hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Baloldali szokás a nemi erőszak?

2009.07.22. 22:00 Vérszegény éjszakai dúvad

Mint az közismert(?) nemrég Zánkán tartottak egy világméretű baloldali heppeninget. Rögtön utána volt is nagy balhé a zenekari felkérések körül. De az igazi érdekesség eddig nem került napvilágra: az összeröffenés szervezői meglehetősen furcsán gondolnak más kultúrákra kultúrákból származó baloldai testvéreikre, hiszen szerintük ott távol Európától a nemi erőszak az ismerkedés egyik általánosan elfogadott formája. Idézet a cikkből:

Az MSZP ifjúsági szervezete, a Societas hatalmas fesztivált rendezett az idén Zánkára, amelyre több más ország ifjú szocialistái is eljöttek. Ezért a Societas négynyelvű programfüzettel kedveskedett az idelátogatóknak, amelyben külön ki volt emelve: „A nemi erőszak semmilyen formája nem megengedett!”

Hát, ez már önmagában elég abszurd, hogy a szervezők szerint fel kell hívni az idelátogatók figyelmét arra, hogy a nemi erőszak rossz, és bűncselekménynek számít, de tessék figyelni a megfogalmazásra: "(...) több más ország ifjú szocialistái is eljöttek. EZÉRT (...) külön ki volt emelve: "A nemi erőszak semmilyen formája nem megengedett!"

Lehet, hogy a Societas tagok végeztek egy közvéleménykutatást a nemi erőszak miatt büntetettek között, és rájöttek, hogy ezek főleg baloldali szimpatizánsok? Maradjunk annyiban, hogy nem értem, minek kellett ezt külön kiemelni. Még a magyarázat után sem:

Varga László, a Societas elnöke szerint „kultúrkörönként eltérhet az ismerkedés formája, így könnyen félreértések adódhatnak”.

"Mondjuk egy nemi erőszak" - kommentálja a Hírextra, feltételezem erős malíciával. És valóban a gúny kijár ezen magyarázat után, hiszen kötve hiszem, hogy létezik olyan kultúrkör, amely az ismerkedés kezdetének a "Helló, Feri vagyok, téged hogy hívnak" mondat helyett elismerné azt az aktust, hogy a pasi rögtön gerincre vágja a kiszemelt lányt, és már tépi is le róla a nadrágot meg az inget.

Az persze igaz, hogy kultúrkörönként eltérhet az ismerkedés formája, na, de könyörgöm, emiatt rögtön nemi erőszakra asszociálni? Most komolyan mit képzel a Societas?

Azért ne keverjük a nemi erőszakot pl. a zaklatással. Az még nem nemi erőszak, ha valaki megpaskolja egy lány fenekét. Nem illő, nem européer, de nem nemi erőszak, ráadásul, egy "dontduitpliz"-zel akár még kezelhető is. Nem kell nemi erőszakról hadoválni, elég lett volna mindössze annyit írni, hogy kérünk tartsd tiszteletben a többi embert. Esetleg: tartsd tiszteletben a baloldali értékeket.

Vagy pont ettől tartottak, és azért vették bele a nemi erőszakot tiltó kitételt?

15 komment

Címkék: abszurd baloldal nemi erőszak societas

Egészítsd ki!

2009.07.20. 22:20 Vérszegény éjszakai dúvad

Nosza, játsszunk egy kicsit!  A feladat a következő:

1. A következő hiányos szöveget egészítsd ki a szerinted odaillő szavakkal, mondatrészekkel (a hiányt a hosszúságától függetlenül mindig három ponttal jelölöm).

Íme a hiányos szöveg:

Nick Griffint, a szélsőjobboldali, rasszista Brit Nemzeti Párt (BNP) elnökét tüntetők ..., amikor az európai parlamenti választás eredményhirdetésére igyekezett. Az élőben közvetített ceremónián a BNP-jelöltek eredményét szinte mindegyik régióban ... fogadták az amúgy ... britek. A londoni parlament épülete előtt pedig az ... nevű csoport tagjai ... kiáltásokkal ... a párt sajtótájékoztatóját. A média másképp ..., továbbra is csak igen ... nyilvánosságot ad a szélsőjobbnak, és akkor is ...
A britek többségét valósággal ..., hogy a BNP bekerülhetett az Európai Parlamentbe, hiszen a pártot ... Amit a parlamenti képviselők párthatárokon átívelő, hetek óta tartó költségtérítési botránya nem tudott elérni, azt a szélsőjobb áttörése megtette. Valamennyi nagy parlamenti párt ...vizsgálatot kezdett, vajon mit ..., hogy a közvélemény ennyire ... A szélsőséges párt önkormányzati képviselői közben csak rendőri védelemmel tudnak bejárni a testületi ülésekre, mert folyamatosan ..., a többi párt pedig nyomatékosan közölte, hogy ... a BNP képvislőivel. A rendőröknek, katonáknak, pedagógusoknak és más közalkalmazottaknak egyébként ... a BNP tagjai legyenek.

Megvolt?

2. Na, akkor most a BNP-t cseréld Jobbikra, a briteket pedig magyarokra, és egészítsd ki így a szöveget, majd keresd meg az "apró" eltéréseket?

3. Számold meg hányat találtál! A kapott szám alapján eldöntheted, hogy szélsőjobbosnak számítasz-e!

Egyébként a teljes szöveg így néz ki (érdemes az alábbi részt kijelölni!):

Nick Griffint, a szélsőjobboldali, rasszista Brit Nemzeti Párt (BNP) elnökét tüntetők tojásokkal dobálták meg, amikor az európai parlamenti választás eredményhirdetésére igyekezett. Az élőben közvetített ceremónián a BNP-jelöltek eredményét szinte mindegyik régióban fújolással és fütyüléssel fogadták az amúgy fegyelmezett és visszafogott britek. A londoni parlament épülete előtt pedig az Együtt a fasizmus ellen nevű csoport tagjai "Tűnj el az utcánkról, te náci söpredék" kiáltásokkal hiúsították meg a párt sajtótájékoztatóját. A média másképp tiltakozik, továbbra is csak igen korlátozott nyilvánosságot ad a szélsőjobbnak, és akkor is igen kritikus vele szemben.
A britek többségét valósággal sokkolta, hogy a BNP bekerülhetett az Európai Parlamentbe, hiszen a pártot közmegvetés övezi. Amit a parlamenti képviselők párthatárokon átívelő, hetek óta tartó költségtérítési botránya nem tudott elérni, azt a szélsőjobb áttörése megtette. Valamennyi nagy parlamenti párt önvizsgálatot kezdett, vajon mit rontott el, hogy a közvélemény ennyire elfordult tőle. A szélsőséges párt önkormányzati képviselői közben csak rendőri védelemmel tudnak bejárni a testületi ülésekre, mert folyamatosan tüntetnek ellenük, a többi párt pedig nyomatékosan közölte, hogy nem hajlandó együttműködni a BNP képvislőivel. A rendőröknek, katonáknak, pedagógusoknak és más közalkalmazottaknak egyébként munkaszerződésük tiltja, hogy a BNP tagjai legyenek.

 Mindez ollózva a HVG 2009. június 27-i számának 29. oldaláról

4 komment

Címkék: jobbik szélsőjobb jááááááték

Gauguin és az ügynökök

2009.07.15. 20:20 Vérszegény éjszakai dúvad

Még egy pár gondolat erejéig maradok a tegnapelőtti bejegyzés témájánál, azaz a Bereznay András írta ügynöklisták közzétevése ellenes cikknél. (Érdemes lenne egyébként tudni, hogy Bereznay konkrétan ezzel az egy listának a közzétételével, vagy úgy en bloc mindenféle lista közzétételével van-e problémája).

Arról, hogy kell-e az előző rendszer ügynökeiről készített listát közzétenni, őszintén szólva szerintem még akkor sem kétséges (hogy igen), ha ezzel kapcsolatban merülhetnek fel erkölcsi és/vagy jogi problémák (amelyek - zömében erkölcsi, technikai jellegű - egy része a kommentekben említésre kerültek)..

Már csak azért is, mert... És akkor fussunk neki egy kicsit távolabbról. Meg annak is, hogy hogy jön ide Gauguin és az egyik festménye.

 Azt mondja Bereznay, hogy:

Mire odáig érek: "terjesszék, hogy politikai demonstráció helyett méltóságteljes gyászszertatást kell tartani, újságíróként írjanak békítő hangú, csendesítő cikkeket…" - már elképedek. A címben kiabáló vádhoz képest a leleplezett tevékenység igencsak ártatlannak tűnik, de erre még visszatérek.

 Ártatlan? Nem, nem az. Ártatlan akkor lenne, ha
1. Visszautasította volna a beszervezést
2. De, ha már - pl. erőszakkal - beszervezték, akkor nem, vagy rosszul teljesíti az utasításokat.

De mindenki, akit - akár fenyegetések révén, akár nem - beszerveztek és teljesítette is a feladatait, azt nem lehet ártatlannak nevezni. És teljesen lényegtelen, hogy a feladata más emberek utáni kémkedés, vagy pedig egy újságcikk megírása volt-e, csak az a lényeg, hogy a feladatát teljesítette. 

Mert a rendszer akkor teljes rendszer, ha minden egyes alkatrész, ha minden egyes fogaskerék a helyén van és működik. Lényegtelen hogy nagy, vagy kicsi fogaskerék, csak az számít, hogy működik-e. Persze a rendszer "szétszedésénél", "elpusztításánál" más eszközt használsz egy óriási fogaskerékhez, és mást egy aprócskához. De valamilyen eszközt használnod kell. Pont ez az, ami Magyarországon a rendszerváltás idején elmaradt. Az eszközhasználat. Sem kalapáccsal nem vertünk oda a fogaskerekekre, sem csipesszel nem dobáltuk a megfelelő méretűeket a szemetesbe.

Azok pedig még ma is itt vannak, forognak és működnek.
Nakian írta az előző bejegyzés kommentjei között, hogy "a pártnak épp az volta a célja, hogy totális káoszt és bizalmatlanságot teremtsen!" Olyan káoszt és bizalmatlanságot, amely most is itt van közöttünk. Ugyan, vajon milyen politikai berendezkedést kapunk, ha az orbánsátán/országrontóbajnai(gyurcsány) kifejezések valamelyikét felcseréljük arra, hogy kapitalista? Esetleg arra, hogy imperialista, vagy reakciós?
Ezzel persze nem azt állítom, hogy az a rendszer teljes egészében velünk maradt volna a rendszerváltás után is. Azt sem állítom, hogy jelenleg diktatúrában élnénk. Azt azonban igen, hogy Magyarország jelenlegi politikai berendezkedése mutat közös jellemzőket az államszocializmus korával. Hogy a szemétre nem hajított fogaskerekeknek ebben mennyi részük van nem tudom, mert nem tudhatom, mert nem lehet tudni, hogy kik azok.

Húsz éve fel kellett volna tenni azt a három kérdést, hogy Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová tartunk?

És legfőképpen: kikkel?

10 komment · 1 trackback

Címkék: szerintem ügynöklista bereznay andrás

A tiszta víz és az 56-os Intézet

2009.07.13. 19:51 Vérszegény éjszakai dúvad

"Nagyon alkalmas a társadalom figyelmének valódi kérdésekről való elterelésére az ilyen-amolyan ügynöklisták… időről időre előforduló közzététele is. …Ez csak azoknak kedvez, … akik érdeküknek tekintik az országban a bizalmatlanság és gyanakvás légkörének fönntartását, akik készek a maguk javára fordítani az elmélyülő megosztottságot és feszültséget, melyet a tényleges és ál-leleplezések a társadalomban eredményeznek."

Idézi saját magát Bereznay András a Hírszerzőn megjelent, a "Besúgás művészete" című cikkében, annak kapcsán, hogy az 56-os Intézet nemrégiben megjelentetett egy 181 névből álló listát azokról, "akiket az állambiztonsági szolgálat mozgósított kiterjedt titkos hálózatából, hogy kontroll alatt tartsák Nagy Imre és társainak újratemetését 1989. június 16-án." Idézet a lista megjelenéséről tudósító Index cikkből.

Ekkor persze az olvasó elcsodálkozik, hogy miből táplálkozik Bereznay dühe, de csak addig, amíg rá nem pillant a kutatás módszertani jellemzésére, amelyben a következőket lehet olvasni:

...a szövegekben szereplő személyekről (hivatásosokról, azonosított és azonosítatlanul maradt hálózatiakról egyaránt) azonban csak két állítás fogalmazható meg. Az egyik, hogy a közölt dokumentáció és a nyilvántartás szerint a szervezet illetve hálózata tagjai voltak 1989-ben, hosszabb vagy rövidebb ideje. Másrészt, hogy az 1989. június 16-ával kapcsolatos tervek, elképzelések e minőségükben számoltak velük.

 Azaz az Index cikk bevezetője egy jókora csúsztatást tartalmaz, mert azt sugallja, hogy a listán szereplő 181 ember 1989. 06. 16-án tényleges cselekedetekkel működött együtt az állambiztonsági szolgálattal, noha Rainer M. János csak annyit állít, hogy a szervezet Nagy Imre újratemetésének napján számolt ezekkel az emberekkel.

Bereznay kifakadása ebből a szemponból tehát érthető, csakhogy ez inkább Index elleni kirohanás, mintsem az 56-os Intézet, vagy a lista közzététele elleni, és eddig a pontig hajlandó is vagyok egyetérteni Bereznayval.

Ám abban, hogy vajon közzétehet-e egy ilyen jellegű kutatást/listát egy intézet (vagy egyáltalán bárki) már nem - noha Bereznay indokai érthetőek: az ártatlanság vélelme:

Ennek a csak önkényesen összekapcsolt két semminek a birtokában, az 56-os Intézet azt képzeli, hogy oka, sőt joga van emberek széles nyilvánosság előtti meghurcolásához, ellehetetlenítéséhez, potenciális tönkretételéhez? Semmi + semmi = valami? Olyanként kezelni valakit, mintha ettől informátorrá vált volna, személyét a jog megkerülésével a közfölháborodás ítélete elé vetni, semmi esetre sem a közjónak, hanem - úgy látszik - az intézet saját érdekeinek a szolgálatában, nem csak szakmai csalás, hanem etikátlan, bűnös felelőtlenség is.

(Mielőtt továbbmennénk egy gondolat: Tudom, hogy könnyű most az erkölcsi piedesztálról átkokat szórni a besúgókra, ügynökökre. Tudom, hogy pártállam megszűnt, és a szerzőnek soha nem kellett és már nem is kell megtapasztalnia - hál'istennek -, hogy mekkora kihívást jelent(het)ett valaha a szolgálat megkeresése, főleg, ha az zsarolással, fenyegetéssel (még inkább főleg, ha valamelyik szerettünk életére, sorsára vonatkozott a zsarolás, vagy fenyegetés) párosult. De a szerző már az "új" korban vált felnőtté, ez van).

 Nos, én úgy gondolom, hogy egy ilyen listát nem csak joga, de egyenesen kötelessége lenne nyilvánosságra hozni, de nem az 56-os Intézetnek, hanem az államnak. A 2005-ös kísérlet óta az ügynöktörvény ügyében semmi nem mozdult, és egész eddig nem is volt téma a közbeszédben - sajnos.

De nem boszorkányüldözések miatt, és egyáltalán nem azért, hogy még több "Javított kiadás" szülessen, és nem könnyes szemű Pokornik miatt, de nem is Nagy Feró - Vikidál összeborulások és megbocsátások miatt, hanem egyrészt azért, hogy azok az emberek, akiket fenyegetés, zsarolás hatására szerveztek be (és ténylegesen nem csináltak semmit), tisztára moshassák magukat. Leginkább azért, hogy akik ténylegesen ügynökök és besúgók voltak tűnjenek el a közéletből, mert még mindig itt vannak. És ők nem Kivágónék.

Ebből persze az következik, hogy önmagában egy lista nem elég. Akinél lehet fel kell tüntetni, hogy milyen okokból lett tagja a III/III-as ügyosztálynak - már, ha vannak erre vonatkozó feljegyzések. Ha nincsenek, jöhet akár az ártatlanság vélelme is, de az ügynökök és főleg a beszervezőtisztek neveit tartalmazó listának nyilvánosságra kell kerülnie végre.

(Egyelőre ennyi, de ez a cikk megér majd még egy misét bejegyzést majd a közeljövőben).

13 komment

Címkék: index ügynöklista bereznay andrás iii/iii 56 os intézet

Ami kimarad

2009.07.09. 09:28 Vérszegény éjszakai dúvad

Jobboldalt a hirdetés doboz alá hosszas "szenvedés" után sikerült megjelenítenem egy "Ami kimarad" című dobozt. Ez a továbbiakban abszolút rendszertelenül frissülő box azokra az írásokra mutató linkeket fog tartalmazni, amelyeket elolvastam, érdekesnek találtam (akár pozitív, akár negatív értelemben), de valami miatt nem kerülnek terítékre.

Ennyi.

Szólj hozzá!

Címkék: szógálati bejelentés

Fico meg a gerinc

2009.07.08. 12:58 Vérszegény éjszakai dúvad

Azt mondja a híradás, hogy Robert Ficonak gerincproblémái vannak.

Azt hiszem, Magyarországon ez a hír nem számít az újdonságok közé, egy ideje már sejtjük. Legalább azóta, amióta azzal az überidióta Slotával együttműködik.

De ezen a problémán orvosi beavatkozás nem fog segíteni.

Szólj hozzá!

Címkék: idióta nemmagyar

Csak egy kérdés 13.

2009.07.08. 08:07 Vérszegény éjszakai dúvad

Meglehetős spéttel futottam bele a Jeszenszky Zsolt írta fordította cikkbe (no, meg az utóéletébe is), de azért egy dolog miatt nagyon-nagyon furdal a kíváncsiság ezzel a résszel kapcsolatban (azt képzelik, hogy):

...a lemezkiadók, filmelőállítók mind valamiféle dagadt, zsíros mogulok, akik egy karosszékben elfolyva számolják egész nap a vastag pénzkötegeket, amelyeket szegény fogyasztóktól bekasszíroztak. Aki ezt gondolja, életében nem találkozott még egyetlen mai független lemezkiadó dinamikus, fiatal, sokszor egyszemélyben tulajdonos-mindenesével, vagy akárcsak bármely kisebb vagy nagyobb kiadónál, studiónál dolgozó, hús-vér emberrel, de még csak zenésszel, előadóval sem.

(Megjegyzés: ismerek olyan zenészt, aki Magyarországon zenei berkekben meglehetősen jó hírnévnek örvend, ennek ellenére kőkeményen kell lapátolnia a megélhetéséért, és a jogdíjat nem tartja nyilván a számottevő bevételei között).

Szóval csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon a Ghymes zenekar albuma, melyet nagyon sokáig meg tudtam venni 2,500 hufért, és ez az összeg egy teljesen megfelelő ár/érték arányt állított fel, szóval ez az összeg miért ugrott fel hirtelen 4,500 hufra pont akkor, amikor Magyarországon szélesebb körökben is elterjedt a fentebb említett zenekar ismerete?

Szólj hozzá!

Címkék: szerzői jogok akarom tudni?

Sütire, magyar!

2009.07.07. 13:35 Vérszegény éjszakai dúvad

Amolyan félévi "meglepetésként" a kormány megemelte az általános forgalmi adót 20%-ról 25%-ra, de hogy megmutassák a bennük rejlő szociális érzékenységet és a "kisemberek" megélhetési problémái iránt mutatkozó érdeklődésüket az alapvető élelmiszerek adóját viszont csökkentették 18%-ra.

Persze nem Magyarországon lennénk, ha azt mondanák, hogy alapvető élelmiszernek számít pl. a kenyér, kifli, zsömle (ezeknek minden fajtája), meg a tej és teszem azt pl. a disznó-, vagy a csirkehús, hanem inkább vtsz számok alapján jelölték ki az alapvető élelmiszereket. Így ni:

3/A. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez

A 82. § (3) bekezdésének alkalmazása alá tartozó termékek, szolgáltatások

termékek

Sor-
szám

Megnevezés

vtsz.

1.

Tej és tejtermékek (kivéve az anyatejet)

0401-ből
0402
0403
0404 10
0405-től 0406-ig

2.

Tejtermékek (kivéve az italként közvetlen fogyasztásra alkalmas, tej pótlására szolgáló olyan imitátumokat, amelyek általában tej és permeátum - esetenként savó és/vagy tejszín - különböző arányú keverékéből állnak, és amelyek minősége, mennyiségi összetétele különbözik a természetes tejétől, tejfehérje tartalma lényegesen alacsonyabb a természetes tejénél)

0404 90-ből

3.

Ízesített tej

2202 90 91-ből
2202 90 95-ből
2202 90 99-ből

4.

Gabona, liszt, keményítő vagy tej felhasználásával készült termék

1901
(kivéve: 1901 10 00 02)
1903
1904
1905 10
1905 40
1905 90

 

(Akinek kedve van hozzá, itt meg tudja nézni pontosan, hogy melyik vtsz szám milyen termékeket jelöl).

Most azonban konkrétan a 1905-ös vtsz számnál maradunk, ami a következőket takarja:

"Kenyér, cukrászsütemény, kalács, keksz (biscuit) és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék"

 Ezek közül két csoport nem tartozik a kedvezményes adókulcs alá:

- Mézeskalács és hasonló 

- Édes keksz (biscuit); gofri és ostya

Tehát az áldozóostya, az üres gyógyszerkapszula és a pecsételőostya (bármi is legyen az) igen, vagyis ezek alapvető élelmiszereknek számítanak. Már ez eleve megér egy harsány röhögést, de az még inkább, hogy a cukrászsütemények is ebbe a kategóriába tartoznak. Na, de a dolog korántsem ilyen egyszerű!

A cukrászszövetség cukraszat.net honlapján a következő közlemény olvasható erről:

Tisztelt Tagjaink!

A mai napon megkaptuk a Magyar Vendéglátók Ipartestületének küldött Pénzügyminisztériumi módosított állásfoglalást, mely szerint a helyben fogyasztott cukrászsütemény már szolgáltatásnak minősül.

Eszerint az elvitelre, illetve továbbértékesítésre elcsomagolt cukrászsüteményre a 18%-os ÁFA kulcs, míg a helyben fogyasztott süteményre 25%-os ÁFA kulcs alkalmazandó.

Ipartestületünk az állásfoglalás jogszerűségének, illetve az állásfoglalásból adódó egyéb felmerülő kérdések tisztázása érdekében tárgyalást kezdeményez a pénzügyminisztériummal, melynek eredményéről tájékoztatni fogjuk Önöket.

Az állásfoglalás letölthető honlapunkról. Letölthető továbbá a VPOP oldaláról átvett dokumentum, mely egyes termékek/terméktípusok szerint sorolja VTSZ szám alá a cukrásztermékeket.
Az Ipartestület Ügyvezetősége  

Tetszik érteni? A cukrászsütemény csak akkor adózik a kedvezményes kulccsal, ha nem helyben fogyasztják. (Sőt mi több idetartozik a pizza is, szóval valószínűleg a házhozrendelt pizza olcsóbb lesz, mint a helybenfogyasztott - és nem létezik akkora szmájli, vagy lol, amekkorát ide kellen biggyeszteni).

Hogy ezek hogy kerülhettek az alapvető élelmiszer kategóriába, míg pl. a gyümölcsök, zöldségek, vagy a párizsi nem, nem tudom, és kötve hiszem, hogy lenne olyan ember az országban, aki erre értelmes magyarázatot tudna adni.

De addig is: Telefont elő, tessék sütiket és pizzákat rendelni!

4 komment

Címkék: kaja abszurd hülye törvény

Ettől megnő a farkad, kisapám!

2009.07.02. 19:20 Vérszegény éjszakai dúvad

Hát mit mondjak? Az Unilever kreatívjai (vagy az Unilever által dolgoztatott reklámügynökségek kreatívjai) nem sok energiát fektetnek egy-egy újabb AXE termék kampányába. Gondolom azért feltűnt már mindenkinek, hogy kb. azzal az üzenettel próbálják meg eladni ezeket a termékeket, hogy:

"Ilyet fújj magadra, vagy ezzel tusolj öreg, és akkor aztán végigfarkalhatsz minden nőt! De nem ám a csúnyákat, helló, hanem a világ legjobb nőit! Ha ezt fújod magadra, a tutiszexbomba csajok még a lábgombát is élvezettel szopogatják le a lábkörmeid alól! Nem számít ha gány, igénytelen, elhízott tuskó, vagy valami ilyesmi vagy, ettől a szagtól ötvenhétezerkilencszáznegyvennyolcmillió csajod lesz, baszki!"

 A legújabb terméküknél sem nagyon erőltették meg magukat, csak a sztorit Mexikóba helyezték. Íme, ha valaki még nem ismerné:

 

Fantasztikus szimbolikájú reklám, a rumbatök képviseli férfi tökét, és egy jó kis zuhanytól a szerencsétlen kisfarkú lúzerből egy macsó, belevaló, igazi tökös srác (ha-ha) lesz. Rögtön rá is kattan a mulató minden nője, és persze, hogy rögtön akad egy igazi szexbomba, aki a seggét a pasi ágyékának akarja nyomni.

Biztos vannak, akik másként gondolják, de szerintem ezek a reklámok már annyira rosszak, hogy szinte jók már a kontraproduktivitás határát súrolják, hacsak nem át is lépték azt.

Azt viszont nagyon szeretném látni, amikor egy ilyen reklámot magyar közegbe helyeznek. Hihetetlen mennyiségű lehetőség vár a kreatívokra.

Itt van először a lopótök. A jóbige lemegy a borospincébe, megérzi az illatot, majd aztán a szájába veszi a lopótököt, jól megszívja, és hihetetlen élvezettel a szájába engedi a fehérbort, aztán persze a borvirágos arcú kúl borosgazda töke következik.

Persze le lehetne forgatni ezt a reklámot valami jóféle kolbásszal is. A széle-hossza egy a jóképű hentesmester a házikolbász után a saját kolbászát is megkóstoltatja az überszexistennő nővel.

Hajj, arról nem is beszélve, amikor egy kis szárazzuhany miatt a lovászfiút választják inkább a ló helyett, hiszen a ló fasza akkor már lófasz az övéhez képest.

Tanulság? Nincs. Inkább egy kérés: Ha van olyan ember az országban, aki tényleg az AXE miatt szedett már össze egy ilyen hiperszupertutiüberbrutál szexbombázót, jelentkezzen már le'szíves.

37 komment

Címkék: hülye reklám

Karosszék, hátradőlés, mosolygás

2009.06.30. 14:44 Vérszegény éjszakai dúvad

Igazi vihar söpör át az országon, a légmozgás ereje épületeket dönt le, a háztetők repkednek, mint a fecskék az égen, fákat csavar ki, autókat borít fel, a Balaton vizét úgy felkorbácsolja, hogy a parti településeken cunamiriadót léptettek érvénybe. De ezt nem szupercella, vagy bármilyen más időjárási jelenség okozza, hanem a megkönnyebbülés sóhajai törnek elő ekkor erővel a mellkasokból. Nem cigány volt! Ökölcsapás a levegőbe, majd diadalmas mosoly az ajkakon, majd hátradőlés a karosszékben. Probléma megoldva, nemdebár?

S aztán persze lehet "na, ugye megmondtam kedves nácifasisztaszélsőjobboscsőcselék barátaim"-ozni. Lehet, de teljesen felesleges.

Felesleges, mert semmiféle probléma nem oldódott meg. Ezzel maximum az került bebizonyításra, hogy nem csak a cigányok között születnek állatok. Sőt, ilyenfajta állatok nyilván születnek Nyugat-Európában, meg Amerikában és Japánban is. Aztán majd, ha emberi kolóniák lesznek a Holdon, meg a Marson, ilyen állatok ott is fognak születni.

Azért is felesleges hátradőlni és mosolyogni, mert a kiskunlacháziak problémája ettől még nem oldódott meg. Sem a cigányoké, sem a nem cigányoké.

A cikkben nyilatkozó asszonynak pedig azonnali munkát követelek egy minisztériumban, vagy a kisebbségi ombudsman irodájában, mert lényegesen több esze van, mint bármelyik antirasszistául beszélő, önmagát liberálisnak hazudó politikusnak.

Az a baj, hogy nekünk nincs nevünk. Ha Kovács Pisti elkövet valamit, akkor azért Kovács Pistit elítélik. De ha mi teszünk valamit, azt 'a cigányok' tették, nem XY, aki történetesen cigány.

Csókolom, ez ennyire egyszerű.

A cigánykérdés (és ezalatt értsük most a társadalmi perifériára szorult tömegek reintegrációs problémáját, vagy ha úgy tetszik, az underclass problémáját) a rendszerváltás óta csak súlyosbodott. Ha van olyan problémája az országnak, amelyben nem sikerült a probléma felszámolása irányában lépnünk, hát akkor ez az. És a valódi gond az, hogy nem csak, hogy előre nem tettünk egy lépést sem, de az utóbbi húsz év tunyaságának és tehetetlenségének hála inkább hátrafelé haladtunk.

A megoldást pedig nem a nonstop nácizás és cigánybűnözőzés jelenti, hanem az érdemi munka. Stratégiai és operatív programok kidolgozása, a szükséges lépések megtétele. Teszem azt, valami ilyesmiket.

Persze ez sokkal nehezebb, mint cigánybűnözésről, vagy megélhetési bűnözésről beszélni, nehezebb, mint a cigányság integrációjára szánt hatalmas összegek felhasználását ellenőrizni, nehezebb, mint kiállítani a nyilvánosság elé egy Kolompárt, hogy napi 24 órában hülyeségeket beszéljen.

Nehezebb, de kifizetődőbb. Már csak azért is, mert nem késlekedhetünk már túl sokáig a kérdésre adott válasszal. Azt hiszem húsz év semmittevés épp elég volt.

136 komment · 1 trackback

Címkék: romapolitika

20 év

2009.06.28. 19:47 Vérszegény éjszakai dúvad

Húsz év múlva az ifjú vándor megpihen,
De hosszú még az út és közben valamit tenni kell.

 

 

Ünneplünk, ünneplünk, ezerrel ünneplünk. Tegnap ünnepeltük ezerrel, hogy húsz éve átszakadt a vasfüggöny, hogy Horn Gyula átengedte az endékás trabantosokat az osztrák határon.

Itt volt Európa színe-java (aki meg nem, az legalább küldött valami levélféleséget), mindenki elmondta a magáét, hogy bezzeg a magyarok nélkül, így a magyarok, úgy Horn Gyula, amúgy a magyar kormány. És kétségem sincs afelől, hogy (sajnos) rengeteg volt Mszmp-s politikus nyalta tisztára a saját seggét, nem azért, mert bármi köze is lett volna a húsz évvel ezelőtti eseményekhez, hanem, mert még ma - húsz év múlva - is bátran tevékenykedhet a közéletben.

És afelől sincs kétségem, hogy hiába voltak itt annyian ünnepelni, ma - vagy akár holnap - amikor majd hazamennek a saját országukba, secperc alatt elfelejtik, hogy mi történt Magyarországon húsz éve, és csak arra koncentrálnak majd, hogy mi történik Magyarországon jelenleg.

És teljesen igazuk van, a múltból nem lehet megélni basszameg, nem csak nekünk, de senkinek. Egyetlenegy jelenbeli baromság azonnal hazavág nyolc darab múltbéli dicsőséget, márpedig, ha valamit mi fel tudunk mutatni a jelenben, az csak marhaság.

Az ominózus események óta húsz év telt el, húsz évünk volt arra, hogy csináljunk valami normális dolgot ebben az országban.

Nem sikerült.

És most lehet rohadt szocizni, vagy köcsög fideszezni, lehet bármit mondani, de ebben mindannyiunk keze benne van. Benne van ugyanúgy mindenki, aki bedől minden demagóg baromságnak, és benne van minden politikus is, aki inkább demagógiát nyomat tényleges munka helyett. Benne van mindenki, aki bár látta az ország kiadási struktúrájának az elhibázottságát, mégsem tett semmit. Benne van, aki átmentette magát '89 után, és aki hagyta, hogy mások átmentsék magukat. Majd aztán befogadták. Benne van aki lopott, mert megtehette, benne van, aki lopott, bár nem akart, de látta, hogy mások is lopnak. Benne van, aki inkább kiment külföldre magasabb fizetésért dolgozni, és benne van az is, aki elősegítette, hogy úgy alakuljanak a körülmények, hogy inkább külföldön érje meg dolgozni.
Benne vagyok én is.

Hosszú még az út, és valamit tenni kell - énekelte anno Máté Péter, és mi bebizonyítottuk, hogy a francokat. Nem kell tenni semmit, egy ország akkor is képes működni. Persze húsz évig nem, de tizenhétig igen. Majd aztán eltel még kb. három év, és bebizonyítottuk, hogy még a csőd után is képes működni egy ország érdemi munka nélkül.

Húsz éve dőlt le a vasfüggöny, húsz éve dőlt meg a népköztársaság Magyarországon. Ha voltak olyanok, akik akkor elénekelték ezt a Máté Péter dalt, most biztos csalódottak. Eltelt húsz év, de a vándor nem pihenhet meg, mert nem haladt előre. De nem számít, amíg tudunk ünnepelni, ugye? Panem et circenses, de a circenses a minimum, a panemmel meg csak lesz valami-valahogy.

És már csak egy kérdés gyötör: a következő húsz év után, vajon megpihenhetünk, vagy megint csak ünnepelni fogunk?

4 komment

Címkék: ünnep szerintem

Egyensúly

2009.06.25. 23:11 Vérszegény éjszakai dúvad

Az ORTT-nél már megint belecsaptak a lecsóba, kőkeményen nekiálltak, és még annál is keményebb minőségellenőrzést végeztek az Echo Tv-nél. Aztán megállapították, hogy ez a dolog bizony büdös, úgyhogy jól kiszabták a "jól megérdemelt" büntit.

Nekem ezzel két problémám van.

Az egyik az, hogy nem értem, miért is kellene az Echo Tv-nek kiegyensúlyozottnak lennie. Az Echo Tv egy kereskedelmi csatorna, van neki tulajdonosa, hadd döntse már el Széles Gábor, hogy miféle adót szeretne csinálni, aztán majd a piac ítél. Úgy gondolom, hogy az Echo Tv nézőinek hiába adunk kb. ugyanannyi időben Mszp-s megszólalást, mint Fideszest, az előbbi annyira fogja érdekelni, hogy magában (vagy hangosan) lehazugozza a megszólalót.
A törvényi előírás azon része pedig, amely szerint:

...a közzétett műsorszámok összessége, illetőleg azok bármely tartalom vagy műfaj szerinti csoportja nem állhat párt vagy politikai mozgalom, illetve azok nézeteinek szolgálatában...

teljesen értelmetlen, mert teszem azt, az akármilyen műsorban én azt mondom, hogy nem értek egyet az ingatlanadóval. Akkor ezzel nyilvánvalóan egy párt nézeteinek (bár ebben az esetben szerintem helyesebb a kommunikációja kifejezés) a szolgálatába álltam.

Bőven elég lenne a királyi tévén számonkérni a kiegyensúlyozott hírszolgáltatást, a többi meg csinálja úgy, ahogy neki tetszik. Azért egy valamelyik oldalra billenő hírműsor mégsem egy délben leadott szadomazo pornó.

A másik dolog meg, hogy ha van ez a hülye előírás, és az ORTT úgy gondolja, hogy be szeretné tartatni, és az Echo Tv ebből a szempontból könnyűnek találtatott, akkor az ORTT-nél mivégre gondolják azt, hogy egy 150,000 hufos büntetés majd eléri a kívánt hatást. Szerintem ezt a büntetési összeget még bármelyik szerkesztő, vagy főszerkesztő is röhögve ki tudná fizetni, nemhogy maga a csatorna.

Ez az egész így viccnek rossz, színelőadásnak gyatra, komolynak viszont nagyon nevetséges.

 Persze az is lehet, hogy az egész csak az ORTT tagok lelki egyensúlyáról szól. Ha ezzel helyreállt nekik, akkor legalább boldogságok között tették nevetségessé magukat.

7 komment

Címkék: ortt médiaipar széles gábor echo tv

Gutenberg galaxis: Már megint gnab gib?

2009.06.24. 14:01 Vérszegény éjszakai dúvad

A nem sokkal ezelőtt megjelent E-lőfizetés című bejegyzés kommentjei között azt mondja bs395, hogy:

...amerikában meg épp a nyomtatott sajtó megy igen durván csődbe, mert a google egymaga fele annyi hirdetést szipkáz be, mint az összes papírlap együtvéve. nem hiszem, hogy ezen a pdf segítene, pláne pénzért. a reklámból fizetett on-line újságé a jövő, esetleg a kétéltűeké.

Szóval próbáljunk meg úgy foglalkozni a médiával, nyomtatással és egyéb még ide kapcsolódó dolgokkal úgy, hogy közben nem használjuk az olyan nagy szavakat, kifejezéseket, mint világfalu, információs társadalom, másodlagos szóbeliség, stb.

Én nem gondolom, hogy az elektronikus médiák egyre erőteljesebb térnyerés miatt a Gutenberg galaxis a végét járná (és most a Gutenberg galaxis kifejezés alatt a nyomtatással előállított termékeket értem).

                        (forrás)                        (Egy rövid zárójeles megjegyzés: A Gutenberg galaxist már kb. a hatvanas évek óta temetik. Temették például akkor is, amikor a videólejátszó kezdett elterjedni. Isaac Asimov erre frappáns választ adott egy konferencián, amelyik megjelent az 'A Hold tragédiája' című esszékötetében. A könyv a linkről letölthető).
Az kétségtelen, hogy a nyomtatott médiák - és nem csak a gazdasági válság miatt - egyre nehezebb helyzetben vannak. Mind az érdeklődés, mind a reklámbevételeik csökkennek.

De a Kreatív magazin nemrégiben megjelent (és tényleg nem tudom pontosan mikori, mert csak átlapozgattam egy-két idei számukat) számában az Origo.hu egyik munkatársa arról "panaszkodott", hogy a netes megjelenésű hír-, és egyéb magazinok csak akkor kapnak hirdetési pénzt, ha a felhasználó rá is kattint a hirdetésekre - ellentétben a nyomtatott sajtóval és a televíziós csatornákkal. Azaz a online megjelenés hirdetési bevétele kicsit olyan, mint a kutya vacsorája, különös tekintettel az adblock típusú programokra. De ez szerintem nagyobbrészt kiküszöbölhető átgondolt stratégiával és pl. direkt a felhasználói kört célzó hirdetésekkel.

Ami viszont úgy gondolom, hogy a nyomtatott sajtótermékek nem fognak eltűnni a süllyesztőben (bár az biztos, hogy egyfajta radikális átalakulás és a szereplők számának a csökkenése elkerülhetetlen), az a hírverseny. A netes sajtótermékek előnyét pont az adja a hagyományos, nyomtatott médiákkal szemben (de akár a televíziós hírműsorokkal szemben is), hogy sokkal gyorsabbak, egy beszámoló akár már öt - tíz perccel az esemény megtörténte után publikálásra is kerülhet.

Pont ez az, amiből előnyt kovácsolhatnak a nyomtatott (vagy akár a PDF formátumban kiküldött) termékek. A hírverseny nem enged meg egyetlen pillanatnyi szünetet sem, a főoldalnak folyamatosan frissülnie kell, az újabb történések folyamatosan kiszorítják a régieket, egészen addig, amíg akár a reggeli történések is réginek számítanak. Míg a hírportálok szerkesztőségei képesek lépést tartani ebben a versenyben, addig a fogyasztói nem feltétlenül, sőt. Azaz a hírolvasók óhatatlanul le fognak maradni történésektől, főleg a befogadói magatartás tükrében. A netes tartalmakat gyorsan fogyasztjuk, mint a kiszacskós instant leveseket. Pár perc alatt átfutunk egy - egy hírt, aztán irány tovább, vagyis kevés esélye marad annak, hogy az archívumban kutakodjunk (hacsak nem célzottan keresünk valamit).

És ebben rejlenek a nyomtatott tartalmat előállító médiumok fennmaradási lehetőségei. Bár ennyi napilap nem hiszem, hogy meg tud maradni, de az előző napi eseményeket pontosabban (és igényesebben - hiszen a hírverseny a minőség rovására is megy) összefoglaló kiadványokra az igény megmarad. Ez az igény valószínűleg meg fog maradni a hetilapok esetében, hiszen ezek a heti periodika miatt inkább képesek megfelelő minőségű tényfeltáró-, és oknyomozó riportok megírására, leközlésére.

Ha kilépünk egy kicsit a szórakoztatással kevert hírszolgáltatás köréből és átlépünk a tisztán szórakoztatás világába, akkor is találunk érveket a Gutenberg galaxis életbenmaradására. Egyúttal kicsit eltávolodunk a Gutenberg galaxis technikai szempontú értelmezésétől (ti. az tartozik ide, ami nyomtatott formában jelenik meg), és a befogadás szempontjából tekintünk rá (ti. a Gutenberg galaxisba az tartozik, amit olvasni kell).

Könyv és film (mozgókép) teljesen más módon mesélnek el egy történetet, más kódrendszert használnak. (Ebből a szempontból mindegy, hogy a film inkább szájbarágós, inkább egyfajta "készétel", míg a könyvből a befogadónak kell "készételt készítenie", azaz az olvasás kreatívabb befogadói eljárás). A filmes nyelvet ugyanúgy tanulni kell(ene), mint az írt-beszélt nyelvet. Éppen ezért nem filmesíthető meg minden, ami könyv formátumban jó. Csak néhány példa, amit szerintem kár volt megfilmesíteni (olyanok, amiket láttam is és olvastam is): Ötös számú vágóhíd, A 22-es csapdája, A három testőr Afrikában, Krisztus utolsó megkísértése (és tulajdonképpen idesorolható a Lynch féle Dűne is, amely bár nekem speciel tetszett, de a könyv mégis sokkal komplexebb, erőteljesebb élményt nyújt). A Gyűrűk ura filmtrilógiából csak egy részt láttam ugyan, de az alapján azt gondolom, hogy ezt a művet is inkább elolvasom.

Persze van másik oldal is, Bruce Lee mozgása és gyorsasága, Frank Drebin idiótasága, vagy Terry Gilliam képi világa inkább élvezhető filmen, mintsem írott szavak sokaságán keresztül.

Szóval az a technikai fejlődés, amely miatt sokan a Gutenberg galaxis végét jósolják, nem a könyv, az olvasás végét (noha mindenképp hatással lesz rá), hanem olyan új kifejezési és kommunikációs technikák kezdetét jelenti, amelyik nem a nyomtatás helyett, hanem azzal párhuzamosan, egymást kiegészítve fog létezni.

1 komment

Címkék: szerintem gutenberg galaxis

Asszem az év legjobb híre

2009.06.24. 09:24 Vérszegény éjszakai dúvad

Mármint az, hogy pár koncert erejére összeáll a Kontroll Csoport és Budapesten is adnak egy koncertet, mielőtt kimennének New Yorkba.

Nem hiszem, hogy az idei év tartogatna még ennél is kellemesebb meglepetést.

12 komment

Címkék: ezt mi a francnak felcímkézni

Vona megkoronázása

2009.06.22. 13:31 Vérszegény éjszakai dúvad

Meglehetősen alacsony részvétellel ugyan, de tartottak a minap kishazánkban egy EP választást. Az eredménye gondolom mindenki számára ismert, és az is, hogy azóta másról sem hallani, mint új korszak kezdődött a magyarországi politikai életben. Azt kell mondjam, teljesen egyetértek ezzel a megállapítással, azt a részt leszámítva, hogy új korszak kezdődött. Kezdődött a fenét - sajnos -, a "régi" gyümölcsei értek be - és most nem kommunistázás és nem államszocializmusozás jön.

Nem Vona, de Novák Előd koronával. (Innen).

De először is szögezzük le, hogy a szélsőséges irányzatok nem csak Magyarországon, de szerte Európában jobb eredményt értek el, mint öt éve, egyáltalán nem véletlenül. Szociálpszichológiai(?) axióma, hogy bármilyen válság során erősödik a különböző társadalmi csoportok közti feszültség. Egész egyszerűen az történik, hogy beszűkülnek a rendelkezésre álló erőforrások, ami konfliktusokhoz, harchoz vezet. Az elsődleges ellenséget nyilvánvalóan a bevándorlók, vendégmunkások jelentik, akiknek nem itt kellene lenniük, és akik ellen a legjobban a szélsőjobboldali pártok emelik fel a hangjukat. De ettől még nem kell újabb náci/fasiszta államalakulatoktól kialakulásától tartani.

Az viszont kétségtelen - legalábbis Magyarországon mindenképp -, hogy fennáll annak a lehetősége, miszerint a Jobbik - mint Magyarország legjelentősebb szélsőséges pártja - az Országgyűlésben komoly tényezővé válik. Jelenleg egy második - harmadik hely mindenképp kinéz nekik. De ez nem a Jobbik dicsősége, hanem a mostani (és jellemzően eddigi) parlamenti pártok szégyene inkább.

A korona emlegetése nem véletlen, hiszen ha ki kellene jelölni, hogy kb. mikor kezdődött az a korszak, amely magában hordozta a Jobbik (tudom, hogy akkor még Miép volt, de a Miép sikeresen a béka segge alá küzdötte magát) előretörésének lehetőségét, akkor én a koronaúsztatást jelölném meg kezdőpontnak. (Ez a kijelölés természetesen teljesen önkényes, a választásom azért esett erre az eseményre, mert talán erre emlékeznek a legtöbben). 

Gondolom abban mindenki egyetért, hogy a korona meghajókáztatásának nem hogy túl sok, de egyáltalán semmi értelme nem volt. Mégis meghajókáztatták, márpedig a pártok ritkán cselekszenek irracionálisan, tehát az esemény megrendezésének mégis volt valamilyen értelme. Ez az értelem pedig nem volt más, mint egyfajta érzelmi kötődés kialakítása.

A Fidesz vezette kormány előtt - és a rendszerváltás után - ez a fajta szimbólikus politika ismeretlen volt Magyarországon - de annyi bizonyos, hogy nem volt jelentős szerepe a politikai életben (sőt, az első erőteljesebb próbálkozás, az Mdf 1994-es Horn ellenes kampánya kifejezetten visszaütött). Ennek hangsúlyosabb megjelenítése a politikai életben egyértelműen a Fidesz innovációja, amivel nem is lenne semmi gond. A szak- és a szimbolikus politika nagyon kellemesen megfér egymás mellett, persze csak a megfelelő arányokban.

A gondot pont az arányok felborulása jelentette/jelenti. Ugyanis az Mszp nem túl kreatív párt, viszont annál tanulékonyabb, és a tanultakat hatékonyan felhasználó. Az Mszp egy-kettőre eltanulta a Fidesztől a szimbolikus politizálás alapjait, és pl. megalkotta az Orbán-démon alakját - ezt egyébként a Fidesz-kormányzat nagyfokú arroganciája is elősegítette.

Azt is látni kell, hogy a szimbolikus politizálás sokkal könnyebben megszólítja a választókat, mint a szakpolitizálás - főleg nagyfokú demagógiával megsépekelve, és Magyarországon pont ez zajlik. A "rohadt népnyúzó kormány" és a "bezzeg mi majd adótcsökkentünk", valamint "ne az emberekkel fizettessék meg" kijelentések érthetően népszerűbbek, mint a "jelenleg nem engedhetünk meg magunknak adócsökkentést", vagy az "elkúrtuk, nem kicsit, nagyon" típusúak.

De ismétlem, ezzel még nem volna semmi baj, ha a politikai pártok nem követték volna a legkisebb ellenállás elvét. Márpedig sokkal egyszerűbb volt demagógiával és szimbolikus politikával operálni, mint válaszokat adni a létező problémákra. Bár a bili igazából csak 2006-ban borult ki, már előtte is nyilvánvaló volt - mert a szakértők és a politikusok számára nyilvánvalónak kellett lennie -, hogy a magyar állam változatlan körülmények között már rövidtávon sem lehet működőképes.

Azonban a félelem a népszerűségvesztéstől, a félelem a kényelmetlen, sőt kifejezetten kínos válaszoktól továbbra is a szimbolikus politizálás útján tartotta a kormánypárto(ka)t. Én hajlandó vagyok elhinni, hogy Gyurcsány az őszödi beszédével ténylegesen munkára - azaz válaszokra - buzdította a kormánypártot, de az Mszp politikusai egyszerűen nem értették meg ezt, és ott tettek keresztbe a gyurcsányi elképzeléseknek, ahol csak tudtak. A Fidesz pedig szintén többször is kinyilvánította, hogy amíg ők nem kerülnek hatalomra, addig nem hajlandóak változtatni ezen a metóduson - naná, egyébként valószínűleg az Mszp-hez hasonló mélyrepülésbe kezdenének azonnal. A legnyilvánvalóbban a 2008-as ún. szociális népszavazás kezdeményezésével fejezte ki ezen szándékát. Nem vitatva azt, hogy a kormány akkori elképzelési a tandíjról, a magántőke bevonásáról az egészségügybe, valamint a vizitdíjról nem feltétlenül voltak a tökéletesség kategóriájába sorolhatók, de a Fidesz által adott válasz a lehető legrosszabb volt. A Fidesz válasza ugyanis a nem-válasz volt egy akkoriban és azóta is létező problémára. Ez a népszavazás inkább egyfajta erődemonstráció volt a Fidesz részéről, és azóta is erődemonstrációként tekintenek mindenféle választást, szavazást. A győztes képét súlykolják a választókba).

A szimbolikus politikának pedig ez az egyik legfőbb jellemzője: nem ad válaszokat a létező problémákra. Ezek a nem-válaszok pedig már olyan régóta uralják a magyar közbeszédet, hogy Vona felismerte és kihasználta ezt a niche-t. A Magyar Gárda ugyan nem válasz a közbiztonság kérdésére, azonban sokkal inkább annak látszik, mint az Szdsz által állandóan folytatott (és a valósággal sokkal kevésbé összhangban lévő) rasszistázás és szélsőjobboldalizás.

Persze mondhatnánk, hogy a Bajnai-kormány hatalomrakerülésével megpecsételődhet a Jobbik sorsa, de ne legyünk ilyen naívak. Egyrészt Bajnai csomagja tényleges választ jelent ugyan, de csak egy problémára, méghozzá az államháztartás hiányára.
Másrészt pedig, ha alaposabban szemrevételezzük az ingatlanadó és az személyi jövedelemadó változásait (illetve az Mszp egyes megnyilvánulásait - de ezekről majd máskor), láthatjuk, hogy az Mszp-ben még mindig a szimbolikus politika az uralkodó irányzat, ami egyenes utat jelent a Jobbiknak a Parlamentbe. De ez nem baj, hiszen volt már szélsőséges pártunk az Országgyűlésben, sőt megesett ilyen már elég sok országban.

A baj az lesz, ha a Jobbiknak több cikluson keresztül bérelt helye lesz a Parlamentben, mert akkor a tényleges válaszok továbbra sem érkeztek meg a már régóta létező problémákra.

Márpedig Magyarországnak nem alternatívákra és megoldási javaslatokra, hanem tényleges és végrehajtható válaszokra van szüksége. Most.

2 komment

E-lőfizetés

2009.06.14. 20:03 Vérszegény éjszakai dúvad

Belefutottam nemrégiben egy olyan dologba, amivel én még nem találkoztam, sőt nem is hallottam ilyenről. (Ez persze lehet az én szegénységi bizonyítványom is). Olyan dolog, amiről még nem nagyon tudtam eldönteni, hogy ez jó dolog-e, vagy sem.

Épp a Google fordító programával böngészgettem norvég oldalakat, amikor egy helyi újság előfizetési lehetőségei között feltűnt, hogy módot kínálnak arra, hogy a lapot nem kinyomtatva, hanem elektronikus levélként, PDF formátumban rendeld meg. (Egyébként úgy látszik, hogy ez Norvégiában elterjedt dolog, mert azok a - leginkább helyi, regionális - lapok, amelyeknek ránéztem a honlapjára szinte egytől-egyig felkínálják ezt a lehetőséget).

Egyfelől azt mondanám, hogy ez abszolút jó dolog, hiszen így lényegesen kevesebb szemét keletkezik, valamint könnyebb archiválni a régi számokat, mint a padláson, vagy bárhol máshol tárolni azokat, és visszakeresni is könnyebb a régebbi számokban, főleg, ha valaki veszi a fáradságot, és kulcsszavakat rendel egy-egy számhoz pl. egy katalógusprogramban.

Másrészt viszont - és lehet, hogy én vagyok a maradi - számomra az újságolvasás még mindig azt jelenti, hogy a kezembe veszem az újságot, lapozgatom, esetleg még kávézok is mellé (persze a kávézást meg lehet ejteni a számítógép mellett is). Ebből a szempontból egyáltalán nem tetszik ez az ötlet.
Még az is idetartozik, hogy miközben az újságok ugyan megrendelhetőek, de manapság már az a minimum, hogy a lapok honlapjain elérhetővé teszik az aktuális számok tartalmát, tehát mi a francért is kellene megrendelni - és tegyük hozzá: egyáltalán kinyomtatni. (Hm, vajon ez lenne a fejlődés iránya?) (Mondjuk van az úgy, hogy fizetni kell azért, hogy elektronikusan olvashassuk a kinyomtatott számokat - így van ez pl. Magyarországon a Nemzeti Sport esetében).
 

A kiadóknak viszont ez elég nagy(?) költségmegtakarítást jelenthet - azonban mégsincs így. Legalábbis Norvégiában. A PDF formátumú előfizetés és a papír alapú előfizetés árai között nagyon kicsi az eltérés, és meglepő módon van úgy, hogy a PDF formátumú előfizetés a drágább. Erről itt van egy Translate fordította cikk, nehezen érthető, de annyi kisilabizálható belőle, hogy az elektronikus kiadásokat terheli egy bizonyos "moms" (ami valószínűleg egyfajta adó), de a papír alapúakat nem, ezért kerül kb. ugyanannyiba a kétfajta kiadás, noha az elektronikusnak nyilván alacsonyabb az előállítási költsége.

Viszont igazából azért dobtam fel ezt a témát, mert érdekelne, hogy Magyarországon (még?) miért nem terjedt el ez a rendszer, miért nem vetődött fel még ötlet szintjén sem? Most nem azt mondom, a Népszabadság, vagy a Magyar Nemzet, vagy a Blikk miért nem él ezzel az előfizetési lehetőséggel (egyébként tényleg, miért nem?) Mert mondjuk az rendben van, hogy a PDF könnyebben másolható, könnyebben átadható másoknak, mint egy kinyomtatott újság, ahol a két személynek egyidőben kell lennie egy helyen, de a lapok így is elesnek x vásárlótól, akik nem veszik meg az újságot, hanem mások által megvettet olvasnak el. Viszont a kiadók csak igen kis részben építhetnek az előfizetési díjakra, az igazi árbevételt számukra a hirdetési díjak jelentik, azaz miért is lenne baj az, hogy az elektronikus kiadások szabadon és könnyen másolhatóak? A hirdetés mindenképp célba ér.

Viszont a kis helyi újságok - amelyek nagyon sokszor ingyenesek, és bedobálják mindenkinek a postaládájába, akár kéri, akár nem - tényleg élhetnének ezzel a fogással, hiszen jellemzően az önkormányzatok tartják fent, azaz nekik igazán az érdekükben állhatna a költségmegtakarítás.

Vajon az lenne az elektronikus kiadás meg nem valósítása mögött, hogy Magyarország, illetve a magyar emberek zöme még mindig elektronikus analfabéta? Hogy nincs még (mindig) eléggé elterjedve a magyar háztartásokban a számítógép?

Nem tudom, de azt mégis eldöntöttem, hogy ez az elektronikus előfizetési lehetőség jó dolog. Én meg legfeljebb, ha lapozgatni akarom az újságot, akkor majd kinyomtatom, és úgy lapozgatom.

5 komment

Címkék: médiaipar

Kényszerszünet

2009.06.08. 09:40 Vérszegény éjszakai dúvad

Én kérek elnézést, de jelenleg a netszolgáltatóm lekapcsolt a világhálóról kóros számlanemfizetés miatt. (Az úgy volt, hogy vagy pénzem nem volt éppen, vagy időm bemenni fizetni). De azóta rendeztem, szóval rövidesen valószínűleg visszakapcsolnak. Gondolom.

Mindegy, majd egyszer jövök megint.

4 komment

Címkék: szógálati bejelentés

Kormány szívecske Hungaroring

2009.05.28. 15:54 Vérszegény éjszakai dúvad

Világgazdaság - és a Nemzeti Sport - szerint azzal riogatnak mindenkit a PM és az ÖM munkatársai, hogy Magyarország azzal járna a legjobban, ha nem rendeznének F1-es futamot Magyarországon. Azt mondják, hogy a folyamatosan emelkedő jogdíjak miatt, az "esemény" 2011-től már legalább félmilliárdos veszteséget termelne.

De azért annyira aggódni nem kell, hiszen "a kormány szereti a Hungaroringet, ami nagyon jó dolog" - mondja a kormányszóvivő.

Aki talán most összekever két dolgot, hiszen képzeljük csak el, a kormány fogja magát és egy szép, csendes nyári este lesétál a Hungaroringhez, elhívja inni valamit, majd sétálnak a mogyoródi dombok között, viccelődnek, beszélgetnek, majd a kormány megfogja a Hungaroring kezét, aki nem húzza el rögtön, csak egy kis idő múlva, és közben szemérmesen mosolyog. Aztán este a kormány megkérdi Hungaroringtől, hogy hazakísérheti-e, és Hungaroring azt mondja erre, hogy "Meg hát!". Na, ez utóbbi egy tényleg jó dolog.

És a kormány most pontosan ez utóbbi jó dolgot csinálja, ám annak a rosszabbik formájában. Bele lehet kötni persze a mogyoródi futamba, azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy közben más országok sorban állnak, hogy F1-es futamot rendezhessenek. Példának legyen elég Portugália és Oroszország. De, ha átruccannánk Ázsiába, akkor a sor hosszasan folytatható lehetne.

Ami vagy azt jelenti, hogy ezeknek az országoknak a vezetői olyan ostobák, hogy mindenáron veszteséget szeretnének termelni a saját hazájuknak, vagy pedig a magyar minisztériumi hivatalnokok nem látnak tovább az orruknál. Jelen esetben én inkább a második lehetőségre szavaznék.

Tudnillik egy F1-es futam minden haszna, bevétele és pozitív externáliája nem magára a futamra és annak nyereségességére koncentrálódnak, hanem vannak olyan hozamai - sőt, leginkább olyanok vannak -, amelyekkel a minisztériumi alkalmazottak nem számoltak.

Például nem látom be, hogy miért kellene megakadályozni abban azokat a nem magyar F1 őrült embereket, hogy a mogyoródi futam ideje alatt Magyarországon költsék el a pénzüket és nem pl. Oroszországban. Nem látom be, hogy miért jó az, ha a teljes F1 mezőnye - szerelőstül, pilótástul, mindenestül - inkább moszkvai szállodákban száll meg, nem pedig budapestiekben. Számoljunk csak 150 fővel csapatonként, van tíz csapat, itt vannak minimum három éjszakát, az 4.500 vendégéjszaka. Ezek olyan dolgok, amelyekkel a minisztériumi munkaanyag biztos, hogy nem számol.

Aztán persze itt van az országimázs kérdése. Évenként egyszer van biztosan olyan alkalom, amikor nem a gazdasági szerencsétlenkedésünkkel, vagy a zavargásainkkal kerülünk külföldön címlapra, hanem egy sporteseménnyel. Miért is kellene erről lemondanunk?

Ráadásul az országimázsnak ez a fajtája nem olyan erőltetett, mint pl ez (innen):

 7.  Does Budapest have a subway?

Yes, it is called the Metro. There are 3 lines; one of them is one of the oldest in Europe. You can expect fast, reliable service.

(Ezzel kapcsolatban azért kíváncsi lennék, hogy tőlünk nyugatabbra vajon tényleg azt gondolják-e a magyarokról, hogy a kőkorszaki ember szintjén állnak, vagy a honlap készítői gondolják azt, hogy a tőlünk nyugatabbra élők azt gondolják a magyarokról, hogy a kőkorszaki ember szintján állnak?)

Visszatérve magára a veszteségnek az összegére - és átcsapva demagógba -, azt kell mondjam, hogy az egyáltalán nem akkora összeg  -még most, a válság idején sem -, amely miatt érdemes lenne kiszállni a F1-ből, ez akkora összeg, amelyet durván 2-3 kilométer autópálya építése során lopnak el, legális, vagy illegális formában. (Nosztalgiának).

De, ha a demagógia még mélyebb bugyrába szeretnék süllyedni, akkor kiszámolnám, hogy a 386 parlamenti képviselő - átlagosan 200.000 forinttal számolva - mennyi költségtérítést vesz fel egy évben, márpedig ez a költségtérítés semmiféle pozitív externáliával nem jár az ország számára, sőt...

De nem akarok egyébként ilyen mély demagógiába zuhanni ... Dehogynem. Szóval 926 millió forint, ebből kijönne majdnem két veszteséges mogyoródi verseny. Innentől kezdve tényleg nem világos, hogy miért akarják a hungaroringi futamot ba meghátolgatni - rossz értelemben.

A kormány inkább fogjon egy kis bugylibicskát, menjen ki egy parkba, és vésse bele egy padba, hogy magyar kormány szívecske Hungaroring, a szívecske persze egy kis nyíllal átlőve. De lehetőleg este, vagy éjszaka csinálja, mert még a végén elviszik a rendőrök rongálásért.

5 komment

Címkék: f1 hungaroring hülye hivatal

Tükör által homályosan

2009.05.12. 00:11 Vérszegény éjszakai dúvad

Van ez a balhé a Die Zeit cikk körül, ami szerintem kb. vihar a biliben.
Elöljáróban el kell mondjam, hogy nem olvastam el az eredeti cikket, beértem az Index.hu interpretációjával, mert az alapján a cikk nem éri meg a fáradságot. És éppen ezért rövid is leszek, még akkor is, ha a téma miatt nagyon sok mindenről lehetne beszélni.

Mert nagyon sok mindenről lehetne beszélni, mert a cikk írója alapvetően nem mond hülyeségeket, sőt... Persze, hogy megerősödött a szélsőjobb, persze, hogy ehhez a gazdasági válságnak is van köze, és naná, hogy Trianonnak is, azonban erre a két dologra  leegyszerűsíteni a szélsőjobb térnyerését, több, mint hiba, az erős csúsztatás, sőt kifejezetten ostobaság.

A cikk szerzője egész egyszerűen nem veszi figyelembe az utóbbi évek történéseit. Az őszödi beszéd nem válságot okozott az országban - ahogy azt narancssárgáéknál nem felejtik el minden egyes alkalommal hangoztatni -, hanem traumát az emberekben. Ezt a traumát mára már - akár - kiheverhettük volna, ha szegfűvörösöknél van legalább néhány tényleg értelmes politikus. Nem volt, három évi agónia után most jön egy fájdalmas foghúzás, csak sajnos érzéstelenítés nélkül. Hogy ennek mi a következménye? Hát, ahogy vasárnap a Naplóban egy szociológusnak aposztrofált egyén mondta: "Úgy tűnik, hogy a társadalomban megnövekedett az agresszió". (Hát, mit nem mondjak, irigylem ezt a szociológust. Vajon mennyi kérdőívet töltetett ki, hogy már neki is 'úgy tűnik'? Csak mert egyébként bőven elég kimenni az utcára, hogy valaki érzékelje a megnövekedett agressziót). A trauma, a feloldhatatlan konfliktus pedig növeli az agressziót, ami pedig nem européer, ezért szélsőjobbos.

Tegyük még hozzá, hogy a Jobbik (amelyet szélsőjobbosnak nevezni szerény véleményem szerint túlzás - Vona Gábor, mint a magyar Le Pen? Muhaha!) jelenlegi kiemelt szerepét nagyban az Szdsz-nek köszönheti (az Szdsz-ről a közeljövőben lesz szó, most nem szeretnék belemenni), no meg a magyar posványmédiának, hiszen, ha egy Magyar Gárda tag eltüsszenti magát, rögtön ott terem nyolc, magát újságírónak valló szakmunkás és rasszistázik egy sort. (Beugrik még, amikor Demcsák nagyközönség előtt csinált hülyét magából? Beugrik még, hogy Dénes Balázs a Jobbik, a Magyar Gárda média általi legalizálásáról beszélt próbált meg beszélni Demcsákkal? Ha nem, tessék itt megnézni!)

És most vegyük elő a jobbik (he-he, mekkora vicc...) arcunkat, mondjuk azt, hogy a Die Zeit cikk szerzője nem bértollnok, nem 'rózsadombi szociológus'. De afelől ne legyen kétségünk, hogy a szerző nem a magyar valóságot ismeri, nem a magyar embereket, hanem a média által kitermelt magyar valóságot ismeri. Annak a médiának a világképét ismeri, amely a tényleges fontosságánál sokkal többet foglalkozik a Jobbikkal, mert az jó üzlet. Ennyi. Itt a valóság duplikálása történt. Tükör által homályosan.

(Még egy zárójeles megjegyzés a végére: Az Mszp által beterjesztett Holokauszt tagadást büntető törvényjavaslat is pont azt a képet sugározza külföldre, mintha Magyarországon ötpercenként felüvöltene valaki, hogy 'basszameg, márpedig a nácik semmilyen népirtást nem követtek el!'. Szóval a szélsőjobbos kártyával nem csak a média, de a politika is erőteljesen szeret játszani).

2 komment

Címkék: szerintem

Jogvédő jogtiprás

2009.05.07. 14:50 Vérszegény éjszakai dúvad

Beütött a jóidő, szóval az utóbbi hetekben a kerti-, ház körüli munka tette ki időm nagyrészét, olyannyira, hogy mire odajutottam volna, hogy be tudjam kapcsolni a gépem, már egyáltalán nem akartam bekapcsolni.
És ilyenkor azért elég messze kerül mindenféle gazdasági csomag, embernek látszó politikus, celeb, és egyébként is úgy cuzamme minden közéleti esemény. Azt nem mondom, hogy fényéveknyi messzeségre, de jócskán ingerküszöb alá.

Viszont mostanában megütötte a fülem két olyan esemény is, amely jócskán túllépte az ingerküszöbömet, ráadásul mindkettő jogvédelemmel kapcsolatos, amivel már egyre inkább tele van a hócipőm.

A félreértések elkerülése végett szögezzük le: A jogvédelem jó dolog, olyan dolog, amelyet érdemes gyakorolni, amely érdekében érdemes civil szervezeteket létrehozni, amely miatt érdemes kiverni a balhét bíróságon, Parlamentben, önkormányzatnál, bárhol, ahol csak ki lehet verni a balhét. De csak akkor, ha szükséges!
Márpedig sajnos úgy néz ki, hogy a Magyarországon a jogok védelmében kifejtett tevékenységek már jóval túl vannak azon ponton, ahol még hasznosnak, pozitív hozadékúnak lehetne nevezni őket.

Először is itt van az AB határozata a távoltartásról szóló törvény alkotmányellenességéről. Az embernek a cikket olvasva azért felszalad a szemöldöke a feje búbjára, amikor azt olvassa, hogy:

Ugyanakkor az Ab szerint a távoltartás korlátozza az érintett személyi szabadságát, mozgását, ezért e jogintézmény bevezetéséhez garanciális szabályok is szükségesek.

Naná, hogy korlátozza, hát pont erre találtak ki a törvényt. De azért az emberben bújkál némi rossz érzés, hiszen mégis az Alkotmánybíróságról beszélünk, ennyire hülyék csak nem lehetnek, ezért ember fogja magát, és ránéz a határozatra.

Nagyon rövidítve és leegyszerűsítve a következőket írják: A mostani törvényjavaslat a (z egyébként már létező) távoltartás elrendelésére felhatalmazza a rendőrséget és a polgári perben eljáró bíróságot. Az aggályaik ezzel kapcsolatban pedig a következők:

Az egyik kifogásuk az volt, hogy az erőszakot néha értelmezhetetlenül (a törvényjavaslat "erőszaknak minősíti például a szexuális önrendelkezést rendszeresen, ismétlődő jelleggel veszélyeztető mulasztást is"), illetve túl tágan határozza meg.

Na, az AB határozatból idézett mondat tényleg elég értelmetlennek tűnik, csakhogy a törvényben ez a mondat egyáltalán nem szerepel! A törvényjavaslat ugyanis a következőképpen fogalmaz (idézet szintén az AB határozatból, amely a javaslatot idézi):

„(1) Hozzátartozók közötti erőszaknak minősül a bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított, a méltóságot, az életet, a szexuális önrendelkezéshez való jogot, továbbá a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül, vagy rendszeresen, ismétlődő jelleggel veszélyeztető tevékenység, vagy mulasztás (a továbbiakban: hozzátartozók közötti erőszak)."

Szóval az AB vagy a szarrágás legfelsőbb fokát valósította meg, vagy pedig annyi jogi szöveget olvastak már, hogy elveszítették a képességüket az értelmező, vagy normál paraszti ésszel való olvasásra. Az idézett szöveget teljesen kibontva ugyanis a következőket kapjuk:

Hozzátartozók közötti erőszaknak minősül a bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított, a méltóságot súlyosan és közvetlenül, vagy rendszeresen ismétlődő jelleggel veszélyeztető tevékenység, vagy mulasztás; az életet súlyosan és közvetlenül, vagy rendszeresen ismétlődő jelleggel veszélyeztető tevékenység, vagy mulasztás; a szexuális önrendelkezéshez való jogot súlyosan és közvetlenül, vagy rendszeresen ismétlődő jelleggel veszélyeztető tevékenység, vagy mulasztás; továbbá a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül, vagy rendszeresen ismétlődő jelleggel veszélyeztető tevékenység, vagy mulasztás.

Ami meg az erőszak túl tág meghatározását illeti, az szerintem elképzelhetetlen. Szerintem az erőszak meghatározása nem lehet soha annyira tág, hogy bármely nem erőszakos cselekedetet is magában foglaljon.

 Egy másik problémájuk a következő volt:

...a Törvény 1. § (5) bekezdése a hozzátartozó fogalmát kitágítja, az 1. § (1) bekezdése szerinti erőszakot el lehet követni „együttélés nélkül bensőséges kapcsolatban álló személy” sérelmére is (így a saját otthon használatának a megtiltása a bensőséges kapcsolatban álló személy elleni erőszak esetén is alkalmazható). Az indítványozó úgy véli, hogy a hozzátartozói fogalom-meghatározás által túl tág az a személyi kör, akit a távoltartás érinthet.  

A törvény szövege pontosan a következő:

E törvény alkalmazásában hozzátartozónak kell tekinteni a Ptk. 685. §-a b) pontjában meghatározott közeli hozzátartozókat és hozzátartozókat, valamint a volt házastársat, a volt élettársat, a volt jegyest, a gondnokot, a gondnokoltat, a gyámot, a gyámoltat, továbbá együttélés nélkül bensőséges kapcsolatban álló személyt e kapcsolat fennállása alatt vagy után.

A Ptk. 685. paragrafusának b. pontja pedig a következő:

közeli hozzátartozók: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér; hozzátartozó továbbá: az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa;

Szóval kedves alkotmánybírók, az együttélés nélkül bensőséges kapcsolatban álló személy kilétét igazán nem nehéz kikövetkeztetni. Ilyen személy pl. apuka testvérének a gyereke (lásd még egyébként: unokatestvér). Vagy netalán úgy gondolják, hogy egy 15 éves tinilányt apuka nem bántalmazhat szexuálisan, de egy pl. öt-hat évvel idősebb unokatestvére igen?

Nem tudom, kedves alkotmánybíró urak, tetszenek-e érteni, hogy miért minősítettem szarrágásnak ezeket az indokokat, remélem igen. De én a magam részéről elég felháborítónak tartom, hogy meghosszabbítják emberek sokaságának a szenvedését, csak azért, mert elvesztették már minden kapcsolatukat a valósággal, vagy elfelejtettek normálisan gondolkodni.

(A 'visszaélésre ad lehetőséget' kitételbe pedig ne nagyon menjünk bele. A rosszindulat bármely embert képes a kreativitás általa addig nem is ismert csúcsaira emelni. Visszaélni egész egyszerűen bármilyen állami törvénnyel, szabályozással lehet).

A másik dolog, ami erősen túllendült az ingerküszöbömön, az természetesen Kolompár Orbán gyerekcsínyes nyilatkozata volt. (A kiskunlacházi események összefoglalója és Kolompár telefonnyilatkozata itt megtekinthető).

Kolompár ezen kijelentése olyan dolog, amit nem lehet idiotizmusnak, hülyeségnek, vagy akár nettó faszságnak nevezni, Kolompár kijelentésének az ostobaságára egyelőre még nincs megfelelő szavunk.

Aztán persze Kolompár van felháborodva azon, hogy mások felháborodtak az ő kijelentésén, és nagy "merészen" előhúzza a közéleti szereplők jolly jokerét, miszerint a mondandójából kiragadtak egy mondatot, amely félremagyarázásra adott okot. Ez viszont már nettó faszság, ugyanis nem létezik olyan szövegkörnyezet, olyan kontextus, amelyben a 'fiatalok által csoportosan elkövetett rablás' és a 'gyerekes csínytevés' megférnek egymással, nincs itt semmi félremagyarázás, egész egyszerűen Kolompár tényleg annyira ostoba, mint amilyen ostobának lehet gondolni a kijelentése alapján.

De egyébként a lényeg nem is ez, hanem az, hogy Kolompár már megint a cigánybűnözés szó kapcsán akad ki, mondván, hogy az általánosító és rasszista.

Teljesen függetlenül attól, hogy igaza van-e, érdekelne, hogy vajon Kolompár felfogja-e, hogy ezzel a magatartással, ezekkel a megnyilatkozásokkal éppen a cigánybűnözés szó használatát, és a cigányság valamint a bűnözés képét összekapcsoló gondolkodásmódot erősíti?

És leginkább az érdekelne, hogy vajon Kolompár felfogja-e, hogy amikor bűnelkövetők érdekében áll ki, amikor a cselekedetüket megpróbálja elmismásolni, amikor ezeknek a jogait védi, akkor pont azokat fosztja meg az emberi méltósághoz, meg még ki tudja mi mindenhez való jogtól, akiket tényleg megillet, mert a bűncselekmények elkövetését nem tartják követendő dolognak.

Ismétlem, a jogvédelem jó dolog. De amikor olyan emberek érdekében alkalmazzák, akik más emberek jogait lábbal tiporják, szóval bűncselekményeket elkövetők érdekében alkalmazzák, az már nem jogvédelem, hanem jogtiprás. Méghozzá a többség jogainak sárba tiprása.

Ezen elgondolkodhatan az alkotmánybírák és Kolompár Orbán is.

3 komment

Címkék: alkotmánybíróság abszurd emberi jogok jognak asztala kolompár orbán

süti beállítások módosítása