A tandíjjal kapcsolatos bejegyzés kommentjei között szóba került, hogy az egyetemi képzésnek piacképes tudást kell-e nyújtania. Ugyanakkor az tulajdonképpen nem került megfogalmazásra, hogy mi is az, hogyan is néz ki a piacképes tudás.
A jelen - iparosodott - társadalmainak jellemzésére előszeretettel szokták használni az információs társadalom, illetve a tudástársadalom kifejezéseket (ellentétben a posztmodern, vagy a globalizált fogalmakkal, amelyeket bolygónk teljes populációjára értelmeznek, noha még akár egy belső-somogyi faluban is nehéz felfedezni a globalizáció jelenségét - a fogható televíziós csatornák számán kívül). Az információs-, illetve tudástársadalom kifejezések jelentését sokszor nehéz megkülönböztetni egymástól, és valóban mára a közbeszédben már szinte egymás szinomímáivá váltak. Maradjunk annyiban, hogy az információs társadalom kifejezéssel leírható változások okai a hírközlés technikájának és eszközeinek robbanásszerű fejlődése, valamint az információ erőforrásként való megjelenése. A tudástársadalom kifejezéssel leírható változások oka pedig az információs társadalom megjelenése. A tudástársadalom olyan újnak számító képességek szükségszerű elsajátítását jelenti, amelyek főleg az egyén-állam és munkavállaló-munkaadó viszonyokban fontosak, azaz az individuum egyfajta öntudatos (és önképző) megjelenését jelenti a társadalmi intézményekkel ápolt kapcsolataiban. (Mivel Magyarországon 1989-ig egy felülről irányított társadalmi fejlődést próbáltak megvalósítani, ezért itt csak a rendszerváltás után kezdődtek el ezek a folyamatok, ez az oka, hogy koruknál fogva sokan - menthetetlenül - kizáródtak ezekből a változásokból - igen, ez tulajdonképpen a szocializmus alatti mentalitás továbbélését jelenti).
Érdemes megkülönböztetni egymástól az állammal való kapcsolattartáshoz szükséges tudást, valamint azt a tudást, amit a munkaerőpiac keresleti oldala joggal(?) elvár a munkavállalóktól. Előbbit nevezzük (jobb híján) releváns tudásnak, utóbbit pedig piacképes tudásnak. (Ugyanakkor természetesen a releváns tudánsnak van - kell hogy legyen - egy munkaerőpiacra vonatkozó szegmense is).
Kezdjünk először talán a piacképes tudással. Ennek megszerzése tulajdonképpen már a középfokú oktatási intézményekben meg kell hogy kezdődjön, illetve ez a tudás olyan mértéket kell hogy elérjen, amely akkor is elegendőnek bizonyul a munkaerőpiaci részvételhez, ha adott delikvens nem tanul tovább. Ennek a tudásnak magában kell foglalnia
- alapvető számítógépes ismereteket: Ebbe beletartozik az a tudás is, hogy operációs rendszer ≠ Windows, szövegszerkesztő ≠ MS Word, valamint, hogy internet ≠ napi pornóadag beszerzése, vagy film/zene/játék letöltés.
- nyelvtudás: Méghozzá olyan nyelvtudás, ahol a hangsúly nem a nyelvtani szabályok minél alaposabb ismeretén van, hanem a beszélőkészség fejlesztésén.
- szakmai ismeretek: Ez szakmánként, iskolatípusonként változó, nyilvánvaló, hogy az asztalosoknak kiterjedtebb munkabiztonsági tudásra van szükségük, mint pl. a képesített könyvelőknek.
Ez az az alapvető szakmai tudás, amit a felsőoktatási intézményekben tovább lehet fejleszteni pl. szakmai nyelv tanításával, a szükséges számítógépes programok ismertetésével (AutoCad, SPSS, stb.), ahol lehetőség van, ott erőltetni az önálló egyéni-, vagy kiscsoportos munkát. A pontosabb tanterv kialakításához viszont az egytemeknek és a munkaadói oldalnak folyamatos kapcsolatot kell tartania egymással, akár úgy is, hogy a cégek szponzorként, befektetőként jelennek meg a felsőoktatási intézményekben. (Ha azt elfogadhatónak tartjuk, hogy a diákok fizessenek az egyetemi tanulmányukért, akkor mi kivetnivalót találhatnánk abban, hogy a cégek résztvegyenek annak finanszírozásában, hogy az elvárásaiknak megfelelő szakembereket képezzünk ott?)
A releváns tudás elsajátításának viszont már az általános iskolában el kell kezdődnie (sőt egy kicsivel talán korábban). Ugyanis ennek alapvető eleme az értelmező olvasás (amivel kapcsolatban mostanában mintha nem állnánk olyan jól). (Ugyanis lehet a könyvet, a nyomtatott sajtót siratni, de az információszerzés elsődleges eszköze még jó darabig az írott szöveg értelmezése marad, legfeljebb nem papírról fogunk olvasni). A sikeres olvasástanításnak viszont az az egyik feltétele, hogy a gyerek már úgy érkezzen az iskolába, hogy ismeri a könyvet, ismeri az olvasást, azaz a család keretein belül már iskolakezdés előtt elsajátítsa a könyvvel való bánásmód képességét. Ergo otthon igenis szánni kell időt rá, és olvasni a gyereknek, vagy vele együtt, meg kell neki mutatni, hogy az olvasás normális tevékenység, nem pedig valami ördögtől való, félelmetes elfoglaltság.
S hogy mi tartozik bele a releváns tudásba? Minden, ami a mindennapok "átvészeléséhez" szükséges. Röviden talán úgy lehetne összefoglalni, hogy a jogok és kötelezettségek teljeskörű, vagy minél alaposabb ismerete.
Még rövidebben (ön)tudatos (állam)polgárok nevelése konzumidióták helyett. Hogy az emberek képesek legyenek kritikusan fogadni a reklámokat, a politikai pártok, politikusok mondandóját. Hogy ismerjék a fogyasztói jogaikat, munkavállalói jogaikat, s ne vakok módjára próbáljanak meg átevickélni a mindennapok kihívásain, problémáin.
Ráadásul fontos lenne az embereket visszavezetni a közéletbe, hogy legyen végre Magyarországon is normális civil szféra, legyenek életképes, alulról jövő kezdeményezések, mert jelenleg a civil szervezetek nagyobbik része inkább csak a lehívható állami támogatások miatt működik.
Már csak ezek miatt is újra kellene gondolni a jelenlegi alaptantervet, vagy az egész oktatási rendszert.