Húsz év múlva az ifjú vándor megpihen,
De hosszú még az út és közben valamit tenni kell.
Ünneplünk, ünneplünk, ezerrel ünneplünk. Tegnap ünnepeltük ezerrel, hogy húsz éve átszakadt a vasfüggöny, hogy Horn Gyula átengedte az endékás trabantosokat az osztrák határon.
Itt volt Európa színe-java (aki meg nem, az legalább küldött valami levélféleséget), mindenki elmondta a magáét, hogy bezzeg a magyarok nélkül, így a magyarok, úgy Horn Gyula, amúgy a magyar kormány. És kétségem sincs afelől, hogy (sajnos) rengeteg volt Mszmp-s politikus nyalta tisztára a saját seggét, nem azért, mert bármi köze is lett volna a húsz évvel ezelőtti eseményekhez, hanem, mert még ma - húsz év múlva - is bátran tevékenykedhet a közéletben.
És afelől sincs kétségem, hogy hiába voltak itt annyian ünnepelni, ma - vagy akár holnap - amikor majd hazamennek a saját országukba, secperc alatt elfelejtik, hogy mi történt Magyarországon húsz éve, és csak arra koncentrálnak majd, hogy mi történik Magyarországon jelenleg.
És teljesen igazuk van, a múltból nem lehet megélni basszameg, nem csak nekünk, de senkinek. Egyetlenegy jelenbeli baromság azonnal hazavág nyolc darab múltbéli dicsőséget, márpedig, ha valamit mi fel tudunk mutatni a jelenben, az csak marhaság.
Az ominózus események óta húsz év telt el, húsz évünk volt arra, hogy csináljunk valami normális dolgot ebben az országban.
Nem sikerült.
És most lehet rohadt szocizni, vagy köcsög fideszezni, lehet bármit mondani, de ebben mindannyiunk keze benne van. Benne van ugyanúgy mindenki, aki bedől minden demagóg baromságnak, és benne van minden politikus is, aki inkább demagógiát nyomat tényleges munka helyett. Benne van mindenki, aki bár látta az ország kiadási struktúrájának az elhibázottságát, mégsem tett semmit. Benne van, aki átmentette magát '89 után, és aki hagyta, hogy mások átmentsék magukat. Majd aztán befogadták. Benne van aki lopott, mert megtehette, benne van, aki lopott, bár nem akart, de látta, hogy mások is lopnak. Benne van, aki inkább kiment külföldre magasabb fizetésért dolgozni, és benne van az is, aki elősegítette, hogy úgy alakuljanak a körülmények, hogy inkább külföldön érje meg dolgozni.
Benne vagyok én is.
Hosszú még az út, és valamit tenni kell - énekelte anno Máté Péter, és mi bebizonyítottuk, hogy a francokat. Nem kell tenni semmit, egy ország akkor is képes működni. Persze húsz évig nem, de tizenhétig igen. Majd aztán eltel még kb. három év, és bebizonyítottuk, hogy még a csőd után is képes működni egy ország érdemi munka nélkül.
Húsz éve dőlt le a vasfüggöny, húsz éve dőlt meg a népköztársaság Magyarországon. Ha voltak olyanok, akik akkor elénekelték ezt a Máté Péter dalt, most biztos csalódottak. Eltelt húsz év, de a vándor nem pihenhet meg, mert nem haladt előre. De nem számít, amíg tudunk ünnepelni, ugye? Panem et circenses, de a circenses a minimum, a panemmel meg csak lesz valami-valahogy.
És már csak egy kérdés gyötör: a következő húsz év után, vajon megpihenhetünk, vagy megint csak ünnepelni fogunk?
