A parlamenti szavazás során megbukott a női kvótáról szóló törvényjavaslat, nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget. Erre mondhatjuk, hogy baj, mert a kvóta nem a legjobb megoldás, de egy ideig szükséges, meg mondhatjuk azt is, hogy nem baj, mert pozitív diszkrimináció eszközével már baromi régen orvosoltak bármilyen problémát is.

De miért is lenne szükségük a nőknek pozitív diszkriminációra, amelyet az állam általában a kisebbségpolitikájában alkalmaz, ha egyszer jellemzően többségben vannak, főleg az átlagosan hosszabb élettartamuknak köszönhetően?

A wikipédia kisebbségekről szóló oldala a fogalom egy elég egyszerű (bugyuta?) meghatározását adja. Azt mondják, hogy kisebbséghez az tartozik, aki egy adott államon belül egy olyan csoport tagja, amely tagjai számszerűen kevesebben vannak, mint legalább egy másik csoport.

A való életben ez igaz is, általában olyan csoportok, amelyek kevesebben vannak az őshonos csoportoknál (vagy éppen fordítva, a történelem folyamán az őshonos csoportok kerültek kisebbségbe pl.: indiánok). Erre ellenpéldaként a Dél-Afrikai Köztársaság apartheid rendszerét szokták felhozni, amikor egy számszerűen kisebbségben lévő csoport (a fehérek) tartottak elnyomás alatt egy másik, náluk nagyobb csoportot (feketék). Éppen ezért a kisebbség legújabb meghatározása (amiben egyébként nem kis munka van, kisebb-nagyobb megszakításokkal legalább ötven éve vitatkoznak erről az Ensz-ben) tartalmazza a hatalomhoz való hozzáférés kritériumát is.

Ebből a szempontból viszont akkor (nemcsak Magyarországon, de egész Európában, sőt talán az egész világon - kivéve a matriarchális társadalmakat, ha még léteznek olyanok) kisebbségben vannak.

De ezt jól mutatja Mikola ominózus szingliellenes kirohanása is. Nem véletlen, hogy nem az agglegények ellen kelt ki, hiszen egyrészt egy férfinak ahhoz nem kell házasság, hogy felcsináljon valakit, míg ha ez egy nővel történek meg, akkor rögtön rohadt kis kurva lesz belőle, másrészt az teljesen normális, ha egy férfi az önmegvalósítás érdekében félreteszi a család utáni vágyat. (Harmadrészt a szingliség van annyira újkeletű életstílus, hogy a konzervatívabb emberek még ne barátkozzanak meg vele, bár most a Kdnp-sek egy jó darabig ellesznek a melegekkel, szóval a szinglik most megnyugodhatnak...)

Negyedrészt Mikola mondatát elemezve egyrészt eljuthatunk arra a megállapításra, hogy Mikola egy marha (Mikolát kedvelők részére: csak aggódott a hazai népességfogyatkozás miatt, de bitang rossz a kommunikációs képessége), másrészt kicsit messzebbre nézve eljuthatunk addig is, hogy az ember maximum csak emberállat, hiába a kultúra, az öntudat, és képesség az önmegnevezésre és bonyolult gépek létrehozására, ott belül még mindig tombol az ösztönlény vadállat.

Az állati csoportok, életközösségek vezetői jellemzően a hímek (alfahím), a nőstényeket csak akkor tekintik figyelemre méltónak, ha éppen ovulálnak. Akkor aztán megindul a harc a megtermékenyítés lehetőségéért. (Persze a nőstények között is létezik rangsor, és kivételek  mindig vannak)

De itt akár gondolhatunk Felix Salten Bambi című meséjére is, amely nyilvánvalóan szembeköpi a modern feminizmust, a szerencsétlen őzgyerekek fel sem ismerik saját apjukat, mert az nem törődik a nevelésükkel.

Mindezek mellett egyáltalán nem állítom, hogy a férfi és nő egyenlő lenne. Pont a biológiai sajátosságok miatt mindig lesz egyenlőtlenség a két nem között. Azonban a sex-beli egyenlőtlenségekre (biológiai különbségek) való hivatkozással  nem lehet fenntartani a gender-beli (a legjobb fordítás talán a társadalmi nem-, érvényesülési utak nyitottsága) egyenlőtlenségeket.

Messze jutottunk a női kvóta javaslatától, de talán nem hiába. A lényeg talán annyi, hogy nem tudom, hogy baj-e, vagy egyáltalán nem baj, hogy nem szavazták meg a törvényt. Ez majd egyszer kiderül.

Vannak ugyanis olyan dolgok, amelyen semmiféle kvóta, vagy törvényjavaslat nem tud segíteni. A biológiai örökségünkön (ti. a hím harcol és ha nyer, akkor már minimális energia-ráfordítással lesz egy utódja, amit a nőstény felnevel maximális energia-ráfordítással) túl még az évezredek során a hagyományos családmodellről kialakult képzeteinkkel (a férfi harcol - pénzt keres -, a nő meg felneveli a gyereket és rendben tartja a háztartást) is le kell számolni. Ennek viszont a fejekben kell kezdődnie és nem egy törvényjavaslatban, úgyhogy ajánlom mindenkinek figyelmébe, hogy nem fog leszakadni a heréje egyetlen férfinak sem, ha kiveszi a részét a házimunkából, vagy bármiből, amit eddig a családi munkamegosztásban női dolognak gondolt.