Van ez a balhé a Sláger, meg a Danubius körül. Elvették tőlük a frekvenvciát, ugyebár. Ami önmagában nem tragédia, sokkal inkább tragédia, hogy milyen módszerrel vették el, illetve, hogy egyesek milyen módon reagálták le az eseményt. Mert a Sláger, meg a Danubius is baszakodott az állammal a fizetendő pénzek körül. Rendben, ez így volt, de akkor BASSZUK MEG ezeket az adókat és ne GOLYÓZZUK KI őket, mert ebből nem lesz más, csak az, hogy jó ganajtúró bogárként hosszú évtizedeken keresztül toljuk majd magunk előtt a szart. És most az évtizedek egy kifejezetten optimista jóslat volt.

  Aztán, mivel jónéhány blog foglalkozott az esettel, az sem normális, ahogy egyesek reagálnak az esetre. Nem citálok most senkit, bőven elég csak átnézni az addict blog bejegyzéséhez fűzött kommenteket. Tényleg kikészülök a "nekem nem tetszik, ezért tök jó, hogy így jártak" kommentektől. Gondolom ezek az emberek annak is örülnek, ha éppen jól vesén rúgják valamelyik ismerősüket, akit éppen nem szeretnek. Aztán persze, ha éppen jóban vannak ugyanazzal az emberrel, akkor fel vannak háborodva a vesén rúgás esetén. Hát, ja, azt hiszem a demokráciát még tanulni kell.

No, meg itt van még Uj Péter is, aki azt kérdi, hogy:

Ha ezt így végiggondoltuk, akkor tessék válaszolni arra a kérdésre, miszerint van-e értelme annak a sírásnak, hogy jaj, az ORTT pártpolitikai döntést hozott? Világbotrány, mi? Kapaszkodjanak meg: a pártpolitikus pártpolitikai döntést hoz, a hidegburkoló hidegen burkol, a rézfán fütyülő rézangyal pedig rézfán fütyül.

Hát van. Nem azon kell sírni, hogy egy pártpolitikus pártpolitikai döntést hoz, hanem azon, hogy mégis mi köze van bármilyen pártpolitikusnak a rádiófrekvenciák kiosztásához. Vagy bármelyik színház igazgatói posztjához. Vagy a filmszakmában kiosztandó pénzekhez. Vagy... és a sor most hosszan folytatható.

Normál esetben semmi, hiszen itt képességekről és készségekről, avagy jelen esetben üzletről lenne szó. Szóval nem azon kell siránkozni, hogy pártpolitikai döntés született, hanem azon, hogy ebben a dologban hogy a francba születhetett pártpolitikai döntés. És innentől kezdve Uj Péter minden egyes szava hülyeség, és a jelenlegi helyzet legitimizációja.

No, de nem dicsérni, és nem is védeni jöttem a kereskedelmi rádiókat, ti. nincs mit védeni rajtuk, leginkább egy kisbalával kellene szétverni minden kereskedelmi rádiót, aztán a pokol legmélyebb bugyrába taszítani mindegyiket (na, jó, csak egy jelentős részüket). Azért nincs mit védeni rajtuk, mert ezek a rádiók is baromi jól érzik magukat abban a posványban, amit ők egyébként zenei kínálatnak neveznek. Mintha a magyar zenei paletta csak és kizárólag Zoránból, meg Crystalból, meg Bon-Bonból, meg mit tudom én még kikből állnak.

Nem akarnak és nem is mernek ismeretlen magyar előadókhoz nyúlni, még úgy sem, hogy csak egy heti rendszerességgel jelentkező műsorban foglalkoznának velük. Például ezekkel:

 Szóval a zenei kínálatuk miatt nem sajnálom ezeket az adókat, miközben tudom jól sejtem, hogy az új rádióadók ugyanilyen egysíkú és igénytelen kínálattal fognak jelentkezni, úgyhogy a kereskedelmi rádiók tehetnek egy szívességet.

De azért mégsem tetszik, hogy így kigolyózták őket. Hogy húsz évvel a rendszerváltás után még így le lehet folytatni egy eljárást. Hogy akik ezt megtették pirulás nélkül képesek létezni tovább ebben a világban, hogy akik most összekacsintottak, azok legközelebb kígyót-békát üvöltöznek majd egymásra, mert az érdekük akkor majd azt kívánja.

És nagyon nem tetszik, hogy húsz évvel a rendszerváltás után itt már minden politikai és minden poltikai döntés. Hogy még ott is politikai döntés születik, ahol inkább szakmainak kellene.