4. A posztmodern

Nem csak a kapitalizmust, nem csak a szabad választás jogát, nem csak a többpártrendszert kaptuk meg a rendszerváltástól (és Nyugat-Európától), hanem az ún. posztmodernt is. Magyarország életéből kimaradt a modernitás, a premodernből rögtön a posztmodernbe ugrottunk.

A posztmodern kifejezéssel megint az a gond, hogy egy igazi gumifogalom. Bárki azt ért bele, amit csak akar, olyan tágra tudja nyújtani, amelyen tágra csak akarja. Ha az identitás felől akarjuk megfogni a posztmodern, akkor azt mondhatjuk, hogy a posztmodern az a jelenség, amelyben az identitás nem feltétlenül rendelkezik fix és örökölhető komponensekkel. Az egyén szabad választást kap ezen a téren. A szocializáció során ugyan az egyénnek elkerülhetetlenül immanens részévé válik a szülők identitása, ezt elfogadhatja, azonban ezt nem feltétlenül kell megtartania. Választhat magának másik nemi viselkedési mintázatot (most nem feltétlenül a nemváltásra gondolok, feladhatja azt a patriarchális családmodellhez tartozó férfiszerepet, amelyben felnőtt), választhat magának másik világképet, értékrendet, bármit.

A posztmodern ebben az értelemben nem más, mint az egyén állandó döntési, választási kényszere a szinte végtelen számú lehetőségek közül. Illetve az ezekhez való viszonyulásról.

Állandó, mert a felgyorsult hírközlésnek köszönhetően a nap szinte minden percében olyan új impulzusok érnek bennünket, amelyeket a világképünkben, az értékrendünkben el kell helyzeni, meg kell fogalmazni a viszonyunkat ezekkel szemben. És ebben nem segít, ha nem veszünk tudomást a világról, nem nézünk híradót, tévét, nem olvasunk újságot, honlapokat, mert ezek a többi ember – ismerősök, barátok, családtagok – (vagy más egyéb jelenségek) révén megtalálnak minket.

Ez viszont azt jelenti, hogy az identitás legfőbb jellemzője a bizonytalanság, az ingatagság lesz, hiszen állandó támadások érik, amikor már nem csak azt nem tudjuk pontosan, hogy hol a helyünk az ismert világban, de azt sem, hogy hol vannak az ismert világ határai. Nem tudjuk már, hogy meddig juthatunk, azt pedig végképp nem, hogy hogyan. A bizonytalanság nem magyar jelenség, az identitás bizonytalansága jellemző mindenhol, ahol az ún. posztmodernt élik meg.

5. Az elbaltázott (poszt)modernizáció

Magyarországon a rendszerváltás után még nehezebb dolgunk lett. A posztmodernt feldolgozni, a posztmodernben, a liquid modernity-ben élni nem könnyű, de Magyarország még hátrányból is indult, hiszen kimaradt az életéből az a modernitás, amely során létrejöhettek volna azok az intézmények, azok a struktúrák, azok az eljárások, amelyek segíthették volna az eligazodást. Egy társadalmi osztályokon alapuló társadalomból ugrottunk egy teljesen osztály nélkülibe, miközben kihagytuk a társadalmi osztályok feloldódásának az időszakát. Több mint negyven év lemaradását kellett volna egy pillanat alatt pótolni.

Kell-e mondanom, hogy nem sikerült?

Mi történt? Az ember mintakövető lény, így hát mintát követtünk. Megteremtettük magunknak a nyugat-európai valóságot, de csak a mintát láttuk, a minta mögött meghúzódó logikát nem. Nézzünk két példát. 

(folyt. köv.)