Ha van a magyarságnak egy nagy átka, akkor az pont a magyarság meghatározásában rejlik. Illetve pontasan fogalmazva a kirekesztés/befogadás, avagy elutasítás/elfogadás ellenpontok, eljárások felhasználásával annak meghatározásában, hogy adott dolog, személy magyar-e, vagy sem, jellemző-e a magyarságra, vagy sem. Ezen belül legalább két csoportot lehet megkülönböztetni.

Az első csoportba azok tartoznak, akik valakiről próbálják megmagyarázni, hogy (általában) miért nem magyarok. Most nem csak az egyszerű zsidózásra, cigányozásra  stb. gondolok, hanem arra is, ami például a Janics Natasával készített interjú kommentjeiben zajlott. De nyugodtan át lehet böngészni az NSO Bodrogi Lászlóról írt cikkéhez fűzőtt kommenteket is. Érdekes módon(?) ez a diskurzus mindig (él)sportolókkal kapcsolatban bontakozik ki, Vasarelyt, vagy Neumannt, vagy a manapság külföldön boldogulni próbáló tudósokat senki nem bélyegzi hazaárulónak, vagy idegenszívűnek. Persze lehet azon erőlködni, hogy most akkor ki a magyar, és ki nem az, de felesleges.

Ha már szóba került a Janiccsal készített interjú kommentjei, akkor azok között van egy link, amely egy, a második csoportba sorolható ember szerzette cikkre mutat. A cikk témája: cseréljük le a himnuszt, mert olyan szomorú, mert pesszimista, és mert (az überérv!) nem lelkesíti a sportolóinkat a meccs kezdete előtt, hanem inkább letargikus állapotba taszítja.
Na, most nem tudom, ki mit tud a himnuszról (nem a Himnuszról), de ha valaki nem érti a két írásmód közti különbséget, akkor kérem olvassa el először a wikis szócikket. Remélem senki nem fedezett fel ebben a szócikkben semmilyen utalást arra, hogy egy nemzeti himnusznak lenne olyan funkciója, miszerint egy nemzetek közötti sportesemény kapcsán a csapatot kell lelkesítenie. A jelenlegi magyarországi állapotokat, illetve a magyarok mondásos(?) pesszimizmusát a Himnuszra kenni, pedig minimum ostobaság, ha tényleg igaz, hogy a magyarok annyira pesszimisták, akkor annak okát nem a Himnuszban kell keresni, hanem sokkal inkább az utóbbi kb. ötszáz év történeseiben (hiszen szinte végig a nyakunkon ült valamilyen idegen hatalom), azokban a történésekben, amelyekről tulajdonképpen a Himnusz is említést tesz.
Bíró Ferenc másik aduásza a következő:

Gondoljuk meg azonban: - a megszokáson túl- valóban Magyarországot jelenti-e a mostani Himnusz vagy csupán egy letünt, ráadásul azóta „újraértelmezett” korszak keserű emlékét magasztosítjuk fel?

Erre már csak annyit lehet mondani, hogy:

Gondoljuk meg azonban: - a megszokáson túl- valóban Franciaországot jelenti-e a mostani La Marseillaise, vagy csupán egy letünt, ráadásul azóta "újraértelmezett" korszak keserű emlékét magasztosítjuk fel? (Mármint a franciák).
Pedig a Marseillaise pattogós induló ám, de én a nyakam tenném rá, hogy nem a pattogóssága miatt tartották meg a franciák, hanem azért, mert 1789. július 14., amihez tartozik ez a dal, a francia történelem egyik, ha nem a legfontosabb napja. Nos, a magyar himnuszt nem lehet ugyan egy konkrét naphoz kötni, egy annál fontosabb korszakhoz viszont igen.

A Himnusznak ugyanis az a legfőbb feladata, funkciója, hogy 'odatartozás' érzést keltsen, amelyet nevezhetünk hazafiasságnak, nemzeti identitásnak, bárminek, a lényegen úgysem változtat.

De nem csak a Himnuszt, hanem I. Szent István királyt is meg szokták találni kisebb-nagyobb rendszerességgel. Hogy nem is ő volt az államalapító, hogy nem is szent, de véreskezű uralkodó volt, hogy idegenszívű volt, és elárulta az ősi magyarságot.

IGe cikke párhuzamba állítja I. Istvánt Kádár Jánossal. Na, lássuk:

1. I. István és Kádár is hatalomvágyó volt. Lehet. Ezt nem tudom, és I. Istvánról nem is lehet nagy bizonyossággal állítani semmit, hiszen igazán hiteles források nem állnak rendelkezésünkre. Valamint "a népük addigi erkölcsi szokásait felrúgva ragadták magukhoz a hatalmat". Na, ez viszont hülyeség, hiszen Géza volt az, aki felrúgta a szenioritás szokását azzal, hogy Vajkot (Istvánt) jelölte utódjául. István mindössze ragaszkodott ehhez, talán hatalomvágyó volt...

2. "Egyikőjük sem rendelkezett a hatalom megkaparíntásához elegendő belső ideológiai, pénzügyi és katonai támogatással. I. István ezt német páncélos lovagok és papság, Kádár János szovjet tankok és komisszárok segítségét vette igénybe. Ezzel mintegy külső hatalmak bábfigurájává is válltak". Szerintem ez már Kádár esetében sem teljesen igaz, viszont egyrészt a német kapcsolatot elsősorban Géza kereste, másrészt azért csak István volt az, aki miatt a német császár vert serege szégyenszemre kullogott el Magyarország területéről. Szép kis báb...

3. "Mindkettőjük tábora tetteiket azzal védik, hogy különben hazánk elveszik". Hát, mutasson nekem valaki egy olyan népcsoportot Európában, amely nem vette fel a kereszténység valamelyik fajtáját, és még mindig itt vannak. (Persze, tudom, a zsidók, de István korában nem hiszem, hogy zsidó hitűek lettek volna az 'ősmagyarok').

4. "Mindkettőjük keményen és véresen leszámolt ellenfeleivel". Aha, és ki nem? Ez akkor és azóta is teljesen megszokott dolog, legfeljebb manapság már nem feltétlenül csinálják véresen.

Van még másik három, de azokat inkább hagyjuk most. (Az a kiemelés pedig az Új Péteres cikkből egyszerűen zseniális, hiszen a cikk többi részét - amely ponosítja, árnyalja az általa kiemelt részletet - egész egyszerűen figyelmen kívül hagyja).

De ha röviden kéne válaszolni a Szent Istvánt ért 'támadásokra', akkor csak azt mondhatom, hogy nem hiszem el, hogy vannak még olyan emberek az országban (az általános iskolásokon kívül), akik elhiszik, hogy a történelemkönyvek az igazságot írják meg egy-egy történelmi személyiségről, nem pedig azt a képet, amire jellemzően a nemzetállamok kialakulását elősegítő (pozitív értelemben vett) nacionalizmus volt a legnagyobb hatással. Nem hiszem el, hogy vannak még olyan emberek az országban, akik nem tudják, hogy bizonyos események kapcsán (honfoglalás, kalandozások, államalapítás, Szent László uralkodása, Hunyadi László kivégzése, Mátyás király uralkodása, stb.) az igazságtartalom az, ami a legkevésbé érdekli az embereket.

Ja persze lehet ezellen hadakozni. De lehet széllel szemben vizelni is, ugye? Csak éppen felesleges.

Tegnap nem bírtam a belőlem kitörni készülő mazochizmussal, így megnéztem a Győr Stuttgart elleni meccsét. Magáról a meccsről inkább nem mondok semmit, mert minek. Aki látta, látta, aki nem látta, az meg szerencsés.

Ellenben sokkal érdekesebb az, hogy miért nem láthatták ezt a meccset Németországban. A kommentátor valamikor az első félidő közepe táján elmesélte a sztorit, én azóta fogom a fejem.

Az úgy történt, hogy a győriek megegyeztek valamelyik német adóval, hogy eladják a közvetítési jogokat 80,000 euróért. De az üzlet nem jött létre, mert a győriek valahogy megtudták, hogy a német adó győriekkel kialkudott vételár duplájáért rögtön továbbadnák a közvetítési jogokat egy másik csatornának. Na, ezen felbátorodva a győriek visszamondták az üzletet, mert (feltételezem) nagyobb összegért akarták eladni a jogokat, miután meghallották, hogy a német adó legalább annyit keresne a közvetítésen, mint ők. Aztán egész addig alkudoztak, amíg nem lett németországi közvetítés.

A bennem felvetődő kérdések:

1. Mi köze van ahhoz a győrieknek, hogy a vevő mihez kezd az általuk árult, és a vevő által megvásárolt (kifizetett) termékkel, szolgáltatással, bármivel. Semmilyen áruházban (és máshol sem) nem kérdezik, hogy ugyan kedves vásárlónk, miért vett Ön 17 db. gereblyét. Továbbá, az eladási árat sem módosítják azután, hogy meghallották a gereblyékre vonatkozó továbbértékesítési szándékot.

2. A győriek ismerik-e vajon a kereskedelem fogalmát és menetét? Ha pl. én (vagy bárki más, akinek semmilyen tévécsatornája nincs - ergo nyilvánvaló a továbbértékesítési szándék) 120.000 eurót kínáltam volna a meccsért odaadták volna, vagy megkérdezték volna, hogy mennyiért akarom továbbadni? S vajon a győriek, amikor eladják egy másik futballklubnak az egyik játékosukat, akkor is informálódnak, hogy mennyiért akarja majd az a másik klub továbbadni a játékost?

3. Vajon most boldogok-e a győri vezetők, hogy a német tévécsatorna nem keresett 80,000 eurót?

4. Vajon most boldogok-e a győri vezetők, hogy a Győri Egyetértés Torna Osztály sem keresett 80.000 eurót?

5. Valamint utoljára, de legfőképpen: A győri vezetők tényleg azt gondolják, hogy akkor legalább dögöljön meg a szomszéd tehene is?

Gyurcsány Ferenc előállt legújabb adócsomagjával. Sokan megénekelték már a véleményüket erről, most én is csatlakozom a tömeghez.
Mit is lehetne röviden mondani a tervezetről? Csak annyit, hogy a célok nemesek, de az eszközök nevetségesek.

Ez az adóprogram bukni fog, mert ez már választási csomag (2009: európai választások, 2010: országgyűlési választások), mert bukásra van ítélve, mert hibás az alapfeltevése.

Az a feltevés az alapvetően elhibázott, amely szerint az adók és járulékok csökkentéséből származó bevételkiesést pótolni fogja az ugyancsak a csökkentésből származtatható gazdasági fehéredés. De nem fogja, mivel nem lesz számottevő fehéredés.

 Nem lesz, mert a magyar társadalomból hiányzik az az attitűd, amely az adócsökkentés hatására a kormányzati elvárásoknak megfelelő mértékű fehéredést eredményezne. Sőt, nem is annyira hiányzik, mint inkább épp az ellenkezője van jelen.
Magyarországon ugyanis az adócsalás és a jövedelemeltitkolás nem csak  egy szükséges túlélési, költségcsökkentési stratégia, nem csak bocsánatos bűn, de mindennapi elvárás is. Hiszen mennyire természetes része a mindennapjainknak a "számla nélkül olcsóbb" mondás, mennyire természetesnek vesszük, hogy az államot szabad megkárosítani, hiszen azok ott úgyis csak ellopnák (és ez a kiszivárgó hírek alapján tényleg így is van), és egyébként is, ami mindenkié (vagy éppen senkié), az az enyém (is).
De ne csak az állampolgárokon verjük el a port, megérdemel egy pofont az állam is, amely minden vállalkozóhoz, minden állampolgárhoz úgy áll hozzá, hogy már eleve eldöntette: ez egy adócsaló! Még akkor is, ha nem, mert kivételek mindig vannak.

Magyarországon tehát nem működik a (z állam)polgár és az állam természetes és szükséges szimbiózisa, amelyre nagy szükség lenne nem csak a "társadalmi béke", hanem a gazdasági növekedés szempontjából is, és inkább ellenségként, amolyan szükséges rosszként tekintenek egymásra, illetve ma Magyarországon egy olyan Társadalmi Szerződés "van érvényben" (ha van), amely az adócsalást szükséges és követendő, nem pedig deviáns magatartásnak minősíti.

Így mind a szürke-, mind a feketgazdaság továbbra is erős fog maradni, egy bizonyos feltételek melletti ötszázalékos járulékcsökkentés nem csökkenteni fogja a sötétebb zónákat, hanem legfeljebb átalakítani a szerkezetüket. De valószínűleg azt is csak kis mértékben.

Azt mondja Gyurcsány, hogy az adóprogrammal egy új szemléletet, nyugatos, polgári, normatartó Magyarországot is kívánnak teremteni. Mint fentebb mondottam, a célok nemesek. De ehhez nem elegendőek a kis lépések. E cél eléréséhez egy nagyfokú és átfogó államháztartási reformra lenne szükség, nem pedig adóreformra. Hozzá kell nyúlni mind a kiadási, mind a bevételi oldalhoz, más út már nincs. Nem lehet, nem érdemes kis lépésekkel haladni az úton, mert azok még annyira sem fogják fehéríteni a gazdaságot, mint amennyire a cigaretta árának 5-10%-os emelése csökkenti a dohányzók számát.

A kis lépések inkább egyfajta teljesen szürke-szürkületi zónához vezetnek, amelyben polgár és állam egyértelműen ellenségként tekintenek egymásra, ahol az állami adóbevételeket a most (is?) meghirdetett zéró tolerancia biztosítja csak, amit csak kőkemény és folyamatos ellenőrzésekkel lehet fenntartani, és ami egyfajta 'rendőrállam' képét vetítheti elénk.

Bevallom becsülettel, nem nagyon kísérem figyelemmel az M6-os autópálya építéséről szóló híreket, az azonban még engem is elért, hogy az egyik alagút kétszer is omlott. De most nem az omlásról lesz szó, hanem magáról az alagútról.

Az, hogy az m6-os alagutakon keresztül éri el Pécset, egyáltalán nem meglepő, hiszen ott van a Mecsek, bizonyos helyeken csak így tudják megoldani. Gondoltam. Én hülye. Ugyanis szó sincs erről.

Az Index.hu fényképe láttán még lehetne azt gondolni, hogy ez az alagút tényleg a Mecsekben, annak valahol a szélén van:

Enyhén lankás, enyhén fás, miért ne lehetne ez a Mecsek. Hát azért, mert nem az. Ugyanis Pénzes Dávid, a Hírextra.hu munkatársa levonult alagutakat nézegetni, és ha már ott járt, akkor fényképezett is.

Hát kérem szépen, ezek nem a Mecsek hegyeibe akarnak alagutakat fúrni, hanem kb. húsz méteres dombocskákba!

(A képre kattintva elérhető a cikk, még több fényképpel.)

Ezek után már csak annyit lehet mondani, hogy remélem az Alföldön is megépítenek pár alagutat, hogy a szürkemarhák árnyékban vonulhassanak a kutakhoz inni. Az alagutak fölé pedig felhúzhatnánk pár felüljárót is, hogy ki lehessen kerülni a gulyát.

Na, ez az a kérdés, amelyen Hamlet hosszasan filózik, viszont a magyar államnak van rögtön válasza: is! Lehetetlen? Ó, nem csak a paradoxon feloldásához a jó magyar bürokráciát kell elővenni.

A következők miatt anyázom már legalább egy hete: Elmegy egyéni vállalkozó az orvoshoz, mert van valami baja. Orvos közli vele, hogy nem érvényes a Taj kártyája. No, ember riaszt engem, én ugrok a net elé, magyarorszagponthu, Taj szolgáltatások. Lelkesen begépelem a személyi adatokat, a gép ugyanilyen lelkesen közli, hogy igen, létezik ilyen személy, sőt mi több a Taj kártyája is érvényes. Hú, de jó, gondoltam, akkor biztos az orvosok csesztek el valamit, ráadásképpen még a szolipszizmus is kapott egy pofont.

Persze nem úgy van az.

Hiába jelentjük le minden hónapban az egyéni vállalkozók jövedelemkivétjét az 58-as bevalláson, amelyen azt is meg kell jelölni, hogy adott vállalkozó főállású-e, vagy mellékállású, ez nem elég, mert még azt is le kell jelenteni egy másik nyomtatványon, hogy adott vállalkozó egyáltalán vállalkozó. Nem, nem a bejelentkezésen, vagy a változásbejelentőn, van erre egy külön nyomtatvány, amin másodjára is be kell jelenteni a vállalkozás tényét.

A két különböző két különböző osztály foglalkozik - naná, minden bevalláshoz külön osztály, nemde? -, akik sajnos nem tudnak kommunikálni egymással, hiszen nem ugyanabban az épületben dolgoznak. Ja, hogy ma már egy másodperc alatt bárhova elér egy (elektronikus) levél? Hogy létre lehetne hozni akár egy nagy közös adatbázist is?
Ugyanmár ki hallott arról?

Esetleg a kormányszóvivők.

(És hogy miért nem gondoltam arra, hogy ezt a bejelentőlapot az egyéni vállalkozók nevében is le kellene adni? Hát, mert az Apeh még mindig így fogalmaz:
 

Bejelentő és változásbejelentő lap a munkáltató vagy kifizető által foglalkoztatott biztosítottak adatairól

Ügyes, ugye? Az egyéni vállalkozók ugyanis nem tartoznak a fent megfogalmazott körbe. A kitöltési útmutatóban már benne van, persze. De ki a fene fogja egyenként végigolvasni a minimum kétszáz bevallás útmutatóját?)

Nem itt, hanem itt.

Még augusztus elején jelent meg a Hírextrán egy interjú Vona Gáborral. Még akkoriban akartam foglalkozni ezzel a cikkel, de megakadtam vele. Egész egyszerűen fogalmam sincs, hogy miről beszélnek az interjú első felében, noha a hazafiasság a téma.

Azt mondja Vona, hogy:

Ha valami ellen jelen pillanatban egy fiatal lázadni tud, az pont a hazafiasságot tagadó, vagy éppen a hazafiasságból gúnyt űző politika, ami jelen pillanatban kormányon van.

Sajnos Vona azt nem fejti ki, hogy mit is ért pontosan hazafiasságon, illetve mit is ért pontosan a hazafiasságból gúnyt űző politikán, úgyhogy próbáljuk meg kimazsolázni a szövegből.

Vona szerint:

Kelet-Közép-Európában az ifjúság nagyon komoly politikai, közéleti támogatást kap arra, hogy a hazafiasságát megélje, az egészséges nacionalizmust megtapasztalja a saját mindennapjaiban.

Na, most én nyilvánvalóan nem mozgok olyan otthonosan a környező országok bel-, ifjúság-, és egyéb politikájában, de amit a nacionalizmussal kapcsolatban hallok a környező országokból, az konkrétan a magyarverés, életveszélyes fenyegetések festése a magyarok által lakott házak falára.

Tehát, ha jó magyar akarok lenni, akkor kezdjek el románt, szlovákot, szerbet verni?

Amit Vona a hazai politikusokról mond, abban van valami, nehéz nem észrevenni a jelenlegi magyar külpolitika szürkeségét, a képesség (akarat?) hiányát a magyar érdekek megfelelő képviseletére, illetve az EU irányába mutatott szervilis magatartást. De ebből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy baj van a magyar hazafiassággal, a nemzettudattal Illetve baj van, de pont a Vonáék által képviselt irányvonal miatt.

Nekünk is van mire büszkének lennünk, nekünk is van történelmünk, van kultúránk, vannak tradícióink

Mondja Vona, és ebben teljesen igaza van, nem vagyunk semmivel sem rosszabbak, mint bármely más nemzet a világon, és tényleg büszkék lehetünk a történelmünkre, kultúránkra, stb. De ez nem jelenti azt, hogy jobbak lennénk bármely más nemzetnél, azt meg aztán végképp nem jelenti, hogy mi szartuk volna a spanyolviaszt.

Viszont Vonának az az elképzelése, miszerint egy apokalipszis esetén csak a nemzettudat adhat megfelelő védelmet egy ország számára, már egyszerűen nevetséges. Amennyiben bekövetkezik majd az erőforrások kimerülése (ami ténylegesen a végét jelentheti a globalizálódó korunknak, plusz ideértve a tiszta ivóvizet is) - ami első lépésben annyit jelent, hogy a szűkösség növekedésével párhuzamosan csökken az erőforrásokhoz hozzájutók köre -, a nemzettudat lesz az első, amire az emberek magasról tenni fognak. Az erősebb kutya nem fogja nézni, hogy a gyengébb kutya milyen nemzetiségű, csak azt, hogy ha akarja magának azt a teli benzineshordót, vagy azt a liter tiszta vizet, akkor annak kell átharapnia a torkát.

Nem akarok tovább elmerülni ezekben a hagymázas gondolatokban, inkább feltennék pár kérdést, hátha tud valaki válaszolni rá.

1. Nyilvánvaló, hogy a hazafiasság azt (is) jelenti, hogy teljesítjük az állampolgári kötelességeinket. Teszem azt befizetjük normálisan az adót. De jelen pillanatban egy "a hazafiasságból gúnyt űző politika" van hatalmon, amely tudjuk jól, hogyan bánik befizetett adóforintjainkkal. Most akkor egy jó hazafi normálisan adózik, vagy sem?

2. Egy jó hazafi védi országát, nemzetét. De mi van, ha nemzete éppen Irakban állomásoztat fegyveres erőket, amelyeknek a legkevésbé az a feladatuk, hogy védjék az országot. Mit tegyen ilyenkor egy jó hazafi? Vonuljon be, vagy sem?

3. Egy jó hazafi nem vásárol a mocskos, büdös multiknál. De mi van akkor, ha mindenki jó hazafivá válik, ezért a multik kivonulnak az országból, és így több ezer másik jó hazafi válik munkanélkülivé?

4. Tudjuk, hogy a Fradi drukkerek között rengeteg jó hazafi található. De a Fradinak éppen angol tulajdonosa van, és rengeteg nem magyar, sőt fekete focista található a keretében. Most akkor a jó hazafi drukkol a Fradinak?

5. Egy igazi hazafi ezt a srácot magyarnak tartja, vagy sem?

6. Legfőképpen hazafinak számít-e az az ember, aki feltenné Vonának azt a kérdést, vajon ő tudja-e, hogy mi a francról beszél, vagy csak beszél bele a vakvilágba, mert szereti hallani a saját hangját?

He-he-he. Ezt még tegnap írtam, csak elfelejtettem élesíteni. Hál'istennek nem működik az "aki hülye, haljon meg!" mondás, mert egyébként...

Jó(?) hír, holnaptól ismét élek. Ma még nem, mert pénteken, a tavalyi fogadalmam ellenére, azért csak kimentem a Szigetre (URH, Sex Pistols, lehet ilyet kihagyni???), és még csak most kezdem visszanyerni a péntek előtti állapotomat. Ráadásul ki kellett hevernem egy olyan sokkot is, hogy a Blahán hajnal öt körül megpróbáltak kizsebelni. Óriási mák volt, hogy nem sikerült a tolvajnak, azért most hiányozna az a tizenegy-két ezer forint.

No, de hogy azért legyen valami hasznos is ebben a bejegyzésben, most kaptam nemrég emailban, íme:

Szigorúan Star Trek és Gyaloggalopp fanoknak.

(ja, és a morphonak küldtem levelet, ha erre jár, akkor tekintse meg a postaládáját is)

A hallgatásnak oka van, de nem az, hogy meghaltam volna, vagy elmentem volna nyaralni, vagy egy életre megundorodtam volna a blogolástól, vagy esetleg mániákusan bámulnám az olimpiát.

Az utóbbi kb. két hetet ugyanis egy porlepte, pókhálós padláson töltöttem, régi dolgok után kutatva, de ha nem ezt csináltam, akkor a rokonokat, barátokat, ismerősöket, üzletfeleket (hát ilyen tulajdonképpen nekem nincs is) próbáltam meg rávenni, hogy cselekedjenek ők is hasonlóan, de ha éppen ezt sem csináltam, akkor a neten kutattam. Bár azt nem sokat. És valószínűleg ezt a projektet a héten még folytatom

Mindennek persze van is már eredménye, amit egyelőre még nem osztok meg senkivel, viszont augusztus 25-én már igen.

Tulajdonképpen egy 15 éves ötletről van szó, amit akkor nem tudtunk megvalósítani, de kb. hét hónapja felmerült bennem a gondolat, hogy mindazt, ami akkor eszünkbe jutott virtuális környezetben már meg tudnánk csinálni. 

Úgyhogy még egy kis türelmet kérek.

A tegnapi, a dolgok pozitív oldalára koncentráló poszthoz fűzött kommentek át-, és továbbgondolása, könnyen személyiségzavaros állapotokat idézhet elő az erre vetemedő olvasóban. De nem az olvasó/gondolkodó ember válik tudathasadásossá, hanem úgy néz ki, hogy ténylegesen két Magyarország létezik. No, de nem úgy, ahogy ezt szokták emlegetni, és az is elképzelhető, hogy sokszor két Magyarország is van.

Természetesen nem a politikai megosztottságra gondolok, amely az elképzelések szerint egy vertikális törésvonalat jelent a jobb-, és baloldal között (illetve az ezekkel a jelzőkkel felcímkézett pártok hívei között). Azért sem arra gondolok, mert szerintem ez - már - nem létezik. Létezik ugyan egy vertikális törésvonal a társadalomban, azonban nem politikai szimpátia mentén (amelyet egyébként - úgy hiszem - tudatosan gerjeszt a két fő parlamenti párt), hanem sokkal inkább a hívők (ahogy Tóta W. fogalmazott: a drukkerek), és a kritikus hozzáállásúak között. Azt, hogy melyik csoport van többségben, nehéz megmondani, hiszen a hívők elveszik a kritikusak kedvét a megnyilatkozásoktól - ld. a linkelt TWÁ cikket. De ettől még lehetne egy Magyarország. De nincs.

Sokkal nagyobb probléma ugyanis a horizontálisan húzódó törésvonal, amely nem jobb-, és baloldalra szakítja szét az országot, hanem alsó-, és felsőrétegre (és szó nincs anyagi helyzetről, vagy dekádokról). Még csak Új Arisztokráciáról sem, noha a jelenlegi helyzet elég könnyen összekeverhető a régi nemes-paraszt oppozícióval, hiszen tulajdonképpen kiváltságokról van szó. (És most jobb-, és baloldalról sincs szó, ahogy előbb nem volt szó a jövedelmi helyzetről).

Feltételezem, nem kell felsorolnom, hogy mik ezek a kiváltságok. A törvény előtti kedvezőbb elbírálás (he-he, emlékszünk a kordonbontásra? Vajon van valaki, aki szeretné kipróbálni, hogy az ő kordonbontását hogyan ítélné meg a bíróság?), a mentelmi jog, amivel elég könnyű visszaélni, sógorok, komák, rokonok, seggnyalók helyzetbe hozása (akiknek sokszor fogalmuk sincs arról, hogy mit is kéne csinálniuk, de ezzel elveszik a helyet a ténylegesen hozzáértők elől), vagy állami megbízatásokhoz juttatása.

Értelemszerűen az alul lévőknek semmilyen kiváltságuk nincs, nekik jogkövető állampolgárokként kell viselkedniük, egyébként jön a büntetés.

Na, de ettől még ez az ország képes volna működni. Viszont a problémáink nagyobbik része abból fakad, hogy a felső réteg, az ún. elit, még ezt a működő dolgot is megpróbálja megölni a pénzéhsége/ostobasága/hatalomvágya/szűklátókörűsége miatt (a nem kívánt(ak) törlendő(ek)).

De a poén az, hogy mindezektől függetlenül azért ez az ország működik. Csak nem látszik. Nem látszik, mert Magyarország mediális megjelenítése azt sugallja, hogy itt minden rossz, minden el van qrva. De ahogy szokták mondani, a semmi hír, az jó hír, hiszen ( és több, erre irányuló kísérlet is kudarcba fulladt már - hogy mást ne mondjak, pár éve a TV2 próbálkozott egy Jó-híradó nevű projekttel, de nagyon hamar levették a képernyőről) a jó, pozitív tartalmú hírekre kevesebben kíváncsiak, mint a botrányokra, balhékra, stb. És ez nem afféle magyar tulajdonság, ez emberi tulajdonság. A média kiemeli és felnagyítja a rosszat, a rossz híreket, mert erre van kereslet.

Így jön létre egy elképzelt - imaginárius - Magyarország, amely ellentétben áll a mindennapi valóságban megélt Magyarországgal, ahol igenis vannak működő dolgok, ahol igenis vannak együttműködő emberek, amely országban nem a végsőkig individualizáltak az egyének, és amely ország az imaginárius Magyarország (mert tulajdoképpen az csak attól elképzelt, hogy nem szerzünk vele kapcsolatban rendszeresen tapasztalatokat a mindennapi élet során, illetve a tapasztalatok zömét másodkézből - a médiából  - szerezzük) ellenére létezik.

Szóval Magyarország képes működni - ha hagyják.

És Hozzászóló kommentjében nem naivitás van, hanem inkább orvosság a másik Magyarország ellen.

Ui.: A Két Magyarország című könyv érdekes írásokat tartalmaz, megéri lapozgatni.

Már régebben eldöntöttem, hogy ne mindig csak a rosszat nézzük, ezért szenteljünk egy bejegyzést azoknak a dolgoknak, amelyek tényleg működnek - és jól működnek - Magyarországon.

Nos nem találtam sokat, ha valakinek van még ötlete, akkor várom a kommentek között.

Az első, amelyet meg kell említeni, az a jégkorong válogatott. Nem azért, mert idén feljutottak az A csoportba, hanem inkább azért, mert hosszú évek tartós munkájával érték el ezt, ráadásul az időnkénti szövetségi bohóckodás ellenére. A képhez azért hozzátartozik, hogy ebben az eredményben (no, meg a bohóckodásban is) minden bizonnyal hatalmas része volt annak is, hogy az Alba Volán a tavalyi évet (és hál'istennek az ideit is) az osztrák bajnokságban töltötte/tölti.
Tulajdonképpen ide tartozik az U19-es labdarúgócsapat is, akik a múlt hét szombaton véget ért Európa-bajnokságon bronzérmet szereztek. Már csak azért is, mert ehhez a sikerhez is kellett az, hogy jónéhány játékos már külföldön edz és nevelkedik, nem pedig a nagy magyar posványban.

A második, amelyik mindenképp említést érdemel, az az időkép nevű portál. Kb. egy éve ezen az oldalon még "csak" Magyarország pillanatnyi időjárását lehetett nyomonkövetni, mára azonban már a mediterrán térség, Szlovákia, Erdély, vagy akár teljes Európa aktuális időjárásáról tájékozódhatunk, folyamatosan jelennek meg újabb térképek (hullámtérkép, légszennyezettségi térkép), ráadásul nemrégiben elindították az időkép tévét is (amelyet mondjuk nekem még nem volt szerencsém megtekinteni, tehát nem tudom, hogy pontosan milyen). Ráadásul az időkép.hu az adatait önkéntes időjósok mérései alapján teszi közzé, akik pénzt, időt, energiát fordítanak arra, hogy a műszereket beszerezzék, beépítsék, majd a mérési adataikat rendszeresen elküldjék a portálnak.

És ez az a pont, amikor tanácstalanná válok, hiszen úgy gondoltam, hogy legalább három jó dolgot felsorolok, de nem tudok többet. Persze vannak még jó dolgok ebben az országban, mint pl. a tokaji bor(vidék), amit egyelőre még nem tudtak tönkretenni, bár a próbálkozások egyre erősödnek. Én a magam részéről szívesen megemlíteném a Petőfi rádiót, amit nagyon sokan támadnak az új műsorstruktúrája miatt, de szerintem jó (és a Magyar Rádió három csatornája pedig kimeríti a közszolgáltatás fogalmát - szerintem),  viszont az MR körül annyi balhé, per, kirúgás és kirugatás volt már, hogy inkább nem veszem be a sorba.

Szóval tényleg nem tudom. Vannak még jó dolgok ma Magyarországon?

Csak sajnos úgy tűnik, hogy eleve rothadt búzát vetettünk, szóval az aratásban nem leljük majd túl nagy örömünket. 1989-ben úgy tűnt, hogy végleg leszámolunk a kommunizmussal szocializmussal, és valamiféle demokratikus fejlődés útjára lép Magyarország. Nos, úgy tűnik, hogy látszatra jól állunk, de alapvetően tévedtünk.

Ez abból is látszik, hogy egyre többen kezdenek el pozitív érzelmekkel viseltetni a Kádár-kor iránt, erről beszél Thürmer Gyula is a Hírextrának adott interjújában. Ez végül is nem újdonság, a blogoszférában is találkozni ilyen véleményekkel, valamint, ha valaki a beszélgetései során politikai témákra is kitér, nem kell sok időt várni, hogy valaki felsorolja azokat az érveket az államszocializmus mellett, melyeket Thürmer is felmond.

Kezdjük értékelni a szocializmusnak a vívmányait és az értékeit, az emberek kezdenek rájönni arra, hogy nem is volt olyan rossz a Kádár-rendszerben. Kezdik értékelni azt, hogy akkor azért nagyjából mindenki dolgozhatott, aki dolgozni akart, ma ettől még nagyon-nagyon messze vagyunk. Azt is kezdik becsülni, hogy 20 évvel ezelőtt majdnem kétszer annyi húst ettünk, mint amennyit ma eszünk.

Mondja Thürmer, majd később hozzáteszi:

Az emberek azt látják, értik és becsülik, hogy akkor nem lehetett nagyon meggazdagodni, de azért általában volt egy jól elfogadható életszínvonal, az életkörülmények kiszámíthatóak voltak.

Nos, szerintem Thürmer téved. Az emberek nem az államszocializmust kezdik el értékelni, hanem a demokrácia jelenlegi, magyarországi formáját kezdik el nem-értékelni, és egész egyszerűen nincs semmi más, amivel a jelenlegi állapotokat az emlékeikben össze tudnák hasonlítani, csak a Kádár-kor (esetleg Kádár-kór).

Egyébként az is hazugság, hogy 1989-ben végleg leszámoltunk a Kádár-rendszerrel. Nem számoltunk le, és most elsősorban nem az emberek mentalitására gondolok, hanem sokkal inkább a kb. 18 éve hatalmon lévő pártok - és azok vezetőinek - mentalitására. Ugyanis mitől változott volna az emberek mentalitása, ha állambácsi felől úgy röpködnek a degeszre töltött repülő sült galambok, mint kutyapiszok körül a legyek.

18 éve hazudják azt, hogy az államszocializmus jóléti kiadásaihoz nem kell hozzányúlni, és nem is nyúlnak hozzá. Ahogy az egyik oldal megpendíti, hogy esetleg nyugdíjbefagyasztás, a másik oldal reagál rá, hogy nana, hát, hogy a francba képzeli maga ezt? És a dolog működik, a nyugdíjasok részéről mindenképp.
Pont úgy, ahogy a másik oldal korábban megpendítette, hogy akkor vizitdíj, mire az egyik oldal rögtön népszavaztatott, ami persze, hogy működött. Azaz tulajdonképpen egy kb. húsz éve megbukott rendszert próbálnak meg továbbra is életben tartani. Sajnos sikerrel.

Mindezekért nem feltétlenül az embereket kell okolni, 18 évnyi agymosás után (ti. a szabadság nem fog semmilyen áldozattal - anyagival sem - járni) ki a fene értene egyet azzal, ha elzárnák a repülő-sült-galamb-csapot.

Úgyhogy jó alaposan vállonveregethetik magukat a pártok vezetői, sikerült, megcsinálták, azaz elkúrták. Nem kicsit, nagyon. Mindannyian. Ráadásul van már csodafegyver is, amit bármilyen kormányzati intézkedés kapcsán bevethet az aktuális ellenzéki párt: a népszavazás. Úgy fognak röpködni a népszerűtlen intézkedés elleni szavazatok, mint - és ide is ez a legjobb hasonlat - kutyapiszok körül a legyek.

Egy Thürmer Gyula interjúval készültem mára, de közben találtam a Népszabadságban egy olyan cikket, amit nem lehetett kihagyni, viszont az a romablog profiljába illik, ezért ott jelent meg. Ettől még persze lehetne frissülés itt is, viszont valami oknál fogva - persze mindez akkor történt, amikor már kész volt a teljes cikk - elszállt az egész, ezért kétszer kellett megírnom, úgyhogy Thürmer Gyula holnapra marad.

A Republicatoron.

Arculatváltásra készül a Bkv - adta hírül ma az Rtl Klub híradója. Ez önmagában nem lenne baj, ilyen arculatváltásokon rendszeresen átesik minden cég. (Azt csak a zárójelben jegyzem meg, hogy míg az Rtl híradójában a négyes metróra hivatkoznak az arculatváltással kapcsolatban, addig pl. a Hírszerzőn a főváros most készülő új, egységes arculatát említik meg indokként).

Nem is az arculatváltással van a gond, hanem azzal, hogy ezt megint bátran besorolhatjuk a parasztvakítás kategóriába. Mert a probléma ezzel az, hogy a Bkv felsővezetése nem érti, hogy egyáltalán nem a Bkv logóján kell változtatni, hanem az imázsán.

Mivel a Bkv-ról kialakított kép nagyrészben attól függ, hogy hogyan viselkednek az alkalmazottai (és vezetői), így nem kell sokat töprengeni ahhoz, hogy rájöjjünk: Nem attól lesz kevesebb a bliccelő, és több az utas, ha egy szép új logó vigyorog ránk a megállókból, hanem attól, ha végre nem lesznek bunkók sem az ellenőrök, sem a biztonsági őrök, végre tiszták lesznek a járművek, udvariasak a vezetők, stb.

Sőt, még attól is több utas lenne várható, ha nem kb. minden második héten, hanem mondjuk félévente csak egyszer jutna az eszünkbe, hogy a Bkv Zrt-t nyugodtan át lehetne nevezni Nagy Budapesti Mutyitársasággá.

Persze ez már megint a dolgok nehezebbik felének a megfogása lenne, ellentétben azzal, hogy kiírunk egy jó kis pályázatot, hátha nyer majd rajta valami haver, vagy cimbora, vagy rokon.

Horn Gábor a legjobb magyar politikusok közé tartozik. Mármint abban a tekintetben, hogy bármikor képes arra, hogy másokra hárítsa a felelősséget. Most, hogy kiléptek a koalícióból az Mszp lett az ellenség az ellenzék helyett.

De kormányt, ugye nem akarnak buktatni, mert az előrehozott választások nem jó megoldás. (Mondjuk olybá tűnik, hogy Fodor szerint az az egyetlen jó megoldás, ha Gyurcsányék visszakönyörgik az Szdsz-t a kormányba). Persze az sem jó megoldás, ha marad a kisebbségi kormány, mert arról fog már csak szólni, hogy hogyan tud majd a kormány hatalmon maradni.

Még mielőtt skizofrénnek, vagy valami hasonlónak nyilvánítanánk a teljes Szdsz-t, azt azért jegyezzük meg, hogy lehet ugyan szidni a kisebbségi kormányt, kedves Horn Gábor, de ahhoz, hogy ez a kisebbségi kormány még mindig regnál, nem kevés köze van az Szdsz-eseknek is. Mert ők nem akarnak előrehozott választásokat, nemdebár? Mert akkor jön a Viktor, és akkor jaj, mi lesz...

(Még mielőtt bárki beszólna, nem vagyok sem Viktor-, sem Fidesz hívő. De a jelenlegi tutyimutyi kormányzásnál - bársonyos reformok, sőt egyáltalán reformok, muhaha - bármi jobb.)

Persze egyáltalán nem a Viktor az Szdsz-esek legfőbb félelme. Nem azért tartják még mindig hatalmon az Mszp-t, mert a Fidesztől (Viktortól) félnek, sokkal inkább, mert attól félnek, hogy egy előrehozott választás esetén úgy zúgnának ki a Parlamentből, hogy egy komoly bombatölcsér maradna ott, ahol földet érnek.

Persze a népszerűség növeléséhez tenni is kéne valamit, és abban az Szdsz egyelőre meglehetősen pocsékul áll. Nem tudom, hogy miféle stratégiát akarnak követni, de még nem mutattak semmit. A 'normalitást' az Mdf 2006-ban lenyúlta, nekik be is jött, bekerültek a Parlamentbe, a normalitás időnkénti felemlegetése, illetve a nagy pártok rugdosása azóta is olyan 4-5% körül tartja őket. Az Szdsz-nek tehát valami mást kell kitalálni, de eddig csak odáig jutottak, hogy ők is elkezdték rugdosni mind a Fideszt, mind az Mszp-t. (Bár a tendencia most júniusban megfordult, az Mdf gyengült, az Szdsz erősödött - egy hangyányit).

 Az én javaslatom az volna, hogy ne várjanak a költségvetési szavazásig, lepjék meg az embereket most, vagy mondjuk szeptemberben, amikor ismét összeül az Országgyűlés, ugyanis jelenleg már fél év halogatás is soknak tűnik. Nosza, legyen előrehozott választás. Hiszen tulajdonképpen csak az Szdsz-en múlik.

Egyébként ami a költségvetés nem-megszavazásának természetességét illeti, hát azon itt már filozofálgattam egy sort.

Van az úgy néha, hogy időnként belefutok a kereskedelmi média esti műsorsávjának valamelyik programjába. Ez így történt ma is, vacsorázás közben belenéztem a TV2 Hal a tortán című műsorába. Egész addig néztem, amíg Karafiáth Orsolya okfejtése nyomán azt nem éreztem, hogy most kell a padlón fekve vinnyogva röhögni.

Na most arra, hogy parókát hord ne is vesztegessünk túl sok szót, nem ismerem a költőnőt, akár kopasz is lehet. (Az azonban érdekes, hogy ahány kép, annyi frizura és hajszín), meg arra se, hogy noha nem lenne szüksége szemüvegre, mégis felvett egyet, hogy okosabbnak nézzen ki, de hát mindenki úgy teszi tönkre a szeme világát, ahogy akarja.

Ami igazából kiverte nálam a biztosítékot, az az ételsokkról előadott rövid (biztos megvágták, hál'istennek) okfejtése volt.
A celebek között ott volt a Franciaországból ideszakadt rádiós műsorvezető, Cooky is (aki azért Magyarországra vetődve választhatott volna magának egy másik becenevet, mert ezt hallva annyira egyértelmű szóviccek jutnak az ember eszébe, hogy inkább le sem írom). Cooky valami oknál fogva nem szereti a sajtot. Sőt, utálja. Ez az ő dolga, szerintem amögött, hogy ki milyen ételt szeret/nem szeret, teljesen felesleges bármilyen racionális okokat is kutatni. De Karafiáth Orsolya szerint viszont nem felesleges. Azt volt képes mondani ugyanis, hogy, ha valaki nem szeret egy ételt, az azért van, mert gyermekkorában trauma érte azzal az étellel kapcsolatban.

És akkor a fantázia meglódul: Ha már étel és trauma, hát mi az, ami rögtön eszünkbe juthat? Hát persze, hogy a Cowboy Bebop azon része, amelyben az egy éve a hűtőben rohadó étellel kell leszámolniuk. Valószínűleg szegény Cooky is így járhatott. Egyszer  még gyermekkorában gyanútlanul sétálgatott a konyhában, amikor hirtelen (persze baljós nyikorgások közepette) feltárult a hűtő ajtaja, egyenesen Cookyra vetette magát egy tál pálpusztai, és minden ellenkezést legyűrve, kíméletlenül leerőszakolta magát a torkán. És szegény Cooky azóta utálja a sajtot.

Azt azért tegyük hozzá, hogy Karafiáth az ételek szeretete és a kisgyermekkori trauma közti eszmefuttatását azután mondta el, miután közölte az asztalnál mindenkivel, hogy ő vegetáriánus, bár semmilyen trauma nem érte gyermekkorában a húsfélék részéről.

Na, mindegy, azért biztos, ami biztos, én most mindjárt lótuszülésbe helyezkedem, elmélyedek magamban és a múltamban, és megpróbálok rájönni, hogy vajon mikor náspángoltak el engem egy tál spenóttal.

Úgy gondolom, ha megrendeznék a legszűklátókörűbb politikai elit versenyét, akkor Magyarország jó eséllyel pályázna dobogós helyre (egy Európa-bajnokságon mindenképp), de azért a nemzetközi színtéren vannak erős vetélytársak. Legalábbis bizonyos témákban.

Itt van például a globális felmelegedés. A felmelegedés létének tagadásáról kezdünk ugyan már leszokni (jut eszembe, 31 ezer kiművelt tudós fő, az sok, vagy kevés?), de jobb híján még mindig rá tudjuk fogni a dolgot a tehenekre. Innen kezdve pedig pofonegyszerű a megoldás: le kell mészárolni a teheneket, és minden más kérődzőt. Nagy meló lesz, az biztos, de hát legalább a 100 méternél nagyobb távolságokra továbbra is autóba tudunk majd pattanni. Ja, mondjuk Indiával lehet, hogy lesznek kisebb problémák, de majd legfeljebb indítunk egy jó kis háborút ellenük, az mindig jót tesz az iparnak.

No, de ne legyünk annyira igazságtalanok, hiszen a 31 ezer nyilatkozattevő sem a globális felmelegedés tényét tagadta, csak azt, hogy ehhez bármi köze is lenne az emberiség ipari és más egyéb tevékenységének. Persze nehéz is lenne a felmelegedés létét tagadni, akkor, amikor egy kutatóállomás éppen eltűnni készül a vízben.

  De ha már szóba került az Északi-sark, akkor álljunk is meg itt egy szóra. Álldogálhatunk nyugodtan, nem valószínű, hogy halálra fagynánk, hiszen az Északi-sark éppen olvad. (A felső képen az Északi-sark 1979-es, míg az alsón a 2005-ös állapota látható. A képekhez tartozó Natgeo cikk itt olvasható). Ettől a hírtől aztán sokaknak felcsillant a szeme - persze a jegesmedvéknek biztosan nem. Az Északi-sark alatt ugyanis hatalmas nyersanyagkészletek rejtőznek, leginkább földgáz. Méghozzá akkora mennyiség lehet, amekkoráért az oroszok már a fegyveres konfliktus lehetőségét is felvillantották, mert természetesen hiába tűzték ki az orosz lobogót a tengerfenéken, a szépen lassan felszabaduló területre több ország is pályázik.
Az előbb belinkelt cikk szerint az Északi-sark alatt található a  Föld még feltáratlan kőolaj- és földgázkincsének 25 százaléka. Mondhatnánk, hogy ez akkora mennyiség, amennyiért már érdemes vállalni a fegyveres konfliktust is, azonban, ha elfogadjuk azt a számítást, mely szerint 30 ezer milliárd köbméter földgáz az egész világ szükségleteit mindössze tíz(!) évre fedezi, akkor már korántsem biztos, hogy érdemes milliókat-milliárdokat feccölni egy háborúba. Bármekkora készlet legyen is az Északi-sark alatt, az nem megoldani fogja a világ energiaellátásának a problémáját, hanem csak elnyújtani az agóniát.

A világ energiafelhasználása

(A grafikont innen másoltam)

 Látszik jól, hogy az utóbbi évtizedekben milyen drasztikusan ugrott meg az emberiség energiafelhasználása. Az a mennyiség, amely ötven éve még talán évtizedekre elég lett volna, ma már talán csak évekre elegendő. Tíz-tizenöt év múlva pedig ugyanaz a mennyiség már talán csak hónapokra lesz elegendő, esetleg a kisebb érdekérvényesítő potenciállal rendelkező országoknak egyáltalán nem is jut belőle.
Aztán ezeknek a fránya energiahordozóknak van az a rossztulajdonságuk, hogy előbb-utóbb kimerülnek a készletek. Az nyilvánvaló, hogy ez inkább előbb fog megtörténni, mintsem utóbb, valamint az is nyilvánvaló, hogy ez az előbb napról-napra közelebb kerül hozzánk.

De nem akarom már sokáig húzni, az Északi-sarkért akár a háborút is vállaló országoknak biztos jó indokaik vannak minderre. Ha más nem, hát ők is szeretnének egy-két Roman Abramovicsot, meg Chelsea-t.
Mindössze csak azt gondolom, hogy inkább K+F-re kellene nagyobb összeget fordítani, mivel akár lesz háborúskodás, akár nem, akár kitermelik az Északi-sark nyersanyagait, akár nem, ezek az energiahordozók egyszer el fognak fogyni. És, ha addig nem találunk ki valamit, akkor bizony a magánrepülőgépek és a luxusautók, de a tankok is ott fognak szétrohadni, ahol utoljára fogyott ki belőlük az üzemanyag.

Nemrégiben egy közeli kisvárosban jártunk, ahol az egyik helyi zenekar koncertjét hallgattuk meg. Amíg szünetet tartottak, mi a szabad ég alatt álldogáltunk, beszélgettünk. Egyszer csak akkora svunggal esett valaki a nyakamba, hogy majdnem felborultam. Egy általam sosem látott hölgy volt "zaklatóm", aki nem a személyemből áradó kisugárzás miatt, hanem részegsége miatt gondolta azt, hogy ilyen közelről ismerkedik meg velem. Aztán előkerült egy ismerőse, és kiderült, hogy a lány csak 16 éves, azaz egyáltalán nem juthatott volna alkoholhoz. De a lány nem csak hogy alkoholhoz jutott, hanem annyira részeg volt, hogy egyszer úgy esett össze, hogy egyáltalán nem védte a fejét, vagyis elájult. Kb. fél perc pofozgatás után tért csak magához. Utána viszont - mivel felállni már nem nagyon tudott - végigcsúszott a földön, odavonszolta magát az emberekhez, és megölelte a lábukat. A dolognak úgy vetettünk véget, hogy a lány telefonjáról felhívtuk a lány szüleit, az anyja eljött érte, kocsiba rakta, és ezzel az ügy részünkről lezárult. (Azt már csak zárójelben kérdezem meg, hogy vajon a T. Anyuka kire volt ideges? Igen, ránk).

No, most nem akarom az erkölcscsőszt játszani, persze, mi is hozzájutottunk már a 18. életév betöltése előtt valamilyen alkoholhoz, amikor inni akartunk. Sőt, mi nagyon is könnyedén jutottunk hozzá. Egyetlen egyszer kérdezték meg tőlem, hogy elmúltam-e már 18, mire én rávágtam, hogy igen, aztán a dolog le volt rendezve.
Aztán persze ebből kifolyólag(?) történt olyan az ismeretségi körömben, hogy valaki belefulladt a saját hányásába.

Ezen két dolgot összekapcsolva el kell jussunk addig a felismerésig, hogy többek pont a fent leírt két eset miatt nem szabad alkoholt árusítani a 18 éven aluliaknak. A fiatalok egy része leleményes, valahogy úgyis megszerzi majd a betevő alkoholt, a másik része kevésbé leleményes, ők megszerzik majd a leleményesektől. Azonban így nem juthatunk el odáig, hogy egy 16 éves valaki öntudatlan állapotba igya le magát. Mert ahhoz, hogy idáig eljussunk szükség van egy kocsmárosra, egy boltosra, aki magasról tesz a hatályos jogszabályokra, ergo felelőtlen hozzáállásával tulajdonképpen hozzájárulhat egy ember halálához.

A fiatalok alkoholfogyasztásáról pedig ez a rövid kérdés-felelet szerintem mindent elmond.

Olybá tűnik, hogy Magyarországot lassan át kell nevezni Pusztábakiáltottszavakországnak, esetleg a falrahánytborsóianak.

Miután már lassan már több hónapja az egész gazdaság - és még sokan mások is - az adócsökkentés fontosságáról kiabál, mert az növelné a foglalkoztatottságot, és a gazdasági fejlődést is, a felelősségteljes és előrelátó kormányunk új megoldást talált. Méghozzá olyat, amely nyilvánvalóan gazdasági kilábalással és foglalkoztatás-növekedéssel fog járni. Na, most ennek az ötletbörzének az első fele egyáltalán nem akkora hülyeség, még mindig jobb a szociális szövetkezetek létrehozását támogatni, mintsem az erre szánt pénzt segélyezés formájában eltapsolni. Már csak annak fényében is jobb ötlet, hogy egy nemrégi rádióhír szerint Magyarországon is megjelent a másodgenerációs munkanélküliség. Ergo megjelent egy olyan nemzedék Magyarországon, amelynek a munkanélküliség a normális állapot, nem is feltétlenül tesznek meg mindent azért, hogy helyzetükön változtassanak.

Még a szakképzésre és felnőttoktatásra vonatkozó elképzelések sem butaságok. Igen, ezekre szükség van. De, mit csinálunk akkor, ha már betöltötték a cikkben emlegetett 25-30 ezer üres állást. Akkor a kezébe nyomjuk a bizonyítványát a delikvensnek, hazaengedjük, mondván, hogy akkor egy hónap múlva találkozunk a munkaügyi irodában? Mert bizony munkahelyekre is szükség van, ha már van szakképzett munkaerőnk.

De amin már végképp csak röhögni lehet, az az ellenőrzésekkel történő gazdaságfehérítés. Ez aztán baromi nagy ötlet. Turkáljunk folyamatosan a vállalkozások, az állampolgárok, a pártok zsebeiben, büntessünk meg mindenkit mindenért; ha lopsz, akkor azért büntetünk meg, ha tőled loptak, akkor azért. De egyébként nyugodtan megvalósíthatjuk Orwell rémálmát, a Nagy Testvér szemmel tart, légy bárhol is, sőt mi több, fizessen kedves Mr. Buttle! 
No, meg persze, emeljük folyamatosan a fizetendő nyugdíjjárulékot (tavaly összesen - munkaadó és munkavállaló - a bruttó bér 29,5%-át kellett befizetni, idén ez 33,5%-ra nőtt), szedhetünk akár 50%-os sápot is, de nyugdíjemelés nyugdíjbefagyasztás márpedig nem lesz, igaz-e? Sőt emeljük inkább a nyugdíjakat!

De ha már adócsökkentés, akkor sem az áfakulcsok csökkentéséről kellene beszélni. Ennek a javaslatnak egyébként is maximum csak a kormányoldalról lehetne értelme, a kádári "ha tele a poci, lapos a pofi" elv alkalmazását jelentené.

A gazdasági fellendüléshez többek között a foglalkoztatottság növelése is szükséges, ennek eléréséhez pedig a legkönnyebb út a béreket terhelő járulékok csökkentése, és nem pedig az ellenőrzés emelése. Erről szerintem nehezen lehetne vitát nyitni.