nagyon erkölcsös meg fennkölt dolog, áldassék a magasztos vallás érte, de az én barátnőm mégis inkább a bikiniben strandolást favorizálta, és én meg nem tiltottam el tőle.

Avatar 2007.10.09. 10:44:39

troppauer 2007.10.08. 23:51:38

No nézzük mi mindent okoz a fogamzásgátlás:
"(1) A széles körben elterjedt házastársi hűtlenség és az erkölcsök általános lesüllyedése. "
Ezt nyilván a fogamzásgátlás okozza. Ugye nem is hallottunk olyan történelmi időszakról amikor fogamzásgátlás még nem volt, de az erkölcsök olyan magas szinten voltak, hogy nyílt titok volt, hogy hány törvénytelen gyermeke van a katolikus pápának. Mellesleg már az ókorban is írták a költők, hogy szerintük a fiatalok erkölcse és morálja nem éri el a szülők generációjáét. Ahogy öregszik az ember hajlamos elfelejteni saját fiatalkori erkölcstelenségeit, és magához képest lenézni az ifjabb generációt. Szelekív memória...

"(2)A nők többé nem a férfiak megbecsült és szeretett társai, hanem pusztán önző élvezetük eszközei."
Hát persze, mivel a barátnőm fogamzásgátlót szed, ezért igazából én már nem is szeretem, hanem csak a szexre kell nekem, nem?
Nem lehet hogy a püspök úr hosszú szexmentes élete kissé torz képet alakított ki benne az emberi szexualitás valódi természetéről?
Az meg fel sem merül benne, hogy a szex nem csupán a férfi önző élvezete, hanem a nőnek is élvezetet okoz...

"(3) Veszélyes fegyvert ad a hatóságok kezébe, amelyek nem törődnek az erkölcsi követelményekkel."
Ez aztán koknrét következmény a javából. Mondjunk egy nagy semmit, de számozzuk be azt is.

"(4) Az a szemlélet, amely használati tárgynak tekinti a férfiakat és a nőket, a meg nem született gyermekeket pedig megelőzendő betegségnek, a faj elembertelenedését eredményezi."
Az én párkapcsolatomban a fogamzásgátlásnak nincs olyan következménye, hogy tárgynak tekinteném a barátnőmet, vagy ő engem. Csupán lehetőséget teremt számunkra, hogy élvezzük a szexuális örömöket.

Szeretem amikor olyanok nyilvánítanak véleményt a párkapcsolatról és a szexuális életről akiknek soha nem volt semmi tapasztalatuk a témában. Nem akar esetleg a püspők úr a processzortervezésről is írni egy enciklikát? Biztos arról is van pár bölcs gondolata...

"A homoszexualitás nem vezet megváltáshoz, ezzel szemben függőséget alakít ki."
És mi van, ha nem is vágynak az általa hirdetett megváltásra... Mi van ha eleve baromságnak gondolják az eredendő bűn gondolatát, amitől állítólag meg kéne váltódni?

"A homoszexuálisok fizikailag, erkölcsileg és szellemileg öngyilkosságot követnek el önmagában azzal, ahogyan meghatározzák magukat."
Hát ekkora baromságot régen hallottam. FIZIKAI öngyilkosságot? Ha ráébredsz, hogy meleg vagy, azonnal felakasztod magad?
Azt értem, hogy az ő erkölcse szerint ez nem elfogadható, de a szellemi öngyilkosság megint erősen kérdőjeles... Az egész antik kultúra, ahol elfogadott volt a bi- és homoszexualitás valójában egy nagy szellemi öngyilkosság volt?

"Elég egy pillantást vetni a gyászjelentésekre, hogy lássuk, a homoszexualitás nem fér össze a hosszú élettel."
Hát én a gyászjelentésekben sosem láttam arra vonatkozó megjegyzést, hogy az elhúnyt homokos volt-e. Újabb megalapozatlan állítás, de amíg az olvasó nem gondol bele, hogy vajon igaz-e, addig jól lehet vele riogatni az embereket.

Breakthrough 2007.10.09. 21:46:35

Mekkora loser-fest ez itt!
Tiszta középkor.
Nem csoda, hogy itt tart az országotok. Kívülről nézve elég vicces, de gondolom belülről inkább undorító.
Jó gyűlölködést!
Fuckers...

Refuse/Resist! 2007.10.16. 14:50:39

"ezzel a lehető legjobbat teszik pl. az AIDS terjedésének Afrikában."
ez baromság, ld. itt:
tiltakozz.blog.hu/2007/10/06/klerus_es_koton

Erich Fromm meg minden volt, csak nem elvakult vallásos, mégis ilyet írt:
"A férfi-nő polaritás az alapja az interperszonális kreativitásnak is. Biológiailag ez abban a tényben nyilvánul meg, hogy a sperma és a pete egyesülése az előfeltétele a gyerekszülésnek. De nincs ez másképpen a tisztán lelki tartományban sem; a férfi és a nő mindketten újjászületnek a szerelemben. (A homoszexuális elhajlás e polarizált egyesülés kísérletének a kudarca, és ezért a homoszexuális a soha fel nem oldott elkülönültség fájdalmától szenved, egy olyan kudarctól, amelyben egyébként osztozik azzal az átlagos heteroszexuálissal, aki nem tud szeretni.)"

Haknis 2007.11.04. 17:36:33

Nagyon sajnálom, hogy úgy kritizálunk valakit, hogy nem nézünk utána, h ki Ő, mit ért el az életben stb... Na, dehát lelkünk rajta!

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.11.04. 20:13:04

Ha valaki abból akar megélni, amit a múltban elért, akkor vonuljon nyugdíjba. Ha viszont még aktív, akkor a jelenben elkövetett hülyesége miatt ne takarózzon a múltjával.
Csak egy elvont példa: Ha én régebben megmentettem öt ember életét, akkor most megölhetek egyet, mert az egyenlegem még így is pozitív marad?
süti beállítások módosítása