Megint (még mindig) az médiatörvény a téma, de úgy gondolom, hogy ezzel a bejegyzéssel a magam részéről lezárom ezt a témát, ti. a beterjesztett javaslat abszurditása túllépi azt a határt, hogy komolyan lehessen venni. (A továbbiakban csak a napi idiótázás fog maradni).
Mit akarnak védeni, vagy elérni a beterjesztők? Egy olyan dolgot, ami soha nem is létezett, és legfőképpen, amire soha senki nem is volt kíváncsi.
A javaslat szerint az új médiahatóság figyel majd arra, hogy a média betartja-e a médiaalkotmány hatodik fejezetében lefektetett kötelezettségeit. Többek között azt, hogy kellően tényszerűen, sokoldalúan és kiegyensúlyozottan tájékoztatja-e a nézőket, olvasókat, hallgatókat, tiszteletben tartja-e az emberi méltóságot, a magánéletet, a személyhez fűződő jogokat, az alkotmányos rendet, a kiskorúak egészséges fejlődését. A médiatartalom nem lehet alkalmas nemzeti, nyelvi és más kisebbségek, egyházak, vallási csoportok elleni gyűlölet keltésére, nyílt vagy burkolt megsértésére.
Idézet innen. Vegyük először a 'tiszteletben tartja' kitételhez tartozó részeket, mert az az egyszerűbb. Ezzel kvázi nincs is semmi gond, ugyanakkor kíváncsi lennék arra, hogy ha - mert azért elő szokott fordulni itt - én leidiótázom egy adott párt parlamenti frakcióját, akkor vajon megsértem-e őket, vagy ez még belefér az alkotók elképzeléseibe?
A lényegesen érdekesebb rész a következő: a tényszerű, sokoldalú, kiegyensúlyozott tájékoztatás. Ezt rövidebben is meg lehet nevezni, ezt szokták objektív tájékoztatásnak hívni, és ez az, ami soha nem is létezett, és soha senki nem is volt kíváncsi rá.
"A hír szent, a vélemény szabad" - szólt régebben a Magyar Hírlap mottója. Hogy a Széles-éra alatt ez megmaradt-e, vagy változott, nem tudom, de nem is érdekes. Inkább gondolkodjunk el azon, hogy mi is az, hogy hír.
Látszatra ez olyan dolog, amin nem kell gondolkodni. A hír beszámol valamilyen eseményről, amely esemény nagy valószínűséggel a hírről beszámoló médium olvasóit/nézőit/hallgatóit érintheti/érdekelheti/hatással lehet rá. Ez eddig rendben is van. De lehet-e egy hírközlés objektív? Nem.
Ha pl. Orbán Viktor, a Hősök terén tartott beszédéről akarnánk hírként beszámolni, akkor ezt két módon tehetnénk meg: az első szerint a hírközlés mindössze ennyiből állna: Orbán Viktor a Hősök terén beszédet mondott. A második eljárás szerint viszont Orbán teljes beszédét közölni kellene, hiszen, akár összefoglalót készítenénk belőle, akár idéznénk tőle, az mindenképp szubjektív válogatáson alapulna, még akkor is (vagy talán: főleg akkor), ha a szerkesztőnek lenne egy teljes prekoncepciója arról, hogy a hír befogadói pontosan mit is akarnak hallani (mint ahogy van). (Arról pedig nem is beszélve, hogy ha az Orbánt hallgató emberek reagálnának valamit Orbán valamelyik kijelentésére, Orbán pedig reagálna a hallgatósága reakciójára, akkor már a beszédet mondott kitétel sem lenne igaz, azaz akkor már az első módszer szerint készített beszámoló sem lenne tényszerű). A hallgatóság számáról viszont egy büdös szót sem lehetne ejteni - hacsak valaki (de nem Rákay "két és fél millióan vagyunk itt a Kossuth téren" Philip) meg nem számolta pontosan, hogy hányan vannak ott. Mert mind a 'tömeg', mind az 'ezrek', 'tízezrek', 'százezrek', vagy a 'lelkes' 'ujjongó' 'tébláboló' kifejezések, amelyek az emberek számára, vagy hangulatára utalnak abszolút alkalmasak a manipulációra, semelyik médiumnak nem kell hazugsághoz folyamodnia ahhoz, hogy hatással legyen az olvasóira, mikor ezt a jelzők tendenciózus megválasztásával is el lehet érni. Így objektív hírközlés nem létezik.
Többek azért sem létezik, mert igény sincs rá. Akik a Magyar Hírlapot nyitják ki reggel, azok nem azért nyitják ki azt, mert feltételezik, hogy az csak és kizárólag az igazat írja, hanem azért, mert pont azt fogják olvasni benne, amit olvasni akarnak. Senki nem kíváncsi az objektív igazságra, mert a hírfogyasztás során mindenki leginkább a saját világképét akarja megerősíteni. És akik a Magyar Hírlapot nyitják ki reggel, ők leginkább Gyurcsány (szoci) ekézésre kíváncsika, amit meg is kapnak, míg a népszabadságosok Orbán (Fidesz) ekézésre kíváncsiak, és ők is megkapják. Akik pedig Kuruc.infót olvasnak, ők a zsidó világösszeesküvésre kíváncsiak, amit megkapnak ők is. És - a csavar az egész történetben - épp ezért gondolják a hírfogyasztók az általuk választott médiumot objektívnek: mert pont azt kapják, amire vágynak. Az objektivitás tulajdonítása mindig egy szubjektív ítéleten alapul!
Arról nem is beszélve, hogy a törvény beterjesztői azt gondolják, hogy a média tényleg képes manipulálni az emberek gondolkodását. (Ha nem tévedek, akkor ez az elmélet kb. a hatvanas évek körül volt divatban). Nos, nem, nem képes. A hírfolyam természetesen hatással van az emberek gondolkodására, azonban korántsem arra, hogy hogyan gondolkodjanak, hanem arról, hogy miről. Azaz hiába mondják be valamelyik kereskedelmi tévé híradójában, hogy pl. a jénai egyetemen elkezdte munkáját egy Kertész Imréről elnevezett kollégium, azok között, akik a Tv2-re csak telaviv2-t mondanak, Kertészről fognak beszélni, de teljesen másképp. (Az állandó hírfolyam másik hatása a valóság duplikálása, amely során a katasztrófákról, balesetekről és egyéb vészhelyzetekről szóló tudósítások létrehoznak a tudatunkban egy sokkal veszélyesebb valóságot annál, mint amiben ténylegesen élünk).
A médiatörvény nem csak a hírközlés nem létező objektivitását követeli meg a médiától, hanem a tematizálás objektivitását is, ami már csak azért is lehetetlen, mert abszolút mást ítél fontosnak egy Kuruc.infó olvasó, mint egy Népszabadság olvasó. Tematizálni pedig kell.
A médiatörvény tehát egy senki által nem kívánt objektivitást követel meg a sajtótól, miközben az objektivitás feltételeit nem határozzák meg pontosan, hanem az objektivitásról szóló ítéletet egy világnézetileg teljesen egysíkú szervezet kezébe helyezi. Márpedig - mint fentebb említettem - valamely hír, sajtóorgánum objektivitásának megítélése mindig szubjektív ítélet.
Ezek után gondolja még valaki azt, hogy ez a médiatörvény teljesen rendben van?