Ötven évvel ezelőtt a hajnali órákban hajtották végre Nagy Imrén (és társain, Maléter Pálon és Gimes Miklóson) a halálos ítéletet.

Úgyhogy okunk van gyászolni.

De okunk van az örömünnepre is, hiszen míg húsz évvel ezelőtt ilyen volt az ünnep, és nyugodtan csak Párizsban lehetett Nagy Imrére emlékezni, addig egy évre rá már Budapesten, ünnepélyes keretek között temették újra Nagy Imrét és társait.

Fontos nap volt Magyarország történelmében 1989. június 16-a. Nem az újratemetés miatt, hanem azért, mert a manapság rendszerváltás kategóriába besorolt események attól a naptól fogva gyorsultak fel. Ahogy a Kádár-rendszer 1956-ban elbánt Nagy Imrével, úgy bánt el a már harminc éve halott Nagy Imre a Kádár-rendszerrel.

Még akkor, 1989-ben bebizonyosodott, hogy tényleg az Élet a legnagyobb rendező, hiszen ugyanaznap halt meg Kádár János, mint amikor a Nagy Imre per újratárgyalásán a bíróság kimondta a rehabilitációt (1989. 07. 06.).

Azt gondolhatnánk, hogy ezzel a sors, a bíróság, vagy akár magyar nép, igazságot szolgáltatott Nagy Imrének, de korántsem így áll  a helyzet.

De előbb pár szót Nagy Imréről

Nagy Imre - kommunista, mártír, vagy szimbólum?

Nagy Imre személye körül azóta (mármint 1989) is viták zajlanak, noha ezek nem feltétlenül kerülnek a köz elé. Rendszeresen felbukkan az a vélemény, miszerint az 1956-os események nem a kommunizmus megdöntésére irányultak, hanem csak egy másfajta kommunizmust próbáltak meg létrehozni Magyarországon. Lehet, ez tényleg igaz, de elgondolkodott már azon valaki, hogy vajon az emberek tényleg egy másik fajta, egy személyi kultusztól mentes kommunizmus miatt mentek-e az utcára, vagy a kommunizmusból volt elegük? Nem tudhatjuk meg soha, hogy mi lett volna Magyarország további sorsa, ha az 1956-os forradalom képes győzni.

Akkor meg dobjuk sutba az összes feltételezést, dobjuk sutba az összes Havas Szófiát, és jelentsük ki nyíltan és egyértelműen, hogy Nagy Imre (és emléke) mindazt képviseli, amit Kádár János nem képvisel(t soha az életében). Nagy Imre a mártíromságával szimbólummá vált, az antikommunizmus, egy más rendszer iránti vágy szimbólumává, és ha mondhatok valamit, akkor ez így van jól.

Nemrégiben a republicator blogra érkezett egy komment, amit a mai napig sem vagyok képes megérteni. Azt mondta az illető, hogy azért Kádárék alatt jobb volt. Nos nem, nem volt jobb. Könnyebb talán, de jobb semmiképp sem. Persze, hogy könnyebb volt az élet, mert állambácsi gondoskodott szinte mindenről helyettünk, így nekünk maradt pénzünk nyaralóra, Bécsben vásárolni, bármire. Ja, hogy mindezt olyan hitelekből fedeztük, amiket ma már illendő lenne törleszteni? Ja, hogy (többek között) ezért nehezebb ma az élet? Hogy nagyon sokan nem élnek ma olyan jól, mint éltek húsz éve? Akkor tessék arra is gondolni, hogy ha Kádár nem szovjet csapatok élén jön vissza Moszkvából, akkor talán már negyven éve is jobban éltünk volna, mint amilyen jól éltünk húsz éve.

Itt van végre az ideje, hogy a magyar emberek is igazságot szolgáltassanak Nagy Imrének, és kiirtsák magukból a belül megbúvó kádárrendszert. Ahogy ötven évvel ezelőtt Nagy Imre nem a könnyebb utat választotta, úgy most is a sarkunkra kell végre állni, és a könnyebb, a múltból, a feledni kívánt rendszerből táplálkozó út (a magas szintű állami gondoskodás) helyett a helyes, az előremutató, a gazdasági fellendülést ígérő utat kell választani. Még akkor is, ha ez sokaknak fog fájni. De egy biztos: senkinek nem fog annyira fájni, mint amennyire Nagy Imrének fájt ötven éve.

Erre persze lehet mondani, hogy az öngondoskodás jó és kívánatos dolog, de hogyan, ha a hó végére már nemhogy a számlák kifizetése, de talán a bevásárlás is megoldhatatlan dolog.

Sokáig gondolkodtam, hogy ez a rész bekerüljön-e a bejegyzésbe. De nem szeretném, ha pártpolitikai csatározás alakulna itt ki, hiszen lehetne sorolni az érveket bármelyik párt mellett és ellen. De talán legyen elég ennyi.

Én inkább csak egy dolgot kérdeznék. Ha Nagy Imrének ma lett volna az újratemetése, vajon elmondta volna-e valaki a következő beszédet?





A válasz szerintem egyértelmű. Sajnos.