hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Unalmas évekre

2009.04.15. 12:29 Vérszegény éjszakai dúvad

Gondolom sokak számára ismerős az a történet, amikor a Vendéglő a világ végén-ben Ford Prefect barátságosan megkocogtatja egy zenész ismerőse vállát, hogy beszélgessenek egy kicsit, ám egy kigyúrt izomagy elzavarja, mondván, hogy a zenész a kedvezőbb adózás miatt ezt az évet inkább halottként tölti.

Azt is gondolom, hogy a kedvezőbb adózás miatt nagyon sokan szeretnék utánozni a regénybeli zenészt, azonban a tetszhalál elérésének képessége egyelőre csak a jógik birtokában van - ha van, erről ne most nyissunk vitát.

Persze megoldást jelenthetne az is, ha a kedvezőbb adózásra vágyó ember kb. egy éven keresztül csak fekszik egy ágyon, de az meg - lássuk be - kifejezetten unalmas.

De van megoldás!

Ha kedvezőbb adózásra vágysz, és egy évet halott, tetszhalott, vagy kómás állapotban töltenél, de unatkozni se szeretnél közben, akkor ím egy tetris, játszd végig!

4 komment

Címkék: jááááááték

Áldja meg az Isten, Hank Mr. Smith?

2009.04.15. 07:56 Vérszegény éjszakai dúvad

Kaptam az éjjel egy levelet Hank Mr. Smith-től, amelyben egyrészt arról értesít, hogy Late Mr. Denis Cook - aki egy amerikai állampolgár - sajnálatos módon 2001. szeptember 11-én elhunyt, másrészt meg, hogy Late Mr. Denis Cook 16,5 millió dollárt hagyott maga után, amelyért nem jelentkezik senki, ezért a bank a saját céljaira használná fel a pénzt.

Hank Mr. Smith úgy gondolja, hogy bűn lenne ezt hagyni, ezért az alant idézett emailban arra kér engem, hogy nyúljuk le együtt a pénzt (feltéve, ha jól értelmezem a szöveget).

 

Kedves Barátom,
Tudom, hogy ez az üzenet jelenik meg az Ön számára meglepetést, de mielõtt tovább szeretnék hivatalosan bevezetni my self nektek, a nevem Hank Mr. Smith brit. Én dolgozó CITIBANK INTERNATIONAL PLC. LONDON BRANCH az az ellenőrzési igazgató. Én érintkeztetéses Önnek ezt a levelet, hogy lesz egy óriási előny, hogy mindketten abban a reményben, hogy megtalálja azt érdekes. In my department felfedeztem egy elhagyatott összege ($ 16,5 millió) Tizenhat millió ötszáz ezer amerikai dollár egy számla tartozik, hogy az egyik elhunyt külföldi ügyfél Late Mr. Denis Cook egy amerikai állampolgár, aki sajnos elveszett élete során Osama bin Laden bombázásért Világ Kereskedelmi Központ
A szeptember 11. 2001. A választott érintkeztetéses akkor felkeltette a földrajzi, ahol él, elsősorban azért, mert az érzékenységi az ügylet, amely egy idegen, hogy az alap, hogy fel kell szabadítani. Azt akarom, hogy hadd tudja, hogy a bank nem várta meg, hogy azok a közeli hozzátartozók az elhunyt ügyfél és már nem találja bármely, a rokonok, 2 éve, és az összes jelzés nincs egy az az állítás, ez az alap, és a bank úgy döntött, hogy az alap a bank nem várt számlát a bank használja fel, ha senki nem mutatja, hogy a nekik, mint a kedvezményezett, és nem akarom, hogy megtörténjen, mert ez egy arany lehetőséget, hogy eljön egyszer az idő, és én szeretném, hogy fogd meg, amely a fő ok, I am a kapcsolatot, hogy kérjen adja be Önnek, hogy a bank, mint a közeli hozzátartozók / a kedvezményezett az alap, hogy az alap értékelt a 16,5 millió dollárt kell kifizetni akkor a mi érdekünkben.

 
A következtetés a továbbküldésről Az Alap folyósítása, illetve a közös ezekben a százalékok 60%-én és 40%-át Önnek. I have a létfontosságú adatokat, amelyek alkalmasak vissza ezt az állítást, hogy mi vagyunk. Nekem nem is kell, hogy töltse fel adatait a banki rendszer / adatbázis, így folytathatja a műveletet. Számunkra ez a projekt végrehajtása, a megértés, az őszinteség, a titoktartás és a bizalom nagyon szükség ahhoz, hogy lássuk, az ügylet révén. Garantálom neked, hogy ez alatt hajtják végre a törvényes előírás, hogy meg fogja védeni minden törvénysértően, így a kamat és az ügylet lesz erősen védett. Számunkra, hogy azt szeretném, ha elküldi a követési adatokat, hogy nekem, hogy tudok feltölteni a Adatok a banki adatbázisok és után, majd azt tovább utasíthatja Önnek mi a teendő. Kérem, ez nagyon nagyon sürgős, mint már néhány nappal az ügylet végrehajtására, így lehetősége van, hogy nekem, mint az alábbi adatokat tartalmazza:
 
1. Teljes név
2. Ön telefonszáma
3. Your Contact Address
4. Kor
5. Foglalkozás

 
Kérem az Ön visszaigazoló e az üzenetet, és jelzi a kamat ellátják a részletek oly kedves elküldeni a szükséges információkat ahhoz, hogy a fent nekem folytathatja az eljárást. Igyekszik hadd tudja meg a döntést, mint hogy rám vár.
Sürgős választ vár el azonnal, hogy elolvassa az én üzenetet.
 
Üdvözlettel,
Hank Mr. Smith

Hát mit is mondhatnék?

Kedves Hank Mr. Smith!
Teljesen igaza van, ez az üzenet jelenik meg az én számomra meglepetést, de amíg nem garantálja a fifti-fiftit, addig nem vagyok hajlandó belemenni semmilyen kétes üzletbe.

(Megjegyzés: Amennyiben a bankok csak így lenyúlhatják az elhunyt ügyfelek pénzét, akkor nem szívesen lennék örökös nélküli, gazdag, idősödő ügyfelük. Még a végén rám küldenének egy orgyilkost. Vagy akár Oszamát...)

5 komment

Címkék: abszurd nemmagyar adathalászat hülye email

A zsidók két fő problémája

2009.04.12. 22:42 Vérszegény éjszakai dúvad

Ma olyan hét óra tájban láttam az NGC-n valami dokumentumfilm-szerű műsort, amelyet Jézus perének(?) újratárgyalásáról forgattak.

Volt benne egy hirtelenszőke, fiatal (gondolom) valamilyen tudós, aki minden bizonnyal élete legnagyszerűbb napjának gondolhatta, hogy a NatGeo éppen őt interjúvolja Pilátussal kapcsolatban, hiszen még azt is tágra nyílt szemekkel, és fültől-fülig vigyorral mondta el, hogy a Biblia erősen csúsztat a Pilátus mossa kezeit témában, mert Pilátus egyébként a Római Birodalom jó helytartója volt, és a stabilitás érdekében időnként olyanokat is keresztre feszíttetett, akik egyébként ártatlanok voltak (na, hogy ezt honnan tudja, azt nem mondta el).

Persze egyrészt tök jó, hogy elmondják, másrészt viszont azt hittem, hogy azért ebben a témában nem nagyon kell már az embereknek szájbarágni, mert szerintem elég világos, hogy a Biblia inkább színdarab, mintsem krónika. Egy olyan írás, amit azért mégse szó szerint kellene értelmezni.

Szóval ez a Pilátus-nem-ítéli-el-Jézust-de-a-zsidók-mégis-kiharcolják-maguknak dolog, ha ma történne, akkor úgy nézne ki, hogy a Nato tagállamok megbízottai, meg mondjuk még Oroszország és Kína (esetleg valamiféle vatikáni bíróság) megtárgyalná valakinek (esetleg Jézus Krisztus jr.) a perét, bűnösnek nyilvánítanák, aztán pár évtizeddel később valaki leírná, hogy márpedig a pirézek akarták mindenképp elítéltetni, a többiek meg mehetnek kezet mosni.

Na, meg azt is gondoltam, hogy azért a hívők is tanultak történelmet, és ha másra nem is, de legalább a Bar Kohba vezette lázadásra, no meg Jeruzsálem apró kavicsokra történő szétszedéséről (ami után elkezdődött a szétszóratás) azért biztos hallhattak, szóval azért tényleg mindenkinek feltűnhetne, hogy a Bibliából kiolvasható szinte baráti római-zsidó viszony a valóságban kissé másképp volt.

Egyébként mindegy, mert nem erre akartam kilyukadni, hanem arra, hogy ebben a műsorban nagyon jól levonták a konzekvenciákat, hogy jelenleg mi is a zsidók két fő problémája.

1. A kereszténységből (is) világvallás lett.

2. Amikor összerakták a Bibliát és nagyban kanonizáltak éppen - jegyezzük meg több száz évvel Jézus halála után - úgy gondolták, hogy sokkal viccesebb és kifizetődöbb az akkori ismert világ jelentős része felett uralkodó Római Birodalommal jóban lenni, mintsem a zsidókkal. A zsidókra kenni a gyilkosságot - ebben a témában gondolom nemhogy egy ióta, de semmilyen betű körül nem volt vita.

Ja, szóval ezt nem árt észben tartani, mielőtt aktív zsidózásba fogna valaki.

22 komment

Címkék: most láttam

A másik oldal

2009.04.10. 10:02 Vérszegény éjszakai dúvad

Most egy darabig nem voltam net előtt, szóval csak most láttam, hogy a "Falak mögött" című bejegyzés Index címoldalra került, és azt is csak most vettem észre, hogy a kommentek között ott van Bojár Iván András kommentje is, amelyet most teljes egészében átmásolok ide.

A tegnapi Elfalaztak száz embert az ötödik kerületben című Index cikk az osztogatás/fosztogatás félreértés klasszikus példája. Állításaival ellentétben nem találkoztam „lakókkal” és nem „több alkalommal”. Nem „jelentem meg” a házban, és pláne nem a „vállalkozó oldalán”. A házban két éve, amióta Körzőgyár bezárt, pláne az építkezésen, sohasem jártam. A cikk szerzője említést tesz egy általam „ismert elégedetlenkedő lakó”-ról is, akit valójában kisgyerek kora óta, 25-30 éve ismerek éve, és akinek többszöri unszolására találkoztam a témában egyetlen alkalommal egy budai kávéházban. Rajta kívül érkezésemkor a beruházó is jelen volt. Mindketten régi ismerőseim. Békíteni hívtak, azon voltam, hogy közösen találjanak megoldást a problémájukra. Csak rövid ideig tudtam maradni, így max egy óra után magukra hagytam őket. Ezzel a magam részéről egyszer s mindenkorra kiszálltam az ügyükből. A cikkben a nevem többször is megjelent, noha az évekig tartó beruházáshoz – egy-két velük való telefonegyeztetésen kívül- csak a kávéházi beszélgetés kb hatvan percében volt közöm. Azzal kapcsolatban sem magánemberként, sem közfunkciómban nincs, nem is volt semmilyen dolgom. Minderről a cikk szerzője is tudott, hiszen korábban mindezt elmondam neki. Hogy őt ennek ellenére mi motiválhatta a nyilvánvaló valótlanságok leírásában, a szerepem túldimenzionálásában és a telefonbeszélgetésünkből teljesen önkényesen kiragadott mondatok egészen más értelmi összefüggésekben való tálalásában, nem értem. Tudomásom és belegyezésem nélkül valótlanságok jelentek meg rólam, olvasom a rólam szóló a dühödt kommenteket, a számba adott "idézetek" kritikáit, és már bánom, hogy segíteni szerettem volna két régi haveromnak.

Na, most ez az az eset, amelyben én nem tudok igazságot tenni, de még csak megsejteni sem azt. A továbbiakban azt sem tudom, hogy BIA mondta-e azt, hogy az építkezés leállása rossz volna a városnak, vagy sem. (Minden más reklamációt kéretik a cikk szerzőjének - Földes Andrásnak - elküldeni.

Az viszont biztos, hogy ez az építkezés abszurd - függetlenül attól, hogy BIA-nak volt-e hozzá köze, vagy sem. Az viszont biztos, hogy egy ilyen építkezésre nem lehetett volna engedélyt kiadni, még akkor sem, ha minden törvényes.

Mert nem droidok vagyunk, akik "távvezérlés" után dolgoznak.

Ugye?

(Ui.: Cselovszki az Zoltán bizony és nem Tibor. Mea culpa, csúnyán kihagyott a figyelmem, és hirtelen egy másik, hasonló nevű (nem közszereplő) ember jutott eszembe).

1 komment

Címkék: bojár iván andrás

Falak mögött

2009.04.08. 11:23 Vérszegény éjszakai dúvad

Mostanában egyre sűrűbben érzem azt a bizonyos érzést, amit Hofi a következő szavakkal írt körbe: "Kétszer olvastam el. A roham előtt", mielőtt belevágott a "Lehet-e egy kecskével nemi életet élni?" című olvasói levél ismertetésébe (vagy talán a hettyempitty játék leírásába?).

Most éppen ez a hír verte ki a biztosítékot.

Nem tudom mit lehetne erre mondani. Ha hülyéknek, nyáladzó idiótáknak, vagy birkák nevelte agyilag kasztrált csúszómászóknak nevezem az önkormányzatot és Cselovszki Zoltánt, aligha mondok újat bárkinek is, hiszen szerintem mindenkinek ezek az első gondolatai, amik a cikket olvasván az eszébe jutnak.

Mondjuk, hogy nem mondok semmi ilyesmit, hanem inkább az egekig "magasztalom" Bojár Iván Andrást, aki valami hihetetlen mértékű empatikus készségről tett tanúbizonyságot, mert egyszerre sajnálja a vállalkozót és az ott lakókat. Érdekes módon neki sem jut eszébe, ha nem arra a zsebkendőnyi területre építenének hotelt, akkor egyrészt a vállalkozónak nem kellene "becipőkanalaznia" az épületet, másrészt a lakók sem szenvednének el "szubjektív minőségromlást". Amely azért kifejezetten objektív és számszerűsíthető minőségromlás, hiszen azok a lakások jelenleg az eladhatatlan kategóriába tartoznak, mert ki az a hülye, aki egy ilyen lakást venne.
Arra pedig kifejezetten szeretném megkérni Bojár Iván Andrást, hogy fejtse ki részletesebben, hogy miért is lenne rossz az egész városnak, ha az építkezés abbamaradna.

Egyébként nem csak Hofi mondatai jutnak egyre többször eszembe, de az Antigoné is, amelyben ugye az isteni (erkölcsi) és az emberi törvények közti ellentét jelenti a fő konfliktusforrást, gondolom mindenki számára ismert az Antigoné végkimenetele. Bár a főszereplő meghal (ez gondolom leginkább a műfajból fakad, a happy endet kicsit később találták fel), de Kreón is elnyeri elég súlyos büntetését.

Ez az eset sajnos tipikusan antigonés. Lehet, hogy törvényes és teljesen szabályos az építkezés (most a bontást nem számítva), de akkor is száradjon minden olyan Kreón keze, aki elősegítette ennek az építkezésnek a létrejöttét.

Ja igen. Még valami. Ha már falak.

Vajon a színfalak mögött történt-e nagy összegű pénzek illegális mozgása? Mert azért ez az eset már akkora emberi hülyeség, hogy akár kénytelen-kelletlen, de fel kell tenni ezt a kérdést.

33 komment · 2 trackback

Címkék: botrány idióta építkezés abszurd bojár iván andrás cselovszki zoltán

Csak egy kérdés 12.

2009.04.07. 00:19 Vérszegény éjszakai dúvad

Most olvastam az OM és a HÖOK viszonyáról.

Erről eszembe jutott, hogy még régebben Pécsen volt egy HÖK elnök fickó, aki a HÖK pénzéből finanszírozta a későbbi politikai kampányát - persze csak a rossz nyelvek szerint. Persze illető tagot - akinek nem azért nem írom le a nevét, mert szégyenlős, vagy félős volnék, hanem mert tényleg elfelejtettem - később korrupcióval vádolták meg, de nem a HÖK elnöki tevékenysége miatt.

Mindezek után csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon van még az országban olyan felsőoktatási hallgató, aki szerint egy HÖK tényleg a hallgatókért van?

3 komment · 1 trackback

Címkék: akarom tudni?

Térítés v1.2

2009.04.06. 23:45 Vérszegény éjszakai dúvad

Gondolom mindenki számára ismerős az a helyzet, amikor - általában - nyugdíjas nénik megállítják és megkérdezik, hogy ugyanmár kedves fiatalember, mégis mi a véleménye a háborúkról, az éhínségről, a betegségekről, no meg Istenről.Hiszi-e, hogy... stb.

Na, akkor gondolom mindenki tisztában van azzal, hogy lényegtelen mit válaszol, mert kb. tízperces térítés és kb. félkilós papírhalom átvétele után mehet csak tovább a dolgára, függetlenül attól, hogy mennyire sietős a dolga.

Nos, örömmel jelentem, hogy az unatkozásból kifolyólag térítést művelők is haladnak a korral, noha a térítés v2.0-t, azaz a neten folytatandó rábeszélést még nem érték el, de sikerrel átléptek az v1.2-be.

Ugyanis, ha már szóban nem megy, akkor írásban osztjuk az igét metodikájára tértek át, hiszen ma délután egy levelet találtam a postaládában, mely a "Tisztelt Házigazda és Családja!" megszólítással kezdődött. A témája persze az volt, hogy a T. Házigazda és Családja mégis mit gondol Istenről és Jézus Krisztusról. Na, akkor előbb egy rövid idézet, aztán pár gondolat.

Mit gondolnak, lesz itt a földön valamikor egy olyan kormányzat amely meg fogja oldani az emberiség minden problémáját (pl. éhinség, szegénység, betegség, öregség, halál)?
Ha jól átgondolják a világ országainak számtalan vezetője volt a történelem folyamán, de a fentebb leírt gondokat egyikük sem tudta helyrehozni, - viszont a Biblia leírja, hogy Jézus Krisztus az a személy, aki egy olyan kormányzatnak a vezetője, aki hamarosan gazdag áldásokban részesíti az embereket (János 17:3).

Na, először is: az éhínség (sic!) megoldása ellen nem tudok mit mondani, hajrá, hajrá.

De a szegénységgel kapcsolatban azért idéznem kell Jézus Krisztust (bár pontosan nem tudom idézni, mert a Bibliát egyszer kölcsönkérte valaki (már azt sem tudom, hogy ki) és azóta sem adta vissza - hahh, minő bűnös világot élünk, ha a Bibliát is úgy lopkodják, mint tolvaj szarka a csecsebecséket), aki azt mondja Júdásnak, amikor az felelősségre vonja, hogy ugyanmár miért kenegetteti magát mindenféle drága balzsammal, mikor annak árát a szegényeknek is adhatná, hogy Júdás, egykomám, szegények mindig is lesznek, aztán téma lezárva. Vagyis a szegénység problémáját nemhogy egy földi kormányzat, de még Jézus Krisztus (no meg Isten) sem tudja megoldani.
Szóval a levéllel kapcsolatban egy jól képzett választópolgár ilyenkor üvölt fel: Demagóg!

Ellenben, aki meg tudja oldani a betegség, öregség, halál problémáját, annak tényleg istennek kell lennie (felőlem lehet akár görög, vagy római isten is, de lehet Manitu, vagy Allah is), mert bizonyos biológiai determinációkat kellene felülírnia, de egy dolgot azért nagyon szeretnék.
Ne csak ezekre a problémákra találjon megoldást, de oldja meg egyúttal a hosszútávú és gyors űrutazás problémáját is, hiszen ha a jövőben nem fog meghalni senki, akkor nagyon rövid időn belül egyáltalán nem fogunk elférni ezen a bolygón.
Persze az űrutazás legyen biztonságos is, mert ha szétesik az emberek alatt az űrhajó, akkor szerintem nagyon szar unalmas lesz nekik évtizedekig, sőt évezredekig lebegni az űrben. Hiszen meghalni nem fognak, ha már egyszer a halál problémájára van megoldás.

Mindenesetre én azért örülök ennek a levélnek. Örülök, hogy inkább írnak, mintsem valami sietős dolgomban tartsanak fel, bár alig hiszem, hogy ettől a levéltől elkezdenék templomba, misére, összejövetelre, vagy bárhova is járni.

De azért hajrá, hajrá! Innen már csak egy lépés a térítés v2.0! Amitől ugyanúgy nem kezdenék bele vallásgyakorlásos tevékenységbe, viszont díjaznám, hogy haladnak a korral.

És ez is nagy szó, hiszen az egyházakra - főleg Magyarországon - eddig ez nem igazán volt jellemző.

8 komment

Címkék: vallás

Megáll az ész

2009.04.02. 12:59 Vérszegény éjszakai dúvad

Örömmel jelentem minden választójoggal rendelkező magyar állampolgárnak, hogy úgy cuzamme, egy az egyben le lettünk hülyézve.

Az OGY házbizottsága a következő indokot bírta felhozni az ellen, hogy egyidőben tartsák meg az európai parlamenti választásokat és a Seres Mária kezdeményezte népszavazást:

A frakcióvezetőkből, házelnökből és az Országgyűlés alelnökeiből álló bizottság azzal indokolta a döntést, hogy a választókat megzavarná, ha többféle dologról kellene egyszerre szavazniuk.

Na, akkor tisztázzunk valamit egyszer és mindenkorra. Nem hiszem, hogy az állampolgárok zömének nagy problémát okozna az, hogy egyidőben két különböző kérdésre válaszoljon. Az, aki az "Egyetért-e Ön azzal, hogy..." című lapon kezdi el keresni a pártlistákat az hülye és nem zavart. (Illetve, ha zavart, akkor annyira, hogy bolondokházában lenne a helye). De egy idő után azért rájönne, hogy hoppá, ez a lap nem az a lap, akkor viszont ezen a lapon ikszelem az igent, a másikon meg majd nézem a pártlistákat. (Ha mégsem, akkor az értelmező olvasás hiányának legmélyebb bugyraiban jár).

Szerintem az állampolgárok jelentős részének nem esne nehezére megnyomni a Parlamentben a megfelelő időben a megfelelő gombot, ami a jelenlegi képviselőinknek nem mindig sikerül, pedig ez szerintem olyan probléma, amivel egy emberszabású is lazán megbirkózna.

Nagyon figyelmes egyébként ez törődés, hogy így vigyáznak, nehogy megzavarodjunk, de mi lesz a következő lépés? Az országgyűlési képviselői választásokon legközelebb körzetenként már csak egy személy/párt fog szerepelni a szavazólapokon nehogy megzavarodjunk? Vagy esetleg úgy gondolják, hogy két név/párt közül talán még tudunk választani, de három közül már biztosan nem?

Természetesen le kell csökkenteni a rádió-, és televízióadók számát is egyre, hiszen most annyi van, hogy ebben a forgatagban csak megzavarodik szegény magyar ember. De ez még mind nem elég, mert előtte minden műsorszámot le kell láttamoztatni a tisztelt képviselőinkkel, nehogy szegény magyar ember megzavarodjék.

Azért feltűnhetne a tisztelt képviselőknek, hogy a magyar ember annyira azért nem hülye, hogy papucsot szeretne vásárolni a könyvesboltban, vagy banánt egy kulcsmásolónál. Még akkor sem, ha egy nap kell papucsot, könyvet és banánt vásárolnia, illetve még mennie kell kulcsot másoltatni is.

Na, jó, nem hergelem magam tovább, de azért ez a hír nagyon csúnyán felnyomta az agyvizemet.

Bár arra gondolok, amikor idióták nevezik idiótának az embert, azt akár bókként is fel lehet fogni.

71 komment

Címkék: botrány idióta abszurd

Szexközvetítés az MNO-n

2009.03.30. 21:57 Vérszegény éjszakai dúvad


 

Nem akarom hosszan kommentálni a fentebb látható sreenshotot. Mindenesetre az MNO ezzel szerintem azt sugallja, hogy az új miniszterelnök(jelölt) igazából nem is annyira tárgyalásos úton választódott ki. Őszintén szólva a képekre és a videóra meg baromira nem vagyok kíváncsi.

 

Nagy méretért (ha-ha, tetszik érteni, ugye? NAGY MÉRET!!! Ha-ha!) kéretik a képre klattyolni. (Egyébként már csak azért is érdemes ráklikkolni, mert így egyáltalán nem látszódik semmi).

 

9 komment · 2 trackback

Címkék: magyar nemzet vicces gyurcsány ferenc bajnai gordon

Ösztönzés?

2009.03.30. 09:38 Vérszegény éjszakai dúvad

Gyurcsány ment, és hosszas kabaré, komédia és tragikomédia után érkezett Bajnai - legalábbis most úgy néz ki. Én a magam részéről, így frissiben, mindössze egy gondolatot szeretnék elmondani.

Az Index.hu azt írja Bajnai leendő(?) csomagjáról, hogy:

A lépések a munkára való ösztönzést erősítik az inaktívaknak járó támogatások megkurtítása révén.

Nem tudom, hogy a cikkben a teljes csomagot ismertetik-e, de abban biztos vagyok, hogy hiába erőltetik a munkavállalást, ha egyszer a vállalkozások - a munkavállaló után fizetendő magas járulékok miatt - nem akarják majd az alkalmazotti létszámukat bővíteni.

Arról nem is beszélve, hogy a nyugdíjak indexálásának megváltoztatása nem fogja a munkábaállást ösztönözni, valamint sem a gázárkompenzáció, sem a szocpol eltörlése, hiszen ez egyaránt vonatkozik az aktívakra és az inaktívakra is. (Ez nem azt jelenti, hogy ezeket az intézkedéseket nem helyeslem).

Nem arról van szó tehát, hogy nem értek egyet a kiadáscsökkentéssel és a munkára való ösztönzéssel, hanem arról, hogy a munkaerőpiacra való visszatérés ösztönzése mellett a foglalkoztatást is ösztönözni kell, mert a másik nélkül, önmagában mindkettő eleve kudarcra ítéltetett.

És a csomagban pont ezt a foglalkoztatás-ösztönzést nem lehet megtalálni - remélem csak egyelőre.

7 komment · 2 trackback

Címkék: gyurcsány ferenc bajnai gordon bajnai csomag

Szemétexport

2009.03.27. 07:47 Vérszegény éjszakai dúvad

Tavaly országos botrány kerekedett abból, hogy Magyarországon több helyen is illegálisan behozott német szemethalmokat találtak. (Például). Így tavaly lehetett a németekkel jó sokat tárgyalni, aztán idénre az egész ügy úgy, ahogy van, a feledésbe merült.

Pedig azt kell mondjam, hogy Magyarország sem jobb, mint Németország, mert úgy néz ki, hogy mi is külföldre szállítjuk a szemetünket.

Pl. Brüsszelbe, az EP-be.

Senki nem kívánja relativizálni vagy mentegetni a sztálinizmus és a kommunizmus bűneit. Aki egyenlőséget tesz a Shoa áldozatai, a II. világháborúban a náci Németország által szervezett tudatos népirtás és a kommunizmus bűnei közé, az sérti a meggyilkolt zsidó áldozatok emlékét, és ez nevezhető másnak, mint burkolt antiszemitizmusnak.

Ó, igen, igen. Ez a kiváló mondat nem a magyar Parlamentben hangzott el - ahol ugyanúgy nem lenne helye, mint bárhol máshol, de akkor legalább itthon tartottuk volna a mocskunkat. Ugyanis, az előfordulhat, hogy az ember valami miatt éppen mocskos, és bűzlik, mint egy trágyadomb, de akkor legalább nem büszkélkedik ezzel.

De ez a mondat Tabajdi Csaba EP képviselő nyilatkozatában szerepel. Kell-e mondanom, hogy Tabajdi a "nemzeti érdekeinket hűen képviselve" a Fidesz színekben szereplő Szájer József felszólalására volt képes így reagálni? Én elhiszem, hogy jó mókának lehet a Fidesz állandó lenácizása, de miért kell ezt már Brüsszelben is csinálni? Nem elég itthon fetrengeni a mocsokban? (Mondjuk a honlapján nem volt rajta ez a nyilatkozat, igazából csak remélni merem, hogy ez a mondása kifejezetten belföldi felhasználásra szól, de akkor is...)

Mit lehet mondani erre a nyilatkozatra? Nem hiszem, hogy többet kéne, mint amit Kőrösi Viktor Dávid mond a Hírextra.hu-n:

A nácizmus és a kommunizmus közötti egyenlőségjel nem az ördögtől való, hanem az egészséges emberi igazságérzet követeli. A nácizmus és a kommunizmus ugyanis mindketten népirtó rezsimek voltak, ezért a kettő közé nem hogy lehet, de egyenesen kell egyenlőségjelet tenni. Ez nem antiszemitizmus, hanem tény kérdése. Talán tragikusabb a zsidó szenvedés, mint a keresztény szenvedés? Ha igen, milyen alapon? Ha nem, akkor miért beszél történelmietlen hülyeségeket Tabajdi?

És mit lehetne mondani Tabajdninak? Vajon komolyan gondolta, vagy csak segget akart csinálni az arcából? Ha ez utóbbi, akkor gratulálunk Csaba, Ön nyert. Ha az előbbi, akkor a továbbiakban vagy hallgasson, vagy foglalkozzon inkább ilyen ügyekkel.

6 komment

Címkék: szájer józsef tabajdi csaba

Leples bitang

2009.03.26. 19:26 Vérszegény éjszakai dúvad

"Szűzek, szajhák, férfiak
vétkezhettek leplem alatt"

(Ginsberg: Leples bitang)

 

Az Szdsz-nek nem sikerült megállapodnia az Mszp-vel a mai napig, ezért ígéretéhez híven az előrehozott vála nem szab több határidőt.

A kontextusért pedig, Mr. Ginsberg, én kérek elnézést.
 

2 komment

Címkék: szdsz

Egy mondat egy meg nem született bejegyzésből

2009.03.26. 11:23 Vérszegény éjszakai dúvad

Kattogsz a pártpropagandával simára súrolt agyaddal, jó papagájként visszamondod az istened minden szavát, a világ sokszínűségét kettőre redukálod, fehérre és feketére, csak ezt úgy mondod, hogy narancssárga és szegfűvörös, és ténylegesen ennyit látsz csak, de azt már nem, hogy akár narancssárga, akár szegfűvörös, ugyanúgy egy óriási fasz van éppen a szádban.

2 komment

Címkék: az köznek állapotja

Előre szopott választások - frissítve

2009.03.24. 10:17 Vérszegény éjszakai dúvad

Gyurcsány oda, a nép pedig fellelkesedve mást sem csinál, mint előrehozott választásokat követel.

Pedig szerintem a legutolsó az utolsó előtti dolog, amire szüksége van az országnak, az az előrehozott választás.

KK&TT azt írja a Reakción, hogy:

Nincs értelmes ember, aki szerint ne lenne szükség határozott és kemény intézkedésekre, méghozzá azonnal. Ehhez persze egy erős és cselekvőképes kormány is kéne.

Majd ugyanazzal a svunggal előrehozott választásokat követel. De mi is történik egy előrehozott választás esetén?

A kormány rögtön ügyvezető kormánnyá válik, cselekvési potenciálja nagyjából zéró közeli állapotot ér el. Ez az állapot pedig természetesen kizár minden azonnali intézkedést. Az új választásokat legkorábban június 7-re lehetne kiírni, mire a kormány a megalakul az kb. 3-4 hét, tehát mondjuk július eleje, de cselekvési lehetősége még ekkor sem lesz, hiszen az Országgyűlés legkorábban szeptemberben végezhet majd érdemi munkát. Azaz egy előrehozott választás kb. fél évre béna kacsává változtatná az országot.

Aztán itt van Rosenfeld Koppány, aki azon elmélkedik a Kettős Mércén, hogy kinek lenne jó egy előrehozott választás. Végignézi a jelenlegi pártokat, és arra jut, hogy egy előrehozott választás senkinek nem lenne jó. Valami oknál fogva, viszont kifelejti megemlíteni Magyarországot, ami azért többet jelent a politikai pártoknál.

Magyarország esetében egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy jó, vagy rossz lenne egy előrehozott választás, ezért mondom, hogy az utolsó előtti dolog ez, amire Magyarországnak szüksége lehet.

Most Magyarország egy olyan kártyás, aki 19-re lapot kért. Ha alsót kap, nyer, minden más esetben veszít. De Magyarország most olyan kártyás is, aki képes manipulálni a lapokat. Ha a parlamentben ülő emberekben van annyi felelősség, hogy elővarázsoljanak egy alsót, akkor Magyarország nyer, és nem kellenek új választások, mert még két-három hét töketlenkedés sokkal kevesebb, mint fél év béna kacsázás.

Ha nem képesek egy alsót elővarázsolni, akkor viszont új választások kellenek, mert fél év béna kacsázás sokkal kevesebb, mint egy évnyi újabb töketlenkedés.

És érdemes még egy dologra figyelni. Ha az ember 19-re lapot kér, akkor nem foglalkozik azzal, hogy tök, zöld, makk, vagy piros színű alsót kap-e.

Mert csak a lap értéke számít, a színe nem.

2009. március 25.

Azt a betyár kutyamindenségit ennek a hülye idióta társaságnak! Olvasom a lehetséges felhozatalt. Glatz Ferenc? GLATZ FERENC, BAZDMEG?

Ezek a hülyék már megint még mindig csak nevekről tárgyalnak, egy rohadt intézkedési csomag nem látott még napvilágot. Mégis mit csinálna Surányi, ha esetleg? Tudja ezt valaki? Márpedig holnap le kellene tenni valamit az asztalra, mert holnapután már nincsen lehetőség rá. Ehelyett mit csinálnak? Személyekről meg pozíciókról tárgyalnak a majmok.

Ja, és ki a túró az a Vértes András, és honnan és legfőképpen miért kaparták elő? Tescós szóvivő után most legyen egy Amway-es miniszterelnökünk? Mondanám, hogy vicc, de ez már nem vicc, ez már horror.

185 komment · 1 trackback

Címkék: előrehozott választások az köznek állapotja

Büntetendő takarítás

2009.03.23. 09:46 Vérszegény éjszakai dúvad

Nem tudom mások hogy vannak ezzel a dologgal, én a magam részéről előszeretettel kattintgatok a kommentelők neve melletti blogcímekre (ennek biztos van valami hivatalos neve, csak én nem tudom mi az), mert időnként érdekes dolgokat lehet találni.

Most megint találtam valamit, amiről eddig soha nem hallottam, inverz graffiti a böcsületes megnevezése. Úgy jön létre a "falfirka", hogy nem valamilyen festékanyagot visznek fel a falfelületre, hanem a falfelületen levő mocskot kaparják le úgy, hogy a megtisztított felület valamilyen ábrát adjon ki.

Azt hiszem, hogy ez sokkal jobb és érdekesebb, mint két-három karakteres kis nyüvességeket (ennek is biztos van valami hivatalos neve, de én ezt sem tudom) felfújni a falra, aztán büszkén nyáladzani rá valami szerencsétlen videón. Nem is értem, hogy miért nem gyűrűzött be Magyarországra még az inverz graffiti, szerintem lehetne éppen elég falfelületet találni hozzá.

Mindenesetre itt látható egy videó - többek között - az inverz graffitiről, mocskos alagúttal, szerencsétlenkedő rendőrökkel és egy hatalmas "fürdetéssel" a végén.

Ja, igen, ha már arra jártok érdemes megnézni a Swing wing című bejegyzést is, mert elég beteg videó van ott ahhoz, hogy nagy tetszést arasson.

3 komment

Címkék: ajánló

Automatákról

2009.03.22. 22:35 Vérszegény éjszakai dúvad

Most, hogy lassan magunkhoz térünk a tegnapi nap okozta eufóriából, kissé másnaposan vakargatjuk különböző testrészeinket, majd egy lemondó sóhajjal a fejtetőnkre toljuk a rózsaszín szemüveget, tegyük félre Gyurcsány legújabb előadását(?), és várjuk ki inkább, hogy mi lesz a vége. Ti. Gyurcsány végül is csak annyit mondott, hogy ő odébbáll, ha... Na, most ennek a 'ha'-nak elég sok kimenetele lehet, úgyhogy tényleg az a legjobb, ha várunk még néhány napot.

Örüljünk inkább annak, hogy a PM-ben egy újfajta - előttem ezidáig tökéletesen ismeretlen -  gép van, méghozzá egy kifogás generátor. Persze valószínű, hogy még nem nagyon tudják kezelni a gépet, vagy esetleg csak nem olvasták át, amit a gép dobott, és így adták rögtön tovább.

Békesi László a 'Rekontra' című, Népszabadságban megjelent cikkében a Reformszövetség által javasolt tervekre tett pénzügyminisztériumi kritikákra válaszol. A harmadik pont pedig így néz ki:

3. A munkáltatói járulékok tízszázalékos csökkentése nem eredményezi automatikusan a foglalkoztatás növelését.
 

Ha ez igaz, akkor a kormány által javasolt ötszázalékos csökkentés még kevésbé.

A Reformszövetség javaslata több célt szolgál: csökkenteni a nemzetközi mércével mérve is egyedül álló, 55 százalékos adóéket, javítani a foglalkoztatás feltételeit és csökkenteni a járulékelkerülést. Ezeket a célokat nem lehet elérni minimális járulékcsökkentéssel. Az ötszázalékos mérték csak arra jó, hogy csökkenjenek a járulékbevételek, de arra nem elég, hogy javuljanak a foglalkoztatás feltételei.

 Azt ugye könnyen beláthatjuk, hogy meglehetősen vicces kifogás a PM részéről az, hogy egy tízszázalékos járulékcsökkentés nem eredményezi automatikusan a foglalkoztatás növelését, mikor a kormány ennek mindössze a felét javasolta (hogy most éppen hány százaléknál tart a kormányjavaslat, egyátalán tart-e valahol, sőt mi több van-e most kormányjavaslat, nem tudom).

De bármennyire is abszurd a kifogásuk, abban igazuk van, hogy a tízszázalékos járulékcsökkentés tényleg nem jár automatikusan a foglalkoztatás növekedésével. Persze az ötszázalékos sem.De ennek nem gazdasági okai vannak, sokkal inkább társadalmi, mentalitásbeli okai.

Egész egyszerűen az történt Magyarországon (hogy pontosan mikor, arról lehetne vitatkozni, de szerintem a gyökerei bőven a Kádár-érába nyúlnak vissza) a nem-adózás vált elfogadott normává. Ebben az ügyben pártállástól, státusztól, stb. függetlenül összekacsint mindenki. Önmagában a járulékcsökkentés nem fogja a gazdaságot, a feketemunka világát fehéríteni, mert az ember alapvetően olyan lény, aki jól elvan a megszokott dolgokkal. Az, hogy a munkaadóknak majd kevesebb megtakarítást jelent, hogy az alkalmazottakat névleges minimálbéren foglalkoztatják, nem jelenti automatikusan azt, hogy magasabb bruttóra fogják bejelenteni.

Ezellen persze fel lehet lépni olyan bugyuta rajzfilmekkel, mint amiket az APEH pár éve nyomatott a tévékben, de én azt gondolom, hogy a népnevelés helyett hatásosabb lenne a drákói, vagy a szent lászlói szigor alkalmazása. Nagyon kemény és folyamatos munkaügyi ellenőrzéseket végezni, és persze nagyon kemény büntetéseket kiszabni.

Ehhez két feltétel szükségeltetik: Először egy legalább annyira drasztikus járulékcsökkentés (a Rsz. tíz százaléka még rájönne a kormány által javasolt ötre, így lenne belőle összesen tizenöt százalék, ami legalább elviselhető szintre csökkentené a munkaadói terheket), illetve, hogy ezek a büntetések ténylegesen behajthatóak legyenek.

Most ugyanis, ha egy céget megbüntetnek (milliós nagyságrendet értve ezalatt), akkor általában inkább bedöntik a céget - főleg, ha korlátolt felelősségű - majd alapítanak egy másikat, és folytatódhat a heje-huja. Egy másik lehetséges büntetéselkerülési mód, a borítékos módszer, természetesen ezzel is kezdeni kell(ene) valamit.

Szóval tényleg, a járulékcsökkentés nem jelent automatikus foglalkoztatás növekedést, csak megteremti az ehhez szükséges alapot.

Majd, ha az illetékesek kivitatkozták magukat a százalékokon, talán erre is oda kellene figyelni.

3 komment

Szimpátia az ördöggel

2009.03.21. 14:17 Vérszegény éjszakai dúvad

A fél internet azzal a hírrel van tele, hogy Gyurcsány Ferenc végre megszabadítja magától az országot. (Legalábbis elméletileg mindenképp, de a saját maga ellen benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítvány már csak nem bukik meg).

Aztán persze miután a fél internet kiörömködte magát, biztos elindul majd az össznépi találósdi, hogy mégis ki lesz az új ME. Talán Bokros és egy szakértői kormány? Vagy az Mszp berkein belülről érkezik esetleg? Újra összeáll az Mszp az Szdsz-szel, és a Szadesz adja majd az új kormányfőt?

Tucatnyi alternatíva létezik. Én viszont azt mondom, hogy az új kormányfő személye felőlem lehet akár a patás ördög is, ha végre cselekszik valamit, és leszámol a pofázás politikájával, a minden-hétre-egy-gazdasági-csomag metódusával, mindazzal, amit a Gyurcsány-kormány művelt az utóbbi években.

Azt hiszem Gyurcsány lemondása egyelőre nem is igényel több kommentárt.

Egy kis frissítés:

Tökéletesen igaza van Tótának, mikor azt mondja, hogy nincs tévé, nincs cigiszünet.

17 komment

Címkék: gyurcsány ferenc

Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni!

2009.03.20. 11:20 Vérszegény éjszakai dúvad

Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy valami ilyesmit érzett Szilágyi Ákos is, miközben írta ünnepi beszédét. (Rövidebben a comment.com-on).

Rögtön az elején nem árt tisztázni, hogy egy dologban egyetértek Szilágyival, ez pedig a szólás felelőssége. Azonban ezt a felelősséget nem korlátoznám kizárólag a netes környezetre, hanem az offline világban is érvényesnek tartom. Sőt, az ünnepi beszédekre is.

Mert az egész szövegnek sajnos van egy olyan felhangja, amely szerint Szilágyi a mostani "türannoszokat" visszazavarná a korábbi "rabszolga", vagy "barbár" állapotok közé, és visszatérne a régi korokra jellemző kinyilatkoztatásokhoz. Ez pedig felelőtlen kijelentés. Sőt.

Szilágyi azt hiszi, hogy az internet durvább, mocskosabb, gátlástalanabb, mint a valóság. Nem, nem az, az internet egész egyszerűen csak szabadabb, többek között az arctalanság, a nicknevek miatt. Azok a durva, mocskos, gátlástalan megnyilvánulások egyébként is ott vannak azokban az emberekben, akik ezeket a megszólalásokat el-elejtik egy komment, vagy blogbejegyzés formájában. Szilágyi nem a szólás szabadságát tagadná meg tőlük, hanem a nyilvánosságukat korlátozná. Rövidebben: Szilágyi egész egyszerűen homokba dugná a fejét, mint egy strucc, mondván, amiről nem tud, az nem is létezik. Probléma megoldva, nemdebár?

Persze azt nem tudom, hogy Szilágyi mit tenne az olyan információáramlásokkal, amelyek nem az interneten keresztül zajlanak. Mi van a papír alapú levelezéssel, mi van a telefonbeszélgetéssel, mi van a szemtől-szembeni beszélgetésekkel? Alkalmazzuk a rejtői módszert, és minden beszélgetés mellé állítsunk oda egy "szabad embert"?

Azt pedig szánalmas szóvá tenni, hogy sokan nem rendelkeznek a véleménykifejtés Szilágyi szerint megfelelő képességével, hogy sokan nem képesek olyan agyoncizellált, szóképekkel, hasonlatokkal és idegen szavakkal zsúfolt, minimum 25 szóból álló mondatokkal elmondani azt, amit gondolnak a világról és jelenlegi állásáról, mint Szilágyi. 

Azért, mert nem péknek tanultam, még tudok kenyeret készíteni, főleg ha van a háztartásban egy kenyérsütőgép is. Nem lesz olyan szép, talán nem is lesz olyan finom, mint, ami pl. egy pékségben készül, de akkor tanulok az esetből, és legközelebb megpróbálom szebbre, finomabbra csinálni. Az internet, a blogolási lehetőség tulajdonképpen a véleménynyilvánítás kenyérsütőgépe, persze vannak, akik jobban csinálják, vannak, akik rosszabbul, vannak, akiknek jobb minőségű alapanyagok jutnak, vannak, akiknek rosszabbak.  Na és? Amelyik nem ízlik, azt nem eszem meg, de nem nyavalygok.

Nem tudom miféle ancient régime-hez szeretne Szilágyi Ákos visszatérni, de azt tudom, hogy egy dologról megfeledkezett. Ez pedig az, hogy a technikai fejlődés folyamatos. A technikai fejlődés pedig mindig is hatással volt a társadalomra, a kapcsolatokra, a nyilvánosságra. A mindennapi élet keretei folyamatosan tágulnak, az elsődleges tapasztalokat ma már kiegészítik a média nyújtotta másodlagos tapasztalatok, ma már egyidőben értesülhetek a világ másik felén történtekről azokkal, akik történetesen a világ másik felén laknak. Én nem szeretnék visszatérni a kisbírói kidoboláshoz, még akkor sem, ha ezzel az jár, hogy megjelenik a Szilágyi által megénekelt "mocsok" és "önkényuralom". Inkább kritikusan fogyasztom az internetes tartalmat.

A világot megállítani, a világból kiszállni nem lehet, vagy lépést tartasz, vagy lemaradsz. Más választás nincs.

Mert, ha elkezdesz nyavalyogni, ahogy Szilágyi Ákos tette, akkor maximum csak hülyének fognak nézni.

4 komment

Címkék: médiaipar szilágyi ákos

Csak egy kérdés 11

2009.03.19. 22:43 Vérszegény éjszakai dúvad

Hogy lehetne a következő idézetet bevezetni? Sehogy. Megjelent ma, nyomtatásban, a Nemzeti Sport hasábjain:

"Ez utóbbi megállapítás (ti. "Valahogy mindig a lehető legjobb döntés hozza." - VÉD)  Brodeur magánéletét tekintve picit sántít, mert 2003-ban négygyermekes családapaként beleszeretett sógorának feleségébe, akivel tavaly össze is házasodtak, s azóta is együtt vannak. Lehet, hogy mégis jól döntött?"

Én már csak arra lennék kíváncsi, hogy... Ehh, nem is erre vagyok kíváncsi, biztos van egy nem-vérfertőző magyarázat.

Az viszont érdekelne, hogy az NS munkatársai szerint pech, vagy inkább szerencse, hogy Bodeur nem a sógornőjének a férjébe szeretett bele?

2 komment

Címkék: akarom tudni?

Március 15. hülyéi

2009.03.16. 10:12 Vérszegény éjszakai dúvad

12 pontban, a teljesség igénye nélkül, nem fontossági sorrendben. (Idézetek innen).

1. Szili Katalin

Szili Katalin avató beszédében hangsúlyozta: 1848 egyik legfontosabb tanulsága, hogy a történelmi korszak kiváltságosai önként lemondtak előjogaikról, az elöljárók áldozatvállalásukkal segítették a nemzetet. Az Országgyűlés elnöke feltette a kérdést: meg van-e ez az erkölcsi indíttatás a mai elitben? Lehetséges-e a szolidaritás egy olyan korban, amikor a többség belenyugodni látszik a különbségekbe?

Szili Katalin első kérdésére csak annyit mondok, hogy nem, nincs meg. Legalábbis az utóbbi húsz évben egyáltalán nem látszódott, hogy indíttatás, vagy akár erkölcs lenne a politikai elitben. Szilin sem látszódott eddig, és most sem látszódik, nem is tudom miért tépelődik most ezen, valószínű azt gondolja, hogy ez a tépelődés legalább annyira jól áll neki, mint egy cuki kis kosztüm.
Ami a második kérdést illeti, az teljességgel értelmetlen. Esetleg arra akar kilyukadni, hogy az erkölcsi indíttatás hiánya az korszellem, és egyáltalán nem az ő hibájuk, hogy az ún. politikai elit olyan amilyen?

2. Demszky Gábor

Demszky szerint áldozatválallásra van szükség: nem vérrel kell áldoznunk, mint a szabadságharcosoknak, hanem a jólétünkből kell engednünk. Mint mondja, a forradalmat a reformkor változásai és konszenzusa készítették elő.

A főpolgármester úgy látja, most is alapvető reformokra van szükség a gazdaságban, közigazgatásban, és a politikusokon a sor, hogy ezt megtegyék. Súlyos gazdasági, morális és bizalmi válság sújtja az országot, ami sokat árt az országnak.

Vagy félreáll az uralkodó politikai osztály, hogy utat adjon a talán még romlatlan fiataloknak, vagy megegyezést keres a másik oldallal - mondja Demszky: új kiegyezésre van szükség!


 

Na, ami a jólétből való engedést illeti, Magyarország lakosságának kb. 95%-a azért már túl van ezen. Demszkynek ez miért nem tűnt fel, nem is értem. "Most a politikusokon a sor..." - mondja Demszky, és hatalmasat téved, ti. már évekkel ezelőtt rajtuk volt a sor, aztán mégis itt tartunk.
Mivel azt láttuk, hogy náluk megegyezés csak akkor létezik, ha pl. a képviselői juttatásokról van szó, akkor az a legjobb, ha félreáll az "uralkodó politikai osztály", Demszky talán elöl is járhatna a jó példával. Egyébként az a "talán még romlatlan fiatalok" megjegyzés nagyon aranyos. Mit is lehetne erre mondani? Mi is szeretünk Gábor.

3.Orbán Viktor

 Fel kell morzsolni a múlt őrzőit, vissza kell követelni a saját hazánkat, senki előtt nem kell meghunyászkodnunk. A történelmünk azt bizonyítja, hogy mindig vissza tudtuk szerezni a hazánkat, az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, a sorsfordító változás közel van.

„Magyarország azé, aki küzd érte, a dolgozik érte, aki szereti akkor is, amikor nehéz" - mondja a Fidesz elnöke, szavaira tapssal reagál a közönség. Eljön az igazság pillanata, a hatalom kudarcot vallott, zárja szavait Orbán Viktor.

És persze idetartozik Pokorni Zoltán is, aki gondolom csak az előzenekar szerepét töltötte be az előadáson. Orbán már évek óta semmi mást nem csinál, csak egy kormányváltás gondolatával hergeli a népet, előrehozott választásokról papol. Ám semmi más nem telik tőle, és ez az állandó hergelés legalább annyira rossz és veszélyes, mint az, amit a kormány művel nem művel. Egyébként olybá tűnik Orbán megint hozta a formáját, elmondott egy szimbólumokkal telezsúfolt, de teljességgel semmitmondó beszédet.

4. Kiss Péter

Nekünk ma az a dolgunk, hogy a válságos helyzetben megoldásokat találjunk, s azokat alkalmazzuk is. Tudnivaló, hogy ma nemhogy negyed évszázad, de negyedév sem áll rendelkezésünkre a cselekvésre.

Hát, erre mit lehet mondani azon túl, hogy ha a gazdasági válság óta eltelt időszakot nézzük, akkor a kormány cselekedeteinek minőségét (de talán a számát is) egy nagy nullával lehet csak leírni?

5. Ifjabb Hegedűs Lóránt

Aki üzent Izrael államnak és Simon Peresznek, hogy foglalod a kurvaanyádat, de nem ám a mi hazánkat. Egyet tudok csak neki ajánlani, sürgősen halmozzon fel konzerveket otthon, mert bármikor beüthet egy zsidó világuralom, aztán akkor mi lesz vele. Muhaha.

6. Patrubány Miklós és a Jobbik

A Deák Ferenc téren zajlik a Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezvénye, felszólalt Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki szerint a húszéves köztársaság kiüresedett, és ez a március 15-e veri bele az utolsó szöget a koporsójába. A rendezvényen felolvastak 7 pontot, ezek egyike a trianoni békediktátum felülvizsgálatára szólított fel, mire a tömeg a „vesszen Trianon" jelmondatot kezdte skandálni.

Trianon felülvizsgálatának a felemlegetése csak arra jó, hogy alaposan seggbe rúgjuk a szomszédos országokban élő magyarságot. Hogy Patrubány miért adja ehhez a nevét, számomra rejtély, de azt hiszem, hogy inkább nem is vagyok kíváncsi a megoldásra. Aztán az meg tényleg érdekelne, hogy most mi lesz, hogy beütötték az utolsó koporsószeget.

 7. Gyurcsány Ferenc

A szólás szabadságának együtt kell járnia a szólás felelősségével és a szólás méltóságának megőrzésével, jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Szabad Sajtó-díjak átadásán. A Vasárnap tartott budapesti rendezvényen öt díjat osztottak ki.

Gyurcsány nem maradhatott ki, noha ebben az ügyben egyetértek vele. Mármint, ami a szólás felelősségét illeti. Abban azonban már nem, hogy ezt alkotmánymódosítással igyekszik elérni, ez egész egyszerűen kontraproduktív lépés, és mint ilyen, hülyeség lenne.

8. Nyakó István és az Mszp

 Orbán Viktornak továbbra is csak a hatalom megszerzésén jár az esze, mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője a Fidesz elnöke ünnepi beszédére reagálva.

Mondanám, hogy hihetetlen, hogy az Mszp nem képes legalább egy napot orbánozás nélkül meglenni, de nem mondom, mivel már csak az orbánozáshoz értenek. Biztos nagyon üres lenne a napjuk a semmittevéssel.

9. Csurka István

Ez a válság a harmadik világháború, amelyet azért indított "a világkormány", mert az atomfegyverek elterjedtsége miatt "nem célszerű" hagyományos háborút vívni - hangoztatta a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) március 15-i rendezvényén, a budapesti Hősök terén vasárnap Csurka István elnök.

Én már nagyon régen hallottam Csurkáról és Csurkától bármit is, és nekem ez így volt jó. Csurkának is csak azt tudom tanácsolni, amit Ifjabb Hegedűs Lórántnak. Konzervfelhalmozás, de izibe!

10. Toroczkai, Budaházy és embereik

Igazából arra volnék kíváncsi, hogy ezek az emberek mit csinálnak azokon a napokon, amikor nincs valamilyen állami ünnepség. Valami furcsa oknál fogva, ezeket az állami ünnepnapokat jelölték ki arra, hogy forradalmat felfordulást csináljanak, de mit csinálhatnak az év maradék, kb. 362 napján? Felvonulási terveket szövögetnek? Jelszavakat, transzparenseket gyártanak? Esetleg konzerveket halmoznak fel?

11. A hatalom

Büntetni a kiabálást, körbekordonozni a fél várost, fémkereső kapukat felállítani, kiemelni a tömegből embereket egy transzparens miatt, egyszóval bűnözőként kezelni mindenkit, az viccnek nagyon rossz, komolynak meg túl durva. Még akkor is, ha amolyan, a 10. pontban megemlített emberek mászkálnak a városban. Elhiszem, hogy nem esik jól, amikor olyan csúnyákat kiabálnak az emberre, de, ha a hatalom tisztelt jelenlegi képviselői kicsit magukba mélyednek, akkor beláthatják, hogy ennyit érdemelnek. Ilyenkor meg miért ne kiabálhatná ki magát kicsit a nép? Máskor úgysem hallják meg.

12. Sólyom László

Sólyom erdélyi kirándulása maga volt a tragikomédia. Egyébként meg időnként itthon maradhatna egy-egy nemzeti ünnep alkalmából.

12 komment · 1 trackback

Címkék: mszp gyurcsány ferenc orbán viktor jobbik csurka istván nyakó istván kiss péter sólyom lászló demszky gábor ifjabb hegedűs lóránt nemzeti ünnep szili katalin toroczkai lászló budaházy györgy patrubány miklós

süti beállítások módosítása