hángörienidiocc

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc?

Idiotac.

Isa?

Fontos!!!

Még mielőtt elkezdenél alázni egy kommentben, kérlek olvasd el a RAGYA-t!!!
A nem nyilvános alázásokat pedig kéretik a verszegeny@gmail.com (egyszerű eset: nickre katt!) címre küldeni, de túl sokat nem kell ezektől a levelektől várni, mert kéjes mosolyok között fogom törölni mindet.

Friss topikok

Innen olvasnak

Hódacska, Fődecske, felhőcske

Ezen képecskéért meg millió köszönet az Időkép.hu portálnak:

Felhőkép

Az erőszak vége

2008.12.17. 22:50 Vérszegény éjszakai dúvad

A hétfőn elfogadott törvénynek köszönhetően júliustól (miért pont júliustól, miért nem már januártól?) Magyarországon is lesz azonnali távoltartás. Az Index.hu összefoglalója szerint:

Az új törvény értelmében hozzátartozók közötti erőszaknak minősül minden olyan cselekedet vagy mulasztás, ami a méltóságot, az életét, a szexuális önrendelkezéshez való jogot, valamint a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül veszélyezteti.

Egyrészt örömteli, hogy nemcsak a cselekedetet, hanem a mulasztást is megemlítik a szövegben, másrészt viszont (leragadva a cselekedetnél, hiszen a mulasztás bizonyos cselekedet elmaradását jelenti, azaz nem cselekvést, ami tulajdonképpen ugyanúgy cselekvés - de ebbe most ne menjünk mélyebben bele) nem foglalkozik azzal a folyamattal, ahogy a családon belüli erőszak eljut a fizikai erőszakig. (És ez bizonyos értelemben érthető is, hiszen szerintem nem teheti).

Mert az első ütés nem a kezdete, hanem a vége a családon belüli erőszaknak. És úgy gondolom, hogy odáig hosszú út vezet.

Mert ahol kezdődik, azt talán egyfajta mentális erőszakként, pszichikai terrorként lehetne leírni (és tegyük hozzá, hogy ez a későbbiekben sem feltétlenül manifesztálódik fizikai erőszakban, "leragadhat" ennél a szintnél). A családon belüli erőszak ott kezdődik, hogy (általában) a férfi/az apa a családfő, és mindenki másnak kuss. Mindenki más vagy megtesz mindent, hogy megfeleljen neki, vagy pedig szépen lassan felőrlődik a mindennapi harcban - és talán ő lesz, aki először alkalmazza a fizikai erőszakot. Ez nem feltétlenül a (z általában) férfi/az apa gonoszságából adódik, lehet, hogy csak erősebbek benne az autoriter hajlamok (fogalmazzunk úgy, hogy relatíve magasabb értéket érne el az F-skálán), vagy csak egész egyszerűen ezt a mentalitást hozta a saját gyerekkorából (mondjuk mindezek megtetézve némi alkoholizmussal a pokol közelébe viszik el az elszenvedőiket). De ideje lenne felébredni, a hímdominancia világának vége. Egy család manapság már nem szólhat az uralkodásról, hanem az együttműködésről kell szóljon. (Illetve, ha már uralkodás, akkor inkább önuralom).

Azért ne gondoljuk azt, hogy Simek Kitty csak viccből gyilkolta meg mostohaapját. De a legfontosabb mondatot talán Böszörményi Edina mondja:

Állandóan attól rettegtem, mi vár otthon.

Nem hiszem, hogy egyedi eset lenne. Csak esetleg másoknak van hova menekülniük, így esetükben a családon belüli erőszak nem jut el a végső fázisig: az ölésig. (És persze ez a rettegés sok helyen nem is a fizikai erőszaktól való rettegést jelenti).

Ez az, amit nem lehet törvénnyel szabályozni. Ehhez egy általános, társadalmi felismerés kell, mégpedig, hogy férfi és nő nem hierarchikus, hanem egyenrangú viszonyban kell álljanak. (És most ne tessék a biológiai érvekkel előhozakodni, ti. a nők képesek gyereket szülni, a férfiak meg nem, mert ez a dolog egyáltalán nem erről szól. Különbségek vannak, persze, ezek kénytelen-kelletlen manifesztálódnak pl. a munka világában, de a család nem erről szól).

És van még egy dolog (ami úgy gondolom kapcsolódik ide), amiről illene már végre leszokni, ez pedig a "blaming the victim".

Ma az Index blogketrecében megjelent igazságos Izom Tibor egy bejegyzése a fiatal kurvákról, amihez született egy érdekes komment. Azt mondja parttalan, hogy:

Arról, hogy ennyi kis-és fiatalkorúak ellen elkövetett szexuális erőszak van az országban (és a világon), maguk a gyerekek is tehetnek, csak erről valahogy nem akarunk beszélni. Egyszerűen azzal, hogy kirívóan öltözködnek (...)

Hát, szóval nem. Még akkor sem létesíthetsz senkivel sem az akaratán kívül szexuális kapcsolatot, ha tök meztelenül járkál az utcán, és hozzá képest még Vad Kati is csak egy ráncos seggű öregasszony. Hogy miért?

Mert egész egyszerűen nem vagyunk állatok. (Állítólag...)

Ennyi.

18 komment

Címkék: család erőszak

A vetés megvolt

2008.12.15. 23:06 Vérszegény éjszakai dúvad

Ki mint vet, úgy arat - tartja a közmondás, és tartok tőle, hogy a népi bölcsesség jövőre megint be fog igazolódni. Vetni ugyanis vetettünk - mármint költségvetést -, de aratni nem hiszem, hogy fogunk mit.

Konkrétan két aggályom van. Az egyik az a bizonyos 3,6 4,3 milliárd forintos játszadozás. Amely ugyan már nem fogja növelni az államháztartási hiányt, azonban alig pár héttel a megszületése után nevetségessé teszi a nemrég elfogadott költségvetési plafon intézményét. Ha az ugyanis ennyire könnyen kijátszható, akkor mi a fenének megtartani? Azok a tartalékok (nem csak általános van, ha jól tudom van pl. katasztrófakárok enyhítésére is) ugyanis nem a vicc kedvéért vannak félrerakva, hanem azért, mert szükség van/lehet rájuk. Aztán persze, ha jövőre valamilyen okból ez bekövetkezik, és nem lesz elég a csökkentett összeg, akkor majd lehet bambán nézni, na meg persze növelni az államháztartási hiányt.

Lehet reménykedni ugyan abban, hogy erre való tekintettel Sólyom eseleg nem írja alá a költségvetést, de szerintem felesleges. Sólyom 2006-ban az ország érdekeire hivatkozott, amikor aláírta az első megszorító csomagot, márpedig erre hivatkozva alá kell írnia ezt a törvényt is. Ugyanis jelenleg az lenne a legrosszabb, ha költségvetés nélkül vágnánk neki a jövő esztendőnek. Nem feltétlenül ezért, hanem sokkal inkább az IMF hitel miatt, amire - tetszik, vagy sem - nagy valószínűséggel szükségünk lesz.

Szükségünk lesz - és itt jön a második aggályom -, hiszen ebből a pénzből tervezik élénkíteni a gazdaságot (idézet innen):

És mi mennyi pénzből, milyen forrásból fogunk élénkíteni, ha majd egyszer eljutunk odáig?

A gazdaságélénkítés három dologról szól a mostani helyzetben: pénzről, piacról és munkahelyről. Segítenünk kell a cégeket, hogy ne legyenek finanszírozási problémáik, segítenünk kell abban, hogy ha termelnek, el is tudják adni, és segítenünk kell, hogy a megszűnő munkahelyek helyett minél előbb újak keletkezzenek. Hogy a kis- és középvállalkozások finanszírozása ne lehetetlenüljön el, ezt a célt szolgálja a már említett 800 milliárdos program. Segítünk például azoknak a legkisebb cégeknek hitelhez jutni, akikkel eddig a bankok nem foglalkoztak, akár 10 millió forintot vehetnek fel tíz évre, kedvező kamatfeltételekkel. Ez persze csak az egyik eleme ennek a csomagnak, amelynek hamarosan ki is fogjuk bővíteni a keretét.

Gazdaságot élénkíteni jó dolog, szó se róla, főleg, ha azt jellemzően Eu-s pénzekből és IMF hitelből oldjuk meg, azonban figyeljünk Simor András szavaira (idézet innen):

Reformok kellenek, hogy versenyképesek legyünk, különben hiába kapunk bármennyi pénz, az ország mindig sebezhetõ és lemaradó lesz, mondta Simor, felidézve azt a mondást, hogy Magyarország mindig remekül tudott válságot kezelni, de amikor a válság elmúlik, hátradõlünk, és folytatjuk azt, amivel a válságba jutottunk.

Viszont ez az - mármint a reform -, ami ismét elmarad. Nagy válság ide, nagy válság oda, a szent tehén az márpedig szent tehén marad. A szociális kiadások szinten tartása, illetve a munkabért terhelő járulékok csökkentésének elmaradása azzal a hatással fog járni, hogy a gazdaságba pumpolt pénz jelentős része ismét az államnál fog kikötni, de még ott sem, mert az államnál kikötött összegek jelentős része viszont az inaktívaknak kerül majd kifizetésre. (És persze egy szintén jelentős rész fog eltűnni bizonyos helyeken, ha máshol nem, hát a feketegazdaságban).

Nem azt mondom, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék, hanem azt, hogy aki dolgozik, azt ugyan hagyjuk már enni legalább. Mert egy közvetlen fogyasztásnövekedésre beállt ország gazdasága (ugyanis a fogyasztásnövekedés elérhető más módszerekkel is), ha még esetleg növekszik is, lassan(?), de biztosan halad a következő nagy válság felé.

Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság költségvetés sólyom lászló simor andrás welcome to hungary

Futball és politika

2008.12.14. 01:18 Vérszegény éjszakai dúvad

Nem akarom sokáig ragozni az igét, mivel ez a bejegyzés tulajdonképpen ajánló.

Nem állítom, hogy a Nemzeti Sport nevű nyomtatott, napi rendszereséggel megjelenő kiadvány a honi újságírás csúcsa lenne, de azért néha jó ötletekkel tudnak előrukkolni.

Ilyen például az a sorozat, ami minden szombati számban jelenik meg "Futball és politika" címszó alatt. Ezzel a sorozattal kapcsolatban azt sem állítom, hogy a tényfeltáró újságírás magasiskolája lenne, azonban érdekes dolgok kerülnek szóba. Az eddig megjelent cikkek a következők (az olvasásukhoz regisztráció szükséges!):

NSZK-s maoista

A délszláv háború és egy meccs

Palesztína

Drogba, a megváltó

Koncentrációs tábor a stadionban

Maradona "közlegény"

Néger a válogatottban

Aki nemet mondott a náciknak

Di Canio lendít

Barcelona, Madrid és Franco

5 komment

Címkék: ajánló nemzeti sport

Az adótudatosság építése

2008.12.10. 18:55 Vérszegény éjszakai dúvad

Sej-haj, vidám idők jönnek, az APEH ugyanis nekilát az adótudatosság fejlesztésének. Sőt ennek olyan járulékos hatásai is lesznek, hogy nem csak a Szent István Egyetem (kifejezetten adótudatos) leendő végzőseinek a munkaerőpiacon történő elhelyezkedési esélyei jelentősen megnőnek, de a kifejezetten adótudatos középiskolások akár a tévében is szerepelhetnek.

No, de mégis, mi az az adótudatosság? Azt mondja erről egy 1996-ban publikált kutatás (pdf formátum),hogy Magyarországon az adótudatosság alacsony, mert:

Az adótudatosság elengedhetetlen eleme, hogy az adózó állampolgár tudja: a munkahelyén részére számfejtett összegeket már azelőtt terhelték levonások (járulékok és adók), hogy ő a kérdéses összegeket megkapta volna. A posztszocialista állam polgárairól sok mindent elárul, hogy az aktív korú népesség számottevő hányada Magyarországon nincs tisztában ezzel a körülménnyel. Amikor arról érdeklődtünk, hogy „Ön szerint egy alkalmazott bruttó fizetéséből a munkahelyén a személyi jövedelemadón kívül milyen jogcímen vonnak le pénzt?”, a megkérdezettek 10,1%-a úgy vélte, hogy semmilyen jogcímen nem vonnak le pénzt, 4,3% válaszolta azt, hogy nem tudja, és összesen 84,5% tudott megnevezni valamilyen jogcímet.

No, de ez mára már nem lehet probléma, hiszen a bruttó és a nettó fizetések között akkora különbségek vannak, hogy szerencsétlen munkavállaló csak átböngészi már a bérelszámolási lapját, hogy mégis hova tűnt az az összeg (még a cseppet sem adótudatosak is).

De hát akkor mi lehet a cél? Esetleg a vidám adózás elérése? Hogy boldogság öntse el az adózó ember lelkét, mert teljesítette az állammal szembeni kötelezettségét?

Esetleg a kételyek kiírtása? Hogy fel se merüljön senkiben, hogy miért ilyen magasak az adókulcsok?

Remélem azért az adókulcsok mértékére majd tényleg kitérnek majd.

Amerikában éppen felháborodás van bizonyos körökben, hiszen Obama meg kívánja emelni az adókulcsot az évi legalább 250.000 dollárt keresők esetében. Most 35%-ot adóznak az államnak, jövőre kb. 39-40%-ot fognak.

Magyarországon jelenleg (kerekített számolás) évi 8.400 dolláros kereset esetében már a 36%-os SzJA kulcs szerint adózik.

Nem akarok demagógnak tűnni, ezért nem is megyek másféle összehasonlításba. Azt sem akarom mondani, hogy soknak találom az adókulcsot ilyen alacsony éves jövedelem esetében, hiszen még a végén kiderülne, hogy cseppet sem vagyok adótudatos.

De azért remélem az adótudatosság fejlesztésének érdekében elmagyarázzák majd, hogy adózás címszó alatt miért nyúzzák le a legális munkavállalókról az utolsó bőrt is.

38 komment

Címkék: gazdaság apeh adózás

Csak egy válasz

2008.12.08. 21:30 Vérszegény éjszakai dúvad

Szóval a tegnapi kérdésre a helyes válasz a következő:

Az illető azért ölt meg valakit (aki szintén ott volt az anyja temetésén), mert az anyja temetésén összeismerkedett valakivel, akivel szeretne megint találkozni.

Nem jöttél rá? Örülj neki, hiszen ez a kérdés a pszichopaták kiszűrésére kidolgozott teszt része! :)

2 komment

Papok és tudósok

2008.12.08. 19:00 Vérszegény éjszakai dúvad

Valószínűleg idén ismét újult erővel lángol fel a végül a kereszténységgel szemben elbukó Mithrász-kultusz. Néhány helyen ismét jól a szánkba lesz rágva, hogy azért a karácsony, meg ez az egész Jézus-sztori az nem is úgy van, meg milyen hülyeség az, hogy valaki hívő. Mindez persze a tudomány "oltárán" történik, a racionalizmus "szent" nevében. Pedig alapvetően nincs különbség a tudományos és a vallásos világkép között. Illetve a tudósok/papok és a híveik közti kapcsolat között.

Lehet erre azt mondani, hogy de hát dehogynincs, hiszen a tudósok kísérleteket végeznek, meg számolgatnak, meg nagy gépeket használnak, míg a papok csak kiállnak egy szál fekete otthonka-szerű dologban, és mondanak valami "hülye" beszédet, egy templomnak nevezett épületben, aztán csókolom.

Igen, ezek a különbségek megvannak, de most nem is erről van szó, hanem arról, hogy a tudományos világkép híve (sic!) nem vádolhatja irracionális viselkedéssel a vallásos világkép hívét, hiszen ő maga is ugyanolyan irracionális viselkedést mutat. (Miközben, ezt azért jegyezzük meg, nem ritka mindkét világkép tudatba építése).

Ugye, a hívők esetében világos a dolog, ott áll a papnak nevezett személy, és valami istenről beszél, akit nem lehet ugyan látni, sem megérinteni, sem megszaglászni, de még csak lábikrán sem lehet rúgni, de azért elhiszik, hogy van, sőt mi több, rendszeresen megpróbálnak megfelelni neki, meg bocsánatot kérnek tőle, sőt még imádkoznak is hozzá. De még a papot is tisztelik, csak azért, mert ez a reverenda nevű dolog van rajta.

De mi a helyzet azokkal, akik a tudományos világkép mellett állnak ki? "Természetesen" szó sincs ilyen irracionális viselkedésről, hiszen itt minden a kauzalitásról, a kísérletezésről, no meg a bizonyításról szól. Mivel Newton fejére esett az alma, ezért van gravitáció (avagy: tömegvonzás), nemdebár?

Igazából a "modern tudomány" mára már annyira elszakadt a mindennapi valóságtól, hogy ezt a szférát is leginkább a hitre jellemző dolgokkal lehet jellemezni. Hiszünk a tudományos híreknek, hiszen olyan emberek munkáiról számolnak be, akik kísérleteket végeznek, ok-okozati összefüggéseket bizonyítanak be. Nem feltétlenül értjük, hogy mit mondanak, de hát elhisszük nekik, hiszen ők a tudás papjai.

Látjuk, hogy van gravitáció (egyébként itt szeretném megkérdezni, hogy mi van a centrifugális erővel, hiszen a Föld forog, azaz hatnia kell ilyen erőnek is), hiszen, ha feldobunk egy nagy vasgolyót, akkor bizony félre kell ugrani alóla, ha nem akarunk ütős élményben részesülni, mert az a fránya vasgolyó visszaesik a földre. Mondjuk nem biztos, hogy a gravitáció miatt, hiszen a repülők sem esnek le a földre (mármint normál esetben), hiába vannak fémből. (Persze felmerülhet bennünk az a gondolat is, hogy a repülőknek van szárnya, meg a madaraknak is van, viszont a vasgolyónak nincs. Nem lehet itt valami összefüggés?)

Ugyanakkor hogy lehet megemészteni a következő, Stephen Hawking: Az idő rövid története című könyvéből származó kijelentést? (Figyelem, az idézet nem pontos, mert jelenleg éppen nincs a birtokomban a könyv): A Föld tulajdonképpen egyenes vonalú pályán mozog, csak a nap gravitációs ereje annyira meggörbíti a teret, hogy ezt  ellipszis alakú mozgásként érzékeljük (vagy azzá változik, a mondat befejező részére most nem emlékszem).

No, ez érthető? Nem, de elhiszem.

Vagy vegyünk egy másik példát: Tavaly lefilmezték, amint egy elektron becsapódik az atommag közepébe. Íme a felvétel:  

 

Nos, hogy ezen a felvételen mit kell látni, nem tudom, én maximum csak koncentrikus kék oválisokat látok, amint fel-le himbálóznak, mivel egy szellő hintáztatja az ágat. Ha zöld köröket látnék, akkor is elhinném, hogy egy elektron becsapódott az atommagba. Ha viszont neonrózsaszínben játszó Győzike profilokat látnék, hát akkor azért már elkezdenék kételkedni egy kicsit.

Úgy gondolom, hogy ezek a felfedezések, vagy nevezzük őket akár tudományos tényeknek, semmivel nem állnak közelebb a hétköznapi ember gondolkodásához, mint valamelyik isten. Ugyanolyan távoliak, megfoghatatlanok, érthetetlenek. Ki így, ki úgy magyarázza a világ dolgait. Választásunk, illetve kiállásunk a tudományos vagy a vallásos világkép mellett, nem más, mint maga a megtestesült irracionalitás. Ebben hiszünk. De nem hiszem, hogy ezért bántani kellene a másikat.

A legvégére pedig egy találó idézet az A kis herceg című könyvből:

Minden okom megvan rá, hogy azt higgyem: a bolygó, ahonnét a kis herceg jött a B-612-es kisbolygó. Távcsövön csak egyetlenegyszer észlelték: 1909-ben egy török csillagász.
Fölfedezéséről akkor nagy előadást tartott a Nemzetközi Csillagászati Kongresszuson. Öltözéke miatt azonban nem hitt neki senki. Mert ilyenek a fölnőttek.
A B-612-es kisbolygó hírnevének nagy szerencséjére azonban egy török diktátor utóbb halálbüntetés terhe mellett megparancsolta népének, hogy öltözködjék európai módra. A csillagász 1920-ban megismételte előadását, ezúttal fölöttébb elegáns öltönyben. És ezúttal egyet is értett vele mindenki.

102 komment

Címkék: tudomány vallás szerintem

Csak egy kérdés 7.

2008.12.07. 21:29 Vérszegény éjszakai dúvad

Szólok előre, ha tudod a jó választ, akkor nagy bajban vagy! Szóval:

Egy ember elmegy az anyja temetésére. Majd egy héten belül megöl valakit. Miért?

(Válasz holnap, pontosan fél tízkor - valószínű egy új bejegyzésben)

2 komment

Csak egy kérdés 6.

2008.12.05. 09:01 Vérszegény éjszakai dúvad

Göndör István kiborult, hiszen képviselői munkája szinte a csőd szélére sodorta őt és családját, most meg ráadásul meg is adóztatják a költségtérítését. Azt a költségtérítést, amiből "adományozni" szokott:

Mikor egy nyugdíjasklubba meghívják az embert, mindig megkérdezik, hogy ugye, képviselő úr, hozzá tetszik járulni" - magyarázta Göndör, aki szerint a választók kedvében járó politikusok pár tízezer forintot szoktak az asztalra tenni alkalmanként: "Ahogy itt a képviselőket tudom, ez 10 ezertől 50 ezer forintig terjed

Én csak annyit szeretnék kérdezni, hogy biztos, hogy a szánalmas szavazatvásárlási kísérleteiket a képviselői munkával járó költségek között kell elszámolni? Én úgy gondolom, hogy más módon is lehetne a választók kedvében járni.

(Egyébként csak jelzem, hogy ha esetleg az én kedvemben szeretnének járni, akkor - hát ha máshogy nem megy - akkor ezt mindössze 20,000 forinttal megteheti. Amennyiben viszont magával hozza mind a 385 képviselőtársát, akkor természetesen adhatok engedményt, akár 5,000 forintot is. De ebben az esetben kérem szóljon előre, mert egy kicsivel több pogácsát szerzek be).

11 komment

Címkék: göndör istván

Viccek a cucilizmusból

2008.12.03. 14:03 Vérszegény éjszakai dúvad

Egy kor jellemzőire, társadalmi, gazdasági, stb. viszonyaira sok mindenből következtethetünk. A hivatalos iratokból, az archívált újságokból - jómagam egyszer végiglapoztam egy város helyi lapjának 1896-1900 közti számait (persze mikrofilmen), sok érdekesség volt benne -, a családi legendáriumokból, no meg persze a nép szájából, a viccekből.

Itt (pdf formátumban) elérhető egy tekintélyes viccgyűjtemény a "cucilizmus" korszakából.

Ízelítőnek íme három:

A cigány viskójában üldögél. Hirtelen dörömbölnek az ajtón. Kinyitja, s látja, hogy ott áll a
Nagy Kaszás. Ez meg is szólal:
- Megjöttem cigány! Én vagyok a halál!
- Hát ugorj be komám! Már azst hittem, hogy azs ÁVÓ…

 

A magyar társadalom Rákosi alatt három részre szakadt:
- Egyharmada jelenleg börtönben van.
- Második harmada éppen most jött ki a börtönből.
- A harmadik harmad várja a letartóztatást.

 

Rákosinak székrekedése van. Magához rendeli Pest legjobb belgyógyászát és előadja a
panaszát. A professzor ránéz, majd röviden utasítást ad:
- Viseljen parókát!
Megfogadja a tanácsot, parókát vetet és viseli is. S tényleg elmúlik a baja. Nem akar az
orvoshoz fordulni, hát megkérdi takarítónőjét:
- Mondja Juliska, hogyan segített nekem a paróka?
- Hát főelvtárs, a széklet most már tudja, hogy melyik irányba kell kifelé menni…

4 komment

Címkék: ajánló

Vígjáték a bíróságon

2008.12.02. 11:16 Vérszegény éjszakai dúvad

Már megint a Zsanett-ügyről lesz szó, pedig egyáltalán nem terveztem, hogy még egyszer szóba fog kerülni az eset. De tettek arról, hogy megváltoztassam a terveimet, hiszen meghallgatták a szakértőket.

Ha most valami tíz deka párizsi értékű dologról lenne szó, akkor azt mondanám, hogy vicces az egész, azonban sokkal komolyabb ügyről van szó, és mindezek után nagy valószínűséggel az ügy összes szereplője sáros

marad, a történtekre pedig soha nem fog már fény derülni.

Nem akarok nagyon belemenni a részletekbe, mert (értelemszerűen) nem értek az igazságügyi orvosszakértői munkához, segget pedig nem szeretnék csinálni az arcomból, szerintem azt megtették már helyettem a szakértők. De egy-két dolgot biztos tudok.

Lássuk először a kontra-Zsanett szakértőket. Először kezdte Lászik András, aki:

...tízéves szakértői tapasztalatára hivatkozva hangsúlyozta, hogy az általa vizsgált nemi erőszakos esetek túlnyomó részében az áldozat fehérneműjén nagy mennyiségű vér és "masszív ondószennyeződés" található...

Ezzel a mondatával tulajdonképpen el is ásta saját, korábbi munkáját, hiszen Amerikában sem visznek mindenkit rögtön a siralomházba, ha füstölgő pisztollyal a kezében találnak rá egy hulla mellett. Még akkor sem, ha az ilyen esetek túlnyomó részében az a tettes, akinek a revolver füstölög a kezében.

Mindezek után azért még elmondják, hogy az általuk elvégzett vizsgálatok során nem találtak olyan bizonyítékokat, amelyek Zsanett állításait támasztaná alá, de csak azért, hogy a következő mondatukkal ismét jól arcán csapják magukat, hiszen:

...a vizsgálatra megkapott mintákból nehéz lett volna kifogástalan eredményeket produkálni

valamint hangsúlyozták, hogy:

...a töredékes nyomok jó része alkalmatlan volt azonosításra.

Amennyiben ezek az állítások igazak, akkor vajon miért nem mondták el mindezt már tavaly? A "szakvéleményük" kifejtése helyett miért nem ajánlottak inkább pontosabb eredményekre vezető vizsgálatokat? Főleg úgy, hogy egy másik szakértő szerint léteznek sokkal pontosabb eredményeket produkáló eljárások?

A pro-Zsanett szakértőket sem értem, hogy miért csak most és miért csak itt verik ki a balhét? Egyed Balázs szerint:

Fejlettebb országokban - ezt kell mondjam sajnos - olyan protokollok vannak erre kidolgozva, amik révén megfelelő mintavételre, -kezelésre és -biztosításra van mód. Sajnos ebben az ügyben ilyen protokollokról nem beszélhetünk.

Én biztos vagyok abban, hogy Magyarországon is léteznek olyan előírások, amelyeket bármilyen igazságügyi szakértői tevékenység során be kell tartani. Jelen esetben lehet támadni/kérdőre vonni ezeket kontra-Zsanett szakértőket, hogy ezeket betartották-e. Amennyiben az az előírás, hogy a vizsgálati mintákat tartalmazó üvegcséket kis piros dugóval kell lezárni, akkor meg lehet kérdezni a vizsgálatokat elvégző szakértőt, hogy kis piros dugóval zárta-e le az üvegcsét, de jelen bírósági tárgyalás során nem lehet megkérdőjelezni azt, hogy fontos-e kis piros dugóval lezárni azt a nyüves kis üvegcsét. (Mindamellett, hogy esetleg aki ilyet kitalál, azt egy alapos seggberúgással kell orbitális pályára állítani).

Ugyanígy teljesen felesleges támadni a "vizsgálatok stratégiáját" is, ha azok a stratégiák az előírásoknak megfelelnek.

Azt én persze elhiszem, hogy a magyarországi vizsgálati előírások esetleg kissé avíttak, vagy nem megfelelő a szabályozás, de ez ellen nem egy bírósági tárgyaláson kell fellépni, ennek azonban megvannak a saját fórumai, amelyeken (a legjobb tudomásom szerint) eddig nem történt semmi.

Szóval lehet, hogy kultúrált összecsapás zajlott, de, hogy emiatt valami változni fog a protokollban, vagy, hogy emiatt csökkenne ezen ügyet körülvevő köd, azt nem nagyon hiszem.

Inkább számítok a spanyol inkvizícióra, nagyobb eséllyel találnak meg ők, mintsem, hogy a fentebb említett két dolog közül valamelyik is bekövetkezik.

4 komment

Címkék: zsanett ügy jognak asztala

Csak egy kérdés 5.

2008.11.29. 00:25 Vérszegény éjszakai dúvad

De mielőtt feltenném, nem árt pár dolgot tisztázni.

1. Engem soha nem vert meg Roger Federer teniszben.

2. Semelyik hollywoodi stúdió még soha nem dobta vissza semmilyen filmtervemet.

3. Amerikai elnökválasztást még soha nem buktam el.

4. Még nem dőlt össze soha olyan ház, amit én terveztem volna.

5. Anand még soha nem volt képes mattot adni nekem.

6. Stephen Hawkinggal szemben még soha nem vesztettem vitát a fekete lyukak természetével kapcsolatban.

7. Még soha nem utasította vissza a közeledésem sem Angelina Jolie, sem Sandra Bullock,  sem Pirner Alma.

Mindezen tények felsorolása után már csak egy kérdésem maradt:

 

Én vagyok-e Superman?

 

 

6 komment

Címkék: akarom tudni?

A felelősség súlya

2008.11.27. 13:33 Vérszegény éjszakai dúvad

Egész egyszerűen nem értem, hogy hogy nem tűnt ki eddig a hihetetlenül érdekes élettörténetű Császár Antal abból a fene nagy szürkeségből, ami a 386 tagú Parlament legalább 350 tagját jellemzi.

Pedig biztos nagyon jó képességű emberről van szó, hiszen szerintem nem sokan tudták volna elérni, hogy az általuk vezetett pártot egy bíróság visszaminősítse egyesületté, de Császár ezt megoldotta. Igaz, hogy négy évre volt ehhez szüksége, de a felelősségteljes munka és a kitartás meghozta jutalmát.

De Császár a Parlamentben is folytatta felelősségteljes munkálkodását. Hamar (muhaha) felismerte, hogy a Fideszben nem tud(nak) érvényesülni az általa képviselt párt (és értékek - muhaha). Ezért kilépett. Bizony ez nagyon karakán lépés volt. Ráadásul Császár Antal még szerény ember is, hiszen inkább alantas kis csúszómászóként próbálta magát beállítani, mintsem nemes erényeire hivatkozott volna, hiszen indoklása szerint anyagi okok miatt lépett ki a Fideszből.

Ám a kudarc nem törte meg Császár Antalt. Hogy is törhette volna meg, hiszen ő egy olyan ember, aki géplakatosból verekedte fel magát a parlamenti képviselő pozíciójáig. Egy ilyen erős akaratú és a vállalkozók képviselésének érdekében minden áldozatot vállalni hajlandó ember nem adja fel sem önmagát, sem terveit egy apró-cseprő bosszúság miatt. Nem, ha kell, ő bátran szerepet vállal a kormányzati teendőkben. Még úgy is, hogy ezzel kiváltja korábbi képviselőtársai megvetését.

Ráadásul Császár Antal még mindig hű marad magához és értékeihez, hiszen továbbra is a vállalkozások érdekeinek elkötelezett képviselője marad. És ezt most könnyen megteheti, mert komoly és felelősségteljes munkát bíztak rá (ismét - muhaha), nem pedig amolyan mitugrász feladatokat. Császár Antal ugyanis a "gazdaságélénkítő csomag társadalmi egyeztetésének támogatásáért felelős miniszterelnöki megbízotti" tisztséget fogja ellátni.

Császár Antal nagyon kemény fába vágta a fejszéjét. Hiszen nemcsak egyszerre "kész részt venni", "kíván segíteni", "tart fontosnak", de "támogatja az átláthatóvá tételt", sőt még "kiemelt szerepet is szán". Ez bizony annyi teendő, hogy nem is tudom a nap melyik órájában tudja majd támogatni a "társadalmi egyeztetéseket".

Én pedig nem mondhatok mást, csak annyit, hogy örülök ennek a hírnek. Most végre példaképet találtam, megértettem mit jelent az elkötelezettség, mit jelent a felelősségteljes munka. Úgyhogy most fogadalmat teszek!

Megfogadom, hogy amint létrehozzák a "Két Szék Között A Pad Alá Esés Elkerülésének Elfogadásának Társadalmilag Pozitív Megítélését Elősegítő Felelős Miniszterelnöki Megbízott Munkáját Segítő Munkatárs Kiválasztásának Lehetőségét Megteremtő Bizottság Elnökének A Kávét Felszolgáló Majdnem Miniszterelnöki Megbízott" pozícióját, akkor én az elsők között fogok pályázni, és minden tudásom latba fogom vetni, hogy a pozíciót el is nyerjem!

9 komment

Címkék: politikai kultúra császár antal a fonákja meg a színe a köpönyegnek

Kissé megkésve

2008.11.26. 10:12 Vérszegény éjszakai dúvad

Letartoztatták Gál Györgyöt, az Szdsz Erzsébetvárosi frakcióvezetőjét. De hagyjuk inkább békén Gál Györgyöt, én a magam részéről eddig nem is hallottam róla, viszont sokkal érdekesebb az eset kapcsán az Szdsz által kiadott közlemény.

Annak is az utolsó mondata. Azt mondják a Szadesznél, hogy:

Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, a súlyos vádaknak azonban még az árnyéka sem vetülhet az SZDSZ-re.

Ez csak most, 2008-ban jut eszükbe? Hiszen Medgyessy már 2004-ben elkottyantotta magát, noha aztán rögtön visszakozott, és inkább befogta (esetleg befogták?) a száját. Az Szdsz mára már nem más, mint egy súlyos vádakkal terhelt megélhetési bagázs, akiknek egyetlen dolog sikerül az életben, lejáratni azokat, akik tényleg liberális módon gondolkodnának. Az Szdsz az a párt, amelyik a legsúlyosabban és a leglátványosabban köpte szemen saját magát, és teszi ezt azóta is szinte minden nap. (Arról nem is beszélve, hogy az Szdsz már csak a rendszeres szélsőjobbozásból tud megélni).

Még 2004-ben a Magyar Nemzet "szinte csak kisujjból" szedett össze egy pár tételes listát az Szdsz-hez köthető gyanús üzelmekről. Pedig hol volt akkor még Kóka János a (nem létező?) számlájával, az építkezésével, a vizitdíj-automatáival, no meg az Elenderrel. (Kóka dolgairól - nem mindegyikről - itt lehet olvasni).

Elhiszem én, hogy a "súlyos vádaknak még az árnyéka sem vetülhet az SZDSZ-re", azonban ezzel már baromira le vannak maradva. Az árnyék (árnyék, ugyan, nem árnyék az már) ott van lemoshatatlanul. Hiába próbálják meg a becsületes, tisztességes párt képét kommunikálni, az Szdsz az a párt, amelyiket belülről a leglátványosabban tölti ki az a bizonyos barna és büdös anyag.

Nem véletlen, hogy az Szdsz pár napja tartott születésnapi bulija körül is erős bűz terjengett egy nyilvános levél formájában. De most legalább kivívták Gyurcsány Ferenc elismerését.

Hát mit lehet erre mondani? Ez már valami, ez már bizony valami.

4 komment

Címkék: szdsz korrupció kóka jános

Csak egy kérdés 4.

2008.11.26. 09:02 Vérszegény éjszakai dúvad

Tegnap egy beszélgetés során felvetődött két kérdés.

Az egyik az volt, hogy a zebrának vajon fekete alapon fehér csíkjai vannak, vagy fehér alapon fekete csíkjai. Erre van válasz, a zebra fekete alapon fehér csíkos. (A válasz egész konkrétan S. J. Gould: "A panda hüvelykujja" című esszékötetében található, a borítója itt látható balra).

A másik kérdésre viszont egyáltalán nem volt válaszunk, bár az alább felsorolt két lehetőség közül inkább az elsőre tippeltünk.

Tehát: Hogyan száll le a légy a plafonra?

Az egyik lehetőség az, hogy orsóval, azaz jobbról - balra fordul meg, a másik lehetőség az, hogy bukfenccel, azaz elölről - hátra fordul meg.

Vajon?

8 komment

Címkék: akarom tudni?

Belebotlottam, mint Kolumbusz Amerikába

2008.11.25. 19:23 Vérszegény éjszakai dúvad

Teljesen véletlenül fedeztem fel ezt a blogot, de, ha már rátaláltam, akkor bizony közhírré teszem, hogy létezik. Nem akarom lelőni előre, hogy mi ez, szerintem érdemes ránézni. Rövidke kis szösszenetek, de én a bejegyzések 90 %-án hülyére röhögtem magam (na jó, ebben volt egy kis költői túlzás, de az biztos, hogy jókat lehet kuncogni).

A maradék 10 %-ot viszont nem értem. De a hiba biztos az én készülékemben van.

3 komment

Címkék: ajánló most láttam

Áldás

2008.11.25. 12:20 Vérszegény éjszakai dúvad

Örömkönnyekkel a szemem sarkában járok az utcákon, mióta ezt a hírt elolvastam.


Bizony mondom néktek felebarátaim, közelg az idő, de nem a világvégéé, hanem a mennyeknek országáé.

A korifeusok bölcs döntésükkel eloszlatták ezen siralomvölgyet uraló sötétséget, de nem csak apró gyertyaként, hanem fényesen, erősen lobogó fáklyaként. Tanúbizonyságot tettek arról, hogy őket bizony nem érdeklik a világi hívságok, minden erejükkel a népért munkálkodnak, nem pediglen ellenük.

Vajh' mit mondana most gróf Széchenyi István, aki mindössze "minden jószágának egyévi jövedelmét" ajánlotta fel "a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára"? Hát nem azt mondaná-e, hogy leborulok a nemzet az országgyűlés nagysága előtt?

Ezért mondom, bizony a következő szavakkal áldassuk bölcs parlamenti képviselőinket:

Áldassék a neved Nap Gyermeke, a Bölcsesség Hordozója, a Fényesség Hírvivője. Vesd reánk, alantas híveidre szentséges szemed tekintetét, hogy megvilágosodjunk, hogy megérthessük fensőbb hatalmad logikáját, és úgy gondolatban, mint cselekedetben Tehozzád hasonlóvá válhassunk.

Na, de most komolyan: Tényleg azt várják tőlünk, hogy legyünk hálásak, mert lemondanak az olyan juttatások kis százalékáról, amelyekkel kapcsolatban komoly kétségek merülhetnek fel, hogy azok járnak-e nekik egyáltalán?

9 komment

Címkék: botrány abszurd politikai kultúra

Egydimenzióban

2008.11.24. 14:00 Vérszegény éjszakai dúvad

Ha a Darwin által leírt evolúciós folyamatok az államokra is vonatkoznának, akkor a magyar állam már rég kihalt volna. Vagy még mindig kis egysejtűként tengetné az életét a forrongó óceánban, miközben mások már a törzsfejlődés vége felé járnának.
A Kádár-rendszer alatt kialakult egydimenziós gondolkodásmód (ami túl sok mindenre nem elég, talán csak a vegetáláshoz) ugyanis köszöni szépen, azóta is él és virul.

Az történt, hogy két alkalmi munkavállaló lebuktatta az őket alkalmazó céget, hogy csalnak az alkalmi munkavállalói könyv kitöltésével, lényegesen kevesebb napot írnak be, mint amennyit ténylegesen dolgoznak. No, mit mond erre a hivatal?

A munkaügyi felügyelet a Tényeknek nyilatkozó munkatársa szerint ellenőreik előtt nem ismeretlenek ezek a trükkök. Ugyanakkor megoldást az alkalmi munkavállalói könyv eltörlése és egy újfajta nyilvántartás bevezetése jelentene.

Aha, persze. Egy új nyilvántartás megoldana minden gondot. Nem tudom, hogy a nyilatkozó munkatárs ismeri-e egyáltalán a feketemunka fogalmát, vagy csak beszél bele a vakvilágba, de szerintem inkább az utóbbi. Szóval elárulom neki, hogy a feketemunka az a jelenség, amikor a munkavállaló mindenféle nyilvántartásból kimarad. Márpedig, ha egy olyan rendszert szeretnének bevezetni, ahol a feketemunka elképzelhetetlen, akkor ajánlom megvalósításra Rejtő Jenő ötletét, miszerint, ha nem is minden pofon mellé egy közlekedési rendőrt, de minden munkavállaló mellé egy munkaügyi ellenőrt. Aztán ezt a rendszert még tovább is fokozhatjuk, minden adózó mellé egy APEH ellenőrt, sőt minden fogyasztó mellé egy fogyasztóvédelmi ellenőrt.

Így aztán "nincs többé magány" (kopirájt Vonnegut), mert az élet minden pillanatában legalább három-négy ellenőr fog kísérgetni mindenkit, sőt még munkanélküliség sem lesz, hiszen, ha minden egyes állampolgár mellé három ellenőr fog jutni, akkor bizony külföldről kell majd munkaerőt importálni.

A munkaügyi felügyelet tisztelt munkatársa sajnos abból a hibás alapfeltevésből indult ki, hogy azért történt ez a csalás, mert az alkalmi munkavállalói könyv könnyen manipulálható. Nem, nem azért történt, hanem azért, mert csalni akartak a járulékokkal. Az csak egy dolog, hogy a jelenlegi nyilvántartási rendszerben ez könnyen megtehető. Ha kiötlenek egy új rendszert, amelyben nehezebb lesz a csalásokat elkövetni, attól még nem fognak ezek a manipulációk megszűnni.

Sem a rossz adózási morált, sem a korrupciós jelenségeket, sem a feketemunkát nem fogja semmilyen újragondolt nyilvántartási, ellenőrzési, büntetési rendszer megváltoztatni, javítani rajta. Amikor egy paradigma a szar, akkor nem a metodikát, vagy a terminus technicusokat kell újragondolni és megváltoztatni, hanem magát a paradigmát.

Márpedig a magyar állam éppen erre nem hajlandó. Mániákusan elviselhetetlenül magasan tartja a munkabér járulékait, és inkább ellenőrzésekkel és újabbnál-újabb nyilvántartási rendszekkel akarja javítani (tényleg, mit is akarnak ezekkel elérni?) a fizetési morált. Hiába volt már lassan húsz éve a rendszerváltás, még mindig ott tartunk, hogy az állam elviselhetetlen mértékben mászik bele polgárainak életébe, és, ha lehet ilyet mondani, a jelenleg nagyobb a bürokrácia mértéke, mint volt a rendszerváltás előtt.

Az pedig egész egyszerűen hihetetlen, hogy továbbra sem tudtuk levetkőzni azt az egydimenziós gondolkodást, miszerint bármilyen probléma is van, azt csak állami szabályozással meg tudjuk oldani.

Szar a fizetési morál? Kevesen fizetnek járulékokat? Naná. Javítani akarunk rajta? Naná. Hogyan lehetne ezeken állami beavatkozással segíteni? Vagy úgy, ahogy most csináljuk, azaz agyonellenőrzéssel, agyonszabályozással. Ami persze nem működik (ezt gondolom mindenki megtapasztalta már), de azért a t. állam iszonyat lelkesen próbálkozik továbbra is.

Vagy pedig úgy is lehet(ne), hogy kijelentjük, hogy az állampolgár nem ellenség, hanem egy jóbarát, akit talán csak hagyni kell(ene) élni. Főként a legálisan dolgozó állampolgár nem ellenség.

Persze ehhez azt is ki kellene jelenteni, hogy a szegény, szerencsétlen (akár már évek óta) nem dolgozó állampolgár sem ellenség, de nem is egy mindenáron gyámolításra szoruló személy, hanem valaki, akit inkább vissza kellene vezetni a dolgozó emberek világába.

26 komment

Címkék: abszurd hülye hivatal

Ave, válság!

2008.11.21. 15:25 Vérszegény éjszakai dúvad

Avagy: Magyarország lenne Európa hülyegyereke? Akár ez a kérdés is szerepelhetne a címben, de ehelyett úgy gondoltam, hogy jobb, ha üdvözöljük a pénzügyi válságot. Még akkor is, ha sokaknak fájni fog. Nagyon. De Magyarország ezzel nagy esélyt kapott, bár olybá tűnt egy ideig, hogy kedves politikusaink vagy nem hajlandók ezt az esélyt felismerni, vagy pedig magasról tesznek rá. "Hál'istennek" viszont eddig voltak olyan hülyék, hogy a válság miatt már a fejünkre szakadt volna a tető, így megérkezett külföldről a segítség. Nem, nem a hitelre gondolok, bár az árukapcsolás ténye kétségtelen.

Már hónapok (de akár évek) óta arról cikkeznek, beszélnek a hazai és a külföldi gazdasági szakemberek (is), hogy Magyarország túl sokat költ szociális kiadásokra. Most éppen az OTP Alapkezelő Zrt elnöke fakadt ki. Mondjuk az eddigi történésekre visszagondolva, szerintem hiába, de legalább most megint felhúzhatja magát mindenki, aki dolgozik, és rápillant a bérelszámolási listáján szereplő levonásokra. Az eddigi kifakadások és figyelmeztetések ugyanis úgy szálltak el "imádnivaló" kormányunk (és kormányfőnk) füle mellett, mint anorexiás a szélviharban. Márpedig a nyugdíjakhoz nem nyúlunk, ugyebár.

No, de sajnálatos módon beütött a válság, és külföldi hitelekre szorultunk, még mielőtt beütött volna az államcsőd. Csak ezeket a fránya külföldi szervezeteket érdekli ám sokminden, de a kormány és (Gyurcsány) népszerűsége a legkevésbé.

Az IMF 300 milliárd forintos költségcsökkentéshez kötötte ugyanis az általa folyósítandó hitelt. "Érdekes módon" hipp-hopp rájöttek, hogy hol lehet ezt a pénzt megspórolni.

Aztán persze jön hitel az EU-tól is, aki (ami) cserébe (a kamaton túl) az állami gazdálkodás teljes reformját kéri. Gondolom ismerős szó ez a 'reform' kifejezés, az elmúlt két évünk másról sem szólt, mint a reformokról, meg az átalakításokról. Legalábbis szóban és papíron, hiszen konkrét cselekedetek nem nagyon történtek. Ha meg csinált is valamit a kormány, azt is kár volt. No, most mondjuk kétségem sincs, hogy fognak történni lépések (hogy milyenek, azt majd az idő dönti el), csak azt nem értem, hogy miért kellett megvárni, amíg a "felnőttek" megcibálják ennek a hülyegyerek Magyarországnak a fülét.

Ugyanis amíg eddig a szociális kiadások, illetve a járulékok csökkentése miatt a zembereknél és a zállamnál maradt pénz (egy része mindenképp) a gazdaság élénkítésére, beruházásokra fordítódott volna, addig az újabb hitelek miatt most hiába az állami költekezés visszafogása (járulékcsökkentésben meg ne is gondolkodjunk egy darabig), mert ezt a "spórolt pénzt" hiteltörlesztésre, és kamatfizetésre kell felhasználnunk.

Szóval, ave, válság, de nekünk azt hiszem túl későn jöttél.

2 komment

Címkék: gazdaság szerintem pénzügyi válság

Az év cikke

2008.11.21. 09:26 Vérszegény éjszakai dúvad

A Hír Tv internetes oldalán jelent meg a  következő pénzpiaci hír. Mit lehetne erre mondani?

Döbbenetes!

1 komment

Címkék: vicces

Fordítsunk!

2008.11.20. 23:34 Vérszegény éjszakai dúvad

A következő levél pár perce érkezett a postaládámba. Kéretik a feladatot végrehajtani, majd hangosan röhögni!

1. Nyissuk meg a
Sztaki Szótár
oldalon az
angol-magyar fordítási lapot!

http://szotar.sztaki.hu/index.hu.jhtml

2. A keresőmezőbe írjuk be a
this message can only be viewed in HTML
kifejezést, majd üssünk Entert!

3. Élvezzük az angol és nem utolsó sorban a MAGYAR nyelv szépségét, valamint a
tökéletes magyar fordítást....

3 komment

süti beállítások módosítása