Ha leütnek, akkor sem tudom megérteni, hogy a következő dolgot miért találták ki.

Egy egyéni vállalkozó minden hónapban saját maga után fizeti meg a különböző járulékait.

Kivéve, ha egy egyéni vállalkozónak a vállalkozói tevékenysége mellett, van egy főállása is, ahol megfizetik utána a járulékokat, akkor - ha nincs a vállalkozásából jövedelemkivét - nem fizet maga után semmit.

Kivéve, ha az egyéni vállalkozó az EVA szerint adózik, mert ekkor hiába fizetik meg utána a főállásában minden hónapban a járulékokat, neki negyedévente akkor is fizetnie kell maga után.

De hogy miért?

Az áthallás az autózz! nevű bloggal egyáltalán nem véletlen. Bár jómagam az elkötelezett gyalogosok táborát gyarapítom, az autósokkal természetesen én is napi kapcsolatban vagyok, bár teljesen más jellegűben, mintha a volán mögött ülnék. Azt azonban nem esik nehezemre megállapítani, hogy a sofőrök egy része teljesen idióta.

A képet erről a fotóblogról loptam

Tegnap Gödöllőn meghalt egy nyolcéves kislány, feltehetőleg a sofőr hibájából. Azért mondom, hogy feltehetőleg, mert a zoom.hu beszámolója szerint nem érkezett hibabejelentés a fénysorompó hibás működéséről, azaz jelenlegi kiindulási pontként elfogadhatjuk, hogy a jelzőrendszer működött. De, ha esetleg mégsem működött volna, akkor sem kellene túl messzire menni, hogy találjunk egy éjszakai versenyt a városban, egy diszkóbalesetet, vagy egy ittas állapotban elkövetett gázolást.

Nekem szemernyi kétségem nincs afelől, hogy azok, akik megkapják a jogosítványukat, letették mind az elméleti, mind a gyakorlati vizsgát - sikerrel. Azaz tisztában vannak a KRESZ előírásaival. Mégis magasról tesznek rá.

Annak ellenére, hogy a magyarországi közállapotokra leginkább a szabályok megkerülése, a kiskapuk keresése a jellemző, a KRESZ konkrétan az a dolog, amelynek szabályaihoz a lehető legmerevebben mindenkinek ragaszkodnia kellene. Még akkor is, ha valakinek nem tetszik éppen a szabályzat, vagy baromira siet valahova.

A szabályok megkerülése leginkább azért történik, hogy a "megkerülő" valamilyen személyes előnyhöz jusson. Ha sikerül neki, akkor ezzel általában közvetlenül (nem feltétlenül) károsít meg másokat (közvetve viszont igen, de ez most nem ide tartozik). Ha nem sikerül, akkor viszont a saját fejét veri be, másnak az nem nagyon fáj.

A KRESZ esetében ez viszont egyáltalán nincs így. Akár sikerül a szabály megkerülése, akár nem, a viselkedésével mindenképpen veszélyezteti mások értékeit, a legrosszabb esetben a másik fél életét is.

Ez az a pont, ahol teljesen meg vagyok lőve, semmilyen ötletem nincs. Hogyan lehetne ezeket a közlekedési szabályokat figyelmen kívül hagyókat kiszűrni? Nem azért, mert olyan nagyon aggódnék miattuk (aki hülye, haljon meg, ugyebár), hanem azért, mert ezek az idióták más, a szabályok szerint közlekedők életét is veszélyeztetik.

Pszichológiai vizsgálattal? De hiszen az ország egészére jellemző a szabályok kijátszása, lehet, hogy senki nem kapna jogosítványt, márpedig az sem lenne egy egészséges állapot.
Büntetőpontokkal és jogosítványbevonással? Erre szokták azt mondani, hogy nem jogosítvánnyal megy az autó.

Hát akkor?

A gyermek. Hát mi más is lehetne. Kíméljük, védjük, óvjuk, próbáljuk minden frusztrációtól megkímélni őket. Egész addig, amíg minden realitásérzéket nélkülöző, önző, gyenge és kapzsi felnőttekké nem válnak. És frusztrációkkal teli konzumidiótákká - teszem én hozzá.

Ennek a szövegnek akár az is lehetne a mottója, amit pár éve hallottam egy (azóta már nem) pedagógustól: "Mert nevelhetem én akár napi nyolc órában is a gyereket, ha az hazamegy, és otthon a szülő öt perc alatt lerombolja az én egész napi munkámat."

Szóval akkor kezdjük az iskolával. Annyi minden frusztrálja ott a gyereket, hogy az valami elképesztő. Itt van például az osztályozás.

Pár éve már az alsó tagozatban nem lehet osztályozni (illetve, ha a szülő kéri, akkor a szöveges értékelés mellé megkaphatja, hogy a leírtak mit jelentenek iskolai osztályzatokkal kifejezve), hiszen (idézet innen): 

(...)a 6-8 éves kor az önértékelés kialakulása szempontjából igen érzékeny időszak. Az iskolába lépő gyerek még nem tudja a teljesítményét és személyiségét elkülöníteni, ezért a teljesítményre kapott osztályzatot egész személyiségére vonatkoztatja. Ez korlátozhatja az előrelépés lehetőségeit, káros következménnyel járhat további fejlődésére.

Én meg azt mondom, hogy egy gyerek korántsem olyan hülye, mint ahogy a minisztériumban elképzelik. Ellenben - és azt tudni kell, hogy egy ember egész életére a legnagyobb kihatással az első tíz éve van - nem történik meg a befektetett munka és az elért eredmény közti kapcsolat rögzülése a gyerekben. Ezt pedig jobb idejekorán megtenni, hiszen erős a gyanúm, hogy abban a maradék egy-másfél évben már hiába tornázunk, a gyerek inkább a tanárt kezdi el verni, mintsem nagyobb munkára ösztökölné magát. Ja, igen. És valószínűleg hihetetlenül frusztrált lesz majd a későbbiekben a munkahelyén.

A másik dolog az a bukás megszüntetése (illetve ez is úgy szűnt meg, hogy csak szülői beleegyezéssel lehet a gyereket megbuktatni, amennyiben viszont a szülő ezt szégyennek érzi akár a szomszédok, akár a barátok, akár saját szülei előtt, nem fog belemenni). Ez is kiváló ötlet. Lehet, hogy a gyerek nem sajátította el a szükséges képességeket, de engedjük csak tovább, legfeljebb majd ötödik osztályban buktatjuk meg először, mert még mindig képtelen az értelmező olvasásra, anélkül pedig ötödikben már nagyon nehéz. Jobb esetben megbuktatják, rosszabb esetben viszont egy olyan idiótát enged ki szárnyai közül ez a "gyönyörűséges" magyar iskolarendszer, aki még azokat a papírokat sem olvassa el, amelyeket alá kell írnia. Na, később aztán egy hitelfelvételnél esetleg olyan frusztrációkat fog átélni, hogy a fal adja majd a másikat.

Továbblépve egy kicsit, lássuk a szülők és az iskola kapcsolatát. Azt mondhatjuk, hogy a szülők részéről irreális az az elvárás (amely a családok többségében létezik, hiszen a megélhetés túlélés miatt az a jellemző, hogy mindkét szülő legalább napi nyolc órában dolgozik), hogy az iskola nevelje a gyereket. Hát hogyan is tenné az a szerencsétlen tanár, ha egyszer minden eszközt kivettek a kezéből? Az egyéniségével? A stílusával? Igen, úgy kellene, de azt is látni kell, hogy a tanári szakma alacsony társadalmi presztízzsel és anyagi megbecsüléssel jár, ergo a tanárok kiválasztódásánál jellemzően a kontraszelektivitás uralkodik. Nagyon kevesen mennek már hivatástudatból tanítani.

Áttérve a szülőkre, én a magam részéről nagy igazságokat sejtek Joseph Epstein megállapításaiban, de másfelé venném az irányt. Mégpedig az általam a világ egyik legnagyobb gusztustalanságának tartott dolog felé, ez pedig a gyerekeknek szóló reklámok.

Mire is jó egy reklám? Arra, hogy egyrészt tudatosítsa egy termék létezését, másrészt pedig felkeltse a vágyat ezen termék megvásárlására a fizetőképes keresletnek is nevezett fogyasztóban. Na most, mi az, amije nincs egy gyereknek? Hát fizetőképes kereslete. Kereslete az van, persze. Sőt fizetőképessége is, csak azt abban a korban még úgy mondják, hogy szülő. A gyerekeknek szóló reklámok nem mások, mint frontális támadások a szülő pénztárcája ellen, méghozzá a leggyengébb pontján keresztül.

Amennyiben a gyerek szinte kielégíthetetlen kereslete találkozik a felelőtlen szülői magatartással (a gyereknek mindent), már az is probléma (legalábbis szerintem, de ezzel lehet vitatkozni), de az igazi problémák az iskolában kezdődnek, ahová a gyerek általában beviszi a legújabb szerzeményeit. Akinek éppen nincs olyan dolga, vagy nem a legújabb típusú, az lúzer lesz, és bizony ő is szörnyen frusztrált lesz, valamint egyáltalán nem mellesleg néhány egyáltalán nem szeretetteljes pillanatot fog átélni a szüleivel. Amennyiben viszont valaki rendelkezik egy adott újdonsággal, vagy a legújabb típussal, akkor ő lesz a király az osztályban.

Így nem történik semmi más, mint a sikeresség érzete már gyermekkorban hozzákapcsolódik a fogyasztáshoz, ez a később rosszabb esetben akár addikcióig is fokozódhat, jobb esetben csak előttünk áll egy félkész konzumidióta.

De hogy a történetnek még ne legyen vége, van a gyerekeknek szóló reklámoknak egy faja, amely gusztustalanságban viszi a prímet. Ez az, amikor apró kis ajándékokkal szoktatják be a gyerekeket a gyorséttermekbe.

Az inforadio.hu "Tíz tény, amelyet titkolni próbál az élelmiszeripar" című cikke a következő felütéssel kezdődik:

A gyerekek 32 százaléka túlsúlyos, 16 százaléka elhízott, 11 százaléka pedig betegesen kövér az Egyesült Államokban - derült ki az idei hivatalos adatokból. Így nem csoda, hogy a gyorséttermek minden erejükkel igyekeznek bizonygatni, hogy "egészséges" ételt és italt is kínálnak a gyerekeknek.

Látszólag valóban tesznek lépéseket a helyes irányba, ám ennél fontosabb feladatuk az, hogy növeljék a részvényeik értékét - vagyis arra kell rávenniük a gyerekeket, hogy többet, ne pedig kevesebbet egyenek - ennek eredményében nő ugyanis a profit.

 A számok az Egyesült Államok teljes népességére vonatkoznak, szóval elképzelhetjük, hogy bizonyos körök inkább felfelé, míg mások inkább lefelé húzzák ezeket a számokat, hiszen ott sincs mindenkinek kolbászból a kerítés. Most abba, hogy melyik csoportra mi lehet a jellemző, ne menjünk bele. És azt se gondoljuk, hogy Magyarországon jobb a helyzet.

Na, most vajon mi lesz az elhízott, túlsúlyos gyerekekből? Bizony, nagy valószínűséggel elhízott, túlsúlyos felnőtt. Akik aztán tényleg nagyon frusztráltak lesznek, hála a média által kommunikált szépségideálnak. Egy idézet a fentebb linkelt HáziPatika.com cikkből:

Nagy gondok vannak a gyerekek énképével is: a 7-14 éves tanulók fele nem elégedett saját testével, sokan fogyni szeretnének, mi több, 20-30 százalék már túl van az első fogyókúrán is! Mivel ez az ijesztő adat már az alsó tagozatos, fejlődésben lévő gyermekekre is igaz, erre a (divatból fakadó?) veszélyes tendenciára mindenképpen fel kell figyelni.

Konklúzió? Talán csak annyi, hogy nem a frusztrációtól (értsd: kihívás) kellene védeni a gyerekeket, hanem a túl sok szülői szeretettől. Vagy esetleg gondoskodás helyett inkább odafigyelésre lenne szükség

A Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet tegnapelőtt publikálta honlapján a Zsanett-ügyben folytatott vizsgálódásainak eredményét. Természetesen nem a bűncselekmény megtörténtét vizsgáltak, hanem a vizsgálat szabályosságára koncentráltak. A rövid konklúziók elolvashatók itt, ugyaninnen elérhető a teljes anyag is, doc formátumban (15 oldal).
A következőkben a jelentés kivonata olvasható, egy rövidke kommentárral a végén.
 

 Bizonyítékok felkutatása és rögzítése.
 

A bizottság álláspontja az, hogy noha a nemi erőszak típusú bűncselekmények esetében szükséges a forró nyomos vizsgálat elrendelése, hiszen az idő múlásával egyes bizonyítékok (szószerinti megfogalmazásban: bizonyítási eszközök) megsemmisülhetnek, és bizonyos bizonyítási eljárások lefolytatása értelmetlenné válik, a Zsanett-ügyben ez mégsem történt meg, noha az iratok alapján állítható, hogy a sértett feljelentését a (feltételezett VÉD) bűncselekmény megtörténte után megtette.

A Bizottság álláspontja szerint az a tény, hogy az ügyben kulcsfontosságú nyomozati cselekmények elvégzésére jelentős késéssel került sor, alapjaiban befolyásolhatta a nyomozás eredeményét.

A térfigyelő kamerák felvételeinek megszerzése

A 2007. május 4-i feljelentést követően az ügyészek május 8-án tettek kísérletet először a térfigyelő kamerák felvételeinek megszerzésére. Először a Kálvin Center felvételeit tekintették meg, amelyeken nem látszott ugyan a két kérdéses autóból egyik sem, mégis el akarták kérni a felvételeket. Azt a választ kapták, hogy a felvételeket egy másik cégtől kell elkérniük.

Az ügyészség ehhez képest csak május 21-én küldött hivatalos megkeresést az ügyben a Kálvin Center felé, és csak május 31-én, azaz több mint három héttel a feljelentés után kereste meg az (cég neve VÉD) - eddigre már a cég válasza szerint a felvételeket felülírták.

Hasonlóan jártak el, szintén a közelben lévő bank felvételeivel kapcsolatban is, a bankot csak május 25-én keresték meg.

Május 8-án jártak az ügyészek a VIII. kerületi rendőrkapitányságon is, ahol elkérték (de csak később kapták meg) a gépkocsival szolgálatot teljesítők névsorát, a május 4-én szolgálatot teljesítők rebiszesek névsorát (ezt is későn kapták meg, ennek még lesz jelentősége), beszerezték viszont a szolgálati naplókat, illetve a Rebisz aznapi kerületi vezénylését. Nem kérték viszont a térfigyelő kamerák felvételeit, csak másnap érkezett ügyészi megkeresés ezügyben, erre viszont az a válasz érkezett, hogy nem elérhetőek, hiszen

a felvételek felülírási ideje 5 nap

Ez azt jelenti, hogy május 8-án, amikor még elérhetőek lettek volna a felvételek, nem kérték őket, viszont másnap, amikor már nem voltak elérhetőek, kérték.

 

A Bizottság álláspontja szerint a Nyomozó Ügyészség a térfigyelő kamerák felvételeinek beszerzése során nem járt el kellő gondossággal.

 

A gyanúsítottak azonosításáról

A bizottság szerint már a feljelentés napján legalább 17 személy értesülhetett arról, hogy rendőrök ellen tett feljelentést valaki. Ebből következik, hogy még aznap széles körben elterjedhetett a feljelentés híre.
A május 8-i, a négy nappal korábban szolgálatot teljesítő rebiszesek névsorát kikérő megkeresésre

a REBISZ csak három nappal később, május 11-én válaszolt, illetve még május 14-én is csatoltak újabb neveket a listákhoz, a későbbi gyanúsítottak neveit csak ez az utóbbi lista tartalmazta.

 

Így tehát a gyanúsítottakat csak május 17-én tudták őrizetbe venni, a szolgálati ruhájuk lefoglalása viszont érthetetlen okokból további hat napot váratott még magára.

A cselekmény elkövetésétől a gyanúsítottak megtalálásáig eltelt irreálisan hosszú idő korlátlan összebeszélési lehetőséget teremthetett a gyanúsítottak számára.

A feljelentés körülményei és az eljárás megindítása

A Bizottság álláspontja az, hogy a hatóságok kezdetben arra gyanakodtak, a feljelentés nem megalapozott – erre azonban semmilyen, legalábbis az iratokból kitűnő okuk nem lehetett.

Szakmailag erősen kifogásolható az is, hogy Zsanettet az eljárás során 10 különböző ember hallgatta meg, illetve, hogy legelső kihallgatója egy férfi volt.

Amellett szólnak ugyan érvek, hogy Zsanettet orvosi vizsgálatra először saját orvosához küldték, amellett viszont már egy sem, hogy a

hatóság még csak meg sem kísérelte, hogy meggyőződjön arról, hogy az adott orvos képes-e szakértő vélemény alapját képező vizsgálat lefolytatására és látlelet készítésére.

Zsanettet először megvizsgáló orvos nem tudta szakszerűen elvégezni a vizsgálatot (feltételezem, hogy a törvényszéki orvosi eljárásokhoz képest, nem pedig arról van szó, hogy az orvos szakképzetlen lenne VÉD), a látleletben pedig a szakmai szabályoknak megfelelően rögzíteni a sérüléseket.

A bizonyítékok értékelése

Meglehetősen furcsa, hogy a hatóságok tényként fogadták el a rendőrök azon állítását, miszerint hazakísérték Zsanettet, mert nem voltak ott az iratai (miközben Zsanett mindvégig, két rendőr pedig az első alkalommal azt vallotta, hogy ott voltak az iratok, csak nem volt velük minden rendben - ez az állítás soha nem került bővebb kifejtésre), annak ellenére, hogy ezzel katonai bűntettet követtek (volna) el, és annak ellenére, hogy

és egész szolgálatuk során egyetlen más személyt sem kísértek haza.

(Ez az a pont, ahol egy kicsit zavarba jövök: az "egész szolgálatuk" vajon csak arra az estére, vagy teljes pályafutásukra vonatkozik? VÉD).

Az ügyben felkért szakértők véleményének ellentmondásainak két oka lehet: Mivel az első vizsgálatot végző orvos a felelőssége a legnagyobb (hiszen a sérülések gyógyulhatnak, változhatnak), ezért lett volna fontos már az első vizsgálatnál igazságügyi orvosszakértőhöz küldeni. Ez nem történt meg.
A másik lehetséges ok az, hogy néha

szinte teljes bizonyossággal állítható, szakértői szempontból alátámasztható több, a hatóság által feltett kérdésre adott egymással teljesen ellentétes válasz, vélemény is (sérülések keletkezése, erőszakos közösülés megtörténte stb.).

Ilyen esetekben lehetőség van több szakértő meghallgatására is, ám a nyomozás folyamán erre sem került sor. Arról nem is beszélve, hogy

 

Ráadásul nem található a határozatokban semmilyen megnyugtató magyarázat arra nézve, hogy a hatóságok miért fogadták el minden aggály nélkül a saját maguk által kirendelt pszichológus-szakértő véleményét, és miért utasították el a nyilvánvalóan sokkal alaposabb és első ránézésre is sokkal szakszerűbbnek tűnő, a sértetti képviselő által felkért szakértő véleményét.

Görög Éva, a hatóság által kirendelt szakértő szakvéleménye kínosan pontatlan, téves (iratellenes) adatokat tartalmaz, és állításai nem ellenőrizhetők, mivel az elvégzett teszteket állítólag nem őrizte meg, és hangfelvételt sem készített, tehát nem dokumentálta kellően a vizsgálatot.

 

(Ha valaki nem emlékezne: A Zsanett által felkért szakértő (Bagdy Emőke) épp ezen eset miatt - ti. véleményének teljes figyelmen kívül hagyása - lemondott igazságügyi szakértői jogosítványáról).

Van még tovább is, ám én úgy gondolom ennyi éppen elég. A következtetéseket mindenki levonhatja. Arra a kérdésre, hogy Zsanettet vajon tényleg megerőszakolták-e a rendőrök, szerintem soha nem kapunk választ. Ám ennyi baki, hiba és mulasztás láttán azért felvetődik az emberben egy gondolat: Valakik nagyon azt akarták, hogy ez az ügy még csak véletlenül se juthasson el vádemelésig.

És ez a gondolat talán válasz is lehet, az egy mondattal korábban feltett kérdésre.

Ha már pár nappal ezelőtt szóba került, hogy a halál tabunak számít az európai kultúrában, akkor leírok egy történetet. Nincs benne semmi különleges, semmi extra, egyszerűen csak láttam, résztvevője voltam.
Neveket nem fogok írni, mert már nem emlékszem rájuk, helyet pedig nem akarok. Legyen elég annyi, hogy a helyszín egy kórház.

Egy olyan kórház, amelyben polgári szolgálatosként dolgoztam. Mivel szakmám szerint közöm sincs az egészségügyhöz, ezért beteghordó voltam, plusz csináltam még mindenféle, szakképesítést nem igénylő babramunkát is.

A bácsit (bácsit mondok, noha épphogy túl volt az ötvenen) valószínűleg kedd este vették fel, mert szerda délelőtt kérték az első röntgent. Úgy volt szokás röntgenkérésnél, hogy, ha nem a beteget küldték át a röntgenhez, hanem nekem szóltak, akkor rögtön ülőkocsival mentem, mert a betegnek valami miatt problémás volt a járás. Szóval ez esetben is rögtön ülőkocsival mentem a bácsiért, de az ügyeletes nővér már messziről integetett, hogy vigyem vissza, mert tud ám járni a bácsi.

Ismétlem, a bácsi egyébként alig volt túl az ötvenen, magas volt, pár centi híján lehetett akár két méter is, ráadásul zömök testalkata volt, első pillantásra egy igazi vasgyúrónak tűnt. Arca pirospozsgás volt, ami lehetett attól is, hogy munkáját a szabad ég alatt végezte, no meg persze lehetett az alkoholtól is, noha az alkoholistákra jellemző püffedtség nem látszódott az arcán. És persze lehetett mindkettőtől is. Láztól nem, az másképp pirosítja az arcot.

Mindenesetre én szépen nyugodtam átkísértem a bácsit a röntgenhez, majd vissza.

Másnap - csütörtökön - újra röntgenkérés volt, én tanulva az előző napi tapasztalatokból ülőkocsi nélkül mentem érte. De a nővér megint integetett, hogy nem lesz jó, ülőkocsi kell a bácsinak, mert nem nagyon tud már járni. Ezen meglepődtem, de elmentem egy ülőkocsiért. Segítettem a bácsinak felkelni az ágyból, átülni a kocsiba, szépen áttoltam, segítettem a röntgenen is, majd mindez visszafelé ugyanígy.

Következő nap - pénteken - ismét röntgenkérés volt. Én - ismét tanulva az előző napi tapasztalatokból - rögtön ülőkocsival mentem a bácsiért, de a nővér már megint integetett, hogy nem jó, fekvőkocsi kell a bácsinak, mert fel sem tud kelni az ágyból. Ezen még jobban meglepődtem, de elmentem fekvőkocsiért. A magam (akkoriban még) kevesebb, mint hetven kilójával áttettem a valószínűleg (még akkor is) jóval száz kiló fölött járó bácsit a fekvőkocsira, és lezajlott az előző napihoz hasonló procedúra.

Következő nap - szombaton - én nem dolgoztam. De, ha dolgoztam volna is, akkor sem kellett volna már sehova sem vinnem a bácsit, mert hajnalban meghalt.

Ennyi a történet. Mint mondtam nem érdekes, nem színes, nem különleges, viszont az enyém. Nagyon sok éve történt már, de nekem azóta is rendszeresen eszembe jut.

Gondolom már észre lehetett venni, de, ha nem, akkor most mondom: a tegnapi este folyamán besorolódtam magam a tevék közé, ami annyit tesz, hogy a továbbiakban az oldalletöltések felében meg fognak jelenni a blogon az Index.hu reklámjai.

Az oldalletöltések másik felében alig hiszem, hogy bármi is meg fog jelenni, mert én biza nem fogok hirdetéseket, reklámokat kajtatni magamnak, mert szerintem több utánajárásba kerülne, mint amennyit hozna a konyhára. Meg van nekem ennél jobb dolgom is.

Lehet szidni ezt a rendszert, de szerintem nem túl nagy ár. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy szinte folyamatosak a fejlesztések az Index-birodalom házatáján.

Szóval tulajdonképpen minden marad a régiben, csak időnként villogni fog valami két darab bejegyzés között. (Azt a jobboldali kis kockát meg majd egyszer azért lejjebb húzom egy kicsivel).

A következő szöveg a féltudású elit dossziéba tartozik, de az már olyan régen volt, hogy előtte nem árt egy 'a korábbi részek tartalmából' stílusú kis bevezetés.

Az volt a kiindulópont, hogy téves az az álláspont, miszerint minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel, hiszen a politika világa inkább amorális, azaz minden eszköz megengedett a hatalom elérésének érdekében, míg a mindennapok világa inkább morális, azaz nem engedi meg a machiavellizmust. Miközben valaki a politikai elit részévé válik, szükségszerűképpen fel kell vennie ezt az amorális magatartást, hiszen egyébként "halott ember" lenne. És amennyiben van is hatás a 'két világ' között, akkor sokkal inkább a politika az, ami csökkenti a mindennapok moralitását, mintsem fordítva. Sőt olyannyira ez történik, hogy jelenleg Magyarországon inkább a politika amorális világa érvényesül a hétköznapokban is. És hogy miért történhetett így, ahhoz viszont vissza kell nézni egy kicsit az elmúlt évtizedekbe.

Magyarország 1945 és 1950 között tulajdonképpen két rendszerváltáson is átesett. Miután Magyarországon véget ért a II. Világháború, esély látszódott arra, hogy az ún. nyugati típusú, demokratikus jellegű berendezkedés alakuljon ki az országban. Ehelyett viszont a másik oldalra 'sorsoltak' bennünket, és a kommunista jellegű államberendezkedés valósult meg. A kettő közti különbség remekül látszik, ha összehasonlítjuk mondjuk a jelenlegi magyar és a jelenlegi osztrák valóságot. Én mégis azt mondanám, hogy a két rendszer között nincs is olyan nagy különbség, csak egy, ez az egy viszont akkora, hogy minden más ebből vezethető le.*

Ez a különbség pedig állam és párt viszonyában rejlik.

Míg a párt fogalmáról már esett szó korábban, az államéról nem, így azzal most foglalkozni kell egy kicsit. Gondolom senkinek nem esne nehezére az állam fogalmára minimum három különböző fogalmat találni, én most úgy fogalmaznék, hogy az állam olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyeket az adott területen élő polgároknak kötelező igénybe venniük, ezért cserébe ellenszolgáltatást köteles fizetni, amelyet adó néven nevezünk. Az egészségügyi ellátások intézményei, óvodák, iskolák, önkormányzatok, rendőrség, stb., ezek mind olyan szolgáltatások, amelyeket az állam nyújt, és amelyeket a polgárnak kötelező igénybe venni (egyébként "jól is jár" ezek igénybevételével. Azt meg, hogy ezek hogyan működnek ma Magyarországon, ne elemezgessük - most).
Aztán hozzátehetjük még azt is, hogy az államot mindig egy kormány vezeti, amely tagjait a választásokon győztes párt tagjai adják. Ebben az értelmezésben az állam egy olyan jellemzően bürokratikus szervezet, amely a polgáraival szimbiózisban él, alkalmazottai pedig nem hierarchikus, hanem inkább horizontális kapcsolatot tartanak fent a polgáraival. (Amikor a rendőr elfog egy bűnözőt, akkor nem a letartóztatottal tartja fent ezt a kapcsolatot, hanem az állam összes többi polgárával, akiket ő védett meg attól, hogy a pl. betörő más bűncselekményeket követhessen el - másrészről viszont a rendőr - letartóztatott viszonyt ).

A párttól viszont pont ez a horizontális viszony ápolása áll a legmesszebb. A párt mindig hierarchikus felépítésű, a párt jellemzően önös érdekek alapján viselkedik (általában ez az érdek a választások megnyerése), a vezetőség pedig a legteljesebb kontrollt kívánja biztosítani a tagok felett. Ne legyenek egy kétségeink, egy párt tulajdonképpen megegyezik a bővebb vezetőséggel, mindenki más kb. csak töltelékemberke.

A két szervezet közti viszonyra a demokratikus államokban az a jellemző, hogy kettejük kapcsolatában az állam működésének logikája áll a párt működésének logikája felett. Azaz amikor a kormány és a kormánypárt összetűzésbe kerül, az nem egy rendkívüli esemény, hanem a szervezetek működésének logikájából fakadó természetes dolog.

A kommunista rendszerekben viszont (ahogy az állampárt) kifejezésből is adódik az állam és a párt összemosódik, de a nagyobb baj az, hogy a pártlogika az állami logika fölé kerül, tehát állam és párt hierarchiája megfordul. Az állami alkalmazottak már nem velük egyenrangúakként (avagy nem szolgáltatókként), hanem sokkal inkább beosztottjukként fordulnak a polgárok (elvtársak, ha úgy jobb) felé. Az állampárt a totális kontroll elérésére törekszik, az övével ellentétes gondolatok teljes kiírtására, hiszen törést, nem-egységességet nem mutathat fel a külvilág felé.
Ebből - ti. a viszony megfordulásából - vezethető le (nagyon sok) minden, ami az átkosban Magyarországon történt. Nem véletlenül volt a vallásellenesség, a falusi értelmiség és egyáltalán a falusi társadalom szétverése, a káderképzés, a proletalizálás, ezek mind az állam - ami egyúttal a párt is volt - totális kontrolljánák elérésének érdekében történtek, és talán nem is az ország, hanem a párt fölött, amely viszont már maga volt az ország.

Folyt. köv.

*
Természetesen van több eltérés is, ám úgy gondolom, hogy a rendszerek különbözősége jellemzően ebből az egy eltérésből vezethető le. Van még egy fontos különbség, ez pedig az, hogy a kommunizmus (és a nácizmus is) már eleve valami ellen jött létre, ezekben már eleve van egy beépített (a tőkés, meg a zsidó) ellenségkép, míg a demokratikus eszmék esetében nincs.
Azonban, ha a demokratikus berendezkedésű államokban feltűnik - akár csak egy megfelelően kommunikált - ellenség(kép), a demokratikus államok is hajlamosak arra, hogy csökkentsék a polgáraik személyes szabadságát, és eltolódnak egyfajta rendőrállam irányába (feltételezem erről is beszél Tóta W., amikor Amerika fasizálódásáról ír), noha közel sem annyira, mint a kommunizmus, vagy a nácizmus, amelyeknek ezzel a beépített ellenségképpel együtt természetesen a fenyegetettség-érzés is az eleme.

Először az Indexen futottam bele ebbe az anyagba, de nem nagyon akartam hinni a szememnek, hát elnéztem még a Hírextrára is. Azt írják, hogy tulajdonképpen azért rabosítják az Rtl Klub riporterét, mert (a rendőrség helyett) felderített egy bűncselekményt.

Persze, ha Polgár Géza nem jelentette volna be előre az oknyomozó riport készítési szándékát, ha nem adta volna le a rendőrségen a hamisított igazolványt, illetve a felvételeket, akkor most nem lenne rabosítva, valamint lenne neki egy jó kis rokkantigazolványa. Azaz, ha tényleg elkövetett volna valamit, akkor most nem lenne róla rendőrségi akta, viszont most úgy van róla akta, hogy ténylegesen nem követett el semmit. Ellenben az önkormányzati ügyintéző még ma is boldogan osztogatná fűnek-fának a hamis igazolványokat.

Nem tudom, hogy Magyarországon léteznek-e olyan rendőrök, akik amolyan amerikai filmekben látható módon beépülnek egy-egy szervezetbe, hogy belülről buktassák le a tagokat, de mindezek után nem nagyon lennék a helyükben. Úgy néz ki, hogy a magyar valóságban happy end helyett letartóztatás és rabosítás várna rájuk, hiszen elképzelhető, hogy amíg beépített ügynökként funkcionáltak, elkövettek valamilyen bűncselekményt.

Arról pedig már egyáltalán nem is beszélve, hogy Magyarországon is ismeretes a vádalku intézménye (jó, tudom, az már a bírósági tárgyaláshoz köthető inkább), azaz, ha egy nyomozás segítéséért az állam hajlandó, elfogadhatónak tartja valamely bűnelkövető büntetését mérsékelni, akkor igazán értelmetlen a rendőrség jelenlegi viselkedése, hiszen, ha ezt a riportot valahogy le lehetne írni rendőrségi fogalomtárba tartozó kifejezéssel, az mindenképp a tettenérés lehetne, vagyis az oknyomozó riporter részéről még csak fel sem merülhet a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja.

Tehát én tényleg kíváncsi lennék, hogy a rendőrök ennyire hülyék, vagy csak félnek valamiféle konkurrenciától?

Ma kora délután belenéztem a parlamenti közvetítésbe. Éppen Lendvai Ildikó beszélt, és mint mindig, most meglehetősen irritált a hangja és a beszédmódja.

Vajon nem kéne szegény képviselőnőnek összegyűjteni némi kp-t, hogy elmehessen végre egy hangszálműtétre, és elviselhető hangja legyen?
Vagy létrehozni egy alapítványt ezen szent cél érdekében. Nem komolyan, csak az esetleges állami támogatások miatt.

Egy korrupt Apeh alkalmazatottat fogott a rendőrség még szeptemberben. Erre persze az Apeh-nek is lépnie kellett valamit, meg is jelent a honlapjukon egy csodálatos prezentáció, "Az Apeh munkatársai elítélik a korrupció minden formáját" (szintén csodálatos) címmel. (PDF-ben itt elérhető). Egy csodálatos prezentációhoz pedig csodálatos megoldási javaslat is jár, miszerint növelni kell a bürokráciát a korrupció visszaszorítása érdekében.

Azt mondja az elnök, Dr. Szikora János neve által fémjelzett iromány (a 4. oldalon), hogy:

Az APEH Közép – Magyarországi Igazgatóságán a következő intézkedésekre került, illetve kerül sor:

Ezzel kapcsolatban csak annyit jegyeznék, hogy aki mostanában apehosnak szeretne állni, az szerintem most ne a Közép-Magyarországi Igazgatóságra adja be a jelentkezését, hanem valamelyik vidékire, hiszen úgy tűnik, hogy vidéken minden mehet tovább a régi kerékvágásban.
A szöveg folytatása a következő:

az ügyben érintett osztály által 2007. január 1.-től 2008. szeptemberéig végzett 573 db vizsgálat tételes áttekintésére, szükség esetén törvényességi vizsgálat, illetve felülellenőrzés elrendelésére kerül sor

Ez eddig rendben is van, a kolléga korábbi munkáit át kell tekinteni. Na, de most jön a vicces rész:

szakigazgatói irányítás mellett szakértői csoportot hoztak létre a gyanús, illetve komolyabb ügyek kontrolljára;

Vicces, mert úgy akarják csökkenteni a korrupciót, hogy növelik a korrumpálható egyének számát. A következő sorokról viszont nekem már egyenesen a South Park című sorozat pszichológusa jut eszembe:

folyamatos továbbképzést tartanak a revizoroknak a szakmai tapasztalatok
alapján;
az igazgatóság teljes osztályvezetői állománya részére soron kívül speciális
vezetőképző tanfolyamot szervezünk (kiemelve a vezetői felelősség
jelentőségét, a fegyelmi és biztonsági kérdéseket)

A korrupció rossz! Értem?

Ha valahol, hát az államot képviselő hatóságok körében mindig is jelen volt a korrupció. Ha most az Apeh újabb bizottságokat, csoportokat, főosztályokat hoz létre a korrupció elleni küzdelem jegyében, akkor ténylegesen a korrupció jelenségét erősíti ezzel. Legfeljebb ezek már nem csak egy, hanem két, esetleg három embert kell megkenni. A korrupció csökkentésének a legjobb módja az állami hatóságok munkájának hatékonyabb megszervezése, a bürokraták számának csökkentése. (Illetve jelen esetben az sem hátrány, ha az adóterhek elviselhető szinten lennének, és érdemesebb, kifizetődőbb inkább normálisan megfizetni az adót).

Egyébként érdemes egy kicsit átböngészni a prezentációt, hiszen van benne egy csodálatos ábra az Apeh belső biztonsági tevékenységéről, valamint ilyen csodálatos, könnycsordító mondat:

A korrupció elleni küzdelem komplex megközelítést, valójában társadalmi összefogást igényel.

Még egyszer mondom, csodálatos, igazi parasztvakító prezentáció.

Azt mondja a Gyenesei István (aki egyébként képes volt Gyurcsányt háborús hadvezérhez hasonlítani) vezette önkormányzati - és a sportért is felelős - minisztérium, hogy hajlandóak kifizetni a paralimpiai sportolóknak a nyolcadik helyért járó jutalmakat. Igazán nagylelkűek, hogy majd' két hónappal az események után eljutnak addig a szándékig, hogy akarnak fizetni. "A prémium úton van, az utolsó döntés előtt állunk, és hamarosan mindenki megkapja a pénzét." Mondja Török Ottó, én meg azt mondom, hogy ezt bizony nem értem, mert ha prémium úton van (feltételezem a sportolókhoz), akkor miféle utolsó döntés előtt állnak? Arról akarnak dönteni, hogy visszavonják-e?
De most nem meghajolni akarok a minisztériumi bürokraták előtt, mert hajlandóak az előírások szerint cselekedni, még ha egy kicsit lassan is, hanem inkább arról, hogy a bürokraták úgy akarnak a nyolcadik helyért fizetni, hogy a sportoló közben az ötödik lett. Ja, és persze méltányossági alapon.

A paralimpiai asztalitenisz versenyen a legjobb négy közé úgy lehetett bekerülni, hogy egy csoportot kellett megnyerni. Viszont akik nem kerültek be az érmes helyezésekért zajló versenybe, azok már nem helyosztóztak. A sportban az ilyen helyzeteket kétféleképp szokták kezelni.
Vagy azt mondják, hogy a versenyzők az 5.-8. helyen végeztek, vagy azt mondják, hogy ez a négy versenyző az ötödik, a következő a sorban viszont már nem hatodik, hanem kilencedik.

A minisztérium viszont magasról tesz erre a logikára, és azt mondja, hogy a mi versenyzőink bizony a nyolcadik helyen végeztek. Pedig az első besorolás szerint tulajdonképpen egy versenyen négy helyezést értek el, tehát járna nekik a prémium az ötödik, a hatodik, a hetedik és a nyolcadik helyért is, a másik esetben viszont egyértelműen ötödikek. A nyolcadik helyezést semmilyen abszurd, agyament logikával nem lehet kihozni az eseményekből. Kisstílűséggel persze igen, de miért pont a paralimpikonokkal kell ezt megtenni? Egyáltalán miért kell bárkivel is megtenni, akinek az eredménye mögött tényleg van valamilyen munka?

Persze tudom én jól, hogy gazdasági válság, meg IMF hitel és spórolni kell. De nem lehetne a spórolást az ilyen ügyek megelőzésével kezdeni? Sőt hozzá lehetne látni a régebbiek felgöngyölítéséhez, valamint a felelősök megbüntetéséhez is.

Tudom jól, hogy ehhez dolgozni kellene, de valamikor már igazán illene nekiállni.

Azt mondják a hozzáértők, hogy a mostani válság azért tört ki, mert bizonyos lufik (pl.: mesterségesen felpumpált kereslet) kipukkadt. Nos itt a következő grafikon:

Ez a grafikon az emberiség lélekszámának a változását mutatja. Őszintén szólva, ha valamire, akkor erre mindenképp azt lehet mondani, hogy hirtelen "felpumpálásra" került. Vajon mi történik, ha ez a "lufi" is kipukkan? Kipukkan egyáltalán? Vagy van olyan technikai fejlettségünk, hogy ez már nem történhet meg? Esetleg kifejlesztünk tényleg majd egy olyan igazságos globális újraelosztórendszert, amely megakadályozná a "lufi" kipukkanását?

Egyáltalán akarom tudni a választ?

A válasz egyértelműen nem. Illetve igen, de nem úgy.

Amitlatok akadt ki a Hír Tv tegnapi, az amerikai elnökválasztásokról szóló beszámolóján, tudnillik a Hír Tv nem számolt be McCain választási vereségét elismerő beszédéről. Ez persze nem manipuláció, hanem sokkal inkább tematizálás, amellyel természetesen befolyásolják a befogadók világképét, azonban ez inkább szükségszerűség, mintsem manipuláció, hiszen nem lehet beszámolni a világban történt minden eseményről egy egész nap folyamatosan frissülő hírportálon sem, nemhogy egy harmincperces híradóban, szóval hírérték, érintettek száma, stb. alapján válogatni kell. Ezzel az eljárással természetesen "manipulálják" (de úgy gondolom, hogy tényleg a befolyásolás kifejezés illene ide, amely nem feltétlenül tételez fel tudatosságot, ellentétben a manipulációval) a befogadót, azonban egy tudatos hírfogyasztó szerintem már nem elégszik meg napi egyszeri informálódással, és több helyről tájékozódik.
Ez az eljárás legjobban a politikában, a parlamenti életben figyelhető meg, a politológusok és egyéb elemző szakértők erre szokták mondani, hogy egy-egy párt éppen uralja a közbeszédet, vagy ezt és ezt a témát akarja beemelni a közbeszédbe.

Erre persze rögtön azt lehetne válaszolni, hogy ez nem igaz, mert tudjuk jól, hogy pl. a Hír Tv, meg a Magyar Nemzet jobboldali sajtóorgánum, míg az ATV, meg a Népszabadság baloldali. Csakhogy ez nem igaz. A hazai helyzet ennél sokkal rosszabb.

(Innen kezdve úgy gondolom, hogy egy idealizált helyzetről, fogalmazzunk úgy, hogy egy modellről beszélünk). Kezdjük ott, hogy objektív újságírás nem létezik. Senki nem kíváncsi objektív újságokra, mert azok baromi unalmasak lennének. Minden, a médiában tevékenykedő szervezetnek van egy alapvető beállítottsága, amelyet (más kifejezések híján?) jobb-, baloldaliságként határoz meg. Ez jellemzően egy értékrendet jelent, amelyet a véleményekben, és egyéb szubjektív jellegű publikációkban kifejezésre is juttatnak. Ha most adott országban, területen tevékenykedik egy olyan politikai szervezet, amely hasonló értékeket képvisel, akkor az természetes, hogy őket valamilyen módon támogatni fogják.
Ennek érdekében viszont már vetnek be manipulatívnak is nevezhető eljárásokat, de ne legyenek nagy elvárásaink a sajtóorgánumok nem hazudnak, nem közölnek álinformációkat. Azok az idők már elmúltak. Jelenleg egyfajta "érzelmi, vagy hangulati" befolyásolást alkalmaznak inkább. Vegyük a következő két mondatot (X. Y. helyére szabadon behelyettesíthető bárki, a példák természetesen sarkítottak):

X. Y. hatalmas, ünneplő tömeg mondta el beszédét.

X. Y. sok ember előtt beszélt tegnap este.

Mindkét mondat ugyanazt állítja, tényről, megtörtént eseményről beszél, noha gondolom észrevehető a két mondat közti különbség. (Ez valami olyasmi, amit az élőbeszédben metakommunikációnak neveznek).

De még mielőtt rátérnénk a magyarországi helyzetre a fentebb megemlített tematizálásról érdemes még pár szót ejteni, hiszen igen komoly következményei is lehetnek.
Főleg, ha figyelembe vesszük azt is, hogy az utóbbi években a hírszolgáltatás és a szórakoztatás egyre inkább eggyé válik. (Ezt szokás a köznyelvben bulvárosodásnak nevezni). Egy nyolc áldozatot követelő perui buszbaleset, vagy egy öngyilkos merénylet egy izraeli város utcáján, vagy a világ legnagyobb pizzájának elkészítése egy olasz kisvárosban, esetleg a fél mázsás jégtömbből kifaragott mikulás nem azért kerül be egy híradásba, mert ma Magyarországon erről olyan fontos volna tudni, hanem azért, mert érdekes, szórakoztató, vagy borzongtató. Ez egy globális trend, ezt lehet szeretni, vagy nem szeretni, viszont el kell fogadni.
A probléma ezzel mindössze annyi, hogy elég nagy eséllyes a valóság duplikálódását idézi elő, azaz a média által sugárzott valóságkép, és a mindennapi élet során megélt valóságkép jelentős eltéréseket mutathat egymástól.
Például én rendszeresen szoktam busszal utazni. Távolságival és helyivel is. Olyan buszon még sosem ültem, amely balesetet szenvedett volna, annak ellenére, hogy a híradások rendszeresen tele vannak buszbalesetekkel, és ezeknek áldozataival. Amennyiben én rendszeres híradó néző lennék, és csak keveset buszoznék, akkor bizony egy idő után minden bizonnyal meggondolnám, hogy buszra szállnék-e. (Figyelem! Ez egy példa, és mint ilyen sarkított).

Akkor lássuk Magyarországot. Itt sokkal rosszabb a helyzet, hiszen nem csak objektív periodikák nincsenek, de függetlenek sem, a hazai médiapaletta szereplőit (mármint a legtöbbet) bárki be tudná sorolni jobb-, illetve baloldali kategóriákba. Ezzel nem is lenne baj, azzal viszont már sokkal inkább, hogy ma nálunk ez inkább egyfajta szolgalelkű kiszolgálását jelenti annak a pártnak, amely a közvélekedés szerint azokat az értékeket képviseli. Pedig egyébként az Mszp legalább olyan távolról ugatja a baloldali értékeket, mint amilyen távolról a Fidesz ugat a jobboldaliak felé. Ez a szervilis magatartás a magyarországi sajtótermékeknél viszont odáig vezetett, hogy hajlamosak erőteljes csúsztatásokra, ferdítésekre, akár hazugságokra is. De olyan megbocsáthatatlan hibákra, amelyet a Népszabadság elkövetett a Teller-levél kapcsán, mindenképp.
Ami a Hír Tv-t illeti, hogy indulásakor milyen volt, arra én nem emlékszem, viszont az utóbbi években egyfajta "harcos" magatartást alakított ki. Ez azt jelenti, hogy a Hír Tv már nem csak a közvetítője és magyarázója kíván lenni a hazai közéletnek, hanem aktív szerepet kíván vállalni. Megemlíthetjük a Császár-Veres affért, de ha a kis képre kattintanak, akkor a Hír Tv aktivitásának egy újabb bizonyítékával találkozhatnak.

Persze azért a remény hal meg utoljára, érdemes az online hírszolgáltatók között kereskedni, a neten még lehet találni pártfüggetlen, ám értékek mellett kiálló hírszolgáltatókat.

A médiaiparban dolgozó munkások lelkének beteges torzulása, amely miatt elfogadhatónak tartják, hogy áruként használjanak fel beteg és elhunyt embereket, vagy róluk készült fotókat.

Amikor Albert Györgyi elhunyt, akarva-akaratlanul belefutottam a kereskedelmi médiákban a róla szóló megemlékezésekbe. A műsorvezető(nő)k szinte könnyes arccal, remegő szájszéllel jelentették be a hírt, nem tudtak hova lenni a fájdalamtól. Aztán persze hozzátették, hogy "csak itt nálunk látható az Albert Györgyivel készült utolsó interjú"!(Érdekes módon szerintem minden csatornán volt legalább egy utolsó interjú). Erről az "utolsó interjúról" csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy én a magam részéről biztos vagyok benne, hogy nem sokban térhetett el pl. egy négy hónapja készült interjútól, hiszen amikor készült, valószínűleg senki nem tudta, hogy nem lesz több interjú. Persze ilyen esetekben egy utolsó jelző bedobásával remekül fel lehet dobni a nézettséget.

De nem ez az igazi problémám, hanem az, hogy azok emlékeznek(?) ilyen módon Albert Györgyire, akik korábban minden gátlás nélkül a porba alázták őt egyik műsorukban.
Nem azért nem mondom, hogy melyik adó volt, mert inkább szégyellősen hallgatnék, hanem azért, mert nem tudom melyik csatornán történt, ugyanis csak mesélték nekem az esetet. Valamelyik főzősműsorban történt, ahova (egyes számú alázás) meghívták, noha tudtak jól állapotáról. Nem érdekelte őket.

De ettől még lehetett volna (talán) egy normálisabb műsort csinálni, de nem, a tévécsatornánál úgy gondolták, hogy akkor alázzuk meg teljesen Albert Györgyit, aki nem azért "csinált hülyét" magából, mert élvezte, úgy mint Győzike, vagy Pákó, hanem azért, mert már annyira szétesett volt, hogy predesztinálva volt erre a viselkedésre.
De persze a szerkesztők tesznek az egészre és (gondolom kéjes vigyorok és enyhe nyálcsorgások közepette) bevágják a harmadik, vagy negyedik adásba, amikor Albert Györgyi arról érdeklődik, hogy itt tényleg pontozni kell. Amire azt a választ kapta, hogy igen, és tegnap már csináltad is (kettes számú alázás).

Ez kb. olyan szintű porba taposás volt, mintha egy lábatlan, tolószékes figurát körbeállnánk, és röhögnénk rajta, hogy 'he-he hülyegyerek, nincs is lábad'. Vagy 'jössz versenyfutni, te nyomorék?'.

Mivel sajnos(?) a celebjeink nem halnak meg olyan sűrűn, hogy ilyen típusú hírek, összefoglalók, megemlékezések minden hétre jussanak, ezért ezeknek az újságíróknak nevezett hiénáknak izéknek rendszerint szét kell nézni a mindennapi hétköznapok világában is. (Ezúton is elnézést kérek a hiénáktól, amiért egy mondatban használtam őket ezekkel az embernek kinéző lényekkel).

Ím, az alant látható kép:

 Megjelent a Blikk című újságban. Ön vajon felismerné a két hölgyet, ha szembejönnének az utcán? A válasz nem, hiszen a képen maximum csak az anya válla, és a növényzet nincs kikockázva (ez egyébként a teljes kép), másrészt azért sem, mert ők ketten már nem élnek, ők áldozatok egy bűnügyben. Nekem már az sem tetszik, hogy az áldozatok fényképei megjelenhetnek a médiában, de azt meg egyáltalán nem értem, hogy minek olyan képet berakni az újságba, ami tulajdonképpen teljesen ki van kockázva. (A monorierdei vasúti baleset után láttam egy olyan fényképet az egyik áldozatról valamelyik bulvárújságban - és tényleg nem tudom már melyikben -, amely tulajdonképpen egy igazolványkép volt, és csak két darab vállat lehetett látni rajta, meg sejteni, hogy ott van valahol egy arc is).

Mivel szerintem egy-egy ilyen képet tényleg teljesen felesleges berakni illusztrációként, de mégis rendszeresen elhelyeznek ehhez hasonló képeket az újságban, ezért mondom azt, hogy egyszerűen árucikként használják fel az erőszakos cselekedetekben (gyilkosság, autóbaleset, stb.) elhunyt emberek fényképeit.

Persze biztos komoly lelki problémákat okoz ezeknél a cikkeknél, hogy az elhunytak fényképét ki kell kockázni, ezért mással is fel kell dobni az újságot. Mi lehet ennél jobb, mint egy koporsó? Ön szerint ezzel a koporsóval éppen a halottasházba, vagy onnan indulnak? 

Amikor Antal Imre haldokolt, egy Blikk cikk kapcsán lezajlott egy vitának ugyan nem, talán csak pengeváltásnak nevezhető villámlevelezés Megyesi Gusztáv és Császi Lajos között, akinek egész konkrétan a populáris kultúra a szakterülete. Nehéz, sőt lehetetlen vitatkozni Császi azon állításával, hogy a halál, haldoklás tabu a mai európai kultúrában, és azt is beláthatjuk, hogy a haldokló magányosságánál tényleg nincs rosszabb. Persze a stílus és a mérték mindig számonkérhető, sőt szerintem számon is kérendő.
Mindezt - ti. hogy a bulvárújságok megsértik a haldokló 'privátszféráját' azzal, hogy folyamatosan (szinte élőben) tudósítanak a haldoklás folyamatáról -, olyan személyek esetében, akik korábban is rendszeres szereplői voltak a bulvárcikkeknek, még el is tudnám fogadni, de legalábbis megszokni, azonban úgy gondolom, hogy a fenti esetben nem erről van szó. (Az Albert Györgyivel történtek most nem tartoznak ide).
Az anya és gyermeke képének a felhasználása nem a haldoklásról, nem a halálról szólnak, hanem sokkal inkább az erőszakról. Igazából nem az elhunytak válnak értékcikké, hanem maga az erőszak, az áldozatok pedig mintha az erőszak "értékének" a közvetítői lennének, az áldozatoknak mintha olyasféle funkciójuk lenne, mint a pénznek a gazdaságban. 

A végére pedig már csak egy kérdés: Ön vajon hogyan illusztrálná ezt a gyilkosságot? 

 Így?

A Magyar Gárda szakadásáról - hiába történt már hetekkel ezelőtt - mindenképp szót kell ejteni, már csak azért is, mert a magyarországi médiumok - úgy gondolom - nem kezelték az értékükön az eseményeket. Ennek persze az is oka lehet, hogy a pénzügyi válság elég magasra tolta fel a későbbiekben az ingerküszöböt, szóval nem nem biztos, hogy nem történik jelenleg semmi a Magyar Gárda körül, csak nem feltétlenül jelennek meg a történések a médiában. Pedig ez az utóbbi hónapok legfontosabb belföldi eseménye.

A történéseknek sokféle kimenetele lehet, de mi foglalkozzunk minden forgatókönyvek legrosszabbikával.

Amikor megalakult a Magyar Gárda, országos hisztéria tört ki, félkatonai, puccsra készülődő szervezetre gondolt mindenki. De azért gondolom mindenki előtt világos, hogy a Magyar Gárda nem több, mint a Fidesz által 2002-ben életrehívott Polgári Körök utánérzése. Vona egyetlen egy feladatot szánt a szervezetnek: A Jobbik szavazókat készenlétben tartani. Mindaz, amit a Gárda eddig csinált, a felvonulások, a tüntetések, a köztéri megjelenések csak arra voltak jók, hogy biztosítsák a híradókban, napilapokban való megjelenést. A Magyar Gárdának egyébként értelme, haszna nem volt, ha be kellene sorolni valahova a működésüket, hát az a szimbolikus politizálás lenne.

Éppen ebből lett elege Dósának, legalábbis a vele készült interjú erről tanúskodik. Dósa tetteket akar felvonulások és parádézások helyett. Hogy ez mit jelent? Nem mást, mint azt, hogy most tényleg van esély egy olyan erőszakszervezet kialakulására, mint amitől tavaly olyan lelkesen rettegett mindenki. Ha ténylegesen kettészakad a Magyar Gárda, akkor nem lesz olyan bírósági ítélet, ami a Jobbiktól független - azaz a Parlamentbe vágyó párttól független - részét feloszlassa a Gárdának.

Hogy ezzel azt akarom-e mondani, hogy a jelenlegi gárdatagok olyan emberekből tevődnek össze, akik elfogadhatónak tartják az állami erőszak-monopólium megsértését? Természetesen nem. Viszont itt jön a képbe az újságírók ingerküszöbét jócskán megemelő pénzügyi válság.

Azt mondják, hogy a válság még nincs itt, de hamarosan nagy széllel érkezik meg közénk. Ahogy a szlogen szól, rosszabbul fogunk élni, mint... a rossz az egészben az, hogy a hasonlat végére már nem is éveket, de hónapokat, heteket kell illeszteni. Ilyen gazdasági visszaesések esetében (és nem is válság kell hozzá) a szélsőséges nézetek megerősödnek. Kell egy bűnbak, egy áldozati bárány, bármi, amin ki lehet tombolni a frusztrációt. Az emberek zöme ezt inkább verbálisan intézi el, de mindig is volt, van és lesz egy olyan kisebbség, amely jobban szereti ezt tettekben kifejezni. Nos számukra akár ideális gyűjtőhely is lehet a Jobbiktól független Magyar Gárda.

Ismétlem ez minden forgatókönyvek legrosszabbika, ugyanakkor van realitása. És tényleg érdekelne, hogy most miért nincs hiszti?

Hol volt, hol nem volt, túl egy üveghegyen, no meg réges-régen volt egyszer egy rendőr, aki nagy-nagy szerencsétlenségére a magyar rendőrségnél dolgozott. Helyre egy intézmény volt ez a rendőrség akkoriban, bármikor bármilyen probléma felmerült, szolgálunk és védünk, mondták a vezetői, és elintézettnek tekintették az ügyet, bár személyes sértettségük azért megmaradt.

No, ez az egyszeri rendőr ül egyszer a számítógép előtt és lelkesen kutakodik a neten azután, hogy mennyiért lehet szirénát kapni. Arra jár egy átlagember, és megkérdi a rendőrt:

- Te rendőr, miért nézegeted, hogy mennyiért lehet szirénát vásárolni?

- Azért, mert a szolgálati autón lévő sziréna elromlott, és kell helyette egy másik.

Átlagember bólogat, megérti a problémát, bizony, ha valami elromlott és javíthatatlan, akkor azt cserélni kell. De azért tovább kérdezősködik, mert fúrja még valami az oldalát.

- Te rendőr, miért te nézegeted azt, hogy hol és mennyiért lehet szirénát venni? Neked a rend fenntartása lenne inkább dolgod, és nem a szolgálati autód javítása, nem? Biztos van a rendőrségen olyan ember, aki ezzel foglalkozik.

- Nincs.

Átlagember bólogat, még ezt is megérti, biztos nincs rá kerete a rendőrségnek. De azért még mindig tovább kérdezősködik, mert még mindig fúrja valami az oldalát.

- Te rendőr, és miért nem rendeled meg akkor a legjobb szirénát, miért nézegeted már ilyen rég óta?

- Azért mert a legjobb, a legtartósabb sziréna nagyon drága, nem tudom kifizetni.

Átlagember elfelejt bólogatni, viszont az álla leesik.

- Te rendőr, hát miért te fizeted ki azt a szirénát, miért nem a magyar rendőrség?

- Nincs rá pénzük.

- De neked utána megtérítik a sziréna árát?

- Nem. Egy normális zseblámpát sem vettek nekem, hogy lássak rendesen akkor is, ha éjszakai műszakban vagyok. Azt is én vettem magamnak 15,000 forintért.

Az átlagember ezután már nem volt kíváncsi semmire, inkább továbbállt, míg a rendőr talált egy szirénát, amit a nettó fizetésének mindössze 10%-áért meg tudott rendelni. Így történetünk jól végződik.

Aki nem hiszi, járjon utána!

A Napi Bilik olvasói jól tudják, hogy munkatársaink nem várják meg az események megtörténtét, hanem elébe mennek. Így van ez a most szombaton tartandó, a gazdasági válság miatt életrehívott Nemzeti Csúccsal is, hiszen úgy informáltak minket, hogy egy ilyen fontos, és az ország jövőjére jelentős kihatással lévő eseményt nem lehet csak úgy vaktában megrendezni, ezért főpróbát tartanak előtte. Az információ igaz volt, a főpróbát csütörtök délelőtt tartották meg, természetesen csak a parlamenti pártok képviselőinek részvételével - no meg egy érdekes vendéggel. Továbbiakban tudósítóinké a szó:

Mivel az eseményt hivatalosan Csúcsnak nevezték el, ezért úgy gondoltuk, hogy Csúcs Lászlónak öltözve próbálunk meg bejutni a főpróbára, azonban próbálkozásunk nem járt sikerrel, a biztonsági őrnek feltűnt a három Csúcs László. Próbáltunk arra hivatkozni, hogy ikrek vagyunk, de ő vállat vonva csak annyit felelt, hogy ő meg oroszlán, de ha esetleg ikrek lenne, akkor se lenne belőle három. Szóval nem jutottunk be.

De persze, ahogy ilyenkor mindig, úgy most is felbukkant egy magát megnevezni nem kívánó forrás, és a kezünkbe nyomta a főpróba hivatalos jegyzőkönyvét. A következőekben ebből fogunk szemezgetni:

Gyurcsány Ferenc: Kedves elvtársak! Gondolom senki nem veszi zokon ilyen meghitt körben ezt a megszólítást. A részvények értéke folyamatosan esik, és szerte a világban mindenki arról beszél, hogy rosszabbul fogunk élni, mint négy éve. Szóval nagy baj van. Tudom, mert két hete ezt írták a horoszkópomban. Azt is írták, hogy kérjek segítséget a barátaimtól, ismerőseimtől, szóval ezért hívtam össze szombatra a Nemzeti Csúcsot, de most azt kellene kitalálni, hogy miről beszélgessünk szombaton, mert ott lesz majd biztos egy csomó újságíró, és szerintem nem venné jól ki magát, ha csak ennénk-innánk.

Orbán Viktor: Ne aggódj, Feri, ülj le nyugodtan, én már gondoskodtam mindenről! Azt ugyan én sem értem, hogy mi a franc folyik a nagyvilágban, de azt tudom, hogy mit csináljunk. Figyelemelterelés! Szórakoztatni kell a népet! Meg engem is, mert ezt írta tegnap a horoszkópom. Felvonulgatni, összegyűlni egy nagyobb téren, faja kis beszédeket tartani. Na, eddig volt ilyen. Ezt kell feldobni még egy kicsit valamivel, úgyhogy én azt javaslom, hogy a Nemzet Sportolója és a Nemzet Színésze intézményei alapján hívjuk életre a Nemzet Csöcsét, szintén tizenkét taggal, és ha valaki valamilyen pártrendezvényt szervez, akkor szerepeltessen egy Csöcsöt a színpadon, természetesen tangában. (Kis csönd) Esetleg bőrszerkóban.

A teremben hangos ováció.

Orbán Viktor: (az ováció elülte után folytatja): Na, most akkor a tisztelt elvtársak engedelmével behívnék valakit, aki itt várakozik az ajtó előtt, és akit úgy gondolom, hogy az elsők között kell beválasztanunk a Csöcsök közé. (kiabálva) Annácska! Tessécske bejövökélni!

Kelemen Anna betipeg.

Kelemen Anna: Puszi-muszi minden kis édi-bédi képviselőcskének. A csajsziknak is, ha van erre kicsike hajlamocskájuk. A didkós csajszikákkal már dumcsiztunk erről a szereplősdiről, jóka-móka szerintünk, jöttek volna még páracskán, de valakinek most van szoli, más meg a frizurájácskát tetegeti éppen rendecskébe, meg olyan is van, aki a cicikéjébe most rakosgat kis szilikét.

Szili Katalin (révetegen): Tessék, igen, itt vagyok.

Néma csend, majd ablaküvegrepesztő nevetés. Majd a hímnemű tagok felállnak és körbeudvarolják Annácskát.

Dávid Ibolya: Uraim! (Nem figyel rá senki, megismétli hangosabban) Uraim! (Továbbra sem figyel rá senki, így elkiabálja magát) Uraim! (Még mindig nem hallják, ezért az asztalra csap, üvölt) Elvtársak! (Végre felfigyelnek rá) Egész egyszerűen el vagyok képedve! Ennyi a nagy ötletük? Ez a válaszuk erre a nagy izére, ami a világban folyik? Csöcsöket az utcára? Hát, kérem én szégyellem magam maguk helyett is! És a nőkkel mi lesz? Vagy maguk szerint mindenki leszbikus ebben az országban? Ha már lesz Nemzet Csöcse, akkor igenis legyen Nemzet Fa... ööö Fallosza is! És javaslom Bredpitt azonnali tiszteletbeli magyarrá avatását, valamint elsőként való beválasztását a Nemzet Falloszába.

Szili Katalin: Javaslom a javaslat javaslását! Öööö akarom mondani támogatását, és javaslom kiterjeszteni a javaslatot a Bekkem Dávidra is.

Deutsch-Für Tamás: A Nemzet Fallosza? Ó, igen, de minek ide Pitt, vagy Bekkem? Én vagyok itt a legnagyobb Fallosz! Mit Fallosz, Zászlórúd!, Sőt, Árbóc! Én már mindent kipakoltam a Pléhbolyban, még az asztalra is kitettem volna, de ezt valamiért nem akarták. Óóó, pedig esküszöm, olyan petrencerudam van, amivel még Toldi Miklós sem bírt volna el. (kis csend) Persze nem úgy értem, hogy a kezébe adnám olyannak, akinek kis himbilimbicskéje van a két lába között. (Kelemen Annához fordul) Annácska! Legyen a segédem! Engedje meg, hogy most rögtön, itt ezen a szent helyen bebizonyítsam mindenkinek, hogy milyen bika vagyok!

Kelemen Anna: Ó, Tomika, én tudom, hogy maga tipikus bikuci, pont úgy viselkedik, ahogy a tipikus bikucik szoktak. Képzelje, én meg tipikus vízönti-mönti lennécskék.

A férfi képviselők felpattannak, és egyszerre beszélnek:

Én is nagy bika vagyok! Én akkora bika vagyok, mint ide Nagykáta! Múúú, Annácska, múúúú!

Tisztelt olvasóink! Továbbiakat sajnos még 18-as karika mellett sem idézhetünk a jegyzőkönyvből.

Lassan ismételten újra fog indulni a blog, hiszen a nemrég emlegetett inputot megkaptam - egy szóvirágok közé bújtatott ökölbe szorított kézből az ég felé meredő középső ujj formájában -, ennek megfelelően brave new life-ba vágok bele, bármit is jelentsen ez. A továbbiakban csak egy dolog biztos, végre mind erőm, mind energiám lesz majd ide is írogatni.

Aztán, hogy ez most jó dolognak számít-e, avagy sem, nem tudom.

Ez van. Kéretik megszokni.

Bizony, a KGB keze ismét betette a lábát Magyarországra! Nem tetszik elhinni? Tessék csak megnézni a következő képet!

Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy az egyszeri bloggernek kell-e magyarázkodnia, ha hirtelen hallgatásba süllyed. Mondjuk tulajdonképpen nem is érdekel, hogy kell-e. Én most (megint) megteszem, bár úgy érzem, hogy inkább nekem van szükségem egyfajta összefoglalásra.

Szóval úgy gondolom, hogy olyan ember ne próbáljon meg blogot írni, akinek már kb. délelőtt tizenegykor eltűnik a koncentrációja, az olyan ember meg végképp ne akarjon egy blogot vezetni, akinek minimum egy óra szükségeltetik ahhoz, hogy elolvassa a Nemzeti Sportot. Igen, rólam van szó.

Valamikor február környékén kezdődhetett ez a dolog, akkor még - emlékszem - jól voltam. Akár tizenhét órán keresztül is tudtam koncentrálni, akkor szükség is volt erre. Azóta a koncentrálóképességem egyre hamarabb tűnik el. Nyáron ez még kora délután történt meg, mostanság, mint ahogy írtam feljebb, már dél előtt.

Azt hiszem, ha egyáltalán van valami bajom, akkor azt ahhoz lehet hasonlítani, amit a 'szakirodalomban' (nemtom melyikben) kiégésnek neveznek.

De azt hiszem, hogy a lényeg az, hogy a változtatásra elszántam magam (bár, szó se róla, túl későn, de a felismerés is későn érkezett - sajnos), már csak egy inputra várok, ennek függvényében fogok választani két lehetőség közül.

Szóval, lesz még búza, lesz még lágy kenyér!

Köszönetnyilvánítás:

Ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre, ha nincs Acsády Ignác (akire vonatkozik, az érti :), aki pénteken engem sikeresen bezárt egy kilencedik emeleti lakásba, illetve Csücsök, meg az ő sms-e...