hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Márpedig a németek kockafejűek!

2007.10.30. 15:41 Vérszegény éjszakai dúvad

Szóval az van, hogy nem csak a sors keze szokta verni (vagy áldani) ezt népet, hanem a Parlamentben ülő ún. politikai elit ostobasága is (ha valaki esetleg tudna egy olyan esetet, amikor áldás érkezett az Országgyűlésből, az jelezze legyenszíves, mert én nem emlékszem, de nekem ugyi nem jó a memóriám...). Most éppen azt találták ki, hogy mivel van néhány hülye, aki előszeretettel zsidózik, meg cigányozik, ezért ezt törvényi úton megtiltják - na, nem, nem tiltják meg, hiszen az a szólásszabadság korlátozása lenne, hanem szabad prédává teszik. Mármint az ellene való fellépést. Szóval lehet perelni dosztig.

Ebben az a 'szórakoztató', hogy manapság bőven elég csak annyit mondani, hogy zsidó - mindenféle minősítő jelző nélkül -, és biztos, hogy lesznek olyanok, akik antiszemitának nyilvánítanak.

Jómagam a szkeptikus blogon jártam így, amikor is kb. annyit akartam kifejteni, hogy Nyugat-Európának és az Usának (tkp. a Natonak) illene már változtatni az Izrael-politikáján, mert Izrael kezd nagyon elpofátlanodni ott a Közel-Keleten. Meg is kaptam rögtön a magamét valakitől, hogy antiszemita vagyok. Ja, ha ez antiszemitizmus, akkor az vagyok, tessék, csak tessék, meg lehet tenni a feljelentést.

A hírextra.hu a következőket írja:

A személyhez fűződő jog megsértésének számít ezentúl, ha valaki "faji hovatartozásra, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozásra, vallási vagy világnézeti meggyőződésre, szexuális irányultságra, nemi identitásra" tesz nyilvános "sértő megnyilvánulást".

A változtatás lényege annyi, hogy ezentúl már csak olyan általános zsidózásért is lehet perelni, nem kell, hogy a sértés személyhez kötődjön.

A problémám annyi, hogy hiába élünk demokráciában, ahol elvileg a többség akarata érvényesül - a kisebbség érdekeinek is a figyelembevételével (ismét elvileg) - már megint egy kisebbségi csoport miatt fegyelmezik a többséget. Ja, és nem a zsidókra, cigányokra gondolok, akiket esetleg zavar a zsidózás, cigányozás.  Azokra gondolok, akik zsidóznak, cigányoznak, mert a többség nem teszi ezt.

Ezentúl nézzek körül háromszor is a villamoson, ha azt a szót akarom kimondani, hogy zsidó, vagy cigány, vagy buzi? Mert hátha vannak körülöttem olyan idióták, akik csak ezen szavak kiejtését is sértésnek érzik, és ha perre talán nem is kerülne a dolog, de kellemetlenségeket mindenképp okozna számomra az eljárás.

Miért nekem legyen rossz azért, mert Tomcat van akkora marha, hogy élő adásban azt állítja a zsidókról, hogy hároméves kislányokat molesztálnak? Miért nem mondják el inkább minél több helyen, hogy Tomcat egy marha?

És még valami: Mire fel ez a diszkrimináció? Etnikai csoportokra nem mondhatom, hogy hülyék, de pl. a szőke nőkre, vagy a rendőrökre igen? Mert ez így nem fair, akkor javítsuk ki szépen a törvény szövegét!

Addig is:
A németek kockafejűek, a svédek isznak, mint a gödény, a szőke nők buták, a politikusok pedig korruptak.

43 komment

Címkék: szólásszabadság emberi jogok szerintem az köznek állapotja hülye törvény

A bejegyzés trackback címe:

https://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr41213213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

johevi 2007.10.30. 16:44:00

ha valaki smucig és nem ad kölcsön, akkor nem lehet rámondani, hogy zsidó, ellenben a skót maradhat???

johevi 2007.10.30. 16:46:51

Ha valaki smucig és nem ad köcsön, akkor azt nem mondhatom rá, hogy "zsidó" de azt igen, hogy "skót"???

Angela M. 2007.10.30. 19:22:59

Megadna kerem az ugyvedje telefonszamat?
Koszonom,
Angie

oep 2007.10.30. 19:26:31

meg szerencse, hogy liberalisok vannak kormanyon, most jol megmutatjak, mit jelent a szolasszabadsag!

yeti 2007.10.30. 19:48:53

És ki védi meg a többséget a kisebbség agressziójától?

lujza 2007.10.30. 20:21:17

És "hülyemagyarozni" lehet majd az Indexen? (Mert ha nem, az gáz, nagyon fog hiányozni...)
A "pedofil" jelző sértő megnyilvánulásnak minősül majd?

c 2007.10.30. 20:34:38

ez 1 nagy közhangulat kialakításának és fenntartásának része.én harcolok ellene .cigány vagyok,de ha azt hallom,h vki kijavítja a másikat h nm cigány hanm roma ,hát feláll a hátamon a szőr.és ha mondani akarok vmit a zsidókról,hát zsidónak fogom őket nevezni mert így hívják őket.és ha adabszurdum vmi negatívat találnék mondani róluk ,akkor nm lesz minden második szavam az h "hangsúlyozom,én nm vagyok antiszemita".csak sajnos túl sok hülyénél érték már el h szégyellik magukat mert nm tartoznak semmilyen kissebbséghez,és olyan barmok,h ezt ráadásul nm is rejtik véka alá

nodehát 2007.10.30. 20:49:31

Pozitivan lehet vallási vagy faji csoportról nyilatkozni? Mert ha igen, akkor az mégiscsak fura h bizonyos csoportoknak csak jó tulajdonságaik lehetnek.

Patyomkindemokrácia.

istvan 2007.10.30. 20:50:16

Demokrációban, ki védi meg a kisebbséget a többség dikatturájától?

Rosszindulatú Vászka 2007.10.30. 21:00:25

Tök fles: szólásszabadság, de mégsem. Négy láb jó, két láb jobb... meg minden...

Miért nem lehet a hüjéket simán, kikerülni, ahelyett, hogy szabályokat kreálunk a többiek rovására?

Most akkor tüntessünk, hogy a Szentírást is tegyük ejukonform píszí könyvvé: javaslom, hogy az összes zsi... hm. szót javítsuk tuggyukmire, a Tenkes Kapitányában a labancot önhibáján kívül lett osztrák polgárra, valamint Don Quijote legyen kigyúrt, izmos oriás. Ja, és Cyrano pedig legyen fitos, megnyerően jóképű fiatalember. Le a hátrányos különbőzőségekkel!

Akkor még ugye nem beszéltünk a cigánypecsenye, zsidótojás, amerikai palacsinta, francia saláta, grúz tea és társairól.

Blogpont Huba 2007.10.30. 21:29:00

"Az elfogadott törvény tartalmazza például, hogy bárki, aki egy vallási, etnikai, kisebbségi csoport tagjaként vagy szexuális hovatartozása, világfelfogása miatt megszólítva érzi magát, felléphessen egy sértő megnyilvánulás ellen."
Gyerekek, mi lesz itt? Mindenki mindenkit beperel :)

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.10.30. 21:38:07

Egyébként értem én a szándékot, de azt hiszem, hogy a pozitív diszkrimináció egy ritka elb@szott esetével állunk szemben.

Ja, jut eszembe!

Ha már világfelfogás. Ha lesz megint amolyan tömegoszlatással végződő demonstráció, akkor remélem, hogy valaki le fogja csőcselékezni a tömeget.
Asszem azért az utcákon tüntetőket összefogja egyfajta világfelfogás :)

A hülyemagyarozással tényleg nem tudom mi lesz. Asszem a blog.hu bloggereinek a zömét bíróság elé fogják citálni. :)

Mondjuk a TASZ már levelezik Sólyommal, talán nem fogja kapásból aláírni.

Belabela 2007.10.30. 22:13:20

Akik ezt kitalálták, nyilván keveslik a zsidózást meg a cigányozást, és úgy érezték, a közbeszéd homlokterébe kell emelni mostan ezt a kérdést. Ugorjanak csak egymásnak az emberek, hangozzanak csak el a vitában olyan mondatok, amiket aztán kontextusukból kiragadva jól meg lehet járatni a 168órában... És akkor az ostoba törvény kiváltotta vita már önmagában igazolja a törvény szükségességét. Brávó!

Csak így aztán lőttek a humornak. Hé, tud valaki mondani olyan viccet, ami miatt nem jelentheti fel valamilyen vallási, etnikai vagy szexuális orientációjú csoport? Hiszen az, hogy kit mi sért az szubjektív. A "Will és Grace" például egy csomó poént süt el a melegek rovására. Olyat, is, ami egyeseket sérthet...

És Woody Allen? Betiltják? Mit összepoénkodik a zsidókon! Lehet, hogy antiszemita? Viccei néhol egyszerre sértik a zsidókat mint etnikai csoportot (fösvénynek és neurotikusnak mutatja be őket), és mint vallási csoportot. Például az a rész, amikor rabbi bácsikája kalapjára disznózsírt kennek... Betiltják? Feljelentik? Vagy szimplán csak abba kéne hagyni a hisztériakeltést?

Athos 2007.10.30. 22:56:00

"szexuális irányultságra"

Akkor még, amíg legális, leírom ide: a pedofiloknak börtönben a helyük. Ezt a törvény hatályba lépése után már nem tehetném meg büntetlenül?

yeti 2007.10.30. 23:12:23

c-nek van igaza: c 2007.10.30. 20:34:38
Nevezzük nevén azt, ami. És nem a szó sértő, hanem a szövegkörnyezet, a szándék és a tett. Engem ne fasisztázzon-rasszistázzon le senki azért, mert cigányt mondok roma helyett. Én így tanultam, mikor felnőttem: ezzel nem bántom, csak megnevezem. Kezd ez is visszájára fordulni, mint oly sok minden ebben az országban...

Paranoid Android2 2007.10.31. 00:09:41

Az őskonzervatívok általában mindig elsütik azt a poént, hogy a liberálisoknak az a legnagyobb baja, hogy nem hajlandók az embert olyannak elfogadni amilyen, hanem valami idális politikailag correct maszlagot kergetnek. Ennek az amerikai megfelelője az ideális állampolgár a néger leszbikus lehetőleg egy zsidó nagyszülővel. Íme szdszéknek szándékosan írom kisbetűvel, (had pereljen a Nemecsek Ernő) sikerült megint valami olyan ősbaromságot trv-be iktatni, amely tökéletesen végrehajthatatlan. Csak a kommentemért háromszor be lehetne perelni.
A kormány és a parlament hülyék gyülekezete és kérem ezért mindenképpen pereljetek, mert ezt be tudom bizonyítani és egy csomó tanum is van.

Patreides · patreides.blog.hu 2007.10.31. 00:34:26

A haj színe változtatható, a foglalkozás is választható. Itt olyan kisebbségi csoportokról van szó, amelyek nem választják az odatartozást, hanem az számukra adott. Sértő az, amit bevallottan, vagy be nem vallottan, de nyilvánvalóan sértő szándékkal mond valaki. Ha például egy külpolitikai szakértő elemzi a közel-keleti helyzetet, az egészen más, mintha olyan valaki teszi ezt, akinek már a tárgya kiválasztásából és a megfogalmazásaiból süt az ellenségesség - mondjuk éppen az antiszemitizmus.
Például ha valaki hobbijának választja azt, hogy bebizonyítsa, Jézus nem zsidó származású volt, hanem magyar, annál nem csak a túlzásba vitt nemzeti érzéseket lehet feltételezni, hanem esetleg némi antiszemita indíttatást is a háttérben, de ez nem lényeges, amíg ez nem lépi túl a kultúrált viselkedés határait. Akkor is, ha a műsorvezető (Echo Tv) ezt láthatóan igyekszik kihozni belőle.

Patreides · patreides.blog.hu 2007.10.31. 00:47:42

A zsidó viccek általában nem sértőek, hanem csipkelődőek. A cigány viccek között viszont sok a kifejezetten sértő szándékú, némelyik egyenesen embertelen. Kár itt erőltetetten okoskodni azzal, hogy ezután a zsidó és a cigány szó kimondása is tilos lesz, mert a polgári perben a bíróság nyilván elküldi a francba a felperest, ha ilyenért perel. A pedofilokat is kár felhozni, mert az büntetőjogi kategória. Hiába tekinthető bizonyos értelemben szexuális irányultságnak, mert az, ami másokat súlyosan veszélyeztet, másoknak kárt okoz (itt ráadásul gyerekeknek), az bűncselekmény. Itt mellesleg pszichiátriai betegség is egyben.
Ezzel az új törvénnyel kapcsolatban sem érdemes ostobábbnak tetteni magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk, mert a végén még úgy maradunk...

Aikon 2007.10.31. 00:53:37

@Vérszegény éjszakai dúvad:
A törvény jópofa, mert csak akkor él, ha társadalmon belül élő kisebbséget sértettél. A csőcselézés és hülyemagyarozás pedig nem sért kisebbséget.

Egy másik kérdés, hogy vajon ominózus tilosrádiós vagy éppen a tótawevés észmenések a törvény hatálya alá esnek -e, hiszen a 2001-es népszámláláson a lakosság 51% katolikusnak, 19% pedig reformátusnak vallotta magát, így a kereszténység nem kisebbség.

És a legfontosabb kérdésem: a hisztériakeltésen kívül mi értelme van egy olyan törvénynek, ami nyilván nem fog átmeni az alkotmányossági felülvizsgálaton? Merthogy Sólyom már régóta hangoztatja, hogy az ilyen jellegű törvényeket vétózni fogja, az alkotmánybírósági vizsgálaton meg ugyanúgy nem fog átmenni, ahogy nem ment át eddig sem semmi ilyen, vagy ehhez hasonló próbálkozás. (Pedig volt már egy pár, jött egy még személyesen az ország Árpi bácsiától is.)

Patreides · patreides.blog.hu 2007.10.31. 01:07:13

Szerintem inkább vigyük túlzásba önként vállalva az úgynevezett "politikai korrektséget", ahogyan azt az USA-ban teszik (még ha ez néha olyan furcsa, vitatható eseteket is eredményez, mint most Halle Berry esete volt a karikatúráival, meg a saját nem létező zsidó unokatestvérével), mint hogy akár akaratlanul is megsértsünk valakit olyan tulajdonságáért, ami nem tőle függ, amin nem változtathat, de ami miatt nyilvánvalóan különbözik a többségtől.
Például szerintem évekkel ezelőtt igen sokkoló volt az osztrák boltok ajtaján a "Magyar, ne lopj!" felirat. Nem nehéz ezeket a dolgokat belátni, csak egy pillanatra a másik csoport, a másik ember helyébe kell képzelnünk magunkat, és addig szüneteltetni a feleslegesen és ostobán makacs hőzöngést. "A másik ember is én vagyok", és "Ne tégy olyat mással, amit magadnak nem kívánsz", meg ilyenek... Úgy érzed, szar az élet, OK. De akkor ezen kellene változtatni, nem pedig másokra, a tőlünk valamiben különbözőekre kellene mérgesnek lennünk, és el kellene fogadnunk, hogy ha valamit ők sértőnek éreznek, akkor abban sokszor lehet valami. Annyi is elég, hogy sértőnek érzik, ezen nem kellene alkudozni, hasznosabb azt egyszerűen elfogadni, és aszerint viselkedni a jövőben. Mondjuk azért, mert így működik egy békés, élhető társadalom.

Patreides · patreides.blog.hu 2007.10.31. 01:22:11

Aikon:
A vallási hovatartozás már egy érdekes kérdés. Addig a legmesszebbmenőkig tiszteletben kell tartani mások világnézetét, amíg azzal nem zaklatnak másokat. De mi van akkor, ha például a vallási hittételeiket rá akarják kényszeríteni az iskolarendszerre, hogy azokat ott, mint tudományos tényeket vagy elméleteket oktassák kötelezően? Ha a leszbikusok kötelező iskolai tantárgyat követelnének maguknak, ahol a leszbikusságot magasztaltatnák (csak a példa kedvéért, nyilván ilyen marhaság nekik eszükbe sem jutna), és valaki ezt támadná, az nyilván nem esne ezen törvény hatálya alá, mert ez már túlmenne a kötelező és ésszerű tolerancia határán, így ezt kritizálni normális dolog. Tóta W. írásaiban általában ilyen esetekkel foglalkozik, amikor valakik túlmennek ezen a határon, és leginkább túlmennek a józan ész határain is.
Ha valaki vallási meggyőződésből elutasítja a vérátömlesztést, kérdés, mit tegyen az orvos életveszély esetén. De ha valaki ezt a gyerekére vonatkozóan teszi, ott szerintem semmi kérdés nincs. Látszik, hogy az élet dolgai bonyolultak, de a bíróságot erre találták ki, mérlegeljen és döntsön - a jól megalkotott törvények határain belül. Jól megalkotott, na igen...

malkavita 2007.10.31. 02:55:43

Na nehogy má' 70% legyen itt a kereszténység! Nem hiszem el. Egyébként ez a gyűlöletbeszéd-törvény inkább az MSZP szándéka mint az SZDSZ-é. Ha a liberálisok valóban liberálisok, megfúrják ezt az ostoba kezdeményezést. (Zsidózni meg cigányozni még nagyobb ostobaság.)

malkavita 2007.10.31. 02:59:57

Utánanéztem, tényleg ennyien vannak. Még most se tudom elhinni. :)

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.10.31. 03:22:41

Épp most kommenteltem Tóta W. blogján, de látom, inkább ide kívánkozna:


Érdekes dolgok sülhetnek még ebből ki...

Tiltott lesz pl. a hülye cigány, a rohadt zsidó, a tetves kínai, a köcsög buzi, de még talán a rohadt komcsi is. (Kisebbség, nemdebár? Meg lényegi vonás is :-))

Ugyanakkor azt nyugodtan lehet továbbra is mondani, hogy te aljas mocsodék ateista magyar heteroszexuális senkiházi. :-)

0xFFFF 2007.10.31. 03:44:11

Buzi egy világot teremtenek ezek a köcsög zsidók.

fixmer 2007.10.31. 06:34:25

"Ezentúl nézzek körül háromszor is a villamoson, ha azt a szót akarom kimondani, hogy zsidó, vagy cigány, vagy buzi?"
Haha, eddig is mindig körbe kellett sandítani, ha kimondtad a cigány szót, mert a szegény ártatlan kisebbségi pillanatok alatt ledöf a bicskájával, ha meghallja. Mert érzékeny. Nekünk meg kuss.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.10.31. 07:45:06

Patreides!

Sajnos a nyilvánvalóan sértő szándék nem egy egzakt jogi kategória. Mint ahogy pl. a nagy nyilvánosság sem. Sőt mi több, tulajdonképpen a kisebbség sem, hiszen csak az etnikai kisebbségeknek van törvényi meghatározottságuk.

Az egészben az az egyik legszörnyűbb, hogy a társadalomban lakozó antiszemitizmus, és idegengyűlölet, stb. problémáját így akarták megoldani.
Való igaz, az lenne a legjobb, ha az emberek önmérsékletet tanúsítanának. De néhányan nem teszik, de ezt egy ilyen tüneti kezelés jellegű törvénnyel nem lehet megoldani. Maradva az orvosi jellegű példánál, a beteg nem a lázba halhat bele, hanem a lázat okozó fertőzésbe, ergo egy lázcsillapító még nem fogja megoldani a problémát. Jelen esetben még csak nem is segít, mert elrejti a betegséget...

sejk 2007.10.31. 09:34:58

76/A. § (1) A személyhez fűződő jog sérelmét jelenti különösen az a sértő megnyilvánulás, amely faji hovatartozásra, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozásra, vallási vagy világnézeti meggyőződésre, szexuális irányultságra, nemi identitásra vagy a személyiség más lényegi vonására irányul, és személyek e vonással rendelkező, a társadalmon belül kisebbségben lévő körére vonatkozik

személyiség más lényegi vonására... na ez lesz a király

Ön hülye - nyilván ezért beperelhetnek
Ön hüje - ezért is? ez egy másik szó, ami hasonlít az elsőre

Ön barom, marha, szellemileg kihívásokkal küzd - ez mind, mind perelhető

Bukszaszájú, kampósorrú, kraut - ezek is?

Ha eztán a kisebbségekről becsmérlőt akar valaki mondani, akkor körül fogja írni. Az elején még nem lesz perelhető, hiszen újszerű lesz. Aztán, mikor már sokan értik ugyanazt alatta, akkor perelhetővé válik? Pl. hazánk egyes vidékein \"dakota\"-nak vagy \"dzsipó\"-nak nevezik a cigányokat. Ez tipikusan ilyen. Ezért lehet majd perelni?

ha azt mondják, hogy \"ez se a napon barnult le\", az perelhető? Hiszen ez egy tény, nemde? Persze van egy adag rasszista felhangja...

morpho 2007.10.31. 14:55:47

Leegyszerűsítitek ám ezt a kérdést rendesen.Kit érdekel,ha valaki zsidózik a villamoson?Senkit.Az antiszemitizmus nem ez.Ellenben,ha valaki egy politikai párt kapcsán Nev York-Budapest-Telavív tengelyről beszél a Magyar Országgyűlésben amit egy halom ember néz,az nem a villamos.Ha valaki egy országos hetilapban,amit tízezrek olvasnak "galíciai jöttmentekről" ugatgat,az a zsidózás.Politikusok,publicisták,nagy nyílvánosság előtt!!!NEM A VILLAMOSON,NEM KÖZEMBEREK ÁLTAL!Eddíg az volt a divat,hogy Csurka bácsi elbújhatott amögé,hogy ő csak úgy általában,meg nem is volt konkrét,meg nem is arra gondolt.Pedíg egy lófaszt nem,ezt mindenki tudta.Na ezért kell egy ilyen törvény,hogy ezt ne lehessen büntetlenül megcsinálnia,egyetlen KÖZSZEREPLŐNEK sem.

Tehéntőgy 2007.10.31. 15:46:02

Na végre, valaki, aki ugyanazt gondolja erről, mint én, morpho. Köszi, már kezdtem elhinni, hogy én vagyok a hülye, nem pedig akik ebből (az egyébként több patinás demokráciában vígan létező) törvényből azonnal gondolatrendőrséget látnak kibontakozni...

Aikon 2007.10.31. 18:23:05

@malkavita:
Ennyien _vallották_ magukat kereszténynek, de a tényleges vallásgyakorlók ennek valószínűleg tizede. Mert ugye meg megkeresztelt != keresztény

Ty. 2007.11.01. 00:56:41

Sólyom úgyse írja alá, alkotmányellenes baromság az egész, két célt szolgál hogy ezt bedobták: az egész jobboldal ezen rágódik,
1.így megintcsak nem a megbuktatásukkal vagy a mocskos ügyeikkel foglalkozunk
2. jósok antiszemitázásra ad lehetőséget az egyszázalékos szemkilövető-rettegőknek és a tizenötszázalékos lumpenpártnak

malkavita 2007.11.01. 02:04:41

Aikon:
Ja, akkor én is az vagyok. :)

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.11.01. 12:37:10

Morpho, Ardarich!

Értem én a szándékot, még akár helyeselni is tudnám, ha nem lennék biztos abban, hogy adott kisebbségekből néhányan viszont nem értik, és perek és feljelentések tucatja várható villamoson/blogon való véleménykifejtésért.

Amikor én néhány bejegyzéssel lentebb azt írtam, hogy a cigányok között igenis vannak bűnözők, ezért tkp. perelhető vagyok, noha nem cigánybűnözésről beszélek.

Sajnos a törvényhozás és az emberek által megélt valóság egyre inkább elszakad egymástól.

morpho 2007.11.01. 13:44:03

A törvényhozás és az emberek...Hát ez az.Nem lehet mindenről törvényt alkotni,ráadásul nem is kéne.Nem kéne törvényt alkotni arról,hogy ne dobáljuk el a szemetet az utcán,hogy ne rugjunk bele a kutyánkba,hogy ne pisáljuk le a szomszéd kocsiját,hogy ne gyújtsuk fel a kukákat és hogy ne kiabáljuk a focimeccsen azt, hogy "Auschwitzba indul a vonat".Sajnos mégis kell,mégha némelyik félreértelmezhető is.A törvényhozás és az emberek...

Ardarich 2007.11.01. 14:07:27

V. é. d., szerintem a törvény alapján nem lennél az említett sorodért perelhető (illetve az lennél, de nyernél). Épp azért, mert te mindig körültekintően szoktál írni, és nem butítod le a problémákat. A bíróság megállapítaná, hogy az, hogy a cigányok között vannak bűnözők, egyszerű ténymegállapítás, és nem gyűlöletbeszéd. TWÁ a maga állandó "cigánybűnözés" szóhasználatával már alighanem kínosabb helyzetben lenne, de megérdemli. Nem rasszista, de olvasópukkasztás céljából használja, és nem törődik az érzékenységekkel: a törvény rászoktatná. Szerintem pofonegyszerűen kikerülhető, hogy valakit a törvénnyel visszaélve megbüntessenek: egyértelműen és pontosan kell fogalmazni.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.11.01. 16:57:00

Cigánybűnözés pedig van. Aki azt mondja hogy nincs, menjen be a Hős utca 15-be farzsbében a bukszájával, és menjen fel a negyedikre. A lépcsőházban már leütik. Marha egyszerű a Rózsadombról pofázni.

Tomcat nem azt mondta, hogy a zsidók hároméves kislányokkal izélnek, hanem csak azt, hogy a Talmud erre nézve megengedő rendelkezést tartalmaz. Te meg csúsztattál egy nagyot, Dúvad. Azt, hogy gyakorolnák is ezt, senki se mondja (illetve én igen, azzal, hogy a zsidók között is meg mások között is pont azonos arányú pedofil van, aki tényleg csinál ilyet, de ez nem vallás, Talmud vagy egyéb kérdése, hanem sima bűncselekmény), nem mondta TC sem.

Ha a Talmudban van ilyen szabály: felül kell vizsgálni. Ennyit mondott Tomcat - és mondok én is. Ilyen vallási előírás 2007-ben nem létezhet - hagyományból se.

sejk 2007.11.01. 17:30:20

ha tomcat ilyet mondott, akkor egy fasz. Most beperelhet?

morpho 2007.11.01. 19:37:53

Ha be tudja bizonyítani,hogy nem fasz,akkor meg is nyerhetné.De hát ez azért O.J.Simpson ügyvédeivel is nehezen menne.

Ardarich 2007.11.05. 10:24:20

Molnargoreny: A Talmud nem vallási előírásokat tartalmaz, és ha Tomcat ezt sem tudja, akkor maradjon csöndben, és olvasson, mielőtt hozzászól a témához. A Talmud a Törvénnyel kapcsolatos magyarázati, gyakorlati értelmezési lehetőségeket, vitákat, példázatokat tartalmaz, tudatosan úgy van megalkotva, hogy van benne egy csomó önellentmondás, egymással vitatkozó vélemény, meg egy rakás olyasmi, amit fanatikus félhülye vénemberek benyögtek a Szinhedrionban, és már az ókorban sem vette senki komolyan. A Talmudot egyáltalán nem tekintik az ortodox zsidó irányzatok sem kötelező érvényű szent könyvnek. A Talmud nem olyan, mint a Tóra, vagy a keresztények Bibliája, vagy a Korán. Még annyira sincs jelentősége a szövegének, mint a katolikusok esetén az egyházatyáknak, vagy zsinati határozatoknak. Ez egy nagy tiszteletben tartott ősrégi hitvita- és vallási közmondásgyűjtemény, és a belőle vett érvek nagy súllyal esnek latba teológiai vitáknál, de ennyi.
Amúgy a teljes Talmud több mint 50 kötet, és nincs teljes magyar fordítása. Ekkora szövegmennyiségből Luzsénszkyéknak anno pofonegyszerű volt egy vékony füzetnyi riasztó idézetet összevadászni, félrefordításokkal helyenként még durvábbá tenni, és kiadni magyarul, hogy hadd rettegjenek a népek. Tomcat aztán ezt elolvassa, és azt hiszi, hogy bármi fogalma is van róla, hogy mit tartalmaz a Talmud, és miről szól a zsidó vallás. Ez olyan, mintha valaki Luther egy-két kisebb vad antiszemita írása alapján akarna magának fogalmat alkotni az evangélikus vallásról, mondván, hogy ezeket az irányzat ma is sokat idézett alapítója írta. Óriásit tévedne, ahogy Tomcat is téved.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.11.05. 15:51:40

Molnárgörény!

Nem csúsztatás volt, hanem nem néztem utána a tényeknek.

Egyébként a Bibliában, Koránban, satöbbi szent könyvekben is biztos, hogy vannak olyan passzusok, amelyek valahogy nem passzolnak a mai világhoz.

Egyébként Tomcat azért marha, mert az a pasi egyáltalán nem marha, de a folyamatos zsidózásával mára elérte, hogy akkor sem figyelnek rá, amikor kéne.
Emlékszem egyszer régebben Tomcat volt az egyetlen, aki felhívta arra a figyelmet, hogy Romániában egy olyan játék hódít, amelyben a magyarokat kell irtani. Nemtom, hogy a magyar diplomácia reagált-e erre, de kellett volna. (Persze lehet, hogy akkor még nem zsidózott ilyen lelkesen, a franc se tudja...)
süti beállítások módosítása