A gyermek. Hát mi más is lehetne. Kíméljük, védjük, óvjuk, próbáljuk minden frusztrációtól megkímélni őket. Egész addig, amíg minden realitásérzéket nélkülöző, önző, gyenge és kapzsi felnőttekké nem válnak. És frusztrációkkal teli konzumidiótákká - teszem én hozzá.

Ennek a szövegnek akár az is lehetne a mottója, amit pár éve hallottam egy (azóta már nem) pedagógustól: "Mert nevelhetem én akár napi nyolc órában is a gyereket, ha az hazamegy, és otthon a szülő öt perc alatt lerombolja az én egész napi munkámat."

Szóval akkor kezdjük az iskolával. Annyi minden frusztrálja ott a gyereket, hogy az valami elképesztő. Itt van például az osztályozás.

Pár éve már az alsó tagozatban nem lehet osztályozni (illetve, ha a szülő kéri, akkor a szöveges értékelés mellé megkaphatja, hogy a leírtak mit jelentenek iskolai osztályzatokkal kifejezve), hiszen (idézet innen): 

(...)a 6-8 éves kor az önértékelés kialakulása szempontjából igen érzékeny időszak. Az iskolába lépő gyerek még nem tudja a teljesítményét és személyiségét elkülöníteni, ezért a teljesítményre kapott osztályzatot egész személyiségére vonatkoztatja. Ez korlátozhatja az előrelépés lehetőségeit, káros következménnyel járhat további fejlődésére.

Én meg azt mondom, hogy egy gyerek korántsem olyan hülye, mint ahogy a minisztériumban elképzelik. Ellenben - és azt tudni kell, hogy egy ember egész életére a legnagyobb kihatással az első tíz éve van - nem történik meg a befektetett munka és az elért eredmény közti kapcsolat rögzülése a gyerekben. Ezt pedig jobb idejekorán megtenni, hiszen erős a gyanúm, hogy abban a maradék egy-másfél évben már hiába tornázunk, a gyerek inkább a tanárt kezdi el verni, mintsem nagyobb munkára ösztökölné magát. Ja, igen. És valószínűleg hihetetlenül frusztrált lesz majd a későbbiekben a munkahelyén.

A másik dolog az a bukás megszüntetése (illetve ez is úgy szűnt meg, hogy csak szülői beleegyezéssel lehet a gyereket megbuktatni, amennyiben viszont a szülő ezt szégyennek érzi akár a szomszédok, akár a barátok, akár saját szülei előtt, nem fog belemenni). Ez is kiváló ötlet. Lehet, hogy a gyerek nem sajátította el a szükséges képességeket, de engedjük csak tovább, legfeljebb majd ötödik osztályban buktatjuk meg először, mert még mindig képtelen az értelmező olvasásra, anélkül pedig ötödikben már nagyon nehéz. Jobb esetben megbuktatják, rosszabb esetben viszont egy olyan idiótát enged ki szárnyai közül ez a "gyönyörűséges" magyar iskolarendszer, aki még azokat a papírokat sem olvassa el, amelyeket alá kell írnia. Na, később aztán egy hitelfelvételnél esetleg olyan frusztrációkat fog átélni, hogy a fal adja majd a másikat.

Továbblépve egy kicsit, lássuk a szülők és az iskola kapcsolatát. Azt mondhatjuk, hogy a szülők részéről irreális az az elvárás (amely a családok többségében létezik, hiszen a megélhetés túlélés miatt az a jellemző, hogy mindkét szülő legalább napi nyolc órában dolgozik), hogy az iskola nevelje a gyereket. Hát hogyan is tenné az a szerencsétlen tanár, ha egyszer minden eszközt kivettek a kezéből? Az egyéniségével? A stílusával? Igen, úgy kellene, de azt is látni kell, hogy a tanári szakma alacsony társadalmi presztízzsel és anyagi megbecsüléssel jár, ergo a tanárok kiválasztódásánál jellemzően a kontraszelektivitás uralkodik. Nagyon kevesen mennek már hivatástudatból tanítani.

Áttérve a szülőkre, én a magam részéről nagy igazságokat sejtek Joseph Epstein megállapításaiban, de másfelé venném az irányt. Mégpedig az általam a világ egyik legnagyobb gusztustalanságának tartott dolog felé, ez pedig a gyerekeknek szóló reklámok.

Mire is jó egy reklám? Arra, hogy egyrészt tudatosítsa egy termék létezését, másrészt pedig felkeltse a vágyat ezen termék megvásárlására a fizetőképes keresletnek is nevezett fogyasztóban. Na most, mi az, amije nincs egy gyereknek? Hát fizetőképes kereslete. Kereslete az van, persze. Sőt fizetőképessége is, csak azt abban a korban még úgy mondják, hogy szülő. A gyerekeknek szóló reklámok nem mások, mint frontális támadások a szülő pénztárcája ellen, méghozzá a leggyengébb pontján keresztül.

Amennyiben a gyerek szinte kielégíthetetlen kereslete találkozik a felelőtlen szülői magatartással (a gyereknek mindent), már az is probléma (legalábbis szerintem, de ezzel lehet vitatkozni), de az igazi problémák az iskolában kezdődnek, ahová a gyerek általában beviszi a legújabb szerzeményeit. Akinek éppen nincs olyan dolga, vagy nem a legújabb típusú, az lúzer lesz, és bizony ő is szörnyen frusztrált lesz, valamint egyáltalán nem mellesleg néhány egyáltalán nem szeretetteljes pillanatot fog átélni a szüleivel. Amennyiben viszont valaki rendelkezik egy adott újdonsággal, vagy a legújabb típussal, akkor ő lesz a király az osztályban.

Így nem történik semmi más, mint a sikeresség érzete már gyermekkorban hozzákapcsolódik a fogyasztáshoz, ez a később rosszabb esetben akár addikcióig is fokozódhat, jobb esetben csak előttünk áll egy félkész konzumidióta.

De hogy a történetnek még ne legyen vége, van a gyerekeknek szóló reklámoknak egy faja, amely gusztustalanságban viszi a prímet. Ez az, amikor apró kis ajándékokkal szoktatják be a gyerekeket a gyorséttermekbe.

Az inforadio.hu "Tíz tény, amelyet titkolni próbál az élelmiszeripar" című cikke a következő felütéssel kezdődik:

A gyerekek 32 százaléka túlsúlyos, 16 százaléka elhízott, 11 százaléka pedig betegesen kövér az Egyesült Államokban - derült ki az idei hivatalos adatokból. Így nem csoda, hogy a gyorséttermek minden erejükkel igyekeznek bizonygatni, hogy "egészséges" ételt és italt is kínálnak a gyerekeknek.

Látszólag valóban tesznek lépéseket a helyes irányba, ám ennél fontosabb feladatuk az, hogy növeljék a részvényeik értékét - vagyis arra kell rávenniük a gyerekeket, hogy többet, ne pedig kevesebbet egyenek - ennek eredményében nő ugyanis a profit.

 A számok az Egyesült Államok teljes népességére vonatkoznak, szóval elképzelhetjük, hogy bizonyos körök inkább felfelé, míg mások inkább lefelé húzzák ezeket a számokat, hiszen ott sincs mindenkinek kolbászból a kerítés. Most abba, hogy melyik csoportra mi lehet a jellemző, ne menjünk bele. És azt se gondoljuk, hogy Magyarországon jobb a helyzet.

Na, most vajon mi lesz az elhízott, túlsúlyos gyerekekből? Bizony, nagy valószínűséggel elhízott, túlsúlyos felnőtt. Akik aztán tényleg nagyon frusztráltak lesznek, hála a média által kommunikált szépségideálnak. Egy idézet a fentebb linkelt HáziPatika.com cikkből:

Nagy gondok vannak a gyerekek énképével is: a 7-14 éves tanulók fele nem elégedett saját testével, sokan fogyni szeretnének, mi több, 20-30 százalék már túl van az első fogyókúrán is! Mivel ez az ijesztő adat már az alsó tagozatos, fejlődésben lévő gyermekekre is igaz, erre a (divatból fakadó?) veszélyes tendenciára mindenképpen fel kell figyelni.

Konklúzió? Talán csak annyi, hogy nem a frusztrációtól (értsd: kihívás) kellene védeni a gyerekeket, hanem a túl sok szülői szeretettől. Vagy esetleg gondoskodás helyett inkább odafigyelésre lenne szükség