hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Azok a drága kis angyalkák

2007.08.23. 16:51 Vérszegény éjszakai dúvad

Mármint a Veres testvérek. Hát persze, hogy nem csináltak semmi rosszat. Már kisgyerekekként is olyan aranyosak voltak. Amikor még óvódáskorukban megnyitották az első sárgombóc üzletüket, hagyták, hogy a szomszéd kisfiú melléjük települjön a pisifagyi boltjával, még csak részesedést sem kértek. Na, de nem viccelődünk, essünk neki komolyan az esetnek.

 A történet rövid összefoglalója és olvasata ezen poszt első felében található. Azt még mindig állítom, hogy zsarolásról, vagy védelmi pénzről beszélni ebben az esetben értelmetlenség, de ennél lényegesen nagyobb ostobaság azt kijelenteni, hogy nem történt semmi.

A büfésnek ugyanis élő, az önkormányzattal megkötött szerződése volt arról, hogy egész évben árusíthatnak a strand területén. A Veres fiúkkal viszont nem volt, akik pont ugyanoda szervezték a fesztiváljukat. Ezek azok a tények, amelyeket senki nem vitat, vagy kérdőjelez meg. Tehát azzal, hogy:

az In-Kal emberei a büfében szóban figyelmeztették a sorban állókat, hogy csak azok vásároljanak ott, akik nem a fesztivál vendégei, a büfés ugyanis nem a rendezvény szerződött partnere, így nem tudnak felelősséget vállalni érte.

(Ebből a cikkből ollózva)

bűncselekmény történt, hiszen a büfést korlátozták egy szerződésben elnyert és megfizetett jogainak gyakorlásában. Tehát, ha másról nem is, de önbíráskodásról mindenképp beszélhetünk. Nem értem a Veres a fiúkat, hiszen a terület használati jogát az önkormányzat ingyen átengedte, állami cégek is szponzorálták az eseményt - gondolom nem csak pár tízezressel -, ráadásul amatőr zenekarok léptek fel, tehát valószínűleg még gázsit sem fizettek. Most akkor mire fel ez a gátlástalanság? Az nagyjából nyilvánvaló, hogy a szponzori pénzek egy része saját zsebbe vándorolt, de ha már saját zsebre dolgozunk, akkor legalább húzzuk meg magunkat, és a pofánkat vágjuk laposba.

Egyébként meg el tudom képzelni ezt a figyelmeztetést. "Márpedig itt nem fogsz vásárolni, világos?" És akkor ez még csak a szelíd figyelmeztetések körébe tartozhatott.

Persze ki gondolta volna komolyan, hogy a rendőrség nyomozást indít a pénzügyminiszter fiai ellen? Sokkal egyszerűbb, ha egész egyszerűen kijelentik, hogy nem történt semmi törvénybe ütköző. A rendőrség részéről az ügy könnyedén lerendezve, a politikusok még pár napig marakodnak, aztán jön majd az újabb eset.

De ami az igazán vicces az az esemény médiavisszhangja. Hát ezek a tudósítások szintén annyira angyaliak.

Amíg a Népszabadságban a következőket olvashatjuk (idézetek a fenti link alatt található cikkből):

Utólag tudom, hogy provokálni akart - tette hozzá a fiatalember {ti. Veres Gábor - V.É.D.}. - Ezért próbálta fölhozni a tavalyi összetűzését Tokaival, holott annak az incidensnek semmi köze a mostanihoz, hiába tüntette föl így a jobboldali sajtó. Mi nem voltunk jelen, amikor a kereskedőt tavaly állítólag fojtogatták, az idén pedig semmilyen incidens nem történt.

Valamint:

Nem védelmi pénzről volt szó, a Veres fiúkat nem tartom gengsztereknek, maffiózóknak...

...a büfés a feleségével együtt megismételte: nem értik, miért tüntetik föl a Veres fiúkat ilyen színben.

Addig a Hírtv honlapja szerint:

A nyírbátorban megfenyegetett büfés továbbra is zsarolásnak tartja a Veres fiúk eljárását.

(Ez a cikk linkje.)

Őszintén szólva, akkor ennyit a hiteles és objektív tájékoztatás téveszméjéről. Itt két, egymásnak nyilvánvalóan ellentmondó állítást olvashatunk. Hogy a büfés az egyiknek ezt, a másiknak meg azt mondta volna? Lehet, de sokkal valószínűbb, hogy Baracsi Lajos (a büfés) mindkét esetben ugyanazt mondta, és az is valószínű, hogy mindkét esetben torzítottak ezen.

Szóval hazudnak bele a pofánkba, ezen nincs mit szépíteni, és lassan már nincs miben reménykedni, de még siránkoznak is, hogy állandóan csökken a példányszámuk. Mindezek után miért csodálkoznak? A bulvársajtóról legalább mindenki tudja, hogy nem ragaszkodik az igazsághoz, de a politikai napilapok esetében ez lenne a minimum, főleg a hírek és tudósítások rovatokon belül. Hogy is van a mondás? "A hír szent, a vélemény szabad" - akkor kéretik ehhez tartani magukat!

1 komment

Címkék: hírtv médiaipar népszabadság rendőrség veres család

A bejegyzés trackback címe:

https://hangorienidiocc.blog.hu/api/trackback/id/tr7147007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maddness69 2007.08.29. 07:59:14

Nincs mit hozzátenni. Kerek a történet. Egy kérdés motoszkál csak bennem már egy ideje: Kit is véd a rendőrség? S kit szolgál?
süti beállítások módosítása