hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

A szerkesztés ára

2008.06.05. 12:05 Vérszegény éjszakai dúvad

Igazából egy, a magyarországi valóság pozitív jelenségeire koncentráló bejegyzéssel gondoltam nekivágni a nyárnak, azonban tegnap olyat tettem, amit idén még csak egyszer, és ami mellett nem mehetek el szó nélkül, úgyhogy az ólvéjszlúkondebrájtszájdoflájf jellegű mondanivalóm későbbre marad.

Tegnap megnéztem "Az igazság ára" című műsort. A két látott adás alapján arra jutottam, hogy ez a műsor tulajdonképpen jó (is lehetne, ha a Tv2-nél feccölnének bele egy kis energiát).

Az első adásban (mármint amit én láttam) - még tavasszal valamikor - egy ordenáré csúnya nő ült szemben Jakupcsekkel. Tényleg ronda volt. Bűnronda. No, meg leszbikus is. Mindenesetre egy másik nővel élt együtt. Inkább egy férfire hasonlított, mintsem nőre. És miközben néztem a műsort arra gondoltam, hogy micsoda megalázó kérdéseket tesznek fel neki. Hogy igaz-e, hogy a másik nő gyerekei rendszeresen apunak szólítják, vagy akart-e valaha is férfi lenni. Az elsőre igennel, a másodikra nemmel válaszolt, a válaszai mindkét esetben igaznak bizonyultak.

Ugyanakkor a műsor végén bekövetkezett az odabaszós rész (erre szerintem tényleg nincs jobb kifejezés): Kiderült ugyanis, hogy az illető nő férfiként született, és pár évvel ezelőtt átoperáltatta magát nővé, de azóta is a családjával él, a másik nő gyerekei tulajdonképpen az ő gyerekei is. Szóval azt kell mondjam, hogy az a műsor kifejezetten jó volt, jól megszerkesztették, alaposan kidolgozták a csattanót, ráadásul a fickó nő még nyert is, így mindenki jól járt.

A tegnapi részben egy szőke lány volt, lila csíkokkal és foltokkal a hajában. Ezt a műsort viszont a teljes koncepciótlanság jellemezte. A lánynak két komolyabb "titka" volt, az egyik, hogy korábban kurválkodott, a másik, hogy akkora peche volt, hogy egy ritka idióta nő szülte meg őt és két testvérét, aki (persze a versenyző állítása szerint) előre eldöntötte, hogy a gyerekeit ugyanakkora nyomorban és ugyanolyan borzalmas körülmények között fogja felnevelni, mint ahogy ő nevelkedett fel. Azért lássuk be, hogy ez utóbbi szálban vannak lehetőségek, amiket - megfelelő kérdésekkel - szórakoztató módon lehetett volna kibontani.

Ehhez képest az első kör kérdései kb. az anyjára és a családjára vonatkoztak, aztán jött a kurválkodós rész, aztán megint vissza az anyjára. A csaj annál a kérdésnél bukott meg, amelyik arra kérdezett rá, hogy szereti-e az anyját. Azt mondta igen, de aztán sípolt a gép mondta a férfihang, hogy hamis. Jakupcsek erre leejtette az állát, mintha olyan nagy dolog lenne, hogy valaki nem szereti az idióta anyját. Mintha az idióta, masszív alkoholista apánkat is szeretnünk kellene. Mintha a családon belüli erőszak, a lelki terror olyan kivételes dolog lenne Magyarországon.

Szóval két nagy hibája van ennek a műsornak. Az egyik az, hogy a műsor szerkesztői (valószínűleg - mert látni csak két részt láttam, de több részről is hallottam, és nem kifejezetten jó véleményeket) ismét az igénytelenség révén próbálnak meg nézettséget szerezni (de még így sem megy nekik). A félrekefélés, a kurválkodás, meg hasonlók bőven megvannak a Mónika show-ban is, ráadásul délután, kb. akkor, amikor az emberek zöme hazaér a munkájából. Aki ilyen emberekre kíváncsi, az megnézi akkor, de semmiképpen sem este tíz után, amikor ez a műsor megy. Ugyanakkor ritkábban látni olyan eseteket, mint pl. az átoperált férfi, és amelyek talán a késő esti időpontban is a csatorna mellett tartaná a nézőket.

A másik pedig az, hogy a műsor szerkesztői ezt játékként gondolják el, pedig ez a műsor igazából egy talk-show, amelyben a beszélgetés mellett akár nyerni is lehet. Ehhez képest a műsorvezető - és most nem konkrétan Jakupcsekre gondolok, hanem a feladatra; Jakupcsek csak akkor hibáztatható, ha kapott valamennyi szabad teret - a megfelelő érzelem kifejezése és kb. egy félperces "beszélgetés" után rögtön ugrik a következő kérdésre, bármennyire rázós is volt az előző.

Azt hiszem erre a műsorra is igaz az a kijelentés, hogy a kevesebb több lenne. A kevesebb megválaszolandó kérdés több beszélgetést, és ezáltal egy nézhetőbb műsort jelentene.

Ráadásul talán a nézőkben csökkenne az az érzés, hogy ez a műsor alapvetően a jelentkezők megalázására épül.

Persze ehhez, mint fentebb említettem már, a szerkesztőknek egy kicsit dolgozniuk is kéne a műsoron.

16 komment

Címkék: tv2 médiaipar az igazság ára

A bejegyzés trackback címe:

https://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr100504903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

W Joe 2008.06.05. 13:28:59

A műsor megszűnik hamarosan, mert kevesen nézték.

REPARATUR 2008.06.05. 14:05:10

hányadék az egész. de a szőke bulát meghúztam volna.

BLovi 2008.06.05. 14:17:01

Én csak egy részt láttam belőle kb. két hónapja, de egyáltalán nem tetszett. Azóta nem láttam, azt sem tudom pontosan mikor megy.
Engem az ilyen hülyeségek nem kötnek le. Egyrészt nem érdekelnek vadidegen emberek magánügyei, másrészt olvastam egy cikkben, hogy az a gép nem is pontos és nem biztos, hogy amikor sípol akkor az illető hazudott, illetve fordítva. Innentől meg az egész alapjában véve komolytalan...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.06.05. 14:27:25

A hazugságvizsgálógépes része a műsornak tényleg gyenge pont, de ettől függetlenül még csinálhattak volna egy igényes, nézhető bulvárműsort (mert létezik ilyen, csak nálunk nem ismert), csak bele kellene feccölniük egy kis energiát. Illetve kellett volna, mert WJ azt mondja meg fog szűnni.

Gery Greyhound · http://www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2008.06.05. 14:28:45

Borzasztó gyenge a műsor.

A legnagyobb problémája az, hogy a "Szereti-e ön a káposztás tésztát" szintű kérdésre való várakozást tudják időnként a legnagyobb drámai vallomásként beállítani.

Maddness69 2008.06.05. 14:39:00

Megaláznak embereket? Szinte bárhol, bármikor. Ezért nem érdemes nézni. Van elég megaláztatás a világban. Attól is feljön a böfffffff!

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2008.06.05. 14:42:17

Ha valakit netán érdekel:
Én igazából csak pár ismeretterjesztő csatornát nézek. Spektrum, National Gegraphic, Discovery Channel, Animal Planet és újabban a Doq.
Esetleg egy-két film, de nem ölős, nem lővősrobbantós, nem meghalós, nem erőszakolós, nem ufóshorroros és nem amerikaimegmentős (amelyikben szinte az összes előbb felsorolt benne van Bruce Villissel).
Győzikét, Mónikát, Jakupcseket meghagyom azoknak, akik az ilyenre gerjednek.
...Bár gondolom, ez senkit nem érdekel.

Kanda 2008.06.05. 14:53:25

"Ráadásul talán a nézőkben csökkenne az az érzés, hogy ez a műsor alapvetően a jelentkezők megalázására épül."

Szinte biztos, hogy a dolog a megalázásra megy. a tv2 honlapja szerint kb. 97%-os pontosságú a műszer. Ez 21 kérdés esetén azt jelenti, hogy 48% százalék valószínűséggel a legszentéletűbb emberről is nyilvánosan kiderül a tévében , hogy kurva / buzi / pedofil. Ennyi erővel fej vagy írás alapon is mehetne...
Ha meg hozzávesszük még, hogy az előzetes elbeszélgetésen feltehetőleg több mint 21 kérdés hangzik el, amiből a műsor szerkesztői válogatnak ez a valószínűség mégnagyobb.

Az meg csak hab a tortán, hogy a kérdések úgy szarok, ahogy vannak túl általánosak, így nem lehet eleve pontosan mérni.

Azhát 2008.06.05. 15:50:54

"a kérdések úgy szarok, ahogy vannak túl általánosak, így nem lehet eleve pontosan mérni."

Ja, én is láttam olyat (az előzetesben természetesen, mert a műsort nem nézem), hogyaszongya: "Érezte-e már valaha úgy, hogy felesleges?" Vazze, hát van olyan, aki nem? Na jó, mondjuk egy GYF vagy OV, vagy GGY biztosan sose érezte, de az átlagnépesség biztosan igen, ha más nem, miután kidobta a szerelme...

Tűzvillám (törölt) 2008.06.05. 16:21:38

rokica, ki a halált érdekel, hogy te mit nézel?
kommentelni akkor kell, ha van véleményed a posztról.

Valahogy előre lehetett sejteni, hogy ez lesz ebből a műsorból, mert a tv2-nek kivételes tehetsége van ahhoz, hogy még a jót is elrontsa. Én Jakupcseket sem tartom jó választásnak a műsorvezetői szerepre. A sztorik meg mind kamu szerintem, szóval dolgoznak a szerkesztők azért, mikor kitalálják ezeket, csak nem elég alaposan.

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2008.06.06. 05:43:25

Egy olyan csatorna, ahol csupa dokumentum filmeket sugároznak. Abban is ismételgetnek, de egyelőre még (nekem) érdekes, új és élvezem.

KEhelyKE · http://kehelyke.blog.hu 2008.06.11. 10:17:04

én már az elején nem értettem az egésznek a lényegét: ha olyant kérdeznek, amire nem akarsz őszintén válaszolni, akkor sípol a gép, hogy hazudtál, tehát akkor is kiderül, ha őszintén megmondod, meg akkor is, ha nem...tehát mindenképpen kiderül, mi értelme van így?
ezek a poligráfok azért egész jó hatásfokkal működnek, nagyon kevés ember verheti át, ahhoz uralkodnia kellene a testén, de valami nagyon durván,hogy ne izzadjon az ujjbegye, ne verjen gyorsabban a szíve, satöbbi...bár jó megfigyelő sima szemkontaktusból is tud következtetni ;)
süti beállítások módosítása