hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Messziről jött ember

2007.12.10. 13:47 Vérszegény éjszakai dúvad

Azt mond, amit akar, ugyebár. Persze ezt a mondást átírhatjuk úgy is, hogy messziről jött ember, azt is kimondhatja, amit a helyiek nem. Most éppen Jan Kennis Hollandia budapesti nagykövetségének kulturális attaséja tette ezt meg. A Pécs EKF 2010 programról mondta el a véleményét, nagyjából azt, amit az eltelt évek történései alapján azért mindenki sejthetett. De Kennis az ÉS-nek adott interjújában (amelyet a Hírextra.hu ismertet rövidített formában) a magyar kulturális élet minden szereplőjére ráhúzza a vizes lepedőt.

Kennis azt mondja, hogy Magyarországon a politika pórázon tartja a kultúrát. Ez egyrészt igaz, másrészt a kulturális élet szereplői ehhez lelkesen statisztálnak. Érdekelne, hogy Kerényi Imre neve hallatán vajon hány embernek ugrik be rendezői pályafutása, és vajon Székhelyi József neve hallatán hány ember gondol elsőként a Himnusz ominózus Orbán-közeli átiratára.

Az interjú maradék részében pedig a Pécs EKF 2010 program visszáságairól beszél.

"Két éven át dolgoztak az ötleten és a végén mi történt? Jött a politika és mindent visszacsinált. Ma ugyanott tartanak, mint két éve, és a dolgok jelenlegi állása szerint a régi, rossz terv valósul meg" - mondta az attasé.

Na, ebből az idézetből látszik, hogy Kennis mégsem ismeri annyira ezt az országot, mert igaz, hogy két évig szerencsétlenkedtek (sőt azt csinálják még ma is), de legalább nem rontottak semmit az eredeti terveken. Ezt akár sikerként is elkönyvelhetjük.

Kennis azt is szóvá teszi, hogy Európában bizony nagyon kevesen tudják, hogy 2010-ben Pécs lesz Európa egyik kulturális fővárosa. Na, ennek, szerintem meg direkt örülni kell. Legalább annál kevesebb ember előtt fogja Pécs leégetni kis hazánkat. Nem kell olyan programokat reklámozgatni, amivel kb. 90%-os valószínűséggel szégyenbe hozzuk saját magunkat.

Kennis azt is elgondolkodtatónak tartja, hogy még bele sem kezdtek a szükséges épületegyüttesek építésébe. Na, ez nem igaz, mert valamit azért csináltak, persze azt is kár volt.

Egyébként mivel rendszeresen előfordulok Pécsen, bizton mondhatom, hogy a városban tényleg nem látni szinte semmit. Az ember rendszeresen hall bizonyos pletykákat, hogy a projektet inkább átteszik Debrecenbe, vagy hogy az igazgatók közül éppen ki mondott le, meg ki kivel van jóban/rosszban, vagy hogy Pécs Szegeddel és Egerrel egyeztet a 2010-es szerepüket illetően (kérdés, hogy vajon Villánnyal és Pécsváraddal egyeztettek-e, vagy megpróbálnak minél távolabbi városokat keresni partnerként), igazából egyvalamit látni csak: útfelújítást. Azt csinálják ezerrel. A fél város fel van túrva. De lehet nem is baj, hogy így elszúrják a 2010-es programot, legalább az utak tovább maradnak jó állapotban.

A messziről jött emberrel kapcsolatban pedig elmondhatjuk, hogy azt mond, amit akar, mert úgysem hallgat rá senki.

28 komment

Címkék: pécs botrány ekf 2010 kerényi imre székhelyi józsef

A bejegyzés trackback címe:

https://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr17259094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kobaljov 2007.12.10. 16:57:52

Nemrég volt róla egy másik cikk is:
www.epiteszforum.hu/node/7824

+ 2010-ben Magyarország lesz az EU elnöke is, na az még szép lesz ha így mennek tovább a dolgok.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2007.12.10. 17:08:35

"A messziről jött emberrel kapcsolatban pedig elmondhatjuk, hogy azt mond, amit akar, mert úgysem hallgat rá senki."

Dehogynem, ha politikai érdekeket szolgál. :)

mr lebowski (törölt) · http://nearlydark.blog.hu/ 2007.12.10. 18:09:19

a hírszerzős cikkből: "Pécs a magyar kultúra egyik fő megjelenítője lesz,"

hát az, b+.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.12.10. 18:23:04

Az építészfórumos cikkben ott van, hogy ez Pécsnek (vagy az egész Dél-Dunántúlnak) egy felzárkózási lehetőség lenne, és félő, hogy tényleg elkúrják... Az lenne a legnagyobb probléma, ha az eredeti alapkoncepció elveszne. Ergo maga a városfejlesztés. Nem egy évre kéne tervezni, hanem hosszútávra. Azzal meg nem kéne takarózni szerintem, hogy Patrasz, meg Liverpool. Vannak dolgok, amiket nem kéne lemásolni...

Bár mondjuk Pécs egy dolgot biztos nyer ezzel a pályázattal: megépül az M6-os. Legalább már autópályán lehet oda is menni.

Egyébként kulturális téren Magyarországon Debrecen tud egyre többet felmutatni a vidéki városok közül. Anno örültem, hogy Pécs kapja, de mostanában egyre inkább kétségeim vannak, hogy jó döntés volt-e.

csmonkey 2007.12.10. 18:23:55

azért Zsolnay szobor környékét eléggé elkezdték rendbeszedni..
kicsit optimistán kéne szemlélni a dolgokat (aztán legfeljebb koppanunk). a hupákolás ami megy, természetesen nem jó dolog, de majd csak összefog a város és lesz valami.. (tudom tudom.. naiv vagyok.)

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.12.10. 18:29:33

Igen, láttam is. Csak az lenne a jó, ha a felújított utakat minél többen használnák... Ahhoz pedig kellenének olyan épületek is, ahova a látogatók szeretnének eljutni.

cucuboy 2007.12.10. 18:31:14

Vérszegény éjszakai dúvad: az M6-os előbb-utóbb mindenképpen megépült volna, annó Medgyessy Péter azt ígérte, hogy azon jön majd 2006-ban kampányolni, aztán ezt megúszta. A helyzet most annyiban változott, hogy az EKF-re tekintettel elvileg 2010-re mindenképpen megépül a cucc, de a múlt heti HVG alapján ezt sem lehet biztosra venni.

Debrecen kapcsán meg érdemes a basahalmot olvasgatni.

Dr Zsé 2007.12.10. 18:32:10

Nos, én pécsi vagyok, és egyszerüen elkeseritő ami itt megy...nemtom meddig lesz tartható ez a Pató Pál uras hozzáállás.
Anno, mint pécsi ugyebár, nagyon örültem neki h mi kapjuk, azóta már voltam (debrecent kivéve) az összes pályázó városba, és akármelyiknek szivesebben adtam volna. Jó, Budapestnek nem, de akkoris. Ebből akkora égés lesz...két év alatt a kiirt projectek negyedét sem fogják tudni megcsinálni ijen hozzáállással. Meg amugy szertinem nincs is értelme elkezdeni egyáltalán. Persze, most lehet mondani h mennyire pesszimista vagyok...de sajnos ez realitás.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.12.10. 18:40:53

Vérszegény éjszakai dúvad:
"Bár mondjuk Pécs egy dolgot biztos nyer ezzel a pályázattal: megépül az M6-os. Legalább már autópályán lehet oda is menni."
Hétvégén voltam Szekszárd és Pécs között - ugye még az M6 nyomvonala sem egészen végleges, megnézem, hogyan lesz ebből 2010 elejére autópálya. Talán az EKF záróünnepségére már viheti Gyurcsány utódját a kormányzati konvoj ótópályán. Persze nem lesz olcsó. :]

Iele Comte 2007.12.10. 18:42:31


Az a baj, hogy a pályázat elbírálásakor is meg kellett volna nézni a várost, és nem csak a szépen megrajzolt terveken ámulni.
Ha valaki akkor felteszi a kínos kérdéseket, hogy:
- ugyan, maguk akarnak Európa Kulturális Fővárosa lenni, amikor jelenleg a Dél-Dunántúlnak sem tudnak?
- milyen városrendezési koncepciójuk van maguknak, ha a város főtere egy kihasználatlan, gazos, törött burolatú lyuk egy taxiállomással megfejelve?
- milyen elképzeléseik vannak egy működő organikus városról, amikor csak egy kicsit jobban kellene átgondolni a közlekedés/belváros sétálóövezetének helyzetét?
- miért szeretne EKF lenni egy olyan város, ahol vagy terveznek, és nem tesznek semmit, de ha véletlenül tesznek valamit, azt nem előzi meg tervezés?

Csak meg kell nézni a várost, (most is olyan, mint a pályázat elbírásakor volt, hiszen semmi sem történt) a részletek sok mindent elmondanak. Nem csak az anyagi helyzetről, hanem a koncepcióról, hozzáállásról és hozzáértésről.

Nem lett volna szabad Pécsnek megadni ezt a fantasztikus lehetőséget, hogy ilyen széles körben lejárassa magát. Az ott élők már megszokták, más, meg jobb ha nem látja.

User1 2007.12.10. 19:10:31

Többször voltam Pécsen (Bp-i vagyok amúgy), szerintem jó helye van ott ennek a rendezvénynek, mert eleve több kultúra találkozik ott. Az, hogy építsenek valamit, szerintem nem lényeges, Pécs egyáltalán nem ronda város, leszámítva a bevezető útszakaszt, ami egy nagy és elhanyagolt térre torkollik.

Nem gigantomán épületekre kellene a pénzt költeni, hanem szervezni egy csomó kulturális programot jól elosztva szezonokra, felhasználva az ottani iskolákat, művészeket, kulturális közösségeket, éttermeket, kávézókat, meghívni az ország különféle igényesebb művészeti csoportjait és mindezt ezerrel nyomatni a neten, napra lebontott programajánlókkal.

Egy nagy ujonnan épült épületért senki nem megy pécsre, az van mindenkinél otthon is, ha meg valahol egy-egy út szarabb, az is előfordul. Persze egy irdatlan nagy poros és autók uralta tér a város központjában tényleg gáz, de ezt pár hét alatt meg lehet változtatni, az út arrébbvitelével, virágokkal, pavilonokkal.

bél 2007.12.10. 19:12:25

Eger volt a legfelkészültebb...

Iele Comte 2007.12.10. 19:21:22


Csak érdemes megnézni azt a tehetlenségi erőt, ami a várost folyton visszarántja.

Azt, hogy a megyében a legnagyobb foglalkoztató az egyetem, és a város nagyrészét is az tartja el. Ennek ellenére a pécsiek nagy része csak nyűgnek érzi a sok fiatalt, a koncerteket, és mindent, ami az egyetemmel jár. Költse a pénzt, de lehetőleg úgy, hogy ne legyen a városban.

Vagy más: folyamatosan hallani olyan véleményeket, hogy minek szervezni ezt-vagy azt: a pénzt inkább fordítanák szociális ellátásokra. Nem tudok még egyolyan várost elképzeni Magyarországon, amit ennyire visszahúzna a többezer volt bányász egykori dühe - ma inkább kilátástalansága.

Megint más: Pécs sikerrel rendezi a POSZT-ot, az országos színházi találkozót, azonban saját színházának nem sikerül megütnie azt a színvonalat, hogy azon joggal részt vehessen. EKF: ahonnan érdemesebb a közeli Kaposvárra járni színházba, ha tényleg kultúrára vágyik az ember.

EKF: ahol a Sétatér fesztiválon 10-kor be kell fejezni a koncerteket. És egyáltalán, semmiféle hangosítással járó szabadtéri, vagy félig nyitott rendezvény nem tartható 10-nél tovább.

EKF: ahol hagyják, hogy néhány lakó ellehetetlenítsen hagyományos/ifjúsági/egyetemi rendezvényeket. Ahol a rendőrök zavarják szét a bulit, mert 22 óra után még tart! Ahol a rendeletben előírt zajszintérték olyan alacsony, hogy pusztán a város alapzaja (pl: közlekedés) túllépi azt, és minden szervezőnek legfőbb gondja, hogy tized-decibel pontossággal beméresse a rendezvényét, hogy a kiérkező rendőröknek (mert mindig akad valaki, aki hívja) igazolni tudja, hogy pár száz ember egyáltalán nem ad ki hangot.

Joggal mondhatjátok majd rám, hogy sötét képet festek: de azt hiszem, hogy az elkeseredettségem is jogos.

Darwi Odrade 2007.12.10. 19:21:52

A fő gond, hogy minden a Toller kezében volt. A Tasnádi meg közel sem olyan tekintélyes figura, mint ő volt. Akik maradtak, marakodnak.
Mellesleg, a Toller épp a legnagyobb mulasztásának áldozata lett - nincs M6.

bobbyperu · http://twitter.com/bobbyperublog 2007.12.10. 19:29:42

sok a duma. mao-n olyan rendezvényt kellene tartani, ami arról szólna, h nincs rendezvény, és ezt magyaráznák a résztvevők. ebben mi vagyunk a legjobbak.

Iele Comte 2007.12.10. 19:30:06


USER1: Az EKF program lényege pont az lenne, hogy pályára állítsa a várost.
Nem pavilonok, meg iskoláscsoportok kellenek, hanem a kortárs magyar művészet, új kiállítótermek, múzeumok, installációk - ami lehetővé teszi azt, hogy 2010 utánra készüljön fel a város.
Az EKF nem egy év: hanem egy lehetőség. Nem sörsátor és csevap a Sétatéren, és nem a Városháza alatti McDonalds-ban kajáló kissrácok a fellépés szünetében, és szétosztott piros lufik.

Az a baj, hogy a pécsi szervezők is hozzád hasonlóan gondolkodnak.

Lévai_Richárd · http://facebook.com/fbtippek 2007.12.10. 19:30:27

Akit érdekel kicsit a zsolnay szoborr körüli körforgalom építés:
zsolnay-szobor.rgstudio.hu/

Egyébként irreálisan hangzik, hogy 2010-re autópálya fog érni Péccsig.
Maximum, ha ügyesek, Pécstől kezdik építeni, és elér mondjuk Bólyig...

Akkor elmondhatják: Igen, megcsináltuk elér az Autópálya 2010-ig Pécsre...
Már legalább is a vége itt, lesz, még ha 100 km hiányozni is fog Dunaújvárosig. :-)

a 2007.12.10. 19:42:38

A szerző rosszul tudja: Pécsett nem újítják fel az utakat. Egy szakaszon csöveket cserélnek és egy db körforgalmat csinálnak. A város többi része romhalmaz.

otopalya 2007.12.10. 19:52:17

Autópálya 2010-re Pécsig? Muhaha. Az érdi tető-M7 kb. 5 km-s szakaszt 2 éve nem képesek befelyezni, de akkor Pécsig simán letolják a hátralévő időben alagutastul, völgyhidastul... Legfeljebb, ha áthívják a horvát útépítőket...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.12.10. 20:15:50

Autópálya: Ha jól tudom, akkor az M6-os kb. 2015 környékére volt beígérve, most legalább elkezdták előbb. Ez az egy biztos :) Hogy befejezik-e? Hát, ígéret van, de hogy tényleges szándék, meg pénz (főleg mennyi, az Index is eléggé rajta van a témán, a pénz egy részéből már megint nem az autópálya fog épülni, hanem valakinek a palotája vszínűleg)van-e az kérdéses.

Nyáron (főleg az elején) Pécs tényleg nem áll rosszul programok terén (Poszt, gasztrofeszt, időnként tető alá hoznak egy filmfesztivált is, sőt pár éve a pécsi planetáriumban volt egy sci-fi fesztivál is), de egyrészt erre alapozni egy EKF programot, az minimum szánalmas, másrészt ez egy olyan projekt lehetne, amely ezt a várost valamilyen fejlődési útra tereli. Éltem ott kb. öt évig, hát többé soha nem akarok. Pécs ideális hely egy hétvégi kirándulásra, de ott lakni...

Ami meg a Belvároson kívüli részeket illeti: Hát nemtom, hogy pl. Meszessel mit fognak kezdeni. Márpedig az városrész nincs messze a Zsolnay-gyártól, ahova a kult. központot tervezik.

a 2007.12.10. 20:19:33

Vitatkoznék: szerintem ideális hely az életre. Ha leszámítjuk a tolvaj és balf@sz városvezetést. Ja meg azt, hogy nem lehet megközelíteni. Ja, épp ezért nincs is munka... Na jó, mégsem annyira ideális... Pedig minden adottsága megvan hozzá...

birdito 2007.12.10. 20:21:47

Teljesen mindegy, hogy felújítják az utakat, vagy sem, 2010-ig úgyis tönkre mennek. Hacsak addig megint felnem túrják valamiért, mert elfelejtettek valamit.
A probléma az az, hogy a POSZTra próbálják meg ráépíteni az egész hacukát. tény és való, hogy a POSZT kiváló (szvsz), imádom. Na de hol a többi. Lehet, hogy nem beruházni kéne annyira, hanem inkább programokat szervezni. Sokkal több látógató úgysem lesz, azok meg lezötykölődnek ide a földúton is.
De tök jó, pl. van repterünk is. Dícséretes, hogy a vezetőség mennyire vigyáz rá, hiszen nem száll le egyetlen gép sem rá, nehogy valami baja legyen...
Na jó, inkább nem írok többet, mert hányni támad kedvem

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2007.12.10. 20:31:09

a magyar vidék kultúrális fővárosa Debrecen, mindenféle hangzatos odaítélt cím nélkül is.. amíg mások szarakodnak, és LOPJÁK a milliárdokat, Debrecen szépen csendben megcsinálja.. érdemes megnézni például, hogy csak a gyönyörű Kölcsey központban kik léptek fel az elmúlt hetekben, hónapokban.. (Dee Dee Bridgewater, Chris Botti, Vásáry Tamás a város vadiúj Bösendorferét avatta, stb, stb..) amíg a mocskos gazember komcsik tönkretesznek mindent az országban, azért néha jó is történik.. hajrá Debrecen!

HEhe 2007.12.10. 20:35:31

Vicces, nagyon vicces. Aztán ezek a károgó f@szok élvezik a műsort és a végén kihúzzák magukat és fennen hirdetik tükeségüket. Még annyit, hogy aki itt Pécsinek mondja magát és szerinte csak az POSZT nevű kultúrális rendezvény zajlik egy évben a városban, az vagy fogyasszon kevesebb alkoholt a rendezvényeken, vagy fröcsögős kommentek helyett tájékozódjon akár olyan triviából, mint az PécsiEst. Jönnek a betanult retorikai elemek reflexből :)

Vowel 2007.12.10. 20:52:25

User1:"meghívni az ország különféle igényesebb művészeti csoportjait és mindezt ezerrel nyomatni a neten, napra lebontott programajánlókkal."
hát igen, ha ez egy hazai kis buli lenne, nem is lenne gond. De az EKF-nek az lenne a lényege,h a világ minden tájáról idevonzza az embereket.
de tényleg nem lesz ez más, mint egy kis sörsátor, egy kis néptánc bemutató, esetleg egy pa-dö-dö koncert.
A gáz az, h a vezetés semmi komolyabbról nem akar hallani...
GÁZ.

Gabex22 2007.12.10. 20:54:27

Kennis úr először csinálja meg a Holland Kulturális Fesztivált aztán utána pampogjon. Úgy tudom, ott sincs minden rendben. Ettől függetlenül Péccsel kapcsolatban sajnos igaza van.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.12.10. 21:50:24

Természetesen tudom, hogy Pécsen nem csak Poszt van, de ami itthon jó, nemzetközileg még nem biztos, hogy az.
Egyébként ezzel kapcsolatban érdemes lenne elgondolkodni, mert jegyhez jutni már így is szinte a lehetetlenség határát súrolja, mi lesz még így 2010-ben?

a!

Pécsnek van egy hatalmas előnye: a Mecsek. (főleg a Babás szerkövek, bár az egy kicsivel odébb van).
süti beállítások módosítása