Ennek bejegyzésnek az ötlete valamikor éjféltájban kezdődött, amikor pár napi szünet után bekukkantottam a netre, hogy történt-e valami érdekes. Láttam, hogy igen. Azt olvastam ugyanis a szélsőközép című blogon, hogy kirúgták őket a PontFm-ről. Ezen alaposan meglepődtem, mert tudtam, hogy jó és hallgatott műsor, bár én a kezdési időpontból kifolyólag csak ritkán tudtam őket hallgatni. Nem sokkal később érkezett egy magyarázat is, Puzsér szerint a műsor megszűnésének elsődleges oka nem a politikusok köpködésében, hanem a multinacionális cégek köpködésében rejlik. Puzsér szerint a mai világot egyértelműen a multinacionális cégek, vállalatok uralják. Ebben bizonyos értelemben van némi ráció, hiszen itt Közép-Kelet-Európában sokszor tapasztalhatjuk, hogy mekkora versenyfutás zajlik az államok között egy-egy nagyobb volumenű beruházásért. Ezt a versenyfutást aztán az éppen valahova betelepülni készülő multik ki is tudják használni, nem kell messze visszamenni az időben ilyen esetek miatt. Ha a magyar állam és a Hankook cég közti szerződés körül minden tiszta lenne, aligha akarna a Kóka vezette minisztérium ennyire az üzleti titok fogalma mögé rejtőzni még az első fokú ítélet után is.

De vajon tényleg csak a multik a hibásak, hogy éppen ott tartunk, ahol? És egyáltalán, hol tartunk?

Két olyan komoly csoportosulás van jelen egy ember életében, amely komoly elvárásokat támaszt az egyénnel szemben. Az egyik az állam, amely elvárja az embertől, hogy pl.: termeljen, vagy szolgáltasson, reprodukáljon, adózzon, és tartsa be a törvényeket. A másik ilyen nagyobb csoportosulás az összes többi ember, akik elvárják, hogy... mit is?

Hát, hogy tarts be bizonyos, a társadalomban való részvételhez, a normális emberi kapcsolatokhoz szükséges normákat. Ez eddig rendben is van. De az a baj, hogy a betartandó normák listája kibővült egy újjal, amiről viszont egyfelől tényleg a multik tehetnek, akik az idő folyamán csatlakoztak a fentebb említett, elvárásokat támasztó két csoporthoz. A multik olyan elvárásokat állítanak fel velünk szemben, amelyről sokan talán nem is gondolnák, hogy az ennek való megfeleléssel a multik igényeit szolgálják ki.

Azt mondják a reklámjaikkal: fogyassz! És persze az emberek fogyasztanak, ha mást nem is, de a mindennapi túléléshez szolgáló javakat feltétlenül. Csakhogy ez természetesen nem elég. Hogyan lehetne hát az embereket a fogyasztás növelésére sarkallni? Hát, naná, hogy megfelelő marketinggel. Ne azt parancsoljuk (üzenjük) az embereknek, hogy fogyasszanak, hanem inkább a megfelelő üzenettel érjük el, hogy akarjanak fogyasztani.

A marketingesek pedig megtalálták azt, amit miután összekötöttek a fogyasztással, sikeresen megnövelte az emberek vásárlókedvét. Ez pedig a vágy volt a sikeresség (és a boldogság) után. És ez a sikeresség az, ami a multik és marketingesek (és a média) hatására normává vált. Egy olyan szintű elvárássá vált, amelyre lassan már egy egész iparág is rátelepül, hogyan legyünk sikeresek elnevezéssel.

A társadalmakat mindig is két részre lehetett osztani a sikeresség szempontjából. Voltak a sikeresek, és voltak a nem sikeresek. Rabszolga - rabszolgatartó, paraszt - nemes, munkás - tőkés, mindegyik csoport csak egy szemszögből homogén: a társadalmi hierarchiában lentebb álló csoport életútja sokkal kevesebb lehetőséget foglalt magába. (A boldogság az más tészta) De ki a sikeres ma?

Régen egyszerű volt, a sikerességhez kapcsolódtak könnyen felismerhető szimbólumok. Szabad mozgás, ruházat, fegyver viselése, esetleg a beszélt nyelv. De ma nehéz megállapítani. Lehet mérni mondjuk a médiaszerepléssel, de sok szereplőt inkább médiakurvának lehet nevezni, mintsem sikeres embernek.

A sikeresség mértéke ma leginkább a birtokolt javak értékében árában, számában mérhető. A hollywoodi sztárok nem azért vásárolnak maguknak annyi és akkora házat, amekkorában egy kisebb afrikai falu elférne, mert szükségük van rá, hanem azért, mert megtehetik.

A marketingesek 'mindössze' annyit tettek, hogy a reklámokban olyan kontextusban mutatták be az adott terméket, amellyel a sikerességet összekapcsolták az adott termék fogyasztásával, birtoklásával. Csak úgy bizonyíthatod a sikerességedet, ha márkás ruhákat, cipőket vásárolsz, a legújabb fejlesztésű elektronikai eszközöket birtoklod, és minimum minden nyáron külföldre jársz nyaralni. Ez a magatartás először divattá, majd normává emelkedett azáltal, hogy mindenki vágyik az elismertségre, mind a sajátjára, mind a szeretteiére, amit a legtöbben vagy egy pár perces Fókusz/Aktív-beli szerepléssel tudnak elérni, vagy pedig fogyasztással. A társadalmi mobilitás ma már nem feltétlenül magasabb iskolázottságot jelent, mint ami a szülőké volt, hanem jelenthetkezhet a fogyasztás szerkezetében is.

 Hogyan valósítható meg ez az átlag feletti fogyasztás? Vagy átlag feletti fizetésből, vagy pedig hitelből. Hitelt pedig szinte bárki kaphat - főleg áruhitelt -, azért, hogy megvehesse a plazmatévét, amint ugyanazt a szar műsort és hollywoodi filmeket tudja nézni, mint a nem plazmatévén, vagy azt a nyolcvanezer forintos mobiltelefont, ami tele van olyan funkciókkal, amelynek a felét sem fogja használni.

Így válik a társadalom szépen lassan komzumidióták gyülekezetévé. A sikerességet ma már bárki megkaphatja féláron 20%-os kamattal, míg régen komoly energiákat kellett belefeccölni a sikeresség elérésbe.

Így válik a kultúra, amelyben élünk egyre inkább agyatlan zombik látszatkultúrájává, ahol nem az a lényeg, hogy mit tudsz, hanem, hogy mit tudsz felmutatni. A dzsentri életmód igazi diadala ez, ahol vagy beilleszkedsz és próbálod tartani a lépést a folyamatos műszaki fejlesztésekkel, vagy pedig kivonod magad a társadalmi elvárások alól és a saját kezeddel ragasztod a homlokodra a lúzer címkét.