Gondoltam írok egyet én is a mai "melegfrontról", de aztán megnéztem, hogy mit írtam tavaly, és rájöttem, hogy nem tudnék semmi újat hozzátenni, hacsak azt nem, hogy mivel ma már létezik olyan, hogy regisztrált élettársi kapcsolat, én az egész melegfelvonulásnak nem sok értelmét látom, hiszen szexuális orientációjukból következő más jogokért már nem igen szállhatnak síkra. Mindegy bulinak biztos jó, meg elszórakoztatják közben hazánk egy másik kisebbségét, akik szerint a homoszexualitás betegség, meg ilyenek.
De ennyiért nem vágunk bele egy bejegyzésbe, szóval foglalkozzunk inkább Henry Roth-tal, akinek a könyve teljesen véletlenül került a kezembe és komoly megrázkódtatást okozott. Azt kell tudni Roth-ról, hogy:
... 1906-ban született New York kelet-európai zsidó emigránsok lakta "mini-államában", a Lower East Side-on. 1936-ban jelent meg első - és utolsó - regénye, a Mint egy álom. Ezt követően felhagyott az írással. ...
No meg azt is, hogy szerintem élete egyik legjobb döntését hozta, amikor felhagyott az írással, mert a 'Mint egy álom' dobogós helyezést ért el azon (szép)irodalmi művek sorában, amelyeket elkezdtem olvasni, de nem olvastam végig, és a továbbiakban nem is vagyok hajlandó végigolvasni.
Konkrétan a második. (Az első egyébként az Amerikai pszicho. Nekem ne mondja senki, hogy amikor Bateman egy levágott női fejet húz a farkára és úgy sétálgat a lakásban az polgárpukkasztás nem pedig perverzió; a patkányos, meg az összes többi dologról nem is szólva).
A 322. oldalnál tartok, és a könyv eddig semmi másról nem szól, mint David (a Monarchiából szüleivel az USA-ba kivándorolt zsidó kisfiú) szenvedéseiről. Ahol a szenvedés leginkább unatkozást jelent. Én elhiszem, hogy ez a regény élethűen visszaadja a XX. századi New York zsidónegyedének mindennapjait, de miért kell ezt majd' 600 oldalban megtenni, miközben a XX. századi New York zsidónegyedének a mindennapjai kifejezetten unalmasak, egy cseppet sem érdekesebbek, mint pl. a XX. századi Budapest mindennapjai. Sőt. Ha a Pál utcai fiúkból kivonjuk az einstandot, a teljes Nemecsek Ernő sztorit, és a grundért folytatott harcot, még akkor is egy lényegesen olvashatóbb és fordulatokban gazdagabb történetet kapunk, mintha a 'Mint egy álom'-on semmit nem változtatunk.
Az egész egyébként olyan, mint valami kelet-európai hagyományos szenvelgés. Van benne egy durva, kegyetlen, a fia érzékenységére (egyébként szerintem nem érzékeny, hanem mamlasz) fittyet hányó apa, egy mindenkor a fia mellett kiálló anya, no, meg a gyerek, akit néha megvernek a társai, néha nem, de egyébként fél kb. minden olyan dologtól, ami létezik a világban. Ja, és persze van benne időnként egy kis pinázás. De hogy ne legyen az egésznek semmi erotikus felhangja, ezért egy kb. tízéves kislány akarja lerántani magáról a bugyit, amitől persze a kisfiú főhőst szintén a hideg rázza, és inkább elmenkül.
A fentebb már egyszer idézett fülszöveg azt is mondja a regényről, hogy csak 1962-ben ismét kiadták, és ekkor nagy nemzetközi sikereket ért el. Ez engem csak abban a hitemben erősít meg, hogy valami nagyon nem stimmel a világgal.
Szóval ez a könyv megy valamelyik könyvespolc tetejére, és egyébként teljességgel lényegtelen a téma is, csak gondoltam említést teszek arról a frusztrációról, amit az okozott, hogy már megint képtelen vagyok végigolvasni egy könyvet.
Aztán, ha minden jól alakul, akkor ma kölcsönkapom a 'Szép asszonyok egy gazdag házban"-t. Kíváncsi vagyok, hogy mire megyek vele.
