Tegnapig még reménykedtem, de ma már azt hiszem nyugodtan kiegészíthetjük Könyves Kálmán mondását a strigákról a csodákkal is. Strigákról és csodákról pedig, mivel nincsenek, említés se tétessék. Ja, és természetesen felvehetjük a sorba a gazdaságélénkítő programokat, meg a reformokat is.

Ha röviden kellene jellemezni a gyurcsányi programot azt mondhatnánk, hogy adtunk egy pofont annak a bizonyos barna és büdös salakanyagnak, de a legjobb talán, ha azt mondjuk, hogy amit nyerünk a réven, azt elviszi a vám.

Bár önmagukban ezek a lépések akár előremutatóak lehetnének, maga az egész program nem más, mint az államnak fizetett összegek struktúrális átrendezése.

Kezdjük a bérek után fizetendő munkáltatói terhekkel. Öt százalékos csökkentés az egész egyszerűen semmi, főleg annak fényében, hogy az ÁFA-t megemelik három százalékkal, ergo abból az öt százalékból vissza is vesznek rögtön hármat (a munkabér utáni ÁFA-t mindenképp meg kell fizetni, ha éppen egy cég visszaigénylő pozícióban van, akkor a munkabérekre eső ÁFA-val kevesebbet igényelhet vissza). Arról nem is beszélve, hogy öt százalékos csökkentést nehezen lehetne olyan motivációs erőnek nevezni, amely arra ösztönözné a munkáltatókat, hogy bejelentsék a feketén foglalkoztatottakat, vagy valós bruttóval jelentsék be a névlegesen minimálbérért foglalkoztatottakat. Ha ezt az öt százalékot még megfejelnék egy legalább tíz százalékos csökkentéssel, azzal már lehetne kezdeni valamit.

Persze ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni, hozzá kellene nyúlni a nyugdíjakhoz. (Egyáltalán nem véletlen, hogy a mostani járulékcsökkentésnél a nyugdíjjárulékhoz nem nyúltak hozzá.) Noha az Index.hu úgy harangozta be a nyugdíjakat érintő változásokat, hogy megszűnik a 13. havi nyugdíj, azért ez korántsem sincs így, csak az újonnan belépők már nem kapják meg, míg, akiknek eddig is járt, azok nem egyösszegben, hanem tizenkét részletre osztva kapják meg. De miért is? Mert a szent tehén az szent tehén marad, akkor is, ha éppen a fejünkre készül rogyni a tető? Csak az a baj, hogy ha az a tető rogyni fog, akkor a szent tehenek fejére is rá fog rogyni...

Ami az SzJA-ban bekövetkező változásokat illeti, az irány jó. Tudom, most sokan azt mondják, hogy a sávhatár emelése alapvetően azokat érinti kedvezően, akiknek a havi bruttó bére legalább 150.000 forint felett van. (Az alacsonyabb adókulcs  jelenleg 1.700.000 forintig él, ez havi szinten - kerekítve - 142.000 forint bruttót jelent. Ez júliustól havi - szintén kerekítve - 184.000 forintot, jövőre pedig havi 250.000 forintot jelent). Azaz azok, akiknek a bruttója 142.000 forint alatt van, inkább negatívan érintik a változások, főképp a jövedéki adó és az ÁFA emelés miatt, hiszen az SzJA-ból több pénz nem marad náluk, viszont az emelések az ő büdzséjüket is érintik. Az igazi baj nem az, hogy az SzJA változásai a magasabb keresetűeket érinti kedvezően és nem is az, hogy alacsony keresetűeket tulajdonképpen sehogyan. Az igazi probléma az, hogy az alacsonyabb keresetűeket a változások összessége kedvezőtlenül érinti, de ezt a problémát nem az SzJA keretein belül kell megoldani, hanem a munkáltatói bérterhek további - és radikális - csökkentésével.

A változások lényege tehát alapvetően annyi, hogy amit a kormány az egyik kezével kioszt, azt a másikkal rögtön vissza is veszi. Ez, a mai helyzetben, amikor nagyjából az államcsőd szélén táncol(t?)unk és tök üres a kassza(?), talán érthető is. Azonban az már semmiképp, hogy ismét nem történt kísérlet az államháztartás szerkezetének átalakítására. A válságnak egyszer vége lesz. Lehet jövőre, lehet két év múlva, lehet öt év múlva, de egyszer vége lesz. És mi akkor megint itt fogunk állni egy pocsék, a munkát inkább büntető, az inaktívakat erőn felül támogató költségvetéssel, és lehet majd fejet vakargatni, hogy hogyan is kéne lenyomni a nép torkán a már legalább húsz éve szükséges változtatásokat.

Ja, és itt van ugyanez mégegyszer, csak Tallián Miklós tollából.