hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Az utolsó trükk?

2010.02.13. 11:52 Vérszegény éjszakai dúvad

A csókok néha halálosak.

Amikor Cippola lehívta Mariot, nem akart mást csinálni, csak a munkáját. Meg akart dolgozni a pénzéért, biztosítani akarta továbbra is a megélhetését. Ja, hogy a mutatványaival megalázott pár embert a közönségből? Hát kérem, a többiek viszont élvezték. Az már Cippola szerencsétlensége volt, hogy Mario pisztolyt hordott magánál.

Elképzelhető, a magyar Cippolát Dávid Ibolyának hívják.

Dávid eddig sikeresen hipnotizált mindenkit, pont akkor, pont úgy, amikor, ahogy kellett. 2006-ban az utolsó pillanatban ugrott öt százalék fölé. Akkor, amikor már mindenki temette az Mdf-et. Az Mdf programja igen egyszerű volt: 'A két nagy párttal soha'. Mást nem mondott, de ennyi is pont elég volt. Dávid, ahogy egy jó politikushoz illik, ráérzett a közhangulatra, rájött, hogy gazdasági demagógia terén a két nagy párttal nem tud versenyezni, sőt ahhoz, hogy elérje az öt százalékot nem is szabad belemennie demagógiába. Nem is ment bele. Olyan demagógiába, amit az emberek annak érzékeltek volna. Egyébként az 'a két nagy párttal soha' kijelentés ugyanúgy demagógia, mint a 14. havi nyugdíj, csak nem akkora. Ez bőven elég volt, a trükk sikerült.

Aztán a trükk az európai parlamenti választásokon megint sikerült, de akkor már jóval nyögvenyelősebben. Bokros bevonása, aki az emberek szemében mára (a Bokros-csomag utólagos legitimálásával) már nagytudású tekintéllyé vált (most teljesen függetlenül attól, hogy tényleg az-e, illetve, hogy ki-ki annak tartja-e), bevitte ugyen az Mdf-et az EP-be, de már voltak áldozatok.Olajos Péter még nem tűnhet annak, azonban az EP választások utórezgéseként megszűnt az Mdf parlamenti frakciója is, másodjára nem találtak még egy Lengyel Zoltánt.

Idén pedig megint választások jönnek, és Dávid megint varázsol. Már most látszik, hogy az összeborulás az Szdsz-szel sokkal több problémát okoz Dávidnak, mint bármi eddig. A kérdés most tehát az, hogy Szdsz-Marionál van-e fegyver. Somogyban, Bács-Kiskunban nincs együttműködés, Vasban pedig a szabad demokraták lázadoznak. A budapesti együttműködés is erős tiltakozóakciókat váltott ki, amire Dávidék igen keményen reagáltak.

Annyi tehát már bizonyos, hogy Marionál van fegyver. A kérdés tehát most már inkább az, hogy éles lőszer van-e benne.

2006-ban az Szdsz Budapesten az Szdsz 12,28%-ot, az Mdf pedig 5,3%-ot szerzett. Vidéki megyékben pedig átlagosan 5-5%-ot ért el mindkét párt (maximum. 7%, minimum 3%), de eredményeik általánosságban pár tizedre voltak egymástól. (A 2006-os megyénkénti választási eredmények itt megtekinthetőek).

Az utóbbi négy évben az Szdsz budapesti tábora (a biztos Szdsz szavazók) biztosan amortizálódott. Azért biztosan, mert józan ésszel elképzelhetetlen, hogy ne amortizálódott volna. Hogy hova mentek? Hát valószínűleg vagy a bizonytalanok, vagy az Lmp táborába. (Nem, nincs link, sem adat, sem semmi. Ez csak megérzés. Mint ilyen, korántsem biztosan igaz).

Ebben a pillanatban pedig közvéleménykutató politikai elemző jós legyen a talpán, aki megmondja, hogy így hoz-e ez a házasság az Mdf-nek annyit Budapesten, mint amennyit (valószínűleg) elvisz vidéken.

Vissza lehet-e csábítani a szavazókat a jellemzően ismeretlen (épp ezért nem, vagy csak alig kompromittálható) személyeket felsorakoztató Lmp-től? Vissza lehet-e csábítani a szavazókat ismert, ám kompromittálható jelöltek állításával a bizonytalanok táborából?

Egyáltalán egyben marad-e nem csak a házasság, hanem az Mdf a választásokig?

Egy dolog biztos, legkésőbb április 12-én megtudjuk. És azt is, hogy vajon Szdsz-Mario éles fegyverrel töltötte-e meg fegyverét, hogy érdemes volt-e Dávidnak orosz rulettet játszania.

De addig dőljünk hátra, és élvezzük Dávid-Cippola (utolsó?) mutatványát.

6 komment · 1 trackback

Címkék: szdsz mdf dávid ibolya szerintem kampány2010

A bejegyzés trackback címe:

https://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr151754255

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mindkét eredményt megérdemelné 2010.02.15. 17:41:24

Sajnos nem tudok nem egyetérteni Gaál Csaba vg.hu-n az MDF belvillongások kapcsán megjelent jegyzetének summájával: Akármi lesz a vége, a Magyar Demokrata Fórum története senkit sem tölthet el majd büszkeséggel. Meghirdetett elvei oly gyakran kerültek...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.13. 13:26:58

Szerintem már a kopogtatók leadásánál kiderül, hogy mire mennek a házassággal.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.02.14. 14:03:46

@latte:
Nemhiszem, hogy a kopogtatócédulák gondot okoznának. Azért hétszázötven darab perkopf, nem tűnik olyan soknak.

Kedves Sörfaló!
Ezt ne. Tényleg ne. kösz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.15. 17:41:32

"Hogy hova mentek? Hát valószínűleg vagy a bizonytalanok, vagy az Lmp táborába. "

Nem vagy, és. Ráadásul a kisebbik rész kötött ki az LMP-nél, legalábbis a közvéleménykutatási adatokból nekem ez kön le.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.02.15. 23:18:29

@Fedor:

A történésektől függetlenül, ez azért meglepő dolog.

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2010.02.16. 16:38:58

Szerintem Ibolya elfáradt. Ez a "gereblyézzünk össze minden politikai hullát", már nagyon gyenge ötlet. Azok, akiknek elegük van a jelenlegi politikai gárdából, nem fognak ennek a gárdának a második vonalára szavazni. Hiába van ott a csapat elején Bokros, ha a csapat egy szánalmas vicc. Nincs más lehetőség, mint elkezdeni elölről-alulról építkezni. De ehhez Ibolya már öreg. (Tudom, csúnya dolog ilyet mondani egy hölgyre, de ez van.) Azt csak áporodott levegőjű pártirodákban gondolják, hogy ha A párt és B párt 6-6 %-ot kapott, akkor AB párt 12-t kap. Teljesen életidegen megközelítés.
süti beállítások módosítása