Meglehetősen alacsony részvétellel ugyan, de tartottak a minap kishazánkban egy EP választást. Az eredménye gondolom mindenki számára ismert, és az is, hogy azóta másról sem hallani, mint új korszak kezdődött a magyarországi politikai életben. Azt kell mondjam, teljesen egyetértek ezzel a megállapítással, azt a részt leszámítva, hogy új korszak kezdődött. Kezdődött a fenét - sajnos -, a "régi" gyümölcsei értek be - és most nem kommunistázás és nem államszocializmusozás jön.

Nem Vona, de Novák Előd koronával. (Innen).

De először is szögezzük le, hogy a szélsőséges irányzatok nem csak Magyarországon, de szerte Európában jobb eredményt értek el, mint öt éve, egyáltalán nem véletlenül. Szociálpszichológiai(?) axióma, hogy bármilyen válság során erősödik a különböző társadalmi csoportok közti feszültség. Egész egyszerűen az történik, hogy beszűkülnek a rendelkezésre álló erőforrások, ami konfliktusokhoz, harchoz vezet. Az elsődleges ellenséget nyilvánvalóan a bevándorlók, vendégmunkások jelentik, akiknek nem itt kellene lenniük, és akik ellen a legjobban a szélsőjobboldali pártok emelik fel a hangjukat. De ettől még nem kell újabb náci/fasiszta államalakulatoktól kialakulásától tartani.

Az viszont kétségtelen - legalábbis Magyarországon mindenképp -, hogy fennáll annak a lehetősége, miszerint a Jobbik - mint Magyarország legjelentősebb szélsőséges pártja - az Országgyűlésben komoly tényezővé válik. Jelenleg egy második - harmadik hely mindenképp kinéz nekik. De ez nem a Jobbik dicsősége, hanem a mostani (és jellemzően eddigi) parlamenti pártok szégyene inkább.

A korona emlegetése nem véletlen, hiszen ha ki kellene jelölni, hogy kb. mikor kezdődött az a korszak, amely magában hordozta a Jobbik (tudom, hogy akkor még Miép volt, de a Miép sikeresen a béka segge alá küzdötte magát) előretörésének lehetőségét, akkor én a koronaúsztatást jelölném meg kezdőpontnak. (Ez a kijelölés természetesen teljesen önkényes, a választásom azért esett erre az eseményre, mert talán erre emlékeznek a legtöbben). 

Gondolom abban mindenki egyetért, hogy a korona meghajókáztatásának nem hogy túl sok, de egyáltalán semmi értelme nem volt. Mégis meghajókáztatták, márpedig a pártok ritkán cselekszenek irracionálisan, tehát az esemény megrendezésének mégis volt valamilyen értelme. Ez az értelem pedig nem volt más, mint egyfajta érzelmi kötődés kialakítása.

A Fidesz vezette kormány előtt - és a rendszerváltás után - ez a fajta szimbólikus politika ismeretlen volt Magyarországon - de annyi bizonyos, hogy nem volt jelentős szerepe a politikai életben (sőt, az első erőteljesebb próbálkozás, az Mdf 1994-es Horn ellenes kampánya kifejezetten visszaütött). Ennek hangsúlyosabb megjelenítése a politikai életben egyértelműen a Fidesz innovációja, amivel nem is lenne semmi gond. A szak- és a szimbolikus politika nagyon kellemesen megfér egymás mellett, persze csak a megfelelő arányokban.

A gondot pont az arányok felborulása jelentette/jelenti. Ugyanis az Mszp nem túl kreatív párt, viszont annál tanulékonyabb, és a tanultakat hatékonyan felhasználó. Az Mszp egy-kettőre eltanulta a Fidesztől a szimbolikus politizálás alapjait, és pl. megalkotta az Orbán-démon alakját - ezt egyébként a Fidesz-kormányzat nagyfokú arroganciája is elősegítette.

Azt is látni kell, hogy a szimbolikus politizálás sokkal könnyebben megszólítja a választókat, mint a szakpolitizálás - főleg nagyfokú demagógiával megsépekelve, és Magyarországon pont ez zajlik. A "rohadt népnyúzó kormány" és a "bezzeg mi majd adótcsökkentünk", valamint "ne az emberekkel fizettessék meg" kijelentések érthetően népszerűbbek, mint a "jelenleg nem engedhetünk meg magunknak adócsökkentést", vagy az "elkúrtuk, nem kicsit, nagyon" típusúak.

De ismétlem, ezzel még nem volna semmi baj, ha a politikai pártok nem követték volna a legkisebb ellenállás elvét. Márpedig sokkal egyszerűbb volt demagógiával és szimbolikus politikával operálni, mint válaszokat adni a létező problémákra. Bár a bili igazából csak 2006-ban borult ki, már előtte is nyilvánvaló volt - mert a szakértők és a politikusok számára nyilvánvalónak kellett lennie -, hogy a magyar állam változatlan körülmények között már rövidtávon sem lehet működőképes.

Azonban a félelem a népszerűségvesztéstől, a félelem a kényelmetlen, sőt kifejezetten kínos válaszoktól továbbra is a szimbolikus politizálás útján tartotta a kormánypárto(ka)t. Én hajlandó vagyok elhinni, hogy Gyurcsány az őszödi beszédével ténylegesen munkára - azaz válaszokra - buzdította a kormánypártot, de az Mszp politikusai egyszerűen nem értették meg ezt, és ott tettek keresztbe a gyurcsányi elképzeléseknek, ahol csak tudtak. A Fidesz pedig szintén többször is kinyilvánította, hogy amíg ők nem kerülnek hatalomra, addig nem hajlandóak változtatni ezen a metóduson - naná, egyébként valószínűleg az Mszp-hez hasonló mélyrepülésbe kezdenének azonnal. A legnyilvánvalóbban a 2008-as ún. szociális népszavazás kezdeményezésével fejezte ki ezen szándékát. Nem vitatva azt, hogy a kormány akkori elképzelési a tandíjról, a magántőke bevonásáról az egészségügybe, valamint a vizitdíjról nem feltétlenül voltak a tökéletesség kategóriájába sorolhatók, de a Fidesz által adott válasz a lehető legrosszabb volt. A Fidesz válasza ugyanis a nem-válasz volt egy akkoriban és azóta is létező problémára. Ez a népszavazás inkább egyfajta erődemonstráció volt a Fidesz részéről, és azóta is erődemonstrációként tekintenek mindenféle választást, szavazást. A győztes képét súlykolják a választókba).

A szimbolikus politikának pedig ez az egyik legfőbb jellemzője: nem ad válaszokat a létező problémákra. Ezek a nem-válaszok pedig már olyan régóta uralják a magyar közbeszédet, hogy Vona felismerte és kihasználta ezt a niche-t. A Magyar Gárda ugyan nem válasz a közbiztonság kérdésére, azonban sokkal inkább annak látszik, mint az Szdsz által állandóan folytatott (és a valósággal sokkal kevésbé összhangban lévő) rasszistázás és szélsőjobboldalizás.

Persze mondhatnánk, hogy a Bajnai-kormány hatalomrakerülésével megpecsételődhet a Jobbik sorsa, de ne legyünk ilyen naívak. Egyrészt Bajnai csomagja tényleges választ jelent ugyan, de csak egy problémára, méghozzá az államháztartás hiányára.
Másrészt pedig, ha alaposabban szemrevételezzük az ingatlanadó és az személyi jövedelemadó változásait (illetve az Mszp egyes megnyilvánulásait - de ezekről majd máskor), láthatjuk, hogy az Mszp-ben még mindig a szimbolikus politika az uralkodó irányzat, ami egyenes utat jelent a Jobbiknak a Parlamentbe. De ez nem baj, hiszen volt már szélsőséges pártunk az Országgyűlésben, sőt megesett ilyen már elég sok országban.

A baj az lesz, ha a Jobbiknak több cikluson keresztül bérelt helye lesz a Parlamentben, mert akkor a tényleges válaszok továbbra sem érkeztek meg a már régóta létező problémákra.

Márpedig Magyarországnak nem alternatívákra és megoldási javaslatokra, hanem tényleges és végrehajtható válaszokra van szüksége. Most.