A tegnapi, a dolgok pozitív oldalára koncentráló poszthoz fűzött kommentek át-, és továbbgondolása, könnyen személyiségzavaros állapotokat idézhet elő az erre vetemedő olvasóban. De nem az olvasó/gondolkodó ember válik tudathasadásossá, hanem úgy néz ki, hogy ténylegesen két Magyarország létezik. No, de nem úgy, ahogy ezt szokták emlegetni, és az is elképzelhető, hogy sokszor két Magyarország is van.

Természetesen nem a politikai megosztottságra gondolok, amely az elképzelések szerint egy vertikális törésvonalat jelent a jobb-, és baloldal között (illetve az ezekkel a jelzőkkel felcímkézett pártok hívei között). Azért sem arra gondolok, mert szerintem ez - már - nem létezik. Létezik ugyan egy vertikális törésvonal a társadalomban, azonban nem politikai szimpátia mentén (amelyet egyébként - úgy hiszem - tudatosan gerjeszt a két fő parlamenti párt), hanem sokkal inkább a hívők (ahogy Tóta W. fogalmazott: a drukkerek), és a kritikus hozzáállásúak között. Azt, hogy melyik csoport van többségben, nehéz megmondani, hiszen a hívők elveszik a kritikusak kedvét a megnyilatkozásoktól - ld. a linkelt TWÁ cikket. De ettől még lehetne egy Magyarország. De nincs.

Sokkal nagyobb probléma ugyanis a horizontálisan húzódó törésvonal, amely nem jobb-, és baloldalra szakítja szét az országot, hanem alsó-, és felsőrétegre (és szó nincs anyagi helyzetről, vagy dekádokról). Még csak Új Arisztokráciáról sem, noha a jelenlegi helyzet elég könnyen összekeverhető a régi nemes-paraszt oppozícióval, hiszen tulajdonképpen kiváltságokról van szó. (És most jobb-, és baloldalról sincs szó, ahogy előbb nem volt szó a jövedelmi helyzetről).

Feltételezem, nem kell felsorolnom, hogy mik ezek a kiváltságok. A törvény előtti kedvezőbb elbírálás (he-he, emlékszünk a kordonbontásra? Vajon van valaki, aki szeretné kipróbálni, hogy az ő kordonbontását hogyan ítélné meg a bíróság?), a mentelmi jog, amivel elég könnyű visszaélni, sógorok, komák, rokonok, seggnyalók helyzetbe hozása (akiknek sokszor fogalmuk sincs arról, hogy mit is kéne csinálniuk, de ezzel elveszik a helyet a ténylegesen hozzáértők elől), vagy állami megbízatásokhoz juttatása.

Értelemszerűen az alul lévőknek semmilyen kiváltságuk nincs, nekik jogkövető állampolgárokként kell viselkedniük, egyébként jön a büntetés.

Na, de ettől még ez az ország képes volna működni. Viszont a problémáink nagyobbik része abból fakad, hogy a felső réteg, az ún. elit, még ezt a működő dolgot is megpróbálja megölni a pénzéhsége/ostobasága/hatalomvágya/szűklátókörűsége miatt (a nem kívánt(ak) törlendő(ek)).

De a poén az, hogy mindezektől függetlenül azért ez az ország működik. Csak nem látszik. Nem látszik, mert Magyarország mediális megjelenítése azt sugallja, hogy itt minden rossz, minden el van qrva. De ahogy szokták mondani, a semmi hír, az jó hír, hiszen ( és több, erre irányuló kísérlet is kudarcba fulladt már - hogy mást ne mondjak, pár éve a TV2 próbálkozott egy Jó-híradó nevű projekttel, de nagyon hamar levették a képernyőről) a jó, pozitív tartalmú hírekre kevesebben kíváncsiak, mint a botrányokra, balhékra, stb. És ez nem afféle magyar tulajdonság, ez emberi tulajdonság. A média kiemeli és felnagyítja a rosszat, a rossz híreket, mert erre van kereslet.

Így jön létre egy elképzelt - imaginárius - Magyarország, amely ellentétben áll a mindennapi valóságban megélt Magyarországgal, ahol igenis vannak működő dolgok, ahol igenis vannak együttműködő emberek, amely országban nem a végsőkig individualizáltak az egyének, és amely ország az imaginárius Magyarország (mert tulajdoképpen az csak attól elképzelt, hogy nem szerzünk vele kapcsolatban rendszeresen tapasztalatokat a mindennapi élet során, illetve a tapasztalatok zömét másodkézből - a médiából  - szerezzük) ellenére létezik.

Szóval Magyarország képes működni - ha hagyják.

És Hozzászóló kommentjében nem naivitás van, hanem inkább orvosság a másik Magyarország ellen.

Ui.: A Két Magyarország című könyv érdekes írásokat tartalmaz, megéri lapozgatni.