Szóval miután 'megvádoltak' azzal, hogy irigy vagyok Gerendai (gazdasági) sikerére, akkor talán elmondanám, hogy egész pontosan mi is a bajom a Szigettel mostanában. A problémámat röviden összefoglalva talán így lehetne kifejezni: A Sziget egy klasszikus magyar sikertörténet.
Legelőször azért fűzzük hozzá, hogy egy ilyen rendezvény létrehozásához az ötleten kívül anyagi és kapcsolati tőkére is szükség van, ezek eloszlása pedig még jelenleg is igen egyenlőtlen a magyar társadalomban. Azaz az emberek jelentős része ki van zárva az érvényesülés különböző módozataiból. A diploma megszerzése manapság nem feltétlenül jelenti a felemelkedés lehetőségét, inkább már valami iskolázottsági minimumnak számít.
A Sziget fesztivál az egy évvel korábban megrendezett Sziámi táborból nőtt ki. Gondolom sokan emlékeznek arra, hogy sokáig probléma volt a finanszírozásával, a Sziget évről - évre veszteséget termelt. Ezen nyilvánvalóan változtatni kellett, az állami támogatás mellé növelni kellett a látogatók számát, illetve szponzorokat, támogatókat kellett bevonni. Eddig a történet rendben is volna. Hiszen a költségek egy része - bérleti díj, villanyszámla, a színpadok összeszerelési-, és anyagköltsége, a hangosítók bérköltsége, stb. - a látogatók számától független, és ebből következőleg a fentiek hiányában a fesztivál nem válhatott még nullszaldóssá sem. Azonban - feltételezhetően - erre az időszakra tehető, hogy a szervezők megérzik az üzlet - a pénz - szagát.
A kilencvenes években a Szigetnek még sikerült megőrizni valamit az ősfílingből, hiába a látogatók számának növekedése - és ezzel párhuzamosan nyilvánvalóan egyre inkább heterogén összetételűvé válása - és hiába a vérbunkó inkálosok alkalmazása, hiába a szabadáras kereskedelmi rendszer - néhány dolog drágább volt akkor, mint most - hiába a wc-k és zuhanyzók mocskossága.
Aztán egyre inkább üzletként kezdtek róla gondolkodni a szervezők, ez pedig egyfajta kiüresedést eredményezett. Ennek oka az, hogy a nyereségességhez egy nyilvánvalóan magas látogatószámot kellett produkálni, amit csak a tömegigények kielégítésével lehetett elérni. Márpedig minél nagyobb a tömeg, annál kisebb a közös osztó, azaz a Sziget elkezdett kommercializálódni. A nyereségesség további fokozásához pedig már a külföldi látogatók felé kellett fordulni, hiszen magyar viszonylatban ők jelentik az igazán fizetőképes keresletet.
A külföldiek megjelenésével párhuzamosan a hetijegyek ára is meredek emelkedésnek indult. Az 1993-as 1,800 Ft-os elővételes hetijegy 2005-re eléri a 20,000 Ft-ot, míg a napijegyek 300 Ft-ról 5,000 Ft-ra nőnek. Persze eleinte a látógatók száma is meredeken emelkedik, az utóbbi években viszont jellemzően stagnál, köszönhetőn a helyszín véges befogadóképességének. A kisebb - nagyobb változásokat talán az időjárás és a fellépők kontójára írhatjuk. Azaz a Sziget már korábban a csúcsra ért, nem csak idén, ahogy azt Gerendai nyilatkozta.
Pedig talán lehetett volna ezt másképp is csinálni. Egy alapítvány létrehozásával, az állami támogatás megtartásával, valamint a szponzori pénzekkel lehetett volna biztosítani a kulturális sokszínűséget továbbra is (amely azért mára kezd eltűnni). Nekem pl. felejthetetlen élmény még 1993-ból a "Születésnapomra" című József Attila est ősbemutatója, valamint néhány performance, amiket őszintén szólva máig sem biztos, hogy értek, de a lángoló hamburgert, vagy a Duna közepén (na, jó, a szélén, de a vízben) bemutatott előadást még egy jó darabig nem felejtem el.
Tehát röviden összefoglalva az eddigieket az történt, hogy néhány ember gazdasági sikeressége érdekében feláldoztak egy potenciális közösségteremtő, kulturális fesztivált.
Hogy ez miért baj? Azért, mert jelenleg a magyar társadalom nem létezik, mert az atomjaira hullott szét. A közösségek, illetve az ezek létével együttjáró szolidaritás és a másik iránti minimális felelősségérzet eltűnt az emberekből, mindez esetleg családon belül működik, de szerintem a családok működésében is komoly zavarok keletkeztek. (Csak egy röpke megjegyzés: Az atomizálódáshoz természetesen hozzájárult a kádári gondolkodásmód továbbélése, sőt virágzása.) Rögtön adódik a kérdés, kik azok, akik ezen tudnának változtatni. Nos, értelemszerűen, azok az emberek lennének ezek, akik birtokában vannak a megfelelő képzettségnek, anyagi, stb. tőkének. Nagyon röviden: A magyar elit.
Akkor itt kezdődnek a komoly problémák. A magyar társadalom ugyanis az elit körök tökéletes leképeződése. A politikai, kulturális, tudományos, stb. elitet képező emberekből ugyanis ugyanúgy hiányzik a szolidaritás és a társadalmi felelősség érzése, mint a kétkezi munkát végző emberekből.
Csak még egy példa: Még 2001 környékén hallgattam Pallagi Ferenc egy előadását, akkor még a Blikknek volt a főszerkesztője. Ő akkor azt mondta, hogy a magyar egy olyan nép, amely egy 2000 leütésnél hosszabb cikkbe bele sem kezd. Ezért a Blikkben nem jelennek meg ilyen hosszúságú cikkek, így sokan vásárolják. Nem tudom érthető-e a példa. A gazdaságossági sikeresség érdekében még azt is fel lehet vállalni, hogy továbbhülyítjük az embereket? Ez kb. olyan, hogy, ha az ötödikeseinknek már problémát okoz az értő olvasás, akkor tegyünk a tankönyvekbe egyszerűbb szövegeket, hogy megértsék azokat, és nem az értő olvasást tanítjuk meg nekik.
Visszatérve a Szigethez: egy alapítványból is nagyon vígan meg lehet élni, sőt meg lehet belőle gazdagodni is, ha valaki elég pofátlan. De itt arról van szó, hogy nem volt elég a sok pénz, hanem még több pénz kellett, és ezért önös érdekből feláldoztak valamit, ami nagyon jó lehetett volna. (Egy utólagos zárójeles megjegyzés: A hangsúly eltolódását az is nagyon jól jelzi, hogy a civiliseknek idén meg kellett venniük a belépőt, ellentétben a teljes Fővárosi Közgyűléssel, amely tagjai kaptak fejenként kettő ingyenbelépőt. Hál'istennek vissza is küldték, éppen a civilesekre való hivatkozással.) Ezért mondom, hogy a Sziget sajnos egy klasszikus magyar sikertörténet.
Frissítés 2007. 08. 21: Mivel ezt a témát magamban már lezártam, és többet nem nagyon akarok ezzel foglalkozni, ezért ezt a NOL cikket minden kommentár nélkülöm linkelem be.