Őszintén mondom, nagyon szeretnék végre végignézni egy olyan kormányülést, amelyen éppen a gazdaság kifehérítéséről tárgyalnak. Ugyanis már halálosan kíváncsi vagyok, hogy vajon kik lehetnek azok a "közgazdasági (vagy egyéb) szakértők", akiktől a kormány az ötleteit veszi.
Az idei első (illetve idén bevezetett) találmányuk ez a Tiszta haszon című program. A program lényege igen egyszerű, csak számlát kell kérni egy igénybevett lakossági szolgáltatásról, majd neten, vagy mobiltelefonon beküldeni a számla adatait, aztán már csak reménykedni kell, hogy "megüssük a főnyereményt".
Én ezzel a programmal kapcsolatban sok mindent el tudok képzelni, kivéve azt, hogy ez ösztönözni fogja a "gazdaság kifehérítését", mint ahogy a kormányszóvivő azt állítja.
Egyrészt azért, mert csak a szolgáltatások egy igen kis köréről kiállított számlával lehet pályázni (ami egyrészt érthető, hiszen pl. a kisebb-nagyobb értékű berendezésekről az ember a garancia miatt is elkéri a számlát, ugyanakkor csak felvetődik a kérdés, hogy pl. kisboltban nem kell gazdaságot fehéríteni? Vagy esetleg a százforintos boltokban?), másrészt viszont azért, Budai Bernadett azt állítja, hogy ez a program nem szerencsejáték, attól még az emberek szerencsejátékként fogják tekinteni, méghozzá olyan speciális szerencsejátékként, ahol saját magunk határozzuk meg, hogy mekkora összeg ellenében próbáljuk meg megütni a főnyereményt.
Lett légyen szó akár lottóról, vagy sorsjegyről (kaszinózni azért most ne menjünk), minden szelvénynek szabott ára van. A Tiszta haszon programban ez nem így van, mindössze annyi a kikötés, hogy a számla nettó értéke érje el az ezer forintot. Na, most induljunk ki a VG cikkben felsorolt két szolgáltatásból.
Tegyük fel egy kisnyugdíjas elmegy fodrászhoz. Mosás, vágás, megmittoménmégmi, és a fodrász azt mondja kisnyugdíjasunknak, hogy ez kétezer forint lesz. Nagyszerű, főhősünk kér róla számlát, majd neten, vagy mobiltelefonon (feltéve, ha rendelkezik ezek valamelyikével) leadja a kis pályázatát. Másnap reggel kisnyugdíjasunk úgy gondolja, hogy új frizurához frissen festett falak az igaziak, így hát felhívja a festő szakit, aki kimegy, megnézi a falakat, oszt, szoroz, számol, majd kihozza, hogy hát ez anyaggal, munkával, mindennel együtt legalább százezer forint. Kisnyugdíjasunk előbb a szívéhez, majd a szívgyógyszereihez kap, aztán remegő hangon megkérdi, hogy, na és számla nélkül?
Számla nélkül csak hatvanezer, mondja a szaki, és többé szóba sem kerül számla.
Szóval ez a Tiszta haszon program, "ami nem szerencsejáték", egy olyan állami szervezésű szerencsejáték, ahol a fogadó határozza meg a tét nagyságát. És nem csak olyan szűk keretek között, mint pl. a tippmixnél, hanem kifejezetten tág határok között. Senki nem fog a festőtől számlát kérni, mivel az legalább több tízezer forint azonnali pluszkiadást jelent(het) neki, miközben a mérleg másik serpenyőjében egy bizonytalan sorsú egymillió forint van. Elvégre jobb ma egy veréb, mint... nemdebár? A fodrásztól, kozmetikustól, stb. viszont el lehet kérni a számlát, hiszen ezen esetekben amúgy sem alkudoznánk a végösszeget illetően, de ha már egyszer a szolgáltatást igénybe vettük, hát akkor legalább próbáljunk meg ebből valami hasznot csiholni, nosza pályázzunk.
Arra appellálni meg szerintem tényleg teljesen felesleges, hogy majd a számla elkérése megszokássá fog válni. Egyrészt nem hiszem, hogy ez a program hosszútávon megmarad (azért, mert a hosszútávú programok és a kiszámítható működés nem jellemző a jelenlegi magyar kormányra, másrészt a pénzügyileg tiszta bukás), és abban a pillanatban, ahogy megszűnik, meg fog szűnni a számlakérési kedv is, hiszen már nem lehet nyerni a számlával.
Amennyiben viszont az volt a cél, hogy eltapsoljunk évi százhúszmillió forintot, vagy hogy éves szinten kb. százhúsz családnak szerezzünk hosszabb-rövidebb időre kellemes perceket, akkor ez a program telitalálat.
