Tótaw legújabb írása felébresztett bennem egy ideje már szunnyadó érzelmet. A nyaralási fotók iránt érzett elég erős fenntartásaimat.
Félreértés ne essék, nem azzal van problémám, hogy az emberek elmennek nyaralni, azzal meg végképp nem, hogy nyaralás közben fotóznak is. A fotózás módjával viszont annál inkább.
Tegyük fel, hogy az ember ismerősei elmennek egy olyan helyre, ahova ember nem igazán vágyik, de azért megnézné, hogy mégis milyen helyek, látkép, épületek, stb. vannak arrafelé. (Nálam speciel ilyen helynek számít Görögország, vagy bármely ázsiai város).
Na, de mi történik? Hogy fotóznak? Nem a tengerpartot, létképet, akármit fotóznak, hanem saját magukat, miközben azt, amire tényleg kíváncsi lennék kitakarják. Mert én nem arra vagyok kíváncsi, hogy adott ismerős hogy volt felöltözve a görögországi nyaralás akárhanyadik napján, hanem hogy milyen helyeken járt. Én azt a jóembert itthon is tudom látni, azt meg bemondásra is elhiszem, hogy pl. görögben voltak nyaralni, nem kell erről bizonyítékot prezentálni.
Az még elmegy, hogy beállnak egy templom, vagy akármilyen épület mellé, aztán úgy fotóznak, de amikor akkora távolságra állnak be az épülettől, hogy abból már alig látszik valami, akkor kérdem én, minek? Minek fényképeznek, egyáltalán mit akarnak megörökíteni? Azt, hogy hol jártak, vagy saját magukat? Mert az utóbbihoz tényleg teljesene felesleges elutazni bárhova is.
Aztán amikor a (z egyébként biztos gyönyörű) látképet takarják az itthon bármikor megtekinthető testükkel, akkor tényleg szeretném a szemükbe vágni, hogy te most mit akarsz nézni majd öregkorodban? Azt, hogy hol jártál (mert azt bizony nem fogod látni), vagy azt, hogy x éve milyen fiatal voltál (mert azt fogod látni, aztán majd busonghatsz)?
A kedvenc ilyen képem, amit már nem is tudom hány éve láttam, az éjszakai Bangkokot ábrázolta ... volna. De nem lehetett látni belőle semmit, mert a turistáskodó jóember ott pózolt a közepén kitakarva mindent, kivéve a fényreklámokat. Szóval azóta tudom, hogy Bangkokban is reklámozzák az ilyen-olyan colát, meg a nem tudom milyen egyéb márkákat. Ezt fontos tudni, köszönöm azóta is.
A másik, amitől még jobban kiborultam, az kb. öt darab fénykép a szállodai liftről. Oké, oké, nagyon szép márvánnyal volt kirakva ott minden, de akkor is csak egy személyszállító eszköz. Mint egy taxi. Mint a hév. Ha hévet nem fotózol, akkor liftet minek? (Persze ezen a képen nem volt rajta, ezek szerint egy lift érdekesebb, mint Bangkok éjszakai látképe...).
Szóval tényleg, tessék arrébb menni. Ne magunkat fényképezzük. Vagy ha igen, akkor azt tegyük strandolás, evés-ivás, bármilyen szórakozás, vagy intimebb, közös együttlét közben. Így legalább tényleg olyan fényképek készülnek, amelyeket öregkorban megtekintve lesz mire emlékezni.
És mindezek miatt legalább majd a megjárt helyeket is fel lehet idézni, nem csak emlékezetből, de fényképről is.