Úgy néz ki idén ez az új divat, jóformán már csak az nem értékelt évet, aki három éve kómában van, szóval én sem maradhatok ki belőle.

Azért izgulok ám, soha nem csináltam még ilyet, izzad a tenyerem, már megint itt van a szerelem - ja, nem elnézést, hirtelen összezavarodtam. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha az útelzág útelágoz útelegzá na, szóval ezzel a szóval meg sem próbálkozom.

Na, elkezdem, jó? Hú, de tényleg izgulok, ritkán szoktam ilyen népszerű dolgokat csinálni, meg főleg ennyi ember előtt beszélni. Huhhh.

Akkor egy kis csendet szeretnék, meg azt is, ha megpróbálnánk némi ünnepélyes ábrázatot felölteni.

Tehát:

Tisztelt hölgyeim, uraim! Tisztelt egybegyűltek! Kedves barátaim, családtagjaim, rokonaim, üzletfeleim, az üzletfeleim barátai és a barátaim üzletfelei! Tisztelt mindenki más, aki nem érzi besorolhatónak magát a fentiekben megemlített egyik kategóriába sem!

Hogy milyen volt a tavalyi év?

Kettes. Erős jóindulattal. Egy egytől tízig terjedő skálán.

Köszönöm a figyelmet, hajrá Magyarország, hajrá magyarok, csináljuk meg, hajrá demokrácia, meg minden más ilyen hangzatos baromság.

Ja, és jövőre mindenki hozzon magával még egy sört!

 Pilótajáték az állami nyugdíjrendszer - mondja Banyár István, és nehéz ezzel az állításával vitatkozni. A nyugdíjrendszer jelenleg úgy néz ki, hogy az aktív dolgozók járulékaiból fizetik ki az esedékes nyugdíjakat.

Ez csak abból a szempontból furcsa, hogy ez a rendszer két dolgot kever, méghozzá a szolidaritást és - régebben sokat hangoztatott, ám mára elfeledettnek látszó - az öngondoskodást.

Ami még talán nem is lenne baj, ha egyrészt nem egy egyre öregedő társadalomban élnénk, másrészt, ha nem fenyegetne bennünket a Ratkó-korszak gyerekeinek egyre közeledő nyugdíjba vonulása, harmadrészt pedig, ha ezt a két dolgot a megfelelő mértékben elegyítené.
Mi a probléma? Hát az, hogy a szolidaritás és az öngondoskodás nem megfelelően van összeegyeztetve a nyugdíjrendszer állami szférájában. (A magánnyugdíj-rendszerről most szó se essék. Illetve csak nagyon kicsi). Ha azt mondjuk, hogy az állami nyugdíjrendszer a szolidaritáson alapul, azaz a jelenlegi aktív réteg tartja el a járulékfizetésével a nyugdíjasokat abban a reményben, hogy majd az utána következő generációk őket szintén eltartják, akkor a nyugdíjakat miért a korábbi kereset alapján állapítják meg? A járulékfizető ebben az esetben nem saját magának gyűjtögette a nyugdíjravalót. A szolidaritáson alapuló nyugdíjrendszer esetében sokkal logikusabb lenne felállítani egy alsó – amelynél kevesebbet nem lehet kapni, ami egyébként jelenleg létezik is – határt, illetve egy felső – amelynél többet nyugdíjként nem lehet kapni, ami jelenleg nem létezik – határt. Az igaz, hogy egy magasabb keresetű egyén magasabb összegű járulékot fizet be a – nevezzük így – nyugdíjszolidaritási alapba, azonban a magasabb keresete révén neki nagyobb esélye volt tartalékolni „öreg napjaira” (Hopp! Öngondoskodás!). Arról nem is beszélve, hogy a túlzottan nagy összegű nyugdíjakkal csak feleslegesen terheljük – a jelenleg amúgy is igen viharvert – gazdaságot. És a nyugdíjakat ebben a rendszerben természetesen nem a korábbi kereset, hanem egyfajta szociális helyzet alapján kell megállapítani.

Mostanában eléggé lefoglal, hogy valami új és normális állást találjak magamnak. Kutakodom a neten folyamatosan, nézem az álláshirdetéseket, és időnként röhögök, hogy nahát mik vannak. Szót ejtettem itt már egy furcsa hirdetésről, de azt hiszem most találtam meg a "mindentvivőt":

Mindenre nyitott titkárnőt keresünk ügyvezető mellé, személyi aszisztensi munkakörbe.

A hirdetés feladója az Inda Consulting Kft, amely mellékel egy telefonszámot is, amit már csak két dolog miatt sem hívtam fel:
1. Nem vagyok nő.
2. Mindenre nyitott meg aztán végképp nem vagyok.

Ellenben kíváncsiságból rákerestem, hogy mi is ez a cég pontosan, és azt látom, hogy a főtevékenységük a

Lehet, hogy a 'mindenre nyitott' kitételt én értelmeztem rosszul? Hiszen ami zöldterület, az csak nyitott helyen lehet...

Vagy a zöldterület egy új megnevezése lenne annak a bizonyos női szervnek???

Tudom, hogy még március közepe sincs, de biztos vagyok benne, hogy elkövették már az év kommentjét.

Ráadásul a Nemzeti Sport honlapján, ennél a cikknél. Így szól:

Benzema 35 m Euro, Kaká 65 m Euro, Ronaldo 94 m Euro...hat egymás utáni évben kiesni a BL nyolcaddöntőjéből megfizethetetlen. Minden másra ott a MasterCard.

Hát ez egész egyszerűen fantasztikus. Ismét hiszek a magyar kreativitásban.

Köszönöm dede9!

Lemondott Hagyó Miklós, és áll a vizsgálatok elébe... Ha-ha-ha, a francokat, a mentelmi jogát biztos, ami biztos megtartotta, bár ez sokat már nem segít rajta - és tegyük hozzá, mert ez mindenkinek kijár: ha valóban bűnös.

De őszintén szólva itt abszolút nem Hagyóról szól a történet, miközben maga a Bkv-sztori természetesen teljesen Hagyóról szól. (Illetve pontosan szólva: jelenleg úgy néz ki, hogy Hagyóról szól).

Gondolom abban senki nem kételkedik, hogy a Bkv-nál nem azért robbant a bomba, mert a Blikk (amely először kezdte pedzegetni a témát) robbantotta, a Blikk azért tudott robbantani, mert valaki(k) azt akarta(ák), hogy a bomba robbanjon. Meg azt is, hogy a robbanás elérjen legalább Hagyóig, akivel mind a városvezetést, mind az Mszp-t tudják kompromittálni (feltéve, ha az Mszp-t kell még kompromittálni, mert ez az a párt, amelyik a legjobb az önkompromittálásban). És ez a jobbik eset, a rosszabbik az, hogy most azért söprik ki a Bkv-ból a szennyet, hogy valaki más oda tudja pakolni a sajátját.

Azért nem Hagyóról van szó, mert Hagyó csak konc. Odadobták a népnek (feltételezem, hogy az Mszp-ben sem hullajtottak könnyeket utána, ahogy Zuschlag után sem), hadd rágódjon az az istenadta. Őszintén szólva Hagyó hetvenmilliója, akárcsak Zuschlag ötvenmilliója csak "aprópénz". Könyörgöm, Szalainé az évek során ennek a hetvenmilliónak legalább a dupláját összeszedhette magának. Illetve: magának? Erről valahogy nem esik szó, pedig ki a halál az a Szalainé??? Vagy talán csak ennyiért tartották volna Szalainét?

Szóval amíg rágódunk ezeken az "aprópénzeken" addig nem esik szó például a Gripen beszerzésekről, ahol lényegesen nagyobb összegekről beszélhetünk beszélhetnénk. Angliában - ahol vizsgálatot indítottak az ügyben, bár kurtán-furcsán zárták le, de szinte biztos lesz még folytatása az ügynek (persze csak Angilában...) - a következőket állapították meg:

a BAE vezetői több mint 10 millió fontot költöttek a magyarországi, csehországi és ausztriai megvesztegetési kampányra.

Tud valaki bármilyen vizsgálatról, amit a vadászgépek beszerzése ügyében indítottak volna? Ja, nem. Ja. Miért is kellene, nemdebár?

De beszélhetnénk a Strabagról is. Arról a cégről, amely még ma is vidáman építi itthon az autópályákat.

De nem beszélünk erről sem.

Persze nem véletlen, hiszen a 2006-os kampányt - tudjuk jól - mindegyik párt megoldotta a törvényben meghatározott 386 millió forintból. Mint ahogy - tudjuk jól - a 2010-es kampányt is meg fogják oldani.

Szóval Hagyó és az egész Bkv-ügy nem más, mint kutyának a konc, inkább ezen rágódjanak az ebek, mert addig sem fenik a fogukat a bélszínre.

Ráadásul mindenki jól jár, a nép, az az istenadta, rágódhat, valakinek, valahol odafönt, pedig még hasznot is hoz.

De azért jó lenne már átszokni a bélszínre.

Ezt csak azért, hogy jól induljon a nap. Normál esetben az amikimarad rovatba került volna, de én olyan jól szórakoztam rajta, hogy nem álltam meg, hogy ne tegyem "központi" helyre.

Szóval Morvai már 1974-ben is lázadozott, pedig még csak iskolába járt. Nyilván - ha már akkor is lett volna jogi végzettsége - kimondta volna azt is, hogy márpedig az iskolaköpenynek nem kéknek, de piros-fehér-zöldnek kell lennie, és nem a rohadtmocskosimperialistaglobálkarvalymultitőke gyártotta műszálas anyagból kell készülnie, hanem jóféle, igazi magyar pusztákon legeltetett, igazi magyar napfény sütötte birkák gyapjából. Abban is meleg lesz ugyan, abba még jobban bele lehet izzadni, de legalább magyar!

Persze Morvai akkor még csak iskolás volt, mindenféle jogi végzettség nélkül, így inkább ezeket nem mondta ki, pedig gondolt rá, biztos vagyok benne, hogy gondolt rá.

Ejnye no. Valamit még akartam mondani... Na, vajon mi lehet az?

Ja, igen, megvan!

Morvai bizonyos értelemben még mindig büdös...

... Kimutatta, hogy azokhoz a reklámműsorokhoz, amelyek eltartják az ijesztően költséges tv-állomásokat, és kielégítik az ijesztően mohó hirdetőket, feltétlenül tízmilliós nagyságrendű közönségre van szükség.
Mint mindannyian tudjuk, huszonöt-ötven millió különböző ember egyidejű tetszését csak olyasmi nyerheti el, ami kínos gonddal kerüli, hogy bárkit is megbántson. Minden, ami vagy egyéniséget ed, valakiben visszatetszést szül - és ez lesz a veszte.
A küzdelemből tehát az íztelen kotyvalék kerül ki győztesen; nem azért, mert tetszést vált ki, hanem mert nem vált ki visszatetszést. (Persze néhányan, mint az Olvasó és jómagam, bosszankodunk. De amikor a hirdetőmágnások összeszámlálják, hogy hányan vagyunk, a végösszeg gúnyos kacajt fakaszt ajkukon.)

(...)

Az olvasást viszont gondosan meg kell tanítani. Ez rendszerint kevés sikerrel jár.

(...)

Azok közül, akik tudnak olvasni olyan értelemben, hogy megértik a "Tilos a dohányzás!" feliratot, kevesen barátkoznak meg valaha is annyira az írott szóval, kevesek szeme lesz valaha is képes olyan könnyedséggel megfejteni a kiejtett hangokat helyettesítő bonyolult kis figurákat, hogy hajlandóak legyenek nekivágni hosszabb olvasási feladatoknak - teszem azt, hogy átrágják magukat ezer egymást követő szón.
És azt sem hiszem, hogy ez teljesen az oktatási rendszerünk eredménytelenségét jelzi (noha nem sokat ér, az szent igaz).

(...)

Nos, véleményem szerint az olvasáshoz is tehetség kell. Az olvasás nagyon nehéz tevékenység.

(...)

Aztán egyszer a földalattin, az egyetemre menet azon kaptam magam, hogy ott csüggök a zsúfolt kocsiban a kapaszkodón, és nincs nálam olvasnivaló. Szerencsére az előttem ülő bakfis egy képregényt olvasott. Az is jobb volt, mint a semmi, tehát úgy helyezkedtem el, hogy beleolvashassak. (Szerencsémre fordítva ugyanolyan jól tudok olvasni.)
Aztán néhány másodperc múlva azt kérdeztem magamtól: "Miért nem lapoz már?"
Végül lapozott. Percekbe tellett, hogy végezzen két-két szomszédos oldallal; s ahogy néztem, amint tekintete az egyik rajzról a másikra vándorol, és ajka lassan formálja a szavakat, belém villant a felismerés.

(...)

Mérget vehetnek rá, hogy ilyen körülmények között nem sokat olvasnék! Én csakis azért szoktam olvasni, mert amikor ránézek a leírt sorra, azonnal szóegyüttesként érzékelem.
Márpedig az olvasó és a nem-olvasó közötti különbség évről évre nő. Minél többet olvas az olvasó, annál több információt kap, annál nagyobb lesz a szókincse, annál ismerősebbé válnak a különféle irodalmi utalások. Egyre könnyebb és szórakoztatóbb lesz neki az olvasás, míg a nem-olvasónak egye nehezebb és érdektelenebb.
Ennek az az eredménye, hogy vannak és mindig is voltak (akármilyen az állítólagos olvasottság az adott társadalomban) olvasók és nem-olvasók, méghozzá az előbbiek szerintem 1 százalék alatti elenyésző kisebbségben.

(...)

De az 1 száazlék alatti kisebbség egész idő alatt kitart a könyv mellett. Mert csak az írott szó követelhet ilyen sokat tőlük, csak az írott szó kényszerítheti őket alkotó tevékenységre, csak az írott szó idomulhat szükségleteikhez és vágyaikhoz, csak az írott szó adhatja meg nekik azt, amit semmi más.
Ősi ugyan a könyv, de felülmúlhatatlan is, és az olvasók sohasem fogják cserbenhagyni. Megmaradnak kisebbségnek, de megmaradnak.

Mit mondhatnék erre?

Ámen.

Isaac Asimov: Az ősi és felülmúlhatatlan

Megjelent: A Hold tragédiája, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1979 240-255 (Eredeti megjelenés: 1973)

(zárójeles megjegyzés: bocsi, ez egy ilyen nap...)
 

... Rút történetét számtalanszor elmondták már gyermekmesék és komoly regények egyaránt. Még meg is filmesítették! Rútot magát illusztrációk százai ábrázolják. És minden illusztráción, amelyet csak láttam, Rút szőke, kék szemű, formás és gyönyörű volt - az a tipikus északi szépség, amelyre a cikk elején utaltam.
Az isten szerelmére, miért ne szeretett volna bele Boász?! Mitől volt olyan nagy dolog, hogy elvette? Ha egy ilyen lány a lábam elé hull, és alázattal megkér, hogy teljesítsem a kötelességemet, és vegyem feleségül, alighanem gondolkodás nélkül megteszem!
No persze, moábita volt, de mit számít az? Jelent valamit az olvasónak a moábita szó? Ébreszt valamilyen ellenséges érzületet? Sok moábita van az ismerősei között? Megkerette mostanában a gyerekeit egy mocskos moábita galeri? Lementek miattuk a környéken a lakásárak? Mikor hallotta utoljára, hogy: "Ki kéne irtani ezeket a tetves moábitákat! Csak lopni tudnak vagy koldulni."
Tulajdonképpen abból ítélve, ahogy Rútot ábrázolni szokás, a moábiták angol arisztokraták is lehetnének, akiknek jelenléte emeli a hely pompáját.
Az a bökkenő, hogy Rút Könyvében lefordítatlanul marad egy szó, a kulcsszó: a "moábita". És amíg lefordítatlan marad, addig elsikkad a tanulság is.
A moábita szó tényleges tartalma: "olyan csoportból való, akik nem kapnak, de nem is érdemelnek tőlünk mást, csak gyűlöletet és megvetést".

(...)

Olvassuk el újra Rút Könyvét, és valahányszor "moábitát" látunk, fordítsuk le "négerre"! Noémi (képzeljük csak el) visszatér az Egyesült Államokba két néger menyével. Nem csoda, hogy inti őket attól, hogy vele jöjjenek! Az a csoda, hogy Rút annyira szereti anyósát, hogy hajlandó dacolni az őt esztelenül gyűlölő társadalommal, hogy hajlandó tallózni az éhes nézésű aratók mögött, akiknek a legcsekélyebb indokuk sincs arra, hogy megkíméljék.
És amikor Boász megkérdezi, hogy Rút kicsoda, ne úgy olvassuk a választ, hogy "moábita nő", hanem úgy, hogy "egy néger nő". Sőt minden valószínűség szerint az aratók inkább valami ilyesmit mondhattak Boásznak: "Egy nigger lány"!
Gondolják át eszerint; rá fognak jönni, hogy az egész tanulság a lefordításból és csakis a lefordításból derül ki. Boász elhatározása, hogy hajlandó elvenni Rútot, mert Rút erényes (nem pedig, mert északi szépség), nemes jelleget ölt. A szomszédság megjegyzése, hogy Rút "többet jelent Noéminak, mintha hét fia volna", olyan véleménnyé válik, amit csak elsöprő erejű bizonyítékok kényszeríthettek ki belőlük! És az utolsó mozzanat, hogy ebből a fajgyalázásból nem más született meg, mint a nagy Dávid - lélegzetelállító!

Isaac Asimov: Lefordítatlanul
Megjelent: A Hold tragédiája, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1979. 223-239 (Eredeti megjelenés: 1973)
 

Mint az közismert(?) ma élesedett volna a sokkal felhasználóbarátabb, sokkal használhatóbb, és egyébként is csak szuperlatívuszokkal jellemezhető Ügyfélkapu2. Ennek érdekében a teljes hétvégére leállították, hogy ma reggel, a teljes átalakítás után, gőzerővel ismét a lakosság szolgálatára álljon. Ehhez képest a következő kép fogadja a Magyarország.hu-ra érkező látogatókat:

 Mondanám, hogy ez akár érthető is lenne, bár már legalább három-négy hónapja készülnek az átállásra. De az Apeh honlapon viszont a következő üzenet fogad: 

Én egyébként azt sem értem, hogy miért kellett (volna) lecserélni az ügyfélkaput, mert így-úgy, néha jól, néha rosszul, de azért működött (és néha persze sehogy).

 Szóval jónéhány hónapnyi rákészülés után sem sikerült az átállás, pedig próbálták, biztos próbálták. Biztos sokkal jobban próbálták, mint az ingatlanadó-kalkulátort, amelyet ugyan negyedik határidőre, de legalább élesítettek.

De lassan már nem ez a természetes Magyarországon? 

Ha kampány van, márpedig az van, akkor előbb-utóbb (általában előbb) óhatatlanul előkerül a cigányintegráció problémaköre, és óhatatlanul megszólalnak az ún. cigány vezetők politikusok, akik ezen megszólalásaikkal általában elég nagy kárt tudnak okozni ennek az ún. integrációs folyamatnak.

Most éppen - legjobb tudomásom szerint először - Farkas Flórián szólalt meg:

...a szocialista kormány bűncselekményt követett el a cigánysággal szemben, mert nyolc éven át cigányellenes politikát folytatott.

Kell-e mondanom, hogy ez nem igaz? Ugyanis az elmúlt nyolc évben (meg még az előtte lévő tizenkettőben) egyik kormány sem folytatott sem cigányellenes, sem cigánybarát politikát, mert egyáltalán nem volt kidolgozott cigánypolitika. (És most fogadjuk el, hogy szükség lenne cigánypolitikára, amiben én egyébként kételkedem, ti. a cigányok által sűrűn lakott gazdaságilag elmaradottabb régiókban mindenki szegény(ebb), sokan munkanélküliek, azaz a problémák nem csak a cigányokat sújtják, azaz cigánypolitika (integráció) helyett inkább azokat a régiókat kellene pl. állami beruházások segítségével fejleszteni. Szerintem). Cigánypolitika alatt mindegyik kormány a roma integrációs programokba számolatlanul (és sajnos elszámolatlanul) öntött milliárdokat értett, miközben igazából még arra sem vették a fáradságot, hogy meghatározzák mit is jelent pontosan a cigány integráció.

A Lungo Drom elnöke, aki egyben a Fidesz parlamenti képviselője, azt hangoztatta: kormányváltásra van szükség, ezért a Fidesz-KDNP listájára és egyéni jelöltjeire leadott minden egyes szavazat közelebb viszi a cigányságot "egy új és reményteli jövő kezdetéhez". 

Közölte, a kongresszuson elfogadták a Lungo Drom új cigánypolitikai programját, amely új szemléletet tükröz. Ez azt jelenti, hogy a dokumentum nem a gondoskodó, hanem a segítő állam szerepét helyezi előtérbe, hiszen - mint fogalmazott - így válhat a sorsán változtatni akaró és tudó cigányok jelentős része a nemzetgazdaság aktív tagjává, polgárrá.

Folytatta Farkas, én pedig arra gondoltam, hogy a szavazz a Fideszre részt hagyjuk, ellenben kíváncsi lettem volna a Lungo Drom új cigánypolitikai programjára. Így a Google keresőjével rákerestem a Lungo Dromra, és soha nem tudtam meg, hogy mi rejtőzhet a programjukban, ti. a következő kép fogadott:

 
Nem tudom milyen veszélyeket rejthet a Lungo Drom honlapja, de úgy döntöttem, hogy nem is vagyok kíváncsi rá. Megpróbáltam tehát inkább a www.lungodrom.hu helyet, ahol viszont nem volt található kiszolgáló.

Szóval a program helyett maradjunk az integrációnál. A Hírszerző munkatársa egy csokorba gyűjtötte a pártok szociálpolitikai programjainak legfontosabb pontjait, a legtöbbet természetesen a cigányokkal foglalkoznak. Nem sorolnám fel, el lehet olvasni, bár érdekesnek semmiképp nem nyilvánítanám.

Szóba kerül természetesen az iskola és a munka fontossága, no meg az, hogy természetesen minél több cigánynak kell munkát és iskolázottságot biztosítani.

 Ezek persze jó(?) gondolatok, csak ott a probléma, ezek a programok nem gondolnak bele abba, hogy mi van azokkal, akik nem tartják fontosnak sem a munkát, sem az iskolázottságot.

Mert a (cigány)integrációnak alapvetően nem kellene többről szólnia, mint erről. Hogy elfogadják a munkát és az iskolát/iskolázottságot mint alapvető értéket, mint ténylegesen fontos dolgot, mint tiszteletadást a társadalom felé, mint állampolgári kötelezettséget az állam felé. Mert hiszem, hogy azok, akik ezt elfogadják, már integrálódtak is a mai magyar társadalomba, hogy ezt a szűkebb (lakó)környezetük észreveszi és jutalmazza is. (Ettől persze még nem biztos, hogy van munkájuk, de - főleg bizonyos régiókban - ez nem ritka jelenség).

 De hogy lehet azokat integrálni a társadalomba, akik ezt nem fogadják el? Hogy lehet azokat integrálni, akik orrba vágják a tanárt, akik 15 évesen még az ötödik osztályt tapossák, akik terrorizálják az osztálytársaikat (horribile dictu: meggyilkolják - mert hallottunk már ilyenről), akiknek a munkanélküliség, a segélyezettség jelentik az alapvető tapasztalatot az otthoni szocializáció során? Ez innentől már nem "cigányintegrációs" kérdés, mert a perifériára szorultak/szorítottak/vonultak tömegét nem csak cigányok képzik. Kétségtelen, hogy az ún. underclassban a cigányok felülreprezentáltak, azonban nem kizárólagosan alkotják ezt a réteget. (És már csak ezért sem cigánypolitikára van szükség).

Lehet-e, egyáltalán kell-e őket mindenáron integrálni, vagy hagyjuk őket magukra? Kényszerítsünk-e mindenkit munkába, iskolapadba még akkor is, ha ezeket nem tekintik alapvető értéknek? Még akkor is, ha ezen intézményekkel szembeni ellenállásuk miatt olyan viselkedést tanúsítanak, amellyel gátolják osztály-, munkatársaik sikeres integrációját? Nem egyszerű kérdések ezek, nincs rájuk rövid válasz, sőt talán inkább válaszok vannak, hiszen egyes emberek más-más életút bejárásával kerültek a perifériára.

Azonban az biztos, hogy inkább ezek a kérdések azok, amelyekre választ kell találni, mintsem a "cigányintegráció" kérdései. És minél hamarabb meg kell találni a válaszokat, mert ezek fényében kell átalakítani a segélyezési rendszert, a szociális hálót, mert hogy az változtatásokra szorul, gondolom senki előtt nem kétséges.

A royalistától a nemzeti szocialistákig különféle világnézetű emberek vannak közöttünk. Nekünk igazából a köztársasággal, mint államformával van bajunk, mert hiteltelennek és etikátlannak tartjuk.

Ezek szerint meg akarják dönteni a köztársaságot? Ám a törvényes államrend megdöntése vagy az arra irányuló szándék a legsúlyosabb bűncselekmények egyike...

Nem, erről szó sincs. Ha ragaszkodik a kifejezéshez, hogy megdönteni, akkor azt mondom igen, de csakis demokratikus úton.

Még hogy nincs Magyarországon náciveszély? Ugye, hogy van. Tessék. Bod Tamás egy "remek" interjúval bizonyította ezt be a 168ora.hu online kiadásában (legalábbis remélem, hogy ez nyomtatásban nem jelent meg). Ott van az interjúban kerek perec leírva: a Betyársereg meg akarja dönteni a magyar köztársaságot. Persze "csakis demokratikus úton", engem meg kössenek ki három napra a puszta közepén, ha értem, hogy ez mit jelent. Sajnos úgy néz ki Bod Tamás vagy érti, vagy nem érdekli, mert nem kérdez rá, hogy ez mit jelent, megelégszik azzal, elhangzott, hogy meg akarják dönteni a jelenlegi államformát.

Ez a Betyársereg már csak azért is komoly veszélyt jelent, mert két év alatt legalább száz tagot tudtak a soraikba toborozni. Bizony ez már akkora veszélyt jelent, hogy sürgősen interjút kellett készíteni Tyirityán Zsolttal - kinek neve gondolom senki előtt nem ismeretlen -, a szóvivővel. Amit persze a következőképp kell felvezetni:

Nemzeti szocialistának vallja magát, egyúttal Hitler eddig el nem ismert történelmi szerepét és érdemeit hangsúlyozza Tyirityán Zsolt, a 2008-ban alakult Betyársereg szóvivője a 168ora.hu-nak adott interjúban.

(Megjegyzés: Hitler nevét Bod Tamás hozza szóba...)

Tényleg érthetetlen, hogy miért kell ilyen inkább szánnivaló, mintsem idióta (mert ők már nem is azok) embereket hős-fontos ember pozicíóba hozni. (Egyébként értem, ez most központi utasítás, hogy a magyarországi nácikat márpedig fel kell mutatni, és/vagy megteremteni). De akkor legalább keressenek már valami értelmes nácikat, mert a Betyársereg mondanivalója népszerűségben maximum Troppauer Hümér verseivel veszi fel a versenyt, értelemben pedig még azzal sem. A "Holnap indul a század csuklógyakorlatra" sokkal több értelmet rejt magában, mint a köztársaság demokratikus úton történő megdöntése, vagy a következők:

Nézőpont kérdése, ki a terrorista. Meglátásom szerint a terroristák a Wall Streeten vannak.

 A 21. században vissza kell nyúlni az ősképek erejéhez. A legutolsó tiszta, szabad társadalomépítés a pusztán létezett.

A cél, hogy gyarmattá tegyék hazánkat.

Majd ugyancsak szakrális betyáröltözékben vonultunk fel nem sokkal később Gyulán...

(Na most komolyan: szakrális betyáröltözék?????)

Bod Tamás (akinek elég érdekes munkássága van a 168ora.hu-nál, nagyjából nem kétséges, hogy miért került most oda, és aki egyébként képes értelmes munkákra is) veszélyt farag olyan emberekből, akik egyáltalán nem veszélyesek (a veszélyük maximum abban rejlik, hogy ha valami erőszakos cselekedetért egyszerre kell leültetni az egész Betyársereget, lehet nem lesz hely a börtönökben), hanem egész egyszerűen nem értik és nem képesek kezelni a világot, amely körbeveszi őket, ezért pusztáról ábrándoznak, meg zsidóveszélyt fikcionálnak. (Egyébként tényleg szeretném megtudni, hogy akik zsidóuralomról hablatyolnak, honnan tudják, hogy ki a zsidó, és ki nem. Talán van nekik egy zsid-o-méterük, amely egy egytől tízig terjedő skálán megmutatja mindenkiről, hogy mennyire zsidó?)

Érdekes módon amíg Angliában már abból is botrány volt, hogy a BBC egyszer meghívta az egyik műsorába a brit szélsőjobb vezérét (aki egyébként EP tag), addig Magyarországon bizonyos újságok hobbit űznek abból, hogy minél több és minél "veszélyesebb" nácit mutasson be. Nem tudom, miért ne lehetne követni az angol példát.

Bod Tamásnak pedig ajánlanék egy másik interjútémát: például a Fővárosi Énekkart. Képzeljük csak el, mekkora veszélyt jelenthet, ha egyszerre szállnak fel a kettes villamosra.

Holnap itt van február 25-e, az egyéni vállalkozók szja bevallásának leadási határideje. Ilyenkor ezerszámra készülnek a bevallások, ilyenkor bizony ezerszámra kell ellenőrizni az egyéni vállalkozók adófolyószámláit, hogy mit és hogyan fizettek, az vállalkozói kivétjük után megfizették-e az szja-t, fizették-e a különadó előleget, van-e valamelyik adónemből túlfizetésük, amit esetleg át lehetne vezetni a személyi jövedelemadóra, legfőképp egyezik-e a saját és az Apeh könyvelése.

A folyószámla lekérdezést a Magyarorszag.hu-n az eBEV-szolgáltatások menüpontból lehet elindítani.

Na, vajon mikor döglik be az eBEV? Na, vajon mikor válik teljesen elérhetetlenné?

Na, vajon mikor?

Na, csak átverték. Utolsó nap. Az utóbbi (leginkább) négy év megkoronázásául. Nem, nem hagyták magukat. Egy Magyarországon eddig ismeretlen jelenséget mindenképp kodifikálni akartak, hát megcsinálták. Magyarországon márpedig vannak nácik, sőt minden bizonnyal szervezetten vannak jelen, itten kérem bármikor náci hatalomátvétel lehet. Előzzük meg! Büntessük a holokauszttagadást!

Emlékszik még valaki, hogy mi történt a Várban 2009. április 18-án? Nem? Na, most már fog.

Egész egyszerűen nincs a szánalmasnál jobb kifejezés arra, amikor az (egyébként szó se róla, létező) idegengyűlöletet, xenofóbiát (amely - tessék megkapaszkodni - evolúciós előnyt jelentő, az állatvilágban a mai napig létező, biológiai örökség - és ne tessék azzal érvelni, hogy az ember nem állat, mert az, csak egy igen-igen vékony kulturális mázzal bevont állat), szóval ezt felhasználni politikai célra (lásd még: félelemkeltés), hát az minimum szánalmas.

Úgy csinálnak a javaslat előterjesztői és megszavazói, mintha Magyarországon naponta legalább háromszor felpattanna valaki, a homlokára csapna, és ígyk kiáltana: De hát nem is volt Holokauszt! Miközben erről szó sincs. Biztos van pár olyan idióta, aki tényleg ezt gondolja, viszont őket eddig senki nem vette komolyan. Eddig valószínűleg barátságosan megpaskolták a vállukat, és fizettek nekik még egy kisfröccsöt. Eddig. Mert mostmár hivatalosan elismerték őket, hivatalosan elismerték a beteg nézeteiket. Csak azért, hogy bizonyos emberekben elplántálják azt a hitet, hogy Magyarországon bizony hemzsegnek a nácik.

Pedig nem hemzsegnek. A Jobbik (mert nyilvánvalóan róluk van szó, még akkor is, ha a jobbikosok - a legjobb tudomásom szerint - soha nem tagadták a Holokauszt megtörténtét) az a párt, amely egészen lehetetlen helyzetbe sodorhatja az Mszp-t. Mit lehet tenni ezellen? Aktivizálni a szavazókat. Például nem létező náciveszéllyel. Ami "vicces" az egészben: az utóbbi évek konstans nácizása után, kötve hiszem, hogy van olyan ember, aki ezt még komolyan tudná venni.

A Jobbikról már sokan leírták, és még sokan le is fogják írni: nem betegség, hanem tünet. A problémák elhallgatásának, megoldatlanságának tünete. Betegség helyett tünetet kezelni pedig hülyeség. Főleg látszatkezeléssel.

Legalább akkora hülyeség, mint tagadni a Holokausztot.

Szóval, három év? Hülyeségért? 197 igen, és 144 tartózkodás?

Vajon van még ennyi hely a börtönökben?

Olvasom a hírt, ülök, fogom a fejem. Nem tudom kit nyilvánítsak idiótának, Mesterházit vajon, vagy talán a Kertész interjú után az Mti adott magáról ismét "életjelet"? Esetleg a nethírlaposok tették oda magukat? Netalántán Mesterházi szövegírói szívtak egész éjjel, amíg ezt ki tudták találni, Mesterházinak meg annyi esze volt, hogy ki is mondta nyilvánosság előtt? Azt gondolták, hogy ezzel remekül tovább lehet mélyeszteni az Mszp-nyelvet a nyugdíjasfenékben? Hát nem tudom.

Nem, nem azzal van a gondom, hogy egyheti. Az a bizonytalan, aki egyheti pluszjuttatás miatt szavaz a szocikra áprilisban, nem is bizonytalan, csak tetteti magát.

Na de prémium? Prémium, bazdmeg? Prééééémiiiuuuuuuuuummmmmmmm?????????

Na, tessék azonnyomban felcsapni egy értelmező szótárt, vagy pedig pofát befogni, amíg világ a világ!

Utcaszínházzal egybekötött cirkusz volt tegnap Budapesten. Hál'istennek behúzhatunk még egy rovást a 'dolgok, amelyeket tényleg elbasztak a politikusok' rovatba. Mondhatnék sok mindent, de inkább hallgatok, amit mondanék, azt kosersrác már leírta. Olvassátok ma őt.

A csókok néha halálosak.

Amikor Cippola lehívta Mariot, nem akart mást csinálni, csak a munkáját. Meg akart dolgozni a pénzéért, biztosítani akarta továbbra is a megélhetését. Ja, hogy a mutatványaival megalázott pár embert a közönségből? Hát kérem, a többiek viszont élvezték. Az már Cippola szerencsétlensége volt, hogy Mario pisztolyt hordott magánál.

Elképzelhető, a magyar Cippolát Dávid Ibolyának hívják.

Dávid eddig sikeresen hipnotizált mindenkit, pont akkor, pont úgy, amikor, ahogy kellett. 2006-ban az utolsó pillanatban ugrott öt százalék fölé. Akkor, amikor már mindenki temette az Mdf-et. Az Mdf programja igen egyszerű volt: 'A két nagy párttal soha'. Mást nem mondott, de ennyi is pont elég volt. Dávid, ahogy egy jó politikushoz illik, ráérzett a közhangulatra, rájött, hogy gazdasági demagógia terén a két nagy párttal nem tud versenyezni, sőt ahhoz, hogy elérje az öt százalékot nem is szabad belemennie demagógiába. Nem is ment bele. Olyan demagógiába, amit az emberek annak érzékeltek volna. Egyébként az 'a két nagy párttal soha' kijelentés ugyanúgy demagógia, mint a 14. havi nyugdíj, csak nem akkora. Ez bőven elég volt, a trükk sikerült.

Aztán a trükk az európai parlamenti választásokon megint sikerült, de akkor már jóval nyögvenyelősebben. Bokros bevonása, aki az emberek szemében mára (a Bokros-csomag utólagos legitimálásával) már nagytudású tekintéllyé vált (most teljesen függetlenül attól, hogy tényleg az-e, illetve, hogy ki-ki annak tartja-e), bevitte ugyen az Mdf-et az EP-be, de már voltak áldozatok.Olajos Péter még nem tűnhet annak, azonban az EP választások utórezgéseként megszűnt az Mdf parlamenti frakciója is, másodjára nem találtak még egy Lengyel Zoltánt.

Idén pedig megint választások jönnek, és Dávid megint varázsol. Már most látszik, hogy az összeborulás az Szdsz-szel sokkal több problémát okoz Dávidnak, mint bármi eddig. A kérdés most tehát az, hogy Szdsz-Marionál van-e fegyver. Somogyban, Bács-Kiskunban nincs együttműködés, Vasban pedig a szabad demokraták lázadoznak. A budapesti együttműködés is erős tiltakozóakciókat váltott ki, amire Dávidék igen keményen reagáltak.

Annyi tehát már bizonyos, hogy Marionál van fegyver. A kérdés tehát most már inkább az, hogy éles lőszer van-e benne.

2006-ban az Szdsz Budapesten az Szdsz 12,28%-ot, az Mdf pedig 5,3%-ot szerzett. Vidéki megyékben pedig átlagosan 5-5%-ot ért el mindkét párt (maximum. 7%, minimum 3%), de eredményeik általánosságban pár tizedre voltak egymástól. (A 2006-os megyénkénti választási eredmények itt megtekinthetőek).

Az utóbbi négy évben az Szdsz budapesti tábora (a biztos Szdsz szavazók) biztosan amortizálódott. Azért biztosan, mert józan ésszel elképzelhetetlen, hogy ne amortizálódott volna. Hogy hova mentek? Hát valószínűleg vagy a bizonytalanok, vagy az Lmp táborába. (Nem, nincs link, sem adat, sem semmi. Ez csak megérzés. Mint ilyen, korántsem biztosan igaz).

Ebben a pillanatban pedig közvéleménykutató politikai elemző jós legyen a talpán, aki megmondja, hogy így hoz-e ez a házasság az Mdf-nek annyit Budapesten, mint amennyit (valószínűleg) elvisz vidéken.

Vissza lehet-e csábítani a szavazókat a jellemzően ismeretlen (épp ezért nem, vagy csak alig kompromittálható) személyeket felsorakoztató Lmp-től? Vissza lehet-e csábítani a szavazókat ismert, ám kompromittálható jelöltek állításával a bizonytalanok táborából?

Egyáltalán egyben marad-e nem csak a házasság, hanem az Mdf a választásokig?

Egy dolog biztos, legkésőbb április 12-én megtudjuk. És azt is, hogy vajon Szdsz-Mario éles fegyverrel töltötte-e meg fegyverét, hogy érdemes volt-e Dávidnak orosz rulettet játszania.

De addig dőljünk hátra, és élvezzük Dávid-Cippola (utolsó?) mutatványát.

Már a 2012-es EB selejtezőcsoportjainak sorsolása után pár órával megfájdult a fejem. Na, nem azért, mert a legmélyebb kétségbeesés bugyraiba taszított volna a csoportbeosztásunk, hanem azért, mert megint beindult az össznépi parasztvakítás.

"Dehogy is – felelt a kapitány. – Tudom, hogy respektálnak bennünket. Oké, egyértelműen hat pontra számítanak a velünk szembeni összecsapásokból, de valahol ez teljesen normális. Hollandia rettentően erős, nem hogy tőlünk, egyetlen válogatottól sem fél. Ami azt illeti, nekünk sem a honfitársaimmal kell elsősorban foglalkoznunk. Inkább Svédországgal, amelyik a legnagyobb ellenfél lehet a második hely megszerzésében."

Mondta Koeman, és egyetértett ezzel Kisteleki is, meg sokan mások is, például Babos Gábor.

Én meg csak állok, és csak pislogok. Tényleg miért kell ezt csinálni? Értem én, az optimizmus jó dolog. De miért nem lehet realistán optimistának lenni? Miért nem lehet olyan célokat kitűzni, amelyek esetleg(!!!) van is realitásuk?

Miért nem lehet azt mondani, hogy az elsőrendű cél

- legalább a harmadik hely megszerzése
- a mögöttünk állókat oda-vissza megverni
- a mögöttünk állókat oda-vissza megverni és ne kapjunk ki oda-vissza az előttünk állóktól, ha van tét is.

Emlékszünk még erre? A portugálokat itthon elkaphatjuk, mi? Meg befuthatunk a második helyre, muhaha.

Parasztvakítás helyett talán elég lenne, ha labdarúgóink ugyanazt tennék a selejtezők minden meccsén, mint amit a hokisok csináltak a tavalyi vb-n.

Csak tegyék oda magukat minden meccsre. Aztán lesz, ami lesz.
 

Hát, nem tudom mennyien ismerik már ezt a videót, de amikor én először megláttam hülyére röhögtem magam. Aztán amikor másodjára megláttam, akkor is.

Szóval jó szórakozást!

Pedig próbáltam. Tényleg próbáltam. Próbáltam valami kellemesen hangzó megfogalmazást taláni. Nem ment. Legalábbis maradjunk annyiban, hogy nem ment. (Ami vicces: az előző kb. húsz szóban legalább harminc elütést csináltam). Bár a franc se tudja, lehet, hogy ez csak nekem vicces.

Na. Szóval. Vicces, vagy kellemesen hangzó magyarázat nincs. A lényeg az, hogy magánéleti problémák összeomlás miatt a blog ideiglenesen szünetel (azt akartam írni, hogy bezár, de az asszem nem igaz).

Gondolom arra senki nem kíváncsi, hogy zsigerből lekurvaanyázok valakit, aki épp a tollamra billentyűzetemre akadt, másra viszont most nem lennék képes.

Hogy mikor? Újra? Nemtudom. Nem csak én, de senki. Egyszer majd meg fog jelenni egy új bejegyzés, talán holnap, talán a jövő héten, talán a jövő hónapban, talán a jövő évben, de ha zsigeri gyűlölet lesz benne, akkor a blog még halott. Ha nem, akkor várható majd nemsoká mégegy.

Ja. Ennyi. Nem tudok többet mondani. Sem írni. Sem semmit. Sem sem.

Köszönöm a figyelmet, és elnézést kérek is egyben. Nincs jó hangulatom. Nagyon nincs.

Ennyi jó hír jutott nekem mára.

Orbán elmondta az évértékelő beszédét, amiről majd nyilván el fogja mondani a magáét, hogy milyen jó/rossz volt (a nem kívánt törlendő).

Szerintem egy kifejezetten semmilyen beszéd volt, pont olyan semmilyen beszéd volt, mint amilyet vártam, tele hittel, reménnyel, eljövendő kánaánnal, satöbbivel, ezért nem is szögeztem magam tévé elé, hanem egész egyszerűen elolvastam az Index percről-percre beszámolóját.

De az biztos, hogy a magam részéről gratulálnék Orbán Viktornak (vagy esetleg annak az illetőnek, aki írja a beszédeit, már ha van ilyen, persze).

Ennyire szép és lelkesítő beszédbe még senkinek nem sikerült becsomagolnia, hogy továbbra is nagyon szar lesz Magyarországon adózni.

Ellenben az ún. "szociális népszavazás" felemlegetéséért kijár egy hatalmas feketepont. Tényleg kurva nagy siker, hogy most mindenki kb. húsz üveg sörrel többet ihat meg évente, ellenben az egészségügy a csőd szélén áll.